DOI: 10.20520/Jel-Kep.2012.1-4.1

Bakonyi Eszter

GAZDASÁGI INTÉZMÉNYEK IRÁNTI BIZALOM A VÁLSÁGBAN

Kísérlet a gazdasági bizalom tartalmának és működési mechanizmusának feltárására

A cikk azt vizsgálja, hogyan alakul a gazdasági intézmények iránti bizalom a pénzügyi-gazdasági, illetve a 2009. tavaszi belpolitikai válság során. Az elemzésben a szerző röviden bemutatja az intézményi bizalom és a gazdasági intézmények iránti bizalom néhány jellegzetességét, társadalmi összefüggését, majd pedig kísérletet tesz a gazdasági intézmények és ezeken belül a bankok iránti bizalom tartalmának feltárására és alaposabb vizsgálatára. A cikk fontosabb megállapításai közé tartozik, hogy a pénzügyi-gazdasági válság során csökkent Magyarországon a gazdasági intézmények iránti bizalom, aminek az áll a hátterében, hogy a közvélemény megbízik ugyan ezen intézmények kompetenciájában, bizalmatlan viszont irántuk a morális bizalom dimenziójában. A tevékenységüket nagyrészt a polgárok és a vállalkozások bizalmára alapozó bankokban megbíznak az emberek, amikor a szakértelmükről van szó, abban azonban már bizalmatlanok, hogy kinek a javára vagy érdekében használják ezt a szakértelmet. [*]

Kulcsszavak: bank, bizalom, gazdasági intézmények, intézményi bizalom, válság.

BEVEZETÉS

A társadalmi bizalommal jó ideig nem foglalkozott elméleti szinten a szociológia, különösen az ismeretlen mások és a rendszer iránti bizalommal. A szociálpszichológiában ezzel szemben már jóval komolyabb figyelmet kapott, de ez a tudományterület elsősorban az interperszonális bizalommal foglalkozott és azt igyekezett feltárni, hogy az egyének, mind a bízó és mind akikben bíznak, milyen attribútumokkal, személyes, kulturális és társadalmi jellemzőkkel írhatók le, amelyek mentén kialakul és működik a bizalom (Szilágyi 1980, Bierhoff - Klein 1995, Aronson 1994, Forgas 1989). A személyközi kapcsolatokban feltárt sajátosságokat azonban sokszor igen problémásnak bizonyult egyszerűen átvinni a komplex, strukturált, rétegzett modern társadalmak és politikai rendszerek szintjére.

A társadalmi szinten megjelenő és interpretált bizalom az 1980-as években kapott nagyobb figyelmet a makroszintű jelenségekkel foglalkozó társadalomtudósoktól, ekkor születtek egyre nagyobb számban empirikus, kisebb arányban elméleti művek a közbizalomról és a politikai-gazdasági rendszer iránti bizalomról. Hogy a társadalmi bizalom viszonylag rövid idő alatt igen divatos kutatási témává vált, annak két fontos oka is lehet. Az egyik, hogy a "régi", nyugati demokráciák és kapitalista piacgazdaságok azzal szembesültek, hogy a különböző ideológiák mentén működtetett jóléti államaikban polgáraik életszínvonala jóval magasabb, mint 40 évvel korábban volt vagy mint az Európa keleti felén és a világ más részén élőké, ennek ellenére egyre erősödik a polgárok elégedetlensége a demokrácia működésével és intézményeivel szemben (Norris 2005). A másik fontos magyarázat a közbizalom előtérbe kerülésére, hogy az 1980-as évtized végére összeomlott az államszocialista berendezkedés Kelet- és Közép-Európában, és egyes szerzők szerint fokozatosan, mások szerint minél gyorsabban egy olyan új politikai és gazdasági rendszer kiépítése kezdődött el, amelynek működéséhez szüksége volt az állampolgárok elfogadására és bizalmára (Kornai - Rothstein - Rose-Ackerman 2005).

A bizalmat kezdetben úgy használták empirikus tanulmányokban, hogy az elméleti alapok kevéssé voltak kidolgozottak hozzá (Luhmann 1988). Gyakran összemosták más fogalmakkal, például a szolidaritással vagy a reciprocitással, de mostanra komoly elméleti bázis segíti a társadalmi bizalom kutatását, amelyekhez viszont viszonylag kevés empirikus kutatás tartozik. A kezdeti, bizalommal foglalkozó tanulmányok, amelyek inkább az empirikus oldalra koncentráltak, általában úgy értelmezték a bizalmat, és sok kutató ma is így teszi, hogy a bizalom százalékosan kifejezhető fogalom, és arra utal, hogy a népesség mekkora része állítja magáról, hogy megbízik egyes intézményekben vagy általa nem ismert emberekben, az úgynevezett anonim másokban. Jellemzően ilyenek általában a nagy összehasonlító nemzetközi vizsgálatok (Inglehart 1977, Inglehart - Basanez - Moreno 1998, Clark - Inglehart 1998, Arts - Hagenaars - Halman 2003, Arts - Halman 2004, Halman - Luijkx - Zundert 2005), amelyek sajnos figyelmen kívül hagyják, hogy mi ennek a fogalomnak a tartalma, hogyan értelmezik a válaszadók, és hogy változik e fogalom jelentése kultúrák között és az időben haladva.

Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy empirikus adatokon mutassam be az intézmények iránti bizalom tartalmának és működésének néhány sajátosságát. Ehhez megkísérlem feltárni, mi ennek a fogalomnak a tartalma, és hogy működik egy adott területen, a gazdaság világában. Ezt a területet egyrészt terjedelmi okokból érdemes kiemelni, hiszen a tanulmány kereteibe nem férne bele a különböző intézménytípusok iránti bizalom működésének és tartalmának alaposabb feltárása. Egy másik ok az, hogy egyes szerzők szerint a demokratikus intézményrendszer szereplői iránti közbizalom nagyon erősen függ a gazdasági attitűdöktől és elégedettségtől, és hogy az intézmények hogyan teljesítenek a gazdaság területén (Levi - Stroker 2000: 480). Végül egy további oka a témaválasztásnak az, hogy a bizalom a társas kapcsolatokban és cselekvésekben általában öntudatlanul működik, a szereplők számára láthatatlanul (Zucker 1986: 54-55), ám az Amerikából indult és 2008 októberében Magyarországot is elérő pénzügyi és gazdasági válság jó alkalomnak tűnik arra, hogy a nagyobb figyelmet kapó pénzügyi-gazdasági rendszer és szereplői iránti attitűdöket közvetlenül és hatékonyabban vizsgáljuk a hagyományos survey-módszerekkel.

