KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA
2014/3. szám
|
|
KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA 2014/3. szám |
DOI: 10.20520/Jel-Kep.2014.3.2
2007-ben már tettem kísérletet a magyarországi galambposta középkori eredetének felderítésére.[1] Azóta annyira sok új információt találtam, hogy immár kibővítve kell újraírnom az egykori tanulmányt. Magyar szemmel kerestem a postagalambok nyomait Európában a teljes középkoron át, hátha megismerve a külföldi galambhasználatot, a középkori magyar postagalambokra is tudunk következtetni ebből. Emiatt nagyon sok távoli helyen is a hazai galambászat kezdeteit próbáltam felfedni, az esetleges távoli kapcsolódási pontokon is az itthoni postagalambászat kiindulópontját vizsgáltam.
Közkeletű vélekedés, hogy a középkorban a hírközlés leggyorsabb módja a postagalamb-használat lehetett. Galambokat már az ókori sumérok és egyiptomiak is használtak üzenetszállításra. A galamb háziasítása időszámításunk előtt 3000 körül következett be. A házigalamb őse a szirti galamb (Columba livia) volt, ami a Közel-Keleten akár 250 km távolságba is elrepült naponta ivóvízért. A szirti galamb páratlan hazatalálási készségét felismerve állítólag már a föníciaiak és az egyiptomiak is galambot vittek magukkal a tengerre, hogy híreket küldjenek az otthoniaknak.[2] Mackrott és Szikora szerint az ő nyomukban haladva a görögök és a rómaiak is alkalmazni kezdték a galambpostát. A görög Taurosztész olimpiai győzelmét biztosan hírvivő galambbal üzente meg az otthoniaknak. Mackrott szerint id. Plinius (i. sz. 23-79) azt írta, hogy Caesar korában az elutazó római polgárok galambokat vittek magukkal, melyekkel úticéljuk elérésekor az otthon hagyottakat értesítették. Varro (i. e. 116-27) és Columella (i. sz. I. sz.) hosszú fejezetet szentelt a mezőgazdaságról írott munkájában a galambtenyésztésnek, de nem említik a postai célzatú röptetést.[3]
Szikora feltehetőnek tartotta, hogy a rómaiakkal kerültek a postagalambok a Kárpát-medencébe, és a szlávokról a X. századból tudni véli, hogy előszeretettel küldtek postagalambokat, sőt a ruszok az ostromlott város galambjainak lábára meggyújtott zsineget helyezve várostromra is használták az állatokat. A megijedt galambok hazarepültek a városba, elbújtak a zsúpfedeles, nádfedeles házak padlásán (a fészkükben), és ezzel felgyújtották a várost.[4] Ezen a történeten kívül nincsen más beszámolónk a szlávok 'postagalambjairól'. A továbbiakban távolabbi kapcsolódási pontokon keressük a postagalambok használatát, melyeken keresztül Európába illetőleg Magyarországra is eljuthatott esetleg az új hírközlési technológia. Fontos lehet, hogy a vikingek már valóban használták a galambokat, nem csak ostromcélzattal, hanem üzenetek szállítására is.
Úgy tűnik, hogy a normannok a Szentföldön és Dél-Európában is bőséges tapasztalatot szerezhettek a postagalambokról (mint lentebb láthatjuk), mégsem igen használták őket. Északabbi rokonaik viszont egész postagalambhálózatot működtettek elvileg. A Norvég Galambversenyzés Nemzeti Szövetségének kiadványa[5] szerint a viking hajók 6 galambot vittek mindig magukkal a középkorban, így kommunikálva az otthoniakkal. Ennek az állításnak ugyan nem találtam meg az eredetét, de a sagákban valóban szerepelhetnek postagalambok.[6] Érdekes megvizsgálni, hogy a postagalambokat valamennyire ismerő vikingek esetében régészetileg mi deríthető fel. Egy részletes dán tanulmány szerint az V-XI. század közötti vizsgált időszakban összesen 17 lelőhelyen találtak madárcsontokat (1948-2006 között). Ezek közül egyetlen vezetői szálláson tudtak azonosítani 2 darab galambcsontot (közelebről nem ismert fajtáktól).[7] Sajnos a magyarokkal nagyon kevés kapcsolatuk lehetett, de tudunk például Szent István varég testőreiről.[8]
Ez volt az a terület, ahol a középkorban a legelterjedtebb volt a galambposta. A feljegyzések alapján elmondható, hogy az arabok kimondottan kedvelték a postagalambokat, és feltételezhető, hogy az ókor után folyamatosan létezett ez a hírvitel náluk. Ennek valószínűleg első feljegyzett említése 838 januárjában a neves perzsa szabadsághős legyőzésének hírvitele volt Bagdadba.[9] Innentől kezdve a galambposta szerves részévé vált az arab postahálózatnak a barid-nak,[10] aminek hatékonyságát hamarosan a keresztesek is megtapasztalhatták. 1096-ban a keresztesek ugyanis valóságos postahálózatot találtak Palesztinában. Lübecki Arnold volt az első keresztes, aki írt a postagalambokról a Szentföldön 1197-re datálva, és úgy tartotta, hogy a keresztény vezérek az araboktól tanulták a galambposta művészetét. Megemlítette nagyjából a galamb használatát, miszerint az állatok a párjukhoz/költőhelyükre sietnek vissza.[11] A keresztesek állítólag 1099-ben Jeruzsálem felé vonulva Kaiszareiánál véletlenül találtak egy sólyom által elpusztított galambot üzenettel együtt, és így találkoztak először a galambpostával.[12]
A jelenleg legátfogóbb tanulmány ebben a témában 1996-ban jelent meg, ehhez azóta is csak újabb és újabb töredékeket ragaszthatunk.[13] A következőkben főleg majd az Edington által nem lelt, újabb információkra térek ki. 1123-ban az edesszai Khartpert erődítmény ostromakor a muszlim védők postagalambbal értesítették urukat, hogy el fog esni a váruk.[14] Nem csak az európai szerzők, hanem a muszlim források is megerősítik a széleskörű postagalamb-használatot a Szentföldön. 1157-ben a Baniyās (Banjasz) erődöt körülvevő ostromgyűrűből küldtött galambot a győztes hadvezér Damaszkuszba a jó hírrel (korábban is küldött galambot a meghiúsított frank kitörésről, vagyis igen sok galambbal felszerelkezve kezdhettek az ostromnak).[15] Úgy tűnik, hogy a Szentföldön utoljára 1271-ben használtak postagalambot a keresztesek megtévesztésére Krak des Chevaliers ostrománál a muszlimok.[16]
A keresztes harcok után is megmaradt az arabok galambküldő szokása, említi pl. Ibn Battuta 1326-ban az antiochiai Jabala városában járva leírja, hogy a keresztesek után egy szekta költözött a városba, és a később őket ostromló muszlimok például a közeli Tripoliba, de a szultánhoz is küldtek postagalambokat.[17]
1336-41 között utazott a Szentföldön Ludolf von Sudheim, aki Egyiptomban járva megemlítette, hogy itt látott a világon a legtöbb galambot, melyeket a szultán és az urak üzenetek küldésére használnak, másnak ez nem is engedélyezett. Rövid idő alatt nagy távokat tesznek meg így a hírek és titkok.[18] A következő a XIV. század végi angol utazó John Mandeville volt, aki Szíriában jegyezte fel a postagalambok használatát (nála oda repülnek vissza, ahol etették őket).[19]
1. kép
Fametszet 1488-ból (Johannes de Montevilla utazásai, német kiadás)
A postagalambok ábrázolása teljesen téves, amiből két logikus következtetés vonható le. Az illusztrátor valószínűleg hallomásból dolgozott és sosem látott személyesen ilyet. Másik lehetséges variáció, hogy szándékosan hibásan, de pont ezért közérthetően rajzolta a postagalambokat, hogy kevésbé tájékozott közönsége is megértse az ábra lényegét (ahogyan manapság például a szívet rajzoljuk).
2. kép
További postagalamb ábrázolás a fenti kötetből
Ez az ábrázolási mód is valószerűtlen, ami megerősíti első feltevésünket, miszerint nem egy közérthető postagalamb-ábrázolással van dolgunk, hanem a kép készítője tényleg nem tudta, hogyan is kellene a levélrögzítést kifejeznie helyesen.
Egészen részletes leírást közölt (a postagalambok kiképzéséről is) a Keleten raboskodó Johannes Schiltberger. Konkrétan az egyiptomi uralkodó galambpostáját részletezte a XV. század első éveiből.[20] Az, hogy Schiltberger érdemesnek tartotta leírni, hogyan bántak a galambokkal az egyiptomiak, szintén arra utal, hogy Európában nem volt ismeretes/használatos a galambposta.
