DOI: 10.20520/Jel-Kep.2013.1-2.2

Hack-Handa József

VÁLSÁGBAN, VÁLASZÚTON: MAGYAR VÁRAKOZÁSOK AZ EU JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATBAN

Bevezetés

"Mielőtt a végső lépés (azaz az államok szövetkezése) megtörténnék, tehát mintegy az út felén, az emberi természetet a jólét csaló látszatát hordó igen súlyos bajok érik" - írta Kant (1980: 69) 1784-ben. Bár a nagy német filozófus nyilvánvalóan nem az Egyesült Államok ingatlanpiaci lufijának kipukkadásával kezdődő és szinte a világ egészét érintő, így Európa országait is megrengető gazdasági válságra gondolt, profetikusnak ható gondolata igazolódni látszik az Európai Unióban zajló történésekben, melyek egyik fő szereplője éppen szülőföldje mai politikai alakulata, Németország. De a felvilágosodás korának homályos sejtéseinél jóval közelebbi jóslatokra is hivatkozhatunk. Norman Davies, neves angol történész írta az Európa történetét a kezdetektől 1991-ig követő munkája utolsó oldalain 1992-ben, 20 évvel ezelőtt az Európai Unió jövőjéről, hogy "... a pénzügyi unió [1] is csak a mostani pénzügyi rendszerek összeomlása után valósulhat meg, és a politikai unió is csak a meglévő politikai irányvonalak kétséget kizáró bukása után jöhet létre" (Davies, 2002: 1068).

A válság valóban rávilágított az Unió gazdaságának rendszerszintű problémáira, és a megoldás keresése során sok elemző és politikus arra jutott, hogy kivezető út éppen a magasabb szintű integráció lehet. (Amit egyébként Kant nyilvánvalóan üdvözölne, hiszen történetfilozófiai víziójának betetőzéseként egy nemzetek feletti föderációt képzelt el megfelelő keretként az emberben-emberiségben rejlő lehetőségek kibontakoztatásához.) A sokáig inkább csak elméleti lehetőségként felmerülő gondolat jelen tanulmány befejezésének idejére politikai nyilatkozattá érlelődött, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke 2012. szeptember 12-én az Európai Parlament őszi ülésszakát megnyitó beszédében nyíltan az EU-t alkotó nemzetállamok föderációja mellett állt ki, amiben Brüsszel a tagállamok kormányaihoz képest jóval erősebb lenne, mint jelenleg (Barroso, 2012).

Az Európai Unió válságkezelésében a kezdeményezést egyre inkább magához ragadó Németország szándékai egyezni látszanak Barroso politikai dekrétumával. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a mélyebb integrációról, a nagy reálpolitikai kérdés jelen pillanatban az, hogy ez a szorosabb integráció, Barroso szavaival föderáció, hogyan valósítható meg a szerteágazó, részben egymással ellentétes nemzeti (vagy annak gondolt, netán akként kommunikált) érdekekkel, illetve a továbbra is inkább nemzetállami keretek között gondolkodó európai polgárok ellenállásával jellemezhető politikai térben.

Jelen tanulmány tárgya ennél szűkebb, de szorosan kapcsolódik a fenti gondolatokhoz, problémákhoz, jelesül Magyarország EU-s tagságának tapasztalata, és az Unió jövőjére vonatkozó lakossági elképzések vizsgálata. Magyarország 1994 áprilisában adta be csatlakozási kérelmét és 2004. május 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz. Az azóta eltelt 8 év során számos beruházás valósult meg Magyarországon az EU támogatásával, de a tagság haszna a közvetlenül megszámolható euró-összegnél nyilvánvalóan nagyobb és összetettebb. Ennek ellenére a lakosság többsége inkább hátrányosnak tartja az ország tagságát. Az okok szerteágazók lehetnek, de jelen elemzésnek nem célja ezek elmélyült vizsgálata, szerényebb célkitűzése egy pillanatfelvétel bemutatása a magyar lakosság EU-val kapcsolatos véleményéről, a tagság mérlegének megítéléséről, a jelenlegi globális gazdasági válság kezelésében elvárt szerepéről, valamint lehetséges jövőjéről és benne Magyarország helyéről.

1. Adatfelvétel és minta

Jelen tanulmány alapját döntő részben egy survey felmérésen alapuló közvélemény-kutatás képezi. A kutatást az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrz. végezte. Az adatfelvétel számítógéppel támogatott személyes megkérdezéssel (CAPI) történt, az 1000 fős minta Magyarország felnőtt lakosságát reprezentálja nem, korcsoport, iskolai végzettség és a lakóhely településtípusa szerint. Az adatfelvétel ideje: 2012. március 30 - április 6.

