Andok Mónika

A hírek mint kulturális szimbólumok

Annak bemutatása előtt, hogy miként gondolkodom a hírekről, először néhány gondolatot szeretnék leírni arról, miként gondolkodom a kommunikációról, a társadalmi kommunikációról. Dolgozatom írása közben két elméletet tartottam szem előtt. Az egyik a nemzetközi szakirodalomból ismert, James Carey nevéhez fűződő elmélet: a kommunikáció rituális modellje. Ennek kidolgozása során Carey arra törekedett, hogy a transzmissziós modellekkel szemben inkább kultúrába ágyazottan írja le a kommunikációt. Nem csupán az egyszeri információátadás aktusára koncentrál. Megemlíti azt is, hogy a rituális modell kidolgozása során elsősorban a Chicagoi Iskola eredményeire támaszkodott, külön kiemelve George Herbert Mead, Robert Park valamint Erving Goffman nevét. Magát a kommunikációt Carey a következőképpen definiálja: "communication is a symbolic process whereby reality is produced, maintained, repaired, and transformed." [1] (Carey, 1992, 23.) Vagyis a kommunikáció során nem a valóságból leszűrt információkat adjuk tovább beszédpartnerünknek, hanem magában a beszélgetésben fogjuk megteremteni a valóságot.

A másik kommunikációs elmélet a magyar szakirodalomból ismert, Horányi Özséb participációs elmélete (Horányi 1999). Ez annyiban közel áll Carey elgondolásához, hogy az amerikai szerző által, a rituális modell egyik kulcsszavának tartott participációt emeli kulcspozícióba a társadalmi kommunikációs folyamatokban. "In a ritual definition, communication is linked to term such as sharing, participation, association, fellowship and the possession of a common faith." [2] (Carey, 1992, 18.) Horányi definíciója a következőképpen szól: "A kommunikáció participációs felfogása, abból indul ki, hogy a kommunikáció voltaképpen a probléma felismeréséhez és a problémamegoldáshoz szükséges releváns felkészültség elérhetőségét jelenti egy (problémamegoldó) ágens számára. Ez egy állapot: az ágens világának egy lehetséges állapota." (Horányi 1999, 22.) A modellben fontos szerep jut a közösségnek, melyeket épp a problémamegoldásra való közös felkészültség valamint a kooperációra (esetleg kompetícióra) való igény teszi közösséggé.

A közösségek ilyetén leírásának fontos szerepe van a hírek magyarázatában, hiszen a médiában prezentált hírek épp attól nagy hatásúak, hogy egy egész közösség osztozik abban a hitben, hogy az ott bemutatott dolgok igazak, objektíven vannak bemutatva és a közösség számára relevánsak. Ennek jelentőségét nemigen vitatják a médiakutatók. "Schultz (1997) szerint a közönség fragmentálódása felé mutató tendenciák ellenére a televízió és a sajtó az információk, eszmék és az állampolgárok számára még mindig a széles körben osztott közös tapasztalatok legfontosabb forrásai." (idézi McQuail, 2003, 144.) Horányi ezt még azzal egészíti ki, hogy ezekben a (problémamegoldó) közösségekben az ágens számára elérhető többletfelkészültség van. S ami a hírek szempontjából kiemelendő, hogy ez a többletfelkészültség strukturált, mégpedig: "... a nem természetes közösségekben elérhető többletfelkészültségben egymást részben vagy teljesen átfedő tematikus mezők különböztethetők meg ... így a kultúra, a jog, az ideológia, a vallás(ok), a tudomány(ok), a gazdaság és a technika. Ezek a tudások voltaképpen a nem természetes közösségek konstitúciójában (más szóval az életvilág makrostruktúrákba - sajátos rendszerekbe - való egyesítésében, integrációjában) a kódokkal analóg módon működnek." (Horányi 1999, 32.) A tematikus mezők kiemelése azért fontos, mivel a hírek maguk is ezen tematikus mezőkhöz köthetően jelennek meg a híradásokban és épülnek be az emberek gondolkodásába. Ráadásul ezen tematikus mezők az egyén életvilágának is leképezései lesznek. Itt fontos megemlíteni egy friss, a hírek befogadását és megértését vizsgáló kutatást, melyet az UNESCO megrendelésére folytattak 1991-ben, s melynek elnevezése News of the World [3] volt. A vizsgálatban résztvevő és az eredményeket bemutató Klaus Bruhn Jensen azt írja, hogy a híreket azok értették meg, akik a saját életük tematikus mezői és a hírek (az ő szavával élve) szupertémái között megtalálták a kapcsolatot. Ezek minden esetben az iskolázott befogadók közül kerültek ki. Míg a másik csoport többnyire egyfajta "konspirációs" elméletben hitt. "The first group refers to a double reality in terms of conspiracies. ... Examples include coverage of the taxation vans which clearly shows vehicles of a particular make, perhaph by agreement between the journalist and the automobile salesman, and developments in the meat industry that might be accounted for as a conspiracy between the industry and the supermarkets marketing their products, and against the best interest of both workers and consumers." [4] (Jensen, 1999, 133-134.)

