KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA
2014/3. szám
|
|
KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA 2014/3. szám |
DOI: 10.20520/Jel-Kep.2014.3.6
|
"Valamikor énnekem módom volt, még eddig az írást el nem mulattam, hanem írtam kegyelmednek asszonyom mindenről; de mivelhogy bizonytalan vagyok ilyen messze földön, mit vittek meg leveleink, s mit nem, rend szerint meg akarok kegyelmednek asszonyom mindent írni, hol jártam eddig." (Cseffei László)[1] |
A kora újkor évszázadait napjaink történetírása előszeretettel - és joggal - nevezi az információrobbanás korszakának.[2]Az utóbbi évtizedekben napvilágot látott, magyar szerzők tollából született tanulmányok nagyrészt a nyugat-európai tendenciákhoz felzárkózva, azok szempontrendszerét követve, figyelmüket három nagyobb problémakörre koncentrálták, melyek az információtörténeti kutatások számára is újabb impulzusokkal szolgáltak - és szolgálhatnak a későbbiekben is, hiszen e hazai kutatói törekvések hangsúlyos szerepet játszottak napjainknak, a kora újkorral foglalkozó történészgenerációja szemléletének kialakulásában. A diplomáciai hírszerzéssel és a híráramlás informális útjaival (hírszerzés, kémkedés) foglalkozó hosszabb és rövidebb tanulmányok jelentik az első érdeklődési csoportot.[3] A másik hangsúlyos "információtörténeti problémakört" a 17. század folyamán egyre gyorsabban és nagyobb mennyiségben terjedő, képekkel is ellátott, nyomtatott szövegek terjesztési módozatainak és stratégiáinak kritikai feldolgozása körvonalazta.[4] A kora újkori információszerzés és -birtoklás harmadik, a kutatást kiemelten foglalkoztató ágazatává a világi és egyházi gyűjtemények (könyvtárak, kincstárak, Wunderkammerek) vizsgálata vált.[5]
A ’80-as és ’90-es évekre tehető - elsősorban német és angol nyelvterületen - a hivatali, diplomáciai és uralkodói utazásokra, külföldi egyetemlátogatásokra, nemesi tanulmányutakra (Kavalierstour, Bildungsreise, Grand Tour) vonatkozó kutatások fellendülése. E külföldi kutatásokkal szinte egy időben hazánk tudományosságában is gyökeret eresztett a régi korok utazásai iránt való érdeklődés.[6] Az utazástörténeti vizsgálódások mára a történettudomány külön ágának számítanak, ami jelzi, hogy többről van szó, mint egyszerű "történészi divatjelenségről". Az úti beszámolók egyaránt a kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai viszonyokra vonatkozó információk hordozói voltak a kortársak számára; az utazásokról fennmaradt források (naplók, levelek, ügyiratok, számlák, instrukciók, stb.) pedig fontos "eszközei" a társadalom-, művészet-, irodalom- és művelődéstörténeti kíváncsiság kielégítésének.
Jelen tanulmányban a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területéről, elsősorban a 17. században útnak indult utazók - különböző formában megjelent - beszámolóinak a korszak információ-hordozásában játszott kulcsszerepét kívánjuk vizsgálni. A címben olvasható fogalmakat magyarázva, információszerzésen minden az adott korban hírértékkel rendelkező információ begyűjtését és továbbítását, míg a megismerésen minden az utazó tudásanyagát, a világról szerzett ismereteinek - a kor tudományos mércéjével való és ezen a kritériumon gyakran kívül eső - bővülését értjük. Ezzel kapcsolatban vizsgáljuk a tudásátadás azon kora újkori típushelyszíneit is, amelyeken egy hazánk területéről induló utazó megfordulhatott.
Mivel tanulmányunk tárgyköre a modern kori turizmus és korunk utazási formáinak kialakulását megelőző időkbe vezet, így mindenekelőtt azokról az utazástípusokról kell szólnunk, amelyekkel az akkoriban (17. század) hazánkból útra indulók esetében számolnunk kell. A történettudomány számára a leggazdagabb forrásanyagot a peregrináló diákok az utazással egy időben született vagy visszatekintő naplói, családtagjaiknak és patrónusaiknak hazaküldött levelei jelentik. A nyugat-európai egyetemjárásnak a középkortól eredő hagyományát királyságbeli és erdélyi ifjak egyaránt folytatták. Azon protestáns erdélyiek számára, akik egyházi pályára készültek, egyenesen kötelező volt peregrináció megtétele, hisz tudományos fokozatot kibocsátó intézmények csak az Oderától nyugatra működtek Európában. (Az egyházi pályára készülő katolikusok számára 1635-től rendelkezésre állt a nagyszombati egyetem teológia fakultása.) A 17. század "tipikus" erdélyi protestáns peregrinusai általában alacsony sorból származtak, hosszú iskolázás után jutottak külföldre, az ehhez való ösztöndíjat pedig vagyonos patronus biztosította a számukra.[7] Általuk különösen kedveltek voltak Odera-Frankfurt, a frízföldi Franeker, Utrecht és Leiden egyetemei, ahol azonban nemcsak teológiai karok működtek, így tanulóik gyakran más tudományágak tananyagaihoz is "hozzájutottak"; amennyiben idejük és anyagi lehetőségeik engedték, hallgathatták más tudományágak professzorainak előadásait.[8]
A nyugat-európai egyetemjárások, az ún. peregrinatio academicák mellett számolnunk kell azokkal az elsősorban főúri ifjak által tett nagy, akár több éves nyugat-európai tanulmányutakkal, amelyeket a nemzetközi - és azt átvéve a magyar - tudományosság Kavalierstournak nevez, és amelyek fő célja nem pusztán külföldi egyetemek látogatása volt. A Kavalierstourok során a fiatal utód bemutatásra került Európa kisebb és nagyobb uralkodói és főúri udvaraiban, az európai társadalmi és politikai elit részévé vált, megalapozhatta későbbi diplomáciai kapcsolatait. A Kavalierstourok "divatja" egyszerre érte el a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területeit; főnemesi családok ifjú tagjai már a 17. század első felében tettek efféle utazásokat.[9] A későbbi nádor, Esterházy Pál 1653-as dél-német Kavalierstourja egy másik fontos utazástípushoz is kapcsolódik: az önálló külpolitikával nem rendelkező Magyar Királyság tagjai nyilvánvaló kapcsolatépítési szempontokat szem előtt tartva jelentek meg a Habsburg-házból származó magyar királyok római királlyá vagy német-római császárrá koronázásain. Batthyány Ádám és Esterházy Miklós nádor elsőszülött, de korán elhunyt fia, István III. Ferdinánd regensburgi királykoronázásán vett részt 1636-ban.[10] Esterházy Pál és Nádasdy Ferenc IV. Ferdinánd - ugyancsak a regensburgi Szent Péter dómban megtartott - koronázásán volt jelen 1653-ban, ahol a szertartás után az ifjú király birodalmi lovaggá ütötte őket, majd meghívást nyertek az udvar által rendezett "zártkörű" ünnepségekre is.[11]
Külön típust alkotnak a magyarországi katolikus rendek itáliai zarándoklatai, amelyek - mint azt a források is bizonyítják - sokszor túlléptek eredeti céljaikon: Nádasdy Ferenc 1665-ös római zarándoklata idején I. Lipót és informálisan a magyar rendek diplomatája is volt. Római tartózkodása alatt a pápával, befolyásos bíborosokkal és követekkel, valamint az akkor már Rómában élő Krisztina egykori svéd királynővel is találkozott;[12] a római jezsuita tudósnál, Athanasius Kirchernél tett (kötelező) látogatása után pedig a jezsuita páter közvetítésével csillagászati távcsöveket[13] rendelt pottendorfi gyűjteményei számára.[14] Az országbíró (második) itáliai utazása így nemcsak zarándoklat és diplomáciai küldetés volt, hanem az új tudásanyag közvetítőjévé is vált.
