STIGMA 2009

Stigmatizáció/diszkrimináció a pszichiátria közegében és környékén

Kaposvár-Töröcske, 2009.október 16-17.

Műhelykonferencia

a Kaposi Mór Oktató Kórház, Pszichiátriai Osztály Szocioterápiás és Rehabilitációs Részlege

a TeReCsKe - Teljes körű Rehabilitációért és Családközpontú Kezelésért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Kommunikációtudományi Társaság

rendezésében

a Magyar Pszichiátriai Társaság

és a SzocioNet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ

támogatásával

ipari támogatók:

Lilly Hungária

Janssen Cilag

A műhelykonferencia programja

Október 16. péntek

9:45 Megnyitó

Horányi Özséb kommunikációkutató, Magyar Kommunikációtudományi Társaság

Zilahi Lívia koratóriumi elnök, TeReCsKe Alapítvány

Boldizsár Ferenc pszichiáter, KMOK Pszichiátriai Osztály

10:00-11:30 Plenáris előadások

Németh Attila pszichiáter, Országos Pszichiátriai Központ
A stigma restigmatizációja - kultúrtörténeti áttekintés

Síklaki István szociálpszichológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem
Stigmák a virtuális térben

Harangozó Judit pszichiáter, Semmelweis Egyetem
Sebes Júlia orvos, Semmelweis Egyetem, Bajcsy Kórház
Stigma, megkülönböztetés a pszichiátriai zavarral élőknél

11:50-13:20 vitacsoportok

14:20-15:50 Plenáris előadások

Barna Erika kommunikációs igazgató, Kék Pont Drogkonzultációs Központ
Stigmatizáló és stigmatizált média

Krémer Balázs szociológus, Debreceni Tudományegyetem
A szegénység mint stigma

Terenyi Zoltán pszichiáter, KMOK Pszichiátriai Osztály
Megkülönböztetett, tisztelettel

16:10-17:40 vitacsoportok

18:00-19:00 Nagycsoport

vezeti: Várszegi Csilla orvos, Varga Ákos pszichológus KMOK Pszichiátriai Osztály

20:15-21:00

a Töröcskei Társulat színpadi estje a Faluházban

Október 17. szombat

8:15-8:45 Plenáris előadás - másképp

Sándor Klára nyelvész, Szegedi Tudományegyetem:
A nyelvi stigmák

8:45-9:15 Plenáris előadás

Csepeli György szociológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem
A kirekesztés technológiája

9:30-10:50 vitacsoportok

11:10-12:40 Műhelyek

Grusz Melinda művészetterapeuta, Valkó Lili pszichológus (Thalassa Ház):
Hogyan jelenik meg az önstigmatizáció és mit kezd vele a közösség? Egy Befogadó csoport a Thalassa Házból

Kantó Anna pszichiáter, Kiss Anikó egészségtanár (KMOK Pszichiátriai Osztály):
Stigma - ahogy a páciensek megélik

11:10-12:40 Előadásszekció

Németh Erzsébet szociálpszichológus (Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola)
A TV-használat, a mentális betegek, gyógyítók megítélése és a terápiakereső magatartás összefüggései

Cserép Edina pszichiáter (DOTE Pszichiátriai Tanszék)
Lelkes "Lelkesek"-speciális zeneterápia (kórus) hatása az ambuláns pszichiátriai betegeken

Lelkes Krisztina diplomás ápoló (KMOK Pszichiátriai Osztály):
Stigmák a csoportterápiában

13:00-13:30 Plenáris zárás, összefoglalás

Horányi Özséb:
Megy-e előre a világ a stigmákra figyelve?

Plenáris előadások - összefoglalók

A STIGMA RESTIGMATIZÁCIÓJA - KULTÚRTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Németh Attila
Országos Pszichiátriai Központ

STIGMA ÉS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS A PSZICHIÁTRIAI ZAVARRAL ÉLŐKNÉL

Harangozó Judit
Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrum, Ébredések Alapítvány

Sebes Júlia
Bajcsy Kórház, Pszichiátriai Osztály

Az INDIGO vizsgálatban, 27 országban 729 szkizofréniával élő beteg adatainak feldolgozása során a válaszadók 47%-a tapasztalt diszkriminációt, a barátság megkötése vagy fenntartása során, 43% a családban, 29% a munkavállalás során. Nagyobb volt a megkülönböztetéstől való félelem, annak előfeltételezése. 64% a munkában és a tanulásban, 55% az emberi kapcsolatokban érzett megkülönböztetést. 72% érezte úgy, hogy el kell titkolnia a diagnózist. (Thornicroft és mtsai, Lancet, 2009). Sajnos a pszichiátriai ellátóktól a válaszadók 38%-a tapasztalt megkülönböztető viselkedést, amely több mint duplája volt a többi orvosi szolgáltatásnál tapasztaltnak (17%) (INDIGO vizsgálat, közlés alatt). Mindez rávílágít arra is, hogy a stigma a pszichiátriai intézmények és szakemberek által is növekszik. A hazai adatok ellentmondásosak. Egyesek magas, mások alacsony stigmát jeleznek.

Az adatok persze néha kevesebbet mondanak, mint a betegek történetei, narratívái. A szakemberek is más-más szempontból értékelik a jelenséget. A pszichiátriai zavarokat övező stigma tehát sokféle megközelítésből értelmezhető. Egyrészt olyan konstrukció, amely aláhúzza a betegek és a pszichiátria nehéz helyzetét, könnyen bejárva projekció utakat ("bent és kint", "ti és mi" ellentéte). A szociálpszichiátriai megközelítés a pszichiátriai zavarok lefolyásának összetett társadalmi, környezeti tényezőit elemzik, a stigma mint második betegség hozzájárul a kórkimenetel romlásához. Az (ön)stigmatizáció belül is rombol. A stigma antipszichiátriai értelmezése szerint önmagában is betegséget okoz (a betegség tulajdonképpen a társadalom ítélete). A stigma ugyanakkor kiragadott jelenség, pedig nagyon sok összefüggéssel együtt elemezhető csak megfelelő színvonalon.

Az előadás a stigma jelenségének és felfogásának összetett viszonyrendszerét kívánja bemutatni, beleértve a fogyatékossággal, az ellátás minőségével és attitűdjeivel, valamint a felépülés értékeivel való kapcsolatot, röviden értékelve a stigma-csökkentő eljárásokat.

STIGMÁK A VIRTUÁLIS TÉRBEN

Síklaki István
Eötvös Loránd Tudományegyetem

Az előadás két oldalról közelít a cigányok stigmatizációjához, mégpedig egy konkrét, empirikus kutatásra támaszkodva. A kutatás témája az ún. integrált reklám volt, ami azt jelenti, hogy a többség által is használt hétköznapi termékek reklámozásában megjelenhetnek-e roma szereplők. Milyen reakciót vált ki, ha egy cigány fiatalember reklámoz egy plakáton egy fűnyírót - a többségi és a roma közösségből. A kutatás módszere online csoportbeszélgetés volt, amikor egy virtuális beszélgető szobában jöttek össze a reklámkoncepciók, és a romák a reklám elképzelés megvitatására romák és többségiek, lényegében anonim módon. Voltak FTF beszélgetések is, amelyek összehasonlíthatók voltak abból a szempontból, hogy a virtuális tér és az anonimitás milyen hatást gyakorol a cigányok stigmatizációjára.

STIMATIZÁLÓ ÉS STIGMATIZÁLT MÉDIA

Barna Erika
Kék Pont Drogkonzultációs Központ

"Elszabadult 600 skizofrén beteg", "átadták a drogosok petícióját" és "a homoszexualitás mentális betegség, a felvonulók pedig félelmet keltenek..."- részletek a közelmúlt újsághíreiből. A mai médiában jellemzően azok a témák jelenhetnek meg a legkönnyebben kellő árnyaltság és komplex megközelítés nélkül, amelyek körül nem tapasztalunk őszinte, nyílt, valós társadalmi diskurzust. Az utóbbi nem a pillanatnyi politikai érdekeket kiszolgáló, rövid lejáratú kampányakciókat, hanem mindenekelőtt az érintettek aktív bevonásával folyó, a szakma hiteles információira és partnerségére, a társadalmi kibeszélésre és önreflexióra épülő tudatos szakmapolitikai stratégiát jelentené. Az előadás azt a kérdést járja körül, vajon a média hogyan és kitől kaphat új szempontokat a társadalmi diskurzus motiválásához, miként válhat a sokak által hiányolt "tudomány szolgálóleánya" szerepet betöltő csatorna helyett együttműködő, partneri szereplővé, és meddig terjedhet a gyógyító - segítői szakma felelőssége ebben a paradigmaváltásban? Néhány figyelemreméltó kezdeményezés példáján keresztül megvizsgáljuk, hogy miként segíthetnek az érintett önérvényesítő közösségek, a tudatosságra és együttműködésre építő edukációs kísérletek és az újfajta médiumok.

A SZEGÉNYSÉG MINT STIGMA

Krémer Balázs
Debreceni Tudományegyetem

MEGKÜLÖNBÖZTETETT, TISZTELETTEL

Terenyi Zoltán
Kaposi Mór Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály

A KIREKESZTÉS TECHNOLÓGIÁJA

Csepeli György
Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szekció előadások és műhelyek összefoglalók

A TV-HASZNÁLAT, A MENTÁLIS BETEGEK, GYÓGYÍTÓK MEGÍTÉLÉSE ÉS A TERÁPIA-KERESŐ MAGATARTÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI

Németh Erzsébet
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, Semmelweis Egyetem

A televízióban bemutatott minták jelentősen befolyásolják, miképpen érzékeljük a minket körülvevő világot. a televízió-nézés hossza és tartalma hat a nézők valóságról alkotott elképzeléseire, várakozásaira, vágyaira, attitűdjeire és viselkedésére. Az átlagosnál hosszabb TV-nézési idő, illetve a sorozatok gyakoribb nézése rontja a pszichológusok, pszichiáterek megítélését, a terápia eredményességével kapcsolatos várakozásokkal, erősíti a terápiás segítséget igénybevevőkkel szembeni előítéleteket, s mindez csökkenti a professzionális segítség keresésének valószínűségét. Ahhoz, hogy megfelelően kiaknázzuk a média érdeklődését, és a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük a veszélyeket, egyre több jól képzett, a médiumok és az újságírók kezelésében jártas, a tömegek számára hitelesen, szakszerűen és egyben érthetően, sőt érdekesen kommunikálni tudó pszichológus, pszichiáter és egyéb segítő foglalkozású közszereplőre van szükség. A magyarok élenjárnak a TV-nézésre fordított idő tekintetében. Fontos tehát, hogy a szakemberek anyanyelven tudományos és népszerűsítő publikációkat közöljenek, illetve fogadják el a televíziós meghívásokat. Kulcsszavak: TV-nézés, stigma, elvárás, pszichológusok, pszichiáterek, terápia-keresés

LELKES "LELKESEK"

Cserép Edina
DEOEC Pszichiátriai Tanszék

A zeneterápia zenei közegben történő, gyógyító célzatú beavatkozás. Kísérletileg is igazolt a zene élettani hatása a vegetatív működésre, a szív- és vérnyomás-szabályozásra, a légzésre; csökkenti a fájdalomküszöböt. Pszichés szempontból ismert figyelemelterelő-figyelemkoncentráló, energetizáló, rekreatív hatása, ezen kívül érzelmeket indukál, segíti az identitás újraszerveződését.

A DEOEC Pszichiátriai Tanszékén 2007 óta alkalmazzuk a zeneterápiát a mindennapi gyógyításban. Osztályon fekvő betegeink számára "klasszikus" zeneterápiás foglalkozások nyújtanak segítséget, aktív és receptív, elsősorban csoportos, alkalmanként egyéni formában. Ezen kívül működik egy betegekből álló kórus is, melynek neve "Lelkesek". Ez utóbbi szintén 2007-ben alakult. Szakmai célként a fent említett pszichés hatásmechanizmusok mellett egyrészt a pszichiátriai betegségekhez társuló, másrészt a stigmatizáció miatti társadalmi izolálódás csökkentését, valamint a páciensek kommunikációjának javítását tűztük ki.