ELMÉLETI HÁTTÉR

Elméletek a bizalomról

A társadalmi bizalom modern elméletének fontos állomása volt, amikor Niklas Luhmann elkülönítette egymástól a kis csoportokban önkéntelenül kialakuló familiaritás-bizalmat, a rendszer iránti, szintén öntudatlanul működő confidence-bizalmat és az ismeretlen mások iránti, stratégiai trust-bizalmat (Luhmann 1988). Témánk szempontjából az utóbbi két bizalom-típus a lényeges, az első ugyanis inkább az interperszonális bizalomhoz áll közel. Röviden összefoglalva a Luhmann-i paradigmát, azért nagyon lényeges ez a tipológia a bizalomról szóló elméleti munkákhoz, mert a bizalom keletkezését és működési mechanizmusát próbálja megragadni. Luhmann elméletében a confidence-típusú bizalom a ráhagyatkozást jelenti, amikor a polgárok a számukra ismerős rendszerben elvárásokat dolgoznak ki korábbi tapasztalataik alapján az adott cselekvésekre vonatkozó következmények tekintetében. A szabályok elsajátításában, a bizalom kialakulásában fontos szerepet játszik az ismétlődés és ezáltal az ismerősség (Berger - Luckmann 1967). Az egyén a confidence-bizalom esetében öntudatlanul dönt, a szokásait, pontosabban megszokásait követi és arra számít, hogy a várakozásaiban nem csalódik. Ha mégis sérül a bizalom, a sértett külső oktulajdonítási mechanizmust alkalmaz, vagyis a rendszer jellemzőivel vagy diszfunkcióival magyarázza az esetet. A trust-bizalom ezzel szemben mindig tudatos, stratégiai döntésen alapul, a bizalom megsértését pedig a sértett fél belső oktulajdonítással magyarázza, azaz úgy érvel, hogy a szabályokat vagy a várakozásait megsértő fél személyisége, erkölcsi fogyatékossága miatt csalódott.

Egy másik bizalom-tipológia szerint az emberek alapvetően kétféleképpen bíznak meg az állami intézményekben, a különböző szervezetekben és személyekben. Az egyik inkább kognitív alapú, a másik pedig az affektív motivációkat hangsúlyozza. John Dunn koncepciójában a kompetencia-alapú bizalom azt jelenti, hogy a polgárok megbíznak egy személyben vagy intézményben, hogy ért ahhoz, amivel foglalkozik és legjobb tudása szerint látja el a feladatát, függetlenül attól, hogy egyébként becsületes vagy esetleg gazember. A jószándék-alapú bizalom esetében az egyének nem tudják, hogy az adott személy vagy intézmény ért-e a kérdéshez vagy esetleg úgy gondolják, hogy nem ért hozzá, viszont megbíznak benne amiatt, hogy jó szándékot feltételeznek róla, tehát azt, hogy minden esetben önzetlenül, a köz javára és érdekében fog cselekedni (Dunn 1988: 89-90).

Luhmann után három nagy irányzat alakult ki, amelyek a társadalmi bizalom keletkezését és működését próbálták leírni. Az első a civil társadalom elmélete, amely úgy érvel, hogy a bizalom a demokráciához hasonlóan alulról építkezik, és a sok kis bizalmi kapcsolat és bizalmi kör egy idő után transzponálódik magasabb szintre vagy az építkezés során eléri az állami szintet is. Más szavakkal, erős civil társadalom és személyes (tehát személyekre irányuló) bizalom nélkül nincs intézményi bizalom és közbizalom (Almond - Verba 1965, Fukuyama 1995). Ez az irányzat ugyanakkor komoly kritikákat kapott, például kelet-európai, illetve Kelet-Európát vizsgáló társadalomkutatóktól, akik azzal érveltek, hogy civil társadalom nélkül is bízhatnak az emberek az intézményekben, ha csak a szabályokra hagyatkozhatnak a társaik helyett (Hardin 1996) vagy ha ismerik az előnyökhöz juttató kiskapukat (Khodyakov 2007).

A másik fontos elméleti irányzatot a társadalmi bizalom témájában a társadalmi tőke elméletei képviselik. Ez a paradigma azt hangsúlyozza, hogy a bizalom más tőkefajtákhoz hasonlóan bizonyos előnyös erőforrásokhoz juttatja az egyéneket, akik felismerve ezeket az előnyöket, tudatosan hozzák meg a bizalomra vonatkozó döntéseiket. A bizalom tehát annak eszköze, hogy az egyén a társas kapcsolatokon keresztül erőforrásokhoz és előnyökhöz jusson (Putnam - Leonardi - Nanetti 1993, Coleman 1988, Cook 2005, Yamagishi 1998).

A harmadik lényeges irányzat, amely a társadalmi bizalommal foglalkozik a "bizalom mint folyamat" elmélete. Ez a megközelítés a múlt tapasztalatait helyezi a középpontba a bizalom működése során, azaz a bizalom működésében az útfüggőséget hangsúlyozza (Bourdieu 1977). Maga a paradigma nagyon leegyszerűsítve egy olyan modellt képvisel, amelyben benne van az erős (vagy szoros családi) kötésekben megjelenő bizalom, a gyenge (vagy anonim másokkal való) kötésekben lévő bizalom és az intézményekkel való kapcsolatokban megjelenő bizalom (Khodyakov 2007).

Sok vita övezi azt a kérdést is, hogy milyen politikai-gazdasági rendszer kedvez a társadalmi bizalom kialakulásának és fennmaradásának. A szerzők egy része amellett érvel, hogy a társadalmi, intézmények iránti bizalom csakis stabil demokráciákban működhet, ahol világos szabályok szervezik a szerepeket, eljárásokat és viselkedésmódokat, ahol a csalást és a szabályszegést mindig büntetés követi, és így a szereplők ráhagyatkozhatnak a szabályokra, szerződésekre és általában az intézményekre. Ezzel szemben a társadalmi bizalmatlanság kikezdi és megbénítja a társadalmat összetartó társas kapcsolatokat és magát a struktúrát (Dahlgren 2006).