Ezen túlmenően más, a téma szempontjából releváns hazai Ipsos-kutatások és az EU mind a 27 tagállamára kiterjedő Eurobarométer felmérések adatai szolgálnak az elemzés alapjául.

2. Az uniós tagság mérlege Magyarországon

A magyar lakosság hattizede (61%-a) a felmérés idején inkább hátrányosnak tartotta az EU-tagságot Magyarország szempontjából, és csak minden negyedik válaszadó (26%) gondolta előnyösnek azt. További 13%-nyian voltak azok, akik nem tudtak vagy nem akartak véleményt formálni a kérdésben.

Mivel a tagság előny-hátrány mérlegét az Ipsos hosszabb ideje vizsgálja, lehetőség van arra, hogy az adatokat korábbi felmérések eredményével is összevessük. Az 1. ábrán látható a magyar lakosság véleménye az ország EU-csatlakozásának egyenlegéről negyedéves bontásokban 2004-től 2012 első negyedévéig, a jelen tanulmány alapjául szolgáló felmérés előtti utolsó időpontig. Az időszak túlnyomó többségében a negatív értékelések voltak túlsúlyban, tulajdonképpen csak a tagság első évét, és két rendkívülinek tekinthető negyedévet jellemez a pozitív vélemények fölénye. Ugyanakkor az egész időszakot vizsgálva sem találunk annyira negatív véleményklímát, mint amit 2012 második negyedévében tapasztaltunk. Ráadásul a váltás is gyors volt, míg 2011 első negyedévében még a válaszadók relatív többsége, 46%-a vélekedett úgy, hogy a tagság mérlege pozitív, addig másfél évvel később már csak a megkérdezett egynegyede. Miközben a negatív értékelést megfogalmazók aránya soha nem látott magasságba, 61%-ra emelkedett. Nehezen elképzelhető, hogy ilyen gyors változás következett volna be a lakosság EU-val kapcsolatos tapasztalataiban. Sokkal valószínűbb, bár jelen elemzés keretei között csak hipotézisként fogalmazható meg, hogy a "szabadságharcos" tematikájú politikai kommunikáció hatása érhető tetten a véleményklíma gyors romlásában.[2]

Az ilyen jellegű kormányzati kommunikáció bár visszatetszést kelthet a jól informált állampolgárokban, korántsem csak itthon érhető tetten. Sőt, ahogy az EU-n belüli külügyekre közelről rálátó volt külügyminiszter is megállapította: "Ismert belpolitikai játék a sikerek nemzeti kisajátítása és a problémáknak az unióra kenése." (Balázs, 2011: 128.)

Ezt az általános kormányzati kommunikációs "ügyeskedést" figyelembe véve is a magyar véleményklíma egyáltalán nem tipikus az EU tagországai között. Rendkívül negatív voltára jó példa a 2011 decemberében készült Eurobarométer kutatás (Future of Europe, 2012), amelyben többek között arról kérdezték az Unió polgárait, hogy mennyire boldogok a saját országukban, illetve az Európai Unióban élve. Tavaly decemberben a magyar válaszadók mindössze 38%-a értett egyet teljes mértékben azzal az állítással, hogy boldog Magyarországon élve (minden más országban lényegesen magasabb volt ez az arány, de itthon is lényegesen, 21 százalékponttal magasabb volt 2006-ban, mint most). Összehasonlítási alapként: az EU polgárainak átlagosan 89%-a (!) érez így. Ennek fényében már nem annyira meglepő, hogy míg 27 EU-tagállam polgárai átlagosan 76%-ban értenek teljes mértékben egyet azzal a kijelentéssel, hogy boldogok amiatt, hogy az EU-ban élhetnek, addig a magyar válaszadóknak mindössze 35%-a nyilatkozott így. A második legpesszimistább ország Görögország volt, melynek lakosai "csak" 50%-ban értettek egyet azzal (2011 decemberében), hogy jó az EU-ban élni.