Az eddigiek alapján tehát azt szeretném hangsúlyozni, hogy az én hírvizsgálatomban is inkább a hírátadás folyamatának társadalmi vetületei, a hírek szerepe a társadalmi kommunikációban, hangsúlyozódik és nem az egyszeri hírátadás folyamata. Ezen vizsgálatnál mindenképpen meg kell említeni a történelmi dimenziót is - esetemben ez az első magyar nyelvű lap megjelenését, 1780-at jelent - vagyis, hogy korról-korra miként változtak a hírek, változtak-e egyáltalán, s ha igen miben? Ezen dimenzió vizsgálatának szükségszerűségére Carey is utal: "A ritual view of communication is directed not toward the extention of messages in space but toward the maintenance of society in time, not the act of imparting information but the representation of shared beliefs." [5] (Carey, 1992, 18.)

A nemzetközi szakirodalomból még egy szerzőre, Sonja Livingstonra szeretnék utalni, aki legutóbbi tanulmányaiban azt javasolja, a kommunikáció kutatói ne végletesen elválasztó törésvonalat lássanak transzmissziós és rituális modell között, hanem inkább ugyannak a jelenségnek két arcát, melynél az egyik leírás inkább a térre, a másik az időbeli terjedésre jó. Egyben azt is javasolja, hogy a médiakutatásokban a mindenkori befogadó kerüljön kulcspozícióba. "I have argued that a focus on time- space relations in late modernity provides a usual framework for refocusing some of the ways in which audience researchers have considered the problem of mediated knowledge and contextual embedding. In so doing, I have suggested that we abandon certain dichotomies which have structured the field - transmission v. ritual model of communication." [6] (Livingstone, 1999, 101.)

Azt, hogy miként összegzem a hírekkel kapcsolatos gondolataimat két, látszólag távoli reprezentációs forma bemutatásával kezdeném, az idő és a tér társadalmi "megtapasztalhatóságának" bemutatásával. Bár ha az iménti Livingstone idézetre gondolunk talán nem is olyan távoli e két fogalom. Úgy vélem, számos hasonlóságot találhatunk a hírek funkciójával és működésével kapcsolatban. Az idővel kapcsolatban Norbert Elias elgondolását, míg a térrel összefüggésben James Carey-ét fogom ismertetni.

Az idő természetével kapcsolatban Elias két elképzelést említ. Az egyik Newtoné, aki fizikusként úgy vélekedett, hogy az idő objektíven, pontosan mérhető valami. Vele szemben Kant, mint filozófus azt állította, az idő szubjektív, velünk született élményforma. Elias ez utóbbi mellett foglalt állást, úgy véli, az idő szociális konstrukció, a társadalom életének egyik rendezője. Történelmi utalásokat tesz, felidézi azt a középkori mondást, hogy: Minden városnak saját ideje van. Vagyis minden városban a saját dóm, templom órájához igazították az emberek az életüket, s városról városra lehet némi eltérés a "pontos időben". "Az idő kifejezés tehát utalás két vagy több állandóan mozgásban lévő történéslefolyás pozícióinak vagy szakaszainak erre a megfeleltetésére ... Ami egy kommunikálható szociális jelképben, az időben fejeződik ki." (Idézi Karácsony, 1997, 135.) Vagyis az idő fogalmát nem valami eleve adottként értelmezi, hanem a társadalmi gyakorlat során kikristályosodott szimbólumként kezeli. Igen magas fokú szimbolikus szintézisként utalva rá. (Elias 1990, 28.) Néhány gondolatot Carey is hozzáfűz az idő, mint társadalmi szimbólum kérdéséhez, mégpedig a távíróhálózat kiépülése által szükségessé vált időzónák megteremtéséhez, kiépítéséhez. Ennek hatásait a következőkben látja: "In 1883 the telegraph permitted the development of time zones so that one could determine the precise time, down to the minute and second, at any point in the nation. This not only created the knowledge of the time a call was received at the other end of a long-distance wire but also, more importantly, permitted and encouraged the detailed regulation and control of human activity within the expanded space defined by uniform time." [7] (Carey, 1997, 322.)

