DOI: 10.20520/Jel-Kep.2014.2.3

Milován Andrea

PROBLÉMAHELYZET - A PTC EGY "LÁTHATATLAN" TERMINUSA

A kommunikáció participációra alapozott felfogásában (a PTC-ben) a problémahelyzet egy olyan terminusértékkel bíró kifejezés, melynek szemantikai reprezentációja nagyfokú lehorgonyzottságot mutatva a szó magyar köznyelvi jelentéséhez meglehetősen pontosan, egyértelműen ír le egy olyan fogalmat, mely bármiféle kommunikatív szituáció elemzésénél megkerülhetetlen - amennyiben az elemzés a kommunikációra a problémamegoldás perspektívájából tekint.

Jelen írás a kifejezésnek ebből, a PTC szempontjából lényegesnek tűnő funkciójából kiindulva, a terminus grammatikai-logikai-szemantikai elemzése által a következő kérdésekre kísérel meg választ adni:

1. Mi alapján azonosíthatók azok a tényállások, melyek hivatkozhatók a problémahelyzet kategóriacímkével?

2. Hogyan ismerhetők fel az olyan kifejezések, melyek problémahelyzetként kategorizálható tényállásokat neveznek meg?

3. Milyen feltételek megléte mellett beszélhetünk egyáltalán problémahelyzetről?

4. Mi a helye ennek a nyelvi reprezentációnak a PTC terminusértékkel bíró kifejezései között, és mi a címben is szereplő "láthatatlanságának" oka?

***

A Horányi Özséb participációra alapozott kommunikáció-felfogásának fogalmi keretét bemutató Arról, ami szignifikatív és arról, ami kommunikatív; valamint arról, ami problematikus (szinopszis, 7.3 változat) című írás megfogalmazásában a problémahelyzet az a helyzet, amiben az ágens problémakezeléskor találja magát (Horányi 2009, S1.1.1). Ebben a meghatározásban a problémakezelés az egyetlen olyan fogalom, amibe a kérdéses terminus elemzésénél "belekapaszkodhatunk", amiből kiindulva, illetve aminek szemantikai reprezentációját relációs bázisnak tekintve megválaszolhatóvá válnak a fenti kérdések. Emellett célszerűnek is tűnik az elemzést ebből az irányból indítani, mert a problémakezelés fogalma nem egyszerűen a PTC alapfogalmainak egyike, hanem a társadalmi jelenségek alkotta térnek az a gondos körültekintéssel kiválasztott pontja, amely sajátos nézőpontjaként tud funkcionálni a kommunikáció leírásának (miközben természetesen nem zárja ki más lehetséges nézőpontok relevanciáját). Másképp fogalmazva: az eredményül kapott modellben a problémakezelés adja a kommunikáció leírásának kiinduló kontextusát.

***

Mivel a terminus jelentésábrázolásának feltárása a komponensek "építkező" jellegű analízisével történik, elsőként a képzés bázisául szolgáló kezel ige grammatikai-szemantikai tulajdonságait, viselkedését térképezzük fel.

Az (1) alatti példamondatok mindegyike a vizsgálni kívánt igét tartalmazza[1]:

A nyelvi anyag alapján a kezel ige a következő szkémával ábrázolható:

A szkémából látható, hogy a KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) egy háromargumentumú predikátum. Az (x) argumentumhelyre behelyettesíthető jelentésleírások olyan vonzatként funkcionáló nyelvi egységek jelentését adják meg, melyek szintaktikai funkciója alany, és amelyekhez az Ágens thematikus szerep kapcsolódik. Mivel ezek a nyelvi egységek egyértelműen vonzatai az igének, érdemes megvizsgálni, hogy a régens részéről milyen szelekciós megkötések érvényesek rájuk.

Az (1) alatti példamondatokból is látható és nyelvi intuíciónk is ezt támasztja alá, hogy az ilyen mondatok kizárólag akkor lesznek szemantikailag jólformáltak, ha a bennük alanyként szereplő kifejezés emberekre vagy azok csoportjára vonatkozik. Minden egyéb esetben a mondat vagy nem a vizsgált igét mint önálló szótári tételt tartalmazza, hanem vele egy morfológiai formájában azonos, de jelentésében és/vagy vonzatstruktúrájában tőle különböző lexikai egységet (lásd (2) a-b. alatti példamondatokat; ennek indoklásáról a továbbiakban még lesz szó), vagy az alanyi kifejezés használata perszonifikációs (lásd (2) c. alatti példamondatot), vagy a mondat szemantikailag rosszulformált (lásd (2) d. alatti példamondatot).

Ha egy thematikus szerepet Dowty nyomán (Dowty 1991) úgy fogunk fel, hogy az bizonyos igék bizonyos argumentumpozícióiban elhelyezkedő kifejezések jelöletének tulajdonságaira vonatkozó következmények halmaza, akkor azt látjuk, hogy az (x) argumentum az Ágensre vonatkozó (majdnem) összes implikációt tartalmazza:

> az intencionalitást - az ide behelyettesíthető jelentésleírások jelöletei minden esetben szándékosan kell, hogy részt vegyenek az eseményben, ezért rosszulformált a (3) alatti példamondat;

> az észlelést és felfogást - <x> jelöleteinek nemcsak rendelkezniük kell az észlelés és felfogás képességével, hanem a (valami módon) kezelő fogalmi szerep feltételezi is a kezelt címkével hivatkozható szereplő percepcióját és appercepcióját;

> a kauzativitást - az alanyi pozícióban lévő nyelvi egységek jelöletei egy másik szereplőt is magában foglaló esemény okozói, vagyis ez az általuk okozott esemény olyan, hogy mindenképpen együtt jár a (valami módon) kezeltnek az állapotváltozásával, mely állapotváltozást úgyszintén a kezelő okozza;

> az eseménytől függetlenül való létezést;

> opcionálisan a mozgást - a tárgyalt esemény lehet olyan, hogy mozgáseseményként jellemezhető, melynek x résztvevője, és lehet nem mozgásesemény; előbbi esetben x átmehet külső változáson is, utóbbi esetben természetesen nem.