Az énekkarnak 13 tagja van, a nemek aránya 7 férfi és 6 nő, életkoruk 30-65 év közötti. Diagnózisukat tekintve 38,5% szkizofrénia, 58,5% szorongásos-, illetve 3% addiktológiai megbetegedés miatt áll gondozás alatt. A heterogenitás miatt vizsgálati módszerként tartalomelemzést választottam. Az énekkar tagjai a következő instrukciót kapták: kötetlen fogalmazásban fogalmazzák meg a kórussal kapcsolatos érzéseiket. Tartalomelemzéssel 2 nagy témakör rajzolódott ki: a közösségi élmény és az egyéni haszon, melyeken belül összesen 9 visszatérő téma jelent meg. A közösségi élmény a közösséghez tartozás (100%) és kölcsönös segítségnyújtás (50%) köré csoportosul, az egyéni haszon a gyógyító hatás (100%), hála (75%), időtöltés(75%), barátság (75%), szeretet (66,6%), emlékek (50%), és önbizalom növekedése (50%) témakörökben jelenik meg. A páciensek 13 pozitív-gyógyító hatást említettek a fogalmazásokban, közülük a 3 leggyakoribb: örömforrás (100%), feszültségoldó hatás (80%), hangulatjavító hatás (75%).

STIGMÁK A CSOPORTTERÁPIÁBAN

Lelkes Krisztina
Kaposi Mór Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály, Szocioterápiás és Rehabilitációs Részleg, Töröcske

A mentális betegekre irányuló stigmatizáció:

- jelentős hatással van a betegek mindennapi életére: megnehezíti számukra a társas helyzetekbe való beilleszkedést, munkavállalást

- begyűrűzik a pszichiátriai intézmények falain belülre, megnehezítve: a páciensek kezeléshez való adekvát viszonyulását, a kezelésben való maradást, rontják a gyógyulási esélyeket

A külső előítéletes illetve diszkrimináló attitüdök hatására a betegekben kialakulhat az önstigmatizáció. Ennek következtében a betegek önértékelése méginkább csökken és kevésbe lesznek motiváltak arra, hogy gyógyulásukban aktív szereplőként részt vegyenek.

A mentális betegekkel foglalkozó szakszemélyzet sem mentes az előítéletekről. Ez kommunikációs és metakommunikációs szinten is megjelenhet.

HOGYAN JELENIK MEG, S MIT KEZD A KÖZÖSSÉG AZ ÖNSTIGMATIZÁCIÓVAL?
EGY BEFOGADÓ CSOPORT A THALASSA HÁZBÓL

Grusz Melinda, Valkó Lili

A Thalassa Ház terápiás közösségében a rehabilitációs program maximálisan hat hónapig tart. Ez idő alatt változó helyeken és helyzetekben jelenik meg az önstigmatizáció.

Műhelyünk első részében a résztvevők sajátélményként tapasztalhatják meg (egy szocioterápiás gyakorlaton keresztül), hogy egy újonnan érkező közösségi tag hogyan dolgozhat a saját önstigmatizációjával a befogadás folyamatában.

A műhely második részében előadás formájában azzal foglalkozunk, hogy mit próbál kezdeni a Thalassa Ház terápiás közössége ezzel a problémával. Működésünk jelenleg átalakulóban van, a nagy közösség helyett több szerepet és funkciót kapnak a kisebb csoportok, aminek egyik célja, hogy a betegszerep kényelmes megtartása helyett egy olyan folyamatban vegyen részt a páciens, amelyben a regresszív megengedéstől a felelősségteljes részvállaláshoz érkezik.

A műhely utolsó részében lehetőség nyílik egy közös beszélgetésre, arról, hogy ki hogyan vélekedik a közösség szerepéről az adott témában.

STIGMA - AHOGY A PÁCIENSEK MEGÉLIK

Kantó Anna, Kiss Anikó
Kaposi Mór Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály, Szocioterápiás és Rehabilitációs Részleg, Töröcske

MEGY-E ELŐRE A VILÁGRA STIGMÁKRA FIGYELVE?

Horányi Özséb

Háttéranyagok

Németh Attila: A stigma restigmatizációja - nem csak kultúrtörténeti áttekintés

Előadás diasor

Stigma szóeredet: stidzó - szúr, bök (görög)= (eltávolíthatatlan) jegy, bélyeg

A stigma európai kultúrtörténete: Ókor, Középkor,Újkor

Ókor Bűnösre rásütött bélyeg:

Hamis vádemelők (homlokra "K") - judicium calumnae - Kr.e. 91 - lex Remmia

Tolvaj és szökevény rabszolgákra

Bányamunkára ítélt bűnözőkre (ad metalla)

Középkor

= Krisztus öt szent sebe - a keresztre feszítést idéző testi jegyek (töviskoszorú, szögek, lándzsadöfés)

A feltámadott Jézus is viselte e jegyeket

Rendkívüli kegyelem Istentől(?) - csoda?

Szt. Pál Galatákhoz írott levele: "Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert én az Úr Jézus jegyeit viselem testemen."

Sebek - jellemzői: lokalizáció

Külső és belső jegyek megléte

Stigmatizált szentek:

Assisi Szt. Ferenc (1182-1226)

- 1222. szept. 17. Alverna hegyén jelentek meg először

- Igyekezett rejtegetni, csak halála után vált köztudottá (1226. okt. 11-én)

Híres stigmatizáltak

Pater Pio Pietracalcinában S. Giovanni Rotondo kapucinus kolostor szerzetese, a Foggia egyházmegyében, újabb időkben egész zarándoksereget vonzott magához az ő stigmáival. Külső erőszakot, vagy csalást az ő esetében kizártnak lehet tartani. Ilyet a hivatalos vizsgálat sem állapított meg. Tehát lehet, hogy ezek a stigmák isteni munka eredményei, misztikus jelenségek?

Halljuk csak a S. Officium ítéletét: "A Szt. Officium a végrehajtott vizsgálat alapján kijelenti, hogy a tények természetfeletti jellege nincs bizonyítva." Ugyanezt a határozatot a Szt. Officium 1924. július. 24.-én megismételte, a P. Pióhoz való zarándoklatot és az erre vonatkozó sajtótermékeket eltiltotta.

Amikor az Egyház legfőbb fóruma és hatósága - anélkül, hogy Pió atyát csalással vádolná, - fenti ítéletét meghozta, szerény véleményünk szerint a szuggesztió által előidézett stigmák lehetőségét elismerte.

In:Asztétika és misztika, 1935

Szalézi Szt. Ferenc - akinek tekintélyét a teológiában és a misztikában minden katolikus elismeri, a stigmákat egyszerűen így magyarázza: "a lélek, mint a test formája, ama hatalomnál fogva, amelyet a testre kifejtett, a sebek fájdalmát éppen azokon a helyeken teszi érezhetővé, amely helyek a Szerelmes sebeinek megfelelnek. A szeretet hatalma oly csodálatos, hogy a képzelőerőnek, mintegy hegyet (élt) kölcsönöz, hogy ezzel kitörjön a külsőig." Sem a Szt.Officium döntése, sem Salézi Szt. Ferenc tekintélye nem zárja le a kérdést, s a fejlődő természettudományok s kísérleti lélektan, még sok szolgálatot tehet a probléma tisztázására.

In: Asztétika és misztika, 1935

Pater Pio-t 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.

Újkor - a stigma fajtái (Goffman után módosítva)

Fajtái, típusai - eredete szerint:

Újkor - a restigmatizáció A stigmatizáció motivációja: az önvédelem (?)

Amikor a kivételek erősítik a szabályt

csoportok???

Csoport, közösség - Izoláció és szeparáció

- Önként vállalt vagy kényszerített

Monostorok vs. gettók

- Mennyire zárt a közösség, kisebbség -

"házasságpolitika" - vegyes házasság

rítusok

- Érdekkonfliktus "bűnbakképzés"

Előítéletek Alapjai:

Saját tapasztalatok

Hallomásból

- pletyka, olvasmány, média

Sztereotípiák kialakítása                         Szelektív figyelem

- "kaptafa" gondolkodás

- pl. csillagjegyek

Kategórizálás = elhatárolódás?

Amikor a kivétel erősíti a szabályt

Ki tehet róla?

Az előítéletnek van alapja ((?)) - Pszichiáter

Milyenek vagyunk? - Mások?

"A pszichiáterek azt állítják, hogy azok az emberek, akik bizonyos módon éreznek és viselkednek betegek, mégpedig elmebetegek, ami azt jelenti, hogy egy gyógyíthatatlan agyi betegségben szenvednek. Ezek az érzések és viselkedésmódok listákba vannak szedve, melyeket "tüneteknek" neveznek, hogy összhangban álljanak a betegség orvosi modelljével. (...) Diagnosztizálva lenni - ez megint egy orvosi fogalom, amit a pszichiátria átvett!! - egy ilyen mentális betegséggel, stigmák sorozatát hordozza magában.

Az Oxfordi kéziszótár a stigma kifejezést a következőképen határozza meg: "megszégyenítés és hitelvesztés jele". A pszichiáterek annak érdekében használják ezt a stigmát, hogy a kényszerítés vagy megalázás révén az emberek élethosszig tartó fogyasztókká váljanak."

In: Pszichiátriai stigma - a visszaélések, megalázások és a halál törvényesítése Írta: Jeanyne Wanner

Fordította: Boytha Zsófi Forrás: http://www.opednews.com/

Kommentár I. Az öngyilkosság és depresszió nem pszichiátriai kérdés. Az életproblémák átnevezése betegséggé - ez az igazi stigmatizáció. Öngyilkosság és depresszió fontos, kezelendő probléma, de nem betegség, és főként nem gyógyszerrel kezelendő állapot. Szendi Gábor

Kommentár II. A fenti cikk fontos problémákat boncolgat, azonban eléggé radikális és több helyen tárgyi tévedések vannak. Fontosnak tartom felhívni a figyelmet, hogy egyrészt a pszichiátria és a gyógyszercégek nem hozhatnak létre stigmát, hiszen az elmebetegséggel kapcsolatos stigmák évezredek óta fennállnak, mi több ezek révén jöhetett létre maga a pszichiátria, majd az ötvenes években a gyógyszeres kezelés.

Tehát inkább azt lehetne mondani, hogy a stigmatizálásra épült rá a pszichiátria, így természetes, hogy ez alkotóeleme. Gondoljunk csak bele, ha nem lennének stigmák, ha nem rekesztenénk ki az elmebetegeket környezetünkből, akkor pszichiátria sem létezne. A fordító (Boytha Zsófi) megjegyzése

A kategorizálásból hogyan lesz stigmatizáció?

Diagnózis, mint stigma: ok vagy okozat?

Diagnózisok változása

"Sok beteg már a diagnózistól is meggyógyul. Sokan a diagnózisba betegszenek bele. De a legtöbb embert a diagnózis hiánya teszi beteggé." (Diósszilágyi Sámuel)

Az előítéletnek van alapja (?) - Pszichiátriai beteg

Amit (akit) nem értünk, attól félünk

Megérthetjük?

Lehetnek fenntartásaink?

"Levehetetlen bélyeg" - NOL, 2009.09.27.

B.S. kényszerbeszállíttatása a felesége akaratából az OPNI-ba, majd a lakásból történő eltávolíttatása.

Állítólag feleségét késsel fenyegeti, gyerekeit veszélyezteti, kritikátlanul szórja a pénzt.

Komment (7)

"Ez fura! Amikor skizofrén férjem fojtogatott engem, elhajtott a rendőr (perelje be, ennyi) az orvos, a kutya sem akart megvédeni, nekem kellett világgá mennem a gyerekekkel." (Jutka)

"H. K.-nak szívből kívánom, úgy szerezzen bizonyságot, hogy egy fedél alatt éljen egy kezelhetetlen skizofrén beteggel." (Mmamma)

"Kezelhetetlen skizofrén beteg nincs. Kezeletlen skizofrén beteg annál több." (kuvik)

Kell-e kezelni a schizophreniát? Ki tehet a stigmáról?

Pl.: Népliget, W.L.-W.M., I.E. Lipót

Destigmatizációs technikák

coming out (betegségük felvállalása M.Gy., T.Zs.) - John Nash - APA 2007

Irodalmi példák - pszichoedukáció

Művészek és pszichiátria - Stigmatizáció vagy destigmatizáció?

Destigmatizáció

Alapelvek

Destigmatizációs módszerek Társadalmi integrálódás (lehetősége)

Másodközlés, eredeti megjelenés: AMARO DROM, 2009 április

Fris E. Kata interjúja Síklaki Istvánnal http://www.amarodrom.hu/archivum/2009/04/18.html

Útkereszteződés Interjú

Reklámba integráltan Elzárkóznak-e a vásárlók a roma modellek szerepeltetésétől?

