KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA
2013/1-2. szám
|
|
KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA 2013/1-2. szám |
DOI: 10.20520/Jel-Kep.2013.1-2.1
A társadalmi viszonyokra vonatkozó felfogásunkhoz kapcsolódva, ebben a tanulmányban a köznapi értelmezés jelentőségével és típusaival, valamint a társadalmi viszonyok kiértelmezésével foglalkozunk. A tanulmány első részében először rámutatunk a társadalmi viszonyok szociológiaelméleti felfogása és e viszonyok köznapi értelmezése közötti összefüggésre, majd az értelmezés típusaiként megkülönböztetjük egymástól a szubjektív, a szimbolikus és a logikai értelmezést. Ezt követően a társadalmi viszonyok kiértelmezésének a viszonosságát és nehézségét hangsúlyozzuk. A tanulmány második részében felvázoljuk a társadalmi viszonyok kiértelmezésének a fő vonásait. Rámutatunk arra, hogy a társadalmi viszonyok kiértelmezése során az egyének alapvetően cselekvési lehetőségek és képességek mint a szükségletkielégítés eszközeinek és feltételeinek a köznapi fogalmaiban értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat.
A társadalmi viszonyok köznapi értelmezésére, illetve kiértelmezésére vonatkozó felfogásunk egy átfogó társadalomelméletbe, az általunk kidolgozott, illetve még átdolgozás alatt álló intézményes szociológia elméletébe illeszkedik. Ezért alkalmanként majd hivatkoznunk kell a Társadalomelmélet c. munkánk eddig megjelent fejezeteire és e tanulmány előzményeit képező tanulmányokra; és a szóban forgó elmélet bizonyos fogalmait és összefüggéseit az olvasónak ismernie kell e tanulmány megfelelő értelmezéséhez. Néhány - egymáshoz kapcsolódó - tanulmányban egy pozitivista viszonyfogalom kidolgozására vállalkoztunk; a társadalmi viszony fogalmát arra való tekintettel határoztuk meg, hogy e fogalom segítségével lehetőség szerint oksági magyarázatot adhassunk a társadalmi jelenségekre, különösen a társadalmi kölcsönhatásokra. (Farkas 2012A; Farkas 2012B; Farkas 2013)
A hivatkozott tanulmányokban kifejtett felfogás szerint a társadalmi viszonyok tényszerű létezők; meghatározásunk szerint a társadalmi viszony intézmények által létrehozott, illetve meghatározott cselekvési lehetőségeknek és képességeknek mint a szükségletkielégítés eszközeinek és/vagy feltételeinek egyének (vagy csoportok) közötti tartós összekapcsolódása. (Farkas 2012A) Azonban a tényszerű társadalmi viszonyok valójában e viszonyokra vonatkozó elképzelések, ismeretek révén, illetve ezen elképzelésekkel, ismeretekkel összefüggésben határozzák meg az adott társadalmi viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének társadalmi cselekvéseit és az egyének közötti társadalmi kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket.
Felmerül tehát az a kérdés, hogy a felfogásunk szerinti társadalmi viszonyok mennyiben felelnek meg a valóságban cselekvő és egymással társadalmi kölcsönhatásban lévő egyének köznapi elképzeléseinek? A fenomenológiai szociológiában Schütz felfogása szerint a szociológiai elméletnek és a társadalmi környezetre vonatkozó köznapi elképzeléseknek bizonyos értelemben kapcsolódniuk kell egymáshoz. Az emberi cselekvés tudományos modelljének minden egyes elemét úgy kell megalkotni, hogy e modellnek megfelelő valóságos cselekvések érthetők legyenek a mindennapi élet köznapi értelmezése jegyében is. E követelmény betartása szavatolja, hogy a szociológiaelméleti fogalmak és összefüggések összhangban legyenek a társadalmi valósággal és a társadalmi valóság köznapi tapasztalásából fakadó elképzelésekkel. (Schutz 1962: 44; ford. Schütz 1984A: 224; Schutz 1964: 8, 16)
A szóban forgó kérdéssel máshol részletesebben foglalkoztunk; és egyrészt azt hangsúlyoztuk, hogy a társadalmi valóság általános elméleti megismerése eleve a külső megfigyelő nézőpontjából történhet, és megköveteli a fogalmak és összefüggések elvonatkoztatását a megfigyelhető konkrét valóságtól. Másrészt azonban azt is elfogadtuk és elfogadjuk, hogy ha a szociológiai elmélet megfelelően tükrözi a társadalmi valóságot, és az egyének a mindennapokban megfelelően alkalmazkodnak ehhez a valósághoz, a szociológiai elméletnek és a társadalmi környezetre vonatkozó köznapi elképzeléseknek bizonyos értelemben kapcsolódniuk kell egymáshoz. Mégpedig olyan értelemben, hogy a szociológia elméleti fogalmait és összefüggéseit elvileg le kell tudni fordítani a köznapi gondolkodás nyelvére is. (Farkas 2010A: 160-164)
Tehát a fogalmaink szerinti társadalmi viszonyoknak a valóságos társadalmi cselekvések megalapozása szempontjából kielégítő mértékben megismerhetőknek kell lenniük ahhoz, hogy ezek a viszonyok a valóságban meghatározzák az egyének társadalmi cselekvéseit és az egyének közötti társadalmi kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket.
A Társadalomelmélet második fejezetében foglalkoztunk a cselekvési szituáció kiértelmezésével, és rámutattunk arra, hogy az egyének környezetükben oly módon keresnek cselekvéseik megalapozása szempontjából értelmes rendet, hogy környezetüket és személyes tulajdonságaikat egyrészt a szükségletkielégítés összetevőinek, másrészt cselekvési lehetőségeknek és képességeknek a köznapi fogalmaiban értelmezik. (Farkas 2010A: 182-187) Felfogásunk szerint ez megfelel annak, ahogyan mi a külső megfigyelő nézőpontjából egyrészt a szükségletkielégítés összetevőinek, másrészt cselekvési lehetőségeknek és képességeknek az elméleti fogalmaiban értelmeztük a társadalmi viszonyokat.
A társadalmi viszonyokra vonatkozó tudás főleg kulturális eredetű, az egyének főleg a szocializáció folyamán sajátítják el - szülőktől, tanároktól, munkatársaktól, filmekből, olvasmányokból stb. - a társadalmi viszonyokra és azok működésére vonatkozó hiedelmeket, ismereteket. Az egyének nemcsak azt tanulják meg, hogyan értelmezzék környezetüket és ezzel összefüggésben bizonyos személyes tulajdonságaikat; de megtanulják azt is, hogy hogyan kell az adott társadalom személytelenül egységes szempontjából típusos képzeteket alkotni. (Schutz 1962: 13-14; ford. Schütz 1984A: 189-190)
A társadalmi viszonyok szociológiaelméleti felfogása és e viszonyok köznapi megismerése közötti összefüggést tekintve tehát nemcsak arról lehet szó - amit fentebb hangsúlyoztunk -, hogy a társadalmi viszonyok szociológiai, tudományos értelmezésében tekintettel kell lennünk arra, ahogyan a valóságban az egyének a köznapi gondolkodás szintjén megismerik társadalmi viszonyaikat. Hanem arról is, hogy a társadalmi viszonyokról szóló szociológiai, tudományos gondolkodás bizonyos mértékben hatással lehet, illetve hatással van a társadalmi viszonyokra vonatkozó köznapi gondolkodásra. Tehát abból a szempontból is fontos, hogy a szociológia elvont fogalmai és összefüggései mennyiben fordíthatók le a köznapi gondolkodás nyelvére, hogy a szociológiaelmélet mennyiben lehet alkalmas a köznapi gondolkodás formálására.[1]
Felfogásunk szerint a szociológia mint tudomány főleg nem olyan formában lehet hatással a társadalmi életre, hogy az empirikus szociológiai kutatások konkrét eredményeit figyelembe veszik döntéseik során azok a döntéshozók, akik a társadalmi élet bizonyos területein hatalommal, illetve az intézmények fedezetével rendelkeznek. Hanem olyan formában, hogy a szociológiai ismeretek a köznapi kultúra alkotórészeivé válnak, és ezáltal általában véve befolyásolják az előbb említett döntéshozók és mások magatartását a társadalmi életben; és ebből a szempontból a társadalmi valóságra vonatkozó konkrét kutatási eredményekkel szemben az általános szociológiai elméleteknek talán nagyobb lehet a jelentősége.
Adott társadalmi folyamat, illetve e folyamatot alkotó társadalmi kölcsönhatások szempontjából nézve, az adott kölcsönhatásokban részt vevő egyének társadalmi ismereteinek két alapvető típusát különböztethetjük meg egymástól, ezen ismeterek forrásai szerint. Egyrészt az egyének általában jelentős mértékű előzetes ismeretekkel rendelkeznek az adott kölcsönhatások szempontjából jelentős társadalmi környezetükre vonatkozóan. Másrészt az egyének társadalmi környezetükre vonatkozó ismereteiket részben az adott társadalmi folyamatból merítik, egy értelmezési folyamat révén. Ugyanakkor a mindenkori társadalmi kölcsönhatások alkalmával értelmezés révén szerzett elképzelések, ismeretek részben a társadalmi környezetre vonatkozó általánosabb tudás alkotórészeivé válhatnak.
Az "értelmezés" kifejezés gyakran csak a "megismerés" vagy a logikai "meghatározás" kifejezés jelentésének megfelelő értelemben használatos, és esetenként mi is ilyen értelemben beszélünk értelmezésről. A következőkben azonban viszonylag szűkebb értelemben használjuk a szóban forgó kifejezést.
Az értelmezés - szűkebb értelemben - olyan megismerési folyamat, amelynek során az egyén adott létezőnek vagy létezőknek bizonyos jelentést tulajdonít azáltal, hogy az adott létező vagy létezők észlelését összhangba hozza átfogóbb ismereteivel, tudásával. Tehát az egyén az értelmezés során a létezőket nem önmagukban szemléli, hanem mint jeleket abból a szempontból, hogy jelentésükben milyen más létezőkre utalnak.
Az általánosan elfogadott szóhasználatnak megfelelően különbséget tehetünk a jel és a jelkép vagy szimbólum fogalma között. A jel jelentése révén valamilyen tőle különböző létezőt képvisel az adott jelet értelmező egyén számára. Bármilyen létező szolgálhat jelként is az egyének számára, amennyiben az adott létező észlelése révén valami tőle részben vagy teljes mértékben különböző létezőre következtethetnek. Egy létező jelként utalhat egy tőle teljes mértékben különböző létezőre, például egy szó egy bizonyos tárgyra vagy egy festett nyíl a megfelelő haladási irányra. Egy létező egy része jelentheti az egész létezőt vagy az adott létező bizonyos vonatkozását; jelentheti az őt előidéző, illetve meghatározó létezőt, vagy jelezheti az adott létező valamilyen következményét.
A jelek nem feltétlenül igényelnek személyközi egyetértést jelentésüket illetően; különbséget kell tennünk a jeleknek az egyének adott körében általánosan érvényesnek tekinthető, valamint egy adott egyén számára az adott összefüggésben vett jelentése között. (Schutz 1962: 110; ford. Schütz 1984B: 109) Egy adott létező vagy annak valamilyen vonatkozása jelként szolgálhat egy adott egyén számára, és mások számára esetleg nem, illetve mást jelenthet az egyik, mint a másik egyén számára. A jelkép vagy szimbólum viszont - az általánosan elfogadott felfogás szerint - olyan jel, amelyet kifejezetten jelként használnak, és amelynek jelentésére vonatkozóan tartós egyetértés alakult ki az egyének adott körében.