Egy spanyol utazó, Pero Tafur leírta Egyiptomban (Damietta kereskedővárosban) a galambposta használatát 1436-ban, ami azért érdekes, mert az utazó Dél-Spanyolországban született, és egész Dél-Európát végigutazta, mégsem látott még előzőleg soha ilyet.[21] Igazából ennek a postarendszernek a korrekt működése komoly állami irányítást tett szükségessé, ahogy 1412-ben a mameluk szultánok kancellárja, Ahmad ibn Qalqashandi is részletesen leírta könyvében a galambok elosztását az őrposztok között.[22] 1481-ben jelent meg Európában a zsidó származású olasz utazó Meshulam da Volterra könyve, melyben megemlítette az Alexandriában látott postagalambok használatát. Ekkorra már akadozott a Mamelukok postaszolgálata, a rabbi feljegyzése is pontatlan, hiszen szerinte a galamb csőrébe tették a levélkét.[23] Az otthoniak meggyőzésére még hozzátette, hogy valóban így küldenek levelet arrafelé, csak az igazságot írta le (vagyis Európában alig vagy egyáltalán nem ismert 'csodát' szőtt művébe). Hogy mennyire ismeretlen volt Európában a köznép előtt ez a hírközlési módszer, bizonyítja például, hogy jóval később, 1611-ben az angol William Lithgow eljutván Bagdadba, meglepődve észlelte a város különös szokásait, köztük a galambposta használatát.[24]
Ahhoz képest, hogy a Szentföldön évszázadokig húzódtak a harcok keresztények és muszlimok között, hogy a középkor egészében hány millió zarándok érkezhetett Jeruzsálem környékére - köztük sok ezer magyar -,[25] ahol az ott élő arabok galambpostát haználtak, érdekes, hogy mégis mennyire ismeretlen maradt Európában a postagalamb. Hiába írta le a fentebb látható sok keresztény utazó a galambposta működését, a galambok kiképzését, hasztalan próbálták az új hírviteli módszert elterjeszteni.
A török népek feltehetőleg az araboktól tanulták el a galambpostát, és ők hozzák Európába. Elvégre 1517-től az oszmánok meghódították a Mamelukok uralta Egyiptomot, a galambposta akkori központját és 'őshazáját'. Minden bizonnyal legkésőbb ekkor a birtokukba kellett, hogy kerüljön a galambposta használatának titka.
Mostanra tudjuk, hogy az Európára támadó arabok használták a postagalambot, így feltételezhetjük, hogy Szicíliában és Spanyolországban is kell nyoma maradjon. Itália déli részén egyetlen említését találjuk csupán a postagalamboknak, itt egy arab erődítményből küldtek a normann hódítók postagalambot Palermóba megfélelmlíteni annak muszlim védőit.[26] Az Ibér-félszigeten az arab fennhatóság alatt élő zsidők között igen elterjedt lehetett a galambposta használata, hiszen a híres rabbinikus tudós, grammatikus, fizikus Ibn Janah (990 k. - 1050 k.), így egészítette ki a Biblia rendelkezéseit népe számára: "Tilos madarat üzenettel elengedni Sabbathkor."[27] Máshol úgy értesülünk, hogy az 1042-es lorcai csatát megnyerő arab szolgálatban harcoló hadvezér, a zsidó Sámuel írt haza fiának győzelmi verset, amit egyszerre két postagalambbal küldött haza családjának. 1086-ban pedig a zallaca-i győzelmet adták hírül arabok az otthon maradt sevillaiaknak.[28] Felvethető a kérdés, hogy az összetartó zsidó közösségek vajon mennyire ismerték-használták a galambpostát Európában? A másik kérdés, ami Goitein nyomán vetődik fel, hogy miért volt olyan nagy szükségük a zsidóknak a gyors hírvitelre? Csak az utóbbira tudunk válaszolni, ugyanis a héber vallás szerint szombat napon (Sabbathkor) semmiféle munkát nem lehet végezni, de még szolgáiknak sem.[29] Így pl. egy üzenet szállításakor a szolgának szombaton pihennie kellett volna, vagy pedig úgy indulnia, hogy addigra befejezze útját. Emiatt a sokkal gyorsabb galambposta használata elengedhetetlen volt az arabokkal kapcsolatba kerülő zsidó közösségek számára.
Az arab postagalambokkal sosem találkozott európai írók közül csupán hármat ismerünk, akik tudtak a postagalambról. Az első Yorki Alkuin (+804), Nagy Károly fontos tanácsadója, aki egyik levelében említette a galambpostát.[30] Leveléből nyilvánvaló, hogy efféle tudása inkább az antik irodalomból származik, mintsem saját tapasztalása útján.
A másik a Dél-Franciaországban élő, lábát a Szentföldre soha nem tevő Bertrans de Born (+1215), korának híres trubadúrja említette egyik versében a postagalambot.[31] Ugyanakkor a szövegkörnyezetben csak feltételes módban szólt a galambhasználatról, kétséges, hogy gyakorlati ismeretei lettek volna az alkalmazásáról. A postagalamb említése azért érdekes, mert nem járt a Szentföldön, hogy látta volna a galambok használatát, valószínűleg csak hallomásból értesülhetett erről. Vagy valóban létezett a galambposta a keresztények körében is?
A harmadik és egyben legnagyobb hatású Bartholomeus Anglicus volt, akinek 1240 körül kiadott könyve (De Proprietatibus Rerum) részletesen leírta Szt. Ambrosiusra hivatkozva a középkori galambposta működését Egyiptomban és Szíriában. Nála a galamb szárnya alá erősítették a levelet. Utóbbi szerző azért fontos, mert műve a középkori tudás enciklopédikus összefoglalása volt, és a XVI. századig előszeretettel forgatták Európa egyetemein.[32]
A korai magyar postagalambok ellen figyelmeztető jel, hogy a középkori Európában kevés forrása maradt meg egyáltalán a galambtartásnak. Nürnberg városából ismerünk egy rendeletet 1299-ből, ami tiltja a polgároknak a galambtartást, ez bizonyítja a helyiek galambászatát.[33] Persze ebből nem derül ki, hogy hírszállításra használták galambjaikat, vagy más okból tartották őket? Mindenesetre ez a híradás igen késői, jócskán a keresztes háborúk után bukkant fel. Tudunk Modena városának 1328-as tiltó rendeletéről is, ami szerencsére már árulkodóbb. Itt a galambröptetésnek olyan szokása volt, hogy egy galambrajt felengedtek a levegőbe, és ezekhez csatlakoztak más galambok. A dolog érdekessége az volt, hogy nem mindegyik galamb tért haza, ezeket az idegen galambokat minden esetben levágták. Fogadásokat is kötöttek a hazatérő galambokra, és ily módon a fogadásokkal vívták ki az előljáróság haragját, ami megtiltotta a galambröptetést.[34] A galambok hírvitelre való használatáról még nem tudtak. Igen sok középkori galambház maradt fenn Nagy-Britanniában és jóval kevesebb Franciaországban,[35] de a kutatók itt sem tudnak postahasználatról.
Kirívó eset a vikingekkel kapcsolatban már említett 'madárbomba' felhasználása. Úgy tűnik ugyanis, hogy a galambok hazarepülő szokása a késő középkorban is előhozta ezt az ostromeszközt, ezúttal német földön. Egy 1420-as berlini tüzérségi kódex említi ezt a módszert, illetve illusztrálta is. Ennek folyományaként 1530 tájáról és 1584-ből is találunk hasonló leírásokat illusztrációkkal tüzérségi munkákban. A későbbi kódexek egyértelműen felhasználták az 1420-ast, de bővítettek is rajta, így valószínűleg a gyakorlatban (vagy legalább elméleti szinten) túlléptek az ősön, illetve próbálkoztak annak megvalósításával.[36] A városok közelében keresgélő galambokat befogva és gyújtóbombával ellátva próbálták az ostromlók felgyújtani a várost (remélve, hogy eredetileg a falak között költő galambokat szereltek fel a bombákkal).
3. kép
A madárbomba mellett a macskabomba volt még a korszak egyik nagy tüzérségi újítása. Illusztráció 1584-ből ismeretlen szerző kéziratos könyvéből (Feuer Buech, durch Eurem gelertten Kriegs verstenndigen mit grossem Vleis auss villen Probiertten Kunsten ...)
4. kép
Illusztráció Franz Helm Buch von den probierten Künsten művéből (1530 k.).
5. kép
János evangéliumának kezdete. Szt. Stephen Harding Bibliája. Citeaux, 1109. fol. 56v. Bibliothèque Municipale, Dijon. (A kódex illusztrátora minden valószínűség szerint egy postagalambbal kívánta szemléltetni az örömhír érkezését. Ld. Holcomb, 2009. 80.)
