KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA
2014/3. szám
|
|
KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA 2014/3. szám |
DOI: 10.20520/Jel-Kep.2014.3.9
"A szökevény szavak elcsípett serege"[1]
Absztrakt
Az írott dokumentumoknak kitüntetett szerepe van a múlt (és a jelen) minél alaposabb feltárásában, megismerésében. A történész, amikor a régi idők eseményeit, társadalmi viszonyait, emberi kapcsolatait kutatja, minduntalan visszatér az azokat megörökítő korabeli írások, könyvek, sajtótermékek tanulmányozásához. Az információk közvetlen, azonos idejű rögzítésére és közvetítésére két évezrede használatos egy különleges írásforma, a gyorsírás (sztenográfia), amely az idők folyamán hol jobban, hol kevésbé állt kutatások középpontjában. Legrészletesebben a gyorsírástörténészek (többségében parlamenti gyorsírók, egyetemi és középiskolai tanárok) vizsgálódtak kialakulásáról és használatáról, de születtek tanulmányok a gyorsírásról a nyelv-, az irodalom-, a nevelés- és oktatáskutatók stb. tollából is. A bemutatásra kerülő kutatások nyomán elmondhatjuk, hogy a gyorsírással lejegyzett szót és a hozzá kapcsolódó mozzanatokat a kultúra, társadalom, történelem kutatói valamennyien elsődleges és hiteles forrásként értékelhetik, feltárásuk gyarapíthatja az adott területről meglevő tudásunkat.
Az információrögzítés és -közvetítés igénye az emberiség történelmének évezredeiben a társadalom, a gazdálkodás követelményeihez igazodva hozta létre az írást. Az ókor elején az írás a hangos beszéd egyfajta transzformációja volt, elsődleges funkciója inkább a memória megsegítése, nem a mondanivaló, az ismeret pontos tükrözése. A gyorsírás - mivel az írás(formák) rövidítési rendszereinek továbbfejlesztett változata, ezért másodlagos kódnak tekinthetjük - a folyóírásnál rövidebb írás, a beszédet az elhangzással egy időben rögzíti úgy, hogy rögtön térben áttekinthető információt ad. A sztenográfiát a betűírások rövidítéseinek folytatásaként az elhangzó üzenet minél teljesebb lejegyzésének gyakorlati szükségessége hozta létre, járulékos okként szerepet játszott az is, hogy a drága íróanyagon kisebb helyen jóval több információ fért el, a betűket egyenként rajzoló íródeák pedig időt (és fáradságot) takaríthatott meg vele.
A történelmi fejlődés során kialakult írásrendszerek egyike sem volt alkalmas arra, hogy elérje és követni tudja az élőbeszéd sebességét, ezért minden gyorsírási rendszeralkotó az elhangzó szót rögzíteni tudó rendszer megalkotására törekedett. A gyorsírók legfőbb, "igazi" feladata a 19. század utolsó negyedéig tulajdonképpen a szónoklatok lejegyzése volt, ettől kezdve pedig egyre több területen volt lehetőség a nagy léptékű társadalmi, gazdasági fejlődés következtében. A kereskedelmi vállalatok, a bankok, a hírügynökségek, az egyéb adminisztrációk alkalmazottaira, továbbá az újságírókra stb. egyre növekvő mennyiségű írásmunka hárult, amit egyre gyorsabban kellett elvégezni. A gyorsírás ebben is segített, nemcsak a sebességnek tett eleget, hanem a túlterhelt emberek munkáját is megkönnyítette. Ennek következtében egyre több területen ismerték fel a hasznosságát és jelentőségét. Az alkalmazási területeket és bizonyos fokig a sebességi fokozatokat is figyelembe véve a lezajlott fejlődés, változás eredményeként napjainkban a gyorsírásnak három hasznosítási területe van: beszédírás, irodai gyorsírás, magánhasználatú gyorsírás.
A gyorsírás történetének két csúcspontja van, az antik és a modern gyorsírás, ugyanakkor létrejöttének, használatának három korszakáról beszélünk. Az ógörög és római tachigráfiákat (szaporaírásokat) használták az első időszakban, időszámításunk előtt 350-1100 között. Az 1100-1600 közötti szakaszt az átmenet korának nevezzük, ekkor sem beszélhetünk még a mai értelemben vett gyorsírásokról, az írást lejegyzők elegendőnek tartották a kézírás megrövidítését. A harmadik, napjainkban is tartó korszak 1600-tól kezdődött, ezt tekintjük a modern sztenográfia kifejlődése és működése korszakának.
Rómában Tiro azért alkotta meg rendszerét, hogy leírhassa Ciceró szenátusi beszédeit. Plínius gyorsíróval utazott, Caesar beszédének leírójáról Augustus ejtett szót. A legújabb kutatások szerint Rómában a görög gyorsíráson kívül Tirót megelőzően ismertek, használtak valamilyen sajátos rendszert. Ennek a fejlődése Tiróval sem zárult le, az ún. Tiro-féle jelek száma később is állandóan újakkal gyarapodott. Ennius az i. e. III. század végén és a II. század elején ezeregyszáz jelet ismert és használt, Seneca (i. e. 5. - i. sz. 65.) viszont már ötezret gyűjtött össze a rendszer ókori fejlődését bemutató összegzésében. Ezt a gyorsírást a császárkor végén, a középkor első századaiban is meglehetősen széles körben alkalmazták. Legutolsó gyűjteményük, a Commentarii notarum Tironianarum tizenháromezer jelet rendszerezett (Jako-Manolescu, 1987).