Abból a szempontból, hogy az értelmező egyén főleg milyen szempontból, mire vonatkoztatva értelmezi az adott létezőt, a következőkben különbséget teszünk a szubjektív értelmezés, a szimbolikus értelmezés és a logikai értelmezés között. A kreativista szemléletmódot, illetve részben a normativista-kreativista szemléletmódot képviselő szociológiai elméletek felfogása szerint az értelmezés olyan természetű, amit szubjektív értelmezésnek nevezünk. A normativista szemléletmódot képviselő szociológiai elméletek felfogása szerint az értelmezés olyan természetű, amit szimbolikus értelmezésnek nevezünk. (A szociológiai szemléletmód fő típusairól lásd: Farkas 2010A: 32-53) E két típuson túl azonban megkülönböztetjük az értelmezésnek azt a típusát is, amit az értelmező szociológiai elméletek általában elhanyagolnak, és amit logikai értelmezésnek nevezünk.
A szubjektív értelmezés
Mint említettük, a kreativista szemléletmódot, illetve részben a normativista-kreativista szemléletmódot képviselő szociológiai elméletek felfogása szerint az értelmezés olyan természetű, amit szubjektív értelmezésnek nevezünk. A szubjektív értelmezés elsődleges és általános olyan szempontból, hogy az előzetesen már nagyrészt ismert és/vagy az értelmezés másik két típusa révén nagyrészt megismert különböző létezők eleve az adott egyének szempontjából jelentősek; tehát a cselekvő egyénekre jellemző köznapi értelmezés az alábbi vonatkozásban eleve szubjektív értelmezés.
Szubjektív értelmezésről akkor beszélünk, amikor az értelmező egyén önmagára vonatkoztatva értelmezi az adott létezőt; azaz abból a szempontból, hogy az adott létező milyen mértékben és - közvetlenül vagy közvetve - milyen módon érinti szükségleteinek a kielégítését.
A Társadalomelmélet második fejezetében (Farkas 2010A: 155-158) láttuk, hogy felfogásunk szerint az egyének alapvető személyes motívumait a - szűkebb értelemben meghatározott - szükségletek képezik; tehát egy létező szubjektív, köznapi értelme az egyén számára az adott létező vonatkozása az adott egyén szükségleteire. A szubjektív értelmezés olyan szempontból szubjektív, hogy az adott létezőnek a szubjektum szükségleteire vonatkoztatva van jelentősége, és ezek a szükségletek egyénenként különbözhetnek. Azonban az egyének adott körében bizonyos szükségletet vagy szükségleteket feltételezve, egy adott létező jelentése és jelentősége lehet hasonló az egyének számára. Valamint - bizonyos szükségletet vagy szükségleteket feltételezve - elvileg a külső megfigyelő nézőpontjából is megítélhetjük, hogy adott létezők milyen jelentéssel és milyen jelentőséggel rendelkeznek az adott egyén vagy az adott egyének számára. A Társadalomelmélet második fejezetében (hangsúlyoztuk, hogy fogalmaink szerint ezt fejezi ki a szükségletkielégítés összetevőinek a fogalma; és a szükségletkielégítés összetevőinek a fogalma révén a szubjektív értelmezést mi eleve beépítettük a szociológia elvont fogalomrendszerébe. (Farkas 2010A: 160-167) Ez teszi lehetővé, hogy az intézményes szociológia elméletében úgy tárgyaljuk a szubjektív értelmezést, hogy ez az értelmezés nem önkényes, hanem elvileg - illetve a valóságban alapvetően - az értelmezéstől függetlenül létező társadalmi valóságot tükrözi.
Blumer felfogása szerint a cselekvő egyén adja meg egy tárgy (itt értsd: létező - F. Z.) jellegét vagy értelmét. Az egyént nem eleve létező tárgyak veszik körül, melyek hatással vannak rá és kiváltják viselkedését, hanem ő maga alkotja meg tárgyait folyamatos tevékenységével és értelmezésével. Az egyén különböző tárgyakat jelöl meg saját maga számára, jelentésekkel ruházza fel azokat; megállapítja, hogy megfelelnek-e cselekvése végrehajtásához, és ez alapján döntéseket hoz. Felfogása szerint ezt jelenti az értelmezés és az értelmezés alapján történő cselekvés. (Blumer 1969: 80; ford. 2000: 324-325) "Egy tárgy természete (...) az a jelentés, amellyel rendelkezik azzal a személlyel szemben, aki számára tárgy. Ez a jelentés szabja meg azt a módot, ahogyan szemléli a tárgyat, ahogyan kész cselekedni az irányában, és ahogyan kész beszélni róla." (Blumer 1969: 11) Azonban a legtöbb szituációra vonatkozóan a korábbi kölcsönhatások révén az egyének közös értelmezéseket alakítanak ki, és e közös értelmezések teszik képessé az egyéneket arra, hogy hasonlóan cselekedjenek. Cselekvéseik irányításakor és megszervezésekor viszonylag kevés teher nehezedik az egyénekre, ha vannak készen kapott és közösen elfogadott meghatározások. (Blumer 1969: 86; ford. 2000: 328)
Az előző bekezdésben idézett szerző által is képviselt kreativista felfogásban a társadalmi környezet önmagában, a szubjektív értelmezéstől függetlenül nem létezik; az egyének maguk hozzák létre társadalmi környezetüket egy közös értelmezési folyamatban. Felfogásunk szerint viszont a társadalmi viszonyokat intézmények hozzák létre, és e viszonyok - amennyiben az adott intézmények érvényesek - tényszerűen léteznek, az adott viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének értelmezéseitől függetlenül. Azonban fentebb azt is hangsúlyoztuk, hogy a tényszerű társadalmi viszonyok valójában e viszonyokra vonatkozó elképzelések, ismeretek révén, illetve ezen elképzelésekkel, ismeretekkel összefüggésben határozzák meg az adott társadalmi viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének társadalmi cselekvéseit és az egyének közötti társadalmi kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket. Az elmélet elvont szintjén eleve feltételezzük, hogy a valóságos társadalmi viszonyok és az adott viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének által kiértelmezett társadalmi viszonyok megfelelnek egymásnak. Az elmélet engedményes szintjén vagy eklektikus szintjén vehetjük figyelembe azt, hogy a valóságos társadalmi viszonyok és a kiértelmezett viszonyok többé vagy kevésbé eltérhetnek egymástól.
A szimbolikus értelmezés
Mint említettük, a normativista szemléletmódot képviselő szociológiai elméletek felfogása szerint az értelmezés olyan természetű, amit szimbolikus értelmezésnek nevezünk. Szimbolikus értelmezésről akkor beszélünk, amikor az értelmező egyén az adott létezőt szimbolikus természetűnek tekinti és egy szimbolikus rendszerhez viszonyítva értelmezi; és az adott létező jelentése a szimbolikus rendszer szerint az adott létező által hordozott jelentés.
A szóban forgó átfogó szimbolikus rendszer a kultúra, és máshol viszonylag részletesen foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy a normativista szemléletmód szerint a társadalomban az egyének közvetlenül a közösen kialakított és elfogadott kulturális hiedelmekhez, értékekhez, szabályokhoz, szerepekhez és intézményekhez alkalmazkodva, és azoknak megfelelően cselekszenek, és a kultúra ily módon alapvetően meghatározza a társadalmi jelenségeket. Láttuk, hogy amíg a normativista rendszerelmélet eleve feltételezi, hogy az értékek, a szabályok, az intézmények és a szerepek jelentése nyilvánvaló a cselekvő egyének számára, addig a kulturális szociológia a kultúra egyes alkotórészeinek a jelentését, illetve e jelentés értelmezését tekinti kutatása fő tárgyának. (Farkas 2010A: 223-229)
A szimbolikus értelmezés szabályszerűségeit a hermeneutikának nevezett ismeretelméleti felfogásban dolgozták ki, amely szó szerint a szövegértelmezés technikáját jelenti (Gadamer 1984; Ricoeur 1994: 43-62). Ebben a felfogásban az értelmezés a kultúrában található kollektív jelentéseket hangsúlyozza, amelyek történetileg alakultak ki, és a jelenben eleve adottak az egyének számára. A kulturális szociológia által képviselt "erős program" legfőbb jellemzője a kultúra önállóságának, a kulturális autonómiának a hangsúlyozása. E felfogás szerint a kultúra határozza meg szimbolikus értelmezés révén a társadalmi cselekvéseket és általában a társadalmi jelenségeket: "Társadalmilag felépített szubjektivitás formálja a kollektivitások akaratát, alakítja a szervezetek előírásait, határozza meg a jog lényegét, és szolgáltatja a jelentést és a motivációt a technológiák, a gazdaságok és a katonai gépezetek számára." (Alexander-Smith 2003: 5)
A normativista szemléletmód szerint a társadalmi viszonyok szimbolikus, illetve normatív viszonyok az egyének között, a legjellemzőbb felfogás szerint normatív természetű szerepviszonyok. Tehát e felfogás szerint a társadalmi viszonyok eleve értelmezett viszonyok, de - a kreativista felfogástól eltérően - ezek a viszonyok a kultúra alkotórészeiként tartósan léteznek, és az egyének általi köznapi értelmezések a tartósan létező normatív viszonyoknak felelnek meg.
Felfogásunk szerint a szimbolikus értelmezés a társadalmi élet nélkülözhetetlen alkotórésze vagy vonatkozása. Egyrészt általában véve egyetértünk azzal a felfogással, amelyet főleg a normativista szemléletmód képviselői hangsúlyoznak, és amely szerint rendezett emberi együttélés, az emberek közötti rendezett, különösen a testi kényszerítés, illetve a testi erőszak alkalmazását mellőző kölcsönhatások nem lehetségesek viszonylag állandó szimbolikus rendszer, azaz kultúra nélkül. (Parsons 1951: 11) A kultúra viszont nem létezhet a kultúra alkotórészeit képező kulturális ismeretek, kulturális értékek, szabályok, intézmények és szerepek szimbolikus értelmezése nélkül. Másrészt a szimbolikus értelmezésnek igen jelentős szerepe van a társadalmi viszonyok létrehozásában. Máshol rámutattunk arra, hogy a társadalmi viszonyokat intézmények kialakítása és fenntartása, és ezzel összefüggésben szerepviszonyok kialakítása (valamint a dologi-technikai körülmények alakítása) révén hozzák létre az adott intézmények fedezetével rendelkező egyének. (Farkas 2013) A szóban forgó egyének szándékuk szerint általában olyan társadalmi viszonyokat szeretnének létrehozni, amelyek megfelelnek az adott intézményekből szimbolikusan kiértelmezhető szerepviszonyoknak.