Köztudomású gondolat, hogy régen a körülzárt várakból a védők a legtöbb esetben csak galambokkal tudták ismertetni helyzetüket, így stratégiai fontosságúvá váltak a képzett postagalambok. A galambot meg kellett tanítani arra, hogy a feleresztést követően a leggyorsabban a magasba emelkedjen, hogy az ostromlók ne tudjanak rá lőni. Ugyanilyen fontos volt, hogy érkezéskor nagy magasságból szinte bukórepülésben (dugóhúzószerűen) érkezzen a galambdúcra, szintén, hogy elkerülje a lövéseket. A dúc mindig a vár belső, legjobban védett részén volt, a kirepülési folyosó pedig a leginkább megközelíthetetlen falszakasz irányába. Nem volt ritka, hogy az üzenetet rejtjelezték, és egyszerre 5-6 madarat indítottak útnak, hogy egy biztosan célba érjen. Emiatt azután háborúk idején - elvileg - igen nagyszámú madarat tartottak a várakban.[37]
A galambok repülési sebessége mára elérte rövidebb távon a 100-110 km/órás sebességet,[38] de a XIX. századi nemesítést megelőzően is kb. 70-80 km-t tehettek meg akár több órán keresztül (terhelten) is. A postagalamb repülési iránya egyirányú, a kikelési helyére, a párjához, igyekszik vissza, pl. Budáról elszállíthatták a galambot Munkácsra, és onnan vissza tudott repülni Budára, de oda-vissza nem repkedett a madár. Ahhoz már Munkácsról kellett volna galambot vinni Budára. További hátránya a galambpostának, hogy rossz időben illetve éjszaka a galamb nem hajlandó repülni,[39] már csak ezért is kérdéses a vikingek (hajóról történő) galambhasználata.
Logikus gondolat lenne, hogy a galambpostának, mint információtovábbító eszköznek a legoptimálisabb zavaró forrása a sólymászat volt. Elvégre a galambok természetes zsákmányai a sólymoknak, ily módon a galambposta és a sólymászat sajátos kölcsönhatásban fejlődtek. Azonban a középkorból semmi ilyen információnk nincs a sólymászat hátteréről (pedig maradtak ránk szakkönyvek is), majd csak az I. és II. világháborúban vetettek be tömegesen sólymokat a szintén tömeges postagalamb-használat ellensúlyozásaként.
Fentebb már látható tévedés, hogy a galambok ilyen használatával csak a keresztes háborúk alatt ismerkedtek meg először a keresztények, ezért elviekben akár II. András jeruzsálemi hadjárata előtt is megjelenhettek nálunk a postagalambok, de igazán fontossá csak a tatárjárást követő várépítések során válhattak (volna). Kétes eredetű információ, de lehetséges, hogy Dzsingisz kán tatárjai szintén használtak postagalambot.[40] Emiatt lehetséges, hogy a XIII. századi magyarok két jelentős helyszínen is megtapasztalhatták a postagalambok hasznát. Sőt, az Aranybulla idejére már a zsidó népesség is igen megerősödött nálunk.[41] (Szikora András szerint viszont már I. István és az országba érkező hittérítők használtak hírvivő galambokat, ami minden bizonnyal tévedés.)[42] Márpedig a zsidók a Szentföldön és spanyol földön is használták, kedvelték a postagalambot.
Bálint Sándor szerint a galambposta intézményét a törökök honosították meg Magyarországon. A szegedi etnográfus úgy találta, hogy a galambposta első említése éppen Szeged 1552-es ostrománál bukkant fel Magyarországon, amikor is a körülzárt Héder béget Ali budai pasa galambpostával (és futár útján is) kitartásra biztatta.[43] Ettől kezdve szerepelnek a galambok a szegediek életében, és a XIX. században a galamb vált az itteniek legnagyobb szenvedélyévé. A galamb hasznosításáról tudni kell, hogy nem csak hússal látta el a konyhát, trágyája is elsőrangú, sőt bőrcserzésre is hasznosítható volt, tollával párnát tömtek. A szegedi galambászok nem postagalambot neveltek galambjaikból, hanem minél magasabbra próbálták őket röptetni, és így versenyeztették őket.[44]
Vajon a török hódítás előtt is léteztek galambászok Szegeden? Az 1522-es adójegyzék nagyon részletes képet ad Szeged lakosairól, de nem találunk köztük egyetlen Galambost, Galambászt sem. Baglyost viszont kettőt is, egy Madarászt, illetve egy Sólyom és egy Pacsirta nevű egyénről is megemlékezett a jegyzék.[45] A közeli Szabadka területén 1525-ben készült részletes jobbágylistán is csupán egyetlen Galambost találunk.[46] Emiatt nem kételkedhetünk abban, hogy a galambok hírvitelre használatát csak a török honosította meg Szeged és Buda között.
Galambos személynév viszont sok megőrződött az ország különböző tájain. A családnév szótár szerint először 1388-ban bukkant fel ez a személynév - Galambus [Péter], és 1526-ig összesen 18 Galambosról tud.[47] Persze nem lehet sejteni, hogy ezek a Galambosok mi célból tartottak galambot (táplálkozás, hírvitel stb.), vagy hogy egyáltalán tényleg tartottak-e galambot? A Pacsirta, Verebes, Baglyos stb. családnevek nem feltétlenül tükrözik az illető szakmáját, lehet, hogy szimpla kedvtelésként tartott ilyen madarat, netán a madár egyik közismert jellemvonásáról kapta ragadványnévként a nevét. Jóllehet, hogy ezt a nevet az illető már csak örökölte, és semmi köze nem volt a madárhoz, vagy az általa megtestesített fogalomhoz. A galamb a középkorban a béke szimbóluma lehetett.[48] Talán nem véletlen, hogy a Bibliában a Szentlélek ilyen formában szállt le Jézusra. További zavaró tényező a rendszeres galambtartás ellen, hogy nálunk nincs a galambházaknak, galambdúcoknak középkori emléke, sem régészetileg, sem írott forrásban.[49]
A földrajzi nevekben ennyire sem tükröződik a galambok fontossága. Településnévként Galambóc várát ismerjük,[50] Galambfalvát[51] és több Galambok helységet, köztük a legjelentősebb Zala megyében volt.[52] Volt még Galambok település a szomszédos Somogy megyében,[53] de a szlavón Körös vármegyében is.[54] Az északi Ung vármegyében létezett egy Galambháza település.[55] Ismerünk még egy beszédes nevű Galambosparlaga birtokot Szatmár megyében.[56] Hasonlóan kietlen terület lehetett Galambegre is.[57] 1224-ben Bodrog vármegyében, Csecstó környékén vezetett egy Golombaya nevű út.[58] Győr megyében Galambsokorou nevű szőlőbirtok is feküdt 1323-ban.[59] Két víznév is megőrizte a galamb nevet, ugyanis Ung megyében volt egy Galamablazpathaka nevű vízfolyás,[60] illetve Zala megyében Galambokuyze.[61] Ennyi középkori galambbal kapcsolatos helynevünk őrződött meg. Ezek a települések, területek vajon kimondottan a galambtartás miatt kapták a nevüket, vagy csupán a galambok nagyobb itteni előfordulása miatt? Elvégre a népesebb középkori települések képéhez ugyanúgy hozzátartozhatott a galamb, mint manapság. A galambok a ragadozómadarakkal szemben valószínűleg igen korán behúzódtak az ember közelébe.[62] Galambosparlag, Galambegre stb. egyszerűen az ottani népes vadgalamb populációjáról kaphatta nevét, semmi közük nem lehetett az esetleges galambtenyésztéshez, hiszen parlagok voltak, Galambosparlagot például az oklevél szerint kaszálóként hasznosították. Hasonló lehetett a helyzet a galambos utak és szőlőbirtok esetében is. A galambos patak és víz is csak egy népesebb galambpopulációról kaphatta nevét. Lehetséges, hogy egyes 'galambos' földrajzi helyek a magyar honfoglalás előtti idők óta őrizték nevüket. Lehetetlen eldönteni, hogy a középkori galambos helyneveknek (és személyneveknek) volt-e bármiféle köze magához a galambtartáshoz, és ha volt is, ezeket a galambokat hírvitelre képezték-e, használták-e? Manapság a postagalambokat tréningezik a jobb eredmények eléréséért. A biztosabb hazatalálás miatt először kisebb távolságokból eresztik haza őket, és fokozatosan növelik a távot.[63] Feltehetően nem lehetett volna ez másként a középkorban sem. Írásos nyomát viszont nem találjuk. Egyszerűen nincsen írásos dokumentumunk magyar középkori postagalamb használatról, pl. a galambok szállításáról.
Írott forrásainkat sorra véve úgy látom, hogy a galambok kárpát-medencei jelenlétét először Nagy Károly Capitulare de villis-e bizonyíthatja. A IX. századi rendelkezés szerint az uralkodó ellátására minden bírónak pávát, fácánt, kacsát, galambot, fürjet és gerlét kellett tartania a faluban.[64] Mivel a frankok szilárdan berendezkedtek a Kárpát-medence nyugati felén, feltehető, hogy a galambok tartását sem hanyagolták el. Ugyanakkor le kell szögezni azt, hogy a galambokat és egyéb szárnyasokat pusztán az uralkodói húsellátás okán tartották.
A már említett neveken kívül például a pozsonyi számadáskönyv szólt galambokról. 1410-ben Zsigmond király Pozsonyban időzött, és a város gondoskodott az ellátásáról. Két különböző alkalommal is szolgáltak fel a király asztalára galambot, így május 29-én reggelire egyebek mellett két galambot is vásárolt a város 8 denárért, majd június 3-án szintén reggelire újfent két galambot vett a város csak 6 denárért.[65] Galambon kívül evett például fürjet is az uralkodó Pozsonyban.[66] Tehát itt is, a galamb és más kisebb testű madár úgy szerepelt, mint az uralkodó eledele. A XV. század elején már Budán is mindennapos szokásnak számított a galambhús evése.[67] A galamboknak esetleg a tojását is elfogyasztották a középkorban, legalábbis Temesvári Pelbárt az általa ismert madarak tojásairól írva megemlíti, hogy a galambtojás fehér.[68] Mindenképpen ismernie kellett a galambokat, de azt sehol nem említette, hogy hírközlésre használható lenne, pedig ókori auktoroktól is idézett bőven.