A középkorban a gyorsírás veszített jelentőségéből. Az 5. században a gall retor-iskolákban, a következő két évszázadban a klastromokban talált menedéket Tiro rendszere. Az udvari írnokok felhasználták fogalmazásra, továbbá az okmányokon az aláírás mellett ismertető jegyekül, hogy így az okirat-hamisítást megnehezítsék (Kalotay-Kökény, 1977, 156-159).
A szórövidítések (sok Tiro-féle jel bekerült ezek közé) jelentették elsősorban a középkorban az idő- és tértakarékos beszédrögzítés lehetőségét. Nagy jelentőségű írástörténeti tényként értékelhetjük, hogy a megszaporodott számú tirói jeleket a 8. században összefoglalták egy gyűjteményben, az úgynevezett Kasseli kéziratban (Várkonyi, 2001).
A teljes üzenet rögzítésére szolgáló sztenográfiát csak a 16. században fedezték fel újra, Angliában gyorsírással jegyezték többek között a puritán papok hitszónoklatait, később gyakorló gyorsírók jegyzeteltek a törvényszéki tárgyalásokon és az angol alsóház bizottsági ülésein.
Az újkor társadalmi, gazdasági változásaiban élen járó Angliában fejlődött először nagymértékben az ipar és a kereskedelem, a hajózás távoli országokba. Mindezzel együtt az írásbeliség is nagyobb teret hódított, a gyorsírásra is nagyobb figyelmet szenteltek. Amerika felfedezése, a reneszánsz kiteljesedése, a reformáció, a könyvnyomtatás feltalálása, az általános műveltség emelkedése az írást és a gyorsírást is jobban az előtérbe állította. Ismét tanulmányozni kezdték a tirói jegyeket, továbbá próbálkoztak a különböző titkosírások alkalmazásával is, de a megváltozott körülmények között egyik sem volt alkalmas a beszédnek az elhangzással egyidejű rögzítésére. Az angol gyorsírási törekvések e kettőből indultak ki, s ezért nem meglepő, hogy az első modern gyorsírás megalkotója, Timothy Bright gyors- és titkosírásnak nevezte (Characterie. An art of short, swifte, and secrete writing by character, 1588).
A gyorsírás népszerűségét mutatja, hogy a 17. században mintegy 40 angol gyorsírási rendszer létezett, s később is sokan próbálkoztak a nyelvi sajátosságokat figyelembe véve egyre tökéletesebb rendszert létrehozni (például John Byrom, Samuel Taylor). Az angol rendszerek közül a legelterjedtebb Pitman-gyorsírás nyelvtudományi tanulmányok eredményeként született meg 1837-ben. Pitman a "távoktatás atyja" (Kovács, 2007, 8), mert rendszerét nemcsak az iskolai szünetekben Angliában utazgatva tanította, hanem levelező egyesületet is alapított.
Az első modern gyorsírások angol nyelvűek, ezekből kiindulva jöttek létre előbb a francia és a német rendszerek, majd mindezek nyújtottak alapot a különböző nemzetek - saját nyelvük szabályaihoz igazodó - rendszereinek megalkotásához. Az 1800-as évek elejére számos rendszerrel jegyeztek az angol, francia, német parlamentben.
A magyarországi gyorsírási rendszerek kialakulására, de a legszélesebb körben használt rendszerekre főképpen a német előzmények voltak leginkább hatással, csakúgy, mint a neveléstudomány, a pedagógia terén vagy más (kulturális) területeken.
Történelmünkből, hivatalos nyelvhasználatunkból is következően az első magyar nyelvű gyorsírási könyv megjelenésére csak 1820-ban került sor. Az addig létezett, feljegyzett más nyelvű, de Magyarországon használt rövidítési rendszereket, az ezekkel a rendszerekkel jegyzőket Téglás Géza nyomán tekintjük át. 1488-1490 között Mátyás király udvarában, Budán Pecchinolli Angelo pápai követ Mátyás latinul mondott beszédeit lejegyezte az audencia alatt (Téglás a, 1907). 1513-ban Bembo Péter humanista II. Gyula pápának írt levelében arról tájékoztatott, hogy a pápa által neki tanulmányozás céljából átadott és Erdélyből küldött könyv "tyroi és senecai" írásmóddal van írva. 1679-1683 között Apaffy Mihály udvarában, Kolozsváron és különböző erdélyi városokban Bornemissza Anna fejedelemasszony megbízásából két íródeák, Tiszaújhelyi István és Óvári Keszei János Az erdélyi református püspök, Tofeus Mihály beszédeit a templomban leírta, és azok egy részét "A szent soltárok resolutiói" címmel 1863-ban nyomtatásban kiadta. Az 1777-ben megjelent Ratio Educationis, Mária Terézia közoktatásügyi rendelete "tachygraphia" szava alatt ugyan nem gyorsírást, hanem a kurzív írással való gyorsan írást értettek, ennek azonban kiemelt jelentősége van, mert az ilyen "sebesírók"-kal szemben tudott győzedelmeskedni Gáti István 1790-ben (Téglás b, 1922).