Mindezek alapján tehát megállapítható, hogy az <x> vonzathelyre élő, autonóm, akarattal rendelkező, proaktívan és célirányosan cselekvő embereket vagy emberekből álló csoportokat jelölő nyelvi egységek helyettesíthetők, melyekhez a protoágensi szerep kapcsolódik (a prototipikusságot az Ágensi szerepre jellemző összes implikáció megléte biztosítja).

A KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum (y) argumentumhelyére behelyettesíthető jelentésleírások olyan vonzatként funkcionáló nyelvi egységek jelentését adják meg, melyek szintaktikai funkciója tárgy, és amelyekhez a Patiens thematikus szerep kapcsolódik. Mivel ezek a nyelvi egységek is egyértelműen vonzatai az igének, érdemes vizsgálat tárgyává tenni ebben az esetben is azokat a szelekciós megkötéseket, amelyek érvényesek rájuk.

Az (1) alatti példamondatokban az látható, hogy a tárgyi pozícióban lévő kifejezések jelentései egyetlen közös szemantikai jegyet tartalmaznak: mindegyikük jelölete olyan, hogy (komplex) szituációként kategorizálható. Ha az (y) argumentumhelyre behelyettesített szemantikai reprezentációk másféle kategóriák - jellemzően individuumokat megnevező nyelvi egységek - jelentését írják le, akkor a kapott mondatokra itt is az jellemző, mint amit az alanyi funkciójú kifejezéseknél láthattunk: a (4) a-b. alatti példamondatokban a kezel ige "csak" jelentésében különbözik az eddig tárgyalt (és a PTC alapfogalmainak vizsgálata szempontjából releváns) lexikai tételtől[2], a (4) c-f. alatti példamondatok igéje a jelentés mellett vonzatstruktúrájában is, a (4) g. alatti példamondat pedig szemantikailag rosszulformált.

A protopatiensi szerep implikációi közül az (y) argumentumra vonatkozóan a következők vannak jelen:

> állapotváltozás - a kezel ige jelentése magában hordozza a kezelt címkével hivatkozható szereplő kezelő általi megváltoztatását (ez lényegében nem más, mint a protoágensi kauzativitás tulajdonság komplementere);

> irányulás - a kezel ige által kifejezett esemény az <y> jelöleteire irányul; ugyanakkor az itt képviselt gondolatmenetet követve inkrementális témáról nem beszélhetünk, a megnevezett szituációk (sok más ige Patiensi szerepű vonzataival ellentétben[3]) nem az esemény révén jönnek létre: a kezel igével reprezentált esemény (egyik) eredményét a kommunikáció participációra alapozott felfogása a probléma terminus használatával kategorizálja[4];

> statikusság - bár előzőleg szó volt róla, hogy a tárgyalt esemény lehet olyan, hogy mozgáseseményként jellemezhető (melynek x résztvevője), y szituációk értelemszerűen ebben a mozgáseseményben nem vesznek részt.

Az <y> vonzathelyre tehát kizárólag szituációkat jelölő kifejezések helyettesíthetők, melyekhez nem prototipikus[5], de Patiensi thematikus szerep társul.

A KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum harmadik argumentuma az (F(KEZEL jelentésének egy része)). Az ide behelyettesíthető jelentésleírások olyan vonzatként funkcionáló nyelvi egységek jelentését adják meg, melyek szintaktikai funkciója módosító, konkrétabban módhatározó, mely azt nevezi meg, hogy a kezel ige által reprezentált eseményt az alany milyen módon hozza létre. Morfológiai formájukat tekintve korlátozatlanok, lehetnek különböző ragos, névutós vagy akár határozószóval kifejezett módhatározók. Az (1) alatti példamondatokban a következő kifejezések töltik be ezt a funkciót: titokként, arányosan, hogyan, a tényleges helyzetet semmibe véve, óvatosan, politikai ügyként, egységes szemléletben. Látható tehát, hogy a régens itt nem jelöl ki egyetlen viszonyító elemet a vonzata számára, előír viszont egy közös jelentéselemet, nevezetesen azt, hogy mindegyikük jelentésének hordoznia kell a kezel igével leírt esemény lefolyásának - vagy az ágens perspektívájából nézve létrehozásának - módjára való utalást[6].

Mivel az alábbi, (7)-(9) alatti példamondatok mindegyike szemantikailag jólformált, felmerülhet a kérdés, hogy az <F(KEZEL jelentésének egy része)> vonzata-e egyáltalán az itt tárgyalt kezel régensnek.

Nyilvánvalónak tűnik azonban, hogy az a-b. mondatpárokban szereplő kezel igék jelentései különbözők: míg az a. alatti példamondatok arról szólnak, hogy 'x ágens (valami módon) létrehozva egy eseményt megváltoztatja az y szituációt', addig a b. alatti példamondatok arról számolnak be, hogy 'x (folyamatosan) ellátja az y szituáció egyes elemeire vonatkozó teendőket'. Az (y) argumentumhely tehát olyan jelentésleírásokat fogad be, melyek nem is szituációkra vonatkoznak a maguk komplexitásában, hanem csupán szituációk diszkrét elemeire. Ez azonban nem elégíti ki az (y) argumentumra vonatkozó szemantikai szelekciós megkötést, amiből adódóan az argumentum patiensi tulajdonságai is eltérnek némiképpen az előzőekben felsoroltaktól.

Ezt látszik alátámasztani az is, hogy amennyiben a második jelentés nem detektálható egyértelműen (nem nyilvánvaló, hogy mik lehetnek a szituáció elemei, milyen teendők vonatkozhatnak szokásosan rájuk vagy hiányzik a folyamatosságra való utalás), talán a mondat jólformáltsága is kérdésessé válik:

A fentiek alapján egyértelmű tehát, hogy a (7)-(9) alatti a.-b. mondatpárokban szereplő kezel igék két különböző szótári tételhez tartoznak, csupán morfológiai formájuk azonos (bár természetesen szemantikailag nem függetlenek egymástól), és mivel az 'x ágens egy eseményt létrehozva megváltoztatja az y szituációt' jelentés kizárólag azokban a mondatokban konstituálható, melyek tartalmaznak egy módhatározói szintaktikai funkciójú mondatrészt, biztosnak tűnik az is, hogy ezek a módosítók valóban vonzatai az igének (nem pedig szabad módosítók).