A keleti irányban tett utazások kivétel nélkül diplomáciai vagy katonai jellegűek voltak. Erdélynek a 17. századi Konstantinápolyban állandó követsége működött, de a fejedelem diplomatái megfordultak tatár kánok, a moldvai és havasalföldi vajdák, lengyel királyok és az orosz cár udvaraiban is. II. Rudolf magyar király követeként 1603-ban a perzsa sah udvarába küldött Zalánkeményi Kakas István az út során halt meg. Fiatal német titkára, a szász Georg Tectander viszont eljutott a sah tebriszi udvarába majd Prágába vitte a perzsa uralkodó válaszát a király (és német-római császár) levelére.[15] Erdély konstantinápolyi követségének szervezetéről és működéséről még nem született monografikus igényű munka. Kármán Gábor Harsányi Nagy Jakabról szóló életrajzának vonatkozó fejezetei azonban jó betekintést engednek a Portán folyó követi munkába, az ott dolgozók kapcsolatrendszerébe.[16] Harsányi Nagy Jakab II. Rákóczi György tolmácsaként töltött csaknem tíz évet Konstantinápolyban. Alakja a magyar kora újkor-történetírás számára azért is fontos, mert életének későbbi korszakában a brandenburgi választó, Frigyes Vilmos berlini udvarában készítette az Oszmán Birodalomról szóló "tudományos munkáját", a korban divatos ún. beszélgetőkönyvet, amely egyszerre nyelvkönyv, ugyanakkor információs tárház is volt.[17] A beszélgetőkönyvekben fiktív szereplők autentikus nyelven beszélgetnek az adott ország politikai, kulturális, társadalmi, gazdasági és egyéb viszonyairól. Harsányi oszmán követségben töltött évei alatt a korabeli európai ember számára idegen világról szerzett ismereteket, melyeket jóval később nyomtatásban megjelent munkájában osztott meg Európa tudományos köreivel.
Néha a legváratlanabb helyzetekben is találunk olyan úti beszámolót, amely komoly információs értékkel bír - és bírt a kortársak számára is: I. Rákóczi György 1645-ös felső-magyarországi hadjáratakor az abban résztvevő Kálnoki István a dél-morvaországi Lednice Liechtenstein-kastélyának díszparkjáról készített szemléletes leírást naplójában, megnevezve a több szintes kert építményeit (grotta és gazdag szobordísz) és gyümölcsfáit (narancs, citrom, füge, stb.) is.[18] Esterházy Pál nádor legidősebb fia, a Rómában teológiai tanulmányokat folytató Miklós anyjához írt levelében (1677. november 6.) számolt be nyári, Róma-környéki (Tivoli, Albano, Castelgandolfo, Palestrina) kirándulásairól, az azok során látott nevezetességekről és úti élményeiről.[19]
Fontos kérdése a kutatásnak az információ beszerzése - azaz az imént felsorolt utazástípusok - mellett az is, hogyan terjedtek a korban a begyűjtött információk. Ez az a kevésbé vizsgált problémakör, amelyre az információtörténeti paradigma hívhatja fel a történeti kutatás figyelmét. A naplókat, beszámolókat nyomdai úton hazánkban a 17. században, és Európa nyugati vidékeitől eltérően még a 18. században sem sokszorosították, de joggal feltételezhető, hogy azokat egymás számára (részleteikben) lemásolták, levelekben számoltak be élményeikről. Így a kutatásnak nemcsak a külföldről hazaküldött levelezésre kell majd figyelmet szentelnie, hanem az utazásból való visszatérés utáni időszak leveleire is. A tapasztalatátadás forrásai még azok az írásos instrukciók, amelyekkel a már világot látott idősebb nemzedékek látták el a tanulmányútra induló fiatalabbakat. Ismertek Bethlen Gábor unokaöccséhez, Bethlen Péterhez írt tanácsai,[20] Nádasdy Ferenc országbíró pedig a fiatal Esterházy Pál, Batthyány Kristóf és saját fia, Nádasdy István Kavalierstourjának előkészületeit irányította.[21] Az utazásra vonatkozó és a 16. század második felétől már létező szak-, azaz az ún. apodemikus irodalom ismeretét a beszámolók és naplók szempontrendszere is átvette, így joggal feltételezhetjük, hogy a köztudat része volt az, hogy mit és kit volt érdemes felkeresni az utazás alkalmával. Az apodemikus irodalomnak talán legismertebb felső-magyarországi képviselője a késmárki Frölich Dávid, akinek a Bártfán nyomtatásban 1639-ben megjelent A gyakorlati földrajz veleje c. könyvecskéjében szerepel egy olyan, az Európa többi részén született hasonló munkákban is sorra előkerülő táblázat, amely a megszemlélendő, felkeresendő dolgokat veszi számba.[22] Az utazónak ezek szerint figyelmesnek kellett lennie a felkeresett vidékek és városok társadalmának jellemzőire; ajánlott volt megismernie politikai, kormányzási, művelődési viszonyaikat; mindenekelőtt azonban fel kellett keresnie a meglátogatott vidék nevezetesebb épített emlékeit. A "kötelezően látogatandó" helyszínek között szerepeltek templomok, paloták, fegyvertárak, raritásgyűjtemények és kertek is. Az apodemikus irodalom külön figyelmeztetett, hogy a távoli vidékek tudós embereit, a respublica literaria neves tagjait se feledje el felkeresni az utazó.[23]
A - kutatás által is ismert - forrásokban kiemelt hírértékük volt a természeti csapásoknak, csodás égi jeleknek (nap- és holdfogyatkozások, üstökösök feltűnése az égbolton). E jelenségeket a beszámolók szinte kivétel nélkül olyan az isteni szférák által küldött jeleknek tartották, amelyek előre mutatták a dinasztikus (trónörökös születése, uralkodói menyegzők, halálesetek) és a politikai viszonyok (szerződések, békék), a hadszíntér eseményeinek közelgő változásait. A Báthory Zsigmond diplomatájaként Bécsben tartózkodó Gyulafi Lestár 1590-ben az ottani földrengésekről tudósított, amelyeknek személyesen is tanúja volt, s a csapásról való híradás nem nélkülözte a politizáló értelmezést: "E dolog után mingyárast Byhácsot Horvátországban az német megvette, és az török 15000 németet vágott le gyalogot, és egyéb hadát is megverte az németnek. Az Sziszek dolga is azután lett."[24] A bécsi földrengések tehát a hosszú (tizenöt éves) háború kitörésének előjelei voltak. Bár nem volt személyes tanúja ("az novellákban olvastam"), de az 1630-tól 1635-ig nyugat-európai peregrinációt tevő Haller Gábor a Vezúv 1631-es első újkori kitöréséről számolt be útinaplójában.[25] Bár humanista szövegek már a 16. században is óvtak az égi jelenségek politizáló értelmezésétől,[26] hatásuk a közgondolkodásban szinte egyáltalán nem érzékelhető.