Gáti István 1796-ban megalkotott rendszere csak jóval később jelent meg könyvalakban. A' Stenographának 1-ső könyve. A' Tachygraphia vagy Szapora írás módja, mellyel mint a' Pasigraphiának Philosophica vagy universalis nyelvnek is első vonásait, közre botsát zsengeképpen Gáti István Pesten, Trattner János Tamás betűivel 1820 címmel való megjelenésétől beszélünk magyar nyelvű gyorsírásról. Rendszere nemcsak abban egyedülálló, hogy a legrégebbi magyar nyelvű gyorsírás, hanem abban is, hogy sajátosan magyar rendszer. A rovásírás kutatója számos nyelvi egyezést mutatott ki a magyar nyelvű gyorsírás és a rovásírás között (Forrai, 1974), s feltételezzük, hogy Gáti a rovásírás alapján jelölte külön jelekkel a magánhangzókat, a szótagokban pedig a magánhangzók jegyeit beolvasztotta a mássalhangzók kezdő részébe (Téglás c, 1934).
Kováts Imre az angol Taylor rendszerét alkalmazta magyar nyelvre. Stenograpia vagy a' sebes, másképpen Gyors-írás mestersége (1821) című munkáját azért kell megemlítenünk, mert az egész ábécére alkotott jeleket, a mássalhangzók jeleit az írás folyamatossága érdekében összekötötte, sőt, megalkotta az első magyar gyorsírási szakmai rövidítésgyűjteményt, amely a vármegyéknél előforduló szavakra alkotott rövidítéseket tartalmazta.
A nemzeti törekvéseket követve a reformkorban, kiváltképpen az 1830-as évektől még inkább a középpontba került a gyorsírás, mert ezzel is biztosítani vélték és kívánták a parlamenti nyilvánosságot és a sajtószabadságot. Fejlesztésére nem, de használatára országosan nagy gondot fordítottak, azt is mondhatjuk, hogy a gyorsírás ügye összefonódott a nemzet szabadságvágyával, a nemzeti függetlenségért és az önálló gazdasági fejlődésért vívott küzdelmekkel (Makoldy, 1938, 155). Ennek az időszaknak nem voltak új rendszeralkotói, a pezsgő gyorsírási élet az országgyűlésekről tudósító gyorsíróknak köszönhető. Közülük is kiemelkedett az öt nyelven beszélő, magyarul, németül, latinul sztenografáló Hajnik Károly, a pozsonyi és a kolozsvári országgyűlések gyorsírója. (Kalotay-Kökény, 1977, 222).
A korszakban olyannyira összetartozó fogalommá vált az országgyűlési tanácskozások és azoknak gyorsírással való megörökítése, hogy 1844-ben már gyorsíróhivatalt és a gyorsírásnak egyetemi tanszéket követeltek. Sem hivatal, sem tanszék nem alakult, sőt a szabadságharc bukásával a nyilvánosságot biztosító gyorsírás használatára sem volt lehetőség hosszú ideig. Az országgyűlési gyorsíróhivatal csak 1865-től működött szerződéses gyorsírókkal, államhivatallá a kiegyezés után, 1868-ban vált.
1863-ban jelentkezett Markovits Iván a Gabelsberger-Markovits, Fenyvessy Adolf pedig a Stolze-Fenyvessy rendszerrel. Az első esztendőkben mindketten terjesztették gyorsírásukat, s hamarosan a követők között megindultak a harcok a parlamenti gyorsirodai állások és az iskolai tanításuk tekintetében is. A gyorsirodában a Stolze-Fenyvessy-rendszerű gyorsírók voltak többen, az iskolákban viszont egyre inkább a Gabelsberger-Markovits-rendszer tanítása került előtérbe. Markovits sokat csiszolta gyorsírását, egyre finomodó rendszere terjesztésében, tanításában pedig reáliskolai és egyetemi tanárok, bankhivatalnokok, ügyvédek stb. szereztek nagy érdemeket. A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat közülük: Szombathy Ignác főreáliskolai tanár, Gondos Miksa bankhivatalnok, Fayer László büntetőjogi egyetemi tanár, Czigány János ügyvéd, Jakab Lajos délivasúti felügyelő, Bódogh János posta- és távirdafelügyelő, Schell Antal esperes-plébános stb. (Gopcsa, 1918, 79-88).
1876-ban jelent meg Nagy Sándor Népszerű Gyorsírás című könyve, amelyben a Gabelsberger-Markovits-rendszert megreformálta, 1878-ban pedig a három fokra kidolgozott rendszere (teljesírás, iskolai gyorsírás, parlamenti gyorsírás), melyek közül a legutolsó végleges formáját csak két évtized múltán kapta meg. Rendszere valóban "népszerű" volt, nyolc nyelvre ültették át. Ennek ellenére idehaza nem sikerült teret nyernie.