Harmadrészt - ami itt minket főleg érdekel - a szimbolikus értelmezés hozzájárulhat a fogalmaink szerinti társadalmi viszonyok megismeréséhez, amennyiben a normatív természetű szerepviszonyokat alkotó cselekvési lehetőségek és képességek egybeesnek a tényszerű társadalmi viszonyokat alkotó cselekvési lehetőségekkel és képességekkel. Máshol hangsúlyoztuk azonban, hogy a szerepviszonyok és a társadalmi viszonyok elvileg - és jellemzően a valóságban - csak többé vagy kevésbé esnek egybe, esetleg egyáltalán nem esnek egybe. (Farkas 2012B) Ez abból következik, hogy a társadalmi intézmények, illetve - intézmények kialakítása révén - az adott intézmények fedezetével rendelkező egyének kisebb vagy nagyobb mértékben az intézményes szabályoknak nem megfelelő társadalmi viszonyokat is létrehozhatnak, és a valóságban gyakran létre is hoznak. (Farkas 2013)
A logikai értelmezés
Az értelmező szociológiai elméletek az értelmezést helyezik érdeklődésük középpontjába, azonban úgy tűnik, hogy általában elhanyagolják az értelmezésnek egy harmadik típusát, amit mi logikai értelmezésnek nevezünk. Felfogásunk szerint a logikai értelmezésnek - a szubjektív értelmezéssel összefüggésben - általában a legjelentősebb szerepe van a társadalmi viszonyok köznapi megismerésében.
A logikai értelmezés esetében az egyén az adott létezőt előzetes tapasztalataira és ismereteire vonatkoztatva értelmezi; és az adott létezőből azokra a létezőkre következtet, amelyek azt feltételezhetően meghatározták, illetve meghatározzák; vagy az adott létezőnek abból a szempontból tulajdonít jelentőséget, hogy milyen következmények megvalósulásához járul vagy járulhat hozzá.
Ebben az esetben tehát az adott egyének nem önmagukra vagy egy szimbolikus rendszerre vonatkoztatva értelmezik az adott létezőt; hanem arra vonatkozó tapasztalataikra és ismereteikre támaszkodva, hogy az adott létező mögött rendszerint milyen motívumok és milyen egyéb meghatározó tényezők húzódnak meg, és/vagy az adott létező rendszerint milyen következményt vagy következményeket idéz elő.
A kutató mint külső megfigyelő értelmező módszerére vonatkoztatva Max Weber különbséget tesz a cselekvések érzelmi átélésen alapuló értelmezése és racionális értelmezése között. Ugyanakkor az értelmezés racionális természetét hangsúlyozza, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a racionálisan nem értelmezhető cselekvéseket a racionálisan értelmezhető cselekvésekhez viszonyítva tartja a szociológia számára megismerhetőnek. (Weber 1987: 38-40.) Számunkra az értelmezés szóban forgó megkülönböztetése itt abból a szempontból érdemel figyelmet, hogy a mindennapi cselekvők is élnek az értelmezésnek ezzel a két formájával; és úgy tűnik, hogy amit Weber érzelmi átélésen alapuló értelmezésnek nevez, az a szubjektív értelmezéshez sorolható, az általunk úgynevezett logikai értelmezés viszont azonos azzal, amit Weber - a cselekvések értelmezése vonatkozásában - racionális értelmezésnek nevez.
A logikai értelmezés egyrészt lehet a meghatározó tényezők vonatkozásában történő értelmezés, amely valójában megfelel annak, amit a pszichológiában oktulajdonításnak neveznek. A tulajdonításelmélet arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyének a számukra fontos cselekvéseknek vagy eseményeknek bizonyos meghatározó tényezőket, köznapi értelemben vett "okokat" tulajdonítanak. (Weiner 1972: 310-317) Ebben az esetben az adott létező - cselekvés, esemény, dolog, állapot - mint jel jelentésében az adott létező meghatározó tényezőjére vagy meghatározó tényezőire utal. A természeti vagy a tárgyi környezet értelmezéséből véve egyszerű példákat, ha kinézünk az ablakon és látjuk, hogy mozognak a fák levelei, ezt úgy értelmezzük, hogy fúj a szél. Ha reggel kilépünk az ajtón és azt látjuk, hogy nedves az utca és a föld, ezt úgy értelmezzük, hogy korábban esett az eső.
Az oktulajdonításban megfigyelhetők bizonyos szabályszerűségek. Ha az adott cselekvés vagy esemény rendszeresen ismétlődik, az oktulajdonítás az arra vonatkozó múltbeli tapasztalatokon alapszik, hogy az adott cselekvés vagy esemény milyen előzményeit vagy más tényezőkkel való együttjárásait lehetett megfigyelni. Ha egy sajátos cselekvésnek vagy eseménynek kell okot találni, az egyének okozati sémákra támaszkodnak. Ezek a sémák arra vonatkozó elképzelések, hogy bizonyos fajta cselekvéseknek vagy eseményeknek rendszerint bizonyos fajta okaik vannak. A sémák segítenek elrendezni a rendelkezésre álló információkat, és segítik az eligazodást ellentmondó vagy elégtelen információk esetén. Az oktulajdonításra jellemző, hogy a cselekvéseket az egyének mennyiben tulajdonítják a cselekvők személyes tulajdonságainak és mennyiben az adott környezetnek, amelyben cselekszenek. Ha az egyén úgy gondolja, hogy a legtöbb egyén a cselekvő egyén helyében hasonlóan cselekedett volna, akkor az adott cselekvést hajlamos főleg a körülményeknek tulajdonítani; ha nem, a cselekvő egyén személyes tulajdonságainak. (Petri 1986: 267-284; Mook 1987: 377-386) A köznapi gondolkodást valószínűleg jobban jellemzi a "népi pszichológia", mint a "népi szociológia"; azaz valóságos jelentőségükhöz képest az egyének általában nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az egyének személyes tulajdonságainak (az adott körülményektől viszonylag függetlenül), és kisebb jelentőséget tulajdonítanak az adott egyéneken kívüli körülményeknek a társadalmi jelenségek köznapi magyarázatában.
A logikai értelmezés másrészt lehet a feltételezett következmények vonatkozásában történő értelmezés, amely bizonyos értelemben az oktulajdonításnak a fordítottja. Az egyének adott létezőknek, illetve a létezők bizonyos oldalainak többnyire valamilyen következményeket tulajdonítanak, és a várható, illetve feltételezett következmények meghatározó tényezőiként értelmezik az adott létezőket, illetve a létezők bizonyos oldalait. Ebben az esetben az adott létező - szabály, cselekvés, esemény, dolog stb. - mint jel jelentésében az adott létező várható következményére vagy következményeire utal. A természeti környezet értelmezéséből véve egyszerű példákat, ha borús az ég, ezt általában úgy értelmezzük, hogy esni fog az eső; tavasszal a gyümölcsfák virágzása idején az éjjeli jelentős fagyot értelmezhetjük úgy, hogy rossz lesz a gyümölcsfák termése.
Bizonyára a következmények tulajdonításában is megfigyelhetők az oktulajdonításra jellemző, fentebb említett szabályszerűségek. Ha az adott létezőt az egyén rendszeresen megfigyeli, a következmények tulajdonítása az arra vonatkozó múltbeli tapasztalatokon alapszik, hogy az adott létező milyen következményeit vagy más tényezőkkel való együttjárásait lehetett megfigyelni. Ha egy sajátos, korábban kevéssé tapasztalt létezőhöz kell következményt rendelni, az egyének okozati sémákra támaszkodnak. Ezek a sémák arra vonatkozó elképzelések, hogy bizonyos fajta létezőknek rendszerint bizonyos fajta következményeik vannak. A következmények tulajdonítására is jellemző, hogy az egyének milyen jelentőséget tulajdonítanak a cselekvők személyes tulajdonságainak és az adott egyéneken kívüli körülményeknek abból a szempontból, hogy mennyiben képesek előidézni bizonyos jelenségeket mint következményeket.
A máshol bevezetett szóhasználatnak megfelelően: ha a társadalmi viszonyokra értelmezés révén következtetünk, nem a társadalmi viszonyok értelmezéséről, hanem a társadalmi viszonyok kiértelmezéséről beszélünk. (Farkas 2010A: 183) A társadalmi viszonyok köznapi kiértelmezésének az elemzésében - a következőkhöz képest - jelentősebb mértékben támaszkodhatnánk az értelmező szociológiai elméletekre (főleg a fenomenológiai szociológiára és a szimbolikus interakcionizmusra), ezen elméleteket átértelmezve az általunk képviselt intézményes szemléletmódnak megfelelően. Mi azonban ebben a tanulmányban csak viszonylag röviden foglalkozunk a szóban forgó problémával; főleg arra szeretnénk rámutatni, hogy a társadalmi viszonyok általunk képviselt felfogásából mit olvashatunk ki abból a szempontból, hogy az egyének a köznapi gondolkodás szintjén hogyan ismerhetik meg a társadalmi viszonyokat. Ebben a tanulmányban először a társadalmi viszonyok kiértelmezésének a viszonosságát és nehézségét hangsúlyozzuk, majd - a tanulmány második részében - a társadalmi viszonyok kiértelmezésének a főbb vonásaira mutatunk rá.
A társadalmi viszonyok az egyének adott - kisebb vagy nagyobb - körét fűzik össze egymással, és a társadalmi viszonyokban az egyének egyaránt képezik a cselekvési lehetőségeknek és a cselekvési képességeknek, illetve az érdekeknek és az erőknek a szubjektumait és az objektumait. Tehát az egyének nem ismerhetik meg társadalmi viszonyaikat, ha csupán a maguk szempontjából szemlélik személyes tulajdonságaikat és körülményeiket; más releváns cselekvők szempontjából is meg kell érteniük az adott tulajdonságokat és körülményeket ahhoz, hogy társadalmi cselekvéseik megalapozása szempontjából kielégítő mértékben megismerjék a társadalmi viszonyokat.
A társadalmi kölcsönhatásokra számítva és e kölcsönhatások során az egyének magától értetődőnek tekintik, hogy mások is értelmezik, és ily módon bizonyos mértékben megismerik társadalmi környezetüket, különösen társadalmi viszonyaikat; és társadalmi viszonyaikra vonatkozó elképzeléseik, ismereteik jelentős mértékben hatással vannak cselekvéseikre. Azt is magától értetődőnek tekintik azonban a cselekvő egyének, hogy ugyanazok a létezők mást jelenthetnek az ő számukra, és megint mást jelenthetnek mások számára. Mások is saját általános motívumaiknak és társadalmi viszonyaik már ismertnek feltételezett vonásainak megfelelően értelmezik környezetüket. Bizonyos mértékben különbözhetnek az adott egyének és mások általános társadalmi motívumai, társadalmi viszonyai, és az ezekből fakadó értelmezési keretei is mások. A szóban forgó nézőpontkülönbségek meghaladását elősegíti egyrészt az álláspontok felcserélhetősége; az egyének magától értetődőnek veszik, hogy mások helyében hozzájuk hasonlóan értelmeznék a különböző létezőket, és ugyanezt feltételezik másokról is. Másrészt a különböző álláspontok illeszkednek egymáshoz, bizonyos értelemben kiegészítik egymást; és a cselekvő egyének feltételezik, hogy gyakorlati szempontból kielégítően egyező módon ugyanazokat a létezőket tartják jelentőseknek és ugyanazokat a létezőket értelmezik. (Vö.: Schutz 1962: 10-13; ford. Schütz 1984B: 186-189; Schutz 1964: 15; Schütz-Luckmann 1984: 270-271)
Az adott társadalmi kölcsönhatások által nem érintett külső megfigyelő nézőpontja különbözik az érintett egyénekétől, amivel összefüggésben a külső megfigyelő bizonyos vonatkozásokban kevesebbet érthet meg, más vonatkozásokban viszont többet is megérthet, mint az érintett cselekvők. Ahhoz, hogy a külső megfigyelő megértse a megfigyelt egyéneket és körülményeiket, fel kell használnia előzetes tudását, amely típusosan hasonló körülmények között zajló, a megfigyelt kölcsönhatásokhoz hasonló kölcsönhatási mintákra és esetleg a megfigyelt egyénekre vonatkozik; továbbá a kölcsönhatások menetének abból a szelvényéből kell következtetnie a cselekvők motívumaira, releváns személyes tulajdonságaira és körülményeire, amely történetesen megfigyelhető. (Vö.: Schutz 1962: 26; ford. Schütz 1984B: 204) Nemcsak a tudományos kutató lehet elvileg külső megfigyelő, hanem bizonyos mértékben a köznapi értelmező egyén is, amennyiben olyan társadalmi kölcsönhatás szemlélője, amelyben ő nem vesz részt, és amely őt jelentősen közvetve sem érinti. Az egyének tehát részben mint viszonylag külső megfigyelők szerezhetnek ismereteket a - bizonyos jövőbeli kölcsönhatások vonatkozásában számukra is jelentős - társadalmi viszonyokról.