A Kavalierstourt tevő fiatalok vagy az őket kísérő idősebb, a politikai viszonyokban is jártas felügyelők és tanítók gyakran teljesítettek az aktuálpolitikát is befolyásoló diplomáciai feladatot. A későbbi erdélyi fejedelem Bethlen István fiának, Péternek három éves (1625-1628) európai tanulmányútja[27] sokkal inkább volt informális hírszerzőút és diplomáciai küldetés. A tanulásban egyébként sem túlzottan jeleskedő Bethlen Péter - Bethlen Gábor fejedelem diplomáciai instrukcióival ellátott, a kísérethez később csatlakozó - kísérőinek, Cseffei Lászlónak, Pálóczi Horváth Jánosnak és Bornemisza Ferencnek segítségével a fejedelem kontroll alatt tartotta a velencei közvetítőkön keresztül, de Bécs által gerjesztett, Erdélyről a németalföldi napi sajtóban is megjelenő "törökös", törökbarát képet. Minden bizonnyal a fejedelem ágensei készítették elő több a leideni és franekeri akadémiákon tanuló erdélyi diák Bethlen védelmében írt röpiratait. Az 1625-ben Anglia, Dánia és Hollandia által megkötött Habsburg-ellenes hágai szerződés tagjaként a fejedelemnek fenn kellett tartania szövetségesei Erdély iránti szimpátiáját. (A szövetségnek az 1626. november 30-án megkötött westminsteri szerződéssel lett tagja az Erdélyi Fejedelemség.) A küldöttség az új angol király, I. Károly udvarában is látogatást tett. 1628-ban a szövetségbe való belépéssel még kiváró Richelieu is fogadta őket Párizsban.[28]
A Vezúv kitörését leíró Haller Gábor peregrinációja alkalmával - amelynek során az odera-frankfurti, a franekeri és a leideni egyetemeken tanult, és akinek útinaplója és levelei fontos dokumentumok az információtörténeti kutatások számára - Erdélybe hazaküldött leveleiben folyamatosan tájékoztatott a harmincéves háború eseményeiről, útja során pedig találkozott Ludwig Camerarius svéd követtel, az immár emigrációban élő, s hamarosan Mainzban elhunyt Pfalzi Frigyessel és a litván Janusz Radziwiłł herceggel is.[29] A katolikus Haller István református vallásra térő fiát kitagadta. A gyulafehérvári udvarban apródi szolgálatot teljesítő ifjút (az ekkor még gubernátor) Bethlen István küldte külföldi tanulmányútra.[30] Az udvarban elvárták a fiatal Hallertől, hogy levelekben számoljon be az európai politikai és háborús eseményekről, hiszen azok az erdélyi külpolitika számára is fontosak voltak. Az utókorra maradt naplójában több mint hatvan alkalommal számol be a harmincéves háború eseményeiről.[31]
A Bécsből dél-német és itáliai Kavalierstourra induló, valószínűleg uralkodói instrukciókkal is ellátott Batthyány Kristóf a pápai audiencia mellett több bíborosnál is látogatást tett Rómában 1658 áprilisában.[32] Ennek azért is nagy jelentősége volt, mert az 1655-ben magyar királlyá koronázott I. Lipót ekkor még nem nyerte el a császári trónt, amely III. Ferdinánd halála után már több mint egy éve betöltetlen volt. A fiatal főrend instruktora ugyan az országbíró Nádasdy Ferenc volt, de I. Lipót megbízásából minden bizonnyal diplomáciai megbízatást is teljesített. A nagyhatalmú és vagyonos bíborosok - akiknél a tanulmányúton részt vevő Batthyány látogatást tett - később a politikai propaganda teljes eszköztárával felvértezve támogatták - nyomtatványok útján akár Európa-szerte is - Lipót császárrá választását legnagyobb riválisával, XIV. Lajossal szemben.[33]
Nagy önéletrajzírónkra, Bethlen Miklósra a francia udvarban tett látogatása alkalmából Turenne marsall XIV. Lajos Apafi Mihálynak küldött levelét bízta 1664 áprilisának végén, amelyet június elején a peregrinációról gyorsan hazatérő Bethlen személyesen kézbesített és fordított le a fejedelemnek.[34] A levélben a francia király segédcsapatokat ajánlott fel Apafinak, aki a dicsőséges téli hadjárat után meglátta a lehetőséget Erdély vazallusi státuszának felszámolására, és csatlakozni akart a felszabadító csapatokhoz. A peregrinációja végén járó ifjú az európai nagypolitikai diplomácia eszköze lett, akinek Kavalierstourja lehetővé tette számára a politikai-diplomáciai elitbe való integrálódást, mi több mindjárt hazatérte után a fejedelmi udvar "beavatott" követévé lépett elő.[35]
Nemcsak az aktuális hírek közvetítésében és a nagypolitikai viszonyok alakításában volt nagy szerepe a nemesifjak és kísérőik által tett tanulmányutaknak, hanem az "új tudásanyag" közvetítésében is. Ebben a közvetítésben azonban nemcsak a rendi származású ifjak vettek részt, hanem a külföldi tanintézményeket látogatók és általában a nyugat-európai utazást tevők. Mindenekelőtt fontos tisztáznunk, hogy mit értünk "új tudásanyagon" a tudományos forradalom korában. Ennél is fontosabb meghatározni és sajátosságaik szerint egymástól megkülönböztetni a 17. századi tudásátadás helyszíneit. Az intézményen belüli tudásátadás az egyetemeken működött. A kora újkorban azonban legalább olyan fontosnak tarthatók azok az intézményes kereteken kívül eső helyszínek, amelyek a korabeli tudományos érdeklődés laboratóriumai voltak.[36]