Az (F(KEZEL jelentésének egy része)) argumentumra egyetlen thematikus szerep sem osztható ki.

A módhatározói vonzatok függvényekre vonatkozó függvényeket jelölnek, jelentésük tehát egy metafüggvény. Szemantikai értelemben predikátumok, melyek argumentumukul annak az igének a jelentését - vagy inkább e jelentés valamilyen részletét - veszik fel, melynek ők maguk a vonzatai, vagyis szemantikailag az ilyen szerkezeteket tartalmazó mondatok állítmánya nem önmagában az ige, hanem a módhatározó és az ige egysége (szintaktikailag ezekben a szerkezetekben természetesen a módhatározó az alárendelt tag, jelentés tekintetében azonban a viszony fordított) (Komlósy 1992, 506-507).

Ez látható a kezel ige harmadik argumentumának esetében is: az F(KEZEL jelentésének egy része) egy metafüggvény, ami tartalmaz egy függvénnyel, nyitott formulával kitöltendő argumentumhelyet, mely magával a kezel igével mint predikátummal tölthető ki. Mivel vonzatról van szó, az argumentumhelyre behelyettesíthető jelentésleírás nem az ige teljes jelentését nevezi meg, hanem annak csak egy részletét, különben a régens nem tenné lehetővé a tőle függő módhatározói funkciójú "szereplő" megjelenését, elveszne az a jelentésbeli különbség, ami a (7)-(9) alatti a-b. mondatpárokra jellemző volt, illetve elveszne az a minőségbeli különbség is, ami egy módhatározói vonzat és egy szabad módosító között fennáll. Ennek oka, hogy a kezel ige teljes jelentésének utalást kell tartalmaznia mindhárom argumentumára, ezért, ha a módhatározó ezt a teljes jelentést venné fel argumentumul, egy rekurzív jelentésleíráshoz jutnánk.

A kezel ige jelentésének az a részlete, amivel a metafüggvény kitölthető, a következő szemantikai reprezentációval adható meg: '(x) összefüggő, tervszerű cselekmények sorozatának (vagy a sorozat egy elemének, mozzanatának) végzésével megváltoztatja (y)-t'. Az F(KEZEL jelentésének egy része) metafüggvény jelentésleírása pedig a következő lehet: '(x) az általa végzett összefüggő, tervszerű cselekmények sorozatának (vagy a sorozat egy elemének) egy tágabban vagy szűkebben körülhatárolt típusával megváltoztatja (y)-t'.[7] A két függvény - a kezel ige jelentésének az a részlete, amelyet az F(KEZEL jelentésének egy része) metafüggvény argumentumul felvesz és a szerkezet egésze - azonos argumentumstruktúrával bír: a szemantikai reprezentációkból látható, hogy mindkettő rendelkezik az (x) és (y) argumentumhelyekkel, nem mellesleg (és teljesen nyilvánvaló módon) ugyanazokkal, melyekkel a kezel ige teljes jelentése is.

Összegezve tehát az eddigieket megállapítható, hogy a PTC szempontjából releváns kezel ige KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) formában ábrázolható háromargumentumú predikátum, melynek

> az (x) argumentumhelyére behelyettesíthető jelentésleírások olyan vonzatként funkcionáló nyelvi egységek jelentését adják meg, melyek szintaktikai funkciója alany, és amelyekhez a protoágensi thematikus szerep kapcsolódik, ezért ezek a nyelvi reprezentációk autonóm, akarattal rendelkező, proaktívan és célirányosan cselekvő embereket vagy emberekből álló csoportokat neveznek meg;

> az (y) argumentumhelyére behelyettesíthető jelentésleírások olyan vonzatként funkcionáló nyelvi egységek jelentését adják meg, melyek szintaktikai funkciója tárgy, és amelyekhez a Patiens thematikus szerep kapcsolódik; ezek a nyelvi reprezentációk kizárólag szituációkat megnevező kifejezések lehetnek;

> végül pedig az (F(KEZEL jelentésének egy része)) argumentumhelyére behelyettesíthető jelentésleírások olyan vonzatként funkcionáló nyelvi egységek jelentését adják meg, melyek szintaktikai funkciója módosító (módhatározó), mely azt nevezi meg, hogy a kezel ige által reprezentált eseményt az alany milyen módon hozza létre; morfológiai formájukat tekintve korlátozatlanok, thematikus szerep nem kapcsolható hozzájuk.

A nyelvi anyag elemzése révén kijelenthető, hogy minden olyan esetben, amikor a mondatban szereplő kifejezések nem elégítik ki az itt felsorolt feltételeket (a vonzathelyekre behelyettesíthető nyelvi reprezentációkhoz nem a fent megadott jelentések társíthatók, illetve a régens nem három, hanem csupán két vonzat megjelenését teszi kötelezővé), az adott mondat nem az aktuálisan vizsgált kezel szótári egységet tartalmazza, hanem egy vele morfológiai formájában azonos, de jelentését, grammatikai viselkedését, esetenként vonzatstruktúráját tekintve különböző lexikai tételt.

Amennyiben a teljes szójelentés ábrázolását, vagyis az eddig alkalmazott KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) szemantikai reprezentációt valamivel pontosabbá szeretnénk tenni, érdemes lehet a jelentésfelbontás (szemantikai dekompozíció) módszerét segítségül hívnunk[8]. A jelentésfelbontás mint a komponenses elemzés egyfajta továbbfejlesztése elsősorban a tisztán relációs jelentések ábrázolására alkalmas, kettőnél több argumentumú predikátumok esetében mindig és kizárólag kétargumentumú predikátumok segítségével. A vizsgált kezel ige azonban nem ilyen: a szemantikai dekonstrukció alkalmazhatóságát elsősorban az a jelentésmotívum gátolja, hogy az ige jelentése az <F(KEZEL jelentésének egy része)> vonzata által - amint az látható volt - mindenképpen utalást tartalmaz az esemény létrahozásának módjára, ami viszont nem fejezhető ki komponensek segítségével. Ennek ellenére azonban, ha az igejelentést "elemibb" - vagyis nem feltétlenül kétargumentumú - szemantikai predikátumokra és azok viszonyaira bontjuk fel (azaz a predikátumaink logikai operátorokkal vannak összekapcsolva), akkor egy formalizálható, és ezáltal a fenti sémában szereplő reprezentációnál lényegesen precízebb jelentésleírást hozhatunk létre.

