AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI
SZABADEGYETEME
Forrai Gábor – Szegedi Péter (szerk.), Tudományfilozófia: Szöveggyűjtemény. Budapest: Áron Kiadó, 1999.
ELLENŐRIZHETŐSÉG ÉS JELENTÉS(1)
RUDOLF CARNAP
I. Bevezetés
1. Problémánk: Konfirmáció, ellenőrzés és jelentés.
A jelentés és a verifikáció kérdése az ismeretelmélet két fő problémája. Az első kérdés azt feszegeti, hogy milyen feltételek mellett van egy mondatnak jelentése, értelme, a megismerésbeli, faktuális értelemre gondolva. A második pedig azt kérdezi, hogy miképp jutunk el valaminek a megismeréséhez, hogyan állapíthatjuk meg egy adott mondat igazságát vagy hamisságát. A második kérdés előfeltételezi az elsőt. Nyilvánvalóan értenünk kell egy mondatot, azaz ismernünk kell jelentését, mielőtt megpróbálhatnánk megállapítani igazságát vagy hamisságát. De az empirizmus nézőpontjából még szorosabb a kapcsolat a két probléma között. Bizonyos értelemben csak egyetlen válasz lehetséges a két kérdésre. Ha tudnánk, hogy mi volna akkor, ha az adott mondatot igaznak találnánk, akkor tudnánk azt is, hogy mi a mondat értelme. És ha két mondat esetében azonosak a feltételek, amelyek mellett igaznak kellene tartanunk őket, akkor azonos az értelmük is. Ennélfogva egy mondat jelentése bizonyos értelemben azonos azzal a móddal, ahogyan igazságát vagy hamisságát meghatározzuk; és egy mondatnak csak akkor van jelentése, ha ilyen meghatározás lehetséges.
Ha verifikáción az igazság végső és végérvényes megállapítását értjük, akkor -- ahogy látni fogjuk -- soha, egyetlen (szintetikus) mondat sem verifikálható, hanem csak egyre fokozottabban konfirmálható. Ezért inkább a konfirmáció, mint a verifikáció problémájáról beszélünk. A konfirmációtól megkülönböztetjük a mondatok ellenőrzését -- olyan eljárást, folyamatot, pl. bizonyos kísérletek végrehajtását értve ezen, amely vagy magának a mondatnak, vagy a mondat tagadásának bizonyos mértékű konfirmációjához vezet. Egy mondatot akkor nevezünk ellenőrizhetőnek, ha esetében ilyen ellenőrzési módszer ismeretes; konfirmálhatónak pedig akkor, ha tudjuk, hogy milyen feltételek mellett lenne a mondat konfirmálva. Ahogy látni fogjuk, egy mondat lehet konfirmálható, noha nem ellenőrizhető; például abban az esetben, amikor tudjuk, hogy milyen események lefolyásának megfigyelése konfirmálná a mondatot, és tudjuk, hogy milyen megfigyelések konfirmálnák a mondat tagadását, de gyakorlatilag nem tudjuk végrehajtani az egyik megfigyelés-sort sem.
A következőkben a konfirmáció, az ellenőrzés és a jelentés problémáival
foglalkozunk. A bevezetőben tett előzetes észrevételek után az I. fejezetben a
konfirmációval és az ellenőrzéssel kapcsolatos centrális fogalmak logikai
elemzésére kerül sor, amely a visszavezethetőség fogalmához juttat el bennünket.
A II. fejezet tartalmazza a konfirmáció és az ellenőrzés empirikus elemzését,
amely az előbb említett "konfirmálható" és "ellenőrizhető" terminusok
definíciójához vezet. Az episztemológiai és a metodológiai problémák vitájában
fellelhető nehézségek, úgy tűnik, gyakran a logikai és az empirikus kérdések
összekeverésének tudhatók be; ezért kívánatosnak látszik a két elemzést a lehető
legvilágosabban elkülöníteni. A III. fejezet a megelőző fejezetekben definiált
fogalmakat egy empirista nyelvnek -- vagy inkább a nyelvek egy sorozatának --
megalkotásához használja fel. Továbbá kísérletet teszünk az empirizmus elvének
egzaktabb módon való megfogalmazására -- a konfirmálhatóság vagy az
ellenőrizhetőség követelményét téve meg a jelentés, az értelmesség
kritériumának. Különböző követelményeket vitatunk meg a nyelv különböző
korlátozásainak megfelelően, s gyakorlati döntés dolga, hogy melyiket
választjuk.
