H. Orlóci Edit:

Panem et...

 

Az MKTT-honlapján, a Szövegek menüpontban olvasható egy 2005-ben készült "poszter" a magyar cirkuszkutatás lehetőségeiről. A téma iránt megélénkült az érdeklődés: legalább tucatnyira rúg azoknak a (szak)dolgozatoknak a száma, melyeket különböző egyetemek és főiskolák hallgatói készítettek. Az utóbbi néhány év érdekesebb munkáiból szeretnék kiemelni a konferencia témájába vágó néhány továbbgondolásra érdemes felvetést, ill. a felhasznált irodalmak elemzéséből vonnám le következtetéseimet.

A cirkusz mára elvesztette eredeti funkcióját, vagyis nem a csőcselék lecsillapítására szolgáló véres látványosság, hanem az elsődleges szocializációnak lett igen fontos intézménye. Mint ilyen, kiemelt figyelmet érdemel.

A cirkuszi közösségek tradicionális életvilága egy olyan műsorfajtában objektiválódik, mely a népmesék globális és kiterjesztett kommunikációs lehetőségeit rituális formában ténylegesen megjelenítik, és e varázslatos tapasztalat a gyermeki valóságlátással konvergál.

Az állatszámok antropomorfizációs vonatkozásai a "mi" kategóriájába utalják az állatokat, továbbá a normalitás legitimációjával hitelesítik a bohócok antiszociális viselkedését is.

Az EU-s előírások, az állatvédők erőszakos és sikeres lobbytevékenysége, valamint az újcirkusz (Cirque du Soleil, Circus Cirkör, stb.) entellektüel igényeket szolgáló esztétikája súlyos veszélyeket rejt magában a kommunikáció közvetlenségének és az állatokra való kiterjesztettségének megszűntetésével. A gyermek közösségvállalása beszűkül, és így életének további elvarázstalanodása következik be.