Az 1520-as évek elején a sárvári uradalmat és környékét birtokló Kanizsaiaknak volt egy fizetett galambászuk.[69]
A galambposta középkori felhasználására a legjobb cáfolat a középkori berendezkedésünk. A hódoltság korában már több emlékünk is van galambpostáról, de akkor volt is értelme a galambnak. Szilárd végvárrendszerek húzódtak egymással szemben, előrébb a hírt adó kisebb végvárak, hátrébb a központok, ahol jelentősebb sereg székelt, és felmentő csapatokat lehetett küldeni a szorongatott várnak. A galambposta felhasználásának csak a szilárd, jól szervezett, központosított birodalmak kedveztek, mint a roppant kiterjedésű arab területek. A hódoltság korában a törökök és velük szemben a magyarok szintén ilyen berendezkedést követtek.
A középkorban viszont nem volt ilyen erős központi rendszer, sőt maga a magyar végvárhálózat is csak Zsigmond császár idején kezdett kiépülni. Nem volt olyan pontosan kialakult rendje a hadászatnak, mint később, ekkor még a hadak vezetői bíráskodási funkciót is betöltöttek, keresztül-kasul utaztak az országban, illetve a saját területükön. Nem lett volna értelme a fenti példánk alapján Munkácsról galambot repíteni Budára, hiszen a király lehet, hogy éppen Ausztriában vagy Csehországban tartózkodott, de akár a délvidéken is hadakozhatott a török ellen. Hasonlóan a helyettesei. A futár ráadásul útközben találkozhatott másokkal, akik felvilágosították a címzett pontos tartózkodási helyéről, netán éppen belefuthatott a király kíséretébe, de a galamb nem állt meg céljáig (ahol jó eséllyel senkit nem talált), útirányát nem módosította. A decentralizált magyar középkori államberendezkedés nem kedvezett a galambpostának, ezért nem is tanúskodik erről írott forrás.[70]
Ezt támasztja alá a Szent László és Kálmán királyok alatt törvényekkel szabályozott futárszolgálat is. László rendelkezett a futárok (cursor, nuncius) által elhagyott lovakról,[71] Kálmán pedig magát a futárok intézményét szentesítette.[72] Később, a XV. századból Eperjes és Lőcse középkori érintkezései vizsgálhatók könnyen a városi számadáskönyvek alapján. Megállapíthatjuk, hogy a két város gyalogos-, de főleg lovasfutárokat alkalmazott. Tudomásunk szerint az összes felvidéki város futárokat alkalmazott, és nem galambpostát.[73]
Még érdekesebb, hogy az 1548-ban egri várkapitánnyá kinevezett Dobó István 1550-től futárpostát állított fel. A lényeg az volt, hogy minél hamarabb lehessen akár Bécsig vinni a hadihíreket. Dobó postája állítólag roppant hatékonyan működött, ugyanakkor galambokról szó sem esett. Az 1552-es ostrom előtt logikus lett volna, hogy az előrelátó hadvezér galambokat vitessen be a várba (az egri galambokat pedig más végvárakba vigyék), hogy így emberveszteség nélkül tudjon levelezni feletteseivel és más várkapitányokkal. Nem ez történt, a nevezetes ostrom ideje alatt is vannak feljegyzéseink a várból az ostromgyűrűn keresztül kijutó futárokról, akik közül többen sikeresen vissza is lopóztak az erődítménybe.[74] 1532-ben, Esztergom ostromakor a német védők fényjelekkel próbáltak érintkezni a kintiekkel.[75]
A legelső magyar galambposta állítólag Szigetvár 1566-os ostromakor indult el, amikor is a várvédők Kanizsára küldtek galambot a körülzárt várból.[76] A történet elképzelhető (de nem hiteles!), elvégre ekkor már majdnem 200 éve volt a magyar végeken a török, és lehetett ideje a magyaroknak eltanulni a galambhasználatot. Ugyanakkor mivel az erről szóló híradás - Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című műve - csak 1645-46 telén íródott, emiatt könnyen lehetséges, hogy inkább csak a szerző saját korának értékes forrása az ostrom leírása a galambküldés.[77] Csupán feltételezés, de könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a postagalamb használatot a törökök hadititokként kezelték, emiatt nálunk (és tőlünk nyugatabbra) a galambok kiképzése, használata csak jóval a törökök magyarországi berendezkedése (1541) után terjedt el. Az is valószínűnek látszik, hogy a galambpostát a törököknek eleve nem volt érdemes a kialakult végvári harcok előtt használnia Magyarország irányában. Elvégre a felvonuló török had folyamatosan mozgásban lévén inkább lovasfutárokat küldözgettek a csapatrészek, várak között, és amúgy is minden évben hazatértek a seregek. Emiatt a török postagalamb használatról is csak egy késői és feltételes híradás szól a magyar határ közelében 1458 tájáról.[78] Első adatunk a Kárpát-medencében a postagalamb-használatra valóban Szeged 1552-es magyar kézre kerítésénél bukkant fel a törököknél,[79] majd Hatvan 1596-os ostrománál másodszor, mikor is a szorongatott török védők galambok útján értesítették a budai pasát.[80]
Európában az első galambpostáról Németalföldön 1573-ban Haarlem, majd 1575-ben Leiden város ostrománál tud a szakirodalom.[81]
Érdekes lehetne még a magyar középkori galambászat, a galambposta régészet felőli megközelítése.[82] Sajnos ebben az esetben a régészeti leleteket egyáltalán nem hívhatjuk segítségül, ugyanis a galambot egyaránt tartották a húsáért, és a lőfegyverek megjelenése óta a potyadékáért, ugyanis utóbbi a lőporgyártáshoz elengedhetetlen salétromot bőven tartalmaz.[83] Bizonyos vidékeken a salétromot legegyszerűbben ebből nyerték. Fentebb láthattuk, hogy a galambot esetlegesen hírvitelre használó vikingek régészeti adatai is mennyire foghíjasak, és nálunk sem jobb a helyzet.[84] Összességében valószínűsíthetjük, hogy a régészeti adatok nem fogják tudni elősegíteni a postagalambok múltjára irányuló későbbi kutatásokat sem.
[1] Marton, 2007. 93-106.
[2] Mackrott, 2004. 13.; Meleg, 2001. I. 7.; Szikora, 1983. 10-20.; Blechman, 2006. 11-12.
[3] Mackrott, 2004. 13.; Szikora, 1983. 20-25.; Varro, 1971. 395-401; Columella, 2005. 267-270.; Plinius, 1909. X. 52-53. 262-264. Plinius valóban írt a galambtartásról, de nem említette a postahasználatot. Logikus lenne a rómaiak fejlett infrastruktúráját ismerve feltételezni a postagalamb-hálózatukat is, de írott forrásaink ezt nem támasztják alá. Ld. még ehhez Jennison, 1937. 13.
[4] Mackrott, 2004. 13. old.; Szikora, 1983. 25-26. old. Mackrott szerint a római erődítmények tornyainak teteje szolgálhatott a galambok szállásául. Szikora úgy tudja, hogy a római légiók hordozható galambházakban szállították a galambokat. Az említett szláv 'galambposta' története 945-ből származik, amikor Szt. Olga hercegnő vezetésével a ruszok megostromolták a szláv drevliánok Iszkoroszt nevű városát. Ld. a forrás angol nyelvű idézetével Jesch, 2001. 112.; A galambok hazatérését ismerték a vikingek is, Dublin XII. századi (Fridlev vezette) norvég ostrománál hasonlóan gyújtották fel a várost. Saxo Grammaticus, 2006. IV. könyv, utolsó bekezdés.
[5] Introduction to the National Federation of Pigeon Racing Norway (pdf) 2. (http://www.sahpa.asn.au/scans/article.pdf Belépés 2013. 07. 01.)
[6] Stephens, 1839. 44-45. A viking galambászat tevékenységéről is árulkodik 3 versszak, ugyanis kiderül, hogy Frithiof (VIII. sz.) udvarában a sólymok és egyéb ragadozók miatt csak 2 postagalamb maradt, és ezek szárnya alá erősítettek üzenetet. Mivel jelen sorok szerzője teljesen járatlan az északi nyelvekben, így további példákat nem tud hozni.
[7] Gotfredsen, 2013. oldalszám nélkül. Fugledegård (VII-IX. sz.) telepen találták a csontokat. Összevetésként a különféle sólyomfajtákból sem maradt fenn összesen 10 darab csont. Ellenben a csirke-kacsa-liba hármas abszolút dominál. Vö. Marton, 2007. 104-105.
[8] Györffy, 1958. 574-577.; Györffy, 1987. vol. 1. 126., 546., 465., 649.; Kristó, 1983. 196-207.