Fabro Henrik kimagasló Gabelsberger-Markovits rendszerrel író gyorsíró, az országgyűlési gyorsiroda főnöke sokat tett a magyar gyorsírás fejlődéséért, főleg a felsőfokú (parlamenti) gyorsírást fejlesztette a lélektan és a nyelvészet tudományos eredményeit is felhasználva 1880-tól négy évtizeden át. A nyelvre alapozott újításai közül a társítás nagy szerepét hangsúlyozta, a szöveg egyes szavainak a szöveg témájával való kapcsolatát, a szűkebb értelemben vett szótársítást. Felismerte továbbá a téma szerepét a rövidítésekben, és kimutatta, hogy a szövegtémához kapcsolódó fogalmakat kifejező szavak nagymértékben rövidíthetők meg.
Radnai Béla 1912-es "Egyszerű gyorsírás"-a volt az egységes magyar gyorsírás előfutára, és végleges arculatát kutatások és kísérletek eredményeinek felhasználásával kapta meg, végül a különféle gyorsírási rendszerek képviselőinek megegyezésével jött létre. Traeger Ernő miniszteri osztálytanácsos, a gyorsírási ügyek kormánybiztosa tárgyalásokat kezdett és megállapodásra jutott a gyorsírási rendszerek képviselőivel 1926 végére, így előterjeszthette engedélyezési javaslatát Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszternek az egységes magyar gyorsírás életbeléptetésére, ami 1927. január 4-én meg is történt. Az alapokmány elé a rendszer jelentőségéről a miniszter a következőket írta: "A gyorsírásnak általános elterjedése és alkalmazása szükségessé teszi a gyorsírási élet nagyobb szervezettségét, amelyet csak a gyorsírás egysége tud megteremteni és biztosítani..." (Traeger, 1930, 9). Radnai különböző, főleg nyelvi, gyakorisági statisztikákat vett alapul rendszere megalkotásában, majd későbbi fejlesztéseiben, s a gyorsírást művelőjeként, tanáraként, kutatójaként élete végéig dolgozott az egységes magyar gyorsírás tökéletesítésén.
Minden rendszeralkotó tudta, csak akkor képes megfelelően közvetíteni az információkat rendszerével, ha a rögzítés rövid, a sztenogram könnyen és egyértelműen olvasható, a gyorsírás egyszerűen és könnyen megtanulható.
A rövidség fogalmán elsősorban időbeli rövidséget értünk, amit két eszközzel valósíthat meg:
a) egyszerűbb jeleivel, jelölési módjaival rögzíti mindazt, amit fontosnak és szükségesnek tart a pontos visszaolvasáshoz,
b) az elhangzó szó, a leírandó szöveg nem minden elemét írja le, hanem éppen a sebesség növelése érdekében egyes elemet elhagy, egyszerűsít, vagyis rövidít.
Az olvashatóság feltétele akkor teljesül, ha egyszerűek és minden esetben következetesen keresztülvihetők a jelölési szabályok, és ezek lehetővé teszik, minél kisebb térre szoruljanak a többféleképpen kiegészíthető, többféleképpen olvasható rövidítések.
Könnyen megtanulható az a rendszer, amelyben kevesebb a kivételes írásmód, kevesebb a szabályok száma, nincsenek kézellenes jelek stb.
2.2.1. Írásalak szerint
a) Geometrikus és folyóírásszerű - szkript-rendszer
A geometrikus gyorsírás körökön, körcikkeken és egyenes vonalakon alapul szigorú horizontális, vertikális vagy diagonális irányú elhelyezkedéssel. Az első modern gyorsírás rendszerek geometrikusak voltak (Pitman, Boy'd szótagírás, Taylor Egyetemes Sztenográfia, a francia Prévost-Delaunay).
A szkript gyorsírások az általános folyóírás mozdulatait követik. Az első praktikus rendszer az 1834-es német Gabelsberger írás volt (a mai napig elterjedt a német, osztrák, skandináviai, holland, orosz és kelet-európai gyorsírásokban.
b) Szkript-geometrikus vagy fél-szkript írás
Ellipszisen alapszik. A fél-szkript a geometrikus és a szkript írás kompromisszumos alkalmazása. A legsikeresebb fél-szkript gyorsírás Gregg 1888-as rendszere, amely a geometrikus angol szisztéma és a német Stolze sztenográfia ötvözete.
c) A sztenderd írásra emlékeztető rendszerek
Néhány gyorsírásrendszer megpróbálta a latin ábécé karaktereinek egyszerűsítését. Ezeket a nem-sztenografikus rendszereket gyakran alfabetikusként jellemzik, és nem tartják igazi gyorsírásnak. Jellemzőjük, hogy gyakran az alfabetikus karaktereket központozással és további karakterekkel helyettesítik és a nagybetűknek külön fontosságot tulajdonítanak.
