Sándor Klára:
A jelentés dinamikus és emergens modellje
A konferencia központi kérdése a kommunikációkutatás és a kognitív tudomány kutatási hagyományai miként illeszthetők: riválisok vagy együttműködő területek-e inkább, vagy mindkettő? Mikor "szükségesek" egymás számára, mikor nem? Nyilvánvaló, hogy a válasz nagyban függ attól, a kommunikáció-, illetve kognitív kutatást milyen elmélet(ek) alapján, milyen módszertan(ok) segítségével végezzük.
Előadásomban a természetes nyelvekre érvényes nyelvi jelentés olyan modelljét mutatom be, amelyben a fönti kérdésföltevés szinte értelmét veszti, hiszen a két területet nem egymást kiegészítőnek, hanem egyenesen szétválaszthatatlannak mutatja.
A modell az evolúciós nyelvészet és a társalgáselemzés megfontolásaira épül. A jelentést dinamikus és emergens természetűnek és egyben rétegzettnek tételezi (és tapasztalja). Ezek a rétegek egymásra épülő szemantikai tereket alkotnak (a szó szerinti jelentéstől a kulturális diskurzusokig), és nyilvánvalóvá teszik, hogy a jelentés lényegében interpretációk láncolata. A jelentésnek ez a modellje egyenesen következik a nyelv evolúciós fölfogásából, amelyben a nyelv nem pusztán modellezhető evolúciósan, metaforikus értelemben, hanem az evolúció része: széles értelemben biológiailag determinált, az ember biológiailag huzalozott társas tulajdonságainak egyike. A jelentés összetettsége, dinamikus és emergens volta pedig természetes következménye azoknak a strukturális sajátosságoknak, amelyek a jelentés kialakulásának helyét, az agyat jellemzik.