Kedves Béla!

Soha nem írtam Neked levelet, miért is írtam volna, hiszen itt voltál közöttünk? Most viszont én is a térdemen ütöm laptopomba ezeket a sorokat, mint Te annyi éven át, a sok ezer oldalt, legendás írógépedbe. Az utolsó este azt mondtad, most már megtanulod a word rejtelmeit, hogy haladj a korral. Azt kérdeztem, minek Neked ez, hiszen a fejedben mindig készen álltak a szövegek, sőt: nyomtatásra készen. Rendkívüli szellemi kapacitásod nemcsak szűken vett hívatásodban és az ahhoz kapcsolódó tudományokban mutatkozott meg, hanem a hétköznapi életben is: a krimiktől a vicc-könyvekig, a sajtó nemes és nemtelen termékein át mindent elolvastál, nem is tudom, mikor? Nálad ez nem idő kérdése volt. Emlékszem azokra a Karácsonyokra, amikor az ajándékba kapott könyveken mutattad be rekordokat döntő gyorsolvasó képességedet. Játékos voltál, a tudomány varázslója, aki a dolgok összefüggésének hatalmas gömbjében teremtett rendet. A rend szeretete is különleges - általam kifejezetten csodált - adottságaid közé tartozott. Időről időre cserélted könyveidet - amelyek fejedben, mint valami szuper computerben kerültek bármikor előhívható fájlként a megfelelő helyre, s ez a két könyvtár, a megfogható és a virtuális alkotta aurádat: egy-két szó után tudta mindenki, aki Veled beszélt, hogy tulajdonképpen egy élő könyvtárban tesz sétát. Arról is gondoskodtál, hogy megfelelő helyre jussanak a könyveid - nemcsak azok, amelyeket Te írtál, hanem azok is, amelyeket fontosnak tartottál megosztani másokkal. Gutenberg igaz híveként a nyomtatott betű szolgálatába álltál, és ezt hirdetted a családban is. Törődtél az emberekkel. Jártad a Magad, sokszor nem is követhető köreit, látogattad az elesetteket. Volt valami papos komolyság és szolgálatkészség Benned - mondtad is többször, hogy tulajdonképpen a pszichiáter a lélek pásztorainak modern változata. Emberségedről nehéz méltón beszélni, ez ellentétes lenne egyéniségeddel. Nem engedted, hogy mélyen a szívedbe lássunk - talán ez a foglalkozásodból is eredt, nem tudom - de jelenlétedben fölöslegesnek éreztük a patetikus elérzékenyedést. Pedig Te is sírtál, a legtöbbet azon a helyen, ahová most, anyagba zárt életed végső állomásához kísérünk. Sok-sok mozzanat, gesztus tolul fel bennem, a szeretet szemérmes, de árulkodó megnyilvánulásai, mindenek előtt feleséged, Juli és gyermekeid, Sári, Eszter felé, a nagyszülők, húgodék s a tágabb család felé.

Mily erős és mily esendő voltál egyszerre! Mennyire mindent tudó és mégis milyen naiv! A magad különleges útját járó, és mégis közvetlenül adakozó. Közösségi és magányos. Rád is illik, amit Napoleon mondott, amikor Goethét fogadta: "Ime, egy ember."

S a többi? A többi valóban néma csend. Méltók akkor vagyunk Hozzád, ha a Te bölcs hallgatásoddal emlékezünk Rád. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak könyveidben, de sokak, nagyon sokak életében vagy és leszel jelen. Arany Jánossal élve: a "föld körén bolyongva" sok "barázdát" vontál: maradandó nyomot hagytál mindannyiunkban, akik találkoztunk Veled. Megtiszteltetés volt, hogy sógorodként követhettelek földi utad egy részén.

Most, hogy az örök fényesség birodalmába kerültél, fátyolos szemmel tekintünk a végtelenbe. Szerettünk, Béla. Hiányozni fogsz.