2.2.2. A magánhangzók jelölése szerint
a) alfabetikus - normál magánhangzókkal kifejezés, nem különbözik jelentősen a mássalhangzóktól (Gregg, Duployan)
b) vegyes alfabetikus - a magánhangzó és mássalhangzó leírása különböző vonásokkal (Arends, Merlin)
c) Abjad - csak a kezdő és a végző magánhangzókat jelölik
d) jelölt Abjad - különálló jelekkel jelölik - pontok, vonások stb. a mássalhangzók körül
e) pozicionált Abjad - a kezdő magánhangzót a szókezdés magasságával jelölik, nem feltétlenül szerepel a követő magánhangzó (Pitman, mely más magánhangzót is szerepeltet különálló jelekkel)
f) Abugide - a vonás alakjával, helyzetével fejezik ki a magánhangzót (Boyd)
g) vegyes Abugide - magánhangzó kifejezése a kötővonás szélességével, a következő mássalhangzó magassága az előzőhöz képest, a mássalhangzó írásnyomása (a legtöbb német gyorsírás)
A nyelvi változásokat a gyorsírási rendszerek jelölésének változása is követte, a nyelv hang- és betűállományának megfelelően a gyorsírási rendszerekben eltérő hangzójeleket találunk. Mai gyorsírásunkban (Egységes Magyar Gyorsírás) a kevesebb jel- és jelölés érdekében nem jelöljük külön (jellel és jelölési móddal sem) a hosszú magánhangzókat, továbbá nem különböztetjük meg a j-ly-t (H. Varga, 2011, 11).
| A rendszeralkotó neve | A rendszerben önálló jellel jelölt magánhangzók | A rendszerben önálló jellel jelölt mássalhangzók |
| Gáti István | a, á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, ú | b, c, cs/ts, d, f, k, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, r, s, sz, t, ty, v, z, zs |
| Borsos Márton | a, e, i, o, ö, u, ü | b, d, f, g, gy, h, k/q, l, m, n, ny, p, r, s, t, v, z, x/sz, ts/cs, tz/sz |
| Fenyvessy Adolf | a, á, e, á, közép e,é; i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű | b, c, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, r, s, sz, t, ty, v, z, zs, y, w, ph, ch, th, x |
| Markovits Iván | a, á, e, é, i, í, o, ó, ö, ú, ü, ű | b, c, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, m, n, ny, p, r, s, sz, t, ty, v, z, zs, x |
| Nagy Sándor | a, á, e, é, i, o, ö, u, ü | b, c, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, q, r, s, sz, t, ty, v, x, z, zs |
| Radnai Béla és Egységes Magyar Gyorsírás | a, á, e, é, i, o, ö, u, ü | b, c, cs, d, f, g, gy, h, j/ly, k, l, m, n, ny, p, r, s, sz, t, ty, v, z, zs |
A magyar gyorsírásrendszerek többségére az a jellemző, hogy a közírástól eltérően nem igyekszik minden egyes hangra önálló grafikai jelet alkotni, de minden hangot megpróbál jelölni. Ezért szükségük volt az a) úgynevezett jelképes jelölésre: az egyes hangokat más hangok jelének módosításával fejezték ki, b) rövidítésekre: szójelekre, amelyeket a leggyakoribb szótagokra, szavakra, szócsoportokra alkottak.
A gyorsírás jeleit a betű legmeghatározóbb, legjellemzőbb jegye alapján alkották meg. Betűinek, a mássalhangzókra alkotott jeleinek, valamint a magánhangzók jelölési módjainak nyelvi funkciója van, többségében hangot jelölnek és a betű-hang elvére alapoznak. Ezt az igyekezetet mutatjuk be a következő táblázatba foglalt szavak "szóképeivel" és magyarázatával.
A gyorsírónak háromféle rövidítés áll rendelkezésére a beszédrögzítésben:
a) állandó rövidítések (a nyelv úgynevezett formaszavai): névelők, névutók, kötőszók, névmások, módosítószók, igekötők stb.); a zárt szóosztály tagjaiként alig-alig változnak, beszédünkben azonban sokszor használatosak, ezért a gyorsíró számára a sztenografálást jelentősen meggyorsítja,
b) állandósult rövidítések: ezeket a gyorsíró a saját gyakorlatában alakítja ki és állandó jelleggel használja,
c) szabad rövidítések: a gyorsíró a szöveg adta összefüggésekben rejlő kapcsolatokat kihasználva a sebesség mértéke szerint szabadon választja meg, hogy milyen mértékű rövidítést alkalmaz.
József Attila önéletrajzában olvashatjuk: "Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is, - egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem" (Curriculum vitae, 1937). Makói gimnáziumi évei alatt tanulta meg a gyorsírást dr. Galamb Ödön tanártól, akinek a vezetésével pezsgő gyorsírásélet folyt. A kiemelkedő sebességet elért, versenyeken győztes gyorsírók közé a költő nem került be, de nem is ez volt a célja, ő gyakorlati célból tanulta meg a gyorsírást.
"Sajtos Gyula újságíró ... ezt írja többek közt a József Attila Makón című tanulmányában: Beiratkozott a gimnázium gyorsírókörébe is, és nagy buzgalommal gyakorolta a Gabelsberger-Markovits rendszerű gyorsírást. A költő 1922. június 29-én kelt év végi bizonyítványában ez is ott áll: gyorsírás: jeles.
