Búcsú Buda Bélától

 

Búcsúzó Barátaim, Buda Béla szerettei, munkatársai, tanitványai, tisztelői!

Most mind egyek vagyunk a gyászban, búcsúnk érzésvilágában. Főhajtással kifejezett tiszteletünkben attól a személytől való elszakadás bánatát, fájdalmát is hordozzuk, aki Buda Béla volt, kinek-kinek saját jelentésű érzéseiben.

Látjátok, milyen hirtelen elment?

"Úgy kívánt eltünni, ahogy
a hang csengése vész a tájba,
mégis, mindenütt ott ragyog
Szerteszóródó fénysugára"- szólok Tollas Tibor költő szavaival.

Hogyan is lehetne méltóképpen kifejeznünk, ki volt Ő a számunkra, a magyar tudományos közgondolkodás szintjétől a legszemélyesebbig?

Hatalmas értékü életművének, alkotásainak összegzése, méltatása most még aligha lehetséges, ez az elkövetkező idők közös feladata. Most Tőle veszünk búcsút, láttatva azt, ki volt Ő a számunkra, akinek hiánya nyomán máris űr tátong a magyar szellemi élet számos területén. Mert van, aki nem pótolható, ilyen ember Ő.

Képtelenségnek tűnik tudomásul venni, hogy Buda Béla személye nincs többé. S noha értelmünk rögvest kész azzal vigasztalást keresni, hogy életműve velünk marad, alkotásaiban él, a szív szomorúságától nem szabadulhatunk.

Az a megtiszteltetés, hogy sokunk nevében búcsúzhatom tőle, alig enged számomra más utat, mint személyesen szólni Béláról, a köztünk maradóról és hozzá, a bennünk jelen lévőhöz.

Mind tudjuk, hogy rendkivüli ember, originális személyiség volt. Lényének sokoldalúságában és páratlanságában mégis fellelhetünk olyan vonásokat, amelyek személyiségének felségjelvényét alkotják.

Úgy vélem, hogy páratlan volt mindvégig megőrzött szellemi autonómiájában, egyedülállásában, pozitiv deviáns, marginális kivűlállásában, szellemi emelkedettségében, a tudományos közgondolkodás felett állásában.

Egyedül-, kívül és felette-állás, e szavak sajátos életpoziciót jelenítenek meg, melyek közös nevezője a távolság. Talán ez a -kiválasztottságából, tehetségéből következő- életpozició indíthatta a közvetlen emberi kommunikáció és a kapcsolatokban rejlő közelség keresése felé, tudományban és életgyakorlatában egyaránt. S talán éppen ezáltal került életútjának fókuszába a kommunikáció, amelyen át játékként is élvezhető alkotó-teremtő kibontakozásában rátalálhatott a küldetésére, életfeladatára.

Ahogyan lénye mélyéből átsugárzó üzenetéhez közelítek, egyre kevésbé lehetséges, hogy elidegenítő távolságból szóljak, ezért személyesen fordulok hozzá.

Kedves Béla, sorstársad és kortársadként megélhettem, hogy különleges autonómiádat a kivülállás pozíciójával alkottad és védted meg. A magyar szakmai páston a bajvívásban sose álltál be a sorba. Önteremtő self made man lényed kivűlálló egyediségében megküzdöttél a hatalom és szabadság együttes birtoklásának dilemmájával. Független voltál és maradtál azoktól a hatalmaktól, amelyek integrációt kívántak. Nem vegyültél, nem elegyűltél, a neked járó privilégiumokat sem kezelted értékként, sőt olykor szinte stigmának tartottad. Ezért kevesen tudnak arról pl., hogy Munka Érdemrend arany fokozatának kitüntetettje vagy, de még a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjéről is kevesen értesülhettek. Tőled bizonyosan nem! Értékrendedben más volt a valódi érték, ez szellemi tőke volt, amelynek "bőségkosarából mindenki egyaránt vehetett".

A peremen maradtál, mint pozitiv marginális, így nem kényszerültél közösséget, azonosságot vállalni mással, mint saját hiteiddel, meggyőződéseiddel. Hitelességed ebből sugárzott mindenkire és mindarra , amit képviseltél.

Sorsod számomra Sillitoe istenadta tehetségű hosszútávfutójának magányosságát idézi, ahogyan erről a 70-ik megállódban is szóltam. Azé a tehetségé, aki a versenyfutás biztos győzelmének tudatában önmaga dönt, nem versenyez mások elvárásainak nyomására, csak fut, fut kedvére. Nem adja fel a magányos futás függetlenségének és szabadságának gyönyörűségét, az életjátékot. Nem engedtél a "fuss és próbálj győzni" ösztönzésének, az eléd állított kötelező ugrások teljesítésének a tudományos kokárdák elérésében, mert úgy gondoltad, nem ez a módja a boldogulásnak. Sillitou hőse azt üzeni: győzni annyi, mint túlélni. A futás maga a fontos, futni kell, és ennek a célszalag sem vet véget. S vajon mi történhet a futó magányosság-érzéseivel? Te ismerted és megszenvedted ezt.