Az utazók tehát egyrészt az egyetemi közegről és az ott tanított tudásanyagról közvetíthettek információkat, másrészt a tudásátadás "informális" helyszínein képezhették magukat és továbbíthatták az ott szerzett élményeket. Az utóbbi típus helyszínei közül kiemelkedő fontosságúak voltak a raritásgyűjtemények, kincs-, kép- és fegyvertárak, azaz összegzően az ún. Kunst- und Wunderkemmerek, a könyvtárak, a kertek (mind a reprezentatív díszkertek, mind a hortus botanicusok) és végül a világi és egyházi építészet emlékei, amelyek hasonlóképpen a fent felsoroltakhoz, megismerendő, adott esetben követendő tudásanyagként szolgáltak az utazók számára. A botanikus kertek általában egyetemi kampuszok részeiként nem váltak el az intézményes tudásátadástól. Hasonló a helyzet az anatómiai színházak esetében is, amelyeket legtöbbször az egyetemi oktatásban használtak, még ha távolabb is estek az egyetemi épületektől, és nem képezték az egyetem szerves részét.[37]
A kora újkor évszázadai alatt a mai tudományosságot alapjaiban meghatározó változások történtek. Lassú folyamat volt a tudományok autonómmá válása; kutatási sajátosságaiknak megfelelő tudományos laboratóriumaiknak kialakulása,[38] egymástól különválása. E laboratóriumok létrejöttét segítette a tudományos módszertan megváltozása, az elmélet tapasztalati kontrolljának elterjedése.[39]
Az 1691 és 1695 között nagy európai tanulmányutat tevő Bethlen Mihály útinaplójának[40] részletei egyszerre több a kora újkori egyetemi oktatással kapcsolatos információ forrásai voltak, így fontosak lehettek az akkoriban értelmiségi pályára készülők számára. Bethlen Miklós fia több mint egy évet az Odera-menti Frankfurt és nyolc hónapot a frízföldi Franeker protestáns egyetemein töltött, de látogatást tett többek között Wittenberg, Leiden, Oxford, Cambridge és Marburg felsőoktatási intézményeiben is. Naplójából nemcsak az általa elvégzett (vagy megkezdett) kurzusok és az oktatók listái derülnek ki az olvasó számára, hanem a tananyagok és a hozzájuk kapcsolódó olvasmányok jegyzékei is.[41] Más forrásokból is tudjuk, hogy diákok gyakran (sőt általában) beszerezték a tanulmányaikhoz szükséges könyveket, amelyek később saját könyvtáruk részei lettek. A Bethlen Mihály által leírtakhoz hasonló kéziratos forrásokból az egyetemek oktatóinak tudományos kapcsolathálója, érdeklődési köre is kirajzolódik. Az odera-frankfurti egyetemen karteziánus filozófiát tanító Bernhard Albinusról Bethlen naplójából derül ki, hogy "kísérletező magánkollégiumot" is tartott saját házában.[42] Bethlen Mihály naplója hosszan írja le az oxfordi egyetem kampuszát, azok kollégiumaival, tudományos laboratóriumaival - így a Bodleian Library-vel és a botanikus kerttel - együtt.[43]
Az ún. Ritterakademie intézményében az ifjak az udvari ember számára fontos tanultságra tehettek szert. A 16. század végétől sorra alakultak lovagi akadémiák Európa-szerte.[44] A legtöbb a Német-római Birodalom területén jött létre. Az 1699-1700-ban utazást tevő Széchenyi Zsigmond és kísérői (Toronyi László, Henricus Ludovicus Coenen) által hazaküldött levelekből a firenzei akadémia tanrendjére vonatkozóan nyerhetők értékes információk.[45] A firenzei lovagi akadémia társaihoz hasonlóan a diplomáciai, és a klasszikus nyelvek, a tánc, a lovaglás és a vívás elsajátítására helyezett komoly hangsúlyt. Az imént felsorolt tudásokban való jártasságok az európai udvari ember ismérvei, egy közös főrendi nyelv és életmód legfontosabb összetevői voltak.
A kerteket a közép- és kora újkorban övező megkülönböztetett érdeklődés nem újdonság napjaink tudományossága számára. A botanikus kertek a természettudományos tudás, míg a díszkertek a - minden európai rend által "beszélt" és értett - reprezentációs nyelv közvetítői voltak. A hortus botanicusok az Európába távoli vidékekről folytonosan érkező újabb és újabb növényfajok megismerésének helyszínei voltak. A zoológiai ismeretek bővítésében jutott hasonló szerep az állatkerteknek, menazsériáknak.[46] Az addig ismeretlen haszon- és díszállatoknak és haszon- és dísznövényeknek a Magyar Királyság és Erdély területére való eljutását gyorsította fel az utazások jelentette információs csatorna. Az 1636-ban itáliai körutazást tevő Zrínyi Miklós ágensei később Firenzéből hoztak a horvát bán csáktornyai kertje számára magvakat és palántákat. Zrínyi leveleiből tudjuk, hogy ezekből küldött - a fiatalkori tanulmányait ugyancsak Itáliában végző - Lippay György esztergomi érsek számára is.[47] Az érsek pozsonyi kertje tudományos laboratóriumként működött, amit elsősorban öccsének, Lippay Jánosnak háromkötetes, Posoni kert című munkája bizonyít.[48] Bár Lippay János ismerte és idézte a korabeli nyugat-európai szakirodalom fontosabb munkáit, írásaiban mindig elsősorban tapasztalataira, tehát a kertben végzett kutatásaira hivatkozott. Az érsek pozsonyi kertje azonban nemcsak botanikai laboratórium, hanem itáliai mintákat követő díszkert is volt remetebarlanggal, "Parnasszussal", szökőkutakkal, optikai látványosságokkal.[49]
A nyugat-európai díszkertek építményeit, szobordíszeit, vízi szerkezeteit és egyéb látványosságait, az egyes kertek által képviselt mitologikus vagy biblikus ikonográfiai programokat hazai kertjeink előszeretettel másolták. A főúri és uralkodói reprezentációban kiemelten fontos szerepet betöltő díszkertek folyton modernizálódó látványapparátusának megismeréséért adott esetben nem is kellett messzire utazni, hiszen osztrák, cseh, morva területeken ugyanúgy megtalálhatók voltak a barokk kertművészet csúcsemlékei, mint Itáliában vagy a Németalföldön.