Más szerzők ezzel éppen ellenkezőleg azzal érvelnek, hogy a bizalom azonnal megszűnik létezni, amint formális szabályok rögzítik a rendszer résztvevőinek szerepeit, viselkedésmódjait és a lehetséges büntetéseket, hiszen semmi szükség a bizalomra, ha a következmények előre láthatók és lényegében mindenfajta bizonytalanság ki van zárva a társas interakciók során. Ha pedig valaki mégis megsérti a szabályokat, az előre meghatározott büntetést kap. Ebben az esetben tehát csak a kockázatokat kell mérlegelni és betartani a szerződéseket, nincs szükség az ismeretlenek iránti bizalomra. Sőt a bizalom éppen a káosz és a szervezetlenség, az anarchia idején szükséges és jön létre, mert ilyenkor az egyének nem számíthatnak az állami intézmények és a szabályok működésére, a mindennapi élet társas helyzeteinek értelmezésére és szervezésére (Gambetta 1988).

A bizalommal foglalkozó elméleti szerzők eltérően értelmezik ezt a fogalmat akkor is, amikor az operacionalizációjáról van szó. Vannak, akik szerint egyáltalán nem lehet mérhetővé tenni a bizalmat, legfeljebb a jelenlétét lehet megragadni (Zucker 1986). Mások szerint mérhetővé lehet tenni, de csak mint kétértékű változó, tehát hogy az egyén bízik egy intézményben vagy az anonim másokban vagy sem (Inglehart - Basanez - Moreno 1998). Végül a kutatók egy része folyamatos változóként vizsgálja, amivel vagy a bináris oppozíció kicsit leegyszerűsítő módszerét próbálja árnyalni, vagy a bizalom érzésének intenzitását próbálják megragadni (Bakonyi - Hann - Karácsony 2006, 2007).

A bizalommal foglalkozó empirikus tanulmányokban általában függő és független változóként is megjelenik ez a fogalom. Azok a szerzők, akik független változóként használják a bizalmat, mint például Gambetta (1988), Putnam (1993) vagy Luhmann (1988, 1979), elsősorban a bizalom által elérhető előnyökkel foglalkoznak. Vagyis arra koncentrálnak, mennyire képes a bizalom csökkenteni a tranzakciós költségeket, mennyire segíti elő a kooperációt, hoz létre társadalmi tőkét és csökkenti a bizonytalansággal járó kockázatokat.

Ezzel szemben azok a szerzők, akik függő változóként kezelik a bizalmat, például Yamagishi (1998), Coleman (1988) vagy Zucker (1986), azokat a jellemzőket kutatják, amelyek hatással lehetnek a bizalomra. Azoknak az egyéneknek vagy intézményeknek, szervezeteknek a jellegzetességeit vizsgálják, akik és amelyek iránt nagy a bizalom, vagyis azt próbálják feltárni, hogy melyek lehetnek a bizalomépítésnek és a bizalmat közvetítők reputációjának feltételei, illetve hogy mi jellemzi a bizalmi kapcsolatokat létrehozó szervezeteket.

Ehhez képest a "bizalom mint folyamat" paradigmát képviselő Khodyakov (2007) a fogalom újfajta értelmezését és használatát javasolja úgy, hogy a terminus dinamikus oldalát hangsúlyozza. Ha nem úgy tekintünk a bizalomra mint a társadalmat összetartó kötőanyagra, hanem mint egy társas gyakorlatra vagy folyamatra, akkor a terminusba beemeljük a két fél felelősségét és elkötelezettségét, valamint a társadalmi változás lehetőségét. A bizalom tehát ebben a paradigmában azt jelenti, hogy előre feltételezzük: a másik fél morális kompetenciájának köszönhetően jó szándékot fog mutatni, ami lojalitás, nagylelkűség és becsületesség formájában jelenik majd meg. A bizalom fogalmával kapcsolatban fontos hangsúlyozni az időbeliség aspektusát is, azaz a bizalom kutatása során mindig figyelembe kell venni a múlt eseményeit és a jövő kilátásait, valamint a kulturális-történelmi kontextust. Ez azt is jelenti, hogy a bizalom fennmaradása nagyban függ az interakcióba lépő felek múltbeli tapasztalataitól és reputációjától, akiknek az interakcióval járó materiális és posztmateriális előnyökre vonatkozó jövőbeni várakozásaik is vannak.

Ezeken a vitákon túl érdemes megemlíteni azt is, hogy a szakirodalomban nincs konszenzus abban sem, vajon az intézményi bizalom is konceptualizálható és mérhető fogalom vagy csak az interperszonális bizalom az. Margaret Levi például határozottan azt állítja, hogy bizalom csak egyének között létezhet, míg a megbízhatóságot egyénekhez és intézményekhez is lehet kapcsolni. Érvelése szerint az állampolgárok nem bíznak magában az államban, viszont "kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy a képviselői általában megbízhatóak" (Khodyakov 2007: 123). Russell Hardin hasonlóan vélekedik amikor azt mondja, a kutatóknak nem az állami intézmények iránti bizalommal kellene foglalkozni, hanem a megbízhatóságra kellene koncentrálniuk, valamint a tudatos polgárokra jellemző liberális bizalmatlanságra (Kornai 1993, Hardin 2004).

Elméletek az intézményről

Az intézmények iránti bizalom elemzése előtt érdemes röviden összefoglalni a fogalom másik elemének, az intézménynek az elméleti hátterét. A bizalomhoz képest az intézményekkel foglalkozó társadalomtudományi szakirodalom sokkal gazdagabbnak mondható. Az egyik nagy irányzat, a gazdasági elméletek többnyire úgy tekintenek az intézményekre mint a gazdasági élet külsődleges, spontán módon létrejövő szereplőire vagy mint amelyek a láthatatlan kéz által jönnek létre, de semmiképpen sem úgy, mint amelyeket az emberek hoznak létre. Az intézmények e megközelítések szerint szorosan kötődnek a piaci versenyhez. Azért jönnek létre és maradnak fenn, mert a társadalom - vagy legalábbis a domináns társadalmi csoport - számára előnyösek. Az intézmények kielégítik a szükségleteket, információt szolgáltatnak, megbüntetik a csalókat, és ezáltal optimális állapotot hoznak létre a gazdaságban. A gazdasági és racionális döntéselméleti megközelítések tehát azt mondják, hogy a létező intézményeknek hasznosnak és hatékonynak kell lenni a cselekvők érdekei szempontjából, és minden nem hatékony tevékenység vagy szuboptimális helyzet valamifajta állami beavatkozás eredménye (Knight 1992: 13).