A kezel ige esetében egy ilyen formalizált szemantikai reprezentáció - mely természetesen nem kimerítő teljességű, de a szó jelentésének legfontosabb tulajdonságai vélhetően kiolvashatók belőle - a következő lehet:

xy[KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) edc[DETEKTÁL(x, edc) &

& MOTIVÁL(edc, x, VÁLTOZTAT(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y))] & xy],

ahol

> x és y szemantikai argumentumokon értelmezett változók;

> e_dc egy érzés, mégpedig egy valamilyen diszkomfort érzés; ennek pontos mibenlétét nem kell ismernünk, az, hogy e_dc konkrétan milyen érzést fejez ki, egy adott beszédszituációban akár lényeges is lehet, a kezel ige jelentésének leírása szempontjából azonban bizonyosan irreleváns;

> "elemibb" szemantikai predikátumok (az a individuumokat, szituációkat jelöl):

DETEKTÁL(a, e_dc) - kétargumentumú predikátum, mely azt fejezi ki, hogy egy individuum észleli, hogy pillanatnyi állapotát valamilyen kényelmetlenség jellemzi; ez a konkrét diszkomfort érzés olykor nyelvileg rekonstruálható ('a fázik, éhes, szomorú, fél, fáj a gyomra stb.'), olykor nem ('a rosszul, kényelmetlenül érzi magát', 'a úgy érzi, a dolgok nincsenek jól úgy, ahogy éppen vannak'), ez függ elsősorban az érzékelőnek illetve a szituáció esetleges többi individuum-résztvevőjének a felkészültségétől, valamint az adott érzés komplexitásának mértékétől;

MOTIVÁL(e_dc, a, VÁLTOZTAT(a, F(KEZEL jelentésének egy része), )) - háromargumentumú predikátum, melynek jelentése, hogy egy diszkomfort érzés egy individuumot változtatásra mint aktív cselekvésre késztet, ösztönöz; ez megfogalmazható úgy is, hogy egy diszkomfort érzés oly módon hat egy individuumra, hogy az valamilyen változást eredményező aktív cselekvésre kényszerül - mivel azonban utalás történik az esemény létrejöttének módjára, így ennél a predikátumnál nem alkalmazható a klasszikus szemantikai dekompozíció módszere, a jelentés nem bontható fel elemi kétargumentumú predikátumokra;

VÁLTOZTAT(a, F(KEZEL jelentésének egy része), ) - háromargumentumú cselekvéspredikátum; azt fejezi ki, hogy egy individuum valamilyen cselekvésmóddal új szituációt hoz létre; a módra való utalás (annak a szemantikai dekompozíciós módszer alkalmazhatóságára vonatkozó releváns következményével együtt) természetesen itt is elkerülhetetlenül jelen van;

A VÁLTOZTAT(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum esetében lehetőség van további bontására (ami azonban már jelentősen nehezíti a kezel ige szemantikai reprezentációjának átláthatóságát):

xy[VÁLTOZTAT(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y)

p[TESZ(x, p) & OKOZ(p, VÁLIK(y, F(KEZEL jelentésének egy része), ~y))] & xy],

ahol

> p egy tényállás[9]; nem feltétlenül kell tudnunk megmondani, hogy milyen tényállást fejez ki a p, az esetleg kikövetkeztethető a kontextusból vagy pedig az adott beszédhelyzetben nem is releváns;

> újabb "elemibb" szemantikai predikátumok:

TESZ (a, p) - kétargumentumú cselekvéspredikátum, amely azt fejezi ki, hogy egy individuum létrehoz valamilyen tényállást ('a elgondolkozik pillanatnyi helyzetén', 'a szigetelteti a lakás nyílászáróit', 'a felvesz egy gyapjúpulóvert és információkat gyűjt az Internetről a Vaillant típusú cirkó karbantartásával kapcsolatban' stb.); mivel cselekvéspredikátumról van szó, kimenete természetesen eseménnyel jellemezhető tényállást jelöl;

OKOZ(p, VÁLIK(, F(KEZEL jelentésének egy része),~)) - kétargumentumú kauzativitáspredikátum, mely egy tényállás és egy esemény - az állapotváltozás eseménye - közötti kauzatív viszonyt ábrázolja[10];

VÁLIK(, F(KEZEL jelentésének egy része),~) - háromargumentumú állapotváltozás-predikátum, egy szituáció állapotának valamilyen módon való megváltozását fejezi ki;

> xy - x individuumnak az y szituáció egyik elemének kell lennie, mivel kizárólag ebben az esetben van módja a szituáció megváltoztatására; ugyanakkor, ha x individuum eleme az y szituációnak, akkor x minden cselekedete szükségszerűen és automatikusan maga után vonja y módosulását, azaz bármely individuum minden tettével elkerülhetetlenül hozzájárul azoknak a szituációknak az alakulásához, melyeknek részese.

Mindezek alapján tehát a VÁLTOZTAT(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum fent megadott formalizált szemantikai reprezentációja a következő módon parafrazálható: 'minden x-re és y-ra igaz, hogy x individuum akkor és csak akkor változtatja meg valamilyen módon y szituációt, ha x eleme y-nak és van olyan p tényállás, amit x létrehoz, és ez a tényállás azt okozza, hogy y valamilyen módon megváltozik, y-tól különböző szituációvá válik'. A parafrázisban szereplő "valamilyen módon" kitétel nem más, mint az F(KEZEL jelentésének egy része) metafüggvény, melynek jelentésleírását előzőleg a következőképpen fogalmaztuk meg: '(x) az általa végzett összefüggő, tervszerű cselekmények sorozatának (vagy a sorozat egy elemének) egy tágabban vagy szűkebben körülhatárolt típusával megváltoztatja (y)-t'.