A felfogásunk szerinti társadalmi viszonyok a valóságban igen összetettek, és e viszonyok szociológiaelméleti elemzése is igen összetettnek bizonyult. A társadalmi viszonyok megismerése lényegében véve az adott viszonyok belső meghatározó tényezőinek, és e tényezők vonatkozásában a külső meghatározó tényezőinek, valamint a társadalmi viszonyokat létrehozó mechanizmusnak a megismerése. Egy másik tanulmányban rámutattunk arra, hogy a társadalmi viszonyok belső és külső meghatározó tényezői szerteágazóak, és a társadalmi viszonyokat létrehozó mechanizmus igen összetett. Felfogásunk szerint a társadalmi viszonyok hordozóit, illetve belső meghatározó tényezőit az adott viszonyokban lévő egyének (vagy csoportok) érdekei és társadalmi erői alkotják; illetve azok a körülmények és személyes tulajdonságok alkotják, amelyeket cselekvési lehetőségek és cselekvési képességek formájában mint érdekeket és társadalmi erőket, illetve mint érdekviszonyokat és erőviszonyokat értelmezünk. A társadalmi viszonyok külső meghatározó tényezői viszont az érdekek és az erők hordozóinak a meghatározása révén határozzák meg a társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyokat létrehozó mechanizmus magában foglalja mind az érdekeket létrehozó mechanizmust, mind a társadalmi erőket létrehozó mechanizmust. (Farkas 2013) Tehát adott társadalmi kölcsönhatások szempontjából jelentős társadalmi viszonyok részletes megismerése a köznapi gondolkodás szintjén általában szinte lehetetlen. Ennek ellenére - a mindennapi tapasztalatok szerint - a gyakorlati racionalitás szintjén az egyének általában kielégítő mértékben megismerik a társadalmi viszonyokat, és kielégítő mértékben alkalmazkodnak a társadalmi viszonyokhoz.
A cselekvő egyének általában magától értetődőnek tekintik a számukra jelentős társadalmi viszonyok bizonyos vonatkozásait, a magától értetődőnek tekintett vonatkozásokat azonban többé vagy kevésbé homályos háttér övezi. A valóságos társadalmi viszonyok nem ismert vonatkozásai általában annyiban tudatosulnak problémaként az egyének számára, amennyiben úgy gondolják, hogy társadalmi cselekvéseik kielégítő megalapozásához szükségük lenne a hiányzó ismeretekre. Ha az egyének viszonylag új körülmények között cselekszenek, az adott körülményeknek lehetnek olyan vonásai, amelyekkel összefüggésben az addig kielégítőnek tűnő értelmezések már nem mutatkoznak kielégítőnek; és ez arra késztetheti az egyéneket, hogy újabb tapasztalataik alapján módosítsák a már kialakult értelmezéseiket. (Vö: Schütz-Luckmann 1984: 274-282; Berger-Luckmann 1998: 67-68)
A valóságban az egyének jelentős mértékben különbözhetnek abból a szempontból, hogy a társadalmi élet bizonyos területein milyen mértékben törekszenek körültekintően, a társadalmi viszonyok kielégítő ismeretére alapozva cselekedni a mindenkori társadalmi kölcsönhatásokban. Valamint az adott társadalmi cselekvések és kölcsönhatások szempontjából releváns társadalmi viszonyok is jelentős mértékben különbözhetnek abból a szempontból, hogy köznapi értelmezés révén milyen mértékben ismerhetők meg. A kevéssé tudatosan cselekvő egyének, illetve a gyakorlati racionalitás szintjén is nagyon nehezen megismerhető társadalmi viszonyok között általában az egyének nagyrészt vagy főleg nem közvetlenül a társadalmi viszonyokra vonatkozó hiányos ismereteikre alapozva, hanem viszonylag tartós társadalmi beállítottságaik és instrumentális értékeik által motiválva cselekszenek. Máshol foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy az érdekek nagyrészt nem tudatosan érdekekként értelmezve határozzák meg, illetve motiválják az egyének cselekvéseit, hanem az érdekeknek megfelelően hosszabb távon kialakult társadalmi beállítottságok és instrumentális értékek révén. (Farkas 2011: 85-92) A szóban forgó beállítottságokat és értékeket - személyes tapasztalatok és mások tapasztalatainak az átvétele révén - hosszú távon formálják a társadalmi viszonyok, és e viszonyokkal összefüggésben különösen a cselekvő egyének aktuális érdekei.
Az előbb hivatkozott helyen a szóban forgó kérdéssel kapcsolatban utaltunk Bourdieu és Elias felfogására, amely szerint főleg az egyének adott körére jellemző habitus formálja az egyének társadalmi magatartását. (Bourdieu 1977: 77-78; Bourdieu 1990: 53-60; Bourdieu 2002: 18-19, 132-136; Elias 1991: 182) Azonban ez a felfogás homályban hagyja a tényszerű társadalmi viszonyokat, amelyek hosszú távon a releváns beállítottságokat és értékeket, illetve a habitust is formálják; és amelyek főleg az adott viszonyok megismerésével összefüggésben határozzák meg az adott egyének társadalmi cselekvéseit és az egyének közötti társadalmi kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket.
A tanulmány második részében felvázoljuk a társadalmi viszonyok kiértelmezésének a fő vonásait. Rámutatunk arra, hogy a társadalmi viszonyok kiértelmezése során az egyének alapvetően cselekvési lehetőségek és képességek mint a szükségletkielégítés eszközeinek és feltételeinek a köznapi fogalmaiban értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat.
Az intézményes szociológia elméletében figyelembe vesszük a köznapi értelmezés mindhárom, a tanulmány első részében megkülönböztetett típusát: a szubjektív, a szimbolikus és a logikai értelmezést. Mint említettük, a szubjektív értelmezés elsődleges és általános olyan szempontból, hogy az előzetesen már nagyrészt ismert és/vagy az értelmezés másik két típusa révén nagyrészt megismert különböző létezők eleve az adott egyének szempontjából, az adott egyénekre vonatkoztatva jelentősek. Arra is utaltunk, hogy kultúra nélkül és szimbolikus értelmezés nélkül egyáltalán nem létezhet társadalmi élet, és a szimbolikus értelmezésnek jelentős szerepe lehet a társadalmi viszonyok köznapi megismerésében is. Azt is megjegyeztük, hogy felfogásunk szerint a logikai értelmezésnek - a szubjektív értelmezéssel összefüggésben - általában a legjelentősebb szerepe van a társadalmi viszonyok köznapi megismerésében.
A társadalmi viszonyok megfelelő kiértelmezésének a legfontosabb vonása, hogy a társadalmi élet szférájában az egyének alapvetően a szükségletkielégítés eszközeinek és feltételeinek a köznapi fogalmaiban értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat.
Az egyének - a szóban forgó szempontból főleg szubjektív értelmezés révén - csak a szükségletkielégítés eszközeinek vagy feltételeinek alárendelve veszik figyelembe a létezőket mint a szükségletek negatív tárgyait (amelyek számukra közvetlen ráfordítással járnak vagy járhatnak), és elvileg eltekintenek a létezőktől mint a szükségletek tárgyaitól.[2]
Az egyéneknek ehhez mindenekelőtt tudatosítaniuk kell azt az általános motívumot, amely cselekvéseiket az adott körülmények között átfogóan motiválja. Máshol rámutattunk arra, hogy ha a cselekvés általános motívuma személyes motívum, azaz közvetlenül szükséglet, illetve szükségletek kielégítésére irányuló szándék, a környezetet alapvetően a szükségletek tárgyait vagy negatív tárgyait képező létezők képezik. Ha a cselekvés általános motívuma instrumentális motívum, azaz a szükségletkielégítés előfeltételeinek a megteremtésére irányuló szándék, a környezetet alapvetően a szükségletkielégítés eszközeit és feltételeit képező létezők képezik, és a cselekvő egyének személyes tulajdonságai is ilyen szempontból válnak jelentőssé. (Farkas 2010A: 183-184)
Ismét máshol hangsúlyoztuk, hogy a társadalmi cselekvések általános motívuma instrumentális motívum, amelyet a társadalmi intézmények határoznak meg azáltal, hogy meghatározzák a legáltalánosabb társadalmi javakat. Tehát a társadalmi élet szférájában a cselekvő egyének elvileg nem szükségleteik közvetlen kielégítésére, hanem a szükségletkielégítés előfeltételeinek, pontosabban a szükségletkielégítés társadalmi előfeltételeinek, végső soron a társadalmi javaknak a megteremtésére törekszenek. (Farkas 2010B: 178, 238-239) Ezt feltételezve jutottunk el a társadalmi viszonyoknak az elméleti megismeréséhez; és a cselekvő egyének is akkor ismerhetik meg a köznapi gondolkodás szintjén a társadalmi viszonyokat, ha valamilyen társadalmi jószág megteremtésére vagy megszerzésére irányuló általános motívumot szemmel tartva cselekszenek a társadalmi élet adott területén, és az adott általános motívumra vonatkoztatva értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat, valamint ha ezt feltételezik más egyénekről is, akikkel társadalmi kölcsönhatásban állnak vagy állhatnak.
Például a munkahelyi szervezetben a társadalmi viszonyok megfelelő kiértelmezéséhez az egyéneknek látniuk kell, illetve fel kell tételezniük, hogy általános motívumuk - amely cselekvéseiket az adott körülmények között átfogóan motiválja - a megfelelő kereset rendszeres elérésére irányul, és az adott szervezetben mások is erre törekszenek. Vagy az egyetemen az egyetemi hallgatóknak látniuk kell, illetve fel kell tételezniük, hogy általános motívumuk a megfelelő szakképzettség megszerzésére irányul, az egyetem alkalmazottainak az általános motívuma viszont a megfelelő kereset rendszeres elérésére irányul. A valóságos társadalmi viszonyok megfelelő kiértelmezéséhez az egyéneknek instrumentális és társadalmi természetű általános motívumot kell feltétezniük akkor is, ha esetleg bizonyos mértékben személyes motívumok is szerepet játszanak az adott körülmények közötti cselekvéseik motiválásában.