A gazdasági megközelítések szerint tehát az intézmények azért jönnek létre, választódnak ki és maradnak fenn, mert társadalmi hasznuk van, például kollektív cselekvések létrejöttét teszik lehetővé (Elster 2001). Meghatározzák a játékteret, a játékszabályokat, a viszonyítási pontokat és a viták elrendezését az élet különböző területein, ahol az emberek interakcióba lépnek egymással. Az intézmények az idő és a tér mérésének definiálásával segítik a modern kereskedelmet, hozzájárulnak a cserékhez a magántulajdon alapelveinek meghatározásával, a házassági és a családi együttélés szabályaival segítenek kialakítani a társadalmi együttélés alapelveit és a felelősségeket, a gazdasági termelés és elosztás megszervezésével strukturálják az erőforrások feletti vitákat, alkukat, és végül egyszerűsítik és kevésbé költségessé teszik a döntéshozatalt a politikai és az állami intézményrendszer meghatározásával, amelyben a képviselők végezhetik a jogalkotást. Ám a racionális döntéselmélet szerint az egyének nem preferálják a társadalmi és kollektív előnyöket, ehelyett mindig a szűk értelemben vett racionalitás stratégiáját követik, azaz a saját önérdeküket tartják szem előtt. Az egyének lényegében azért vesznek részt intézményekben, intézmények működtetésében, mert így többet nyerhetnek, egyszerűbben és kevesebb költséggel valósíthatják meg az érdekeiket, mint ha egyedül cselekednének. Az intézményi szabályok pedig a számos társadalmi szereplő különböző érdekei közti konfliktusok termékei (Knight 1992: 22-28).

A gazdasági és racionális döntéselméleti intézményfogalommal szemben a kulturális megközelítések abból indulnak ki, hogy az intézmények olyan környezetben jönnek létre, ahol "mindig már" léteznek intézmények (Berger - Luckmann 1967). A szociológiai institucionalisták szerint az intézményeket nemcsak azért választják ki, mert hasznosak a közösség számára, hanem mert az értelmezések kollektív módjait és társadalmi legitimitást nyújtanak. Ezáltal az intézmények a társadalmi identitás fontos elemeit biztosítják az intézményrendszer szereplőinek. Az emberek azért választanak és tartanak fenn intézményeket, mert fontosnak tartják az általuk a rendszerben betöltött társadalmi és kulturális szerepeket. Ez segít megérteni a társadalmi és politikai rendszerben láthatóan meglévő nem hatékony eljárásokat is. Az intézmények létrejöttükkor mindig kölcsönöznek a már meglévő intézményi szabályokból és eljárásokból, hiszen a reformokat mindig befolyásolják a közösség kognitív rendszerei, ezért az intézményeket legalább részben meghatározza a múlt (Hall - Taylor 1996: 953-954).

A történelmi institucionalisták is abból indulnak ki, hogy az intézmények mindig már eleve létező jellemzői a társas életnek, és ezért az új intézményeket mindig befolyásolja a történelmi múlt. Ez a megközelítés egyedinek mondható abban, hogy nem deduktív módszerrel dolgozik, mint például a racionális döntéselmélet, hanem induktív eljárással. Amikor elemzik, hogy bizonyos szereplők miért viselkednek úgy, ahogy megfigyelték, történelmi adatokat és összefüggéseket használnak a magyarázathoz. A cselekvők történeti elemzését neoweberiánus megközelítésnek is nevezik, és lehetővé teszi annak magyarázatát, miért jön létre egy adott intézményi keret vagy rendszer, amikor a kalkuluselmélet (calculus approach) szerint több lehetséges egyensúlyi állapot is megvalósulhatna (Elster 2001: 163). Ám a történelmi institucionalisták induktív módszerének hátránya is van a deduktív módszerekkel szemben, mert az elemzéseiknél több időt vesz igénybe az eredmények feltárása és szisztematikus elemzésbe rendezése a különböző kultúrákban és a világ eltérő régióiban zajló, az intézmények létrejöttével és változásával járó általános jelenségek, folyamatok esetében (Hall - Taylor 1996: 954-955).

Kelet- és Közép-Európa volt államszocialista országaiban a demokratikus intézmények megbízhatóságát vagy megbízhatatlanságát a rendszerváltás előtti nemzedékek számára befolyásolhatták korábbi történelmi tapasztalataik pozitív és negatív irányban is. Magyarországon az államszocialista rendszer intézményei a diktatúra reprezentánsaiként népszerűtlenek voltak, a kalkuluselmélet szerint pedig a diszfunkcionális problémák is bizalmatlanságot keltettek az emberekben. Ahogy Khodyakov fogalmaz a Szovjetunióról szóló elemzésében: "ezekben az időkben tapasztalt társadalmi és gazdasági nehézségek megtanították az embereket arra, hogy a rokonaikkal, barátaikkal, sőt a barátaik barátaival való kapcsolatokra támaszkodjanak ahelyett, hogy az államtól várják a szűkösen rendelkezésre álló fogyasztói cikkeket és szolgáltatásokat" (Khodyakov 2007: 119). E két szempont mellett néhány szerző az erkölcsi aspektus szerepét is kiemeli a rendszerváltás előtti idők alacsony intézményi bizalmával kapcsolatban. Ha az erkölcsi ítéletek fontos szerepet játszanak a polgárok intézményekre vonatkozó attitűdjeinek alakulásában, akkor a társadalmi etikával kapcsolatos problémák negatív hatást gyakorolnak az intézmények iránti bizalomra. Ahogy Yang fogalmaz: "a bizalom először is egy affektív komponenst tartalmazó attitűd és a morális megerősítés egy formája, ami nélkülözhetetlen a morális önmeghatározáshoz, a pozitív szerephez és a morális megítéléshez (J. P. Miller 1994, Weinstock 1999). Ugyanakkor egy bizalmatlan politikai kultúrával, ideológiai törésvonalakkal, etnikai feszültségekkel, jövedelmi szakadékokkal és települési különbségekkel rendelkező heterogén társadalomban nehéz elérni az affektív típusú bizalom széles körben való elterjedését" (Yang 2006: 590).

A kulturális és történelmi elméletek szerint tehát az intézmények megítélésénél fontos szempont, hogy mennyire sikeresen, hatékonyan látja el a feladatát egy intézmény, illetve hogy milyen eredményesen jelenít meg és érvényesít morális elveket és előírásokat. Elemzésemben az intézményrendszer és ezen belül a gazdasági intézmények, illetve a bankok iránti társadalmi bizalom vizsgálata során a közbizalom egyszerű, deskriptív leírása mellett kísérletet teszek e két aspektus feltárására is.

MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÓ

Az elemzésben alapvetően exploratív módszertani megközelítést fogok használni, amit helyenként a bizalom működésének jobb megragadása érdekében konfirmatív elemzéssel egészítek ki. A vizsgálat célja ugyanis egyrészről az, hogy feltárja a gazdasági, és ezen belül is a bankok iránti bizalom jellemzőit a gazdasági válság során, a másik intézményekhez képest meglévő bizalmi tőkéje nagyságát, esetleges időbeli változását, és végül a társadalmi-gazdasági háttérváltozókkal, jelenségekkel való összefüggését. Másrészt viszont a vizsgálat célja az is, hogy a korábbi intézményi bizalommal foglalkozó elemzéseket és empirikus felméréseket kiegészítve ne csak mérje vagy mérni próbálja a gazdasági intézmények és a bankok megbízhatóságát a közvéleményben, hanem igyekszik feltárni ennek a bizalomnak a tartalmát is. Vajon mit értenek ez alatt a bizalom alatt az állampolgárok, mennyit nyom a véleményformálásuk során a latba a morális, valamint a funkcionális megközelítés? És végül azt is megpróbálom feltárni, milyen elemei, milyen összetevői vannak a bankok iránti bizalomnak, és ezek hogy viszonyulnak egymáshoz az emberek gondolkodásában.

A vizsgálathoz matematikai-statisztikai módszerekkel fogok elemezni survey-adatokat, amelyek országosan reprezentatív felmérésből származnak. Az adatfelvételt 2009. április 16-a és 20-a között végezte a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet többlépcsős mintavétellel az ország 100 településén 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A válaszokat négydimenziós súlyozással, a megkérdezettek neme, életkora, iskolázottsága és lakóhelye szerint súlyozták a KSH statisztikái alapján.

A bizalmat, és ezen belül az intézményi bizalmat is sokféleképpen lehet mérni. Lehet függő és független változó is a modellben, kezelhetjük kétértékű változóként, skálaként, amely intenzitást mér és olyan skálaként is, amely a bináris ellentétet próbálja árnyalni a többféle válaszlehetőség megadásával. Fontos módszertani különbség lehet az is, hogy a skálának van-e közepe vagy nincs. Ha skálával mérjük az intézményi bizalmat, magának a skálának a hossza is befolyásolhatja a válaszok megoszlását (Alwin 1997). Ebben az esetben az intenzitást mérő, középpont nélküli skála adott volt mint mérőeszköz a Medián adatfelvételében, ami egyébként módszertanilag is az egyik legszerencsésebb választás. Az elemzés során az adatok értelmezéséhez, könnyebb ábrázolásához később ezt a négyfokú skálát százfokúra transzformáltam. Az intézmények iránti bizalmat az eredeti kérdőívben azzal a kérdéssel vizsgálták, hogy "Mennyire bízik a ...-ban?", tehát szerencsésen nem arra kérdez rá, hogy bízik-e benne, ugyanakkor azt nem vizsgálja, hogy a megkérdezett bízik vagy bizalmatlan iránta, vagy hogy megbízhatónak tartja-e vagy sem.

A Medián sztenderd kérdése mellett lehetőségem adódott arra, hogy saját kérdéseket is kidolgozzak és betegyek a kérdőívbe. Ezekben a kérdésekben azt próbáltam megközelíteni és feltárni, hogy különbözik-e, mennyire különbözik és hogyan alakul a gazdasági intézmények esetében a társadalmi bizalom aszerint, hogy erkölcsi vagy funkcionális alapja van. Ehhez azt vizsgáltam, hogy a válaszadók mennyire bíznak a szabadversenyes piacgazdaság és kapitalizmus néhány intézményében általában, abból a szempontból, hogy jó szándékkal, az emberek érdekében végzik a munkájukat, és végül hogy szakértelemmel és hozzáértéssel végzik a munkájukat.

A bankok iránti bizalom tartalmát megpróbáltam alaposabban körüljárni, és ennek feltárásához külön vizsgáltam, hogy egyes dimenziókban mennyire bíznak az emberek a gazdasági-pénzügyi válság alatt a bankokban. Ehhez öt dimenzióban vizsgálom a bankok megbízhatóságát: 1) az erkölcsi dimenzió, tehát bizalom abban, hogy a bankok becsületesen kezelik a megbízóik pénzét; 2) a szakértelem dimenziója, tehát hogy a bankok okosan fektetik be a rájuk bízott pénzt; 3) a munkaadói-hatalmi dimenzió, azaz bizalom abban, hogy a bankok rendesen bánnak az alkalmazottaikkal; 4) a társadalmi felelősség dimenziója, tehát bizalom abban, hogy a bankok a bevételeik egy részét közösségi célokra, társadalmi felelősségvállalásra fordítják; 5) és végül a politikai kapcsolatok, a korrupció dimenziója, tehát a bizalom abban, hogy a bankok vezetői nem használják fel a politikai kapcsolataikat arra, hogy tisztességtelen előnyökhöz jussanak.

Mivel a felmérés nem tartalmazott kérdéseket a civil társadalommal és a civil társadalomban való részvétellel, aktivizmussal kapcsolatban, így ezt a megközelítést elemzésünkben nem tudjuk vizsgálni.

ELEMZÉS

Az Amerikából indult pénzügyi-gazdasági válság 2008. október végén érte el Magyarországot, és a régió többi országához képest súlyosabb következményekkel járt. Az euróval szemben néhány hónap alatt 250-ről 315-re gyengült a forint, esett a tőzsde és nemzetközi hitelfelvételre volt szükség az államcsőd elkerülésére. 2009 elején a hivatalban lévő miniszterelnök lemondásra kényszerült, miután kül- és belföldön is megrendült, sőt elfogyott iránta a bizalom. A magyarországi válság első heteiben még igen borúlátó volt a közvélemény, ám rövid idő elteltével, ahogy egyre több gazdasági hír és elemzés jelent meg, a téma folyamatosan szerepelt a sajtóban, valamivel jobban megnyugodott, megértő lett vagy egyszerűen hozzászokott a negatív gazdasági hírekhez és jelenségekhez (Bakonyi 2008a, 2008b). A vélemények elemzésénél ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a válság eltérően érintette a különböző társadalmi csoportokat és földrajzi régiókat, de sokszor az azonos helyzetű csoportok is eltérően vélekednek ugyanazokról a jelenségekről (Kotzian 2010).