Összegezve az eddigieket azt mondhatjuk, hogy a VÁLTOZTAT(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum kimenetének a jelöletei olyan tényállások, melyek reprezentálhatók az 'x valamilyen módon realizál egy lehetséges világot' formában. Ezeknek az eseményekkel jellemezhető tényállásoknak a struktúrája a következő:

- elemei x individuum (ember vagy emberekből álló csoport) és y szituáció;

- x résztvevője y-nak;

> x létrehoz egy tényállást - összefüggő, tervszerű cselekmények sorozatát (vagy ennek egy mozzanatát) végzi, azaz műveletet[11] hajt végre;

> a konkrét műveletek különböző szempontok alapján kategorizálhatók, tágabban vagy szűkebben körülhatárolt típusokba sorolhatók;

> az x által létrehozott tényállás az általa végzett művelet típusának függvényében y valamilyen módon való megváltozását okozza[12];

Amennyiben ezt a struktúrát kiegészítjük azzal, hogy

> x észleli, hogy pillanatnyi állapotát valamilyen kényelmetlenség jellemzi,

> és ez az általa detektált diszkomfort érzés készteti őt műveletvégzésre,

megkapjuk azoknak a tényállásoknak a szerkezetét, melyek a KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum kimenetének jelöletei lehetnek, azaz a kommunikáció participációra alapozott felfogásában terminusértékkel használt kezel ige jelentését.

***

Azok - és kizárólag azok - a (komplex) szituációk, melyeket a kezel ige <y> vonzathelyére behelyettesíthető nyelvi egységek megnevezhetnek, hivatkozhatók a problémahelyzet kategóriacímkével.

Ebben a meghatározásban jól látható módon egyidejűleg két kritériumrendszer van jelen: az egyik formális, grammatikai, mely azt mondja meg, hogy mely kifejezések tartozhatnak a problémahelyzeteket megnevező nyelvi egységek osztályába, míg a másik azt, hogy az így kialakított osztály tagjairól milyen közös jelentésbeli tulajdonságok állapíthatók meg.

A grammatikai szempont alapján kizárólag azok a kifejezések tartozhatnak a problémahelyzeteket megnevező nyelvi egységek osztályába, melyek a kezel ige tárgy szintaktikai funkciójú, morfológiai formájukat tekintve accusativusi esetraggal ellátott, Patiens thematikus szerepű vonzatai lehetnek.

Ezzel szemben a szemantikai szempontot figyelembe véve egy szituáció akkor és csak akkor kategorizálható problémahelyzetként, ha nyelvi reprezentációjának jelentése képes betölteni a KEZEL(x, F(KEZEL jelentésének egy része), y) predikátum (y) argumentumának funkcióját, aminek következtében a predikátum által a kezelt fogalmi szereppel lesz felruházva.

Ebből következően egy szituációnak ahhoz, hogy problémahelyzetként legyen kategorizálható, ki kell elégítenie 4 feltételt:

1. Mivel szituációról van szó, értelemszerűen állapotjellegűnek kell lennie, azaz nemcsak individuumot, hanem eseményt megnevező kifejezések jelentését leíró szemantikai reprezentációk sem helyettesíthetők az (y) argumentumhelyre, az ilyen kifejezések megnevezettjei tehát biztosan nem hivatkozhatók a problémahelyzet kategóriacímkével.

A (4) alatti példamondatok esetében láthattuk, hogy ha a tárgyi pozícióban lévő kifejezések jelöletei individuumként kategorizálhatók, akkor vagy szemantikailag rosszulformált mondatról, vagy a PTC alapfogalmainak vizsgálata szempontjából nem releváns kezel lexikai tételtől beszélhetünk.

Azzal a kérdéssel azonban eddig nem foglalkoztunk, hogy az <y> vonzathely befogadhat-e olyan kifejezéseket, melyek eseményként kategorizálható dolgot neveznek meg.

Az esetek túlnyomó többségében tárgyi pozícióban főneves kifejezés állhat (modális igék mellett sokszor főnévi igenév áll, illetve az igék többsége mellett ritkábban tárgyként előfordulhat melléknév, melléknévi igenév, melléknévi névmás, számnév vagy határozószó, ellenben mindezen esetekben a szó főnévi értékkel bír). A főneveknek azonban csak egy jól körülhatárolt csoportjára jellemző, hogy szemantikai reprezentációjuk hordozza az 'esemény' jelentéselemet: ezek mind olyan deverbális nomenképzővel létrehozott főnevek, ahol a képzés kimenete elvont cselekvést, történést nevez meg. Ilyen képzők az -Ás (leírás), -t (távozta), -AlOm (győzelem), -dAlOm (fájdalom), -sÁg (ijedtség), -Aj (kacaj), -tAl (jövetel), -AdAl (viadal), -hAtnÉk (veszekedhetnék), -At (gyűlölet), -mÁny (jótétemény), -omás (áldomás), -ÓkA (menőke), -Ál (halál), -Ó (találkozó) (Tompa 1970a, 372-382.). A felsoroltak közül viszont kizárólag az -Ás képzővel hozható létre "igazi" 'esemény' jelentésű főnév, olyan kifejezés, mely ugyanazokra az eseményekre utal ugyanúgy, mint a képzés bemenetéül szolgáló alapige. Az ilyen 'komplex esemény' jelentésű deverbális főnevek - mint már az előző fejezetben szó volt róla - kötelezően öröklik az igei bázis teljes argumentumszerkezetét, eseményszerkezetét és az igékre jellemző megszámlálhatatlanság tulajdonságát, valamint kizárólag határozott főnévi csoportokban fordulhatnak elő.

Ha az előzőekben tárgyalt kezel ige <y> vonzathelyére 'komplex esemény' jelentésű -Ás-képzésű főnevet helyettesítünk, szemantikailag rosszulformált mondatot kapunk:

Ahhoz, hogy egyértelműsítsük a viháncolását kifejezés 'komplex esemény' jelentését, célszerű a deverbális főnév határozóját az -i képző helyett a való igenévi formával jelzősítenünk:

A (15) alatti példamondat deverbális főnevének jelentése tárgyi mellékmondattal kifejezve: 'azt az eseményt, hogy a gyerekek óra alatt viháncoltak'.