A romák még mindig aránytalanul kis mértékben láthatók a médiában olyan kontextusban, ami nem a szűk értelemben vett (jobbára negatív) sztereotípiával volna kapcsolatban. Az ábrázolás megváltoztatására az egyik lehetőség, hogy fogyasztóként, reklámok szereplőiként jelennek meg. Bár ugyanazt a telefont, üdítőt és farmert veszik, mint bármelyikünk, mégsem látunk romákat a reklámokban, sőt a hirdetők többsége nem sorolja őket a fogyasztói célcsoportba. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium felkérésére 2008 nyarán zajlott kombinált fókuszcsoportos kutatás azt a kérdést próbálta meg körüljárni, hogy az integrált reklámot, amikor egy szokványos terméket roma szereplő reklámoz, hogyan fogadják romák és nem romák. Dr. Síklaki István szociálpszichológust, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpszichológiai Tanszékének docensét, a kutatás vezetőjét kérdeztük.

Egy reklámnak pár másodperc alatt kell vágyat ébresztenie a potenciális vásárlóban valami iránt. Ingeranyagként milyen reklámokat alkalmaztak?

Mivel integrált reklámok nincsenek, ezért a kollégáimmal kifejezetten a kutatás céljára valósághű hirdetéseket készítettünk. Abból indultunk ki, hogy a reklámok fogadtatásánál nyilvánvalóan az az érdekes, hogy elutasítja vagy nem utasítja el, aki látja, akinek szól. Tény, hogy nagyban elősegíti az elfogadást, hogy kik szerepelnek benne. Ezért gondoltunk egy olyan változatra, ahol a termék elég rendesen ütközik a romákkal kapcsolatos sztereotípiával. Így jutott eszünkbe, hogy az egyik termék legyen a fűnyíró. Itt egy fiatal férfi nem a roma sztereotípiához illeszkedő terméket reklámoz. Egy másik negatív sztereotípia a tisztasággal, a nettséggel kapcsolatos, így esett a választásunk a porszívóra. A pozitív roma sztereotípiára a család és a gyerekek szeretete eléggé közismert, ennek megfelelve a nagycsalád kerti medencében pancsol, vagyis összhangban a roma sztereotípiával gyerekeknek való terméket reklámoz.

A negyedik kreált anyag megint negatív sztereotípiára épül: roma férfi szerepel menő műszaki cikk, egy mobiltelefon reklámjában. Természetesen mindegyik reklámnak elkészítettük a magyar szereplős megfelelőjét is.

Milyen fogadtatása volt ezeknek az integrált, roma szereplős reklámoknak?

A tapasztalataink meglehetősen érdekesek voltak. A legáltalánosabb, ami azért a közvélekedést eléggé cáfolja, hogy nincs egyértelmű elutasítás a többségi társadalomban azzal szemben, hogy romákat lássanak a reklámokban. Elvben. Ez azt jelenti, hogy ha nem ütközik a reklámozott termék és médium azzal a sztereotípiával, amit a többség a romákról fenntart, akkor egész egyszerűen nem romaként tekintik, ezért nem zavarja őket. Nem arról van szó, hogy nem jönnek rá,

az egy roma modell, hiszen látható a származása, hanem arról, hogy abban a kontextusban, egy termék reklámjában nem romaként reagálnak rá és nem utasítják el.

Viszont ha ütközik, akkor merev elutasítás van! A fűnyírós összeállítás eléggé bevált ilyen szempontból. Nagyon ütközött, így merev és eléggé szabad szájú elutasításban részesült. Jöttek sorban ezek a dumák: ugyan már, roma füvet nyírni; nincs is kertje; életében nem fogna a kezébe fűnyírót stb.

És hogy lássuk, miként működik ez a dolog: a fűnyírós reklámot határozottan elutasító, előítéletes résztvevő 10 perccel később egy másik verziónál már azt mondta, látom, de nem zavar. Teli szájjal magyarázta, hogy a reklám szereplője még életében nem dolgozott és általában a cigányok életművészek, mert munka nélkül megélnek, ugyanakkor szimpatikusnak tartotta a medencét roma családdal reklámozó változatot, bár világos volt számára, hogy romák vannak a képen. Nem tudom megmondani miért, magam sem tudom, miért - ezekkel a szavakkal -, de nem zavar. Én, mint szociálpszichológus tudom, hogy azért, mert az a döntő, hogy kategorizáljon, és ha egy másik kategóriába helyezi át, akkor már nem vált ki ellenérzést belőle. Mindennél jobban bizonyítja ezt, hogy a hitelességi rangsorban jelentősebben, a termék szempontjából pozitív hatás rangsorában nem jelentősen a roma változatok kaptak több pontot.

Milyen csoportokkal dolgoztak?

Voltak személyes - roma nők és férfiak, magyar nők és férfiak (Budapest) - és ugyanilyen online csoportok, amelyekben már nem csak fővárosiak voltak jelen. Azért csináltunk kombinált kutatást, mert kíváncsiak voltunk, hogy lesz-e különbség. Ésszerű várakozás, hogy aki egy személyes csoportban moderátor részvételével válaszol, az viselkedik, kevésbé cigányozhat, meg akar felelni az elvárásoknak, míg egy anonim ember elereszti magát. Igazából nem volt különbség. A személyes magyar csoportban simán cigányoztak, nem voltak gátlásaik, de az online csoportban sem volt semmivel sem durvább a helyzet.

Amíg egy roma alárendelt szerepben van a társadalomban, a potenciális vásárló feltehetően azonosulni sem szeretne vele. Mely ingeranyagok váltottak ki burkolt reakciót, s melyek voltak leginkább elfogadottak?

A sztereotípiák nem minden esetben kártékonyak. Mindez attól függ, hogy a negatívok lépnek-e működésbe.

A pozitív esetre a legnépszerűbb változat a roma családot ábrázoló medencés reklám volt. A magyarok többsége is azt tartotta hitelesebbnek. Ez a pozitív sztereotípia szindróma. A negatív vagy működésbe jön, vagy nem. A porszívós reklámnál nem kattant be, hogy annak a tisztasággal kapcsolatos előítéletekhez köze lehetne, egyszerűen nőket láttak egy kis lakásban porszívóval, és ettől kezdve egy cseppet sem zavart senkit. Vagyis a kevésbé erőteljesen ellentétes reklám inkább csak burkolt reakciókat váltott ki.

A romákban általában erős igény érzékelhető arra, hogy legyen minél több integrált reklám. A magyarok az integrált reklám koncepciójával szemben ambivalensek, és megoszlanak a vélemények; az ellenzők nem egyszer - jóhiszeműen - arra apellálnak, hogy korai még. Ami érdekes, hogy a személyes magyar csoport a roma nőcsoportnál jóval árnyaltabb volt, és elfogadóbb a roma szereplős reklámok iránt: a mobil és a porszívó esetében csupán 5:3 volt a preferencia a magyar változatok javára, a medence esetében lényegében döntetlen alakult ki: mindkettő tetszett, egy kicsit hajlottak azért a magyar felé. Egyedül a fűnyírónál volt egyöntetű elutasítás: senki sem preferálta a roma szereplős változatot.

Egy hirdetésben a roma származású szereplő könnyen elvonhatja a másságra egyébként sem nyitott fogyasztó figyelmét.

Nyilván ezt lehetne finomítani, hogy mikor mitől indul be az előítélet és mikor nem. Nincs arra bizonyíték, hogy soha nem fog beindulni. Ha sikerül rávenni egy bátor és társadalmilag lelkiismeretes céget, hogy reklámozzon roma modellekkel, ez azt is jelenti, hogy le kellene tesztelnie a reklámját, de előre még egy szociálpszichológus sem tudja megjósolni, hogy mi az, amire esetleg az emberek ugranak. Általánosságban azt lehet mondani, hogy csak nagyon kevés ilyen termék van, például a mobiltelefon, az passzol, nem negatív, sőt a romák is a saját identitásukhoz közelebb állónak mondják.

Mennyire voltak megosztottak romák és nem romák a legerősebben sztereotípiát sértő reklám esetében?

A romákra vonatkozó negatív sztereotípiával ütköző termékek esetében mindkét oldalról határozott elutasítás volt a reakció. A roma férfiak azt mondták, hogy na ne, a fűnyírót felejtsük el, az nem hiteles. Annak a derék férfinak inkább adjunk a kezébe egy mobiltelefont, az igen! Még döbbenetesebb volt a roma női csoport, ahol egy ki nem mondott, de erős negatív önértékelésnek lehettünk tanúi. A vak is látta, hogy ott a fűnyíró mögött az egy roma fiú. Ennek ellenére a másfél órás beszélgetésben egyetlenegyszer sem hangzott el a nők részéről, hogy a romák is tudnak szerepelni reklámokban. Amikor a végén értékelni kellett, és a párokból kiválasztani, hogy az adott terméket melyikkel reklámoznák, a magyar vagy a roma szereplővel, akkor maximális volt az tendencia, hogy a magyarral, a fehérrel. És még csak véletlenül sem került elő a roma változat. A végén rákérdeztem, hogy ugye látták a párosítást, erről mit gondolnak. Akkor jött egy meglepődés, döbbenet, tényleg, hogy is van ez? És ezzel már el is hárították a kérdést. Engem ez arra emlékeztetett, hogy annak idején, az 50-es években az Egyesült Államok déli államaiban elmentek a kutatók fehér babával meg néger babával a kisiskolásokhoz, s megkérdezték a kislányokat, melyik a szép baba, melyiket szeretnéd, melyik a csúnya baba. Akkor a fekete kislányok is a fehér babát szerették. Eléggé döbbenetes volt megélni a fókuszcsoportos beszélgetéseken azt is, és itt ismét csak "visszaköszönni" láttam az Egyesült Államok 50-es éveit, hogy a tiszta roma férfi fókuszcsoportban elég erőteljes auto-sztereotípia volt. Pont arról gondolkoztak, hogy a romák azok, akik nem dolgoznak. Mert ha melósruhában vonul, közmunkán van, az rendben van. De ha lazábban öltözve nyírja otthon a füvet, az nem fér bele a romákról alkotott általános többségi képbe.

Mikor jön el az az idő, amikor romákkal adnak el termékeket?

Nem tudom. De viszonylag gyorsan kiderülhet, ha ennek a kutatásnak a hatására előáll egy bátor cég, és bevállal egy ilyen reklámot. Nyilván nem könnyíti meg a cégek marketingeseinek a döntését, hogy a korábbiakhoz képest most nagyon sok a feszültség, tettlegességek, gyilkosságok. Ebből a kutatásból kiderült, hogy jól megválasztott termék esetén még hatásosabb is tud lenni egy roma reklámarc. Például nézzük a kerti felfújható medence reklámját: egyszerűen markánsabb, érdekesebb, ha ezt egy roma család mutatja plakáton, mintha egy szokványos magyar család. Létezik reklámfáradtság is: ha a tipikus reklámarcokat látják folyamatosan az emberek, a tipikus magyar háziasszonyt, a tipikus családot, a tipikus fiatalembert stb., akkor ez belesimul a szürke háttérbe és ehhez képest egy-egy ilyen roma szereplős reklám biztos nagyobb figyelmet kelt, ha jól eltalálták.

Az ingeranyagok elég jól működtek, a kutatás pontosabb kérdések megfogalmazását tette lehetővé. Azt gondolom, időszerű lehet egy kvantitatív, reprezentatívabb mintával dolgozó kutatás is. Minél többször találkoznak a többségiek romákkal olyan természetes hétköznapi szituációkban, amikben a többség is "él és mozog", annál inkább elfogadhatóvá válnak, annál kevésbé merev ez a megkülönböztetés. Ha viszonylag gyakran bukkannának fel reklámok szereplőiként, akkor ez a fajta elfogadás szépen lassan, néhány generáció alatt megváltozhatna pozitív irányba.

Mi a helyzet a társadalmi célú hirdetésekkel?

A roma társadalom szempontjából az identitás nagyon direkt. A Program az Összetartó Társadalomért (Program ÖT) reklámjai például arról szóltak (Összevissza társadalom - Félmilliárdos program az előítéletek ellen, Amaro Drom, 2004. december-2005. január), hogy fogadjuk el a romákat. Ezek az etnikai különbségeket rajzolták ki, ami azt jelenti, hogy ezáltal épp fönntartom, hogy különböznek.