A szabadversenyes piacgazdaság korábban is népszerűtlen volt ugyan a magyar közvéleményben (Bakonyi 2010a), a gazdaságiak mellett kulturális-történelmi és mentalitásbeli okai is lehetnek annak, hogy elemzések és felmérések tanúsága szerint Magyarországon a válság alatt borúlátóbbak az emberek, mint más országokban, és hogy a verseny, illetve a piacgazdaság bizonyos tekintetben még népszerűtlenebb lett ez idő alatt. Ahogy erre elemzők is felhívták a figyelmet, a világ termelése 1980 és 2007 között két és félszeresére nőtt, és ebből a mostani válság 2008-ra és 2010-re számítva mindössze 10 százalékot vesz el (Pete 2009), a kedvezőtlen hatások eloszlása ugyanakkor nem egyenletes a világ régiói, a gazdasági ágazatok és a társadalmi csoportok között. A gazdasági mutatószámok mellett, pontosabban azok helyett, sokat számít a gazdasági-szociális folyamatok megítélésében az emberek egyéni szintű percepciója. Az Európai Bizottságnak a válsággal kapcsolatos felmérése szerint a magyarok az élen vannak a 27 tagország közvéleményét tekintve abban, hogy elmondásuk szerint a válság miatt nehézséget jelent háztartásuk számára az élelmiszerek beszerzése, valamint a szegénység országos szintjének érzékelésében is (Európai Bizottság 2009). Ezek a gazdasági és pénzügyi válság hatásait vizsgáló elemzések mindamellett megerősíteni látszanak azokat a kutatási eredményeket, amelyek szerint a magyar társadalom önmeghatározásának és lelki diszpozíciójának fontos elemeit jelentik a csalódottság, a borúlátás és a pesszimizmus (Európai Bizottság 2009, Pew Research Center 2009).

A demokratikus intézmények iránti bizalom a válságban

A válság és a borúlátó beállítódás ellenére a demokratikus intézményrendszer összességében nem kapott igazán rossz megítélést a közvéleménytől 2009 tavaszán. A négyfokú, az intenzitást is mérni próbáló bizalmi indexet a könnyebb kezelhetőség érdekében százfokúra (egészen pontosan 101-fokúra) transzformálva az intézményrendszer általános megbízhatósági átlagpontszáma 48 pont lett, azaz nagyjából a semleges értéknek felel meg. Ez az eredmény a gazdasági válság Magyarországra érkezése utáni néhány hónapban éppenséggel kedvezőnek is mondható, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a leépítések és a rossz gazdasági mutatók miatt nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életben is válsághangulat volt jelen: a Medián adatai szerint (Van még… 2009) a felnőtt népesség kilenctizede úgy vélte, hogy az országban általában rossz irányba mennek a dolgok. Szintén arra utal, hogy ez a bizalmi átlagpontszám kedvező a hazai intézményrendszer számára, hogy a 48 pontos érték nem egymástól nagyon különböző, szélsőséges értékek számtani átlagaként adódott, hanem a kérdőívben szereplő intézmények többsége közepesen kedvező megítélést kapott a közvéleménytől, és csak néhány szervezet kapott igazán kedvezőtlen bizalmi képet a válaszadóktól.

A demokratikus intézmények iránti általános bizalom jellemzően a belpolitika szereplői iránt igazán alacsony, amelyek konfliktusos, érdekeket ütköztető szereplői a politikai rendszernek, mint például a kormány, a politikai pártok és a parlament, de hasonló megítélést kapott a gazdasági intézmények közül a korábban is népszerűtlen, a közvélemény részéről gyanakvással kezelt biztosítótársaságok (Bakonyi 2006, 2008c). Ez utóbbiban valószínűleg szerepet játszik az is, hogy a rendszerváltást követő években a szabadversenyes kapitalista rendszer hamar népszerűtlenné vált a közvéleményben (Bakonyi 2010a). A kalkulus elmélet (calculus approach), a gazdasági intézményelméletek és a "bizalom mint folyamat" paradigma interpretációjában komoly kritikát fogalmaz meg a magyar közvélemény akkor, amikor bizalmatlanságát fejezi ki a kedvezőtlenebb helyzetűeket és a gyengébb érdekérvényesítőket támogatni, segíteni hivatott egyházakkal és szakszervezetekkel szemben. Ez a bizalmatlanság az előbbi elméletek alapján arra utal, hogy e két intézmény nem képes hatékonyan és meggyőzően ellátni a funkcióját és kielégíteni a közösség szükségleteit, vagyis a gazdasági válság okozta egzisztenciális bizonytalanság közepette a közvélemény nagyrészt nem számít rájuk komolyan.

A kérdőívben szereplő összesen 25 intézmény közül ugyanakkor csak 10 olyan akadt, amelynek a megbízhatóságát összességében negatívan értékelte a népesség, az intézményrendszer szereplőinek többsége még a válság idején is pozitív megítélést kapott. A legkedvezőbb bizalmi megítélést általában azok az intézmények kapták, amelyek többnyire kimaradnak a belpolitikai csatározásokból, tehát kevésbé konfliktusos a közéleti imidzsük, valamint azok, amelyek közelebb vannak a polgárok mindennapi ügyeihez, és ezáltal az ismerősség, az informáltság, a saját tapasztalatok és a földrajzi közelség is segítheti a pozitív bizalmi kép kialakulását. Ilyenek például a helyi önkormányzatok, ám az iránta való bizalom területi különbségeinek alakulása arra is utal, hogy a polgárok nemcsak elvont, absztrakt és személytelen szervezetként ítélik meg, hanem a teljesítményét a kalkulus elméletnek megfelelően figyelembe veszik: a kérdezés idején az építkezések és felújítások miatt is dugóktól sújtott fővárosban az ott élők körében jóval alacsonyabb értéket kapott, mint a községi önkormányzatok népességétől (53 és 60 pont).

Az általános bizalom szerint kialakult intézményi rangsorban alulról felfelé haladva a belpolitika konfliktusközelibb intézményeit a gazdasági intézmények követik, amelyek alulról közelítik a skála középpontját. A rangsorban középtájon helyezkednek el a sajtó és véleménynyilvánítás hagyományos intézményei, valamint a fegyveres testületek, a rangsor élén pedig a kevesebb konfliktusban részt vevő intézmények állnak, mint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és az Alkotmánybíróság. E két utóbbi intézmény iránt még a borúlátó válsághangulatban is elég komoly társadalmi bizalom fejeződik ki a 60 pont feletti átlagpontszámban.

