A liminalitás (Van Gennep) egy határhelyzeti állapotot jelent, a létezésnek belső, szakrális formáit, melyek közösek a közösség vagy csoport minden tagjában. Fontos szerepet játszanak a kisérő rítusok. A liminalitás helyett a modern társadalomban jellemző a liminoiditás, mely egyénibb és nem szakrális formája az átmenetnek. Turner kiterjesztette a társadalmakra a liminalitás fogalmát. Egy liminális periódusban levő társadalomban a szociális struktúrák hatályon kívül helyeződnek, a közösségi hierarchiák megbomlanak, és kialakulhat egy alkotó energiával teli közösség, amely új formákat, megoldásokat, emberi kapcsolatrendszereket teremt. A csoport maga keresi és alakítja normáit, és ezeket összeveti az aktuális társadalmi konvenciókkal. Ez a közösségi élmény speciális esete, a communitas.
A pszichiátriai osztályos kezelés is határhelyzetnek fogható fel. Azonban az akut pszichiátriai osztály hierarchikus rendszere, azonnali döntéseket igénylő működésmódja inkább a liminoiditásnak kedvez. Ezzel szemben a terápiás közösség működésmódja jelentheti a liminalitást, ideális esetben communitast létrehozva.
A csoport Berne szerint olyan társas tömörülés, amelynek legalább egy belső és egy külső határa van. A belső határ a vezetőséget választja el a tagoktól, a külső határ a csoportot a külvilágtól. E határok jelölik ki a teret, amelyen belül a liminális élmény megvalósul, funkciójuk védelem és identitásképzés. Terápiás közösségben megfigyelhető, hogy a határok fontosak a gyógyulás szempontjából. A csoportdinamika történései, mint amilyen a csoportot, illetve közösséget kívülről ért támadás vagy nyomás, a csoporton belül zajló lázadás a vezetés ellen vagy intrikák az alcsoportok közt mind a csoport határai körül zajlanak. Ezek a történések terápiás közösség esetén fontos szerepet játszanak a gyógyulásban, ugyanakkor könnyen ártalmasak is lehetnek. Az okoz általában problémát, ha a csoportban jelentősebb patológiák figyelhetők meg. Ilyenek lehetnek a csoport strukturális patológiái, például a kontamináció, amikor a vezetőség nem különül el egyértelműen a csoporttagoktól, vagy a kizárás, amikor a csoporttagok kizárják a vezetőséget vagy a vezetőség kizárja a csoporttagokat, illetve a funkcionális patológiák, amikor a határok túl merevek vagy éppen túl átjárhatóak. Előadásomban azt vizsgálom esettörténetekkel példázva, hogy befolyásolják a határok az élmény liminális illetve liminoid jellegét. Alapfeltevésem, hogy a stabil, de nem túl merev határok szükségesek ahhoz, hogy a liminalitás megvalósulhasson, végső soron communitas alakulhasson ki. Ez tágabban értelmezve nagyobb közösségekre is igaz lehet.