A másik bemutatandó társadalmi kategória: a tér. Carey szerint a teret háromféle reprezentációs formában tudjuk bemutatni, leképezni és megtanulni. Az első a vizuális modell, térkép formájában. A második az orális érzékelés, amikor megtanulja az ember, hogy a hangzó szöveget milyen távolságból lehet érteni és milyenből nem. A harmadik a kinezikus modell, amikor mozgással, tánccal tanuljuk meg észlelni a teret. A három közül én most csak a térképekkel kapcsolatos elemzésére utalnék. Ahogy Elias az időt, úgy Carey a teret tartja szimbolikus módon bemutatottnak a térképeken. Ráadásul minden térkép sajátossága, hogy nem minden elemét mutatja be a környezetnek, számos elemet redukál, mégpedig a könnyebb érthetőség végett. Úgy véli, kezelhetőbbé teszi a teret az információk redukálása. Majd hozzáfűzi, hogy ugyanarról a térről többféle térkép létezik melynek jelentős következményei vannak: "However, different maps bring the same environment alive in different ways, they produce quite different realities. Therefor to live within the purview of different maps is to live in different realities. Consequently, maps not only constitute the activity known as mapmaking, they constitute nature itself." [8] (Carey, 1992, 28.)

Láthatjuk tehát, hogy mindkét szerző elfogadhatóan érvel és kiáll amellett, hogy olyan kategóriákat, melyeket a fizika tudománya által fixnek, rögzítettnek és "objektívnek" tartottunk, valójában a társadalmi érintkezés, a társadalmi kommunikáció során mint szimbólumokat használjuk. Olyan szimbólumokat, melyek hasznossága és alkalmazása társadalmi tapasztalat eredménye. S éppen azért használjuk akár az időt vagy a tér esetében a térképeket, mert történelmileg létrejött, jól kommunikálható, társadalmi szimbólumok.

Dolgozatomban hasonlóképpen mutatom be - a rituális modell nyújtotta kereteken belül - a híreket. Melyek tehát történelmileg létrejött, jól kommunikálható, társadalmi szimbólumok. Értve ezalatt, hogy olyan szimbolikus formára képesek hozni a világ történéseit, egy nap alatt lezajlott események sokféleségét, hogy az az emberek vélekedéseibe, tudásába beilleszthető, azokkal harmonizáló legyen. Ez a szimbolikus forma történelmi folyamat eredményeként jött létre, a hírlapírás megjelenése előtt más elbeszélési formákat használtak arra a célra, hogy egy társadalmilag osztott világképet megfogalmazzanak és fenntartsanak (gondolok itt a prédikációkra, anekdotagyűjteményekre, stb.) A jól kommunikálhatóság létrejötte is, mármint nyelvi, szerkezeti formában, hosszabb folyamat eredménye, amíg kikristályosodott a ma is élő hírszerkezeti forma.

A nemzetközi szakirodalomban is találkozhatunk azzal az elképzeléssel, hogy a hírek valójában társadalmilag létrehozott, kialakult formák, elsősorban Roger Silverstone-t említeném, aki két irányból vizsgálva - az általa Giddens-szel fémjelzett fenomenológiai megközelítéssel, illetve a pszichoanalitikus irányt Winnicott-tal - a televíziót, illetve a híreket, majd a következő definíciót adta: "News is addictive, the more so when the world is unsettled. News is a key institution in the mediation of threat, risk and danger and on Giddens' terms as well as Winnicott's, central to our understanding of our capacity to create and maintain our ontological security." [9] (Silverstone, 1994, 17. Részletesebben lásd a hírek definíciós problémáinál, a 2.1-es fejezetben.)

