Alexander Z. Guiora: Néhány megjegyzés az Evangéliumok nyelvhasználatáról: fordítás vagy ferdítés

Jelen írás a Szinoptikus Evangéliumokra koncentrál, legfőképp nyelvi szempontból.

Nihil fit ex nihilo - egy, az Evangéliumokra fókuszáló nyelvi szempontú vizsgálat nem helyezhető el kulturális, történeti, teológiai, politikai vagy nyelvi értelemben vett légüres térben. Mindezt megelőzi a héber Biblia, a Tenach fordításának története.

Mint ismeretes, valamikor a Kr.e. harmadik század során a Tenachot görögre fordították Alexandriában. A munkát feltehetően kétnyelvű palesztin tudósok végezték az elgörögösödött alexandriai zsidó közösség számára, mivel annak héber nyelvtudása már nem volt megfelelő. Ez lett a nagytiszteletű Septuaginta, a Targum Hashiv'im, a LXX. Idővel aztán a megszületett és fejlődő Keresztény Egyház számára ez vált a Szentírássá, az Írássá, és felváltotta az eredeti héber szöveget.

A Septuaginta eredeti szövegéről nem rendelkezünk másolattal. A szöveget újra és újra másolták és szerkesztették az egymást követő keresztény másolók és szerkesztők, mire elnyerte mai formáját.

Az egyes változások nyilvánvalóan a szerkesztők munkálkodásának eredményei, akik a szöveget teológiai szándékaikhoz igazították. Ezt röviden, mindössze egyetlen szöveg segítségével fogom demonstrálni. De hadd jelentsem ki már most egyértelműen, hogy a Septuaginta megbízhatatlan, selejtes forrás.

Mindez elmondható a Vulgatáról is. Szemben a hagyománnyal, mely szerint Szent Jeromos a héber eredetiből fordította, én - ugyanazon szakasz alapján - megfontolásra ajánlom azt a nagyon is valószínű feltevést, hogy a fordítás során nem a héber szöveget, hanem a Septuagintát követte. Ebben olyan indokok vezérelték, melyek csakis politikai-teológiainak nevezhetők.

Hadd tegyem gyorsan hozzá: nem kell ahhoz Septuaginta vagy Vulgata-kutatónak lenni, hogy erre a következtetésre jussunk. Ezt levonhatja bármely héber beszélő, aki emellett olvas görögül vagy latinul. Tulajdonképpen a dolog épp fordítva működik: lehetetlen a Septuaginta vagy a Vulgata tudományos kutatása a héber nyelv ismerete nélkül.

A 16. századtól kezdődően születő modern, nemzeti nyelvű fordítások különböző mértékben, de a Vulgatán alapulnak. Noha vannak meglepő kivételek. Érdekes módon a Magyar Katolikus Biblia jelenleg érvényes kiadása (Szent István Társulat, Budapest, 1973) hitelesebben adja vissza az eredeti szöveget, mint nagy tiszteletű elődei...

A fordítások azzal a kockázattal járnak, hogy politikai célokat szolgálhatnak. Ennek veszélye jelentős szövegek esetén mérhetően nagyobb. Azok a szövegek pedig, melyek szándékuk szerint a hit tartalmainak megalapozását szolgálják, ebből a szempontból a leginkább veszélyeztetettek. Egy, az Iz 2:1-ben található, viszonylag egyszerű mondás fordításainak története ezt jól illusztrálja. Megjegyzés: amikor azt mondom, egyszerű, ezalatt azt értem, hogy egyszerű és világos - egy héberül jól tudó számára.