2. A régebbi verifikálhatósági követelmény.
A jelentés és a konfirmáció közötti kapcsolatot néha abban a tézisben foglalják össze, hogy egy mondat akkor és csak akkor értelmes, ha verifikálható, és hogy jelentése verifikációjának módjával egyezik meg. E tézis történelmi érdeme volt, hogy felhívta a figyelmet a mondatok értelmének és konfirmációjuk módjának szoros kapcsolatára. Megfogalmazása ezért segítséget nyújtott egyrészről a tudományos állítások faktuális tartalmának elemzéséhez, másrészről pedig segített kimutatni, hogy a tapasztalaton túli metafizikai mondatoknak nincs megismerésbeli értelmük. Jelenlegi nézőpontunkból azonban ez a megfogalmazás nem teljesen korrekt, bár első megközelítésnek elfogadható. Túlzottan leegyszerűsítő volta fölöttébb szűkre szabta a tudományos nyelv kereteit, mivel nemcsak a metafizikai, hanem bizonyos, faktuális értelemmel rendelkező tudományos mondatokat is kizárt belőle. Jelenlegi feladatunk ezért verifikálhatósági követelmény módosítása. Nem akarjuk teljesen elvetni a követelményt, csak megváltoztatni, mert az empiristák között teljesnek látszik az egyetértés a tekintetben, hogy legalábbis valamilyen, többé vagy kevésbé szoros kapcsolat létezik egy mondat jelentése, értelme és azon mód között, ahogyan a mondat verifikációjához vagy legalábbis konfirmációjához eljuthatunk.
Wittgenstein(2) állította fel először a verifikálhatósági követelményt, amelynek jelentését és követelményeit a Bécsi Kör(3) korai publikációi fejtették ki; s a Kör konzervatívabb szárnya(4) még mindig eredeti formájában tartja fenn az elvet. A tézis azonban további magyarázatra, sőt változtatásra szorul. Világosabban meg kell mondani, hogy mit értünk a "verifikálhatóság"-on; majd meghatározott módon át kell alakítani a tézist.
Az említett követelménnyel szemben nemcsak az empirizmus-ellenes metafizikusok hoztak fel különböző indíttatású ellenvetéseket, hanem néhány empirista is, pl. Reichenbach(5), Popper(6), Lewis(7), Nagel(8), és Stace(9). Azt hiszem, hogy ezek a kritikai észrevételek több vonatkozásban is helytállóak; másrészről azonban az ellenvetések megfogalmazásán is változtatni kell. A konfirmáció és az ellenőrzés következő fejezetekben kifejtendő elmélete minden bizonnyal messze van még a teljesen kielégítő megoldástól. Mindazonáltal, úgy tűnik, hogy a probléma egzaktabb megfogalmazásával közelebb kerülünk az említett szerzők álláspontjához és más empirista szerzők és csoportok rokon nézeteihez. A következő fejtegetésekből kiderül, hogy mely pontokban értünk egyet velük, és hol vannak még véleménykülönbségek.
A verifikálhatósági tézis részletesebb magyarázatát először Schlick(10) kísérelte meg Lewis kritikájára adott válaszában. Mivel a "verifikálhatóság" a "verifikáció lehetőségé"-t jelenti, két kérdést kell megválaszolnunk: 1. mit jelent ebben a vonatkozásban a "lehetőség"? és 2. mit jelent a "verifikáció"? Schlick a "verifikálhatóság"-ra adott magyarázatában csak az első kérdést válaszolja meg. A "Mit jelent egy S mondat verifikálhatósága?" kérdésre adott válaszában felcseréli S verifikációjának folyamatát az S által leírt ténnyel. Így pl. azt hiszi, hogy az S1 mondat -- nevezetesen "A folyók a hegynek felfelé folynak" -- verifikálható, mivel logikailag lehetséges, hogy a folyók hegynek felfelé folynak. Nos, abban persze egyetértek Schlickkel, hogy ez a tény logikailag lehetséges, és hogy a fent említett S1 mondat verifikálható vagy inkább -- ahogy később megmagyarázandó okok miatt szívesebben mondanám -- konfirmálható. De azt hiszem, hogy érvelése, amely erre az eredményre juttatja, nem teljesen korrekt. S1 konfirmálható, de nem az S1-ben leírt tény logikai, hanem a konfirmáció folyamatának fizikai lehetősége miatt. S1-et (vagy tagadását) a folyók szintező műszerek segítségével történő megfigyelésével lehet ellenőrizni és konfirmálni.