[9] ul-Haq, 1977. 726. A galambpostáról írott bekezdés.; Utána a IX. században kibontakozó carmathiai lázadás (a mai Szíria területén) használt postagalambokat, amit állítólag a zsidóktól vettek át. Ld. Silverstein, 2012. 271. old.
[10] Goetein, 1964. 118-123. A tanulmány egyik fontossága abban áll, hogy bebizonyította, magánszemélyek is használhatták megfelelő díjazás ellenében az állami postát. A másik fontossága az arab teületen élő zsidók levelezésének elterjedtsége volt, amit gyakran galambpostával oldottak meg. A szerző mutatott rá a zsidók számára elengedhetetlenül fontos gyorsaság kérdéskörére a középkori posta kapcsán.
[11] MGH, 1869. SS. 21. 206-207. V. könyv.
[12] Runciman, 2002. 214. 1146-ban a Szentföldön Antióchiai György már felhasználta a postagalambot hamis üzenet küldésére, hogy félrevezesse a muszlimokat, ez volt az első lejegyzése az európai galambhasználatnak. Wieruszowski, 1971. 28. 1249-ben Damietta elfoglalásánál a keresztesek már abszolút tisztában voltak vele, hogy az erődből a kétségbeesett muszlim védők postagalambokat küldenek dél felé Jean de Joinville krónikája szerint. Ld. Marzialis, 1921. 175.
[13] Edington, 1996. 167-75.; Német nyelvterületen a témával foglalkozott, de kevesebbre jutott Binder, 1954. 38-47. old.
[14] Harari, 2007. 85. Az angol Orderic Vitalis egyházkrónikájára hivatkozik.
[15] Gabrieli, 2009. 39-40. Ibn Al-Qalānisi leírása alapján. A kötet szerzője/szerkesztője szerint Nur ad-Din (Szaladin előde, 1146-1174. uralk.) volt az első muszlim uralkodó, aki hálózattá szervezte a postagalamb hírvitelt. A fenti - kiragadott példán kívül - a kötetben többször is említik az arab írok a postagalamb-használatot, akár szóvirág, akár konkrét leírás formájában. A postahálózat neve barid volt, minek keretében egyaránt használt futárt és galambot minden állomás. Ld. Nicholson-Nicolle, 2005. 28.
[16] Hindley, 2009. 119.
[17] Gibb, 2005. 63.
[18] Aubrey, 1896. 79-80.
[19] Mandeville, 1900. 79. (XIII. fejezet)
[20] Brunn, 2010. 53.
[21] Ross-Power, 1926. VIII. fejezet Damiettában "I saw there for the first time carrier pigeons' which take letters in their tail-feathers. They carry them from the place where they are bred to other places, and when the letters are detached they are set free and return to their homes. By this means the inhabitants have speedy news of all who come and go by sea or land, and thus escape surprise, since they live without defences, and have neither walls nor fortresses." (A farktollak között vitt üzenet leírása eltér a rendszerint szárny alatt vitt üzenet szokásától, de nem elképzelhetetlen.)
[22] Zumrut, 2006. 613.
[23] Shehada, 2012. 67. Egyébiránt is részletesen tárgyalja a Mameluk postagalambhálózatot, ld. uo. 63-67.; Yarri, 1948. 49. Meshulam feljegyzése azért is fontos számunkra, mert azt mutatja, hogy az itáliai zsidók nem ismerték a galambpostát, vagyis biztos nem beszélhetünk egész Európát átszelő 'titkos zsidó postarendszerről'.
[24] Christensen, 2012. 267.
[25] Csukovits, 2003. 24-25., 30. Az Árpád-korban már több magyar zarándokot is név szerint ismerünk, aki Jeruzsálembe tartott. A középkorban összesen - bár nagyon hézagos adataink vannak - 76 név szerint ismert magyar zarándokról tudunk a Szentföldön. Gyürki, 2008. 25-42. Valójában több ezerre rúghatott a Szentföldet sikerrel meglátogató magyarok száma a középkorban.; A zarándokok mellett jártak a Szentföldön keresztes hadjáratokon részt vevő magyar lakosok is, így a III. hadjárathoz már több százan csatlakoztak, II. András 1217-18-as V. keresztes hadjáratát pedig több ezer katonával vezényelte le (kb. 2000 fős serege lehetett). Borosy, 1996. I. 30., II. 15-16.; Veszprémy, 2006. 101-102.
[26] 1068-ban Misilmeri várának normann ostromakor Szicíliában a győztes normannok a közeli Palermó arab védőinek megriasztására az elfoglalt várból véres postagalambokat küldtek a nagyvárosba üzenet nélkül. Ld. Metcalfe, 2009. 97.
[27] Cole, 1995. A mű 189. lábjegyzetében található az idézet forrásjelöléssel.
[28] Roth, 1994. 93-94., 274.; Callaghan, 1983. 141.
[29] A Tízparancsolat 4. parancsa. Ld. Mózes II. 20:10.
[30] Edington, 1996. 168-169.; Migne, 1863. vol. 100. 461. Alkuin barátjának Adalardus-nak, Corby apátjának rótta fel, hogy "Sem a szülői fészket nem látogatod, sem egy levélkét nem küldesz galamb lábára erősítve, miként egykoron Görögországban szokták."
[31] Donaldson, 2013. Born 1189-90 körül készült No posc mudar un Chantar non esparja... kezdetű versében leírta, hogy ha II. Fülöp francia király megfelelően körülzárta volna Rouen városát, akkor a védők üzeneteit csak postagalambbal lehetett volna kivinni a városból.
[32] Sajnos a kritikai kiadást nem állt módomban beszerezni, így csupán régebbi kiadásait használtam. Steele, 1905. 6. fejezet. Steele az 1397-es angol fordítást dolgozta át modern angolra, így maga a középkori ismeretanyag mindenképpen forrásként használható, legalább a XIV. század végi angol viszonyokra. A könyv például magyar földön is fennmaradt, a szegedi ferencesek könyvtárában megtalálható volt belőle egy 1482-es Petrus Ungarus-féle kiadás. Feltehetően Mátyás ajándékozta a frissiben alapított kolostornak. Ld. Kaizer, 1980. 3.; Forrásként az 1483-as német földön készült kiadását sikerült megtekintenem, itt is benne van a postagalambokról írott rész. Anglicus, 1483. XII. könyv 220.
[33] Mackrott, 2004. 13.
[34] Levi, 1963. 4., 33., 116.
[35] Cooke, 1920.
[36] Feuer Buech, durch Eurem gelertten Kriegs verstenndigen mit grossem Vleis auss villen Probiertten Kunsten. h.n. 1584. Upenn Ms. Codex 109. 137r. (3. kép) Ld. még http://dla.library.upenn.edu notes (belépés 2013. 09. 15.) A honlapon az 1584-es kódex teljes egészében digitalizálva lapozható.; Franz Helm: Buch von den probierten Künsten. h.n. 1530k. Universitätsbibliothek Heidelberg, Cod. Pal. germ. 128. 74r. (4. kép)
[37] Szikora, 1983. 29-30. A szerző a XIX. századi várharcok tanulságait vetítette vissza a középkorba.
[38] Mackrott, 2004. 159.
[39] Shehada, 2012. 66.
[40] Kistler, 2011. 241-242. Magával a feltételezéssel óvatosan bánnék, ugyanis az, hogy a kán bátorította katonáit a galambokkal való gyakorlatozásra (akár céllövés gyakorlására), még nem feltétlenül jelentette azt, hogy tudtak is bánni a postagalambokkal. A mongolok titkos története is kizárólag lovasfutárok alkalmazásáról tud. Ligeti, 1962. 279-281. szakasz.
[41] Zsoldos, 1997. 171-172.; Az 1222-es Aranybulla 24. pontja: "Kamaraispánok, pénzváltók, sótisztek és vámosok nemesek legyenek, zsidók és izmaeliták ne lehessenek".; Érszegi, 1972. 17-18. old.
[42] Mackrott, 2004. 13., 154.; Szikora, 1983. 26-28.; Vajda, 1967. 16. Vajda szerint az első galambposta csak a X-XI. századi Egyiptomban jelent meg. Állítja, hogy a rómaiak csak igen korlátolt mértékben tudták hírvitelre használni a galambokat. Ld. uo. 33. old. Feltehetően neki van igaza, a rómaiak nem használtak gyakran postagalambot.
[43] Bálint, 1956. 26.
[44] Uo. 26. old.; Mackrott, 2004. 148-149. Ma is létezik még magassági galambreptetés külföldön.
[45] Reizner, 1900. IV. 101., 114. Thomas Baglas, Benedictus Bagÿlÿas; 102. Fabianus Madarazs; 104. Mathias Solom; 125. Paulus Pachÿrta. Az adójegyzék utcánként összesítette a neveket, és innen tudjuk, hogy volt Szegeden külön Madarász utca is akkoriban (uo. 121. Plathea Madaraazs)
[46] Engel, 1995. 360. A mai Csantavér faluban élt Johannes Galambos. Rajta kívül a lista sok Madarászról tud, de még Csókásról is.