Az alábbiakban bemutatok néhány, különböző nyelvre történő fordítási kísérletet a Septuagintától és a Vulgatától kezdve napjainkig:

Dies ist's, was Jesaja, der Sohn des Amoz, geschaut hat über Juda und Jerusalem:

In einer Offenbarung empfing Jesaja, der Sohn von Amoz, folgende Botschaft über Juda und Jerusalem:

A davar és a chaza szavak kulcsfontosságúak. A davar többjelentésű szó. Jelentései: 'dolog', 'ami', 'valami', 'szó'. A chaza, choze szintén többjelentésű: 'látomás', 'Látnok', 'lát', 'megjósol'.

A Septuaginta fordítója (vagy talán a későbbi keresztény szerkesztő?) a davar - t a logos - al adta vissza. A logos maga is többjelentésű szó - és ráadásul terheltebb is. Emellett beemelte a kyrios kifejezést, amely az eredeti héber szövegben sehol nem fordul elő. Eképpen a Septuaginta szövege magyarul valahogy így hangozna: "Az Ige ami jött az Úrtól Izajáshoz Amos fiához Júdáról és Jeruzsálemről". A maszórával ellentétben legyünk méltányosak a Septuaginta fordítójához, és tegyük fel, hogy egy másfajta szövegváltozattal dolgozott. Talán. De ugyanez már nem mondható el a Vulgata kapcsán. Szent Jeromosról úgy tudjuk, hogy a Bibliát héber eredetiből fordította. Abban az időszakban (347 - 420k) hozzáférhetett volna a hiteles héber szöveghez, minthogy azt Yavnehben kanonizálták A.D. 70 után. Mégis úgy tűnik, ezt figyelmen kívül hagyta, és inkább egy egyedi verziót (verbum...vidit) kínált, talán Szent János igehirdetésére reflektálva, vagy annak az Írásokból származó megalapozást keresve. Még furcsább, hogy a NRSV szövege ( "the word which Isaiah...saw) 16 évszázaddal később is inkább a Vulgata nyomdokaiban jár, mintsem az eredeti héber szöveg hiteles fordítására törekedne.

Úgy látszik, ez az Izajás idézet bevonódott a kialakulófélben lévő "logosz teológiába", amelyet legkiválóbban Alexandriai Philón[1] fejlesztett ki, és amely a palesztinai Szent János eredeti következtetéséhez vezetett. Ezt olvashatjuk a János - evangélium 1:1 és 1:14 részeiben - és mindez az igehirdetésre nézve rendkívüli következményekkel járt.

majd

....Az Ige testté lett, és köztünk lakott (és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét), aki tele volt kegyelemmel és igazsággal".

Így annál inkább figyelemreméltó, hogy a legtöbb modern fordítás (kivéve a fentebb már említett NRSV - t), mint a Louis Segond's French Bible, a német Gute Nachricht Bibel, és érdekes módon egy jelenlegi (1973) jóváhagyott katolikus magyar fordítás, hitelesen adja vissza az eredeti héber szöveget. Még Luther is jobban megközelítette az eredeti jelentést, mint a Septuaginta, a Vulgata vagy a NRSV...

Arnold Meyer, a Bon n-i Egyetem fiatal lutheránus teológusa így írt 1896-ban: "Schon seit den Tagen des Erasmus nämlich herrscht auf Grund älterer Tradition auf kathtolischer wie protestantischer Seite, obwohl nicht unbestritten, die Überzeugung, dass Jesus nicht Griechische des Neuen Testaments, sonders das Aramäische seiner galiläischen Landsleuten geschprchen hat. Da gilt es denn, sich auch dieses Idiom zu bemächtigen, wenn wir Jesu Art und Weise möglichst kennen lernen wollen" ( már Erasmus idejétől fogva, még régebbről eredő hagyomány alapján, - ha nem is teljes - egyetértés uralkodott mind a katolikusok, mind a protestánsok között arról, hogy Jézus nem az újszövetségi görög, hanem galileai honfitársaihoz hasonlóan az arámi nyelvet beszélte. Ezért ha - amennyire lehetséges - meg szeretnénk érteni Jézus viselkedését és stílusát, el kell sajátítanunk ezt a nyelvet.) Arnold Meyer, Jesu Muttersprache, Freiburg und Leipzig,1896, p. 4).

