Az előadás vázlata:
- A narratívavizsgálatok hangsúlyos pontjai a kommunikációkutatásban
- A narratíva-közösség-participáció fogalmának kapcsolata
- Narratíva mint felkészültség
- A szakrális narratívák sajátosságai
- A narratívum kommunikációja
5.1. bizonyságtevés (narratíva face to face)
5.2. mediatizált narratíva
Absztrakt:
A közösségi kommunikatív aktusok vizsgálatában a narratívakutatás megjelenésével a kommunikáció tartalmi/szemiotikai vonatkozásaira helyeződött a hangsúly. A narratívák segítségével lehetőség nyílt a kommunikációban lévő egyének jelentéstulajdonító mechanizmusainak, szimbólumalkotó képességének vizsgálatára. A közösség összetartásának középpontját képezik az individuális és kollektív tapasztalatokra vonatkozó reflexiók és azok megosztásai. A kommunikációs gyakorlat révén tartósan rögzített narratívák így a csoportidentitás és a csoportnorma szerves alakítói.
A felidézés, a megosztás, a közzététel mind kommunikációs formák elnevezései. A kommunikáció mikéntje, a narratívákra vonatkozó szelekciós vagy épp legitimációs mechanizmusok a csoportok leírásának fontos részét képezik. A szakrális narratívákban az Isten-ember közti interakcióról, annak formáiról és módjairól esik szó. Ezeket kulturális mintáknak tekintem. A hívő viselkedésmód mindig egy adott kulturális mintához kötött, mégpedig úgy, hogy az egyén tudatosan vagy reflektálatlanul egy kulturális eszközkészlet segítségével fejezi ki viszonyát a transzcendenshez. Így a közösségben érvénybenlévő szakrális narratívák vallásos szerepek és viselkedés- és viszonyulásmódok típusait kínálják fel az odatartozók számára. Az egyén vallási szocializációja során sajátítja el ezeket a mintákat, valamint a hozzájuk köthető elvárásokat. Ezeket a mintákat találjuk a személyes találkozásélményeket elmondó bizonyságtevésekben, amelyeket a hívők a vallási összejöveteleken hallanak vagy a kegyességi írásokban olvasnak. Ezek a hívő ember számára egy olyan előzetes, s a vallási közösségbe tartozók számára kölcsönösen elérhető tudást képeznek, melyek révén az egyének transzcendens mutatkozásokat képesek intézményes módon feldolgozni, és annak részesei lenni.
Éppen ezért, meghatározó kutatási irányt jelent annak a beszédmódnak a tanulmányozása, amelynek révén az ember kifejezi vallásos tapasztalatát és ezt az individuálisan megélt tapasztalatot másokkal megosztja. A megosztás révén jön létre a közösség tagjait összekötő tudás, melyet a felkészültség fogalmával írunk le. Ez a közös felkészültség: a tapasztalatok közös és közösségi értelmezési kerete tartja össze és integrálja a tagok tapasztalatait. Az előadás ezeket a narratívák segítségével közössé tett felkészültségtípusokat és azok kommunikációs módjait mutatja be néhány példa segítségével.