Az előadás kulcsszavai: kreatív, kultúra, antropológia,
használat, érték, legitmáció
Előadásomban a napjainkban divatszóvá vált kreatív
jelzőt és a hozzá kapcsolódó kifejezések (kreatív ipar, kreatív
gazdaság) kommunikációs legitimációjának feltételeit vizsgálom.
Feltételezésem, hogy hívószóvá válásuk annak köszönhető, hogy az
utóbbi három évtizedben átalakult a kultúra jelentéstartalma. A
magas művészetek létére alapozott kultúrafelfogás átadta helyét
az antropológiainak. Ez a folyamat elsőként az angolszász társadalmakban
játszódott le a kultúrakutatásban, majd az 1990-es évektől a politika
színterén is teret nyert az úgynevezett kreatív iparágak meghatározásával.
A másik összefüggés, melyre társadalmi kommunikációs
vonatkozásban kitérek, hogy a kreatív gazdaságot sokan a tudásalapú
gazdaság talaján létrejött új struktúraként értelmezik, ami az egyéni
invenció jelentőségét fokozná tovább. Azonban ebben a közegben a
kreatív termelés eredményessége nem a létrehozásánál, hanem a fogyasztásánál
dől el. Tehát nem értékelhető kreatívnak valami, ha a fogyasztás
színterén elutasítják, hiszen a kreatív termékek a 'tapasztalati
javak' kategóriájába tartoznak, melyek megítélése szubjektív és
jellege vágyalapú. A kreatív termék retorikájának szólama, hogy
használatának növekedése - szemben más javakkal (pl. autó, elektronikai
cikk) - növeli a termék értékét (pl. egy film, könyv, szoftver).
Ez a posztindusztriális társadalom és gazdaság érvrendszerén alapul,
amely az értéket a használat exponenciális növekedéséhez köti.
Következtetésem, hogy a kreatív gazdaságról mindezek
alapján egy olyan antropológiai kultúrafogalom összefüggésében érdemes
gondolkodni, amelyben a cselekvés kommunikatív hangsúlyai a fogyasztás
létrehozásának és irányításának gesztusaiban öltenek testet. Ebben
az összefüggésben a tudás értékét az határozza meg, hogy felhasználásával
milyen új jelentések hozhatók létre, melyek aztán legitimálják képviselőik
számára a "kreativitás étoszát."
|