1. ábra

Forrás: Ipsos, omnibusz-felmérések

Azt, hogy ki hogyan ítéli meg a csatlakozás mérlegét erősen befolyásolja társadalmi helyzete.[3] Miközben a nemnek és az életkornak nincs statisztikailag igazolgató hatása a véleményekre (illetve csak a bizonytalanság mértékére van, amennyiben a nők és a legfiatalabbak az átlagosnál valamivel kevésbé tudnak érdemi választ adni a kérdésre), addig az iskolai végzettség és a gazdasági státusz hatása egyértelműen megmutatkozik. Az iskolai végzettség emelkedésével párhuzamosan az uniós tagságunkat inkább pozitívan értékelők aránya nő, a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzettek körében mért 19%-tól a felsőfokú végzettségűeket jellemző 40%-ig. (Igaz, még a diplomások körében is valamivel többen, 46%-nyian voltak azok, akik a kérdezés időpontjában, 2012 áprilisának elején inkább negatív véleményt fogalmaztak meg.) Az átlagosnál optimistábbak a magas iskolai végzettségűek mellett a (felsőoktatásban) tanulók is, akiknek a közeljövőben lesz az átlagosnál magasabb végzettségük: 37%-uk inkább előnyösnek látja az ország EU-tagságát.

A szubjektíven értékelt gazdasági helyzet hatása vitathatatlan. Míg azok, akik úgy írják le helyzetüket, hogy sokat tudnak megtakarítani, 40%-ban látják inkább előnyösnek az EU-tagságot, addig azok, akik éppen csak kijönnek jövedelmükből, már csak 27%-ban vélekednek így tagságunkról. Még rosszabb a véleménye azoknak, akik saját bevallásuk szerint eladósodottak, körükben már csak 14%-ban vannak pozitív véleménnyel EU-tagságunkról, miközben közel négyötödük (79%-uk) gondolja azt, hogy a tagság inkább hátrányára vált az országnak.

Az ESOMAR [4] besorolás szerinti státus hatása megerősíti a kérdezett gazdasági-társadalmi státuszának hatását. A D-E (tehát alacsony) kategóriákban átlagosan csak 21% azok aránya, akik pozitív egyenlegűnek tartják az ország EU-tagságát, míg az A kategóriában már 42% ez az arány.

A társadalmi státus területi egyenlőtlenségekkel is összefonódik: ennek megfelelően a fővárosban élők az átlagosnál nagyobb, 40%-os arányban tekintenek inkább pozitívan a tagság mérlegére, míg a községekben élők jóval kisebb arányban (22%) tartják inkább előnyösnek a tagságot. Az ország régiói közül egyértelműen Közép-Magyarország a leginkább EU-párti, az itt élők 36%-a tekinti előnyösnek Magyarország tagságát, míg az Észak-Alföldön élőknek csak 18%-a, a Dél-Dunántúlon élőknek pedig csak 11%-a vélekedik így.

Sajátos, de a választói részvételt meghatározó szocio-demográfiai tényezők ismeretében [5] nem teljesen meglepő, hogy az EU-tagság értékelése erős összegfüggést mutat a politikai aktivitással. Míg azok, akik biztosan elmennének egy most vasárnapi parlamenti választásra, 36%-ban tartják előnyösnek az ország EU-tagságát, addig azok, akik biztosan nem mennének el, csak 16%-ban vélekednek hasonlóan.

3. Vélemények a gazdasági válság kezeléséről

Hosszabb ideje kényszerűen napirenden van a kérdés, hogy az EU-nak mennyiben kell segítenie bajba jutott tagállamait. A válaszadók közel fele (46%-a) hajlik annak a véleménynek az elfogadására, hogy az Európai Uniónak minden támogatást meg kell adnia a nehéz gazdasági helyzetbe jutott tagországainak, hogy kilábaljanak a válságból. De közel négytizednyien (37%-nyian) vannak azok is, akik gyökeresen eltérő véleményt fogalmaznak meg az EU kötelezettségeiről, ők úgy látják, hogy az Unió minden országa a saját gazdasági helyzetéért felelős, ennek megfelelően a válságba jutott országok nem várhatják el, hogy a többi tagország fizessen helyettük. Nem tekinthetjük meglepőnek, hogy válaszadók nem elhanyagolható része, 17%-a nem fogalmazott meg egyértelmű véleményt a kérdéssel kapcsolatban.

Akik szerint uniós tagságunk inkább előnyöket hozott Magyarország számára, az átlagosnál jóval nagyobb, 59%-os arányban állnak a mellett, hogy az EU-nak minden támogatást meg kell adni a bajba jutott országoknak. De a tagságunkat negatívan értékelők körében is relatív többségben (44%-ban) vannak azok, akik szerint az EU-nak szerepet kell vállalnia bajba jutott tagországai megmentésében (lásd 1. táblázat).