Néhány csekély különbségtől eltekintve -- például az előbbi is ilyen --
teljesen egyetértek Schlicknek, az idézett tanulmányában kifejtett nézeteivel.
Egyetértek azzal is, ahogy a pozitivizmussal és az úgynevezett metodológiai
szolipszizmussal kapcsolatos félreértéseket tisztázza. Amikor korábbi
publikációimban használtam a metodológiai szolipszizmus terminust, akkor csak
azt akartam jelezni ezzel(11),
hogy egy mondat empirikus ellenőrzésekor végül is mindig saját megfigyeléseinkre
kell utalnunk; más emberek megfigyeléseinek eredményeit is csak akkor
használhatjuk fel, ha saját megfigyeléseinken -- pl. a másik kutató közlésének
meghallgatásán vagy elolvasásán -- keresztül megismerjük őket. Tudomásom szerint
egyetlen tudós sem tagadja ezt az eléggé triviális tényt. Mivel azonban a
"metodológiai szolipszizmus" terminust -- minden figyelmeztetés és magyarázat
ellenére -- gyakran félreértik, a továbbiakban inkább nem használom. A fenti
tényt illetően -- azt hiszem -- nincs nézeteltérés az empiristák között; a
látszólagos különbségek csak a szerencsétlen terminusnak köszönhetők. Hasonló a
helyzet talán az "autopszichikus bázis" ("eigenpsychische Basis") terminust
illetően is.
Meg lehet említeni egy másik kérdést is, amelyben nem osztom Schlick
véleményét. Schlick az értelmes mondatok körébe csak a szintetikus és az
analitikus mondatokat foglalja bele, a kontradiktorikusokat nem (ezen terminusok
magyarázatát lásd 5. §-ban). Véleményem szerint -- és talán Schlick véleménye
szerint is -- ez nem az igazságra vonatkozó teoretikus kérdés, hanem a
nyelvrendszer és különösképpen a képzési szabályok formájára vonatkozó
gyakorlati döntés kérdése. Ezért nem azt mondom, hogy Schlick téved, hanem csak
azt, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni az értelmesnek elismert mondatok körének
limitációját illető javaslatát. Ez a javaslat az alábbi, nagyon is
kényelmetlennek tűnő következményekre vezetne. Bizonyos esetekben ugyanis
(nevezetesen, amikor S1 analitikus, S2 kontradiktorikus, S3 és S4 szintetikus és
összeegyeztethetetlen egymással) a következő történne: 1) az S1 értelmes mondat
tagadása értelmetlennek minősülne; 2) a szimbólumok értelmetlen sorozatának,
azaz S2-nek a tagadása értelmes mondatnak számítana; 3) két szintetikus és
értelmes mondat, S3 és S4 konjunkciója értelmetlen lenne. A logikai szintaxis
technikai terminusainak felhasználásával az ellenvetést pontosabban is meg lehet
fogalmazni: ha nyelvünk (értelmes) mondatai körébe csak analitikus és
szintetikus mondatokat (vagy éppen csak szintetikus mondatokat)(12)
foglalunk bele, akkor nyelvünk képzési szabályai indefinitté válnak.(13)
Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben nem rendelkezünk semmilyen rögzített véges
módszerrel az értelmes és az értelmetlen -- azaz a mondatok és az olyan
kifejezések, amelyek nem mondatok -- megkülönböztetésére. És ez nyilvánvalóan
komoly hátrány lenne.
3. Verifikáció helyett konfirmáció.
Ha verifikáción az igazság végleges és egyértelmű megállapítását értjük, akkor egy univerzális mondat, pl. egy úgynevezett fizikai vagy biológiai törvény, sohasem verifikálható. Ezt a tényt sokszor észrevették már. Ha fel is tételezzük, hogy a törvény minden egyes esete verifikálható, az esetek -- amelyekre a törvény vonatkozik, pl. a tér-idő-pontok -- száma akkor is végtelen, és ezért megfigyeléseink, amelyek mindig véges számúak, sohasem meríthetik ki a törvény alá tartozó eseteket. Nem tudjuk verifikálni a törvényt, de tudjuk ellenőrizni egyes eseteinek -- vagyis a törvényből és más, már megalapozott mondatokból levezetett partikuláris mondatoknak -- az ellenőrzésén keresztül. Ha az ellenőrző kísérletek folytatólagos sorozatában egyetlen negatív esetet sem találunk, akkor a pozitív esetek szaporodásával lépésről lépésre növekedni fog a törvénybe vetett bizalmunk. Ezért verifikáció helyett itt inkább a törvény fokozatosan növekedő konfirmációjáról beszélhetünk.
