|
Az előadás kulcsszavai: mozgókép, önreflexió, verbalitás,
vizualitás, narráció, hermeneutika, dokumentum, fikció, Wim Wenders
Az előadás témája az önreflexió tettenérése a hetedik
művészetben, különös tekintettel Wim Wenders filmjeire. A német
rendező 80-as, 90-es években készült alkotásai (mindenekelőtt A
dolgok állása, a Berlin felett az ég és a Lisszaboni
történet) elemzése nyomán választ keresek arra a kérdésre, miszerint
az önreflektív eljárások csupán egy jól elhatárolható filmtípus,
tendencia jellemzői, vagy felfedezhetők majd minden filmben. Kiindulópontnak
tekintem Chritian Metz felvetését, miszerint a filmben általában
találni reflektív elemeket, mivel azok a film általános szemantikájához
tartoznak vagyis az önreflektív motívumok, elemek általános értelemben
véve a filmi kijelentés eljárásai. A kijelentés igazságértékét kutatva
a Wenders-filmeket az önreflexió iskolapéldájának tekintve, az ezekben
alkalmazott, összefoglalt és adott esetben megteremtett motívumok
tükrében vizsgálnám a napjaink jellegzetes filmes tendenciáit (például
a sorozatfilmek térhódítását). Ugyanakkor meg is fordítanám a problematikát:
a hagsúlyosan önreflektív elemeket felvonultató mozgóképek megtekintésénél
és esetleges vizsgálatánál megkerülhető-e az önreflektív szempontok
figyelembe vétele? Vagyis lehet-e minden filmet önreflektív szempontból
vizsgálni, ugyanakkor figyelmen kívül lehet-e hagyni az önreflektív
vizsgálatot, az ilyen típusú filmeknél lehetnek-e más változatai
a befogadásnak? (Például a filmben elsősorban a narráció által teremtett
világnak a látszólagos közvetlen átélése, akár a tudatos odafordulás
hiányának az ellenében. Szórakozhatunk-e jól egy filmen, ha közben
tudatosítunk: például önreflektív elemeket?) Ennek kapcsán felvetődik
a valóságábrázolás, a dokumentum és fikció valamint a verbalitás
és vizualitás kapcsolatának kérdésköre, az alkotó-alkotás-befogadó
hármasának hermeneutikai vizsgálata, kitekintéssel a tudatos nézői
attitűd változásaira.
|