Azt, hogy lépésről lépésre miként jött létre ez a szerkezet és vele együtt az életvilág tematikus mezőinek lefedettsége, mutatom be dolgozatomban.

A hírek kulturaelméleti megközelítése

Ebben a fejezetben azokat a megközelítéseket fogom bemutatni, melyek a kommunikáció rituális modelljéhez köthetőek. Ezen iskola elméletének megalkotója, James W. Carey, Communication as Culture című könyvében kifejti nézeteit a hírekről is. Szembeállítja a transzmissziós modell hírszemléletét a rituális modellével. (Carey, 1992,) Könyvéből kiderül, hogy Carey alapvetően fenomenológiai megközelítésben tárgyalja a kommunikáció kérdéskörét. Úgy véli, hogy a valóságra nem mint valami eleve adottra kell tekintenünk, hanem éppen a kommunikáció által létrehozott társadalmi jelenségre. Ugyanakkor kiemeli, hogy nemcsak a valóság létrehozására, de annak folyamatos fenntartására is szolgál a kommunikáció. "This particular miracle we perform daily and hourly - the miracle of producing reality and then living within and under the fact of our own production - rests upon a particular quality of symbols: their ability to be both representations of and for reality." [10] (Carey, 1992, 29.) Carey szerint a transzmissziós modell azzal foglalkozik, hogy miként ad át információkat, tudást a hírműfaj. Azt vizsgálja, milyen hatással van a befogadók attitűdjére, miként tudja felfedni vagy elferdíteni a valóságot. Esetleg, hogyan tudja a társadalmi integrációt fenntartani. Ezzel szemben a rituális modell szerint hírt írni vagy olvasni egyfajta rituális cselekvés, hovatovább drámai aktus. Vagyis nem az információ megszerzésére összpontosít, hanem arra a drámai cselekvésre, hogy a hírekben az olvasó találkozik a világgal, csatlakozik a világhoz. Ezért a rituális modell nem foglalkozik az egyszeri hír(műsor) funkciójával, hatásával, hanem azzal, hogy mi a reprezentáció szerepe az olvasó életében és hogyan épül be abba.

Carey összevetése a hírműfaj eltérő kommunikációelméleti megközelítései alapján

Carey kiemeli azt is, hogy a hír tulajdonképpen egy történelmi realitás, s úgy véli, pontosan meg lehet határozni annak időpontját amikor létrejött. Ezt Carey a 18-ik századra teszi, s a középosztály igényeihez köti. Szerinte ebben az időben a középosztály átalakuló életmódja, gazdasági körülményei hívtak létre egyfajta átélés-igényt (hunger for experience) mindazzal kapcsolatban ami új, általános vagy egyedi, heroikus, stb. Összefoglalóan tehát: "... news is not information but drama. It does not describe the world but portrays an arena of dramatic forces and action." [11] (Carey, 1992, 21.)

A korábbi - Carey elméleti munkáját megelőző - kutatások közül is ismert néhány, mely mintegy "tudásformaként" kezelte a híreket. Robert Park írja News as a Form of Knowledge című tanulmányában, hogy a hír, szigorúan véve sem nem story, sem nem anekdota, hanem valamiféle nagyon pragmatikus dolog. Érvel amellett is, hogy a hír a legősibb, legelemibb tudásforma lehetett, talán egyidős az emberiséggel. "Thus it seems that news as a form of knowledge, contributes from its record of events not only to history and to sociology but to folklore and literature, it contributes something not merely to the social sciences but to the humanities." [12] (Park, 1966, 137.) Ezzel az elképzeléssel azonban Carey nem ért egyett, nem fogadja el Park érvelését az általános tudásformával kapcsolatban, hanem ragaszkodik hozzá, hogy egy, a 18-ik században létrejött kulturális formának tartsuk a híreket. Azzal érvel, hogy az újságírás kialakulása szorosan összefügg a modern demokráciák kialakulásával, s ezzel a háttérrel vált égetően fontossá annak elkülönítése, hogy egy írott szöveg esetében mi a tény és mi a fikció. "The distinction between fact and fiction, journalism and the novel, was itself a historical creation of the early history of printing, driven by needs of the courts in settling claims of libel." [13] (Carey, 1997, 329-330.) Carey érvelésében különösen azt a szálat tartom a magyar viszonyokra elfogadhatatlannak, amelyben az újságírás és a modern demokrácia kapcsolatáról ír, mivel Magyarországon a nyomtatott sajtó megjelenése a felvilágosult abszolutizmus korára esett, s még 100-120 évnek kellett eltelnie, hogy átalakuljon feudális jogrendszerünk polgári jogrendszerré, s meghonosodjanak egyes demokratikus intézmények.