A társadalmi kölcsönhatásokban részt vevő egyének többnyire magától értetődően társadalmi cselekvésekként értelmezik mások cselekvéseit, amelyeket - fogalmaink szerint - érdekek vagy esetleg társadalmi kényszerek motiválnak. Mások általános, illetve - az adott aktuális motívumokhoz viszonyítva - általánosabb motívumainak a felfedése azonban esetenként nem problémamentes az adott egyének számára. Ugyanis egyrészt a társadalmi életben a cselekvők által kinyilvánított és a valóságos motívumok között kisebb vagy nagyobb eltérések lehetnek. A kinyilvánított motívumok esetleg a cselekvő egyének előtt is oly mértékben elleplezik a valóságos motívumokat, hogy még a szubjektíve őszinte önigazolások is félrevezetők lehetnek. Másrészt a hasonlónak tűnő cselekvések mögött is meghúzódhatnak nagyon eltérő motívumok; és fordítva, a nagyon különbözőnek tűnő cselekvések mögött is meghúzódhatnak hasonló motívumok. Tehát, ha bizonyos cselekvések egy adott általános motívumra vonatkoztatva érthetőnek tűnnek, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott cselekvések nem lennének érthetők egy másik általános motívumra vonatkoztatva, illetve az adott általános motívum szempontjából nem lennének érthetők más cselekvések is. (Vö.: Weber 1987: 42)
A következőkben eleve feltételezzük, hogy a társadalmi viszonyok kiértelmezése során az egyének egy általános társadalmi motívumra vonatkoztatva alapvetően a szükségletkielégítés eszközeinek és feltételeinek a köznapi fogalmaiban értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat, valamint ezt feltételezik más egyénekről is; és arra helyezzük a hangsúlyt, hogy az egyének formailag főleg cselekvési lehetőségek és képességek köznapi fogalmaiban értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat.
Az egyének a társadalmi viszonyok kiértelmezése során az adott társadalmi kölcsönhatásokban lehetőség szerint részt vevő egyének cselekvési lehetőségeinek és képességeinek a köznapi fogalmaiban értelmezik az intézményekhez kapcsolódó közvetlen ellenőrzést és a dologi-technikai körülmények változásait megvalósító cselekvéseket és várható cselekvéseket; ezekkel összefüggésben a viszonylag állandó és a változó - közvetlenül jelentős - dologi-technikai körülményeket, valamint a cselekvések rendelkezésre álló eszközeit. Ezekkel összefüggésben értelmezik az említett körülményeket meghatározó intézményeket és a releváns intézményes helyzetalkotó tulajdonságokat, az átfogó dologi-technikai körülményeket, a közvetett ellenőrző cselekvéseket és végül a fedezeti szándékokat és képességeket.
Amikor az egyének adott körülmények között értelmezés révén kiszűrik az adott körülményekben, és e körülményekkel összefüggésben saját személyes tulajdonságaikban rejlő cselekvési lehetőségeket és képességeket, az adott körülményekhez hasonló körülményekre vonatkozó előzetes ismereteikre támaszkodnak.
Az egyének a társadalmi viszonyokra vonatkozó ismereteiket - az előzetes tudáson és az adott társadalmi kölcsönhatásokhoz kapcsolódóan másoktól átvett tudáson túl - főleg logikai értelmezés révén szerzik. Ha most a kiértelmezendő társadalmi viszonyok vonatkozásában nézzük a logikai értelmezésnek a tanulmány első részében megkülönböztetett két típusát (a meghatározó tényezők vonatkozásában és a feltételezett következmények vonatkozásában történő értelmezést), az egyének két irányból értelmezik ki a társadalmi viszonyokat, cselekvési lehetőségek és képességek köznapi fogalmaiban. Ezt szemléltetjük az 1. ábrán.
1. ábra
A társadalmi viszonyok kiértelmezésének két iránya
Az ábra felső felében a társadalmi viszonyok, és a társadalmi viszonyok által a társadalmi jelenségek tényszerű meghatározottságát szemléltetjük. Eszerint a máshol (Farkas 2013) tárgyalt tényezők által meghatározva és az ott tárgyalt mechanizmus révén létrehozva eleve adottak a társadalmi viszonyok, amelyek meghatározzák a társadalmi cselekvéseket és a társadalmi kölcsönhatásokat, illetve bizonyos vonatkozásokban általában a társadalmi jelenségeket. A tanulmány első részében azt is hangsúlyoztuk azonban, hogy a tényszerű társadalmi viszonyok valójában e viszonyokra vonatkozó elképzelések, ismeretek révén, illetve ezen elképzelésekkel, ismeretekkel összefüggésben határozzák meg a társadalmi jelenségeket. Az ábra alsó felében a társadalmi viszonyok kiértelmezésének a következő két irányát szemléltetjük.
Egyrészt (1) az egyének az ismétlődően megfigyelhető társadalmi cselekvésekből és kölcsönhatásokból olyan általánosabb cselekvési lehetőségekre és képességekre következtetnek, amelyek várhatóan a jövőben is meghatároznak a megfigyelt cselekvésekhez és kölcsönhatásokhoz típusosan hasonló társadalmi cselekvéseket és kölcsönhatásokat. Másrészt (2) az egyének az ismétlődően megfigyelhető társadalmi cselekvéseket és kölcsönhatásokat összefüggésbe hozzák bizonyos körülményekkel, amelyek fennállása esetén tapasztalataik szerint megfigyelhetők az adott cselekvések és kölcsönhatások. Tehát ha fennállnak az említett körülmények, ezekből a korábbi tapasztalatokból kiszűrt cselekvési lehetőségek és képességek létezésére következtetnek. Ezek szerint az egyének a társadalmi viszonyokat egyrészt az adott viszonyok által meghatározott jelenségekből, másrészt a társadalmi viszonyok bizonyos meghatározó tényezőiből értelmezik ki. Az értelmezés, illetve a társadalmi viszonyok kiértelmezése mindkét irányban főleg hosszabb távon érvényesül, a tapasztalatok felhalmozódásának az eredményeként, de részben érvényesülhet egy adott társadalmi kölcsönhatás folyamatában is.
A máshol (Farkas 2010A: 185-186) már tárgyalt gondolatokat is felidézve nézzük először kissé részletesebben azt a kérdést, hogy az egyének értelmezés révén hogyan ismerhetik meg a társadalmi viszonyokat alkotó cselekvési lehetőségeket.[3] (1) Ha egy viselkedés az egyének tapasztalatai szerint meghatározott körülmények között elég gyakran vagy rendszeresen bizonyos következményekkel jár, az egyének ezt hajlamosak úgy értelmezni, hogy az adott körülmények magukban hordozzák azt a cselekvési lehetőséget, hogy az adott viselkedés révén az adott következmények előidézhetők. (2) Ha az egyének az előbbihez hasonló körülményekkel találkoznak, ezt hajlamosak úgy értelmezni, hogy az adott körülmények is magukban hordozzák a korábbi tapasztalatokból kiszűrt cselekvési lehetőséget. (3) Ha az egyének azt tapasztalják, hogy hasonló körülmények között esetenként különböző, de tipikusnak tekinthető viselkedések figyelhetők meg, amelyekhez elég gyakran vagy rendszeresen bizonyos következmények kapcsolódnak, az egyének ezt hajlamosak úgy értelmezni, hogy az adott körülmények többé vagy kevésbé különböző következményekkel járó cselekvési lehetőséget is magukban hordoznak.
Az egyének ily módon nagyrészt nemcsak saját cselekvési lehetőségeiket ismerhetik meg, hanem - az álláspontok korábban említett felcserélhetőségét és illeszkedését átlátva - mások cselekvési lehetőségeire vonatkozóan is kialakítják elképzeléseiket. Továbbá nagyrészt a tekintetben is kialakítják elképzeléseiket, hogy saját cselekvési lehetőségeik és mások releváns cselekvési lehetőségei - főleg várható következményeiket tekintve - hogyan kapcsolódnak össze egymással; azaz mások akadályozhatják vagy segíthetik őket bizonyos cselekvési lehetőségek megvalósításában, illetve adott társadalmi javak előállításában vagy megszerzésében. Tehát az egyének ily módon bizonyos mértékben megismerik saját érdekeiket, mások érdekeit és az adott érdekviszonyokat.
Az egyének hajlamosak tapasztalataik általánosítására, és a cselekvési lehetőségekre vonatkozó általánosított, típusos tapasztalataikat a korábbiakhoz hasonló más körülmények között is felhasználják. Az újabb tapasztalatok fényében az egyének a típusosság tartalmát kibővítik, ugyanakkor az általánosabb típuson belül megtanulnak bizonyos megkülönböztetéseket tenni. (Vö.: Schutz 1962: 7-9; ford. Schütz 1984B: 182-184) Ezek a megkülönböztetések részben a társadalmi viszonyokat alkotó cselekvési képességekre, és ezekkel összefüggésben az aktuális cselekvési lehetőségekre hívják fel az adott egyének figyelmét. (1) Az egyének azt tapasztalják, hogy a jól ismertnek hitt cselekvési lehetőségeknek megfelelő viselkedések a korábbiakhoz nagyon hasonló körülmények között egyes esetekben az elvárt következményekre vezetnek, más esetekben azonban nem; illetve azt tapasztalják, hogy hasonló körülmények között ugyanaz a viselkedés egyes egyének esetében ilyen, más egyének esetében olyan következményekre vezet. Ilyen tapasztalatok eredményeként az egyének megtanulnak különbséget tenni a cselekvési képességek, és ezekkel összefüggésben az aktuális és a potenciális cselekvési lehetőségek között. Megtanulják, hogy tulajdonképpen ugyanaz a cselekvési lehetőség az egyik egyén számára aktuális cselekvési lehetőség, a másik egyén számára potenciális lehetőség; illetve ugyanazon egyén számára bizonyos egyénekkel szemben aktuális, más egyénekkel szemben potenciális cselekvési lehetőség. (2) Ha az egyének önmagukat azon egyénekhez hasonlóknak tartják, akik az adott körülmények között rendszerint eredményesen megvalósítottak egy adott cselekvést, a körülményeket hajlamosak a saját szempontjukból aktuális cselekvési lehetőségként értelmezni, amelyet szándékuk szerint megvalósíthatnak.
Az egyének ily módon - a cselekvési lehetőségek megismeréséhez hasonlóan - nagyrészt nemcsak saját cselekvési képességeiket ismerhetik meg, hanem mások cselekvési képességeire vonatkozóan is kialakítják elképzeléseiket. Saját cselekvési képességeiket főleg abból a szempontból értelmezik ki, hogy e képességek felhasználásával várhatóan milyen mértékben befolyásolhatnak - segíthetnek vagy akadályozhatnak - másokat bizonyos cselekvések megvalósításában, illetve adott javak előállításában vagy megszerzésében; mások cselekvési képességeit viszont főleg abból a szemponttól értelmezik ki, hogy várhatóan milyen mértékben befolyásolhatnak ismét másokat és milyen mértékben befolyásolhatják az adott értelmező egyéneket bizonyos cselekvések megvalósításában, illetve adott javak előállításában vagy megszerzésében. Tehát az egyének ily módon bizonyos mértékben megismerik saját társadalmi erőiket, mások erőit és az adott erőviszonyokat.