[47] Kázmér, 1993. 390. Több Galambos és egyetlen Galambas (Galambász?) névváltozatot sorol fel.; Ehhez képest a régebbi kiadású TESZ, 1967. I. 1016. szerint már 1138-ban felbukkant a Glombudi (Galamb?) név, 1165 körül a golombos, 1316-ban a Galamb. A szó egyébként szláv eredetű, a magyarba egy közelebbről meg nem határozható szláv nyelvrégi golọbь ’galamb’ szava került át a 10. sz. vége előtt golomb alakban. Úgy tűnik, hogy az ókortól a szelídség, tisztaság és szeretet jelképének tartották. Innen ered a 'galambom' kedveskedő jelző is.
[48] CIH, 1899. I. 94-95. Kálmán király I. törvénykönyvének bevezetőjében Szerafin érsek úgy jellemezte Kálmánt, mint "galambi szelídségű tisztaságú" király. Szó szerint: "... rex noster Colomanus, columbinae gratiae simplicitate, ..." Feltételezhetően nem puszta szójáték volt a fenti eset.
[49] Gregor, 1992. 253. galambdúc szócikk. Határozottan csak a XVI. század legvégétől jelennek meg ilyen nyelvemlékek. Régiesen galambbúg. Ehhez ld. még. Ethnographia Szabó, 1977. 302-328.
[50] DL 91355 1344. okt. 10. Esztergom? A magyar birtoklású galambóci vár első említése. Galambóc eredeti jelentése galamb út lehetett, ahogy Bolondóc legkorábbi írásmódja is Bolonduth volt. Ld. Reviczky, 1897. 73. 1406. márc. 29.
[51] DL 31382 1410. szept. 9. Galambfalvi Bálint egri kanonok levele. A személynév miatt valószínűsíteni kell egy Galambfalva nevű települést a XV. század elején.; Erdélyből ismerünk is Galamb ill. Galambfalvát. Ld. EO, 2004. II. 413-414. Az 1332-1333-as pápai tizedjegyzékből tudjuk, hogy volt a telegdi főesperesség erdőháti esperességében Galambfalva, illetve ugyanezen főesperességnek a marosi esperességében Galamb nevű falu.
[52] Kiss, 1988. 492. Galambok helység 1231 óta ismert, 1265-ben Golombuk Berchy (Bérce), 1433/37-ben Galambok velgye néven ismerték. Galambod települést 1332-től ismerték Marosvásáhelytől északra.
[53] Csánki, 1894. II. 606-607. Galambok (1238. Kolombok, 1331. Golombuk, 1444. Galambok - Somogy vm.).
[54] DL 106924 1362. nov. 9. Körös, DL 101749 1421. dec. 20. (1458-as átírás), DL 101746 1452. szept. 30. Az utóbbi két oklevél a csázmai káptalan határozatait tartalmazza többek között a galamboki birtokrész ügyében.
[55] Csánki, 1894. I. 394. Golombháza (1325. - Ung vm.)
[56] DL 18119 1478. dec. 4.
[57] ZSO, 1997. 387. 1415. "terram sabulosam Galambegre"
[58] Hoffmann, 1997. I. 86.; Györffy, 1987. I. 715.
[59] Hoffmann II. 77.; Györffy II. 586.
[60] ZSO, 1988. 85., 728. 1400. dec. 24. Váradi káptalan.; Ugyanott volt Galamblaza birtok is. Ld. Kristó Gyula (szerk.): Anjou-kori oklevéltár. VI. Budapest-Szeged 2000. 84. 1321. júl. 25.
[61] ZSO, 1993. 677. 1412. nov. 11.
[62] Szikora, 1983. 10-11.
[63] Mackrott, 2004. 153.
[64] Jónás, 1999. 157. Capitulare de villis 40. rendelet.; MGH, 1883. 86.
[65] Fejérpataky, 1885. 44-45.
[66] Uo. 46.; A galambok elfogyasztására az első magyarországi adatunk IV. Bélával kapcsolatos a Stájer Rímes Krónikából. "A németek koplalnak. A magyarok viszont nem kérnek mást lovaik számára, s ha királyuknak [IV. Béla] már egy madara is van, lett légyen tyúk vagy galambfióka is, beéri azzal fiastul. Egy szekér hagymán tovább megél Béla király, mint Ottokár [cseh király] ezer vaddisznón..." Idézet helye: Czeglédy - Lovász, 2000. 154.
[67] Blazovich - Schmidt, 2001. II. 392. 154. art. A tyúkárusoknak nevezett kofák a következő baromfikat árulhatták: tyúkokat, libákat, kacsákat, galambokat és szopós malacokat. Maga a jogkönyv 1403 és 1421 között keletkezhetett. Ld. uo. I. 26.
[68] Kovács, 1982. 238. Ugyanitt kell megjegyeznünk, hogy a válogatott írások között szerepel egy Galambposta c. anekdota is, melynek semmi köze a galambpostához, csupán a fordító (kiadó?) túlbuzgósága eredményezte a történelmileg hiteltelen fejezetcímet. Uo. 302.
[69] Nógrády, 2011. 112. Megjegyzendő, hogy a családnak tíz vára is volt, így az egyetlen galambász biztosan nem postagalmbokat képzett, inkább a családot látta el hússal, netán a galambok potyadékát a puskaporkészítésnél hasznosították.
[70] Könyöki, 1905. A várbeli hírközlési formákat tárgyalva meg sem említi a galambpostát, csak a fény- és hangjeleket.
[71] Závodszky, 1904. 177. Szt. László III. törvénykönyve 14. fejezet: "Azokról, kik a futó követektől [cursoribus] elhagyatott lovat megtartóztatják. Ha valaki futó követetektől elhagyatott lovat fog el, három hétig mutogassa a templomnál vagy a sokadalomban; és ha gazdája nem kerül elő, adja a király szedőjének.", uo. 180. 28. fejezet: "A futó követekről, hogy három mérföldön túl el ne vigyék a lovat. Futó követ egy se merje a harmadik falun túl elvinni a lovat, és sem a templomba, vagy a püspök avagy ispán udvarába igyekező emberek, sem papok vagy egyházi személyek lovát el ne vegye, szekerükből ki ne fogja. 1. § Különben akármicsoda lovat talál, elveheti, hogy a király követsége hamarabb járjon. 2. § Aki pedig a futó követet megveri, ötvenöt pénzzel [pensis], aki kantárszáron fogván visszatartóztatja, tíz pénzzel bűnhődjék."
[72] Závodszky, 1904. 188. Kálmán I. törvénykönyve 36. fejezet 2. § "Ha a végekben valami nagyobb dolognak cserdül híre, az ispán két követet négy hadra fogható lóval indítson a királyhoz, a kik a magok kenyerén elérkezvén kérjék meg az ő útiköltségüket a nádorispántól, és mégannyit kapjanak a visszaútra."
[73] Iványi, 1913. 1-2.; Fejérpataky fentebb idézett művében számtalan, futárokra vonatkozó hivatkozás van a futár tárgyszó alatt.
[74] Sugár, 1982.
[75] Bariska, 1982. 147-148. A szöveggyűjtemény idézi a kortárs Paolo Giovo Jelenkori történetek könyve c. munkáját, miszerint 1532-ben a János-párti magyarok Esztergom városát ostromolták, ahonnan a védők "nappal zászló- és füstjelekkel, éjszaka pedig tűzjelzéssel" kértek segítséget.
[76] Zrínyi, 1977. 118. XIII. ének 86-88. versek. A postagalambok mellőzését megerősíti egy konferenciakötet is, ami meg sem említi, hogy bárki használhatta volna Magyarországon ezeket a közép- vagy a koraújkorban. Ld. Petercsák - Berecz, 1999.; Gökbilgin, 1966. 793-799. A török leírások (szemtanúk) nem tudnak postagalambról, csak nyílvesszőre erősített üzenetről.
[77] Angol nyelvterületen pl. a carrier pigeon (postagalamb) kifejezés 1641-ben jelent meg. Online Etymology Dictionary carry szócikk (www.etymonline.com). Európaszerte ekkortájt vált ismertté a postagalamb.
[78] Thúry, 1893. 160. Szeád-Eddin: A történetek koronája. A szerző leírta Galambóc 1458-as(?) ostromának előkészületeivel kapcsolatban, melyet Nis-ben (Szerbia) tervezgetett a császár, hogy "a terv galambját Gögerdsinlik [Galambóc] vára meghódításának levegőbe röpítvén" készítette elő a támadást. Kérdés, hogy itt szóvirágról/szójátékról van szó csupán, vagy Nis várából valóban postagalambokkal értesítette a környező vilájeteket a mozgósításra?
[79] Reizner, 1900. I. 126.; Istvánffy, 2001. I/2. 176. 17. könyv. Istvánffy munkája a forrás, török történetírók pl. Lufti nem említik, csak az üzenetküldést. Előbbi szerint Szeged védője, Héder bég titokban küldte el a rác származású Demjánt Budára, és vele egy galambot "az fészekből". Visszafelé a budai pasa segítségéről szóló üzenetet így a futár és a galamb is hozta, mivel Demján két levelet kapott, és "az másikat az galamb lábaihoz vékony fonálal kötözé, s azt az ég alatt repülve elbocsátá. ... az galamb az lábaihoz köttetett levelet az fészekben visszarepülvén elvinné..."