Az Újszövetség (koiné) görög nyelven maradt ránk, de néhányan úgy tartják, hogy az evangéliumok eredeti nyelve - talán Lukács kivételével - nem a görög, hanem az arámi (talán a héber?), vagyis az első század Palesztinájának köznyelve. Később, az első század utolsó harmadában, névtelen szerzők fordították görögre. Mindazonáltal, mint azt Vermes megjegyzi (Geza Vermes, The Authentic Gospel of Jesus, Allen Lane, 2003, pp. x-xi)

"...Négy Evangéliumunk azonban görögül maradt fenn, s a tudósok egyhangúlan azt tartják, hogy görögül is íródott, azaz nem sémi eredetiből fordították őket[2]". Bárhogy is, az evangéliumokat arám nyelvi környezetben élők számára írták a zsidó Palesztinában.

Az Evangéliumok nyelvi története nagyon fontos számunkra, amennyiben meg szeretnénk érteni Jézus, valamint a korai kereszténység életét és szolgálatát; mind felbukkanását, mind pedig a judaizmustól való későbbi elkülönülését.

A kiindulópont Jézus, a zsidó karizmatikus tanító, gyógyító és ördögűző, "csodás tettek végrehajtója" (Josephus Flavius, Antiquites, 18:63), aki az egyszerű népnek prédikál, - és csakis neki -, szülőföldjén, Galileában, közös anyanyelvükön - arámiul -, majd röviden és tömören Jeruzsálemben is, változatos hallgatóság előtt, tragikus következményekkel. Talán egy kisebb zsidó vallásos szekta vezetője.

A következő szint egy szakadár vallás felbukkanása, melynek alapjául Jézus húsvét utáni története szolgál, és amelyet Szent Pál és az apostolok nagy sikerrel terjesztenek a hellenista világban. Az ekkor már egyetemességet hirdető vallás igyekszik elhatárolni magát forrásától, ti.: a judaizmustól.

A következő fázis a diadalmas Egyház harcos antijudaizmusa: a zsidók démonizálása, és Jézus teljes de-judaizálására való törekvés, elvágva azt a köldökzsinórt, amely a kereszténységet szülő-vallásához, ti.: a judaizmushoz köti. Ez a kereszténység megalapításának szomorú története Szent János Evangelistától kezdve egészen napjainkig, gyakran az ún. tudományosság jelmezébe bújtatva (vö.: cf. Weber, Bousset, Bultmann, Bornkamm, Käsemann, Hengel, inter alia; see E.P. Sanders, Paul, The Law and The Jewish People, pp. 35-39; and E.P. Sanders, Paul and Palestinian Judaism, pp. 33-35; és Geza Vermes, The Religion of Jesus the Jew, p. 213). A 19. századi német-luteránus tudományosság - amely egészen a második világháború végéig uralta a terepet - mindezt kényelmesen becsomagolta az 'Abszolút Jó vs. Abszolút Gonosz' eszméjébe, ahol utóbbiak Jézus fantom-ellenségei, tökéletes ellentétei: a farizeusok. Sokba került mindez, hiszen ezzel feláldozták Jézusnak és korának valódi megértését[3]. Ez a helyzet arra sarkallta Joseph Klausnert, hogy így írjon 1922-ben: "ha szemügyre vesszük mindazt, ami e három témában (az Evangéliumok, Jézus és a Kereszténység) századunk első két évtizedében elhangzott, azt találjuk, hogy szinte valamennyi keresztény tudós, még a legnagyobbak is....mindent megtettek annak érdekében, hogy a történelmi Jézusban valami nem-zsidót találjanak" (Joseph Klausner, Jesus of Nazareth, London 1925, p. 105). Paula Fredriksen két nemzedékkel később így összegzi mindezt (From Jesus to Christ, 1988): "különösen a farizeizmus, és általában a judaizmus karikírozása komolyan veszélyezteti mind Jézus életének és tanításának, mind pedig az evangéliumi szövegekben található képeknek a megértését. Az evangelisták, akik a Krisztus utáni hetvenes évek zsidókeresztény környezetében zajló vitákat visszavetítették Jézus idejére, a farizeusokat főellenségként mutatták be. Luther pedig saját, tizenhetedik századi keresztényközi vitáit értelmezte és modellezte ezen első század végi konfliktus alapján. A modern újszövetség - kritika pedig kétszeres anakronizmust követ el azáltal, hogy öntudatlanul saját tudományos nézőpontjával váltja fel az evangelisták és Luther polémiáit" (p. 104).