Szintén a reprezentációs minta otthoni követésének szándékával keresték fel a vagyonos családokból származó utazók uralkodók és főrendek temetkezőhelyeit, gyűjteményeit (kép-, fegyver- és kincstárait, ritkasággyűjteményeit). Roppant beszédes lehet, ha megvizsgáljuk, hogy Bethlen Mihály és kísérői mit tartottak fontosnak meglátogatni a nagyobb uralkodói központokban. A fiatalúr Berlinben a brandenburgi választófejedelmek udvari templomát és az alatta fekvő választói kriptát, az elektor kertjeit, könyvtárát, ritkasággyűjteményét, fegyvertárát nézte meg útitársai kíséretében.[50] Firenzében III. Cosimo Medici toszkán nagyherceg antik szoborgyűjteményét, könyvtárát, raritástárát, állatkertjét, a Boboli-kertet és a Medici-kápolna síremlékeit látogatták meg.[51] A síremlékek elsősorban a rendek dinasztikus politikájában betöltött szerepük miatt voltak kiemelten fontosak a korai újkorban. A temetkezőhelyek képes-feliratos síremlékei a család továbbélő tagjai számára jelentettek legitimációs felületet. A nagyvárosok templomaiban vagy a család temetkező templomaiban emelt díszes emlékek a figyelem központjában álltak. Bethlen Mihály például naplójában hosszan írta le II. Gusztáv Adolf svéd király síremlékét és annak feliratait, az uppsalai katedrálisban a Sture grófok temetkezőhelyei keltették fel figyelmét.[52]
A katolikus rendek szisztematikusan keresték fel az egyházi és világi építészet új emlékeit, hogy mintát szerezzenek saját templomalapításaik, világi építkezéseik és ezen épületek dekorációja számára. A reprezentációs eszköztárat ugyanúgy a hasznos tudás részeként tartották számon a kora újkor vagyonos utazói, mint az egyetemi tananyag elsajátítását. A fiatalon Itáliában (Padova, Siena, Róma) Kavaliersourt tevő Nádasdy Ferenc 1656 és 1669 között felépült lékai kegyúri temploma és az alatta elhelyezkedő családi kripta az addig kizárólag Itália területén elterjedt ovális alaprajzi formát követte. A reprezentatív funkciót szolgáló, újító alaprajzi minta minden bizonnyal a barokk új emlékeivel utazásai során "ismeretséget kötő" országbíró személyes elképzelése volt.[53]
A mai ember számára gyakran szertelennek és mindenféle szelekciótól mentesnek tűnhet a műkincsek főúri és uralkodói udvarokban való felhalmozása. A kincstárak a kora újkorban azonban komoly reprezentációs felületeknek számítottak. A szisztematikus tezaurálás során felhalmozott műtárgyak mennyisége, de még inkább minősége mutatta meg egy udvar gazdagságát, helyét az udvarok között fennálló hierarchikus rendben. A műgyűjtés határokon átívelő nyelvét a társadalmi felsőosztályok tagjai kivétel nélkül értették. A Magyar Királyság és Erdély területén lévő udvarokat nem ritkán a gyűjtemények gazdagsága jellemezte leginkább a külföldről oda látogató számára. A gyűjteményekben visszatérően előforduló darabok mellett a nemesi utazók számára érdemes volt figyelni a gyűjtési divat mai szemmel néha alig érzékelhető változásait, hogy hazatérve gyűjteményeiken keresztül saját udvaraik részei lehessenek Európa tényleges elitjének.
Az általános múzeumok elődeit jelentették azok a ritkasággyűjtemények, amelyeket a korszak természettudósai, antikváriusai halmoztak fel általában saját lakhelyükön kialakított látványtáraikban, és amelyekben napi rendszerességgel fogadták az Európa különböző részeiről érkező látogatókat. Bethlen Mihály útinaplója több ilyen látogatásról számol be: Stockholmban a régi pénzeket és érméket gyűjtő Elias Brenner[54] vendégei voltak, Koppenhágában Ole Wormnak apjától örökölt raritástárát[55]tekintették meg, Londonban a Karibi-térségből nemrég hazatért Hans Sloane[56] és a Royal Society gyűjteményeit keresték fel. E gyűjtemények többnyire nélkülözték azt, amit ma szakgyűjtésnek neveznénk és egyaránt magukba fogadtak természeti kincseket, ásványokat, érméket, antik műtárgyakat, kortárs ötvösmunkákat, kéziratokat, ritka nyomtatványokat - mindent, amit a kor tudományos szemlélete a természet- és a humán tudományok információhordozóinak tekintett, tehát amely tárgyakból a világra vonatkozó tudás kivonható volt. E gyűjtemények látogatásának célja természetesen nem a mintakövetés volt, mint a főúri és uralkodói gyűjtemények felkereséséé. A látogatások sokkal inkább olyan horizonttágításként szolgáltak, amit az egyetem "száraz" környezetében nem kaphatott meg a peregrináló diák.
Külföldi (elsősorban nyugat-európai) útjaik során a kora újkori magyar utazók egyszerre váltak az európai információs- és ismeretszerzési szövedék részeivé. Az utazások céljaikat tekintve rendkívül összetettek voltak: általában egyaránt szolgáltak az aktuális politikai, diplomáciai, háborús hírek beszerzésére és továbbítására, és az európai tudományosság új - és régebbi, de a korban kanonizálódott - tudásanyagának megszerzésére. A magyar rendek utazásai saját és itthon maradt társaik reprezentációs eszköztárának bővítését is fő céljuknak tekintették. Az utazások során megszerzett tudás hazai kifejeződései voltak a nyugat-európaihoz hasonló gyűjtemények létesítései (könyvtár, képgaléria, kincstár, stb.), a rendek mecenatúrájának európai mintákat követő megnyilvánulásai (kép- és műtárgy-megrendelések, építkezések). A nyugati egyetemekről hazatértek későbbi tanári pályájuk során alkalmazták a külföldön megszerzett tudásanyagot; a tudás időtálló hordozóit, a könyveket társaik rendelkezésére bocsátották. A 17. században szinte szünet nélkül hadban álló Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség számára az európai politika és a hadszíntér eseményeiről való tudósítások fontosságát nem szükséges magyaráznunk.
Tanulmányunk célja, hogy felhívja a kutatás figyelmét a már kiadott és a jövőben előkerülő források alapos, "információtörténeti szempontú" olvasására és újraolvasására. A hazai kutatásoknak a nemzetköziekkel való összehangolhatósága miatt különösen fontos az itthoni kutatásokban a nyugat-európai metodikai elvek alkalmazása. Ugyancsak elkerülhetetlen a régió más korabeli utazásaival való összehasonlító vizsgálat, amely a megfelelő kontextualizálást szolgálja.
[1] Cseffei László úti levele anyjának, Hatvani Zsigmondné Tomori Annának. Párizs, 1628. április 8. (18.) - Utazások a régi Európában. Peregrinációs levelek, útleírások és útinaplók (1580-1709). Válogatta, előszóval és jegyzetekkel ellátta Binder Pál, Bukarest, 1976. 78.
[2] A magyar szakirodalomban Szőnyi György Endre 1984-ben megjelent könyvében használta az "információs robbanás" kifejezést. Szőnyi György Endre: Új föld, új ég. Budapest, 1984. 23.