... a makói Korona Szállóban tartott némely rendezvényen ... egy-egy hirtelen jött gondolatát, ötletét, még mielőtt azok tovasuhantak volna, a "Korona" fehér márvány asztallapjainak valamelyikére gyorsírta. Máskor egy-egy klasszikus színházi előadás részleteit gyorsírta, - azokat utóbb átgondolta, s véleményét, gondolatait korát meghazudtoló érettséggel kicserélte baráti körével." (Pánczél, 1978, 233).
Szabó Lőrincnek a gyorsírás azért volt hasznos, mert a gyorsabb jegyzetelés miatt később fáradt el, mintha a rendes írást használta volna, így nem kellett a figyelmét a rögzítésre fordítania. "Nem azért használtam a gyorsírást, mintha olyan villámgyorsan tudna járni az eszem, hogy a rendes írás nem éri utol, hanem azért, hogy mintegy ne kelljen odafigyelnem a technikai megoldásra" (2003, 816).
Az is kiderült, hogy a "titkait" is gyorsírással jegyezte, nem véletlen tehát, hogy A huszonhatodik év második kötete csak gyorsírást tartalmaz. A "pepita füzet" szonettjei tintával írt gyorsírással kerültek külön-külön oldalakra, melyről a költő azt mondta: "ezt legalább senki nem tudja elolvasni". A füzet a hagyatékból nem került elő, de néhány darabjára más feljegyzések között a gyorsírás megfejtője, Schelken Pálma (gyorsíró, újságíró, tanár) ráismert.
Most az MTA kézirattárában hagyatékának gyorsírásos anyagát fejtve, mind gyakrabban akadok olyan sorokra, amelyeket akkor, 1957 nyarán még segítségével olvastam a "pepita füzetben." Vagy két órahosszat olvasgattuk azokat a verseket - közben egy-egy gyorsírási jelet magyarázott, mondván, hátha egyszer az ő írását is megfejtem. Miközben felesége hozta a kávét és süteményeket, megjegyezte "itt aztán találsz gyorsírást, lassan már kézírással el is felejt írni." (Schelken, 1990, 121).
Irodalmunk vesztesége lenne, ha ezek a versrészletek, -töredékek, melyek Szabó Lőrinc gazdag gondolat- és érzelemvilágáról sokat elárulnak, gyorsírásban és megfejtetlenül maradtak volna.
Szádeczky-Kardoss Lajos történész útinaplót írt Zichy Jenőnek 1895-ben a Kaukázusba tett expedíciójáról. Gyorsírás-tudása miatt választotta Zichy az utazás történeti feljegyzéseinek, néprajzi tanulmányainak és naplójának vezetésére. Feljegyezte, lerajzolta mindazokat az információkat, amiket a Kaukázus előterében időzött ősmagyarsággal s egy nagy valószínűséggel leszakadt néprész utóéletével kapcsolatban találtak. A napló kordokumentumként szolgál a Kaukázus kisnépeiről is (Schelken - Szádeczky, 2000).
Mohos Márta e napló alapján az expedíció egészségügyi vonatkozásait foglalta össze, többek között a fürdőzési szokásokról ezt sztenografálta Szádeczky:
"A tisztálkodási lehetőségekről, az egészségügyi viszonyokról egy katonai gyógyszerész adott nekik felvilágosítást, utuk legelején, a mai Krasznodárban (Jekatyerinodár). Amikor a szép fekvésű Batumi hosszúkás öblébe értek, a tengerparton szabadon fürödtek az asszonyok, lányok ingben, felállás közben meztelennek látszottak, és tőlük nem messzire a férfiak lubickoltak, teljesen csupaszon. A fürdést veszélyesnek mondják, hiszen nagyon meleg és piszkos a víz, mert a Csorok vize itt ömlik bele, s errefelé hullámzik a tenger. Itt, a környéken uszodák is vannak. A Don vizében is - Rosztovnál - fürdőző alakokat láttak. Az asszonyok fedetlen felsőtesttel ott guggoltak, mosták magukat, "vállukat kannával öntözték". Batumban a bennszülöttek, törökök, grúzok, örmények, oroszok s az európai kolónia tagjai kedélyesen, nagy keveredésben éltek együtt. A nyílt tengerben élvezték a szabad fürdőzést, külön csoportban az asszonynépség, más csoportban a férfiak, katonák is százával vetkőztek minden restelkedés nélkül a nyílt tengerparton. Feltűnő volt a látvány, hiszen eddig "keleti elzárkózottsághoz" szoktak" (Mohos, 2001).
Vikár Béla népzenei gyűjtéseiben a gyorsírás szintén az adatgyűjtés, -rögzítés hatékony eszközének bizonyult. Vikár a Gabelsberg-Markovits-féle gyorsírást továbbfejlesztette, így beszédsebességgel tudta rögzíteni a magyar nyelv minden árnyalatát (ennek birtokában lett a Parlament gyorsíró irodájának revizora). Számára tehát adott volt a gyorsírás felhasználása a gyűjtések során is. A beszédsebességgel alkalmazott gyorsírás a hangrögzítés előtti korszakban fontos lépés volt az új tudomány, az etnográfia tárgyának hiteles rögzítésében.