[80] Szederkényi, 1898. II. 273. Szamosközy István történeti munkáira hivatkozik, de nem leltem fel az említett szerzőnél ezt az adatot, így egyelőre bizonytalan a hitelessége.
[81] Kistler 242.; Fodor, 1921. 73.; Macgregor, 2007. 230. Lehetséges, hogy nem véletlen a galambposta itteni megjelenése? Csak egy feltevés, de 1492-től spanyol földről sok zsidót elüldöztek, akik, mint láttuk, régebben galambokkal is leveleztek, így nekik köszönhetően a befogadó Németalföldön nem csak a könnyűipar, de a galambposta is elterjedt. Ehhez ld. pl. Sebestyén, 1908. 393-399. Szerinte V. Károly uralma (1516-1556) alatt kezdtek a spanyolországi zsidók Németalföldre szivárogni, de igazán nagy számban csak az 1590-es évektől érkeztek. V. Károly előtt viszont alig élt zsidó a területen.
[82] Bőséges archeoornitológiai adattárat gyűjtöttem össze 2007-es tanulmányomban, így itt csak visszautalok annak adataira, bár galambról alig van adatunk. Marton, 2007. 103-105. Meg kell még említeni Gál Erika 2010-ben publikált írásait, de ezekben sem találjuk nyomát az esetleges postagalamboknak. Gál, 2010/a. 221.; Gál, 2010/b. 430-431.
[83] Ld. még 44. lábjegyzet! Woodward - Davies - Graham: 1993. 379. A salétrom fertőtlenítésre, a tímároknál a bőrök lágyítására és tisztítására is használatos volt, Angliában a galambházak elé őrt is állítottak a 16. században, hogy el ne lopják a guánót. I. György a 18. század elején minden galambpotyadékot a Korona tulajdonának nyilvánított, és a birtoklását szigorúan büntette. Mobley, 2008. 207. Franciaországban 1540-ben állították fel a Salétrom Bizottságot, amelynek joga volt - többek között - minden galambházba szabadon belépni és a guanót elszállíttatni. Hogg, 1984. 15.
[84] Kevés kivételes galambcsont lelőhely volt, például Solt-Tételhegyen. Ezen a sokat ásott helyen egészen sok késő középkorra datált galambcsont került elő, ami felveti a tenyésztés lehetőségét is. Ld. Szentpéteri, 2012. 11. Ezen kívül Budáról kék galamb (Columba oenas) csontjai kerültek elő. Zolnay - Boldizsár, 1977. 193. A kék galamb nem híres hazatalálási képességéről, inkább díszmadárként tarthatták.
Anglicus, 1483. = Bartholomeus Anglicus: De proprietatibus rerum... h.n., é.n. (1483. Anton Koberger kiadása)
Aubrey, 1896. = Aubrey Stewart (transl.): Ludolph von Suchem's Descrition of the Holy Land. In: Palestine Pilgrims' Text Society. vol. 12. London, 1896. 1-136.
Bariska, 1982. = Bariska István (szerk.): Kőszeg ostromának emlékezete. Bp. 1982.
Bálint, 1956. = Bálint Sándor: A szegedi galambászat. In: Néprajzi Közlemények, 1. (1956) 1-4: 26-48.
Binder, 1954. = Friedrich Binder: Die Brieftaube bei den Arabern in der Abbassiden- und Mamlukenzeit. In: Journal of Ornithology 95. (1954) 1-2: 38-47.
Blazovich - Schmidt, 2001. = Blazovich László - Schmidt József: Buda város jogkönyve. Szeged, 2001.
Blechman, 2006. = Andrew D. Blechman: Pigeons: The Fascinating Saga of the World's Most Revered and Reviled Birds. New York, 2006.
Borosy, 1996. = Borosy András: A keresztes háborúk és Magyarország. In: Hadtörténelmi Közlemények, 109. (1996) 1:3-41, 2:11-52
Brunn, 2010. = Philip Brunn (ed.): Bondage and Travels of Johann Schiltberger. 1396-1427. Cambridge, 2010.
Callaghan, 1983. = Joseph F. O'Callaghan: A History of Medieval Spain. New York, 1983.
Christensen, 2012. = Thomas Christensen: 1616: The World in Motion. h.n. 2012.
CIH, 1899. = Márkus Dezső (szerk.): Corpus Iuris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1000-1526. I. Bp. 1899.
Cole, 1995. = Peter Cole (transl.): Selected Poems of Shmuel HaNagid. h.n. 1995.
Columella, 2005. = Columella: A mezőgazdaságról. (ford., jegyz. Hoffmann Zsuzsanna) Szeged, 2005.
Cooke, 1920. = Arthur O. Cooke: A Book of Dovecotes. London, 1920.
Czeglédy - Lovász, 2000. = Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez. 7. Miskolc, 2000.
Csánki, 1894. = Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. Bp. 1894.
Csukovits, 2003. = Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok. Bp. 2003.
Donaldson, 2013. = James H. Donaldson: Poems de Bertrans de Born. (bilingvis aquitán-angol) é. h. n. virtualbook (http://brindin.com/vb40cove.htm Belépés 2013. 06. 28.)
Edington, 1996. = Susan Edington: The doves of war: the part played by carrier pigeons in the crusades. In: Autour de la Première Croisade. (ed. M. Balard) Paris, 1996. 167-75.
Engel, 1995. = Engel Pál: Egy bácskai jobbágynévsor 1525-ből. In: Történelmi Szemle, 37. (1995) 3:353-365.
EO, 2004. = Jakó Zsigmond (szerk.): Erdélyi okmánytár. II. Bp. 2004.
Érszegi, 1972. = Érszegi Géza: Az Aranybulla. In: Fejér Megyei Történeti Évkönyve, 6. (1972) 5-26.
Fejérpataky, 1885. = Fejérpataky László: Magyarországi városok régi számadáskönyvei. Bp. 1885.
Fodor, 1921. = Fodor Pál: A postagalamb nemzetközi szerepe. In: A Természet, 17. (1921) 11-12:73-74.
Gabrieli, 2009. = Francesco Gabrieli: Arab Historians of the Crusades. New York, 2009.
Gál, 2010/a. = Gál Erika: Animal remains from the multi-period site of Hajdúnánás-Fürjhalom-dűlő. Part I. Sarmatian finds. In: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 61. (2010) 1:207-260.
Gál, 2010/b. = Gál Erika: Animal remains from the multi-period site of Hajdúnánás-Fürjhalom-dűlő. Part II. Finds from the Árpád Period (10th-13th centuries). In: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 61. (2010) 2:425-444.
Gibb, 2005. = H.A. Gibb (transl.): Ibn Batuta: Travels in Asia and Africa. 1325-1354. New Delhi, 2005.
Goitein, 1964. = S.D. Goitein: The commercial mail service in medieval Islam. In: Journal of American Oriental Society, 84. (1964) 2:118-123.
Gotfredsen, 2013. = A.B. Gotfredsen: Birds in Subsistence and Culture at Viking Age Sites in Denmark. In: International Journal of Osteoaeorchology, (2013) online, doi: 10.1002/oa.2367 (Belépés: 2014. 03. 24.)
Gökbilgin, 1966. = Tagyib Gökbilgin: Szigetvár ostroma és elfoglalása 1566-ban (török források szerint). In: Hadtörténelmi Közlemények. Új folyam, 13. (1966) 4:793-799.
Gregor, 1992. = Gregor Ferenc: Szótörténeti adatok. In: Magyar Nyelv, 88. (1992) 2:245-256.
Györffy, 1958. = Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. In: Századok, 92. (1958) 1-2:12-87., 5-6:565-617.
Györffy, 1987. = Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-II. Bp. 1987.
Gyürki, 2008. = Gyürki László: Magyar zarándokok és emlékek a Szentföldön. Bp. 2008.
ul-Haq, 1977. = Mazhar ul-Haq: A Short History of Islam. From the Rise of Islam to the Fell of Baghdad, 571 A.D. to 1258 A.D. h.n. 1977.
Harari, 2007. = Yuval Noah Harari: Special Operations in the Age of Chivalry, 1100-1550. Woodbridge, 2007.
Hindley, 2009. = Geoffrey Hindley: Medieval Sieges and Siegecraft. New York, 2009.
Hoffmann, 1997. = Hoffmann István - Rácz Anita - Tóth Valéria: Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból. I-II. Debrecen, 1997.
Hogg, 1984. = Ian V. Hogg: Illustrated History of Ammunition. New Jersey, 1984.
Holcomb, 2009. = Melanie Holcomb: Pen and Parchment. Drawing in the Middle Ages. New York, 2009.
Istvánffy, 2001. = Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája. II/1. Bp. 2001.
Iványi, 1913. = Iványi Béla: Eperjes és Lőcse érintkezései a középkorban. In: Közlemények Szepes Vármegye Múltjából, 5. (1913) 1:1-6.
Jennison, 1937. = George Jennison: Animals for Show and Pleasure in Ancient Rome. h.n. 1937.