Vagyis, ha a főmondat tárgyát mondat alakjában fejezzük ki, akkor a rosszulformáltság oka is egyszerűen megragadható: a mellékmondatban rejlő propozíció tárgya egy nyilvánvalóan eseménnyel jellemezhető tényállás, mely esemény

> vagy már végbement, tehát nem befolyásolható (múlt idejű mondatokkal megnevezett tényállásokra igaz),

> vagy megszakad, de ez nem okozza az esemény megváltozását (folyamatos aspektusú eseményekre igaz, ilyet reprezentál a viháncol ige is),

> vagy az esemény menetébe, lefolyásába való bármilyen beavatkozás (beleértve a folyamat megszakítását is) azt eredményezi, hogy többé már nem beszélhetünk az eredeti eseményről (befejezett aspektusú eseményekre igaz).

A három lehetőség közül azonban egyik sem egyeztethető össze a kezel ige előzőleg tárgyalt szemantikai reprezentációjával, pontosabban annak egyik strukturális elemével, az 'x által létrehozott tényállás az általa végzett művelet típusának függvényében y valamilyen módon való megváltozását okozza' jelentésleírással. A kezel ige <y> vonzathelye tehát eseményt megnevező kifejezést nem fogadhat be.

Emellett a fentieket támasztja alá az az érv is, hogy a 'komplex esemény' jelentésű deverbális főnevek mindig egyedi eseményeket jelölnek, azaz tulajdonképpen fogalmazhatunk úgy is, hogy individuumként kategorizálható dolgot neveznek meg, tehát végeredményben ugyanaz érvényes rájuk, mint a (4) alatti példamondatokra.

A lényegesen főnévibb jellegű, 'eseménytípus' jelentésű deverbális főnevek viszont minden további nélkül szerepelhetnek a kezel ige vonzataként, mivel ilyenkor az ige jelentésleírásában megjelenő VÁLTOZTAT predikázum tárgyi argumentuma nem az adott esemény, hanem vagy azok a szituációk, melyekben a deverbális főnév által jelölt eseménytípus jellemzően végbe szokott menni (lásd a (16) alatti példamondatot), vagy az ilyen típusú esemény lefolyása által létrejövő szituáció (lásd a (17) alatti példamondatot).

Ekkor a deverbális főnevek által reprezentált események csupán meghatározó, legrelevánsabb szerkezeti összetevői a változtatás tárgyát képező szituációnak (az ilyen kifejezések, mivel jelentésleírásukban megjelenik az 'entitás' jelentéselem, alkalmasak arra, hogy mintegy felcímkézzenek egy-egy szituációt), maga a változtatás azonban nem rájuk irányul, hanem mindig egy állapotként kategorizálható helyzetre.

2. Az állapotjellegből természetes módon következik a második kielégítendő feltétel: a problémahelyzetként kategorizálható szituációknak statikusnak és stabilnak kell lennie. A statikusság itt kétféle perspektívából tárgyalható:

Egyfelől elmondható, hogy amennyiben a kezel ige szemantikai reprezentációjában szerplő 'x létrehoz egy tényállást - összefüggő, tervszerű cselekmények sorozatát (vagy ennek egy mozzanatát) végzi, azaz műveletet hajt végre' jelentéselem mozgáseseményt ír le (ami persze egyáltalán nem szükségszerű), annyiban ebben a mozgáseseményben a problémahelyzetként kategorizált szituáció nem vesz részt.

Másfelől viszont a szituáció magában foglalja mindazokat a diszpozíciókat, melyek az ige által megnevezett dinamizmus tényleges realizálódását lehetővé teszik (és amelyek a szituáció komplexitását adják), ezek azonban immanens jellemzői a problémahelyzetnek. Ha az így kategorizált szituációt rendszerként értelmezzük, innen nézve is egyértelműen kiviláglik annak statikussága (és zártsága): a problémahelyzet semmilyen kölcsönhatásban nincs saját komplementer halmazával - a környezettel -, nincs semmilyen lehetőség arra, hogy a két halmaz elemei átlépjék a szituáció határát[13].

A problémahelyzetként kategorizált szituáció stabilitása csupán a változatlanságot jelenti, azt, amit az első feltételnél elmondtunk: a KEZEL predikátum (y) argumentumhelyére folyamatot, akciót, aktust, vagyis változást hozó eseményt megnevező kifejezések jelentését leíró szemantikai reprezentációk nem helyettesíthetők.

3. A harmadik kielégítendő feltétel az, hogy az adott szituációnak eleme kell, hogy legyen egy olyan individuum, melynek nyelvi reprezentációja behelyettesíthető a kezel ige <x> vonzathelyére. Ez az individuum, valamint az általa detektált diszkomfort érzés az ige előzőleg megadott jelentésleírásából következően elhagyhatatlan összetevői a problémahelyzetnek[14].

Ebből viszont az következik, hogy problémahelyzetként kizárólag olyan szituációk kategorizálhatók, melyek nem alkothatnak az adott individuumtól független egységet. Nem következik azonban az, hogy kizárólag úgy lehetne róluk beszélni, mint ezen individuum állapotáról, sőt, ez a megközelítésmód természetesen teszi lehetővé, hogy a problémahelyzetet a világ egy állapotaként értelmezzük.

4. Bár, mint említettük, problémahelyzetként kategorizálható szituációk mindig statikusak és stabilak, ugyanakkor képesnek kell lenniük elszenvedni a kezelő által létrehozott tényállás okozta változást.

Amennyiben egy szituáció erre nem képes, azaz a világ állapota, az adott szituáció olyan, hogy diszpozíciói nem teszik lehetővé a kezel ige által megnevezett dinamizmus realizálódását, az adott szituáció (és ezzel együtt természetesen az adott individuum) vonatkozásában nem beszélhetünk problémahelyzetről.

Megfordítva a gondolatmenetet: mivel a KEZEL predikátum az (x) argumentumát a kezelő fogalmi szereppel ruházza fel, minden olyan esetben, amikor egy individuum kezelőként mutatkozik, bizonyosak lehetünk benne, hogy az (y) argumentumhelyre behelyettesíthető jelentésleírás problémahelyzetként kategorizálható szituációt reprezentál.

Ezzel együtt azonban nem állítható, hogy a problémahelyzet ne létezne a kezel ige által reprezentált eseménytől függetlenül, sőt azt sem, hogy ezen esemény által jönne létre, legkevésbé pedig azt, hogy a problémahelyzetként kategorizálható szituációkat az igével megnevezett esemény okozná.

