A politika feladata hagyományosan nem a szórakoztatás. A választójog kiszélesítésével, a technológia fejlődésével, a politika mediatizálódásával (perszonaliálódásával), a politikai marketing megjelenésével a 'statesmanship' típusú politizálás 'showmanship' orientációjúvá alakul.
A politika egyéni és intézményi szinteken is megváltozik: a hagyományos törésvonalak helyett a poszt-materiális értékek befolyásolják a politikai viselkedést (Inglehart), választói döntésekre a termelési rendszerben elfoglalt hely (mellett) a fogyasztási szokások hatnak (Nash), a közvetlen tapasztalatszerzés helyébe a médiaélmény lép (Sükösd) - a politikában is.
Az élménytársadalmak kialakulásával (Schulze), a kulturális-szabadidős tevékenységek jellegének megváltozásával átalakul a politikát körbe vevő társadalmi környezet, megváltozik a politikus önkifejezésnek, imázsépítésének jellege és változnak a választók (politikafogyasztók) elvárásai is. A politika feladatai kiszélesedtek: a klasszikus politikai tevékenységek mellé felzárkózott a politikai szórakoztatás és szórakoztató politika felületeinek megteremtése (politainment), melynek fókuszában egy új, közös élményvilág adása, ebbe az élményvilágba való bevonás, ezen keresztül az információk más jellegű átadása-eljuttatása szerepel - szokásostól eltérő kommunikációs stílust és kommunikációs tereket nyitva a politikai kommunikációban. A fogyasztók részéről politika korábbi, túlmesterkélt és felépített világa mellett megjelent az igény a bulvárban, 'celebségben' fellelhető valósnak képzelt politika megtalálására: a politika túl az ideológiákon, a programokon az, ahogyan a politikusok élnek, amit tesznek, amit esznek, a mindennapi emberi döntések, amit meghoznak. A politikusok is médiaélménnyé, gyakori megjelenésük eredményeként "médiabarátokká" válnak és szórakoztató politikát nyújtanak számunkra. Nem pusztán harcost, küzdelmest - hanem mindennapit is. A pártok politikusait nem azon keresztül teszi összehasonlíthatóvá a médiumok egy része, hogy mit gondolnak a társadalmi-politikai kérdésekről, hanem szeretnek-e sorsjegyet kaparni (Blikk, 2006).
Előadásomban a következő kérdésekre válaszolok: a politainment eszköztárát használva a szórakoztató politika és a politikai szórakoztatás, az élménykeresés a 'politikafogyasztók' új közösségi hálózatait termeli ki? Mitől válik a politika élménnyé, milyen funkciókat lát el (pótol), és vajon az élménykereső politikafogyasztás jelentheti a politikus és választó kapcsolatának új közösségi formáit, ahogyan azt Van Zoonen vizionálja (fan democracy)? Miben lesz más, új a közösség felé irányuló kommunikáció?