Az egy közvetettebb megoldás, amikor szokatlan szituációkban találkozunk romákkal - médiában bemondóként, szóvivőként, plakáton vagy képernyőn reklámarcként. Rögtön ellenállást vált ki a valamennyire is előítéletes emberek többségénél, ha meg akarják győzni: ne legyél már előítéletes! Jön is azonnal a válasz: dehogy vagyok, van cigány barátom, munkatársam, szomszédom stb. Ezért azt hiszem, hogy a direkt változat kevésbé hatékony. Inkább az elképzelhető, és abban lehet reménykedni, hogy a vállalatok társadalmi felelősségvállalása elég erőteljes trend a világban, aminek jó nagy lökést adott Obama elnökké választása. (Angol nyelvű rövidítése CSR - Corporate Social Responsibility - az "üzletelés" új útja: a vállalatok "törődnek" gazdasági, szociális, ökológiai és politikai környezetükkel. Az Európai Parlament CSR-definíciója: "a környezeti és szociális megfontolások önkéntes, a jogi és szerződéses követelményeken túlmutató bevonása az üzleti tranzakciókba" - a szerk.) Az ilyenfajta trendeket a cégek szeretik kicsit a saját imázsuk javítására felhasználni. El tudom képzelni, hogy az itteni vállalatok ódzkodása ellenére az anyacég az ilyesfajta kezdeményezéseket szívesen támogatja. Érdekes még (üzleti szempontból), hogy Amerikában már régóta nem pusztán az egyenlőség, a demokrácia, a tolerancia nevében vannak ilyenfajta reklámok. Létezik az etnikai reklám, mivel ott elég nagy tömegben, komoly vásárlóerővel bírnak a feketék, a latinok. A reklámokból van egy a fehéreknek, a latinoknak, a feketéknek. Szerintem Magyarországon már megérett a helyzet erre, csak nem tudunk lépni, hogy legyenek roma célcsoportnak szóló reklámok is. Pár százezres fogyasztói réteget jelentenek, akik költenek rendesen. Felvágottakat, gyermekruhákat és játékokat, vagy éppen mobiltelefonokat forgalmazó cégek érdekeltek lehetnének ebben.

Hazánkban az etnikai előítéletek kimutatása minden további nélkül megengedett, elkeseredett gyűlölettel támadják egymást a társadalom különböző csoportjai.

Mint szociálpszichológus és kutató rendszeresen találkozom azzal a jelenséggel, amikor a nemzetközi szakirodalmat tanulmányozom, hogy egyre-másra közvetett módszereket dolgoznak ki az előítéletesség vizsgálatára. Amerikában pedig már bonyolult módszerekkel mérik a rejtett rasszizmust, mert az a tapasztalat, hogy a megkérdezettek jól tudják, hogy mi a társadalmilag elvárt válasz, és az igazi attitűdökhöz nagyon nehéz hozzáférni. Ehhez képest Magyarországon, a romák kapcsán, csak meg kell kérdezni valakit, és azonnal egyenesben fogja mondani az előítéleteit. Tehát ott tartunk e tekintetben is, ha lehet ilyen hasonlítást tenni, ahol az Egyesült Államok déli államai az ötvenes években. A magyar társadalom nagyon erősen előítéletes, s ez minden formában megmutatkozik. A fajgyűlölet egyrészt nyíltabbá vált, ami részben tulajdonítható annak, hogy megszűnt a diktatúra "tabuja", másfelől folyamatosan, most már második évtizede feszültség, egzisztenciális bizonytalanság uralkodik igen széles körökben. Obama elnökválasztása kapcsán is láttuk, hogy a leginkább ellenző rétegek a fehér, alacsonyabban képzett munkások. Magyarországon az ilyen státusú emberek, akik igazán vesztesei a rendszerváltásnak, óriási arányt képviselnek. Az ő körükben már csak ezért is nagy a romaellenesség, a magyar társadalom pedig nem tud védekezni az ellen, hogy ez nyíltan is megnyilvánuljon. Ez nem azt jelenti, hogy korábban ne lett volna jelen akár a jelenleg mérttel megegyező erősségű romaellenesség, csak még működtek a társadalmi gátlások, és sokan nem adtak ennek hangot.

Stigmatizáló és stigmatizált média

előadó: Barna Erika

(velem)Eset(t meg)tanulmány

Közszolgálat

1991 októberétől 2007 februárjáig közszolgálati rádiósként dolgoztam a Magyar Rádió Petőfi adóján. Szerkesztő-műsorvezetőként többféle műfajban is kipróbálhattam magam, de hamar úgy alakult, hogy a jellemzően késő esti órákra száműzött műsorokban találtam meg a helyem. Egy valamiben volt verhetetlen ez a műsorsáv: a beszélgetésekre és a témákra szánt időből itt jóval több jutott, mint a nap többi részében! Volt idő a diskurzushoz és hallgathattunk nagyokat vágatlanul is, ha éppen annak volt ott az ideje. Kollégáimmal együtt megalakítottuk a "Mássalhangzók" című műsorsávot, ahol szellemi akadálymentesítést és szolíd tabudöntögetést igértünk közszolgálati keretek között. A műsorokban felmerült kényes kérdések, szokatlan vélemények, felkavaró vagy szégyenteljes történetek szereplői között voltak fogyatékosok, drogfogyasztók, mentális és pszichés zavarokkal élők, szinglik és melegek, romák és halmozottan hátrányos helyzetűek, civil kezdeményezések megszállottjai és adománygyűjtő szervezetek szakemberei. Egy közös volt bennük számunkra, hogy valamennyien a láthatatlanok klubjába tartoztak. A láthatatlanság elképesztően "sokszínű". Láthatatlan lehet az anya, aki magára maradva, négy fal között neveli a szeretetet kifejezni képtelen autista kamasz fiát, az ózdi Hétes telepen cseperedő tehetséges kislány, a minimálbérért gombokat válogató, egyetemre vágyó vak fiatalember, a zugivó feleség vagy a vizsgájára speeddel gyúró orvostanhallgató, a verset a fiókjának író és mások által veszélyesnek mondott skizofrén, vagy 1 százalékért jelentkező közhasznú. Kezdetben ügyetlenül bukdácsoltunk a politikai korrektség járatlan ösvényein, később rájöttünk, hogy beszélni, kérdezni, vitatkozni mindenről, amitől addig féltünk, jó és felszabadító. Minél közelebb merészkedünk, annál kevésbé számít a címke, és egyre izgalmasabb, hogy milyen üzenet lehet a palackban.

Jogosnak érezném a kérdést, hogy éppen e témák és sorsok késő esti műsorsávba száműzése nem váltott-e ki szándékainkkal ellentétes hatást? Vajon nem legitimálta, sőt fokozta-e a többségi társadalommal szembeni kirekesztettség létét és érzését? Akkoriban arra az álláspontra jutottunk, hogy ha 10 év múlva még mindig ott és akkor, róluk szólnak majd a hírek, akkor minden jószándékunk ellenére csődöt mondtunk, vagyis a sokat emlegetett nyílt társadalmi diskurzus, az előítéletekkel és tévhitekkel e jócskán terhelt tematikákban nem valósult meg. Ezek a műsorok ma már nem léteznek, de megszűnésük okai sajnos nem egy toleráns társadalom kialakulásának örvendetes következményei között keresendők...

Mítoszok

A fenti időszakban voltam alapító szerkesztője egy Drogér(i)a című műsornak, amely a magyarországi kábítószerhelyzet alakulását igyekezett nyomon követni, felvállaltan elfogult szemszögből. Abból az eretnek gondolatból indultunk ki, hogy a jelenség megértésében leginkább maguk az érintettek segíthetnek, és a velük foglalkozó szakemberek adhatnak fogódzókat. A téma iránti érdeklődésemet kétségtelenül az is nagyban befolyásolta, hogy személyesen is érintett voltam egy barátom révén. Közelről látni és szembesülni azzal, hogy miként lesz egy átlagosnak tűnő borsodi családban apuka reménységéből és anyuka szemefényéből kocsikat feltörő heroinista, újabb és újabb triviális kérdéseket vetett fel, de egyszerűen és sematikusan teljességgel megválaszolhatatlanul. Ki a felelős? Mit adott a szer? Felkészült-e az ellátórendszer a segítséget kérők fogadására? Hogyan változtatja meg a családi dinamikát a fekete bárány története, és mi menti meg a családot, hogy egyben maradjon, ha már sikerrel járt a terápia? Milyen szerep juthat a válságmenedzselésben jognak, morálnak, nevelésnek? Ki a drogos és mit jelenthet a drogos stigma egy kamasznak és a családjának? A Drogéria több mint 8 éve arra tanított meg, hogy tudatmódosításról szóló őszinte társadalmi diskurzus nem generálható hiteles információforrások, kellő árnyaltság, és a komplex megközelítés igénye nélkül. Megszólaltatottjaink között voltak aktív és tapraállt szenvedélybetegek, alkalmi partizók és bebukott, halálrarémített, kíváncsi kamaszok, orvosok, pszichiáterek, szociális munkások, prevenciós és ártalomcsökkentő szakemberek, szülők és tanárok, jogászok és rendőrök, jogvédők és szakmapolitikusok, politikai döntéshozók. Hamar szembesültünk vele, hogy a tudatmódosítás kérdései olyan társadalmi elfojtásokat és hárításokat érintenek, amelyek feltárása alapjaiban megrengethetik a valósnak hitt világrendet. Mert mit kezdünk azzal a ténnyel, ha a sokat emlegetett függők között már nem csak a gyorsétterem Wc-jében megtalált, átlőtt vénájú "drogos" képe jelenik meg, a beesett tekintetű dzsánkié, hanem a családon belüli erőszaktevő, alkoholista apa, vagy a hosszú évek kezeletlen depressziójára nyugtatókat kontroll nélkül szedő anya figurája is? A drogkérdés médiareprezentációját és társadalmi diskurzusának hiányát érzékelve egyre többet találkoztunk a szociológiából jól ismert morális pánik jelenségével. A "drogos", aki lop, csal és hazudik, az ördöggel cimborál, kiemelt veszélyt jelent a társadalomra, amelynek tagjai azonnali és látványos hatósági megoldásokat sürgetnek. Tiltások és törvények után kiáltanak sokan (ezzel lemondva saját szabadságuk egy részéről is), miközben nincs tere és ideje a fogyasztás motivációinak őszinte és feltáró vizsgálatának, az egyéni és társadalmi önreflexióknak. Az általunk is kiemelt figyelemmel kísért Kendermag-demonstrációk és önfeljelentő akciók elsősorban nem azért voltak megkerülhetetlenek, mert a nagy felháborodást és tiltakozást kiváltó legalizáció kérdéseit vetették fel, hanem mert egy ennél is megdönthetetlenebbnek hitt tabut kezdtek ki. Meggyőződésem, hogy a Kendermag azzal csinált történelmet a hazai drogpolitikai vákumban, hogy új arcot adott az addig sematikusan ábrázolt "drogos" médiaképnek. Általuk vált láthatóvá egy illegalitásába zárt, homogénnek mutatott, de valójában nagyon is heterogén közeg. A közbeszédbe pedig behozták azokat a kérdéseket, amelyek addig a médiában csak alig, vagy manipuláltan jelenhettek meg. A civil kezdeményezésen keresztül a drogfogyasztás körüli vita színtere lett az iskola, a munkahely, de ugyanígy téma lett az a buszon, a fodrásznál vagy a vasárnapi ebédeknél.

Média-edukáció és partnerség

Minél régebben foglalkoztam a drogkérdéssel, annál inkább szembesültem azzal, hogy még milyen keveset tudok, ezért jelentkeztem a SOTE egészségügyi főiskolájának addiktológiai konzultáns másoddiplomás képzésére. 2006-ban végeztem.