Nos, egy kis gondolkodás után arra az eredményre fogunk jutni, hogy a verifikálhatóság tekintetében csak fokozati különbség van az univerzális és a partikuláris mondatok között, nem pedig fundamentális. Vegyük például a következő mondatot: "Ezen az asztalon van egy fehér papírlap". Hogy megtudjuk a kérdéses tárgyról, hogy valóban papír-e, egy sor egyszerű megfigyelést teszünk, és ha még ezután is marad némi kétely, akkor néhány fizikai és kémiai kísérletet végezhetünk. Akárcsak a törvény esetében, most is megpróbáljuk a kérdéses mondatból kikövetkeztetett mondatokat ellenőrizni. Ezek a kikövetkeztetett mondatok pedig előrelátások a jövőbeli megfigyeléseket illetően. Az adott mondatból levezethető ilyen predikciók száma végtelen, a mondat ezért sohasem verifikálható végérvényesen. Persze, igen sokszor már kisszámú pozitív eset után is gyakorlatilag elégséges bizonyosságot értünk el, s ekkor abbahagyjuk a kísérletezést. De mindig megvan a teoretikus lehetősége az ellenőrző megfigyelések folytatásának, tehát az ilyen mondatok esetében sem lehetséges a teljes verifikáció, hanem csak fokozatosan növekvő konfirmáció. Egy mondatot bizonyos mértékben diszkonfirmáltnak(14) nevezhetünk, ha a tagadása ugyanilyen mértékben konfirmálva van.
Az abszolút verifikáció lehetetlenségét Popper(15) mutatta ki és magyarázta meg részletesen. Ezen a ponton jelenlegi nézeteink teljes összhangban vannak Lewis(16) és Nagel(17) nézeteivel.
Tegyük fel, hogy adva van egy S mondat, és hogy S-re nézve elvégeztünk már bizonyos ellenőrző megfigyeléseket, s ezek bizonyos mértékben konfirmálják S-t. Ekkor gyakorlati döntés dolga, hogy elég nagynak tartjuk-e ezt a mértéket S elfogadásához vagy elég kicsinynek S elvetéséhez, vagy pedig úgy döntünk, hogy a konfirmációnak ez a mértéke nem elégséges sem S elfogadásához, sem S elvetéséhez, és hogy bármelyikhez további evidenciára van szükségünk. Bár döntésünk az eddig végzett megfigyeléseken alapul, mégsem kizárólag ezek határozzák meg. Nincs semmi általános szabály döntésünk meghatározására; s ezért egy (szintetikus) mondat elfogadása vagy elvetése mindig tartalmaz konvencionális összetevőt is. Ez nem azt jelenti, hogy a döntés -- vagy más szavakkal az igazság és a verifikáció kérdése -- konvencionális. Mert a konvencionális összetevő mellett mindig megvan az elvégzett megfigyelésekből adódó nem-konvencionális, objektívnek nevezhető összetevő is. És minden bizonnyal el kell ismernünk, hogy igen sok esetben olyannyira túlsúlyban van az objektív komponens, hogy a konvencionális összetevő gyakorlatilag kiküszöbölődik, eltűnik. Egy olyan egyszerű mondat esetében, mint pl. "Ezen az asztalon van egy fehér tárgy", már néhány megfigyelés elvégzése után olyan nagy lesz a konfirmáció mértéke, hogy gyakorlatilag nincs más választásunk, el kell fogadnunk a mondatot. Ám ebben az esetben is megmarad a mondat cáfolatának teoretikus lehetősége; ezért még itt is szerepet játszik a döntés vagy konvenció.
Azt a nézetet, amely szerint abszolút verifikáció helyett csak fokozatos
konfirmáció lehetséges, néha -- pl. Reichenbach(18)
és Lewis(19)
-- a következőképpen fogalmazzák meg: minden mondat valószínűségi mondat.