Az egyének arra vonatkozóan is kialakítanak elképzeléseket, hogy az adott egyének között az aktuális cselekvési lehetőségekben való eltérések, illetve az érdekérvényesítés mértékében megfigyelhető eltérések mennyiben vezethetők vissza az egyes egyének cselekvési képességeiben meglévő különbségekre, azaz a társadalmi erőviszonyokra; és mennyiben vezethetők vissza mások cselekvési lehetőségeivel (és ezáltal képességeivel) való kedvező vagy kedvezőtlen összekapcsolódásra, tehát az érdekviszonyokra. Például valakinek főleg azért nem volt sikeres a felvételi vizsgája vagy a pályázata, mert elégtelenek voltak a cselekvési képességei, vagy mert mások "betartottak" neki. Az egyének erre vonatkozó elképzelései azonban általában fogalmilag meglehetősen homályosak, elmosódók, de tapasztalati szempontból megalapozottak lehetnek, és a cselekvések szempontjából elégségesek lehetnek a megfelelő döntéshez és a hatékony cselekvéshez.
A társadalmi viszonyok, illetve a társadalmi viszonyokat alkotó cselekvési lehetőségek és képességek főleg az adott társadalmi kölcsönhatásban lehetőség szerint részt vevő más egyének és csoportok várható cselekvéseire, és e cselekvések következményeire vonatkozó számítások formájában tudatosulnak. A számítás az adott egyén megítélése szerint számára a szükségletkielégítés összetevőjét képező bizonyos cselekvés, következmény, esemény, dolog vagy állapot jövőbeli megvalósulására és a megvalósulás valószínűségére vonatkozó feltételezés. A számítás szóban forgó fogalma tulajdonképpen megfelel a számítás köznapi fogalmának; és ilyen értelemben a számítás bővebb terjedelmű fogalom az elvárás fogalmához képest. Máshol (Farkas 2010A: 187) adott meghatározásunk szerint az elvárás az adott egyén számára a szükségletkielégítés pozitív összetevőjét képező létező jövőbeli megvalósulására vonatkozó feltételezés; viszont a számításban egyaránt tudatosulhatnak a szükségletkielégítés pozitív vagy negatív összetevőit képező - és bizonyos valószínűséggel várhatóan megvalósuló - cselekvések, következmények, események, dolgok vagy állapotok.
Adott társadalmi jószág előállítására vagy megszerzésére vonatkozóan egy adott egyén számításba veszi, hogy milyen viselkedések, illetve cselekvések várhatók és milyen valószínűséggel más egyének részéről; és ezek a cselekvések mennyiben segíthetik vagy akadályozhatják az adott egyént az adott jószág előállításában vagy megszerzésében. A cselekvő egyén nemcsak azokra az egyénekre lehet ily módon tekintettel, akik viszonylag közvetlen hatással lehetnek az adott társadalmi jószág előállítására vagy megszerzésére; hanem számításba veheti azt is, hogy az előbbi egyénekkel lehetőség szerint kölcsönhatásban lévő további egyének részéről milyen viselkedések, illetve milyen cselekvések várhatók és milyen valószínűséggel, amelyek közvetve segíthetik vagy akadályozhatják a cselekvő egyént az adott jószág előállításában vagy megszerzésében.
Mint fentebb említettük, az egyének a társadalmi viszonyokat részben az adott viszonyok bizonyos meghatározó tényezőiből értelmezik ki. E meghatározó tényezők közül, amelyek bizonyos mértékben tudatosulhatnak a cselekvő egyénekben az értelmezés során, a következőket emeljük ki, és ezek értelmezésére mutatunk rá: (1) az adott társadalmi viszonyokat létrehozó, illetve meghatározó intézmények, és ezen intézményekhez kapcsolódó ellenőrzés; (2) az intézményes helyzetalkotó tulajdonságok, és (3) a releváns dologi-technikai körülmények.
Az egyének bizonyos mértékben láthatják az általunk társadalmi intézményeknek nevezett szabályrendszerek meghatározó hatását a számukra jelentős társadalmi viszonyokra. A logikai értelmezéssel összefüggésben az is hozzájárulhat a társadalmi viszonyok megismeréséhez, ha az egyének szimbolikus értelmezés révén felfedik az adott intézményekből szimbolikusan kiértelmezhető szereplehetőségeket és szerepviszonyokat; de általában tovább tájékozódnak a tekintetben, hogy a valóságos társadalmi viszonyok mennyiben esnek egybe a normatív természetű szerepviszonyokkal; és a valóságos viszonyokat részben mint a szerepviszonyoknak megfelelő viszonyokat, részben mint az intézményes szabályoktól és a szerepviszonyoktól való eltéréseket ismerik meg. Az egyének esetleg ideiglenesen feltételezik, hogy a szabályokból kiértelmezhető cselekvési lehetőségek és képességek alkotják a társadalmi viszonyokat, de figyelik, hogy mások e feltételezésnek megfelelően cselekszenek vagy nem. Ha nem, fokozottabb figyelmet fordítanak arra, hogy logikai értelmezés révén jobban megismerjék a valóságos társadalmi viszonyokat.
Máshol (Farkas 2013) említettük, hogy a belső fedezetű intézmények kialakításában és az intézményes szabályok tényleges érvényesülésének az ellenőrzésében való érdemi részvétel elvileg biztosíthatja, hogy ezen intézmények által létrehozott belsőleges társadalmi viszonyok megfeleljenek az intézményes szabályoknak. Tehát a belsőleges társadalmi viszonyok jól megismerhetők szimbolikus értelmezés révén, és a belsőleges társadalmi viszonyokkal egymáshoz fűzött egyéneknek eleve alkalmazniuk kell a szimbolikus értelmezést ahhoz is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az intézményes szabályok tényleges érvényesülését. A külsőleges társadalmi viszonyok esetében azonban elvileg esetleges, hogy az adott viszonyok megfelelnek vagy nem felelnek meg az intézményes szabályoknak, illetve a szereplehetőségeknek; tehát az ilyen viszonyok megismeréséhez általában nem elégséges önmagában - illetve a szubjektív értelmezéssel összefüggésben - a szimbolikus értelmezés.
A szimbolikus értelmezés jelentőségét korlátozza az is, hogy az egyének általában csekély mértékben ismerik azokat a külső fedezetű társadalmi intézményeket, amelyek valójában létrehozzák a számukra jelentős külsőleges társadalmi viszonyokat. Például az egyének mint állampolgárok általában igen csekély mértékben ismerik a jogszabályokat, az alkalmazottak kevéssé ismerik az adott munkahelyi szervezet formális intézményeit, és az egyetemi hallgatók kevéssé ismerik az adott egyetem tanulmányi- és vizsgaszabályzatát. Ha az egyének törekszenek az adott külsőleges társadalmi viszonyok létrehozása vonatkozásában jelentős intézmények megismerésére, általában akkor sem lehet tudomásuk valamennyi jelentős társadalmi intézményről és ezen intézmények szabályairól. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó, hogy a társadalmi intézmények szabályai formális vagy nem formális, írásban rögzített vagy nem rögzített, nyilvános vagy nem nyilvános szabályok egyaránt lehetnek. E problémát más szavakkal kifejezve: az írásban is rögzített és/vagy kinyilatkoztatott szabályok nem feltétlenül jelentenek valóságos szabályokat, illetve valóságos intézményeket. Létezhetnek azonban olyan nem formális, írásban természetesen nem rögzített és részben az adott társadalmi csoport szélesebb nyilvánossága előtt is titkolt megegyezések bizonyos egyének között, amelyek társadalmi intézményeknek, illetve társadalmi intézmények szabályinak tekinthetők, és amelyekre főleg az adott egyének magatartásának egyes vonásai hívhatják fel mások figyelmét.
Mint már említettük, a külsőleges társadalmi viszonyok megismeréséhez általában nem elégséges önmagában - illetve a szubjektív értelmezéssel összefüggésben - a szimbolikus értelmezés. Az egyének általában viszonylag keveset tudhatnak meg a külsőleges társadalmi viszonyokról, csupán az adott viszonyok létrehozása szempontjából jelentősnek tűnő társadalmi intézmények szabályainak a megismerése révén. Azonban - ha az egyének kevés előzetes tudással rendelkeznek egy adott társadalmi jószág előállítása vagy megszerzése szempontjából jelentős társadalmi viszonyokról - mégis célszerű lehet mindenekelőtt az adott egyének által hozzáférhető társadalmi intézmények szabályait megismerni; és ez alapján tovább tájékozódni a tekintetben, hogy a társadalmi viszonyok mennyiben esnek egybe az intézményes szabályokból szimbolikusan kiértelmezhető szerepviszonyokkal.
Például, ha egy adott egyén vállalkozóként, tudományos kutatóként vagy egyetemi hallgatóként pályázati támogatáshoz szeretne hozzájutni vállalkozásához, kutatásához vagy külföldi tanulmányútjához, célszerű lehet mindenekelőtt az adott pályázat benyújtásának és elbírálásának a folyamatát szabályozó formális intézményeket, és esetleg az ezen intézményekhez szorosan kapcsolódó más intézményeket tanulmányoznia. Ez alapján az adott egyén kialakíthatja elképzelését arról, hogy kik milyen hatáskörrel vehetnének részt az adott folyamatban, és várhatóan milyen cselekvéseket valósíthatnának meg, ha a formális szabályoknak és az adott szabályokban kifejeződő elveknek megfelelően cselekednének, és ebben az esetben a szóban forgó egyén milyen eséllyel juthatna pályázati támogatáshoz.
Azonban az egyén valószínűnek tarthatja, hogy nagyrészt "nem úgy mennek a dolgok", ahogyan azok a formális szabályokból kiértelmezhetők. Részben általános társadalmi tapasztalataira, részben a társadalmi élet adott területén szerzett tapasztalataira támaszkodva és mások tapasztalatait átvéve kialakítja számításait arra vonatkozóan, hogy várhatóan kik milyen mértékben és milyen értelemben lesznek hatással a pályázatok elbírálására, és ezzel összefüggésben ő milyen eséllyel juthat pályázati támogatáshoz. E tapasztalatok alapján esetleg úgy gondolja, hogy érdemben nagyrészt nem azok a személyek fognak dönteni, akiknek normatív vagy névleges hatáskörük szerint dönteniük kellene; és a döntés során főleg nem azokra a szempontokra lesznek tekintettel, amelyekre a formális szabályok szerint tekintettel kellene lenniük.
Az adott egyén tudomást szerezhet esetleg arról, hogy létezik egy "klikk" vagy érdekszövetség, amely hatalommal rendelkezik a társadalmi élet adott területén és a szóban forgó pályázatok elbírálásában formálisan részt vevő egyének körében. E klikk kiemelkedő befolyása valószínűleg már a pályázatokat elbíráló testület tagjainak és a lehetséges szakértőknek a kiválasztásában is érvényesült; így a szóban forgó pályázatok elbírálásában döntően egyrészt az adott klikk egyes tagjai, másrészt a hozzájuk hűségi kapcsolatokkal kötődő személyek vesznek majd részt. Tehát a pályázó egyén arra számíthat, hogy a pályázatokat a szóban forgó klikk érdekeinek megfelelően fogják elbírálni; következésképpen a pályázó számára az a döntő kérdés, hogy közte és az adott klikk között milyenek az érdekviszonyok és az erőviszonyok. Erre vonatkozón a pályázó szintén kialakíthatja elképzelését, részben általános társadalmi tapasztalataira, részben az adott klikkre vonatkozó személyes tapasztalataira és a másoktól átvett tapasztalatokra támaszkodva.