Értelmetlennek és álságosnak tartanám ezzel azt sugallni, hogy az újságíróknak kötelességük lenne minden témában évekig elmerülni, pláne a kereskedelmi médiumok diktálta tempó és műfajok ismeretében! Ám a különösen stigmatizált csoportokról szóló feldolgozásokban a nagyobb tudatosság jogos elvárás. A tudomány, így az orvostudomány és a pszichiátria is sokszor a média szemére hányja, hogy nem elég tárgyszerű és nem a tudományos tények szimpla közlésére hagyatkozik. Ha az újságíró nem néz utána a tényeknek, az nagy hiba, de ha az egymásnak ellentmondó tapasztalatokat nem rendezi egymás mellé és nem törekszik minél tágabb kontextusba helyezésükre, azzal ellehetetleníti a társadalmi diskurzust. Rádiós újságíróként egyre inkább bosszantottak a drogjelenség médiareprezentációjában tapasztalt tendenciák, az árnyalt és komplex megközelítések majdnem totális hiánya. Azonban az is világos volt, hogy újabb sajtóetikai kódexek kezdeményezése önmagában kevés lenne. Mert igaz ugyan, hogy létezik a Magyar Újságírók Etikai kódexe, amelyet minden gyakornok bibliájaként hajlamos a sajtószakma emlegetni, és izgalmas lenne tudni, hogy mi lett volna, ha néhány esetben precedens érvényű perek, de legalább is markáns szakmai elhatárolódások születnek. Ugyanakkor vajon nem a morális pánik egyik szép példája-e az is, ha a médiát kiáltjuk ki minden bajok okozójának, s az ugyancsak homogénnek és felületesnek, szenzációhajhásznak titulált újságíró társadalmat pedig elsőszámú felelősnek? Innen már csak egy lépés a cenzúra szükségszerűsége és a hatósági attitűddel történő rendcsinálás, a hivatalos megmondóemberek kijelölése, a kommunikációból élő szakemberek felhasználása vagy kiátkozása. Ez nem tűnt annyira rokonszenves víziónak, ezért szakember barátaimmal és a pécsi HÍD Alapítvánnyal együtt 2006-ban meghirdettük újságírók számára az első FÜST-öt, a Függőségekről a Sajtóban Tréninget. Nem kioktatni, számonkérni vagy megdorgálni akartuk őket, hanem nyíltan a segítségüket, együttműködésüket kértük. Akkor már ismert volt az az attitűdkutatási eredmény (Elekes, Paksi), mely szerint a magyar társadalom leginkább a drogfogyasztókkal szemben kirekesztő, s a szenvedélybetegségek/szenvedélybetegek hazai megítélésének alakulásában kiemelkedő szerep jut a tömegkommunikációnak. Három napra meghívtunk egy isten háta mögötti faluba 16 újságírót, közel tucatnyi drogszakembert és talpraállt szenvedélybeteget. A legnagyobb kihívásnak azt tekintettem, hogy a megjelentek partnerként próbálják egymást elfogadni. Ez esélytelen lett volna pusztán információátadásra építő előadásokkal és gyorstalpaló jellegű fejtágítókkal. A FÜST tematikájában, amellett hogy fontos szerep jutott benne a tudományos tényeknek, szakmai-retorikai kérdéseknek, mit és hogyan írjunk és hogyan ne, demisztifikálni is akarta a hazai intézményrendszert, amennyiben láthatóvá tette az érintetteket és a szakmát. Cikkekből, interjúkból született esettanulmányokon keresztül kerestük az elég jó tájékoztatás lehetőségeit. Ebben nagy segítségünkre volt a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület www.drogriporter.hu oldalán akkor már 2 éve működő médiamonitor programja, amelynek magam is védnöke vagyok. Ennek a kezdeményezésnek nem pusztán az a jelentősége, hogy folyamatosan és szisztematikusan szemlézi a magyar írott és elektronikus sajtóban megjelent cikkeket, riportokat, hanem hogy a készítők felé visszajelzéseket küld a hibás vagy torz állításokról, sőt a civil újságolvasókat is arra buzdítja, hogy reflektáljanak, kételkedjenek, diskuráljanak! A tréning legfontosabb célja az volt, hogy igazi élményt jelentsen a résztvevőknek! Visszajelzéseik alapján ez sikerült. A tréning zárónapján hagyományos élmény- és kalandterápiás elemeket is bevetettünk, a közeli erdőben kivitelezhető outdoor elemekkel. A gyakorlatok során olyan bizalomra és együttműködésre építő játékokat próbálhattak ki együtt az újságírók, a szenvedélybetegek és a szakemberek, amelyek népszerű és kipróbált technikák a szenvedélybetegekkel történő terápiás és rehabilitációs munkában. A tréningen a legnagyobb országos médiumok munkatársai vettek részt, akik közül legtöbben a saját, maguknak sem bevallott előítéleteik tudatosításáról számoltak be és arról, hogy nagy hatással voltak rájuk a kapott új szempontok. Számos személyes ok és a szakmai karrieremben bekövetkezett változások miatt az általunk tervezett network működtetése elmaradt, a kezdeményezésnek további sajtótréningek formájában egyelőre nem lett folytatása. A résztvevő újságírók közül többekkel informális és szakmai kapcsolatokat ápolunk, ők rendszeresen és - tapasztalataim szerint az árnyalt bemutatás igényével - foglalkoznak a drogtémával.

Kommunikációs stratégiák és az új típusú médiumok megjelenése

2007 márciusa óta vagyok a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány (www.kekpont.hu) kommunikációs igazgatója. 16 évi közszolgálati médiában eltöltött év után az lett az egyik fő feladatom, hogy a több mint egy évtizedes múlttal rendelkező és szakmai körökben elismert, sikeres, progresszív NGO társadalmi ismertségét és reputációját növeljem. Azt kaptam, amit megérdemeltem:) Kommunikációs stratégiánk lényege, hogy a drogügynek az segíthet, ha kitörhet abból a térből, ahova bezárták őt, vagy ahova bezárta magát. A drogüggyel foglalkozó civil szervezeteknek - amelyek hasonlóan stigmatizáltak mint az általuk képviselt klienscsoportok - elemi érdekük, hogy láttassák, megmutassák magukat minél szélesebb nyilvánosság előtt! Az a kívánatos, ha nem csak a pszi-vel és szoci-val kezdődő egészségügyi-szociális térben definiálják magukat, száműzve maguk is a kérdést egy szűkebb kontextusba, hanem jelen vannak a velük stakeholderként érintkező egyéb civil, kulturális térben, az oktatásban, a társadalmi felelősségvállalást komolyan gondoló cégek és potenciális üzleti partnerek között is! Így lett például egyik prevenciós programunk partnere a Krétakör Alapítvány vagy a munkahelyi megelőző programok beindításában az Alternate Tanácsadó Kft. Egyik legjelentősebb sikerünknek tartjuk, hogy a közelmúltban pályázati úton elnyertük a Magyar Telekom stratégiai partnere címet. A közbeszédben még mindig tabuként kezelt drogkérdés alakításában éppen egy vezető telekommunikációs cég vállalt most aktív szerepet, aminek bízunk a diskurzusra gyakorolt jótékony hatásában. Programjainkban továbbra is kulcsszerepet kap a "láthatatlan, rejtőzködő csoportok" láttatása. Tervezzük egy Virtuális Kannábisz Ambulancia létrehozását, illetve a nyolcadik kerületi ártalomcsökkentő központunkban digitális felzárkóztató programot indítunk el. A leginkább stigmatizált, jellemzően illegalitásban élő, aktív kábítószerfogyasztó klienseink számára az információs gettó felszámolása segítheti a társadalmi reintegrációt.

Saját kommunikációs kampányaink funkciójuknál fogva néha provokatívak vagy pimaszak, és újabb műfajok, új típusú médiumok felé is elkalandoznak. A 2007-ben szervezett Droglátó kampányunk (http://www.droglato.com/) során egy jószándékú átverésben szándékosan felvonultattuk az általunk unásig ismert, előítéletekre épülő közhelyeket, a sokak által még mindig közkedvelt drogháborús retorika használatával. Titokzatos főhősünk, Holló János feltaláló, a (lidérces) képzelet szülötte volt, aki az interneten egy hónapon át hirdette találmányát, a Droglátó szerkezetet. Igérete az volt, hogy zseniális műszere új megvilágításba helyezheti a hazai drogprevenciót. A csodamasinától azt remélhették az érdeklődők, hogy a biorezonancia módszerével jelzi, kiszűri a drogfogyasztót, aki ezáltal könnyen kiemelhető lesz a társadalomból, azaz gyorsan és viszonylag olcsón megoldható lesz a drogprobléma. Valójában egy az ócskapiacon vásárolt alkatrészekből összetákolt, ártalmatlan kütyüt, egy "droglátónak látszó tárgy"-at hirdettünk Holló János nevében, és talán nem kell mondanom, milyen sokan rendeltek volna a szenzációs találmányból! A gerilla-marketing jellegű, médiahack akcióra is épülő társadalmi célú kampány elsődleges célja az volt, hogy fórumot teremtsen a drogprobléma kezelése kapcsán felmerülő valós igényeknek, azok ütköztetésének, és hogy varázstalanítsa a drogjelenséget. Egy másik aktuális projektünkben, az ártalomcsökkentő szándékú Mértékletesség Éve kampányunk keretében jelenleg is működtetjük a file:///C:/Documents%20and%20Settings/User/Dokumentumok/feladatok/mktt/2009/1028/www.mertekletes.hu oldalt. Itt a tudattabló rovatban bárki naponta regisztrálhatja legális (kávé, cigi, sör, alkohol, csoki) és illegális, ill. egyéb viselkedési (szex, munka, számítógép,internet, tv) örömforrásait, lejegyezve úgy a napi elfogyasztott mennyiséget, mint a magunknak megítélt örömindexet. A kísérlet során a rendszeres, naplószerű bejegyzések kirajzolnak egy olyan grafikont, aminek segítségével mindenki szembesülhet azzal, hogy a használt örömforrások mennyisége hogyan aránylik az általuk okozott öröm mértékéhez életünkben. Az pedig már az egyén dolga és felelőssége, hogy milyen következtetéseket von le a kapott képből. A mertekletes.hu legfontosabb üzenete éppen az, hogy a tudatmódosításhoz fűződő viszonyunkban a kipróbált, de eredménytelen, külső, felülről jövő szabályozás és hatósági attitűd helyett az emberek személyes felelősségét és döntéseit tiszteletben tartó új irány adjon lendületet a hazai drogpolitikai diskurzusnak!

Mindennapi munkám során most ismét egy új színtérrel ismerkedem és a néha kóros mértéket öltő internethasználatom dacára, nemrégiben regisztráltam a facebookon. Felkeltette érdeklődésemet, hogy sokak véleménye szerint a közösségi portálok népszerűsége / nagy látogatottsága elképesztő lehetőséget jelenthet a stigmatizált csoportok és egyének társadalmi megitélésének megváltoztatásában. A hagyományos médiumok mellett olyan új véleményformáló erők lépnek színre, amelyek egy új, alternatív hatalmi elit kialakulását jelenthetik. A versenyszféra kommunikációs szakemberei már jóideje folyamatosan figyelik a publikus közösségi site-okat, hogy mit írnak róluk, és a tapasztalatok alapján terméket módosítanak, fejlesztenek, de ugyanez a működés a szakmai és civil érdekérvényesítés területein is jelentkezik. A közösségi portálok egyéneket és kapcsolatrendszereket tesznek láthatóvá, ideológiai vitákat és együttműködéseket generálnak. "Meghívnak és meghívok, megosztok és hozzászólok, tetszik - nem tetszik-elutasítok, belinkelek és képet adok hozzá, rajongok és ajánlok" - a társadalmi diskurzus alapjai...

Előadói bemutatkozások

Sebes Júlia orvos, pszichiáter rezidens

2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ez évtől kezdve veszek részt a rezidensképzésben pszichiátria szakirányban. 2005-ben kezdtem tudományos diákköri kutatást végezni közösségi psztichiátriai témából a Kálvária téri Nappali Kórházban. Ekkor kerültem kapcsolatba az Ébredések Alapítvány Antistigma programjával, mely kapcsolat azóta is fennáll. Jelenleg a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Pszichiátria Osztályán dolgozom.

Barna Erika (1968) kommunikációs igazgató, Kék Pont Alapítvány

16 évig dolgoztam közszolgálati rádiósként, jellemzően stigmatizált társadalmi csoportokról szóló műsorokat készítettem. Alapító szerkesztője voltam a "Tandem" című szellemi akadálymentesítő, ill. a Drogér(i)a című legális és illegális tudatmódosításról szóló és a hazai drogpolitika alakulását bemutató magazinoknak. 2006-ban elvégeztem az addiktológiai konzultáns másoddiplomás szakot, szintén ebben az évben kezdeményezője és koordinátora voltam a Függőségekről a Sajtóban Tréning civil vállalkozásnak. Újságírói munkám mellett a Drogprevenciós Alapítvány metadon programjában dolgoztam. 2007 márciusa óta a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány kommunikációs és marketing igazgatójaként dolgozom. Szervezetünk két fővárosi ambulanciát, egy prevenciós munkacsoportot és több ártalomcsökkentő programot működtet. A TASZ Médiamonitor programjának egyik védnökeként is megrögzötten hiszek az együttműködés erejében és megtanulhatóságában. Jelenleg a Common Purpose Magyarország Meridian leadership képzésének hallgatója vagyok.