Tanácsosnak látszik azonban a két állítást elválasztani. Ma a legtöbb empirista
egyetért az első tézissel, amíg a második még vitatott. A második tézis
feltételezi ugyanis azt a tételt, hogy egy hipotézis konfirmációjának fokát a
valószínűség fokaként -- a szónak abban a szigorú értelmében, amellyel ez a
fogalom a valószínűségszámításban rendelkezik, azaz a relatív gyakoriság
határértékeként -- lehet interpretálni. Ez Reichenbach(20)
tézise, de Reichenbach eddig még nem dolgozta ki részletesen ezt a valószínűségi
interpretációt, ezért ma még kérdéses, hogy egyáltalán meg lehet-e valósítani. A
konfirmáció fokának gyakorisági interpretációjával kapcsolatos nehézségeket
Popper(21)
világította meg; a fő nehézség az, hogy miként kell meghatároznunk egy adott
hipotézis vonatkozásában a "viszonyítási" hipotézisek sorozatát, amelyre a
gyakoriság fogalmát alkalmazzuk. Jelenleg még nem világos, hogy kielégítően
definiálható-e a konfirmáció mértékének fogalma kvantitatív fogalomként, azaz
numerikus értékkel rendelkező nagyságként. Talán tanácsosabb csak topológiai
fogalomként, azaz csak viszonyokon keresztül definiálni -- pl.: "S1
ugyanolyan (vagy nagyobb) mértékben van konfirmálva, mint S2" --
mégpedig oly módon, hogy a legtöbb mondatpár nem lesz egymással
összehasonlítható. Így fogjuk használni ezt a fogalmat -- anélkül, hogy
definiálnánk -- informális meggondolásainkban, amelyek pusztán előkészítik a
többi terminus egzakt definícióját. A későbbiekben a konfirmáció teljes és
részleges visszavezethetőségének fogalmát szintaktikai fogalomként, a teljes és
részleges konfirmálhatóság fogalmát pedig deskriptív fogalomként fogjuk
definiálni.
4. Materiális és formális kifejezésmódok.
A Bécsi Kör jelenlegi nézetei -- amelyek az itt következő megfontolásaink alapját képezik -- véleményem szerint fő pontokban megegyeznek a pragmatizmus nézeteivel, ahogy pl. Lewis(22) interpretálja a pragmatizmust. Különösen határozott ez az egyetértés abban, hogy minden (szintetikus) mondat hipotézis, azaz sohasem verifikálható teljesen és végérvényesen. Várható tehát, hogy az említett két empirista mozgalom nézetei további fejlődésükben egyre inkább közelednek egymáshoz; Morris(23) szerint a konvergencia, amit igyekszik elő is mozdítani, voltaképpen már tény.
Bár sok fontos kérdésben egyetértünk, mégis különbség van a mi fogalmazási módunk és a más, különösen amerikai és angol filozófiai mozgalmakban szokásos fogalmazási mód között, s ez a megfogalmazásbeli különbség nem annyira lényegtelen, mint ahogy sok más esetben lenni szokott. Mert a megfogalmazásbeli különbség a materiális és formális kifejezésmódok(24) különbségével függ össze. A materiális kifejezésmód használata nagyon általános a filozófiában, de veszélyekkel terhes, mivel néha pszeudo-kérdésekhez vezet. Tanácsos ezért a materiális módban megadott kérdéseket és állításokat a formálisba lefordítani. A materiális módban olyan kifejezések fordulnak elő, mint "tények", "tárgyak", "a megismerő szubjektum", "a megismerő szubjektum és a megismert tárgy közötti viszony", "az adott", "érzetadatok", "tapasztalatok" stb. A formális kifejezésmód ezek helyett szintaktikai, azaz a nyelvi kifejezések formális struktúrájára vonatkozó terminusokat használ. Vegyünk egy példát. Az idealizmus és a régebbi pozitivizmus egyik áltézise az, hogy a fizikai tárgyak (pl. a hold) érzetadatokból álló konstrukciók. A realizmus másrészről azt állítja, hogy a megismerő szubjektum csak megismeri a fizikai objektumokat, nem pedig konstruálja őket. A Bécsi Kör nem állítja és nem is tagadja ezeket a tételeket, hanem pszeudo-téziseknek, azaz megismerésbeli jelentés híján valóknak tartja őket. Eredetüket a materiális mód használatának köszönhetik, amely "a tárgy"-ról beszél; ez a mód olyan álkérdésekhez vezet, mint pl. "mi a tárgy természete?", és különösen arra az álkérdésre, hogy puszta konstrukció-e egy tárgy vagy sem. A formális kifejezésmódban a megfogalmazás a következő: "Egy fizikai tárgy-név (pl. a »hold« szó) visszavezethető érzetadat predikátumokra (vagy észlelési predikátumokra)". Lewis(25) úgy látszik azt hiszi, hogy a logikai pozitivizmus -- a Bécsi Kör -- elfogadja az említett idealista pszeudo-tételt. Ez azonban nincs így. A félreértést talán tézisünknek a formális módból a jobban megszokott materiális módba való önkéntelen lefordítása okozhatja, ami által tézisünk idealista pszeudo-tétellé alakul át.
