A civil szervezetek empirikus kutatása - akárcsak a hazai civil társadalom - lassan 20 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt két évtized empirikus - szociológiai, politológia, statisztikai - kutatásait szemügyre véve azt láthatjuk, hogy ezek többnyire nem jutottak tovább a szektor belső szerkezetének, szociális-jóléti szerepvállalásának, kapcsolatrendszerének vizsgálatánál, deskriptív jellegűek, a makrostruktúrák szintjén próbálják magyarázni a civil szféra működését. Az ok valószínűleg e kutatások elméleti perspektívájának időközbeni elavulásában rejlik: azok a bevett politika-filozófiai elméletek, nonprofit gazdasági modellek, melyek a civil társadalom-fogalom hazai recepciója kapcsán kerültek be a köztudatba, a mai civil kezdeményezések valódi jelentőségének megértéséhez már nem tudnak segítséget nyújtani. A civil, nonprofit szektor Magyarországon már minden bizonnyal túl van a kezdeti hőskoron, amelyet belülről, a szféra részéről valamiféle sajátos küldetéstudat, a társadalmi felelősség- és szerepvállalás éthosza jellemzett, társadalmi léptékben pedig az állam kivonulása nyomán támadt (jóléti, szociális, egészségügyi, oktatási stb.) űrök sokszor kényszerű betöltése. A civil társadalom, a nonprofit szektor mára kulturális jelenséggé, társadalmi-kulturális szereplővé vált. Feladata, funkciója már nem forradalmi, akciószerű és problémamegoldó jellegű, hanem egy - legalábbis a rendszerváltozáshoz képest - konszolidálódott társadalom jellegzetes önreflexiója, öntevékenysége, "munkája önmagán". Ez a működésmód és funkció pedig - akárcsak másfajta társadalmi, kulturális jelenségek - leginkább egy kulturális paradigma keretei között értelmezhető, melynek révén a szféra társadalom- és kultúra-alakító, szimbolikus potenciáljának, a hozzá kapcsolódó jelentéseknek és jelentőségeknek a feltárására nyílna lehetőség. Előadásomban néhány olyan kérdéskört és elméleti közelítést szeretnék felvázolni, melyek identitásaikat, motivációikat és szerepértelmezéseiket, jellegzetes társadalmi beágyazódásaikat, közösségi szerepvállalásukat és sajátos diskurzusaikat tekintve, azaz a kulturális és szimbolikus struktúrák felől értelmezik a civil szcéna szereplőit.