Mindezek miatt jómagam inkább Park vélekedésével értek egyet, s a dolgozat későbbi részében részletesen be is mutatom, hogy létezett hír forma jócskán a 18-ik század előtt is, alapvetően azonos tematikus tartalommal mint napjainkban. Amiben Careynek igaza van, az az, hogy a 18-ik században - Magyarországon inkább a 19-ikben - erőteljes mértékben formalizálódott a műfaj. Ám ez nem jelenti azt, hogy korábban ne létezett volna.

Ugyancsak kulturális formaként kezeli a híreket Michael Schudson. (Schudson, 1999,) The Power of News című könyvében úgy foglal állást, hogy a hírek legnagyobb jelentősége nem a közönségre tett közvetlen hatásában van, hanem abban, hogy bizonyos vélekedéseket, tudásokat alakít ki és tart fenn. Félrevezetőnek tartja azokat az elképzeléseket, melyek pusztán információként kezelik a híreket, de azokat is, amelyek ideológiai oldalról közelítenek hozzá [14]. Médiaelméletében elköteleződik a kulturaelméleti megközelítés mellett, a médiát tartva a modern élet központi intézményének. Ezen belül a hírekről elmondható, hogy részesei világunk megkonstruálásának, s nem visszatükrözői annak. A híreket, Parkhoz hasonlóan ő is tudásformaként nevezi meg, méghozzá nyilvános közösségi tudásként (news as a public knowledge). Careyvel viszont atekintetben ért egyet, hogy a hírek formája - s ezzel együtt, vagy ennek épp kiváltójaként -, az újságírók munkája is változott. "I want to pursue the notion that news is a historically situated category rather than a universal and timeless feature of human societies." [15] (Schudson, 1999, 38.) S ennek két szálát részletesen ki is fejti, az egyik az elbeszélő forma változásai a politikai események tekintetében, a másik pedig az interjúkészítés technikájának átalakulásai a XIX. század második felétől.

Jegyzetek:

[1] A dolgozatban szereplő angol és német nyelvű idézetek fordításait lábjegyzetben adom meg.
"A kommunikáció egy szimbolikus folyamat, ami által létrehozzuk, fenntartjuk, módosítjuk és átalakítjuk a valóságot."

[2] "A rituális definíció szerint a kommunikáció olyan kifejezésekkel van összekapcsolva, mint például osztozás, részvétel, társítás, közösség, és egy közös hit birtoklása."

[3] News of the World: The Reception and Social Uses of Television News Around the World. A Project Outline, Paris, UNESCO. A vizsgálatban részvevő országok: Beloruszia, Dánia, India, Izrael, Olaszország, Mexikó és az Egyesült Államok.

[4] "Az első csoport a kettőzött valóságra úgy utal, mint egy összeesküvésre. ... Ilyen példák: a kisteherautók adóztatásáról szóló tudósításban egy bizonyos gépjármű-típus szerepeltetése, amely valószínűleg az újságíró és az autókereskedő közötti megállapodás eredménye. És ilyen a húsipar fejlődéséről szóló tudósítás amely talán az iparág és azon bevásárlóközpontok közötti összeesküvésnek tulajdonítható be, melyek saját gyártású termékeiket értékesítik figyelmen kívül hagyva mind a munkavállalók mind a fogyasztók érdekeit."

[5] "A kommunikáció rituális megközelítése nem az információ térben való terjedésére irányul, hanem arra, hogyan marad fenn a társadalom az idők során, nem az információ-megosztás egyszeri aktusára, hanem a közösen vallott hitek reprezentációjára."