Ugyanez a helyzet a következő tételünket illetően is: "Minden mondat ellenőrzése végső soron saját megfigyelési mondataimra utal vissza, még az olyan mondatok ellenőrzése is, amelyek egy másik ember nevét és valamilyen pszichológiai predikátumot tartalmaznak (pl. »X most jókedvű«), végső soron saját megfigyelési mondataimra utal vissza." Ha ezt az "Egy másik ember tudata semmi más, mint konstrukció, amelyet saját tapasztalatom bizonyos adataira helyezek rá" mondatba fordítjuk le, akkor a szolipszizmus materiális kifejezésmódban megfogalmazott pszeudo-tézisével állunk szemben. De ez nem a mi tézisünk.
A materiális beszédmódban történő megfogalmazás sok episztemológiai kérdést és mondatot többértelművé és homályossá tesz. Néha ezeket pszichológiai kérdésekként értik. Ebben az esetben csak a pszichológia nyelvén való megfogalmazással lehetne világosságot teremteni. Más esetekben a kérdéseket nem empirikus, ténybeli, hanem logikai kérdésekként értik. Ebben az esetben a logikai szintaxis nyelvén kellene megfogalmazni őket. Valójában azonban az episztemológia, szokásos formájában -- beleértve még a Bécsi Kör sok publikációját is -- a pszichológiai és a logikai összetevők homályos keveréke. Az episztemológiát szét kell választanunk kétféle összetevőjére, ha világos, egyértelmű fogalmakhoz és kérdésekhez akarunk eljutni. Be kell vallanom, hogy képtelen vagyok megválaszolni, sőt, akárcsak megérteni is sok hagyományos típusú episztemológiai kérdést, mivel materiális kifejezésmódban vannak megfogalmazva. A következő néhány példát a szokásos diszkussziókból vettük: "Igaz-e, hogy egy másik ember csak ideáim egyike?"; "Több-e a múlt, mint a jelenben végbemenő visszaemlékezés?"; "Több-e a jövő, mint a várakozás jelenbeli tapasztalata?"; "Több-e az én, mint az enyémnek nevezett ideák egyike?"; "Ha egy automata minden vonatkozásban a fogfájásnak megfelelő módon viselkedik, akkor kapcsolódik-e fájdalom ehhez a viselkedéshez vagy sem?" stb.
Nem mondom, hogy egyáltalán nem értem ezeket a mondatokat. Látok bizonyos lehetőséget arra, hogy lefordítsuk őket a formális mód egyértelmű mondataiba. De sajnos több ilyen fordítás lehetséges, és ezért csak sejtéseim lehetnek a kérdések szándékolt értelmét illetően. Vegyünk egy másik példát; a következő, materiális módban megfogalmazott tézist(26) találjuk: "Minden realitásnak meg kell haladnia róla alkotott fogalmunkat, hogy kielégíthesse az empirikus realitás-fogalmat. Megadott adatokra épülő konstrukció nem lehet azonos a valóságos tárggyal; a tárgynak magának meghatározottabbnak kell lennie, a konstrukció mindig absztrakt marad a tárgyhoz képest." A nagyszámú lehetőségből válogatva -- próbaképpen -- a következő fordítást kísérlem meg: "Bármilyen tárgynévre és a mondatok (vagy: ilyen és ilyen típusú mondatok) bármilyen adott véges C osztályára nézve igaz az, hogy mindig léteznek olyan, ezt a nevet tartalmazó mondatok, hogy sem ezeknek a mondatoknak, sem pedig tagadásuknak a konfirmációja nem vezethető vissza teljesen C konfirmációjára (szintaktikai terminológiában: vannak mondatok, amelyek sem nem következményei C-nek, sem nem összeegyeztethetetlenek C-vel)". Jelenlegi nézeteink -- szemben a régebbiekkel -- összhangban vannak ezzel a tézissel, feltéve, hogy interpretációm eltalálta a szándékolt értelmet. A fordítás azt mutatja, hogy a tézis a nyelv szerkezetére vonatkozik, és ezért egy konvenciótól, nevezetesen a nyelv-struktúra megválasztásától függ. A materiális módbeli megfogalmazás elrejti ezt a tényt. Materiális módban elmondva, a tézis a nyelv megválasztásától függetlennek tűnik, sőt bizonyos ismertetőjegyre látszik vonatkozni, amellyel a "realitás" vagy rendelkezik, vagy nem. A materiális kifejezésmód használata tehát egyféle abszolutizmusra vezet, nevezetesen annak a ténynek a figyelmen kívül hagyására, hogy a tétel megválasztott nyelvrendszerhez van viszonyítva. A formális mód használata nyilvánvalóvá teszi ezt a tényt. És valóban, az említett tézissel való jelenlegi egyetértésünk a részlegesen konfirmálható mondatok -- amelyeket a későbbiek során fogunk elemezni -- elismerésével kapcsolatos.