1. táblázat

Az EU szerepe a gazdasági válság kezelésében Magyarország EU-s mérlegének tükrében
(válaszok százalékos megoszlása a Magyarország EU-s tagságát különbözőképpen értékelők körében)

A szolidaritási elem hangsúlyos jelenlétét a válság kezeléséről kialakított magyar véleményekben megerősítik a 2012. márciusi adatfelvétellel készült "Crisis and Economic Governance" című, az Európai Parlament megbízásából készült Eurobarométer kutatás adatai is (Válság, 2012a; Válság, 2012b).

Az EU 27 tagállamára kiterjedő kutatás egyik kérdése arra vonatkozott, hogy mit gondolnak a megkérdezettek arról, ha minden EU-tagállam államadósságának egy részét elkülönítenék, és azt közösen kezelnék. A magyar megkérdezettek az átlagosnál jóval nagyobb arányban értettek egyet azzal, hogy ez a tagállamok közötti szolidaritás értelmében szükséges lépés lenne. Miközben a 27 tagállam átlagát tekintve a lakosság 21%-a értett teljes mértékben egyet ezzel az állítással és további 43%-uk is hajlott rá, addig a magyar megkérdezettek 28%-a tudott azonosulni teljes mértékben a kijelentéssel, és további 48%-uk is inkább egyetértett vele. Vagyis a magyar lakosság számára fontosabb a válságkezelésnek ez az eleme, mint általában az Unió polgárai számára.

4. Az Európai Unió jövője és Magyarország helye

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatos esélylatolgatásra a megkérdezettek négyötöde vállalkozott, közülük 65% úgy látja, a következő évtizedben is számolni kell az európai nemzetállamok jelentős részét tömörítő szövetséggel, míg 15% szerint az EU napjai meg vannak számlálva.

A megkérdezettek legnagyobb, 30%-os csoportja arra számít, hogy néhány tagállam elhagyja a szövetséget, mások esetleg csatlakoznak, de ez nem érinti az Unió létét. További 20% a szövetség további bővülését valószínűsíti, és nem számol azzal, hogy bármelyik tagállam a szövetségi rendszeren kívülre kerül. Míg a lakosság 15% nem számít változásra, legalábbis a következő évtizedben, és úgy kalkulál, hogy az EU a jelenlegi, és csak a jelenlegi tagállamokkal folytatja működését. A megkérdezettek ugyancsak 15%-a viszont gyászos kimenetet jósol az európai egységnek, véleményük szerint a következő évtizedben az EU szétesik. A megkérdezettek egyötöde nem tudott vagy nem akart érdemi választ adni a kérdésre.

Nagyon erős kapcsolat figyelhető meg az EU-tagság mérlege és az Unió jövőjével kapcsolatos víziók pozitív vagy negatív irányával kapcsolatban (2. táblázat). Azok a megkérdezettek, akik inkább pozitívan látják az EU-csatlakozás mérlegét az ország számára, jóval optimistábbak a szövetség jövőjével kapcsolatban, mint akik inkább negatívnak látják a tagság egyenlegét. Akik szerint inkább előnyöket hozott a tagság az ország számára, azok 38%-a számít arra, hogy a szövetség expanziója töretlenül folytatódik, és a jelenlegi tagországokhoz továbbiak csatlakoznak a következő évtizedben. Az EU széthullására ebben a körben csak 3%-nyian számítanak. Ezzel szemben azok, akik a tagság mérlegét negatívan látják, legnagyobbrészt, 30%-ban arra számítanak, hogy lesznek kiváló tagállamok (még ha más országok esetleg csatlakoznak is), míg további 22%-uk az Európai Unió szétesésére számít.

2. táblázat

Az EU jövője Magyarország EU-s mérlegének tükrében
(válaszok százalékos megoszlása a Magyarország EU-s tagságát különbözőképpen értékelők körében)

Az EU jövőjével kapcsolatos várakozások nyilvánvaló módon hatással vannak a Magyarország tagságára vonatkozó véleményekre is. A válaszadók azon 15%-ától, akik az EU halálát vizionálják a nem túl távoli jövőben, már nem is kérdeztük meg, mit gondolnak hazánk várható tagságáról. Mindenesetre a lakosság relatív, 41%-os többsége úgy véli, Magyarország 10 év múlva is az Európai Unió tagállama lesz. Ezzel ellentétes véleményt 19%-nyian fogalmaztak meg, és ebbe a csoportba sorolhatjuk azt a 15%-ot is, aki szerint nem lesz EU. A lakosság bizonytalanságát tükrözheti, hogy négy megkérdezettből egy nem adott érdemi választ a kérdésre.