Annak az erőfeszítésnek, hogy a kereszténységet kitépjék zsidó forrásából, az egyik következménye nyelvi. Mint már említésre került, az Újszövetség nyelve a (koiné=közös) görög, a Kr.e. 3. - Kr.u. 3. sz.-i hellén világ lingua francaja. A görög szöveget aztán Szent Jeromos fordította latinra a Kr.u. negyedik század végén. Ezt a fordítást a Vulgata néven ismerjük. Ám a görög szöveg talán nem eredeti nyelve az evangéliumok többségének. A szinoptikus evangéliumok az első század utolsó harmadában íródtak, főként névtelen szerzők által, minden valószínűség szerint arámi nyelven (talán Lukács kivételével), Judea és a keleti területek lingua francaján. Jézus az arámi nyelvet beszélte, hasonlóan a korabeli zsidók többségéhez, akik különböző szinten tudtak héberül is. A fordítások pedig közismerten 'aknamezők'. Erre vonatkozik az olasz Traduttore-Traditore (fordító-áruló, vagy fordító-ferdítő) mondás. Az Újszövetség fordítóinak és tanulmányozóinak ajánlatos lenne, hogy módszeresen tegyék fel maguknak a következő kérdést: "mi az a feltehetően arámi, vagy esetleg héber szöveg (vagy gondolkodásmód?), ami az előttünk lévő görög textus alatt meghúzódik?"

Az irodalom figyelmes tanulmányozása során felfedezhető a diadalmas Egyház sikeres de-judaizáló törekvésének ára: az Evagéliumok olvasásának mellbevágó hibái. Különös példája ennek az ács-naggara (Mk 6:3) esete, amelyre csak mostanában figyelt fel David Flusser, mint azt Vermes Géza közli (Geza Vermes, Jesus the Jew[4], William Collins, 1973, p. 21; David Flusser, Jesus, Herder and Herder, N.Y., 1969, p.20)

Vermes A zsidó Jézusát olvasva beleütközünk egy megfigyelésbe, melyet egy, a Mk 6:2-3-ban szereplő frázissal kapcsolatban tesz (és amely nyilvánvalóan az eredeti görög mondat magyar fordítása): "Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség ez? Nemde az ács/az ács fia ez...?" . Ez a jelzésértékű példa tanúskodik a koiné fordítás szerzőjének lehetséges félrefordításáról, egy héber/arámi idióma félreértéséről.

Ha jól értem, először David Flusser figyelt fel erre az 1969-ben írt Jesus című munkájában (p.20). Vermes lábjegyzetben hivatkozik a yYeb 9b; yKid. 66a; és a bAZ 50 b forrásokra. De talán még beszédesebb mondás található a Vayikra Rabbah 5-ben: Izrael naggarjai azok, akik tudják, hogyan szerezzenek örömet Teremtőjüknek. Ez azért különösen fontos, mert, ahogy az Encyclopedia Judaica írja "a Leviticus Rabbah egyike a létező legrégebbi Midrashimoknak, melyet valószínűleg az ötödik században állítottak össze Palesztinában... homíliái Palesztinai helyszínt tükröznek, különösen a Galileai tenger vidékét." - vagyis, nyelvészetileg szólva, a közvetlen szomszédságról van szó.

