Témám a személyes emlékezet társadalmi beágyazottsága, a személyes és a közösségi emlékezet összefonódása. A közösséget összetartó múlt - többek között - a személyes elbeszélések útján válik a közös tudás részesévé. A személyes emlékek azonban, mindig "alkalmazkodnak" a konkrét szituációhoz és az interakcióban résztvevőkhöz a történetelbeszélés során. Az előadás tehát az egyéni és a kollektív emlékezet viszonyának megértéséhez kíván hozzájárulni, mivel az emlékezési mechanizmusokra ható tényezőket dialógushelyzetekben vizsgálja, és amellett érvel, hogy a társas szituáció jelentésalkotó hatással van a múlt megjelenítésére.
Az általánosan elterjedt felfogás szerint (többek között Halbwachs és Bartlett a 20. század első felében megjelent munkáinak eredményeképp) az emlékezet a környezet hatására, a jelenben létrejövő konstrukció. Mit jelenthet ez az állítás a közvetlen emberi kommunikáció, és így az egyéni emlékezet átadása esetében? Az előadás abból a feltevésből indul ki, hogy a személyes emlék nem befejezett, bárhol és bármikor rekonstruálható fixált tudás, hanem olyan képlékeny jelenség, mely az adott helyzethez alkalmazkodva alakul (szituatív), a konkrét kontextus (helyszín, szerep, normák stb.) és interakció (az ágensek aktuálisan egymást szabályozó helyzetének, a verbális és nem verbális kommunikációnak) eredménye.
Az előadás a társas helyzet és az emlékezet kölcsönhatását esettanulmányokon keresztül vizsgálja, videóra felvett visszaemlékezések kvalitatív elemzésén keresztül. A cél annak igazolása, hogy a helyzeti (szituatív) identitás meghatározza a visszaemlékezést. A felvételeken a személyek ugyanazon emlékeiket eltérő időben és helyzetekben mondják el. A környezet és az interakció meghatározó hatása a múlt felidézésére a kontextuális elemek változtatásával igazolható. Az esettanulmányokban az emlékezések során a beszélgetőpartnereket és/vagy a helyszínt változtattuk, abból kiindulva, hogy ezek a kontextust leginkább kijelölő tényezők. A kísérlet nem elsősorban az emlékezet szelektív természetét és rugalmasságát hivatott igazolni, hanem a kommunikátum (az elbeszélt emlékek) szituációhoz kötődő viszonyát: a különböző helyzetekhez igazodó "közös valóság" létrehozásának szándékát, mely a múltbeli események átadásához is nélkülözhetetlen.