Ahhoz, hogy a közösségekről képet kaphassunk, ma kiváló helyzet van alakulóban. Pierre Bourdieu után, aki a család és a piac működési logikáit hasonlította össze, a közösségalkotásban működő "szeretet" logikájáról beszélt (A gyakorlati észjárás. A társadalmi cselekvés elméletéről. Napvilág Kiadó, 2002. 163. o.), Jürgen Habermas a napjaikban is regnáló pápával, a vita idején a Hittani Kongregáció vezetőjével való vitában a vallás és a közösségalkotás egyik feltétele, a szolidaritás közti bensőséges kapcsolatról értekezett, s közben kifejtette a vallás igazságpotenciáljára és a posztszekuláris társadalomra vonatkozó álláspontját. Amerikában Thomas Luckmann dolgozta ki a szekularizáció megvalósulását felülvizsgálni hivatott álláspontját, s a francia antropológia egyik, ma Julien Ries nevével fémjelzett irányzata a szent közösségképző funkciójának adta eredeti elméletét. Az említett szerzők, úgy tűnik megfogadták Paul Ricoeur tanácsát, s anélkül, hogy agnosztikus, vagy más modernista álláspontjukat feladták volna, a "meghallás hermeneutikájának" erényét gyakorolva lehetővé tették azt, hogy a korábbi modernista előítéletek révén, ahogyan azt Serge Moscovici az érzékelhető horizontjáról kitakart, s Ferdinand Tönnies által leírt vérségi kötelék alapján szervezett közösségek mellett a nemvérségi-rokoni és a nemvérségi egyéb kapcsolatok által alapított közösségeket is láthatóvá tették. Annak, hogy napjainkban, idehaza a közösségalkotásnak gyengék az esélyei, a sok egyéb ok mellett az is oka, hogy e közösségeket, bár azok léteznek, sem a tudományos, sem a politikai diskurzusok nem érzékelik.
A világ vezető társadalomtudósai által kidolgozott, itt csak néhány képviselőjével és mondanivalójukat csak néhány vonásában felvillantott, Habermas kifejezésével élve: "posztszekuláris" fordulatnak a közösségekkel kapcsolatban két további következményét emelem ki:
- a vallási közösségek nem vérségi - kommunikatív - típusainak a modern tudomány értelmezési horizontján belülre hozatala lehetővé tette, hogy Ries vonulatának egyik kategóriáját tovább gondolva: mintegy "ontoszociális" módon általánosítsuk a kérdésfelvetést, s arra kérdezzünk rá, hogy amennyiben minden oldalt jellemző előítéleteink nem akadályoznak, a közösségeknek milyen egyéb típusait ismerhetjük fel, s ez az általánosítás kínálja a
- a második következményt: kísérletet lehet tenni a különböző - Bourdieu terei és mezői mintáját tovább gondoló - társadalmi valóságok és közösségeik mindegyikét magába foglaló általános elmélet kidolgozására
E két következmény - és Serge Moscovici idézett a közösségalkotást nehezítő szociális reprezentációitól való eltávolodás - lehetővé tenné egyfelől annak a nyelvnek, másfelől annak a kommunikatív cselekvésnek a kidolgozását, amire támaszkodva, megtartva saját identitásainkat, a különböző közösségek közötti megértést és egyetértést az eddigieknél nagyobb eséllyel lehetne megkísérelni. Az előadásban, alkalmazkodva a szűkre szabott időtartamhoz, a posztszekuláris paradigma kereteit szem előtt tartva, az érzékelési és értelmezési horizontból kitakart közösségek némelyikének, az "ontoszociális" elemzés lehetőségeire támaszkodva, a részleges felfedését, illetve a megértést és az egyetértést lehetővé tévő posztszekuláris kommunikatív cselekvés fontosabb elemeit tervezem felvázolni.