"A folklorista gyűjtés nem lehet el azon eszköz nélkül, mely a legrövidebb idő alatt a legtöbb szöveg lejegyzésére képesít és egyszersmind lehetővé teszi, hogy a közlőt előadásában meg ne állítsuk, értem a gyorsírást, még pedig ennek nem mindennapi mértékét. Csakis ennek az eszköznek köszönhetem, hogy már első gyűjtésem során magából Somogyból 60 mesét írhattam le szó szerint, köztük nem egyet, melynek tárgya ugyanaz, csak közlője más, a melyek tehát szépen feltűntetik azt a jelenséget, hogy ugyanazon néphagyomány, ugyanazon a helyen, vagy tőszomszédos helyeken, más-más egyének ajkán mennyire különböző lehet az előadás módjában érvényesülő egyéni sajátságok miatt. (Vikár Ethn. 1899/26)". (idézi Sebő, 2009)
A göttingeni egyetemen az első kurátor (Gerlach Adolph von Münchausen 1698-1770) programja kiemelten figyelt arra, hogy megnyerje a német és a nemzetközi elitet a fiai iskoláztatására, és ösztöndíjrendszere révén egyre több alacsony származású tehetséges fiatal is tanulhasson itt. A politikai, diplomáciai célokkal azonos mértékben volt fontos, hogy rövid időn belül a tudományok és a gyakorlati-technológiai kutatások intézményes központjává váljék az egyetem. A diákok körében
"tudatosan népszerűsítették az angliai ipari-technológiai, a kommunikáció-technológiai újdonságokat a növényolaj- vagy burgonyatermesztéstől és selyemhernyó tenyésztéstől a sztenográfiáig. Ez utóbbi újdonság, a gyorsírás, a hangzó szöveg hű rögzítésének forradalmian új technikája - tudjuk - nagyban hozzájárult a modern törvényhozás és törvénykezés (jegyzőkönyvek), valamint a modern sajtó (helyszíni tudósítások) megteremtéséhez. Göttingenben már az 1750-es években népszerűsítették ezt az "ánglus találmányt". (Békés, 2001)
A magyarországi iskolatörténet kutatóinak a magyar iskolarendszert és sajátosságait bemutató írásaiban megismerhetjük többek között, hogy melyik iskolatípusban készítették fel a gyorsírás tanításával a tanulókat a különböző gazdasági, társadalmi szektorokban való munkavégzésre.
"A felsőkereskedelmi iskola viszont abban az értelemben nem szakiskola, hogy az ott szerzett ismeretek bárhol alkalmazhatók, ahol modern értelemben vett gazdálkodás, bérszámfejtés, könyvelés, mérlegkészítés, vezetői értekezletek jegyzőkönyveinek gyorsírása, a gazdasági iratok közhivatali iratokkal megegyező tárolása és kezelése folyt, azaz a kereskedelemben, a bankéletben, a közlekedésben, az iparban, a mezőgazdaságban és a közszolgáltató üzemekben egyaránt" (Nagy, é.n. 243).
Az újságírás, a tudósítás Magyarországon szintén kiegyezés után virágzott fel, amikor a magyar gazdaság megélénkült, felgyorsult a világ, ennek következtében egyre nagyobb információéhséget eredményezett hazánkban is. Két országgyűlési gyorsíró, szerkesztő, Maszák Hugó és Egyesy Géza 1880. november 23-án beadvánnyal fordult Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, amelyben távirataik számára díjmentességet kértek, hírügynökségük felállítása érdekében. A magyar kormány 1880. december 28-i ülésén a kérés teljesítéséhez hozzájárult. Az uralkodó, Ferenc József a jegyzőkönyvet 1881 januárjában látta el kézjegyével. Az 1881 márciusában működését megkezdő MTI augusztus végére felállítja brassói, fiumei, kolozsvári, nagyváradi, pécsi, szegedi, sepsiszentgyörgyi, eperjesi, zágrábi és bukaresti ügynökségeit. Kis idő múlva, 1882. június elsejétől pedig a Magyar Távirati Iroda a magyar kormány félhivatalos tudósítójává válik (Pirityi, 1996).
Levéltárosok, muzeológusok a különböző levéltárakban végzett gyűjtőmunkájukat gyorsították meg sztenografált feljegyzéseikkel. Iványi Béla jog- és művelődéstörténész, levéltáros külföldi levéltárakban végzett gy+űjtése különösen értékes, miután ma már magántulajdonba visszakerült családi levéltárak, illetőleg elcsatolt területek levéltárainak anyagát is magában foglalja. Az általa hangyaszorgalommal felhalmozott tematikus kigyűjtésnek sajnos csak töredékét tudta feldolgozni és publikálni. A regeszták (oklevél-kivonatok) egy részét Iványi Béla gyorsírással készítette. (http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/article.php?article_id=31).