A materiális kifejezésmód veszélyeit a Bécsi Kör korai periódusában
expliciten nem vettük észre. Mindazonáltal ezt a kifejezésmódot jóval ritkábban
használtuk, mint ahogy a hagyományos filozófiában szokásos; és amikor
használtuk, akkor is a legtöbb esetben nem volt nehéz formális kifejezésmódba
átfordítani. Ezt az eléggé körültekintő használatot azonban nem szándékosan
terveztük el, hanem mintegy intuitíven tettük magunkévá. Úgy tűnik, hogy a
legtöbb materiális módbeli megfogalmazást, amelyeket mások nekünk tulajdonítanak
és tézisünknek tekintenek, soha nem is használtuk. Az utóbbi években egyre
inkább tudatosultak bennünk a materiális kifejezésmód hátrányai. Mindazonáltal
használatát nem próbáljuk meg teljesen elkerülni. Mert néha gyakorlatilag
előnyösebb a használata -- legalábbis ameddig a filozófusok között ez a
kifejezésmód az elterjedtebb. De talán eljön az az idő, amikor ez már nem lesz
így. Talán egy napon a filozófusok szívesebben fogják használni a formális
kifejezésmódot -- legalábbis munkáik azon részeiben, amelyek nem általános
jellegű előzetes magyarázatokat adnak, hanem döntő jelentőségő érveket akarnak
bemutatni.
BIBLIOGRÁFIA
*-gal jelöltek a jelen értekezés megírása után jelentek meg.
Carnap, R. (1a) Logische Syntax der Sprache, Springer, Wien, 1934.
(1b) (Fordítása:) Logical Syntax of Language, Kegan Paul, London (Harcourt, Brace, New York), 1936.
(2) Philosophy and Logical Syntax, Kegan Paul, London, 1935. Magyarul: "Filozófia és logikai szintaxis", A Bécsi Kör Filozófiája, szerk. Altrichter Ferenc, Budapest: Gondolat, 1972.
(3) "Formalwissenschaft und Realwissenschaft", Erkenntnis 5. 1935. (Congress [1]).
(4) "Über ein Gültigkeitskriterium für die Sätze der klassischen Mathematik", Monatsh. Math. Phys. 42. 1935.
Congress (1) "Einheit der Wissenschaft. Bericht über die Prager Vorkonferencz der Internationalen Kongresse für Einheit der Wissenschaft", Sept. 1934. Erkenntnis 5. Heft 1-3. 1935.
*(2) "Erster Internationaler Kongress für Einheit der Wissenschaft" (Congrčs Internat. de Philos. Scientifiques), Paris 1935. Erkenntnis 5. Heft 6. 1936.
Lewis, C. I.- Langford, C. H. (1) "Experience and Meaning", Philos. Review 43. 1934.
Morris, Ch. W. (1) "Philosophy of Science and Science of Philosophy",
Philos. of Sc. 2. 1935.
(2) "The Concept of Meaning in Pragmatism and Logical Positivism", Proc. 8th Internat. Congr. Philos. (1934). Prague 1936.
Nagel, E. (1) "Verifiability, Truth, and Verification" Journ. of Philos. 31. 1934.
Neurath, O. (1) "Pseudorationalismus der Falsifikation", Erkenntnis 5. 1935.
Popper, K. (1) Logik der Forschung, Springer, Wien, 1935. -- Magyarul: A tudományos kutatás logikája, Budapest: Európa 1997.
Reichenbach, H. (1) Wahrscheinlichkeitslehre, Sijthoff, Leyden, 1935.
*(2) "Über Induktion und Wahrscheinlichkeit", Erkenntnis 5. 1935.
(3) "Logistic Empiricism in Germany and the Present State of its Problems", Journ. of Philos. 33. 1936.