Ha csak az érdemi válaszadókra koncentrálunk (akik választ tudtak és akartak adni a kérdésre), akkor azt mondhatjuk, hogy több mint felük, 54%-uk prognosztizálja, hogy hazánk a szövetség része marad, igaz, közel ilyen jelentős, 46%-nyia azok tábora is, akik ilyen-olyan okból ennek ellenkezőjére számítanak.

3. táblázat

Mit gondol, 10 év múlva Magyarország az Európai Unió tagja lesz, vagy nem lesz a tagja?
(válaszok százalékos megoszlása)

5. A konföderáció utján?

Sokféle kritika fogalmazódott már meg az Európai Unió jelenlegi szervezi működésével kapcsolatban. Ezek egyike, már-már parodisztikus példája az, hogy vajon kit kellene felhívnia az USA éppen aktuális elnökének, ha az EU-val szeretne beszélni. Ez a kritika ma már (legalábbis formálisan) idejétmúlttá vált a soros elnöki rendszer kialakításával. De nemcsak kívülről, hanem az EU-n belülről is érezhető az igény a szövetségesek közötti viszony szorosabbá fűzésére. Ugyanakkor ezzel ellentétes tendenciák is érzékelhetők. Miközben a nemzetállami érdekek képviseletének szükségessége nehezen vitatható, sok esetben pillanatnyi aktuálpolitikai érdekek határozzák meg az egyes politikai erők EU-val kapcsolatos kommunikációját, retorikáját. Mindenesetre kétségtelen, hogy egyelőre nem sikerült konszenzusra jutni az EU jövőbeli szerkezetét illetően. Miközben összességében a gazdasági hatékonyság növekedése és a szolidaritás eszméje a - ha nem is az azonnali, de hosszabb távon megvalósuló - egységesülés felé vezetne, a történelmi hagyományok és bizonyos aktuális, a jelenlegi EU tagállamainak eltérő gazdasági helyzetéből és fejlettségéből fakadó gazdasági érdekek, igények ez ellen hatnak.

Barroso elnök 2012. szeptember 12-i beszédében hitet tett egy európai konföderáció mellett. Ez még szándékaiban sem az Egyesült Európai Államok alapító nyilatkozata, noha a kívánatosnak megjelölt irány az elhangzott beszédből nyilvánvaló. A jelen elemzés alapjául szolgáló közvélemény-kutatás öt hónappal az Európai Bizottság elnökének beszéde előtt készült, és lényegesen sarkosabb megfogalmazásban tette fel a kérdést a válaszadóknak arról, hogy milyen mértékű integrációt látnának megfelelőnek az EU tagországai között, tulajdonképpen az Unió szétesését leszámítva a két legszélsőségesebb álláspont közötti választásra kérve a megkérdezetteket.

A magyar lakosság hattizede (60%-a) mindenesetre nem támogatja a nagyobb mértékű egységesülést, szerintük az lenne előnyösebb, ha az Unió tagországai a lehető legnagyobb mértékben megőriznék önállóságukat, és csak néhány, minden tagállamot érintő kérdésben döntenének közösen. Ezzel szemben csaknem minden negyedik válaszadó (23%) azt tartaná előnyösebbnek, ha EU egyre inkább egységesülne és végül egyetlen, az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló országgá válna. 17% nem tudott állást foglalni a kérdésben.

Minden szocio-demográfiai csoportban a válaszadók abszolút többsége támogatja a minél nagyobb nemzeti önállóság megőrzését. Ahogy más kérdések esetében, itt sem voltak szignifikánsak a nemek, és korcsoportok közötti véleményeltérések. Viszont a nagyobb fokú integrációnak az átlagosnál több támogatója van kimondottan speciális lakossági csoportokban. Másoknál nagyobb arányban támogatják az európai integráció elmélyítését egyrészes a gyesen, gyeden, stb. lévő válaszadók (37%), továbbá a felnőtt tanulók (31%), valamint a községben lakók (27%) és a Dél-Dunántúlon élők (31%). E négy csoportot talán két nagyobb, és nagyon eltérő profilú csoportba sorolhatjuk, egyrészt a speciális élethelyzetű fiatalok, másrészt a területi hierarchiában alul lévő településtípusok, térségek közé. Annak megválaszolása, hogy miért éppen e csoportokban nagyobb az átlagosnál az integráció-pártiak tábora túlmutat jelen tanulmány keretein, így csak hipotézisként fogalmazható meg az a gondolat, hogy e csoportokban - valószínűleg különböző élettapasztalatok hatására [6] - nagyobb arányban fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a jelenlegi nemzetállami keretek között nem várhatják helyzetük és lehetőségeik jelentős javulását, így egy szinttel feljebbről várhatják csak a segítséget.