Ami állítható, az csupán annyi, hogy egy szituáció egy spektátor számára kizárólag akkor mutatkozik problémahelyzetként, ha a szituációt megnevező nyelvi egység behelyettesíthető a kezel ige <y> vonzathelyére. Ez azt jelenti, hogy nincs semmilyen más olyan eset, amikor egy szituáció hivatkozható lenne a problémahelyzet kategóriacímkével, azaz a spektátornak csakis ekkor van "jogalapja", hogy az adott szituációt a problémahelyzet kifejezéssel nevezze meg.

Ennek oka a problémahelyzetként kategorizálható szituációk közvetlen hozzáférhetetlenségében rejlik. A 3. feltétel szerint ugyanis minden ilyen szituációnak elengedhetetlenül szerkezeti eleme kell, hogy legyen egy olyan tényállás, amely pszichés perspektívában jelenik meg: az individuum diszkomfort érzésének detektálása. A spektátor számára ez a tényállás kétféleképpen érhető el, mindkét elérés közvetett: vagy a szóbanforgó individuum műveletvégző aktivitásának érzékelése által mutatkozik meg (már amennyiben ez egyáltalán érzékelhető formában történik), vagy azáltal, hogy ugyanez az individuum ad egy nyelvi reprezentációt róla. Mindkét esetben tehát a teljes szituáció leírása olyan, hogy jelentésreprezentációja alkalmas a KEZEL predikátum argumentumhelyének kitöltésére. Minden más esetben az említett tényállás hozzáférhetetlen, így nem hivatkozható a problémakezelés kategóriacímkével.

A kezel ige által megnevezett esemény konstituál egy színteret, ez a színtér az individuum kezelőként való mutatkozásának színtere, egy tényállás melyet dinamizmus jellemez. Ha a színteret dinamikájában vizsgáljuk, akkor egy időben rendezett struktúrának tekinthető, melynek szerkezeti összetevői tényállások, és a problémahelyzet ezen tényállások láncolatának kezdő láncszeme.

Jegyzetek

[1] A példamondatok alapjául a Magyar Nemzeti Szövegtár adatbázisa szolgált (Váradi 2002)

[2] A (4) b. alatti példamondatban szereplő ige éppenséggel a (2) b. alatti példamondat igéjével azonos jelentésű, a két szótári egység nemcsak morfológiai formájuk tekintetében egyezik meg, hanem abban is, hogy mindkettő szemantikai reprezentációja utalást tartalmaz valamilyen viszonyulásra, hozzáállásra, esetleg magatartásra, viselkedésre, amit az alany tanúsít a tárgy felé. A kezel ige ezekben a mondatokban olyan szótári egység, amely szintén háromargumentumú predikátum ugyan, de az (x) argumentumhely befogadhat nem emberekre (emberekből álló csoportokra), hanem például intézményekre vonatkozó jelentésleírásokat, melyekhez az élő, akarattal rendelkező prototipikus Ágensi szerep bizonyosan nem kapcsolódhat. Az (y) argumentumhely pedig komplex szituációk mellett individuumokra vonatkozó szemantikai reprezentációkat is megenged, így ez az argumentum nyilvánvalóan egészen másféle thematikus implikációkat tartalmaz, mint a vizsgált igénk (y) argumentuma. A két argumentum "megengedőbb" jellege a felelős azért, hogy az (5) alatti példamondat, bár az alanyi funkciójú kifejezés embereket, a tárgyi szituációt jelöl, a (2) b. és a (4) b. alatti példamondatokban szereplő igét tartalmazza, nem a jelen fejezetben tárgyalt kezel igét:

[3] Ilyen igék szerepelnek a következő példamondatokban:

(A húsleves a főzés, a ház az építés eseménye révén, azok eredményeként, fokozatosan "növekedve" jön létre.)

[4] Ezért az esemény eredményeként létrejövő entitást a probléma kifejezés szemantikai-logikai elemzésénél érdemes tárgyalni részletesebben.

[5] Protopatiensi szerepről nem beszélhetünk, mivel az ehhez szükséges összes implikáció közül kettő nincs jelen: y szituáció nem jellemezhető okozottként és nem állítható róla, hogy ne létezne az eseménytől függetlenül.

[6] A szemantikai alapú vonzatválasztásról lásd Komlósy 1992, 343-345.

[7] Ez a jelentésleírás kielégíti azt a fent említett szelekciós megkötést, miszerint az adott régens előír vonzatai számára egy közös jelentéselemet, nevezetesen, hogy mindegyikük jelentésének hordoznia kell a kezel igével leírt esemény lefolyásának - vagy az ágens perspektívájából nézve létrehozásának - módjára való utalást.

Sok esetben nehéz eldönteni, hogy egy kifejezés a cselekvés, történés, létezés módját, vagy pedig valamely személynek, dolognak az esemény létrehozása közben fennálló állapotát határozza-e meg. Ilyen komplex, módféle és állapotféle jelentést egyaránt hordozó határozók például a riadtan, unottan, ingerülten, észrevétlenül, sírva, elfogódottság nélkül, előítéletektől mentesen, barátként stb. (Tompa 1970b, 198-206. és 228-238.)

Az itt tárgyalt kezel ige mellett vonzatként kizárólag módhatározó jelenhet meg, vagyis a módosító szintaktikai funkciójú kifejezés szemantikai reprezentációjának kötelezően tartalmaznia kell az ágens által véghezvitt cselekvés - azaz az esemény lefolyásának - módjára tett utalást, ennek hiányában ugyanis az ágens állapotára vonatkozó jelentéselem a (2) b., (4) b. és (5) alatti példamondatokban látott kezel lexikai tételt "hívja elő".

A (11) alatti példamondatban a módosítóhoz két különböző jelentésleírás társítható. Első esetben a teljes mondat (elnagyolt) jelentése a következő: 'az edző barátokra jellemző cselekedetekkel változtatott a kialakult szituáción'. Ekkor a módosító kifejezés egy cselekvésmódot nevez meg, a mondat igéje pedig az itt tárgyalt kezel ige. Második esetben viszont a mondat jelentése megközelítőleg az, hogy 'az edző viszonyát, hozzáállását a kialakult szituációhoz az határozta meg, hogy ő a két csapattagnak a barátja volt'. Itt azonban a módosító kifejezés az ágens állapotát nevezi meg, és valószínűleg ez a tény felelős azért, hogy a mondat igéje nem az aktuálisan tárgyalt kezel szótári egység, hanem a már említett (2) b., (4) b. és (5) alatti példamondatokban látott kezel ige.