Jesch, 2001. = Judith Jesch: Women in the Viking Age. h.n. 2001.
Jónás, 1993. = Sz. Jónás Ilona (szerk.): Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Bp, 1999.
Kaizer, 1980. = Kaizer Nándor: Index Librorum Saeculi XV. et XVI. Bibliothecae PP. Franciscanorum. Szegedini. Bajae. Quinqueecclesus. Mohacsini. Szigetvarini. Siklósini. Bp. 1980.
Kázmér, 1993. = Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára XIV-XVII. század. Bp. 1993.
Kiss, 1988. = Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I. Bp. 1988.
Kistler, 2011. = John M. Kistler: Animals in the military: from Hannibal's elephants to the dolphins of the U. S. Navy. Santa Barbara, 2011.
Kovács, 1982. = V. Kovács Sándor (szerk.): Temesvári Pelbárt válogatott írásai. Bp. 1982.
Könyöki, 1905. = Könyöki József: A középkori várak különös tekintettel Magyarországra. Bp. 1905.
Kristó, 1983. = Kristó Gyula: Oroszok az Árpád-kori Magyarországon. Tanulmányok az Árpád-korról. Szeged, 1983. 191-207.
Levi, 1963. = Wendell Mitchell Levi: The Pigeon. h.n. 1963.
Ligeti, 1962. = Ligeti Lajos: A mongolok titkos története. Bp. 1962.
Macgregor, 2007. = Mary Macgregor: The Netherlands. h.n. 2007. (1907-es reprint)
Mackrott, 2004. = Heinrich Mackrott: Galambtenyésztés. Bp. 2004.
Mandeville, 1900. = The Travels of Sir John Mandeville. (transl. Alfred W. Pollard) London, 1900. ebook 2007. (http://www.gutenberg.org/dirs/etext97/tosjm10h.htm Belépés 2013. 01. 14.)
Marton, 2007. = Marton Szabolcs: Középkori galambposta Magyarországon. In: Acta Historica, 125. (2007) 93-106.
Marzialis, 1921. = Frank Marzialis (transl.): Memoirs of the Crusaders by Villehardouin & de Joinville. h.n. 1921.
Meleg, 2001. = Meleg István (szerk.): A galamb és tenyésztése. I. Bp. 2001.
Metcalfe, 2009. = Alex Metcalfe: The Muslims in Medieval Italy. Edinburgh, 2009.
MGH, 1869. = Arnoldi abbatis Lubecensis chronica Sclavorum. Monumenta Germaniae Historica. SS. 21. (ed. Georgius Heinricus Pertz) Hannover, 1869.
MGH, 1883. =. Capitularia Regum Francorum. Monumenta Germaniae Historica. Leges II. vol. 1. (ed. Alfredus Boretius) Hannover, 1883.
Migne, 1863. = J.P. Migne: Patrologia Latina. vol. 100. Paris, 1863.
Mobley, 2008. = Jason A. Mobley (ed.): Birds of the World. New York, 2008.
Nicholson-Nicolle, 2005. = Helen Nicholson and David Nicolle: God's Warriors. Crusaders, Saracens and the Battle of Jerusalem. New York, 2005.
Nógrády, 2011. Nógrády Árpád: Kanizsai László számadáskönyve. Bp. 2011.
Petercsák - Berecz, 1999. = Petercsák Tivadar és Berecz Tamás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Studia Agriensia, 20. Eger, 1999.
Plinius, 1909. = Caius Plinius Secundus: Historia naturalis... (ed. Carolus Mayhoff) Leipzig, 1909.
Reizner, 1900. = Reizner János: Szeged története. IV. Szeged, 1900.
Reviczky, 1897. = Reviczky Bertalan: A Vág-Újhelyi prépostság története. Trencsén, 1897.
Ross-Power, 1926. = Sir E. Denison Ross and Eileen Power: Pero Tafur: Travels and Adventures (1435-1439), translated and edited with an introduction by Malcolm Letts. New York, London, 1926. ebook 2006. (http://depts.washington.edu/silkroad/texts/tafur.html Belépés 2013. 04. 02.)
Roth, 1994. = Norman Roth: Jews, Visigoths & Muslims in Medieval Spain. Cooperation and Conflict. Leiden, New York, Köln, 1994.
Runciman, 2002. = Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története. Bp. 2002.
Saxo Grammticus, 2006. = Saxo Grammaticus (transl. Oliver Elton): The Danish History I-IX. books. h.n. 1906. ebook 2006. (http://www.gutenberg.org/files/1150/1150-h/1150-h.htm Belépés 2012. 09. 03.)
Sebestyén, 1908. = Sebestyén Károly: Izrael népének története. Uj vándorlások és letelepedések korszaka: A spanyol zsidók szétszóródásától az Amsterdamban letelepedett Maranus zsidók szentélyépítéséig (1492-1675). A zsidók egyetemes története 6 kötetben. (szerk. Szabolcsi Miksa) VI. Bp. 1908.
Shehada, 2012. = Housni Alkhateeb Shehada: Mamluks and Animals. Veterinary Medicine in Medieval Islam. h.n. 2012.
Silverstein, 2012. = Adam Silverstein: Private and Official Networks in Jewish History. In: Susan E. Alcock, John Bodel, Richard J. A. Talbert (ed.): Highways, Byways, and Road Systems in the pre-modern world. h.n. 2012. 265-275.
Steele, 1905. = Robert Steele (ed.): Medieval Lore from Bartholomew Anglicus. h.n. 1905. (Gutenberg e-könyv)
Stephens, 1839. = George Stephens (transl.): Frithiof's Saga. A Legend of the North by Esaias Tegner. Stockholm, London, 1839.
Sugár, 1982. = Sugár István: Az egri vár hadi postája a XVI. században. In: Hadtörténelmi Közlemények, 39. (1982) 1:206-215.
Szabó, 1977. = Szabó T. Attila: A galambbúgos nagykapu az erdélyi régiségben. In: Ethnographia, 88. (1977) 2-3:302-328.
Szederkényi, 1898. = Szederkényi Nándor: Heves vármegye története. II. Eger, 1898.
Szentpéteri, 2012. = Szentpéteri József: Őskori és középkori emlékek a solti Tételhegyen. In: História, 34. (2012) 5-6:9-12
Szikora, 1983. = Szikora András: Katonagalambok, hírvivő galambok. Bp. 1983.
TESZ, 1967. = Benkó Lóránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. Bp. 1967.
Thúry, 1893. = Thúry József: Török történetírók. I. Bp. 1893.
Vajda, 1967. = Vajda Endre: A posta története. Bp. 1967.
Varro, 1971. = Varro: A mezőgazdaságról. (ford., jegyz. Kun József) Bp. 1971.
Veszprémy, 2006. = Veszprémy László: II. András király keresztes hadjárata, 1217-1218. [kézirat?] h.n. 2006. 99-111. old.
Wieruszowski, 1971. = Helene Wieruszowski: Politics and Culture in Medieval Spain and Italy. Roma, 1971.
Woodward - Davies - Graham, 1993. = Peter J. Woodward, Susan M. Davies, Alan H. Graham: Excavations at the Old Methodist Chapel and Greyhound Yard, Dorchester, 1981-1984. Dorset, 1993.
Závodszky, 1904. = Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp. 1904.
Zolnay - Boldizsár, 1977. = Zolnay László - Boldizsár Péter: A budai királyi palota északi előudvarán végzett régészeti feltárás (1967-75) Árpád-kori kerámia leletei. In: Budapest Régiségei, 24. (1977) 173-198.
Zrínyi, 1977. = Gróf Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem. Bp. 1977.
Zumrut, 2006. = Alp Zumrut: Pigeons. In: Medieval Islamic Civilization. An Encyclopedia. (ed. Josef W. Meri) h.n. 2006. 611-613.
ZSO, 1988. = Mályusz Elemér és Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár. II. vol. 1. Bp. 1988.
ZSO, 1993. = Mályusz Elemér és Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár. III. Bp. 1993.
ZSO, 1997. = Mályusz Elemér és Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár. V. Bp. 1997.
Zsoldos, 1997. = Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Magyarország története 1301-ig. Bp. 1997.
Yarri, 1948. = Avraham Yarri (ed.): Meshulam of Volterra. Travels in the Lands of Israel, 1481. Jerusalem, 1948.
Medieval carrier pigeons (Holy Land, Europe, Hungary).
The fastest way of newscast in the Middle Ages could have been the use of carrier (homing) pigeons. So my paper is engaged in the history of carrier pigeons in Europe and its margins. This study found out, that there weren't carrier pigeons in the Hungarian Kingdom's area in the Medieval Era. The use of these animals was started in Hungary only in the 1550's by turks. In Europe there were traces of this pigeons only in margins (saracens, vikings) but not in Central. There are a speculative continouos use of carrier pigeons in Holy Lands (as egypt and roman culture got into the hands of muslims, whose preserved it). Interesting quest is the carrier pigeons of jews first in medieval Spain than the refugeed in 16. century Netherland. I investigated other uses of pigeons (like gunpowder-industry) and the barriers of this information transmission (weather, hawks and so on).