Látszólag az előttünk fekvő görög szöveg félrefordítás. Ha a görögöt visszafordítjuk arámi nyelvre, vagyis az evangéliumok eredeti nyelvére, akkor a "naggara" szót kapjuk, amely egyrészt valóban azt jelenti, "ács", de másrészről azt is jelenti: "okos, művelt, tanult", mint ezt a fentebb bemutatott arámi és héber hivatkozások tanúsítják. Ezt azonban - nyelvi kifinomultság hiányában - az Újszövetség kutatói hosszú időn keresztül nem vették észre, egészen addig, amíg David Flusser, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora fel nem hívta rá a figyelmet 1969-ben. Hogy lehetséges ez?

Úgy látszik, Jézus nem volt ács, és talán még ács fia sem. A Mk 6:2-3-ban olvasható utalásról kitűnt, hogy az nem rosszalló és elutasító megjegyzés, hanem Jézusnak, mint tanult embernek és tanítónak az elismerése.

De valóban Flusser "fedezte fel" elsőként, létezhet-e, hogy a nagy tizenkilencedik századi német bibliatudósok egyike sem figyelt fel erre a lényeges félrefordításra? Nem is beszélve az őket megelőző és az őket követő tudósnemzedékről[5].

Erről természetesen eszünkbe jut Vermes egy megjegyzése, miszerint nem lehetséges Újszövetségi tudományt művelni anélkül, hogy a görög és latin mellett a héber és arámi nyelvet ne ismernénk. Természetesen nem Vermes az első, aki erre figyelmeztet minket. Ugyanezt szabatosan kifejti Salomon Glassius, mintegy négyszáz évvel ezelőtt (idézi Arnold Meyer, Jesu Muttersprache, 1896, p. 162) "ad legitimam Novi Testamenti interpretationem omnino lingae non solum Graece verum etiam Hebraicae et Syriacae cognitio requiratur". De, kérdezhetnénk, a tudás mely szintje az, amely nem csak szükséges, hanem elégséges is? A héber esetén jobb helyzetben vagyunk, mint az arámi vagy a görög (koiné) nyelvnél. Élő nyelvvel van dolgunk, ami felújult a 19ik század végén, és a fonalat ott vette fel, ahol azt a Mishna nyelve hagyta évszázadokkal azelőtt. Csodálatos módon a kortárs héber nyelv megőrizte, fenntartotta és tovább finomította a szavakat, idiómákat és kifejezéseket, a biblikus és poszt-biblikus irodalom nyelvének minden rétegéből, és ugyanezt tette néhány arám kifejezéssel is (pl.: naggar,= asztalos, vagy a bizalmas barnash = személy, "pasas"). Egyedülálló és bámulatos jelenség ez a nyelvek történetében. Az anyanyelvi héber beszélő ráérez erre a mérhetetlen nyelvi örökségre. Képes lehet e bárki ilyen kifinomult 'képesség' nélkül megérteni a héber-arámi szubtextust, a szegényes fordítások mögött húzódó rejtett jelentést, és úgymond visszafelé haladva, egy rossz fordítástól eljutni az eredeti szándék szerint létrehozott tartalomhoz? Vajon nem azért fedezte fel Flusser a naggara/ács problémát, mert anyanyelvi szintű héber (és irigylésre méltó koiné görög) tudással rendelkezett[6]?

Vagy nézzük a Mt 24:28 fordítását az NRSV szerint: "all this is but the beggining of birth pangs[7]" (mindez csak a születési fájdalmak kezdete). A héberül beszélő számára azonnal feltűnik, hogy itt nem közönséges születési fájdalomról van szó. Amiről az evangélista beszél, az a "cheve'ley leda, ez pedig azonnal felkelti az erőteljes és kulturálisan beágyazott asszociációt: cheve'le mashi'ach, vagyis " A Messiás születési fájdalmai". Az első századi palesztinai hallgatóság számára egyértelmű volt, hogy a Mt 24:8 mire utal.