Csepeli György: A kirekesztés technológiája

Előadás diasor

Ex-communicatio

A Rossz forrástérképe

Narratíva

"guilt by association"

Másodlagos kapcsolódások

Távolság teremtés

A védekezésre való képtelenség

Csapda (ha hallgat az a jel, ha beszél, az a jel)

Módszertan

Terenyi Zoltán:

//Vázlat Stigmatizáció és pszichiátria témakörben tartandó őszi (műhely)konferenciához//

A téma aktualitása

- pszichiátrai betegeket, a pszichiátriai kezelés szereplőit és az intézményeket érintő, újraéledően súlyos diszkrimináció

- egészségügyi "reform" hátrányos következményei - biztosítottak vs. nem biztosítottak: kedvez a stigmatizáló hatású döntéseknek és attitűdöknek

- társadalmi közhangulat, közbeszéd számos rejtett és nyílt stigmatizációt működtet és legitimál

Metafora: sárga láthatósági mellény.

Bevezetése technológiai magyarázatot kap: aki viseli, balesetet kerülhet el. Következménye stigmatizáció: kik viselnek ilyet? - rendőrök, akik korábban is; továbbá út melletti munkások, akiknek jórésze vagy közmunkás (roma) vagy feketemunkás. Az eredetileg pozitív célzú megkülönböztetés (sárga mellény) stigmatizálóvá válik.

további stigmatizáló metaforák: szájkosár; Jurassic Park; kötény - felvehető

A konferencia célja egy olyan attitűd megközelítése, körüljárása, amely érvényes és hatékony a pszichiátriai stigmatizáció csökkentésében, elkerülésében. Az attitűd néhány összetevőjét előrebocsátjuk.

- Az attitűd szerint a pszichiátriai kezelési helyzetekben szükségszerűen létrejön stigmatizáció. Csupán az a kérdés, hogy felismerjük-e, tudatosul-e, értjük-e hogyan működik, mi a funkciója, esetleg rájövünk-e, hogyan tudjuk enyhíteni, modulálni. Tágabb társadalmi kontextusban beszélhetünk ugyan arról, hogy a stigmatizáció nem szükségszerű, de a pszichiátriai intézménynek jelenleg konstitutív - alapvető, meghatározó - része a stigma. Stigmatizáció nélkül nincs pszichiátriai intézmény.

- A pszichiátriai intézményekben dolgozók feladata és elemi érdeke a stigmatizáló gyakorlat további humanizálása, a stigma mértékének csökkentése, kezelésre való hatásának felismerése.

- Fontos része az attitűdnek a leíró és az előíró szemlélet megkülönböztetése: nem előírni a stigma elkerülését megvalósító viselkedést, sokkal inkább leírni és értelmezni azt, hogy a stigmatizáció milyen feltételek között jelenik meg, milyen jelenségekben érhető tetten illetve milyen a stigmatizáció struktúrája a pszichiátriai ellátásban. Ehhez a leíráshoz várunk adalékokat a konferencia résztvevőitől.

- A cél a stigmatizáció felismerésének segítése. Nem a helyes, stigmatizációtól mentes viselkedés normája, nem a stigmatizációtól mentes állapot elősegítése a cél. Az előíró hozzáállás paradoxona: a stigmatizáció megelőzése nem érhető el azáltal, hogy a stigmatizáló gyakorlatokat, személyeket megbélyegezzük.

A stigma szerkezetének megértése segíti eligazodásunkat a témában. Ehhez adalék lehet a nyelvi diszkrimináció analógiája:

"Vagyis az emberek a nyelvhasználatot nem szimbolikus, hanem indexikus természetű jelzéseknek tekintik, azaz úgy képzelik, hogy az emberek beszédének sajátosságai valamiféle belső összefüggésben vannak az emberek jellemével és szellemi képességeivel." Sándor Klára: "A nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája": az emberek nyelvhasználata. Replika, 2001 november: 241-59.

A pszichiátriai zavar, a tünet, az alkalmazott kezelés, gyógyszer, rehabilitációs intézmény stigmaként való rögzülése révén könnyen kialakulhat ugyanez a kötött viszony: a páciens, az ember legbelsőbb sajátságaként mutatkozhat a betegség, elválaszthatatlan bélyeggé válik önmaga és a környezete számára.

A szegénység mint stigma Krémer Balázs egyetemi docens DE, BTK Szociológia és Szociálpolitikai Tanszék Kaposvár - Töröcske, 2009. október 16.

Ahonnan indulunk: a stigma...

Erving Goffmann: Távolság, szakadék a tényleges és a megjelenített társadalmi valóság között, azaz a stigma, az

valamiféle karikatúra, elrajzolt, torzított valóság, amely nem passzol a stigmatizált egyén tényleges identitásához. Rokon a devianciával: a stigmatizált, a túlrajzolt karikatúra által különösen, eltér a szokásos normáktól, más, mint a "normális", "rendes" emberek.

Gerhard Falk: A stigma egy olyan vélt vagy valós karakter, amiről a stigmatizált nem tehet, nincs a saját

személyes kontrollja alatt.

Emile Durkheim (1895!): Ha a társadalom mérvadó része valamit normán kívülinek, azaz bűnösnek,

deviánsnak ítél meg (azaz: stigmatizál), és van arra hatalma, joga, lehetősége - akkor aszerint is fogja megítélni.

Miért "jó" stigmatizálni?

"Pozicionálás": a stigmatizáló, az a "rendes emberek" köréhez tartozik, onnan mond stigmatizáló

ítéletet a nem annyira rendesekről

"Védettség": ha a nem eléggé rendes emberek vélt vagy valós tulajdonságait kellően túlrajzoljuk, és ezzel a szélsőségessé tett ítélettel mélyen azonosulunk - akkor ettől már védettek leszünk attól, hogy mi is ilyenek legyünk...

"Hatalomba kerülés", "feljogosítottság": ha mi képviseljük a rendes többséget, akkor felhatalmazva érezhetjük magunkat nemcsak a stigmatizálásra, hanem ezen túl is - a stigmatizáltakkal szembeni szankciókra, fellépésekre, erőszakra is...

Következmény:

Ha egy társadalom valakit normán kívülinek ítél meg - akkor ez a megszerzett státusz, rang, megbecsültség elveszítésével jár, és felhatalmazást teremt az erőszakra és diszkriminációra is.

A stigma pszichológiai vagy szociológiai kérdés?

Ha pszichológiai - akkor a bajokat és a megoldásokat a stigmatizált egyénben kell keresni. (Pl. Jung modorában: az egészséges személyiség kellően bölcs és védekezésre képes a neki nem tetsző, rá nézve sértő és frusztáló törekvésekkel szemben megvédeni magát, identitását...)

Ha szociológiai - akkor a stigmatizáció problémáit társadalmi berendezkedésekben és mechanizmusokban kell keresni.

A válasz részben

tudományos paradigma választásának kérdése (mint a devianciák esetében: a hagyományos, a deviánsokra fókuszáló megközelítés helyett, nézőpont és társadalmi szokások kérdésének is tekinthető, hogy ki van a rács túloldalán... (Becker))

ideológiai értékválasztás kérdése is: konzervatív hagyományok szívesen teszik egyéni kérdéssé, liberális és szocialista világnézetekben inkább társadalmi és politikai-hatalmi kérdés...

Mi itt mind stigmatizáltak lennénk...

A magyar társadalomban az elmúlt húsz évben végbement változások nyomán tömeges a bizalom- és presztízs-vesztés - nincsenek megbecsült emberek

És, mindenkinek megvan a maga keresztje (stigmája?)...

a vállalkozó, az adócsaló és maffiózó,

a köztisztviselő, az korrupt,

az orvos, a tanár, az élhetetlen teszetosza lúzer, stb.

Talán mégsem? A vállalkozónak, a köztisztviselőnek, az orvosnak és a tanárnak még mindig van elég tartása, befolyása, önvédelmi képessége - hogy a negatív túlzó karikatúrák kedvezőtlen hatásaitól megvédje magát...

A stigma hatalom és hagyomány

Mintha a stigmatizáltság ott lenne igazán súlyos kérdés, ahol nincsenek autonómiák, befolyásolási képesség - ott menthetetlenül és kimenekülhetetlenül stigmává válnak a negatív sztereotípiák...

(Sokan ezt a befolyásolási képesség nélküli állapotot írják le "társadalmi kirekesztettségként"...)

Pedig, ebben az országban valamennyiünk felmenői között, már két generáción belül is, valaki volt már stigmatizált és "büdös": a kulák, a paraszt, a proli, a zsidó, a cigány, a tót, a rác, az oláh, a Volksbundista sváb, a kommunista, a náci, a részeges férjét kirúgó, gyerekét egyedül nevelő (és közben mégis pasit is látott) kurva, meg az ő büdös részeges ura, a zabigyerek, a...

(Van, aki szerint nem kellene már annyira forszírozni ezt a büdösözést - és még többen újult lelkesedéssel büdösöznek...)

Szegénység általában

A szegénység általában nem stigma - elviekben inkább részvétet, szánalmat keltő fogalom

A közbeszédben (különösen populista politikusok és "cukros-gennyes kisédes szociális publicisztikákat" gyártó zsurnaliszták körében) él a "rendes szegény" képe, aki mindenben a normák szerint él, csak éppen nincsen elég pénze. (Ilyen szegény a való életben nemigen létezik.)

A szegénység problémája nem a szegények körében élő probléma... ők megszokták, hozzáidomultak, nekik ez a sors jutott... (Az archaikus magyar szociológiai tézis szerint: "a puliszka nem robban"...)

A szegénység a mindig igen irigy és igen beszari középosztályok problémája: ez az, amitől ők félnek, amitől frusztráltak (Malthus szerint ez így is van jól, ezért kellenek a szegények...)

A szegénység szociológiai karaktere igen radikálisan megváltozott: régebben a munkára elvileg sem képesek (öregek, árvák, rokkantak, özvegyek, stb.); ma az elvileg munkára képesek (akiknek mindig több a gyerekük az átlagosnál, ezért a gyerekek aránya is nő a szegények körében...)

A középrétegek még jobban félnek - a szegénység ma reálisabb veszély -, és jobban frusztráltak - kiszámíthatatlanabb, hogy ki, mikor, mitől és hogyan lesz munkanélküli és szegény.

A szegénység - az valamiféle fantom, rémálom - amit nem lehet stigmatizálni.

A magyar társadalom és a szegénység

A magyar társadalomnak nincsen egyenlőtlenség-érzékelése

Itt mindenki (az orvosprofesszor, az NB II.-es focista, a gazda és az adóellenőr is) sír-rí, hogy ő milyen szegény (mert, ha pl. Hollandiában lenne orvosprofesszor, NB II., stb - akkor már nem lenne annyira szegény)

A magyar társadalom erősen kasztosodik, a társadalmi mobilitás lefagyott. A mérvadó középosztály nem is lát, nem is találkozik valódi szegénnyel - legfeljebb hajléktalan koldussal (akit már rögtön stigmatizál is...)

A valódi szegény (aki leginkább virtuális, akinek nincsen arca), az leginkább áttételesen, pl. a szociális rendszer költségvetésén keresztül válik valóssá - amitől rögtön bűnbakká is lesz (túl sokba kerül...)

A valódi szegény tehát nem látható, nincsen arca, de automatikusan bűnbak - hát ehhez az áttételhez kellenek a szegénység stigmái.

Vagyis, itt a stigma nem a szegénység sajátos karaktere - hanem a szegénységet szimbolizáló, azt behelyettesítő karakterek.

A szegénység (helyett, más fogalmakkal körülírt csoportok) stigmái

A szegények tehát "rendes" emberek...

Nem így...

Az iskolázatlanok - akik buták és szorgalom híján lógták végig az iskolát...

A lusták, a segély-leső potyautasok, a Mercédesszel segélyért járók - akik lusták dolgozni, viszont tisztességtelenül kihasználnak minden támogatási lehetőséget...

Az iszákos részeg disznók - akik elisszák a gyerek elől még a családi pótlékot is...

A sokgyerekesek, akik csak csinálják, mint a nyulak, és csak azért, hogy családi pótlékot (no pláne, hogy fogyatékos kiegészítéssel családi pótlékot...) kapjanak,

A munkanélküliek - akik kerülik a munkát, hisz aki akar, az úgyis dolgozik (és lám, ők, még ha akarnak is, akkor is csak feketén...),

A cigányok - mert, hát azok márcsak genetikailag és kultúrájuknál fogva is csak olyanok, stb.

k, lehet, hogy szegények - de úgy kell nekik, meg is érdemlik!

(Transzponált) szegénység-stigmák - lightosan (Különösen a szókimondó gyerekek, fiatalok között...)

Akin egymás után két nap kétszer ugyanaz a nadrág van - az "igénytelen",

Aki nem eléggé illatos és kisminkelt - az nemcsak úgy "büdös", mint a többiek (úgy is...), hanem tényleg

Aki nem megy el az osztálykirándulásra - az klikkesedik, és kivonja magát az osztályközösségből,

Aki nem megy el a többiekkel buliba, diszkóba - az antiszociális, nem társasági ember, stb.