1. táblázat
A demokratikus intézmények iránti általános bizalom (átlagok százfokú skálán az érvényes választ adók körében, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne)

Bizalom az egyes intézménytípusok iránt

Továbbra is az intézmények iránti általános bizalmat vizsgálva sajátos képet mutat a rendszerváltás utáni időszak intézményrendszerének dizájnjáról, valamint a polgárok közhangulatáról, hogy mennyire bíznak az egyes eltérő profilú, szerepű intézményekben. Minthogy több korábbi felmérés is azt mutatta, hogy a magyar társadalom általában véve szívesen büntet (Szobota 2005, Bakonyi 2007) és kedvezően vélekedik azokról az intézményekről, amelyek "rendet tesznek" (Bakonyi 2008c), ezért nem meglepő eredmény most sem, hogy a különböző típusú intézmények közül a törvényeket betartatók élvezik a legnagyobb társadalmi bizalmat. A jogi intézmények és fegyveres testületek együtt átlagosan 54 pontot értek el a százfokú bizalmi skálán. Ez az eredmény arra is utal, hogy a közvélemény elégedetlen a rendszerváltás óta létrejött és működő demokratikus intézményrendszerrel, valamint a gyakorlatban tapasztalt eljárási rutinokkal, ezért a szabálykövetést kikényszerítő intézményekbe veti a legnagyobb bizalmát. Természetesen ez azzal is együtt kell hogy járjon, hogy ezektől az intézményektől ne csak sokat várjanak az emberek, hanem hogy teljesítsék is ezeket az elvárásokat. Ugyanakkor az erős állam iránti igényre is utal az, amikor a népesség legnagyobb részben a szabályokat közvetítő, a büntetéseket végrehajtó és a szabálykövetést biztosító intézményekre hagyatkozik a különböző intézménytípusok közül.

A rangsorban a második helyre a társadalmi intézmények kerültek 48 ponttal, azaz nagyjából semleges eredménnyel. Bizalmatlanok viszont az emberek általában a gazdasági és a politikai intézményekkel szemben, amelyek 43, illetve 42 pontot értek el. Ezek az adatok megerősíteni látszanak más felmérések eredményeit a gazdasági bizalmatlansággal, csalódottsággal és sikertelenséggel kapcsolatban (Csepeli - Örkény - Székelyi - Barna 2004, Pew Research Center 2009, Bakonyi 2010a, 2010b). A rendszerváltás után eltelt időszakban a lakosság egy jelentős része nehezen tudott vagy nem tudott adaptálódni a szabad versenyes piacgazdaság és a kapitalista gazdasági rendszer működéséhez (Bakonyi 2010a, 2010b, Fülöp 2008), másrészt a médiából több esetről lehetett értesülni a magyarországi piacgazdaságnak a gyakorlatban megvalósuló tisztességtelen, korrupt oldaláról, és így megjelent, illetve megerősödött a társadalomban a gazdasági irigység és a sikervakság jelensége. Ezek a folyamatok, valamint a sikertelenség és a rendszerváltáskor meglévő jelentős várakozásokat követő csalódás pedig annyira megerősítette a sokakban amúgy is meglévő ellenséges beállítódást (Kopp - Skrabski - Lőke - Szedmák 1996), hogy mások sikerei mögött tisztességtelenséget feltételeznek és erős bizalmatlanságot táplálnak a gazdasági élet intézményei iránt - erősebbet, mint más, például a társadalmi vagy jogi intézmények iránt.

Jól látható, hogy a gazdasági intézmények egy része nagyobb bizalmat élvez, mint néhány társadalmi intézmény, mégis összességében e kutatás adatai szerint a gazdasági intézményekkel szemben nagyobb a csalódottság és a bizalmatlanság, ami megerősíteni látszik a gazdasági irigységről szóló feltevéseket. Ezek szerint a kapitalista intézményi szabályokhoz, eljárásokhoz és szerepekhez sokan csak nehezen tudtak adaptálódni vagy nem is tudtak, és így a szabad versenyes piacgazdaság néhány fontosabb és ismertebb intézménye iránt is alacsonyabb a társadalmi bizalom, mint más intézménytípusok esetében - kivéve az éppen a kormányválság idején készült felmérésben szereplő politikai intézményeket. Az összefüggések meggyőzőbb teszteléséhez azonban további, alaposabb empirikus vizsgálatra lenne szükség.

2. táblázat
Különböző intézménytípusok iránti általános bizalom (átlagok százfokú skálán, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne, a "nem tudom" választ adók a minta átlagával szerepelnek)

Kényszerítő intézmények: bíróságok, ügyészségek, Alkotmánybíróság, rendőrség, hadsereg. Társadalmi intézmények: egyházak, szakszervezetek, Magyar Televízió, Magyar Rádió, napilapok. Gazdasági intézmények: Magyar Nemzeti Bank, kereskedelmi bankok, biztosítótársaságok, Nemzetközi Valutaalap (IMF), Világbank. Politikai intézmények: kormány, parlament, politikai pártok, helyi önkormányzat, köztársasági elnök, Európai Bizottság.

A demokrácia és a piacgazdaság intézményei iránti bizalmat érdemes lenne megvizsgálni a civil társadalom elmélete felől, a civil tevékenységekben való részvételről viszont sajnos nem tartalmazott kérdést ez a felmérés. A társadalmi tőke elméletéhez is csak az alapvető demográfiai háttérváltozókra támaszkodhatunk, és ha így nem is kaphatunk egy nagyon szofisztikált képet a társadalmi bizalomnak a társadalmi tőkék szerinti empirikus megközelítéséről, talán mégis alkalmas arra, hogy nagy vonalakban rámutassunk néhány lehetséges összefüggésre. A társadalmi tőkékhez hasonlóan a bizalom is az előnyöket vonzza, a bizalmatlanság pedig a hátrányokat (Bourdieu 1978). A magasabb iskolázottságú, kedvezőbb gazdasági és társadalmi helyzetű csoportok tagjai jobban bíznak általában a demokrácia és a piacgazdaság intézményeiben, valamint igaz ez külön a bankokra is. A társadalmi tőke elmélete tehát azt feltételezi, hogy a társadalmi tőkékkel való jobb ellátottság magasabb szintű gazdasági bizalmat eredményez.