A hétköznapiságok, kicsinyességek és versengések felett álló emelkedettséged, széles látóköröd, "magasröptűséged" olyan magaslatra helyezett, ahonnan természetes az áttekintés és irányadás képessége, így programadó, útmutató csillaga lettél szinte minden helyzetnek, ami felé kényszerü élet- és munkalehetőségeid tereltek. Felsorolni is sok volna a humán kommunikáció tudományos leágazásainak képviseleti területeit, a gyógyítást, tanítást, a lelki, érzelmi, magatartási, egészségi, közösségi, szervezeti és egyéb szférák tudományait, melyekben előfutárként, ismerethozó hírnökként és tudásforrásként szolgáltál.

Ebből a kimagasló és felülemelkedett létpozicióból adódik lelki értelemben nullás vércsoportu, általános adó mivoltod. Tudvalévő, hogy ezernyi módon adtál mindenkinek szükséglete szerint segítséget, szellemi programot, iránymutatást. Kéretlenül is önkéntes adakozó voltál, soknyelvűségeddel határokon innen és túl képviselted nemzetedet. Hírnöki és irányadó szellemi vezetői szerepedben olyan posztot kreáltál magadnak a magyar világban, amiben a szívednek kedves teremtő játék megvalósulhatott. Szívesen üzenem odaátra utánad: lásd be, kevesen jutottak olyan tájékozottsági szintre és szellemi magaslatra, hogy értő és elfogadó visszajelzéseket adjanak Neked olyan pozitiv megerősítésekkel, amelyeket oly sokszor hiányoltál, megszenvedve a Téged követni nem tudók kritikáit is.

Egyedül-, kívül- és felette állásod árát is megfizetted ,ez volt a visszhangnélkülinek érzett magány. Mégis, életküldetésed megvalósulhatott abban a teremtő, szakrális játékban, amelyben minden életteredben újrateremthetted szabadságodat és függetlenségedet, új és új szellemi földrészeket meghódítva. Sorsodat egy interjúban Kolumbuszéval vetetted össze. Az ő szavait idézve mondtad, "most kezdődik a második hajózás", mert navigare necesse ezt. Hajózni, avagy futni muszáj, előrehaladni tovább és tovább. Nagy világutazóként is új és új szellemi területeket fedeztél fel és hazahoztad a kincseket, hogy megoszd velünk. A tudományos közgondolkodást befolyásolni, tenni valami hasznosat a tudományért, szakmákért, emberekért, ügyekért; érdeklődést és lelkesedést kelteni - ez volt a szándékod. És megvalósítottad. Folyóiratok alapítása, szerkesztése, egyetemi tanítás, kongresszusok, előadások, TV, rádió, könyvek irása, recenziós műfajteremtés, - valamennyi kommunikációs fórum és műfaj őrzi szellemi adományaidat. Katalitikus támogatást adó, világraszóló levelezésednek pedig aligha létezik párja!!

Életjátékoddá tetted a networking-et, munkák százait postáztad, fogadtad és befogadtad az érkezőket, reflektáltál, leveleztél. A hálózatot saját aktivitással fermentáltad mindvégig. Palackposta egy lakatlan szigetről-mondtad egy ízben, ahol egy egyedül, magányosan dolgozó szigetlakó él, mégis bevallva, hogy ez az életed játéka. Az empátia volt az az eleven erő, amely Téged nem csupán tudományos témáként ragadott meg, hanem hálózatodat élettel töltötte meg.

Immár a futás, hajózás, életjáték e földön végetért.

"Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat. Úgy fussatok, hogy elvegyétek" -szól az ige /I.Korintus 9:24/. Azt is elmondhatod, Béla, hogy "elvégeztem a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem azt"/János ev. 17:4/.

Tudom, hogy íróasztalod fiókjában volt görögnyelvű Bibliád, ezt olvasgattad és fontos üzeneteinek lapjait magaddal hordoztad a tárcádban. Hiszem, hogy Neked is volt egy Tőled nagyobb erőbe vetett hited, amely elhívott, hogy valóban hivatástudattal szolgáld az életet. Mert ezt tetted.

Most, a búcsú órájában ki is tudná és hogyan elismerni budabélaságod rendkivüliségét, élet-teljesitményednek diadalát? Inkább szelid, szerény, mintaadó moralitású, humoros, empátiás, hiteles, lelkesedni tudó, felelősségvállalásban páratlan, önzetlenül adakozó lényedre tudunk meleg szívvel gondolni és fájdalommal emlékezni. Hűséged magyarságodban is teljes volt. Azt írtad, mi akkor is magyarok vagyunk, ha nem akarjuk ezt tudatosítani. Ez az identitáskeret, ez a determinált adottság az, amin nem tudunk változtatni, amin kívül nincsen számunkra hely!"

Veled vagyunk közös sorsunk értékeinek és hiteinknek azonosságában, az Irántad való tiszteletben és szeretetben. Ahol jársz, oda már nem tudunk követni. Búcsúzunk Tőled. Köszönjük a Teremtőnek az életedet, Neked a földi szolgálat teljességét.

Személyesen köszönöm Neked, hogy megajándékoztál barátságoddal, mindvégig támogattál és megerősítettél munkáimban, könyveim megszületésében és értékelésében

Viszontlátásra! üzenjük mindnyájan és azt üzenem Neked magam is Reményik Sándor versével:

"Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban,
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán,
"......viszontlátásra"! Mégis,
Mégis!!!"

Isten Veled!