Zsélyi Ferenc:
Mi viszi színre a kogníciót?
Nem azt vizsgálom, hogy milyen kognitív aspektusai vannak a kommunikációnak, hanem azt, hogyan kommunikáljuk a kogníciót?
A kommunikáció diskurzusai jelek közvetítésével viszik színre az információt vagy annak hiányát. A színrevitel karakterekbe (eredeti értelmében cselekvési formákba) csomagolva továbbítja és fogadja mindazt, ami a communi(cati)o része.
Ezek a közvetítő jelek szükségképpen kognitív egységek is egyben. Kérdés, hogy a kogníció kommunikál vagy a kommunikáció teszi lehetővé a kognitív cserefolyamatokat?
A közlés folyamataiban a kogníció médiumként közvetít a reprezentáció tartományai között. A kommunikációt a kogníció színreviteleként konceptualizálom: a cogito-t emblematizáló kétely és a szubjektum tudata eszerint egy olyan mediatizációs folyamat összetevői, amely szükségszerűen technologizált és reprezentatív, grammatikus és retorikus, morfológiája és szintaxisa van, és kép(zet)eket, valamint azok értelmét közvetíti, illetve tárolja.
Az ebből következő reprezentativitás okán állítom azt, hogy a kogníció olyan kommunikáció, amely a kognitív egységek cseréjének, az információcserének és a kommunikációnak a hármas összetételű ökonómiájában vesz részt.
Az a kérdés, hogy a communi(cati)o a kogníció apokalipszise vagy epifániája? A közléssel lelepleződik a kognitivitás formalizmusa vagy megdicsőül? A kogníciót a morfológia egységesítő különbségei vagy a diakritika disszeminációs homonímiáinak/homográfiáinak az irányában bontja szét a közlés, az a folyamat, amely vagy felöltözteti, vagy leleplezi, esetleg helyettesíti, netán egyszerűen a maga valójában engedi beteljesedni?
Érvelésemben rámutatok, hogy a kognitív vizsgálatoknak az előzményeire lelhetünk a középkori ikonográfiában, a XVIII. században kialakuló "matézis" típusú tudásformákban, majd pedig a XX. század elején a Gestalt pszichológiában, a mítoszkutatásban és az elméleti pszichoanalízisben. Az emblematák tablói olyan összetett képek, amelyek az őket kísérő rövid szentenciákkal jól közölhető, könnyen befogadható és raktározható egységekben tették elgondolhatóvá a kor episztéméjét.
Amellett foglalok állást, hogy a konferencia címében szereplő két pólus valóban a szimbolikus ökonómiák tartományának a két kezdete vagy két vége, amelyek kölcsönösen biztosítják a közölhetőséget és a gondolatot.