Vizsgálódásaink következtetéseként kijelenthetjük, hogy a gyorsírás tanításának, alkalmazásának története a nevelés- és művelődéstörténeti kutatások szinte feltáratlan területe. Felmerül a kérdés, hogy miért nem ágyazódott be e vizsgálatok közé, hiszen ez a kutatási terület a nőtörténeti és azon belül a női foglalkoztatottság szempontjából is releváns jellegű, ráadásul a dualista és a Horthy-korszakban a nők számára felemelkedési lehetőségként jelent meg a gyorsírás tanulásának lehetősége. Ezen túl az oktatási rendszernek ez is olyan szegmense, amelyen jól lehet vizsgálni azt, hogy a társadalom gazdasági és politikai alrendszerei által generált igények mennyire befolyásolták a képzés létrejöttét és változását.
[1] Gárdonyi Géza: A gyorsírás
Békés Vera: A kutatóegyetem prototípusa: a XVIII. századi göttingeni egyetem. Az európai egyetem funkcióváltozásai. In Tóth Tamás (szerk.): Felsőoktatástörténeti tanulmányok. Professzorok Háza. Budapest. http://www.fil.hu/tudrend/Tt/egy-kot/bekes.htm, utolsó letöltés: 2013. szeptember 19.
Forrai Sándor 1974: A székely rovásírásos naptár rövidítése rendszere és a gyorsírás. Gyorsírók és Gépírók Lapja. 1974/1., 28-29.
Gopcsa, László 1918: A magyar gyorsírás története. Várnay L. Könyvkiadóhivatal, Szeged.
Jako, Zsigmond - Manolescu, Radu: A latin írás története. http://mek.niif.hu/03200/03226/html/, utolsó letöltés: 2013. augusztus 30.
H. Varga Katalin 2011: Beszéd- és szövegrögzítés. Történeti áttekintés és helyzetkép. Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar, Kaposvár.
Kalotay, Kálmán - Kökény, Lajos 1977: A gyorsírás elmélete és története. Tankönyvkiadó, Budapest.
Kovács Ilma 2007: Nyitott képzés és távoktatás Franciaországban. Budapest. www.mek.oszk.hu/04600/04653/04653.doc, utolsó letöltés: 2013. szeptember 19.
Makoldy, Sándor 1938: Szily Dániel és az 1843. évi első magyar gyorsíróverseny. Egységes Magyar Gyorsírás Könyvtára, Budapest.
Mohos Márta 2001: Expedíció az őshaza tájaira. Lege Artis Medicinae. 2001/2., 171-173. http://www.lam.hu/folyoiratok/lam/0102/14.htm, utolsó letöltés: 2013. szeptember 19.
Nagy Péter Tibor: Munkaerőpiaci erők a közoktatás és a szakoktatás-politikában. (1867-1945). Educatio. 2005/2., 232-251. www.edu-online.eu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/821, utolsó letöltés: 2013. szeptember 23.
Pánczél János 1978: Az ifjú József Attila és a gyorsírás. Gyorsírók és Gépírók Lapja. 1978/8., http://portal.konyvtar.mako.hu/monguz/media/.../Gygl_19781008_233p.pdf, utolsó letöltés: 2013. szeptember 19.
Pirityi Sándor 1996: A nemzeti hírügynökség története 1880-1996. MTI Kiadói Kft. Budapest.
Sebő Ferenc 2009: Vikár Béla népzenei gyűjtései. Új módszerű adatgyűjtés a 19. század végén. Folkszemle. 2009. október. http://www.folkradio.hu/folkszemle/sebo_vikar/index.php
Schelken Pálma 1990: Szabó Lőrinc gyorsírásos hagyatéka az MTA könyvtárának kézirattárában. Irodalomtörténeti közlemények. 1990/1., 121-126. http://epa.oszk.hu/00000/00001/.../itk_EPA00001_1990_01_121-126.pdf, utolsó letöltés: 2013. szeptember 19.
Schelken Pálma - Szádeczky Kardoss Lajos 2000: Zichy-expedíció Kaukázus, Közép-Ázsia 1895. Magyar őstörténeti Kutató és Kiadó. Budapest.
Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások. Osiris. 2003. Budapest.
Téglás Géza a 1907: Mátyás király gyorsírója. Az Írás. 1907/2., 164-169.
Téglás, Géza b 1922: A magyar gyorsírás multja és jövője. In Katona Dávid (összeáll.): A legaktuálisabb gyorsírási kérdések. (A Szegedi Gyorsírók Egyesülete 20 éves fennállása alkalmából tartott diszgyűlés és felolvasó ülés tárgyalási anyaga.) Szeged, Gyorsírási Filléres Könyvtár. 41-45.
Téglás Géza c 1934: A rovásírás hatása Gáti István rendszerére. Gyorsírástudomány. 1934/35., 33.
Traeger Ernő 1930: Hogyan jött létre az egységes magyar gyorsírás. In Kiss József (szerk.): Az egységes magyar gyorsírás első három esztendeje. Budapest, Magyar Gyorsírók Országos Szövetsége. 9-13.
Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története. http://mek.oszk.hu/01600/01653/html/index.htm, utolsó letöltés: 2013. augusztus 31.