Pedig... némely ellenvetés, afféle tények...

Az iskolázatlanságról és az iskola felelőtlenségéről (PISA jelentés)

A lustákról - akik mindig szegények, viszont nem lusta és dologkerülő a LOTTÓ nyertes, a vagyonából (nyáron Marbellában, télen a riói karneválon...) élő milliomos, a naphosszatt szoláriumba és cucc-bugizni a plazzába járó kitartott nő, stb.

Az alkoholról - ami a lehető leghagyományosabb és legkönnyebben elérhető antidepresszáns, dopping és energiaforrás (vö, télen a csövik...)

A sokgyerekről - mit is írtak a népi írók (Kovács Imre, Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Móricz Zsigmond) a tősgyökös magyar szegényparaszti nagycsaládosságról?

A cigányokról - akik nem is feltétlenül annyira mások, mint korábban a kik is?

Mit is kezdjünk a stigmákkal? A szegénység stigmáival?

(Program helyett, személyes ízlésből fakadó, gond nélkül hülyeségként elvethető szerény javaslatok...)

Szakemberként? Elemzőként? "Terápiás" helyzetekben?

(Ha ennek még van bármi értelme, jelentése:) értelmiségiként?

(Bármily röhejesnek is tűnik, de mégis, olykor...) a mintákat és véleményeket formáló elitként?

Vagy, hagyjuk a kenetteljes, érzelgős, önfényező ("anti-stigmatizáló") kategóriákat: magánlényként? társas lényként? társadalmi lényként?

Köszönöm a figyelmet!

A NYELVI MEGBÉLYEGZÉS - MIÉRT OLYAN VESZÉLYES?

Sándor Klára (SZTE BTK, Humáninformatikai és Könyvtártudományi Tanszék)

Tisztelt Konferencia, kedves Résztvevők! Elnézésüket kérem, hogy nem tudtam Kaposvárra utazni, és köszönöm a szervezők rugalmasságát, s hogy előadásomat írásban is elfogadták.

Nyelvészként hosszú évek óta foglalkozom azzal, hogyan használható a nyelv a manipuláció eszközéül, hogyan használható föl a hatalom megszerzésére és megtartására, miért olyan erős Magyarországon a nyelvi viselkedés alapján történő diszkrimináció. Mindezek a kérdések szorosan összefüggenek azzal, hogyan, milyen módon zajlik a megbélyegzés, mi adja erejét, és miért olyan nehéz tenni ellene. Ezen a konferencián ezekről a szempontokról szeretnék beszélni - hiszen egyértelműnek látszik, hogy a nyelvi megbélyegzés ellen nehezen tudunk tenni bármit, míg nem ismerjük működésének mechanizmusát.

De kell-e egyáltalán foglalkozni ezzel a kérdéssel? Valóban olyan fontos lenne az itthon is egyre többet emlegetett "politikailag korrekt" beszéd? Vagy inkább azoknak van igazuk, akik ezen gúnyolódnak?

A válasz szorosan összefügg azzal, mit gondolunk a nyelv és a nyelvet beszélő közösség, illetve a nyelv és a világ kapcsolatáról. A közhiedelem szerint a nyelv tükrözi azt a kultúrát, azokat a szokásokat, amelyek a nyelvet használó közösséget jellemzik. E nézet szerint fölösleges a nyelvet megváltoztatni, hiszen a baj nem a nyelvvel, hanem a normákkal, szokásokkal van. A nyelvészek az utóbbi évtizedek meglehetősen nagy számú empirikus vizsgálata alapján azonban másként vélekednek. Kétségtelen, hogy a nyelvi formák használatának megoszlása valóban tükrözi azt a kultúrát és társadalmat, amelyikben használják, sőt, olyan rejtett kulturális és társadalmi összefüggésekre is fölhívja a figyelmünket, amelyek más eszközökkel nehezebben mutathatók ki. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy a nyelv nem egyszerűen tükrözi az emberek közötti viszonyokat, hanem erőteljesen alakítja is. A nyelvi megbélyegzés természetének megértésében és ellenszerének megtalálásában nagyon fontos ez az elem.

A továbbiakban először azzal foglalkozom, mit értek nyelvi megbélyegzésen és hogy a stigmatizáció milyen jelentéstani mechanizmusokra alapul. Aztán arra térek ki, milyen változatai vannak a megbélyegzésnek a szándékoltság, illetve tudatosultság szempontjából, s ehhez kapcsolódóan arra, milyen jelentéstani sajátosságokon alapulnak a nyelvi megbélyegzés rejtett formái. Végül arra teszek javaslatot, hogyan vehetjük föl a küzdelmet a nyelvi megbélyegzés ellen.

Mi a nyelvi megbélyegzés? A nyelvi megbélyegzés olyan nyelvi forma, amely másokat kirekeszt, hátrányba hoz, megjelöl azért, hogy a megbélyegzett hátrányba kerüljön - akár tudatosan történik a megbélyegzés, akár szándéktalanul.

A megbélyegzés és a nyelv kapcsolata meglehetősen szoros, mondhatni bensőséges - naponta sokszor éljük át, és sokszor követjük el, akaratunk ellenére is. A nyelvi megbélyegzésnek ez a "hétköznapisága" és "természetessége" rendkívül veszélyes, hiszen az emberek többsége számára észrevehetetlenné és magától értetődővé tesz valamit, amivel károkat okoznak másoknak, de akár maguknak is. Természetesnek láttat valamit, aminek a következtében fennmaradnak, sőt erősödhetnek a társadalmi igazságtalanságok, és növekszik a társadalmi feszültség.

Mielőtt a nyelvi megbélyegzés működési módjának ismertetésére térnék, fontos, hogy különbséget tegyünk a nyelvi megbélyegzés, illetve a nyelvi/nyelvhasználati alapon nyugvó megbélyegzés között. Az utóbbi sokkal szűkebb kategória, mint az előző - annak egy speciális esete, olyankor fordul elő, amikor a megbélyegzés alapja maga a nyelvhasználat.

A nyelvi alapú megbélyegzés azon a nyelvészek által régesrég elvetett, de széles körben vallott - és sajnos az iskolában is tanított - hiedelemre épül, amely szerint vannak "jobb" és "rosszabb", illetve "helyes" és "helytelen" nyelvváltozatok, nyelvjárások, nyelvi formák. Aki a "helytelen"-t használja, azt "tudatlannak", "bunkónak", "műveletlennek" bélyegzik, azaz szellemi, viselkedésbeli, egyes esetekben akár erkölcsi jegyekkel kötik össze azt, hogyan választ a rendelkezésére álló lehetőségek közül.

Pedig mindössze arról van szó, hogy bizonyos nyelvi formákat társadalmilag értékesebbnek, azaz helyesnek, másokat értéktelennek, azaz helytelennek minősítenek. A nyelvészek nem tesznek értékkülönbséget a különböző formák között, ezért a társadalmilag magasra értékelt, iskolában tanított, azaz "helyesnek" vélt formákat sztenderd-nek, a társadalmilag leértékelt, iskolában tiltott, azaz "helytelennek" vélt formákat nemsztenderd-nek nevezik, mindig hangsúlyozva, hogy közöttük semmilyen funkcionális különbség nincs, a társadalmi értékelés önkényes, és hatalmi pozíció kérdése, hogy melyik nyelvváltozat lesz a "helyes". A francia nyelv sztenderd változata például a királyi udvar nyelvéből alakult ki, a magyar sztenderd kialakulásában pedig a nyelvújító reformkori kulturális hatalmi elitnek volt meghatározó szerepe: ezért épül a magyar sztenderd Kazinczy nyelvjárására. Ha Kazinczy makói lett volna, most valószínűleg mindannyian ö-zve beszélnénk iskolában, hivatalos helyeken, s nem a Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely környékieknek lenne könnyű dolguk a sztenderd elsajátításával, hanem a Szeged, Makó, Hódmezővásárhely vidékieknek...

Nyelvészeti szempontból sem a nyelvváltozatok, sem az azonos funkciót betöltő nyelvi formák között nincs különbség, sőt nagyon gyakori, hogy éppen a helytelennek bélyegzett változat az, amely a nyelv rendszerébe jobban illeszkedik. A "helyesnek" tartott formák jelentős része valójában egy előző nyelvtörténeti állapot megőrzött emléke, amelyet az írásbeliség, az iskola, a hivatalos nyelvtanok konzerváltak, a "helytelennek" tartott formák pedig a nyelv természetes változása által létrejött újabb alakok, ezért a "helyes" nyelvhasználat inkább az írásbeliséghez, a "helytelen" pedig a szóbeliséghez kapcsolódik. Pszicholingvisztikai szempontból a "helyes" formák létrehozása mindig több erőfeszítésbe kerül az agynak, hiszen lényegében kilógnak a nyelvi rendszerből, a "helytelenek" pedig sokkal inkább megfelelnek a nyelv rendszerszerűségének, tehát kevesebb energiát, figyelmet igényel létrehozásuk.

Egy példával: az egyik legmegbélyegzettebb nyelvi forma manapság a "nákolás", azaz amikor egyes szám első személyben is hangrendileg illeszkedő toldalékot használ valaki. Mi történik ilyenkor? A magyar nyelvben a hangrendi illeszkedés a legalapvetőbb szabályok egyike, a feltételes módú alakok mindegyikére kiterjed a szabály hatása: azt mondjuk olvasna, nézne, olvasnál, néznél - és így tovább. Ha valaki "nákol", azaz első személyben azt mondja, hogy olvasnák, egyszerűen alkalmazza ugyanazt a szabályt, amit minden más esetben. Miért lenne ez a forma rosszabb, helytelenebb, mint a hangrendileg nem illeszkedő olvasnék? Más oka nincs, mint hogy valaki egyszer annak minősítette, s elég hatalma volt hozzá, hogy nézete uralkodóvá váljon. Ezért aztán ma megbélyegzik azokat - akármilyen szellemi képességekkel, diplomával, kultúrával rendelkeznek is -, akik ezt a természetes, a magyar nyelv rendszerébe illeszkedő alakot használják.

Mi akkor a megbélyegzés alapja? Miért a természetesebb, rendszerszerűbb változatot ítélik "helytelennek"? Igazából ilyenkor nem a nyelvi formát, hanem azt a csoportot minősítik, amely a formát jelemzően használja. A középosztálybeli értelmiségi családokban sokkal több esélye van annak, hogy a gyerek kicsi korától kezdve otthon is a sztenderd változatot hallja, ezt tanulja meg, más gyerekek viszont saját nemsztenderd nyelvváltozatukat. Az iskola és a hivatalos élet a sztenderdet követeli, a sztenderdet az egyébként hatalmon lévők beszélik elsődleges nyelvváltozatként, így az ő gyerekeik saját nyelvváltozatukon beszélhetnek az iskolában, míg más gyerekeknek a tananyag mellett egy új, addig alig használt nyelvváltozaton kell érteniük és beszélniük. Ez eleve előnyös helyzetbe hozza a társadalmi elit gyerekeit, s ha ez az előny még a többiek nyílt megbélyegzésével is társul, akkor biztonságosan konzerválja és át is örökíti az elit hatalmát.

Amikor mindez ugyanannak a nyelvnek a különböző változatai között nyilvánul meg, akkor sokak számára kevésbé vehető észre, mint amikor nyelvek között alakítnak ki hasonló társadalmi rangsort. Ilyen kísérlet az utóbbi időben nagy port felvert szlovák nyelvtörvény, amely a magyar nyelvhez az alacsonyabbrendűség érzését társítja, hiszen használatát lényegében a szűk családi és baráti kör színtereire szűkítené. A nyelvi emberi jogokkal foglalkozó szakirodalomban - az etnicizmus fogalmának mintájára - lingvicizmusnak nevezik azt az ideológiát, amely egyes nyelveket vagy nyelvváltozatokat alacsonyabbrendűnek nyilvánít vagy akár csak akként kezel. A magyar nyilvános használatát büntető szlovák nyelvtörvény tehát háttérideológiáját tekintve nem különbözik attól a magyar iskolákban általános, sőt egyenesen elvárt pedagógiai gyakorlattól, amellyel a gyerekek magukkal hozott elsődleges nyelvváltozatainak használatát büntetik: empirikus adatok tömege igazolja, hogy a tanárok a "helytelen" alak használatát nem egyszerűen "helytelen" beszédnek tekintik - bár ez is szembemegy minden nyelvészeti és nyelvi emberi jogi alapelvvel -, hanem a gyerek szellemi vagy jellembéli tulajdonságaira tesznek elmarasztaló megjegyzést.