Azt gondolhatnánk, hogy az ország EU-tagságát pozitív egyenlegűnek ítélők elkötelezettek az integráció elmélyítése mellett, de nem így van. Elkötelezettebbek ugyan, mint akik hátrányosnak ítélik a tagságot, de a pozitív értékelést adók abszolút többsége, 60%-a is azt szeretné, ha a tagországok a lehető legnagyobb mértékben megőriznék önállóságukat, és csak néhány, minden tagállamok érintő kérdésben lenne szükség közös döntésekre.

4. táblázat

Vélemények az integráció és nemzeti szuverenitás kívánatos szintjéről Magyarország EU-s mérlegének tükrében
(válaszok százalékos megoszlása a Magyarország EU-s tagságát különbözőképpen értékelők körében)

Meglepő módon ugyancsak nem lelkesednek az integráció elmélyítéséért azok, akik az EU sikertörténetét, további bővülését prognosztizálják. Az igaz ugyan, hogy minél optimistább valaki az EU jövőjével (leegyszerűsítve további bővülésével) kapcsolatban, annál valószínűbb, hogy az integráció elmélyítésének pártján áll, de még a nagyon optimisták (akik töretlennek vélik a bővítés lendületét) is 57%-ban a minél nagyobb fokú nemzeti önállóság pártján állnak.

5. táblázat

Vélemények az integráció és nemzeti szuverenitás kívánatos szintjéről az EU "túlélésével" kapcsolatos vélemények tükrében
(válaszok százalékos megoszlása a Magyarország EU-s tagságát különbözőképpen értékelők körében)

Az adatok értelmezése során figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy a kérdés rendkívül általános formában, és szándékoltan sarkosan lett feltéve. Tehát miközben azt a következtetést levonhatjuk az adatokból, hogy a magyarok összességében ragaszkodnak a nemzeti szuverenitás eszméjéhez, és érzelmileg nehezen azonosulnának az Európai Egyesült Államok gondolatával, ez nem jelenti azt, hogy általában elzárkóznának attól, hogy bizonyos területeken európai szintű döntések szülessenek. Az Európa jövőjével kapcsolatos nemzetközi közvélemény-kutatás (Future of Europe, 2012) eredményei szerint például a magyarok a ciprusiak mellett a legelkötelezettebb hívei annak, hogy a gazdasági növekedés biztosításához szükséges döntések összeurópai szinten szülessenek: 85% helyezne több döntési jogkört erre a szintre. (A 27 EU-tagállam átlagában 73% volt ez az arány.) De ehhez hasonlóan a magyarok túlnyomó többsége (80%-a) egyetért azzal is, hogy a munkanélküliség kezeléséhez nem a jelenleginél kevesebb, hanem több európai szinten kialakított döntésnek kell megszületnie - míg az EU 27-ek lakosságának körében kevesebben, 64%-nyian vannak ezen a véleményen. Vagyis úgy tűnik, hogy miközben az érzelmek szintjén a nemzeti szuverenitás győz a magyar szívben, addig a praktikus dolgokban, így például a válság kezelésében, és a gazdasági döntések meghozatalában uniós szintű együttműködést lát szükségesnek a magyar elme.

4. Lehetséges magyarázatok és további kérdések

Az EU-val kapcsolatos sajátos, ambivalens, de összességében inkább negatív véleményklíma magyarázatára való törekvés nehezen függetleníthető a kutató saját értékválasztásaitól, többek között Magyarországnak az EU-n és a globalizált világban kialakított helyével kapcsolatos elképzeléseitől. De a kutató személyes ítéletétől függetlenül is óhatatlanul szükség van egy nézőpontra, amiből az adatok értelmezhetők, az eredmények - legalábbis potenciálisan - megmagyarázhatók, vagy legalább a további releváns kérdések feltehetőek.

Jelen értelmezés alapjául egy sajátos ambivalencia szolgál. Magyarország régóta törekedett arra, hogy egyrészt lerázza a keletről ráerőltetett kommunizmus igáját, másrészt csatlakozhasson az európai (nyugat-európai) országok szövetségéhez, és több évszázados köztes, (fél)periféria-pozicíójából kitörve a nyugati típusú modernizáció útjára lépjen. Mindez megtörtént, a frusztráció mégis elementáris erővel hatja át a magyar társadalmat. Jelen empirikus kutatás nem terjedt, nem terjedhetett ki az okok mélyreható vizsgálatára, de néhány lehetséges - és további kutatások által vizsgálható - ok felvázolható.