[6] "Amellett érveltem, hogy az idő - tér relációra való fókuszálás a késő modernitásban egy szokványos keretet nyújt arra, hogy újra vizsgálatok tárgyává tegyük néhány módját annak, hogy a közönségvizsgálatok miként tekintettek a mediatizált tudás és a kontextuális beágyazódás problémájára. Miközben így tettem, azt javasoltam, hogy adjuk fel azt a kettősséget amely a kutatási területeket felosztotta a kommunikáció transzmissziós vagy rituális modellje szerint."

[7] "1883-ban a távíró lehetővé tette, hogy kifejlesszék az időzónákat azzal a céllal, hogy meg lehessen határozni a pontos időt, egészen percre, másodpercre pontosan a nemzet bármely területén. Ez nemcsak annak az idő-tudásnak a létrehozását jelenti, hogy mikor vették az üzenetet a nagy-távolságú kábel másik végén, de ennél sokkal fontosabb, hogy lehetővé tette és előmozdította az emberi tevékenység részletes szabályozását és ellenőrzését az uniformizált idő által meghatározott, kiszélesedett térben."

[8] "Ugyanakkor a különféle térképek ugyanazt a környezetet eltérő módon keltik életre, és teljesen más valóságokat hoznak létre. Ezért különféle térképek hatáskörében élni azt jelenti, hogy eltérő valóságokban élünk. Végeredményben a térképek nem csak a térképkészítésként ismert tevékenységet alakítják, hanem magát a természetet is."

[9] "A hírek adalékanyagok, annál inkább, minél kevésbé rendezett a világ. A hírek alapeszközei a félelem, a kockázat és a veszély közvetítésének, valamint Giddens és Winnicott meghatározása szerint alapvetőek ahhoz, hogy megértsük azon képességünket mellyel megalkotjuk és fenntartjuk ontológiai biztonságunkat."

[10] "Ez a különös csoda, melyet naponta és óránként létrehozunk - vagyis a valóság létrehozásának csodája és annak, hogy mi ebben a valóságban élünk, a szimbólumok különös minőségén nyugszik, azon, hogy képesek mind a valóság megteremtésére, mind annak reprezentálására."

[11] "... a hír nem információ, hanem dráma. Nem leírja a világot, hanem képet ad drámai erők és tettek kűzdőteréről."

[12] "Tehát úgy tűnik, hogy a hír mint tudásforma az eseménysorozatok rögzítésére nem csupán a történelemhez és a szociológiához járul hozzá, de a folklórhoz és az irodalomhoz is, és nem csak a társadalomtudományokhoz, de a humán tudományokhoz is hozzáad valamit."

[13] "A megkülönböztetés tény és szépirodalom, zsurnalizmus és regény között egy történelmi szülemény a nyomtatás történetének korai időszakából, s melyet a bíróságok azon igénye hozott létre, hogy meg kellett oldaniuk a rágalmazási (becsületsértési) ügyeket."

[14] Schudson, Michael: The Power of News. Harvard University Press. 1999. P.: 30-31. A médiának hét fő célnak kell megfelelnie Schudson szerint: tényszerű és teljeskörű információt kell adni a polgároknak, ezzel segítve döntéshozatalaikat, Olyan koherens kereteket kell nyújtani, melyek segítenek eligazodni a komplex politikai életben. Fel kell mutatni a különféle társadalmi csoportok eltérő nézőpontjait - Herbert Gansre utalva ezt multiperspektivitásnak nevezi. Sok, minőségi hírt kell szolgáltatnia a médiának, emellett képviselje a nyilvánosságot akkor, ha a kormányzatot el kell számoltatni. Empátiát és mély együttérzést képes kialakítani az emberi lét közös ügyeiben. S végezetül a médiának a társadalmi dialógus színhelyének kell lennie. Schudson hozzáteszi, hogy az egyszeri híradásban természetesen nem valósulhat meg mindez egyszerre, hanem a hosszabb folyamatot kell vizsgálni.

[15] "Azt az álláspontot szeretném hangsúlyozni, hogy a hír sokkal inkább egy történelmileg elhelyezett kategória mint emberi társadalmak egyetemes és időtlen jellemzője."