Egy sokat idézett passzusban Jézus ezt mondja (Mk 12:35-37): "How can the scribes say that the Messiah is the son of David? David himself, by the Holy Spirit, declared, 'The Lord said to my Lord....' (NRSV). (Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávid fia? Maga Dávid jelenti ki a Szentlélek által: az Úr szólt az én Uramhoz). Paula Fredriksen (From Jesus to Christ, p. 45, 13. lábj.) mondja: "ez a zűrzavar vagy összemosódás csak a görög szövegben lehetséges, ahol az Úr fordításaként mindkét helyen a kyrios áll." Pontosan ez az, amiről beszélek. A Mk 12:36-ban szereplő idézet a Zsolt 110:1-ből származik, és a héber eredetiben így néz ki:

"Szólt JHWH az én uramnak, ülj az én jobbomra", stb. Így mindjárt más a helyzet. Méltányosságból tegyük fel, hogy az Újszövetség írója nem a héber eredeti szöveg alapján dolgozott, hanem a Septuaginta volt előtte, ahol mind JHWH, mind pedig az "uram" helyén a kyrios áll[8]. A Vulgatától kezdve az NRSV legújabb kiadásáig minden fordító a görög szöveget követi, és így - Fredriksen kifejezésével élve - az összemosást sem kerülik el. Ez rendkívül különös, hiszen minden modern fordító - elődeihez hasonlóan - figyelembe veszi az Újszövetség Franz Delitsch által kivitelezett 1883-as héber fordítását, akárcsak az 1886-os Salkinson-Ginsburg fordítást. A szóbanforgó idézettel kapcsolatban (Zsolt 110:1) mind Delitsch, mind pedig Salkinson-Ginsburg az eredeti héber szöveghez nyúl vissza! Nincs itt sem zűrzavar, sem összemosás[9].

Végkövetkeztetésként álljon itt egy igazán lényegre törő idézet M. Black An Aramaic Approach to the Gospels and Acts című művéből (Oxford University Press 1967): "...egy arámi mondás-gyűjtemény vagy hagyományanyag húzódik meg a Szinpotikus Evangéliumok hátterében. A fő benyomásunk az, hogy fordítási hagyománnyal van dolgunk, amely néha szó szerinti, jobbára viszont irodalmi és interpretatív jellegű. Azonban mindig magán viseli arámi eredetének ilyen-olyan sajátosságát. Azt, hogy ez az eredeti forrásanyag írott volt-e vagy szóbeli, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehet eldönteni" (p. 271).

Amit sugallni szeretnék az az, hogy a keresztényeknek fel kell fedezniük a zsidó Jézust, illetve a kereszténység zsidó gyökereit, ha evangelizáló-univerzalista vallásukat még jelentősebbé kívánják tenni. Nem én vagyok az egyetlen, sőt nem is az első, aki ezt a javaslatot teszi. Voltak mások korábban is, és ez idő szerint is (vö.: Geza Vermes, The Authentic Gospel of Jesus[10], Allen Lane, 2003, pp. 413-417).

Summa summarum , Talán Jézus is megtalálná a maga hitvallását Mikeás próféta eme szavaiban (Micah[11] 4:1-4 ): "lesz azonban az idők végén, hogy az Úr házának hegye szilárdan áll a hegyek tetején, fenn a magasban a halmok felett, és odatódulnak a népek, és odasiet sok nemzet, és mondják: 'Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére, és Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket útjaira, és ösvényein járjunk'; mert Sionról jön ki majd a törvény, és Jeruzsálemből az Úr szava. És ő ítéletet mond majd sok nép között, és megítél távoli erős nemzeteket; és ők ekevasakká kovácsolják kardjaikat, és kapákká lándzsáikat. Nemzet nemzet ellen nem ragad kardot, és nem tanulnak többé hadviselést. És mindenki szőlője alatt és fügefája alatt ül majd, és nem lesz többé, aki rémületet gerjesszen. Bizony, a Seregek Urának szája mondja ezt!"