Schlick, M. (1) "Die Kausalität in der gegenwärtigen Physik", Naturwiss. 19. 1939.
(2) "Meaning and Verification", Philos. Review. 45, 1936.
Stace, W. T. *(1) "Metaphysics and Meaning", Mind 44. 1935.
Waismann, F. (1) "Logische Analyse des Wahrscheinlichkeitsbegriffs", Erkenntnis 1. 1930.
Wittgenstein, L. (1) Tractatus Logico-Philosophicus, Harcourt, Brace,
New York 1922. -- Magyarul: Logikai-filozófiai értekezés, Budapest,
Akadémiai 1963. és 1989.
(Fordította Altrichter Ferenc)
JEGYZETEK
1. Rudolf Carnap: "Testability and Meaning", Philosophy of Science 3. köt. (1936) 4. szám, 419-471. o. és 4. köt. (1937) 1. szám, 1-40. o. [Magyarul: Altrichter Ferenc (szerk.): A Bécsi Kör filozófiája, Gondolat, 1972. 377-504. o., amelyből itt most csak az I. fejezetet közöljük (377-393. o.)] - A rövidség kedvéért a lábjegyzetekben szereplő publikációkra Carnap módszerével hivatkozunk. Az olvasó a tanulmány végén bibliográfiát talál. A lábjegyzetekben csak a szerző nevét közöljük és zárójelben egy számot. Az olvasó az idézett művet a bibliográfiában a név és a szám alatt találja meg. - A szerk.
3. Megfelelő név hiánya folytán ezt a geográfiai megjelölést használom a Kör által reprezentált mozgalomra magára is, amelyet olykor logikai pozitivizmusnak is neveznek, de félek, hogy ez a név azt sugallja, hogy túlzottan függünk a régebbi pozitivistáktól, különösen Comte-tól és Machtól. Valóban, a történeti pozitivizmus - különösen szellemi fejlődésünk korai szakaszában - jelentős mértékben befolyásolt minket. De ma már mozgalmunknak, amely felöleli a más országokbeli, rokon nézeteket kifejtő csoportosulásokat is [lásd Congress (1), (2)], általánosabb nevet szeretnék adni. A [Morris által javasolt (1): 285. o.] "tudományos empirizmus" talán megfelelő. A következő néhány, történeti megjegyzésben - amelyek főleg eredeti csoportunkra vonatkoznak - mégis a "Bécsi Kör" kifejezést használom.
4. Schlick (1), 150. o. és (2); Waismann (1), 229. o.
5. Reichenbach (1) és korábbi publikációk; (3).
7. A verifikálhatósági követelmény legrészletesebb elemzését és kritikáját Lewis (1) adta meg.
12. Vö. Carnap (3), 32., 34. o.
13. Vö. Carnap (1a), 45. §. - Az "analitikus" és a "kontradiktorikus" fogalmak indefinit jellegével kapcsolatban vö. Carnap (4), 163. o. vagy (1b), 34a. és 34d §.
14. "Erschüttert". Neurath (1).
16. Lewis (1), 137. o. 12. megjegyzés: "A rendszerint kijelentésekben rögzített megismeréstípus verifikációja sohasem abszolúte teljes és végleges."
17. Nagel (1), 144. o. és köv.
20. Reichenbach (2), 271. o. és köv.; (3), 154. o. és köv.
21. Popper (1), VIII. fejezet; a probléma konvencionális természetét illetően vö. Erkenntnis-beli megjegyzésemet. 5. köt. 292. o.
22. Lewis (1), különösen 133. o.
24. Itt nem tehetek mást, mint hogy néhány elnagyolt megjegyzést tegyek a materiális és a formális kifejezésmódokról. Részletesebb kifejtést illetően vö. Carnap (1), V. fejezet. Rövidebb és könnyebben érthető kifejtés található (2)-ben, 85-88. o. - Amit formális és materiális kifejezés- vagy beszédmódnak nevezek, nem azonos azzal, amit Morris ((1), 8. o.) formális és empirikus beszédmódnak nevez. Morris empirikus beszédmódjához tartozik az is, amit én valódi tárgyi mondatoknak nevezek; és ezek az általam használt értelemben (vö. Carnap (1), 74. § és (2), 61. o.) nem tartoznak sem a formális, sem a materiális módhoz. A formális és a materiális kifejezésmódok közötti különbség nem érinti a tudomány szokásos mondatait, hanem főleg csak a filozófiai és az episztemológiai, metodológiai mondatokat.