A külsőleges társadalmi viszonyok többé vagy kevésbé egybe is eshetnek a normatív természetű szerepviszonyokkal, és ennyiben a külsőleges társadalmi viszonyok alkotórészeit képező cselekvési lehetőségek és képességek kielégítően megismerhetők az adott kölcsönhatásokban érintett egyénekre vonatkozó és a cselekvő egyének által hozzáférhető intézményes szabályok tanulmányozása révén. Például ha egy adott egyén vállalkozói igazolványt szeretne kiváltani vagy megtakarított pénzét takarékban szeretné elhelyezni, az adott eljárásban szerepet játszó egyének e vonatkozásban jelentős cselekvési lehetőségeiről és képességeiről, valamint ezekkel összefüggésben saját cselekvési lehetőségeiről és képességeiről kielégítő ismereteket szerezhet az adott eljárásra vonatkozó és számára hozzáférhető formális szabályok tanulmányozása révén.
Tehát a társadalmi élet szférájában a cselekvő egyének általában nem úgy tekintenek a tőlük függetlenül létező intézményes szabályokra - amennyiben egyáltalán ismerik azokat -, mint általuk és más egyének által feltétlenül megvalósítandó elvárásokra. A szóban forgó szabályokra általában úgy tekintenek, mint amelyek valamiféle keretet képeznek a társadalmi cselekvések és a társadalmi kölcsönhatások számára; és amelyek - az adott szabályokhoz kapcsolódó ellenőrzés révén - bizonyos esetekben és bizonyos vonatkozásokban kisebb mértékben vagy egyáltalán nem, más esetekben és más vonatkozásokban nagyobb mértékben biztosíthatják a cselekvések és kölcsönhatások adott szabályoknak való megfelelését.
A cselekvő egyének a társadalmi intézmények társadalmi viszonyokat meghatározó hatását főleg az ellenőrzés meghatározó hatásának a megismerése révén ismerik meg. Az egyének az ellenőrzésre vonatkozó szabályokból - amennyiben ezek ismertek a számukra - nagyrészt következtethetnek az ellenőrzés módjára, az ellenőrzést végző egyénekre, az ellenőrzés körülményeire, és következtethetnek bizonyos cselekvésekhez kapcsolódó várható szankciókra. Azonban az egyének az ellenőrzésre vonatkozó ismereteiket nagyrészt vagy nagyobbrészt nem az ellenőrzésre vonatkozó szabályok értelmezése révén, hanem a mindennapi tapasztalás és mások tapasztalatainak az átvétele útján szerzik. Az egyének az ellenőrzést úgy értelmezik, mint amely bizonyos vonatkozásokban korlátozza, más vonatkozásokban segíti őket és más releváns egyéneket (és csoportokat) adott cselekvések megvalósításában; azaz amely bizonyos cselekvési lehetőségek és képességek meghatározásához járul hozzá.
A cselekvő egyének problémának látják az ellenőrzést, ha megítélésük szerint az ellenőrzést végző egyének az ellenőrzés révén túlságosan korlátozzák vagy nem eléggé segítik őket adott társadalmi javak előállításában vagy elérésében; illetve ha az ellenőrzést végző egyének túlságosan segítenek vagy kevéssé korlátoznak másokat abban, hogy a kiindulópontnak tekintett egyéneket akadályozzák az adott javak előállításában vagy megszerzésében. Főleg ilyen vonatkozásban fogalmazódik meg az egyénekben az a kérdés, hogy végső soron kik tartják érvényben az adott intézményeket, végső soron kik rendelkeznek az ellenőrzés képességével, azaz kik tartják fenn az adott társadalmi viszonyokat; és ezek az egyének és csoportok (pl. felső vezetők, tulajdonosok, országgyűlési képviselők, a kormány tagjai stb.) milyen fedezeti szándékokkal és képességekkel rendelkeznek.
Mint fentebb említettük, az egyének az ismétlődően megfigyelhető társadalmi cselekvéseket és kölcsönhatásokat összefüggésbe hozzák bizonyos körülményekkel, amelyek fennállása esetén tapasztalataik szerint megfigyelhetők az adott cselekvések és kölcsönhatások. Tehát ha fennállnak az említett körülmények, ezekből a korábbi tapasztalatokból kiszűrt cselekvési lehetőségek és képességek létezésére következtetnek. A szóban forgó körülmények részben olyan létezők, amelyeket mi intézményes helyzetalkotó tulajdonságoknak neveztünk; tehát amelyekre vonatkoztatva meghatározottak bizonyos intézményes szabályok érvényességi körébe eső egyének, és amelyekkel összefüggésben az intézmények létrehozzák, illetve meghatározzák a társadalmi viszonyokat.
Az egyének - saját tapasztalataik alapján és mások tapasztalatait átvéve - kialakítják azokat a tipikus viselkedési mintákat, amelyek felfogásuk szerint bizonyos személytelen tulajdonságokkal rendelkező egyénekre (pl. bizonyos munkakörökben vagy beosztásokban dolgozó egyénekre) általában jellemzőek. Ezeket a viselkedési mintákat esetleg tovább részletezik és altípusokra osztják abból a szempontból, hogy az adott személytelen tulajdonságokkal rendelkező egyének (pl. az adott munkakörökben vagy beosztásokban dolgozók) milyen más egyénekkel vagy csoportokkal állnak kölcsönhatásban. A szóban forgó viselkedési mintákat általánosabban mint cselekvési lehetőségeket és képességeket fogják fel, amelyek bizonyos valószínűséggel határoznak meg bizonyos cselekvéseket és kölcsönhatásokat, és amelyek részben különböző, de tipikusnak tekinthető cselekvéseket és kölcsönhatásokat is meghatározhatnak. Tehát ha a cselekvő egyének számára az adott személytelen tulajdonságokkal rendelkező más egyének várható cselekvései válnak jelentőssé, hajlamosak a tipikus viselkedési mintáknak megfelelő cselekvési lehetőségeket és képességeket tulajdonítani a szóban forgó más egyéneknek. (Vö.: Schutz 1962: 25-26; ford. Schütz 1984B: 202-203; Schütz-Luckmann 1984: 288-295)
A társadalmi viszonyok létrehozását elemezve (Farkas 2013) rámutattunk arra, hogy az egyének adott körének bizonyos dologi-technikai körülményei az intézményekkel összefüggésben jelentős mértékben meghatározhatják a társadalmi viszonyokat, amennyiben meghatározzák a releváns cselekvési lehetőségeket és képességeket mint érdekeket és erőket. Az egyének a szóban forgó szempontból a dologi-technikai körülmények jelentőségét általában csak viszonylag hosszú távú saját tapasztalataik alapján, illetve részben mások ilyen tapasztalatait átvéve láthatják át. Például olyan külső megfigyelőnek, aki e vonatkozásban jelentős tapasztalatokkal nem rendelkezik, igen kevés elképzelése lehet arról, hogy egy ipari üzemben a munkagépeknek milyen jelentős szerepe lehet az adott gépeken dolgozó munkások cselekvési lehetőségeinek és képességeinek, illetve érdekeinek és társadalmi erőinek a meghatározásában. Az adott üzemben dolgozó és e tekintetben jelentős tapasztalatokkal rendelkező munkások azonban a köznapi megismerés és a gyakorlati racionalitás szintjén általában jól átlátják a szóban forgó összefüggést. Ha ilyen tapasztalatokkal rendelkezve az adott egyének belépnek egy új üzembe, ahol a korábbi körülményekhez hasonló dologi-technikai körülményekkel találkoznak, ezt hajlamosak úgy értelmezni - ha más releváns körülmények is hasonlóknak tűnnek -, hogy az új üzemen belüli társadalmi viszonyok valószínűleg hasonlóak a korábban megismert társadalmi viszonyokhoz.
A releváns érdekekkel összefüggésben különbséget tehetünk a releváns és az irreleváns társadalmi viszonyok között. (Farkas 2011: 98-99) Eszerint adottnak véve egy hosszabb távra vonatkozó választást az érdeket alkotó párhuzamos cselekvési lehetőségek között, az adott egyén (vagy csoport) szempontjából a releváns társadalmi viszonyok a szubjektum releváns érdekét alkotó cselekvési lehetőségeket, és mások e cselekvési lehetőségekkel összekapcsolódó cselekvési lehetőségeit, valamint a szubjektum és mások releváns cselekvési lehetőségei vonatkozásában jelentős társadalmi képességeit foglalják magukban.
Az egyének választanak a hosszú távú cselekvési lehetőségek között, és ezáltal kiválasztják érdekeik és általában társadalmi viszonyaik releváns alkotórészeit. Tehát fontos kérdés, hogy az átfogóbb társadalmi viszonyokon belül az egyének hogyan értelmezik egymás releváns érdekeit és releváns társadalmi viszonyait. Egy adott egyén a másik fél bizonyos cselekvéseit jeleknek tekintheti abból a szempontból, hogy e cselekvések utalnak a megfigyelt másik fél hosszabb távra vonatkozó választására az érdekét alkotó párhuzamos cselekvési lehetőségek között. Az adott egyén ezáltal kialakíthatja elképzelését a másik fél releváns érdekeiről és releváns társadalmi viszonyairól, valamint a kettőjük közötti releváns társadalmi viszonyokról. Így a két fél közötti olyan társadalmi viszonyok esetében, amelyeknek bizonyos összetevői ellentétes viszonyok, más összetevői egybeesési viszonyok, a két fél helyezheti a hangsúlyt az ellentétes viszonyokra vagy az egybeesési viszonyokra, attól függően, hogy milyen hosszabb távra vonatkozó választásokat tulajdonítanak egymásnak.
Például egy munkahelyi vezető egyik beosztottja azon cselekvését, hogy az adott munkakörének és az adott munkahelyi szervezetben található munkaköröknek nem megfelelő egyetemi szakra jelentkezett, értelmezheti úgy, hogy az adott beosztott hosszabb távú szándéka az, hogy a kívánt szakképzettség megszerzése után új munkahelyet válasszon. Amennyiben a szóban forgó vezető érdeke az, hogy beosztottai - miután megfelelő szakmai tapasztalatra tettek szert - hosszú távon az adott munkahelyen dolgozzanak, a közte és az adott beosztott között lévő, közel egyaránt egybeeső és ellentétes társadalmi viszonyokban az ellentétes viszonyokat fogja jelentősebbeknek tekinteni.
Mint hangsúlyoztuk, a tényszerű társadalmi viszonyok valójában e viszonyokra vonatkozó elképzelések, ismeretek révén, illetve ezen elképzelésekkel, ismeretekkel összefüggésben határozzák meg az adott társadalmi viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének társadalmi cselekvéseit és az egyének közötti társadalmi kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket. Felmerül tehát az a kérdés, hogy a kiértelmezett társadalmi viszonyok mennyiben tükrözik a tényszerűen létező társadalmi viszonyokat, illetve az értelmezés mennyiben játszik viszonylag önálló szerepet a társadalmi cselekvések és kölcsönhatások meghatározásában?
