Pólya Tamás:
Szolipszista kogníció vs. megismerő kommunikáció
avagy 'Fel tudja-e törni a kommunikatív majom a kogníció dióját?'
Ha van alapvető különbség megismerés és kommunikáció között, akkor az a kogníció lényegileg monologikus és a kommunikáció lényegileg dia- vagy polilogikus jellege. Minden tudásszerzés végső soron egyéni, mert elmebeli/agyi teljesítmény, ezzel szemben minden kommunikációs aktus bármiféle definíció szerint társas ténykedés.
Jane Goodall egyik filmjében látjuk, ahogy egy éhes nyugat-afrikai csimpánz egy fadarabbal akkurátusan töröget egy pálmadiót (Lickey 2002) - ez egyszemélyes cselekvés. Viszont e ténykedést megtanítani (vö. McGrew 1992, Tomasello 2002, Humle és Matsuzawa 2001) - kommunikatív viselkedés. Ám maga a megismerő folyamat szükségszerűen egyéni teljesítmények összege akkor is, ha szociális környezetben történik, több ágens erőfeszítéseként. Társassá és kommunikatívvá akkor válik, ha a cselekvőknek sikerül összehangolniuk nemcsak külső, de elmebeli ténykedésüket is - amikor az egyszerű mímelésből megszületik az ösztönzött kognitív utánzás és a cselekvési szándék felismerése, s a szemantikailag üres viselkedésekből az utánzott, tartalmas jel, azaz a referencia és a konvenció.
A kommunikált kogníció - a tanítástól a történetmesélésen át a párbeszédig és a nyomtatott könyvig - elképzelhetetlen közösen birtokolt jelekről való tudás, azaz szemiotikai közösség nélkül; s elvezet a kultúrához, ami a jelrendszeren túli világról szóló, közösen birtokolt hit és tudás. A konferencia fő kérdése innen szemlélve így fogalmazható át: mi az, ami "feltöri", és közössé teszi a kogníció "dióját", vagyis mi az az emberi megismerésben, ami lehetővé teszi, hogy közös jelhasználó cselekvéssé érjen az eredendően monologikus tudás?
Tekintsünk két jellegzetes választ: egy tisztán fogalmit és egy inkább empirikus jellegűt a kognitív pszichológia részéről. Egyfelől, a filozófus John R. Searle munkáiból (1997, 2000) kiolvasható válasz szerint a kogníció és kommunikáció közötti közvetítés alapja lehet az egyéni intencionalitást kiegészítő kollektív intencionalitás, az a képesség, hogy felismerjük és összehangoljuk mozdulatainkat, gondolatainkat és szándékainkat. Searle szerint e képesség adottként rendelkezésünkre áll. Másfelől Herbert C. Clark és munkatársai pszicholingvisztikai kísérleteik értelmezésekor és dialóguselemzéseikben a beszélő és hallgató együttműködését és közös cselekvését tételezik, s hogy a kommunikáló felek kölcsönös tudást (common ground) alakítanak ki, amely biztosítja jelentéseik összhangba kerülését (Clark 1992, Clark 1996).
Searle válasza azért nem kielégítő, mert úgy oldja meg a problémát, hogy feltételezi a megoldást: elméleti primitívumként kell elfogadjuk, hogy létezik kollektív intencionalitás. Clark válasza a nyelvi és nem-nyelvi szándékok felismerése és a jelentéstulajdonítás nehézségeivel szembesít, ahol viszont a kommunikációs siker, a helyes értelmezés mindenkori biztosíthatósága tűnik bizonytalannak (Pólya 2005). A jelentésazonosítás problémái láttán végül inkább a searle-i axiomatikus választ fogadjuk el, miszerint a kommunikáció alapjául szolgáló kollektív intencionalitás csodálatos evolúciós fejlemény, egyfajta adomány.
Ám ezzel a tudományos értelemben szinte üres magyarázattal azt is el kell fogadnunk, hogy a konferencia fő kérdésének megválaszolására tett erőfeszítéseink nem jártak sikerrel, s hogy hiába próbáltuk kívülről, a nyelv kollektív közegében felfedni a kogníció és kommunikáció összekapcsolódásának titkát. Mert a probléma megoldása szempontjából, még ha közösen is, de belülről értük el a dió héját - vagy a vizsgálódás nyelvjátékának folyómedrét, ahogyan Wittgenstein - s vele együtt Searle is - mondaná.
Hivatkozások:
Clark, H. H. (1992): Arenas of Language Use. Chicago, IL, Stanford, CA: The University of Chicago Press and CSLI.
Clark, H. H. (1996): Using Language. Cambridge: Cambridge University Press.
Humle, T. és Matsuzawa, T. (2001): Behavioural Diversity among the Wild Chimpanzee Populations of Bossou and Neighbouring Areas, Guinea and Côte d'Ivoire, West Africa. Folia Primatologica 72: 57-68.
Lickey, D. (2002): Jane Goodall's Wild Chimpanzees. 42'
McGrew, W. C. (1992): Chimpanzee Material Culture: Implications for Human Evolution. Cambridge: Cambridge University Press.
Pólya, T. (2005): „The effect theory of meaning. A cognitive pragmatic approach to the constitution of meaning in verbal interaction. Ph.D. értekezés.
Searle, J. R. (1997): The Construction of Social Reality. New York: The Free Press.
Searle, J. R. (2000): Elme, nyelv és társadalom: a való világ filozófiája. (ford. Kertész B.), Budapest: Vince Kiadó.
Tomasello, M. (2002) [1999]: Gondolkodás és kultúra.(ford. Gervain J.) Budapest: Osiris Kiadó.