A nyelvhasználaton alapuló megbélyegzés mechanizmusa azonos a megbélyegzés többi formájáéval. Most szeretnék rátérni a megbélyegzés nyelvi mechanizmusára - hiszen ez a nyelvi háttér teszi egyáltalán lehetővé, hogy a fizikai jelzéseken (tényleges bélyeg, jel rápecsételése valakire) túl a nyelvi megbélyegzés sokkal elterjedtebb és észrevétlenül, de annál hatékonyabban működő módozatai is kialakuljanak.

A nyelvi megbélyegzés mechanizmusa is azon alapul, amin a megbélyegzés általában: azon, hogy minden, ami átlagos, megszokott, tömegesen előforduló, az egyben tartalmi értelemben normális is, és minden, ami az átlagostól, megszokottól eltér, az egyben valamilyen módon deviáns, káros, rossz, veszélyes, de legalábbis gyanús, hogy ezek közül valamelyik. A nyelvi jelentés kialakulásának alapvető eleme, hogy az egyes kategóriákat meghatározó tulajdonságegyüttesek csomópontokat hoznak létre (ezt egy másik elmélet prototípusnak nevezi), s a kategória azon elemei számítanak "normálisnak", amelyek a lehető leginkább megfelelnek a tulajdonságegyüttesnek. Például a MADÁR kategória alapvető tulajdonságjegyei közé tartozik, hogy kétlábú, szárnya van, csőre van, toll borítja, tojással szaporodik, repül - és ez utóbbi tulajdonság miatt nemigen gondol senki elsőnként a pingvinre vagy a struccra, amikor a MADÁR kategória egy elemét meg kell neveznie, hiába illik rá mindkettőre a többi tulajdonság. A kategóriák elemei között tehát vannak tipikusnak és atipikusnak tartott elemek - a nyelvi besorolás ezeket azzal különbözteti meg, hogy az elsőt jelöletlenül hagyja, a másodikhoz viszont valamilyen kiegészítést fűz, ezzel jelzi, hogy a nyelvi kategóriának az az eleme valamilyen módon "nem természetes". Ez a kiegészítés sokszor rejtett társadalmi ítéleteket leplez le: például szoktak "női sofőröket" emlegetni, de nem szoktak "férfi sofőröket" akkor, amikor valaki hibát követ el vezetés közben. Ha a hibázó nő, akkor "persze, hülye nő" megjegyzést szokás tenni - a hibát abból vezetve le, hogy az illető nő, ezért hibázott. Ha a hibázó férfi, akkor ő egyszerűen "hülye" - a hibát ebben az esetben nem az illető neméből, hanem saját személyiségéből vezetik le, azzal kapcsolják össze. Ez egyben azt is implikálja, hogy a "sofőr" eleve férfit jelent, s amíg ez így van, ez egyben azt is föltárja, hogy még ma sem természetes az, hogy nők is vezetnek autót. (Ennek persze más megnyilvánulásai is vannak, például az, hogy a játékautókat a "fiújátékok" közé sorolják.)

Nagyon hasonlít ehhez az a jelenség, hogy a magyar nőket nem lehet úgy megszólítani, hogy ne legyen lekezelő, ne utaljunk az életkorukra és/vagy családi állapotukra. A magyar nyelvben nem létezik olyan, a nők megszólítására szolgáló semleges kifejezés, mint a férfiak esetében az úr: a hölgy lekezelő, finomkodó, atyáskodó, a kisasszony ósdi és a korra meg a családi állapotra utal, az asszony szintén, tehát a nőt eleve nem önmagaként, hanem valaki máshoz való viszonyában tünteti föl. Mindez természetesen azért van, mert a kulturális hagyományok szerint a nőknek nem is volt önálló, apjuk vagy férjük nélkül definiálható létük, s a magyar nyelv ezt az állapotot őrzi - és teremti újra nap mint nap.

A jelöltség - a szó nevében is benne van - már önmagában is hajlamosít a megbélyegzésre: a kategória egyik elemét természetesnek, a másikat természetellenesnek láttatja.

A jelöltség lehet rejtett, mint a fönti példában, de lehet egészen nyílt is, amikor a szokásostól eltérőre jellemző kategóriatulajdonságokat negatív jelentésű szavak jelzik. Ilyen például a hülye, gyagyás, bogaras, golyós stb. Előfordul, hogy a szavak negatív jelentése szóösszetételekben, jelzőként válik nyilvánvalóvá: például amikor valaki arról beszél, hogy cigányútra ment a falat, az nem gondolja magát rasszistának, és nyilván nem is az, hiszen pusztán egy évszázadok óta használt, bevett kifejezést használ. De valóban olyan ártatlan-e ez a szó? Itt azt jelenti, hogy "rossz" helyre ment a falat, "félrenyelt" az illető, s ha a cigánykerék szót is mellé vesszük, ami a fejreállt világot, furcsa, a járáshoz képest nem természetes mozgást jelöl, akkor egyértelmű, hogy a cigány szónak a magyar nyelvben önmagában is pejoratív jelentése van. Ha egyszer sikerül majd elérni, hogy a társadalmi feszültségek megszűnnek, a magyarországi cigányság nem lesz diszkriminálva, és nem lesz rasszizmus sem, de továbbra is használjuk a cigányútra ment kifejezést, akkor tudnunk kell, hogy ez az egyetlen kifejezés önmagában is képes a negatív sztereotípiák fölélesztésére: a nyelvet tanuló kisgyerek a nyelvbe kódolva, észrevétlenül tanulja meg, hogy a cigány valami nem jót jelent.

Éppen emiatt a rejtett, kódolt öröklődés miatt annyira veszélyes a nyelvi megbélyegzés. Nem szoktunk azon gondolkodni, hogy "rendjén való-e" asztal-nak nevezni az asztalt vagy almá-nak az almát - így hát azon sem szoktunk gondolkodni, hogy rendjén való-e "női sofőrökről" vagy "cigányútra ment" falatról beszélni. De mivel az utóbbi két kifejezés magában foglalja, hogy a nők sofőrködése nem természetes, illetve hogy a cigányok rosszak, csalfák, nem a helyes, egyenes úton járnak, ezeket a "természetesnek" föltüntetett gondolatokat anélkül adjuk át a következő generációknak, hogy tudatában lennénk annak, hogy ezek a nyelvi elemek milyen nagy, több évezredes, több évszázados kulturális hagyományokat aktiválnak pillanatok alatt.

A jelöltség kialakítása, azaz a nyelvi megbélyegzés leggyakrabban előforduló eszköze talán a kulturális hagyományok szövegbe hívása, megidézése, illetve a rejtett értékjelentések megjelenése - ezekre hoztam példát az imént. De a nyelvi megbélyegzésnek számos más rejtett megnyilvánulási módja is van: ilyen, amikor implikációk vagy előfeltevések szintjén jelenik meg a jelöltség. Ha valaki azt mondja például, hogy "ha jobban akarunk teljesíteni, akkor fiatalokat kell alkalmaznunk", akkor ez egyrészt azt az előfeltevést hordozza, hogy most nem fiatalok dolgoznak a cégnél, másrészt azt implikálja, hogy a fiatalok jobbak, mint az idősebbek.

Azért hoztam épp ezt a példát, mert az utóbbi évek magyarországi diszkriminációs gyakorlatának egyik legburjánzóbb és legészrevétlenebb megbélyegző ideológiája bújik meg benne, az "age-izmus", azaz az életkoron alapuló diszkrimináció. Vannak foglalkozások, amelyekben az életkor releváns, és a fiatalabb kor valóban érték - például a sportban. De ha a szemlélet ellenőrizetlenül trenddé, majd általános, reflektálatlan "igazsággá" válik, akkor ezzel egyidőben kialakul a megbélyegzés is, és a preferált tulajdonság ellentéte azonnal negatív jelentésűvé válik, és diszkrimináció alapjául szolgál. Ma, ha valaki "nem elég fiatal", bármit jelentsen is ez, a közfelfogás szerint nemcsak válogatott sportolónak alkalmatlan, hanem minisztériumi főosztályvezetőnek, bankigazgatónak és hovatovább bármilyen foglalkozás betöltésére is.

A nyílt megbélyegzést többnyire fölismerik az emberek, a rejtett természetesen attól rejtett, hogy a nyelvi jelentés olyan szintjén jelenik meg, amelyet az emberek többsége ugyan nagyon pontosan kódol és dekódol, de mindez nem tudatosul, észrevétlen, reflektálatlan marad bennük. Az említett megjelenési formák - értékjelentés, implikáció, előföltevés, kulturális hagyományok behívása - a jelentés rejtett síkjain működnek, de tudatosíthatók. Attól függően, hogy a beszédpartnerek a nyelvi tudatossága milyen szintű, azaz mennyire hozzáférhetőek számukra a jelentés rejtettebb szintjei, a nyelvi megbélyegzés lehet mindkét fél számára nyílt - ilyenkor a megbélyegző valószínűleg szándékosan stigmatizál, de a megbélyegzett észreveszi, és tiltakozhat ellene. Ha a rejtett szinteken jelenik meg a megbélyegzés, a megbélyegző lehet ennek tudatában - ebben az esetben a szándékosság szintén nyilvánvaló, de a megbélyegzett csak akkor tiltakozhat ellene, ha az ő nyelvi tudatossága is olyan szintű, hogy tudatosul benne a megbélyegzés. Természetesen lehet szándéktalan a megbélyegzés, ha a megbélyegző számára reflektálatlan saját szövege, és ekkor is lehetséges, hogy a megbélyegzett számára viszont az - ilyenkor, ha a megbélyegzett szót emel a megbélyegzés ellen, a megbélyegző többnyire nem érti, "mi a baj" nyelvi viselkedésével. Végül lehet a nyelvi megbélyegzés mindkét fél számára reflektálatlan - ebben az esetben akaratlanul teremtik újjá a megbélygző kulturális diskurzust, elevenítik föl, erősítik meg a megbélyegző ideológiát.

Nyelvészeti szempontból tehát két dolgot tartok rendkívül fontosnak, ahhoz, hogy a megbélyegzés gyakorlata megszüntethető, de legalábbis mérsékelhető legyen.

Az egyik a nyelvbe kódolt újratermelődés megakadályozása. Amíg a nyelv természetesnek, magától értetődőnek tüntet föl valamit, addig a nyelv elsajátításával a kisgyerekek szükségképpen ugyanazt a megbélyegző ideológiát sajátítják el, amit éppen megszüntetni szeretnénk. Azért van ez, mert a nyelv újrateremti az ideológiai kereteket, annak érdekében, hogy a nyelvbe kódolt rejtett üzenetek értelmessé váljanak - visszautalva az előadás elejére: a nyelv nem pusztán tükrözi, hanem alkotja is a valóságot. A rejtett nyelvi megbélyegzés, s ezzel a megbélyegző ideológia kiiktatására tesz kísérletet a "politikailag korrekt" beszéd propagálása - vegyük észre, hogy ebben az esetben egy jelölt kifejezésről van szó, mintha nem egyszerűen "korrekt" lenne ez a beszéd, hanem az emberi jogi (és nyelvész) aktivisták kedvére tett engedményről, vagy hogy egy másik stigmatizáló kifejezést is alkalmazzak, valakik "bolondériájának" megtűréséről lenne csupán szó. Tehát még egyszer, most már pontosítva: a korrekt beszéd elterjesztése, ennek kívánalma a médiában, a tudományos és politikai közéletben alapvető elvárás kellene hogy legyen.

A második szorosan az előzőhöz kapcsolódik: a nyelvi tudatosság növelése nélkül nem tudunk korrekt beszédet teremteni. Éppen ezért sokkal hasznosabb lenne, ha a gyerekek az iskolában a határozófajták bemagolása helyett a jelentések különböző, nyílt és rejtett szintjeivel ismerkednének, s az iskolába már nem járók erről hallanának minél többet, nem pedig azt sulykolnák a nyelvművelő műsorok, hogy miért érezze magát butának és műveletlennek a magyar emberek többsége, ha az édesanyjától tanult nyelvváltozatot beszéli. A nyelvi tudatosság növelése egyébként más haszonnal is járna: sokkal nehezebb lenne manipulálni az embereket, hiszen a nyelvi manipuláció a leghatékonyabban éppen a rejtett jelentésszinteken működik.

Még egyszer bocsánatot kérek, hogy egy nemrégiben kialakult, halaszthatatlan kötelezettség miatt nem tudtam személyesen is résztvenni a konferencián, és még egyszer köszönöm a szervezők rugalmasságát - és az Önök figyelmét.

További sikeres konferenciát kívánok!