Bomsford (2003) megállapításai az orosz modernizáció problémáiról nemcsak Oroszországra, de feltehetően a kelet-európai államok többségére is igazak - minden különbözőségük ellenére. Az általa időtényezőnek és emberi tényezőnek nevezett (egymással is összefüggésben lévő) faktorok hatása vitathatatlan. Egy olyan társadalomnak, amely sokáig egy bizonyos irányban haladt, időre van szüksége, nemcsak ahhoz, hogy felismerje, hogy más irányba kellene haladnia, de ahhoz is, hogy megbarátkozzon ezzel a másik iránnyal. Ha Magyarországon évszázados hagyományai vannak a nemzeti szuverenitásért folytatott - többnyire vesztes - harcnak, a függetlenség visszanyerése után két évtizeddel e hagyományok még nagyon élénken élnek a választók fejében, és nagyon könnyen politikai tőkévé válthatók a regnáló hatalom számára. Ezzel összefüggésben szükség van a változáshoz arra, hogy mind az állam és társadalom csúcsán, mind a társadalom tömegbázisán, vagyis alulról és felülről is igény és elkötelezettség legyen a változásra. Kérdés, hogy az Európai Unió frissen csatlakozott tagállamaiban, köztük Magyarországon megvan-e az elitben és a szélesebb társadalmi bázisban a szándék az újabb változásra, egy új típusú elköteleződésre. Belátható, hogy nem könnyű egy kényszeren alapuló "szövetségi" rendszerből éppen kiszabadulva egy önkéntes társulás - kötelezettségekkel is járó - tagjává válni.

De a negatív vélemények túlsúlyához hozzájárulhatott a magyar társadalom átpolitizáltsága is. Korábbi kutatások rámutattak arra, hogy még az anyagi helyzet és különösen a potenciális anyagi várakozások észlelése sem független a pártpreferenciáktól: általában elmondható, hogy jövedelmi helyzettől függetlenül a kormánypártok szavazói optimistábbak, mint az ellenzéki választók (Marián, 2007; Hack, 2006). Ha a pártpreferenciák ilyen mélyen áthatják az emberek életét, véleményét, nem meglepő, hogy ha a kormányzat retorikájában felerősödnek az EU-kritikus hangok, ennek hatása erőteljesen megjelenik a választók véleményében is. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük a média politizálódásának hatását is (Bajomi-Lázár, 2005).

Egy további tényező, amit érdemes figyelembe venni az adatok elemzése során: Magyarországot 2008 őszén érte el a világgazdasági válság. Márpedig minden gazdasági válság alapja lehet a negatív vélemények felerősödésének, különösen jelen esetben, amikor a gazdasági válság nemcsak önmagában Magyarországot, de az országot, mint az Európai Unió egyik tagállamát is érinti - vagyis nehezen függetleníthető az Unió gazdasági nehézségeitől. A válságból való kilábalás után egy későbbi kutatás feltehetően már más, kedvezőbb eredményekkel szolgálhat, ahogy pár évvel korábban is kedvezőbbek voltak a közvélemény-kutatási adatok az EU-val kapcsolatban.

Végezetül ne feledkezzünk meg az EU sajátos szerkezetéből fakadó, kritikán aluli önmarketing-teljesítményéről. Nem véletlen, hogy "[a]z Európai Unió a lokális politikák medencéiben pancsoló, erősen nemzeti öntudatú állampolgárok számára nem alternatív politikai térként jelenik meg, hanem csupán mint nemzetközi szabálygyár és távoli tanácskozási fórum. Olykor az uniós intézmények - az Európai Parlament vagy a Bizottság - képviselői csodálkoznak a legjobban azon, hogy miért nem ismerik és kedvelik őket jobban a tagállamom polgárai, holott elég lenne a tükörbe tekintetniük és elgondolkodniuk azon, meddig jutott, mit tett, illetve mit nem tett saját népszerűsége érdekében az Európai Unió." (Balázs, 128.) Talán még a Barroso elnök által felvetett konföderáció megvalósításának előkészítése előtt számot kellene vetni azzal a kérdéssel, hogy milyen lehetőségei vannak az EU-nak arra, hogy tagállamainak aktuális vezetői (kormányai) pillanatnyi politikai érdekei által motivált kommunikációval is szembemenve felmutassa a szövetség kompetitív előnyeit, miközben elemi érdeke a tagállamai kormányaival való hatékony együttműködés.