Ha a módosító olyan, hogy szemantikai reprezentációjában eleve nem szerepelhet a cselekvés (az esemény létrehozásának illetve lefolyásának) módjára való utalás, akkor - a szemantikai szelekciós feltétel hiányában - a mondatban kötelezően csak a 'viszonyulás, hozzáállás' jelentéselemet hordozó kezel ige jelenhet meg:

Más esetben az állapothatározó eleve nem tekinthető az ige vonzatának. Ha a (13) alatti példamondatban az előítéleteit félretéve kifejezés az ágensnek az esemény létrehozása közbeni állapotára, nem pedig cselekvésének a módjára vonatkozik, akkor ez a kifejezés nem vonzata az igének, amiből pedig következik, hogy a mondatban nem az aktuálisan vizsgált kezel szótári egység szerepel:

[8] A módszerről lásd Kiefer é. n., 65-91.

[9] A tényállás kifejezés alatt itt és a továbbiakban is egy propozíció tárgya értendő. A kijelentés vagy propozíció a kijelentő mondat jelentése, intenziója, egy absztrakt képződmény, szemben a mondattal, ami természetesen grammatikai entitás. A logikai-nyelvészeti szakirodalom szokásosan megkülönbözteti az állítás fogalmától, mely terminus a kijelentő mondat információtartalmát reprezentálja, amit a jelentés mellett az adott mondat használatának tág kontextusa határoz meg. A propozíció tárgyaira hivatkozhatunk a tény kifejezéssel. A tények nem egyedi dolgok, mint a tárgyak, események vagy állapotok, de partikulárissá tehetők: a tényállás ebben az esetben a partikulárissá tett tényt jelenti, mely a világ állapotát írja le egy adott időpillanatban, azt, hogy a dolgok aktuálisan így és így állnak. Egy tényállás ezért mindig rekonstruálható a lehetséges világok egyikeként. Horányi Özséb az individualizált tény megnevezésére terminusértékkel az eset kifejezést használja (Horányi - Milován 2007, 295.), ez azonban a grammatika fogalomtárát tekintve merőben más jelentéssel bír, így jelen dolgozatban (az alapvetően nyelvészeti megközelítés miatt) célszerűbbnek tűnik a tényállás kifejezés használata. Bár a tényállások értelemszerűen kizárólag állapotjellegű dolgok lehetnek (helyzetek, szituációk), események és állapotok egyaránt jellemezhetik őket.

[10] A kauzatív viszony valójában persze két tényállás között áll fenn, a VÁLIK(, F(KEZEL jelentésének egy része),~) predikátum kimenetének referenciája szintén tényállás, melyet esemény (állapotváltozás eseménye) karakterizál.

[11] A művelet kifejezés itt az algebrai műveletfogalomnál kicsit tágabban, inkább operációként értendő.

[12] Ez azt jelenti, hogy 'x individuum valamilyen cselekvésmóddal - művelet(ek) valamilyen tágabban vagy szűkebben körülhatárolt típusával - új szituációt hoz létre'. Lényeges azonban, hogy ez kizárólag arról nyújt információt, hogy x individuum milyen módon változtatja meg y szituációt (azaz y milyen módon változik meg), nem tartalmaz viszont semmilyen adatot az x által realizált lehetséges világ mibenlétét illetően, kivéve azt az egyetlen tényt, hogy y-tól különbözőnek kell lennie.

[13] Persze ez nem meglepő azok után, hogy a kommunikációelméletben a kontextus határát általában azoknál az elemeknél szokás kijelölni, melyeknek még van relevanciájuk, hatásuk a kommunikáció kimenetelére (Horányi 1999, 72.).

[14] Ebből a feltételből már önmagában következik az a szemantikai szelekciós megkötés, mely a kezel ige ezen vonzataira érvényes, nevezetesen, hogy az <y> vonzathely individuumokat megnevező nyelvi egységeket nem fogadhat magába, mivel egy individuum nem lehet részese egy másik individuumnak (ilyenkor ugyanis azt egy egységnek tekintjük és nem láthatunk bele a struktúrájába). Úgyszintén szűkíti a vonzatként felmerülő eseményleírások körét is, hiszen eleve csak olyan események jöhetnének szóba, melyeknek szereplője az adott individuum, természetesen azonban ezeket is kizárják azok az érvek, melyek a problémahelyzet állapotjellegének kizárólagossága mellett szóltak.

IRODALOM

Dowty, David (1991) Thematic proto-roles and argument selection. Language 67:574-619.

Horányi Özséb (1999) A személyközi kommunikációról. In: Béres istván - Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest, 57-85.

Horányi Özséb - Milován Andrea (2007) A rekonstrukció logikai és nyelvészeti hátteréről. In: Horányi Özséb (szerk.): A kommunikáció mint participáció. AKTI - Typotex, Budapest, 276-305.

Horányi Özséb (2009) Arról, ami szignifikatív és arról, ami kommunikatív; valamint arról, ami problematikus (szinopszis, 7.3 változat). In: Bagdy Emőke - Demetrovics Zsolt - Pilling János (szerk.): Polihistória. Köszöntők és tanulmányok Buda Béla 70. születésnapja alkalmából. Akadémiai Kiadó, Budapest, 201-235.

Kiefer Ferenc (é. n.) Jelentéselmélet. Corvina.

Komlósy András (1992) Régensek és vonzatok. In: Kiefer ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 299-527.

Tompa József (1970a) A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan. I. kötet. Bevezetés - Hangtan - Szótan. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Tompa József (1970b) A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan. II. kötet. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Váradi Tamás (2002) The Hungarian National Corpus. In: Proceedings of the 3rd LREC Conference, Las Palmas, Spanyolország, 385-389. (http://corpus.nytud.hu/mnsz)

A tartalomhoz >>