[3] A hazai szakirodalomhoz útmutatóul lásd: Bagi Zoltán Péter: A 16-17. századi határvidéki és diplomáciai kémkedés magyar nyelvű irodalmának áttekintése. In: Aetas, 4./27 (2012), 176-187.; Az újabb hazai szakirodalom néhány kiemelkedő eredménye: Hiller István: "Titkos levelezők" intézménye. In: Tusor Péter - Rihmer Zoltán - Thoroczkay Gábor (szerk.): R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Budapest, 1998. 204-216.; Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Eger, 1999. (a kötet tanulmányai); Z. Karvalics László - Kis Károly (szerk.): Információáramlás a kora újkorban. Budapest, 2004. (a kötet vonatkozó tanulmányai); Kerekes Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban. Budapest, 2010.
[4] Összefoglalóan legújabban (magyar nyelven): G. Etényi Nóra: A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban. In: Aetas, 4./27 (2012), 122-143.; Összefoglalók, tanulmányok magyar nyelven: G. Etényi Nóra: Hadszíntér és nyilvánosság. A magyarországi török háborúk hírei a 17. századi német újságokban. Budapest, 2003.; Briggs, Asa - Burke, Peter: A média társadalom-története. Gutenbergtől az internetig. Budapest, 2004.; Knapp Éva - Tüskés Gábor: Populáris grafika a 17-18. században. Budapest, 2004.; G. Etényi Nóra: Pamflet és politika. A hatalmi egyensúly és Magyarország a 17. századi német propagandában. Budapest, 2010.
[5] A terjedelmes hazai szakirodalomból csupán néhány: A Keserű Bálint sorozatszerkesztőségével megjelent Adattár XVI—XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez c. sorozat kötetei; Monok István (szerk.): Kék vér, fekete tinta. Arisztokrata könyvgyűjtemények 1500-1700. Budapest, 2005.; Szilágyi András (szerk.): Esterházy-kincsek. Öt évszázad műalkotásai a hercegi gyűjteményekből. Budapest, 2006.; Monok István: A művelt arisztokrata. A magyarországi főnemesség olvasmányai a XVI-XVII. században. Budapest - Eger, 2012.; A Kunst- és Wunderkammerek világáról alapvetően egy klasszikus és egy új, de máris klasszikussá vált munka: Schlosser, Julius von: Die Kunst- und Wunderkammer in Spätrenaissance. Ein Beitrag zur Geschichte des Sammelwesens. Leipzig, 1908.; Bredekamp, Horst: Antikensehnsucht und Maschinenglauben. Die Geschichte der Kunstkammer und die Zukunft der Kunstgeschichte. Berlin, 1993.
[6] A nemzetközi szakirodalomból, az áttekintést könnyítendően: M±czak, Antoni - Teuteberg, Hans Jürgen (hrsg. von): Reiseberichte als Quellen europäischer Kulturgeschichte: Aufgaben und Möglichkeiten der historischen Reiseforschung. Wolfenbüttel, 1982.; Bausinger, Hermann - Beyrer, Klaus - Korff, Gottfried (hrsg. von): Reisekultur. Von der Pilgerfahrt zum modernen Tourismus. München, 1991.; Maurer, Michael (hrsg. von): Neue Impulse der Reiseforschung. Berlin, 1999.; Leibetseder, Mathis: Die Kavalierstour. Adelige Erziehungsreisen im 17. und 18. Jahrhundert. Köln - Weimar - Wien, 2004.; Babel, Rainer - Paravicini, Werner (hrsg. von): Grand Tour. Adeliges Reisen und europäische Kultur vom 14. bis zum 18. Jahrhundert. Akten der internationalen Kolloquien in der Villa Vigoni 1999 und im Deutschen Historischen Institut Paris 2000. Ostfildern, 2005.; Freller, Thomas: Adelige auf Tour. Die Erfindung der Bildungsreise. Ostfildern, 2007.
A magyar szakirodalom fontosabb határkövei: Kovács Sándor Iván - Monok István (szerk.): Magyar utazási irodalom 15-18. század. Budapest, 1990.; A Peregrinatio Hungarorum sorozat darabjai (Szeged, 1988-1991); Békési Imre et al. (szerk.): Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. I-III. Budapest - Szeged, 1993. Szögi László sorozatszerkesztésében a Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban c. sorozat kötetei.; A Korall 2006-os tematikus számának tanulmányai.
[7] Szabó András Péter: Haller Gábor peregrinációja. In: Kút, 3-4./3 (2004), 1-43, 4.
[8] A németalföldi egyetemek látogatásáról: Bozzay Réka - Ladányi Sándor: Magyarországi diákok holland egyetemeken 1595-1918. (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 15.), Budapest, 2007.; Bozzay Réka: Magyarországi diákok leideni peregrinációjának előzményei a 17-18. században. In: Pusztai Gábor - Bozzay Réka (szerk.): Debrecentől Amszterdamig. Debrecen, 2010. 89-111.; Postma, Ferenc: Magyarok és a franekeri egyetemi oktatás. In: Pusztai Gábor - Bozzay Réka (szerk.): Debrecentől Amszterdamig. Debrecen, 2010. 113-156.
[9] Egy-egy nemesi tanulmányutat feldolgozó hazai tanulmány: Lukinich Imre: A Bethlen-fiúk külföldi iskoláztatása. 1619-1628. In: Nagyenyedi Album, 1926. 79-100.; Font Zsuzsa: Wesselényi István egyetem- és udvarjárása (1729-1732). In: Békési Imre et al. (szerk.): Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. I-III. Budapest - Szeged, 1993. II. 508-516.; Hausner Gábor: Zrínyi Ádám peregrinációja. In: Régi és új peregrináció. II. 529-532.; Ring Orsolya: Thurzó Imre neveltetése. In: Sic Itur ad Astra, 1-2./13 (2001), 33-51.; Toma Katalin: Nádasdy István európai tanulmányútja (1669-1670). A Kavalierstour alkalmazása a magyar főúri nevelési gyakorlatban. In: G. Etényi Nóra - Horn Ildikó (szerk.): Idővel paloták... Magyar udvari kultúra a 16-17. században. Budapest, 2005. 192-214.; Benda Borbála - Dicső-Erdődi Balázs: Erdődy György peregrinációja (1631-1635). In: Századok 4./143 (2009), 919-943.
[10] Várkonyi Gábor: Magyarok a római király választásán 1636-ban. In: Horn Ildikó (szerk.): Perlekedő évszázadok. Tanulmányok Für Lajos történész 60. születésnapjára. Budapest, 1993. 187-214.
[11] Horn Ildikó: Esterházy Pál: Itinerarium in Germaniam. 1653. In: Sic Itur ad Astra 2-3./3 (1989), 21-48.
[12] Viskolcz Noémi: Nádasdy Ferenc és Róma. In: Imre Mihály - Oláh Szabolcs - Fazekas Gergely Tamás - Száraz Orsolya (szerk.): Eruditio, virtus et constantia. Tanulmányok a 70 éves Bitskey István tiszteletére. I-II. Debrecen, 2011. I. 340-349, 344-345.