És talán hozzátehette, újra csak Mikeással együtt (6:8) "Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel."

Jegyzetek:

[1] "...az Újszövetséget tanulmányozó számára, amennyiben nekilát annak hellenisztikus zsidó hátterét vizsgálni, nincs jobb módszer, mint megnézni például azt, amit Philón mondott a Logosról". Ronald Williamson, Jews in the Hellenistic World: Philo, C.U.P. 1989, p. 306)

[2] Vermes Géza: Jézus hiteles evangéliuma. Osiris, 2005, pp. 13-14., ford.: Nagy Mónika Zsuzsanna. (A fordító)

[3] Valójában, érvel David Flusser, "a Jézus által hirdetett szeretet-felfogás gyökerei farizeus doktrínák" (David Flusser, The social message from Qumran, in H.H. Ben Sasson and S. Ettinger eds. Jewish Society Through The Ages , Schocken N.Y. 1971, pp. 111-112)

[4] Magyarul: Vermes Géza: A zsidó Jézus. Osiris, Budapest, 1998. pp. 29-30. (A fordító)

[5] Nem szeretném feltalálni a spanyolviaszt. A probléma egyáltalán nem újkeletű; vö.: M. Black, Aramaic Approach to the Gospels and Acts, 1967, és J.A. Fitzmyer, A Wandering Aramean, 1979, és még korábban Arnold Meyer, Jesu Muttersprache, 1896. Valójában Meyer (sz.1861), mint hithű lutheránus és német nacionalista, Jézus helyes megértése céljából azt javasolta, hogy "saját anyanyelvén hallgassuk Őt" (p.1). hozzátette, hogy "Jézus...szerette népét és országát, és saját nyelvükön szólt hozzájuk" (p.4). Ez persze éles kontrasztban van a 17. századi bécsi jezsuita, Melchior Inchofer szavaival, aki azzal az igencsak eredeti ötlettel állt elő, hogy "Jézus latinul beszélt...mint ahogy a szentek (Seligen) is a mennyben" (idézi Meyer, p. 16). Hogy kortársa mögött le ne maradon, a lutheránus Js. Vossius a Septuagintára hivatkozva (és ez eredeti héberrel szembehelyezkedve - azg) azt állította: Jézus és az apostolok görögül beszéltek. Meyer szerint az ilyen elképzeléseket az motiválta, hogy "a Septuagintának - mint isteni ihletettségű írásnak (melyet az Egyház féltve őrzőtt és talán szerkesztett is - azg) - autoritást teremtsenek a maszórával szemben, és így fenttartsák az Ószövetségnek az Újszövetség alapján történő interpretációjának hitelességét, mintegy a zsidó értelmezés ellenében." (p. 18). De-judaizálni a héber Bibliát? Az ötletes antijudaizmus módszerei közül ez viszi el a pálmát. A zsidók elégedetlenségét a Septuagintával szemben már a második századtól kezdve megfigyelhetjük, mint azt David T. Runia közli (( David T. Runia, Philo in Early Christian Literature, Van Gorcum Fortress Press, 1993. Forrásként hivatkozik D. Barthelemy-re ( D Barthélemy, Est-ce, Hoshaya Rabba qui censura le "Commentaire Allégorique" in Philon d'Alexandrie. Lyon 11-15 September 1966; colloques nationaux du CNRS, Paris, 1967). Elégedetlenségük következtében pedig a (zsidó?) másolók igyekeztek a korai Egyház által szentesített "hivatalos" szöveget - az eredeti héber írások tükrében - pontosítani, kijavítani.