Jegyzetek

[1] Mint történésznek, nyilvánvalóan megbocsátható, hogy nem tért ki arra mit is ért pénzügyi unió alatt, és amúgy is csak utólag, a válság hatására vált széles körben ismertté, hogy az eurózónában sem működhet hatékonyan a meglévő monetáris unió a hiányzó fiskális unió nélkül (nem beszélve a politikai unió valamilyen fokáról).

[2] EU-csatlakozásunk mérlege az áprilisi felmérés óta sem javult érdemben: az Ipsos havi omnibusz felméréseinek adatai alapján az elmúlt időszakban legpozitívabban július elején értékelték a válaszadók a csatlakozás mérlegét, akkor 34% gondolta, hogy inkább előnyökkel, és 56%, hogy inkább hátrányokkal járt az ország számára - a nyár folyamán többször békülékenyebb hangokat lehetett hallani kormányzati oldalról az IMF és az EU irányában. A jelen tanulmány befejezését megelőző utolsó, augusztus eleji felmérés szerint a választókorú lakosság 31%-a tartotta inkább előnyösnek, és 59%-a inkább hátrányosnak az ország EU-tagságát.

[3] Jelen tanulmányban csak a legalább p<0,05 szignifikanciaszinten igazolható eltéréseket mutatjuk be szöveges formában (khi-négyzet statisztikák és kiigazított reziduálisok alapján).

[4] A European Society for Opinion and Marketing Research nevű szervezet mintegy ötezer tagot számlál és világszerte a legmagasabb szakmai és etikai követelményeket igyekszik érvényesíteni a kutatások során. Több dimenziót figyelembe vevő társadalmi státus osztályozása is széles körben használt mind a piac, mind a közvélemény-kutatásokban.

[5] A magasabb gazdasági-társadalmi státusz növeli a politikai részvétel valószínűségét, pl. a magasabb iskolai végzettségűek nagyobb arányban vesznek részt a parlamenti választásokon, mint az alacsony végzettséggel rendelkezők.

[6] Emlékeztetőül: a tanulók között az átlagosnál magasabb, a községekben élők és a Dél-Dunántúlon élők körében lényegesen alacsonyabb azok aránya, akik pozitívan vélekednek az ország EU-tagságáról.

IRODALOM

Bajomi-Lázár Péter (2005): A politika mediatizálódása és a média politizálódása. In Médiakutató 2005.tavasz, http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_01_tavasz/03_politika_mediatizalodasa/01.html; letöltve: 2012.április 21.

Balázs Péter (2011): Magyarország és Európa. Napvilág Kiadó.

Barroso, José Manuel Durão (2012): Az Unió helyzete, 2012. évi beszéd. Európai Parlament plenáris ülése, Strasbourg. 2012. szeptember 12.
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=SPEECH/12/596; letöltve: 2012. szeptember 13.

Bomsdorf, Falk (2003): "Az orosz átalakulás társadalmi dimenziói". In Európai Szemle XIV. évfolyam 2003. ősz/3-4. 105-117.

Future of Europe (2012): Future of Europe. Special Eurobarometer 379.
http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/ebs/ebs_379_en.pdf; letöltve: 2012. szeptember 13.

Hack József (2006): A politikai preferenciák, érdekek hatása az anyagi helyzet észlelésére (1996-2005). In Társadalmi metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. (Szerk.: Kovách Imre) Napvilág Kiadó, Budapest, 375-404.

Kant, Immanuel (1980): Az emberiség egyetemes eszméjének története világpolgári szemszögből. In Uő: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Második, javított kiadás. Gondolat Kiadó, 58-76.

Marián Béla (2007): Gazdaság és politika - A Marketing Centrum választás előtti és utáni felméréseinek tükrében. In Magyarország politikai évkönyve 2006-ról. Kormányzat, közpolitika, közélet. Harmadik kötet - digitális könyv. (Szerk.: Sándor Péter-Vass László-Tolnai Ágnes) Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány.

Norman, Davies (2002): Európa története. Második kiadás. Osiris Kiadó

Válság (2012a): A válság és a gazdasági irányítás.
http://www.europarl.hu/ressource/static/files/ebeb-77.2-crisis-and-economic-governance-hu--hu-.pdf; letöltve: 2012. szeptember 13.

Válság (2012b): Válság és gazdasági kormányzás. Európai Parlament, Brüsszel, 2012. május 21.
http://www.europarl.europa.eu/pdf/eurobarometre/2012/crise_V/eb_77_2_crisis_and_economic_governance_V_HU.pdf; letöltve: 2012. szeptember 13.

A tartalomhoz >>