A kreativista szemléletmódot képviselő szociológiai elméletek érdeklődésének középpontjában a cselekvési szituációk szubjektív értelmezése, illetve szubjektív definiálása áll. E felfogás szerint a társadalmi viszonyok önmagukban nem léteznek, a társadalmi viszonyok az adott kölcsönhatásokban szerepet játszó egyének közös értelmezési folyamatának az eredményeként jönnek létre, és csupán az adott kölcsönhatásokkal összefüggésben léteznek.[4] Felfogásunk szerint a valóságban a társadalmi viszonyok tényszerűen léteznek, a cselekvő egyének a köznapi értelmezés és a gyakorlati racionalitás szintjén kielégítően megismerik ezeket a viszonyokat, és ezek a viszonyok alapvetően meghatározzák az adott egyének társadalmi cselekvéseit és az egyének közötti társadalmi kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket. Azonban a társadalmi viszonyok kiértelmezésének viszonylag önálló szerepe is lehet a társadalmi cselekvések és kölcsönhatások, illetve általában a társadalmi jelenségek meghatározásában.
Máshol hangsúlyoztuk, hogy a társadalmi valóság szükségképpen összetettebb bármilyen rendszeres elmélethez képest. Arra való tekintettel, hogy az intézményes szociológia elméletében figyelembe tudjuk venni a társadalmi valóság olyan vonatkozásait is, amelyek nem felelnek meg az adott elmélet eredeti előfeltételezéseinek, különbséget tettünk az elmélet elvont, engedményes és eklektikus szintje között. (Farkas 2010A: 84-86)
Az elmélet elvont szintjén eleve feltételezzük, hogy a tényszerű, valóságos társadalmi viszonyok és az adott viszonyokkal egymáshoz fűzött egyének által kiértelmezett társadalmi viszonyok megfelelnek egymásnak; azaz a valóságos társadalmi viszonyok határozzák meg a társadalmi cselekvéseket és kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket. E tanulmányban nem foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy az elmélet elvont szintjén bizonyos vonatkozásokban oksági összefüggéseket, más vonatkozásokban valószínűségi összefüggéseket fogalmazhatunk meg a társadalmi viszonyok és a társadalmi kölcsönhatások között.
Nem tagadjuk, hogy a valóságban az értelmezésnek viszonylag önálló szerepe is van a cselekvések motívumainak a formálásában, a társadalmi cselekvések és a társadalmi kölcsönhatások meghatározásában. A minket érdeklő kérdés azonban elsősorban az, hogy milyen természetű az a valóságos és tényszerű társadalmi környezet, amely felfogásunk szerint elvileg meghatározza - és alapvetően a valóságban is meghatározza - a társadalmi cselekvéseket és kölcsönhatásokat, illetve általában a társadalmi jelenségeket. Az elmélet engedményes szintjén vehetjük figyelembe azt, hogy az egyének társadalmi természetű általános motívumokra vonatkoztatva értelmezik körülményeiket és személyes tulajdonságaikat, de a valóságban a társadalmi viszonyok lehetnek részben meghatározatlanok, valamint az adott egyének értelmezései nem feltétlenül felelnek meg a valóságos társadalmi viszonyoknak. Azonban az elmélet engedményes szintjén már csak valószínűségi magyarázatot adhatunk a társadalmi jelenségekre, azokban a vonatkozásokban is, amely vonatkozásokban az elmélet elvont szintjén oksági magyarázatot adhatunk. Azokban a vonatkozásokban viszont, amelyekben az elmélet elvont szintjén is csak valószínűségi magyarázatot adhatunk, engedményes szinten a valószínűség jelentősen kisebb szintjén fogalmazhatjuk meg magyarázatunkat.
Végül arra már csak az elmélet eklektikus szintjén lehetünk, illetve lehetnénk tekintettel, hogy a valóságban a társadalmi élet szférájába sorolható tevékenységi területeken is szerepet játszhatnak a cselekvések motiválásában nem társadalmi természetű motívumok; és az ilyen motívumok vonatkozásban az emberi viszonyok fogalmaink szerint már nem társadalmi viszonyoknak, hanem közösségi, testiségi, érzelmi stb. viszonyoknak tekinthetők. Például vezető és beosztott vagy munkatársak között is kialakulhat baráti kapcsolat vagy nemi-szerelmi kapcsolat, amely bizonyos mértékben hatással lehet az adott egyének munkahelyen belüli cselekvéseire és a közöttük megfigyelhető kölcsönhatásokra is. Mivel a szociológiai irodalomban a társadalmi viszonyokat általában tágabban értelmezik, amely szerint a társadalmi viszonyok a fogalmaink szerinti emberi viszonyok, a társadalmi viszonyok kutatása a szociológiában többnyire ezen az eklektikus szinten folyik. Az elmélet eklektikus szintjén esetenként részletesebben leírhatjuk a megfigyelhető cselekvéseket és kölcsönhatásokat, de az adott jelenségekre vonatkozóan csak ellentmondásos, illetve látszólagos magyarázatokat fogalmazhatunk meg.
[1] Az úgynevezett közszociológiával szemben támasztható követelményeknek is vannak általános szociológiaelméleti vonatkozásai. (Ehhez lásd pl.: Burawoy 2005; Burawoy 2006; Calhoun 2006)
[2] A társadalmi élet szférájában a létezőknek mint a szükségletek negatív tárgyainak a szerepéről és mint a szükségletek tárgyainak a figyelmen kívül hagyásáról lásd a Társadalomelmélet hetedik fejezetében az érdek szubjektumra vonatkoztatásáról szóló alfejezetet. (Farkas 2011: 54-59)
[3] Homans öt pontban fogalmazta meg az emberi viselkedésre vonatkozó legfontosabb tételeit, és a behaviorista felfogásnak megfelelően nem beszél cselekvési lehetőségekről és cselekvési képességekről. (Homans 1974: 15-40) Első két tételét azonban átértelmezve felhasználtam arra a kérdésre választ keresve, hogy a cselekvési lehetőségek és képességek hogyan tudatosulnak az egyénekben a mindennapi tapasztalás révén.
[4] Ennek a felfogásnak felel meg a szociológiai irodalomban gyakran idézett állítás: "ha az emberek a szituációkat mint valóságosakat definiálják, azok következményeiket tekintve valóságosak." (Thomas-Thomas 1928: 572) Ezzel szemben például Goffman szerint a szituáció adott cselekvők általi definiálásának természetesen vannak következményei, de ezek a következmények általában kevéssé járulnak hozzá a társadalmi folyamatok alakulásához. A szituáció definíciója majdnem mindig eleve adott a cselekvők számára, azt rendszerint nem az adott cselekvők alakítják ki. (Goffman 1974: 1-2)
Alexander, Jeffrey C. - Philip Smith (2003): The Strong Program in Cultural Sociology: Elements of a Structural Hermeneutics. In: Jeffrey C. Alexander: The Meanings of Social Life: A Cultural Sociology. Oxford: Oxford University Press, 11-26.
Alexander, Jeffrey C. (2003): The Meanings of Social Life: A Cultural Sociology. Oxford: Oxford University Press
Berger, Peter L. - Thomas Luckmann (1998): A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés. Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó
Blumer, Herbert (1969): Symbolic Interactionism. Perspective and Method. Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press
Blumer, Herbert (2000): A társadalom, mint szimbolikus interakció. In: Felkai Gábor - Némedi Dénes - Somlai Péter (szerk.): Szociológiai irányzatok a XX. században. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 323-331.
Bourdieu, Pierre (1977): Outline of a Theory of Practice. Cambridge: Cambridge University Press
Bourdieu, Pierre (1990): The Logic of Practice. Cambridge: Polity Press
Bourdieu, Pierre (2002): A gyakorlati észjárás. A társadalmi cselekvés elméletéről. Budapest: Napvilág Kiadó
Burawoy, Michael (2005): The Critical Turn to Public Sociology. Critical Sociology 31 (3): 313-326
Burawoy, Michael (2006): Közérdekű szociológiát! Replika 54-55: 35-66.
Calhoun, Craig (2006): A közszociológia ígérete. Replika 54-55: 83-90.
Elias, Norbert (1991): The Society of Individuals. Oxford: Blackwell Publishers
Farkas Zoltán (2010A): Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Első kötet. Miskolc: Bíbor Kiadó
Farkas Zoltán (2010B): Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Második kötet. Miskolc: Bíbor Kiadó
Farkas Zoltán (2011): Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Harmadik kötet. Miskolc: Bíbor Kiadó
Farkas Zoltán (2012A): Az emberi és a társadalmi viszonyok. Társadalomkutatás 30. évf., 4: 324-342.
Farkas Zoltán (2012B): A társadalmi viszonyok összetevői. Szellem és Tudomány 3. évf., 2-3: 3-16.
Farkas Zoltán (2013): A társadalmi viszonyok meghatározó tényezői és létrehozása. Társadalomkutatás 31. évf., 1: 1-15.
Gadamer, Hans-Georg (1984): Igazság és módszer. Budapest: Gondolat Kiadó
Goffman, Erving 1974: Frame Analysis. An Essay on the Organization of Experience. New York: Harper and Row
Hernádi Miklós (szerk.) (1984): A fenomenológia a társadalomtudományban. Válogatás. Budapest: Gondolat Kiadó
Homans, George C. (1974): Social Behavior: Its Elementary Forms. (1961) New York: Harcourt Brace Jovanovich
Mook, Douglas G. (1987): Motivation. The Organization of Action. New York: W.W. Norton and Company, Inc.
Parsons, Talcott (1951): The Social System. New York: Free Press
Petri, Herbert L. (1986): Motivation: Theory and Research. Belmont: Wadsworth Publishing Company
Ricoeur, Paul (1994): Hermeneutics and the Human Science. (1981) Paris: Cambridge University Press
Schutz, Alfred (1962): Collected Papers I.: The Problem of Social Reality. The Hague: Martinus Nijhoff
Schutz, Alfred (1964): Collected Papers II.: Studies in Social Theory. The Hague: Martinus Nijhoff
Schütz, Alfred (1984A): A cselekvések köznapi és tudományos értelmezése. In: Hernádi Miklós (szerk.): A fenomenológia a társadalomtudományban. Válogatás. Budapest: Gondolat Kiadó, 178-228.
Schütz, Alfred (1984B): A fenomenológia néhány vezérfonala. In: Hernádi Miklós (szerk.): A fenomenológia a társadalomtudományban. Válogatás. Budapest: Gondolat Kiadó, 96-117.
Schütz, Alfred - Thomas Luckmann (1984): Az életvilág struktúrái (Részletek). In: Hernádi Miklós (szerk.): A fenomenológia a társadalomtudományban. Válogatás. Budapest: Gondolat Kiadó, 269-320.
Thomas, William I. - Dorothy S. Thomas (1928): The Child in America: Behavior Problems and Programs. New York: Alfred A. Knopf
Weber, Max (1987): Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 1. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Weiner, Bernard (1972): Theories of Motivation. From Mechanism to Cognition. Chicago: Markham Publishing Company