A dolgok változnak. Marguerite Harl, a patrisztika kiváló francia tudósa így ír 1988-ban: "Le temps des positions apologétiques encore en vigeur au début du XXe siécle, faisant de saint Paul et de tout le Nouveau Testament un commencement quasi absolu de la pensée chrétienne, ce temps semble revolu. Les exégetès acceptant de marquer la continuité entre lecture juive et lecture chrétienne de la Bible, d'abandonner les perspectives qui voient une coupure radicale entre Ancien et Nouveau Testament, de dénoncer l'antijudaisme de certains positions, de voir en la foi juive l'authentique matrice de la foi chrétienne. L'abandon d'une lecture apologétique du Nouveau Testament et sa mise en situation au sein d'écrits juifs ont pour conséquence le respect de la Septante au titre de "reception" de la révélation divine...( Marguerite Harl, Gilles Dorival and Olivier Munnich, La Bible Grecque des Septante, Cerf, Paris 1988, p.12) "A 20. század elején még érvényben levő apologetikus álláspontok ideje - amely Szent Pált és az egész Újtestamentumot a keresztény gondolat úgyszólván kizárólagos kezdetének tette meg -, úgy tűnik, lejárt. A bibliamagyarázók immár elfogadták a Biblia zsidó és keresztény olvasatának folytonos mivoltát, felhagytak azokkal a szemléletekkel, melyek gyökeres szakadást látnak az Ó- és az Újtestamentum között, leleplezték bizonyos álláspontok antijudaizmusát, és a zsidó hitet a keresztény hit autentikus ősformájának tekintették. Az Újtestamentum apologetikus olvasatának megszűnése, valamint elhelyezése a zsidó írások között azzal a következménnyel járt, hogy az Ószövetséget az Isteni kinyilatkoztatás 'fogadásaként' tisztelték." (Rácz Judit fordítása)

Másrészt a korrektség jegyében el kell modani, hogy F. Delitsch, az Újszövetség héber fordítója (( The Hebrew New Testament, Leipzig, 1883, p. 30 ff) arra az álláspontra helyezkedik, hogy az Újszövetséget ért 'sémita hatás' nem arámi, hanem héber. "Urunk és apostolai héberül beszéltek és gondolkodtak". Azt, hogy a jézus-korabeli Izrael nyelve a héber volt, kortársaink közül is többen képviselik, lsd. Rober Lindsey, Shmuel Safrai és Steve Notley írásait a Jerusalem School of Synoptic Research kiadásában.>

[6] MK 6:3

Eredeti görög Újszövetség	(TEKTWN)
Feltételezett arámi	* (NAGGARA)
Vulgata	FABER
NRSV	CARPENTER
L. Segond	CHARPENTIER
Luther Bibel	ZIMMERMANN
F. Delitsch	( Harash)

*The Peshitta Aramaic-English New Testament An Interlinear Translation

**késő XIX. századi héber Újszövetség-fordítás

[8] A helyzetet tovább bonyolítja, hogy H. Conzelmann szerint (idézi J.A. Fiztmyer, A Wandering Aramean, 1979, p. 120) "a judaizmusban - Septuagintát leszámítva - a Kyrios, mint Istent jelölő kifejezés ismeretlen...a Kyrios csak a Septuaginta keresztény kézirataiban bukkan fel, és sohasem a zsidó iratokban".

[9] Úgy tűnik, hogy Salkinson és Ginsburg felfigyeltek erre a problémára. Kiadványuk angol-héber kétnyelvű munka, és az angol nyelvű oldalakon a kétféle "Lord" különböző betűtípussal van szedve.

[10] Magyar nyelven: Vermes Géza: Jézus hiteles evangéliuma. Osiris Kiadó, 2005. pp.: 431-435. ford.: Nagy Mónika Zsuzsanna. (A fordító)

[11] Mikeás jövendölése. A fordítás a SZJKB szerinti. (A fordító)