[13] A csillagászat tudományának "popularizálódása" a 17. század időszakára tehető. Egyre több magángyűjtemény tesz szert ekkor csillagászati távcsövekre, teleszkópokra. 1686-ban megjelenik Bernard Le Bovier de Fontenelle Entretiens sur la pluralité des mondes-ja (magyarul is olvasható: Beszélgetések a világok sokaságáról. Budapest, 2006.), amely elsőként tárja a hétköznapi olvasó elé a csillagászat tudományának újkori felfedezéseit. A tudomány népszerűsödési folyamatáról: Wolfschmidt, Gudrun: Eroberung des Himmels. In: Dülmen, Richard van - Rauschenbach, Sina (hrsg. von): Macht des Wissens. Die Enstehung der modernen Wissensgesellschaft. Köln - Weimar - Wien. 2004. 187-212. 209-212.
[14] Nádasdy útitársának, Bezerédy Zsigmondnak roppant informatív naplóját Marczali Henrik közölte először a Történelmi Tárban: Bezerédj Zsigmond utazási naplója. In: Történelmi Tár, 1883. 348-358.; Kircher és a magyar főurak és egyházi vezetők kapcsolatáról: Kiss Farkas Gábor: "Difficiles nugae" - Athanasius Kircher magyar kapcsolatai. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 4-6./109 (2005), 436-469.
[15] Ács Pál: Iter Persicum. Kakas István utolsó követútja a Kaszpi-tenger mellé (1603). In: Csörsz Rumen István (szerk.): Ghesaurus. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Budapest, 2010. 577-584. (Tectander útleírása nyomtatásban is megjelent: Georg Tectander von der Jabel: Kurtze und warhafftige beschreibung der Reiss von Prag aus, durch Schlesien, Polen, Moscaw, Tartareyen, bis an den Königlichen Hoff in Persien anno 1605. Leipzig, 1608.)
[16] Kármán Gábor: Egy közép-európai odüsszeia a 17. században. Harsányi Nagy Jakab élete. Budapest, 2013. 80-95.
[17] Uo. 166-173.
[18] Utazások a régi Európában. 1976. 122-123. (Karl Eusebius Liechtenstein 1632-ben udvari mesterét Giovanni Giacomo Tencallát bízta meg a kastély parkjainak megtervezésével. A kert kialakításának munkálataiban több mester is részt vett: Pietro Maino Maderno, Peter Concorz, Francesco Carratti. - Haupt, Herbert: Fürst Karl Eusebius von Liechtenstein 1611-1684. Wien, 2007.; Kálnoki leírásának különleges jelentőséget ad, hogy a kastélyt a 19. század közepén romantikus stílusban átépítették, kertjeit pedig a 18. század végén, a kordivatnak megfelelően angolparkká alakították. - Körner, Stefan: Die Gärten des Fürsten Aloys von Liechtenstein. Gartenkunst in gesellschaftlichen Umbruchszeiten. In: Jahrbuch des Historischen Vereins des Fürstentums Liechtenstein, 104 [2005], 86-136.)
[19] Badál Ede: Esterházy Miklós római vakációja, avagy idegenvezetés 1677-ben. In: Művészettörténeti Értesítő, 4./31 (1982), 303-306.
[20] Magyar utazási irodalom 15-18. század. 1990. 34-38.
[21] Toma, 2005. 195.
[22] Kovács Sándor Iván: A régi magyar utazási irodalom az európai utazáselméleti művek tükrében. In: Szakácsmesterségnek és utazásnak könyvecskéi. Bp. 1988. 234.
[23] Az ars apodemica születéséről: Stagl, Justin: Ars apodemica: Bildungsreise und Reisemethodik von 1560 bis 1600. In: Ertzdorff, Xenja von - Neukirch, Dieter (hrsg. von): Reisen und Reiseliteratur im Mittelalter und in der Frühen Neuzeit. Amsterdam - Atlanta, 1992. 141-189.
[24] Utazások a régi Európában. 1976. 42-47.
[25] Uo. 101.; (A Vezúv 1631. december 16-ai kitörése következtében - a kortárs beszámolók szerint - több ezer ember veszítette életét. Az épp Itáliában időző Joachim von Sandrart helyszíni rajza után készült metszet a Theatrum Europaeum második, kötetében került közlésre, és bejárta Európát. - Theatrum Europaeum, Bd. 2, Frankfurt am Main, 1646. 511-514. [Berg Vesuvius]. Emellett több német nyelvű röplap is beszámolt a kitörésről 1631-ben és 1632-ben.)
[26] Például: Andreas Dudithius: Commentariolus de cometarum significatione et Dissertationes novae de cometis. Basel, 1579. - "Tehát ezt az üstököst, (...) amelyet oly vészjóslónak képzelnek, remélem, egészen más esemény fogja követni, mint amilyent Istennek és a természetnek ezek az aljas tanácsosai, arcukat felfújva, mintegy háromlábú jósszékről oly szép számban jövendölnek." - Dudith műve vonatkozó részének fordítása: A táguló világ magyarországi hírmondói: XV-XVII. század. Válogatta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Waczulik Margit, Budapest, 1984. 109.
[27] Az utazás közölt forrásai: Beke Antal: Két utazási levél a XVII-ik századból. In: Történelmi Tár, 1881. 193-197.; Lukinich Imre: Bethlen Péter iskoláztatásához. In: Történelmi Tár, 1911. 305-310.; Kovács Sándor Iván - Monok István (szerk.): Magyar utazási irodalom 15-18. század. Budapest, 1990. 34-38, 408-413, 412-422.
[28] Monok István: Cseffei László 1592-1662. In: Századok, 122 (1988), 622-647. 630-634.; Kruppa Tamás - Monok István: Bornemisza Ferenc és Cseffei László követjárása az európai udvarokban a pozsonyi békekötés után. In: Lymbus. Magyarságtudományi Forrásközlemények. 2009. 7-14.; Kovács Katalin: Bethlen Gábor diplomáciai hálózata: ügynökök, kereskedők, bankárok és diákok a fejedelem szolgálatában. (megjelenés előtt)
[29] Haller Gábor naplója és iratai. In: Erdélyi Történelmi Adatok. IV. kötet, szerk.: Szabó Károly, Kolozsvár, 1862. 1-111.; Szabó, 2004. 1-43.; Szabó András Péter: Haller Gábor naplójának forrásai. In: Balázs Mihály - Gábor Csilla (szerk.): Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban. Kolozsvár, 2007. 409-430.
[30] Szabó, 2004. 1.
[31] Szabó, 2007. 423-425. (táblázat)
[32] Batthyány Kristóf európai utazása 1657-1658. A dokumentumokat kísérő tanulmánnyal közreadja: Szelestei N. László, (Peregrinatio Hungarorum 2.), Szeged, 1988.
[33] A Habsburg és Bourbon pártra szakadt Róma politikai csatáihoz: Sella, Domenico: Italy in the Seventeenth Century. London - New York, 1997.; Dandelet, Thomas James: Spanish Rome 1500-1700. New Haven - London, 2001.; Karsten, Arne (hrsg. von): Jagd nach dem roten Hut. Kardinalskarrieren im barocken Rom. Göttingen, 2004.
[34] Kemény János és Bethlen Miklós művei. A szövegeket gondozta és jegyzetekkel ellátta: V. Windisch Éva, Budapest, 1980. 566-597.
[35] Nagy Péter: Bethlen Miklós és önéletírása. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 4./98 (1994), 445-478. 450-451.
[36] Fontos, mégis kevésszer idézett tanulmány a "múzeumok előtti korszakról", hazai múzeumaink kialakulásáról, 17. századi gyökereiről és európai mintáiról: R. Várkonyi Ágnes: A múzeum gondolata a felvilágosodás korában és a reformkorban. In: Hausner Gábor (szerk.): A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 6. Budapest, 2003. 15-41.
[37] A theatrum anatomicum tudásközvetítő szerepéhez legújabban: Schramm, Helmar - Schwarte, Ludger - Lazardzig, Jan (hrsg. von): Spuren der Avantgarde: Theatrum anatomicum. Frühe Neuzeit und Moderne im Kulturvergleich. Berlin - New York, 2011.
[38] Az első - autonóm - csillagvizsgálók, planetáriumok például a 18. században jönnek létre.
[39] Fischer, Klaus: Die neue Ordnung des Wissens. Experiment - Erfahrung - Beweis - Theorie. In: Dülmen, Richard van - Rauschenbach, Sina (hrsg. von): Macht des Wissens. Die Enstehung der modernen Wissensgesellschaft. Köln - Weimar - Wien. 2004. 155-185.
[40] Bethlen Mihály útinaplója (1691-1695). Sajtó alá rendezte és az utószót írta Jankovics József. Budapest, 1981.
[41] Uo. 20-22, 26-27, 38-41.
[42] Uo. 27.
[43] Uo. 92-93.
[44] Köztük a legkorábbiak: London (1572), Selz (1575), Sedan (1590), Saumur (1593), Tübingen (1594), Kassel (1596), Parma (1598).
[45] Széchenyi Zsigmond itáliai körútja 1699-1700. A dokumentumokat kísérő tanulmánnyal közreadja Ötvös Péter, (Peregrinatio Hungarorum 1.), Szeged, 1988. - Különös, hogy a fiatal Zsigmondot Bécsből hívta haza apja, Széchenyi György, hogy a firenzei lovagi akadémiára küldje, mert a császárvárosban 1694 óta már működött Ritterakademie. - Uo. 17.
[46] Savoyai Eugén herceg bécsi állatkertjének a díszkertekéhez hasonló reprezentációs értékét mutatta be a közelmúltban a bécsi Oberes Belvedere Prinz Eugen von Savoyen - Die Menagerie des Prinzen című kamara-kiállítása, amelyhez tudományos igényű kiadvány azonban sajnálatos módon nem készült.
[47] "Az mely emberemet Olaszországban küldtem volt, Nagyságos Uram, mindenféle virágokért, megbetegedvén az útban, most is valahol Florentinához közel fekszik. (...) És így későn érkezett azokért a virágokért, kiket ősszel kellene elültetni, az kikeleti virágokat, ha meglábolhat, bizonyosan elhozza. Azonban, Nagyságos Uram, florentiai herceg énnekem egy igen szép ajándékot küldött, egy szép apatika ládát és scatola virággyükereket, én bizony mindjárt Nagyságodnak elküldtem volna, de az én kertészim és gróf Lesli is assecuráltak, hogy ma s holnap el nem ültetik, az idén semmirekellők lesznek, és mind elvesznek, és így, Nagyságos Uram, el kellett ültetnem. (...) Írt florentiai herceg, hogy kikeletieket is küld. Azonban Nagyságodnak alázatossan megszolgálom az virágokat, kiket küldött, és én is igyekezem, hogy Nagyságodnak küldjek kikeletre, mivelhogy szolgáim akkorra bemennek Florentiába az herceghöz valami török lovakkal. És remélem, hogy szépeket küld, mert az mostaniak mind inkább giunkiliákbul állanak, Giunkilia di Persia és odoratissima és grossissima. Hiacintusok is az szerint. Tulipán három, odorato, di Persia és Vedova remaritata." - Zrínyi Miklós válogatott levelei. Válogatta, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Bene Sándor és Hausner Gábor. (Régi Magyar Könyvtár. Források 6.), Budapest. 1997. 34-35.
[48] Az első kötet (Virágoskert) Nagyszombatban jelent meg 1664-ben, a második (Veteményeskert, 1664) és harmadik (Gyümölcs kert, 1667) kötet Bécsben látott napvilágot.
[49] A kertről az érsek egy húsz metszetből álló sorozatot is készíttetett Mauritius Langgal. A kertről újabban: Galavics Géza: A magyarországi kertek képzőművészeti ábrázolásai. I. rész: 17. század. In: Uő. (szerk.): Történeti kertek. Kertművészet és műemlékvédelem. Budapest, 2000. 167-198. (Pozsony: 168-178.); Ecsedy Anna: Plenus Sapientia: Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertjének látványosságai. In: Művészettörténeti Értesítő, 2./62 (2013), 171-232.
[50] Bethlen Mihály útinaplója. 1981. 28-30.
[51] Uo. 123-124.
[52] Uo. 57, 60.
[53] A templom európai építészeti mintáival, az országbíró programadó szerepével szakdolgozatomban foglalkoztam: Nádasdy Ferenc országbíró és a lékai ágostonrendi templom és kolostor. szakdolgozat: ELTE BTK Művészettörténeti Intézet. 2012.
[54] Elias Brenner (1647-1717) az utókor által is sokat idézett numizmatikai alapmunkája: Numismata Suecorum collecte & depicta. 1674.
[55] Ole Worm (1588-1654) gyűjteményének, a Museum Wormianumnak katalógusa 1655-ben jelent meg Koppenhágában: Museum Wormianum, seu Historia rerum rariorum, tam Naturalium, quam Artificialium, tam Domesticarum, quam Exoticarum, quae Hafniae Danorum in aedibus Authoris servantur. (interneten is "forgatható": https://archive.org/details/gri_museumwormia00worm)
[56] Hans Sloane (1660-1753) gyűjteményei az 1753-ban alapított British Museum alapjául szolgáltak. Karibi utazásának természettudományos eredményeit később könyvben foglalta össze: A Voyage to the Islands Madera, Barbados, Nieves, S. Christophers and Jamaica with the Natural History of the Herbs and Trees, Four-footed Beasts, Fishes, Birds, Insects, Reptiles & c. Of the last of those Islands. London, 1725.