A felmérésben rendelkezésre álló adatok szűkösségére való tekintettel az anyagi tőkét a kérdezett háztartásában az egy főre jutó jövedelmi csoportokba tartozással (azaz alsó csoport mint a legszegényebb egynegyede a válaszadóknak az egy főre jutó háztartási jövedelem szerint, alsó-közép, felső-közép és felső csoport), a kulturális tőkét pedig egyszerűen az elért legmagasabb iskolai végzettséggel tudtuk megragadni. Minthogy Magyarországon a települési egyenlőtlenségek okozzák a legnagyobb életmódbeli és társadalmi különbségeket, ezt a változót is megvizsgáltuk.

Az adatok azt mutatják, hogy a társadalmi tőkével jobban ellátott csoportok nem feltétlenül vagy egyáltalán nem bíznak jobban a demokratikus intézményekben, mint az ebből a szempontból hátrányosabb helyzetű rétegek. A magasabb iskolázottságú, tehát kulturális tőkével jobban ellátott csoportok például nem bíznak jobban a kényszerítő és a gazdasági intézményekben, mint a teljesen képzetlenek. A társadalmi intézményekben pedig több bizalmuk van a kulturális tőkével nem rendelkező, mint a jobban ellátott csoportoknak. A politikai intézmények iránti bizalomra nem volt statisztikai értelemben szignifikáns hatása a kulturális tőkével való ellátottságnak.

Az anyagi tőkével való ellátottság nem mutat összefüggést a társadalmi intézmények iránti bizalommal, a kényszerítő intézmények esetében pedig nem egyértelmű az összefüggés. Lényegében az anyagi tőkével való jobb ellátottság a gazdasági és a politikai intézmények esetében sem mutat eltérést, mindössze annyiban, hogy a legkedvezőbb csoport tagjai jobban bíznak ezekben az intézményekben, mint az összes többi csoport együtt. Az életmódot és más társadalmi jellemzőt is meghatározó települési különbségek csak a társadalmi intézmények iránti bizalommal mutatnak összefüggést. Eszerint a jobb helyzetben lévők, akik a jobb infrastruktúrát és nagyobb kínálatot biztosító fővárosban élnek, kevésbé bíznak a társadalmi intézményekben, mint az általában hátrányosabb helyzetűek.

A társadalmi tőke megragadásának kísérletéhez használt három háttérváltozót egy regressziós modellbe építve az látható, hogy a modell szignifikáns ugyan, ám a változók közül csak az anyagi tőke befolyásolja jelentősen a témánk szempontjából lényegesebb gazdasági bizalmat. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az adatok nem igazolták egyértelműen, hogy a társadalmi tőkével jobban ellátott csoportok jobban bíznak a demokrácia és a piacgazdaság intézményeiben. A gazdasági bizalmat ugyanakkor növeli, ha valaki a legkedvezőbb jövedelmű háztartásokhoz tartozik az egy főre jutó jövedelmek tekintetében.

3. táblázat
Társadalmi tőke és a különböző intézménytípusok iránti általános bizalom (átlagok százfokú skálán, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne, a "nem tudom" választ adók a minta átlagával szerepelnek

*Varianciaanalízis alapján 95 százalékos valószínűségi szinten szignifikáns

A gazdasági intézményekbe vetett bizalom és a válság

A gazdasági intézmények iránti közbizalom 43-as átlagpontszáma mindössze fél évvel azt követően, hogy az Amerikából indult pénzügyi-gazdasági válság elérte Magyarországot, első látásra önmagában talán nem is olyan rossz eredmény. Érdemes ugyanakkor egy kicsit alaposabban is megvizsgálni a gazdasági bizalom tartalmát, amire a tudomány szempontjából kiváló alkalom egy pénzügyi-gazdasági válság, hiszen az amúgy öntudatlanul és láthatatlanul működő társadalmi mechanizmus a rendszer sérülése miatt sokkal manifesztebbé válik a szereplők számára.

Az adatok azt mutatják, hogy bár elemzők szerint a válság oka Magyarországon nem a bankok felelőtlen, "nyakló nélküli" hitelezése volt, hanem az ország gazdaságának nyitottsága, a világgazdaságtól való függése, a magyar kereskedelmi bankok mégis elég kedvezőtlen megítélést kaptak a közvéleménytől. Ebben egyrészt szerepet játszhat a lakosság gazdasági, pénzügyi dolgokban való tájékozatlansága, másrészt az, hogy a válság októberi megérkezése idején a felnőtt magyar népesség felének volt devizahitele vagy 100 ezer forintot meghaladó bankbetétje (Bakonyi 2008a), azaz a válságot közvetlenül, úgymond a saját bankjával való interakción keresztül is megérezhette. A felmérésben szereplő öt gazdasági intézmény közül egyébként a jegybank érte el a legjobb eredményt, a semlegesnél valamivel jobb bizalmi átlaggal. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a semlegesnél valamivel kedvezőtlenebb megítélést kapott, de egyértelműen csak a kereskedelmi bankok és a biztosítótársaságok iránt bizalmatlanok az emberek.

4. táblázat
Gazdasági intézmények iránti általános bizalom (átlagok százfokú skálán az érvényes választ adók körében, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne)

Az Amerikából indult pénzügyi és gazdasági válság magyarországi megjelenését követően a hitelállomány növekedésével, a munkahelyi leépítésekkel és az egzisztenciális bizonytalansággal olyan frusztráció alakult ki sok emberben, hogy a belső oktulajdonítás attribúciós logikájának megfelelően a bankokat és a pénzügyi világ szereplőit teszik felelőssé és megvonják az irántuk való bizalmukat. Ráadásul a gazdasági témájú közvélemény-kutatások általában azt mutatják, hogy az emberek rosszabbul viselik, ha korábbi jó helyzetük romlik, mint amennyire értékelik a válság idején bekövetkező stagnálást vagy a kedvező időszakokban helyzetük javulását (Kotzian 2010). A gazdasági nehézségek és a pénzügyi lehetőségek csökkenése hatására kialakuló frusztráció csökkenti a gazdasági-pénzügyi bizalmat.

Miközben a pénzügyi-gazdasági válság során sokaknak csökkent a fizetésük, megszűnt a munkahelyük, nehézségeik adódtak a számláik kifizetését vagy az adósságaik törlesztését illetően, esetleg a médiában erről szóló hírek hatására szorongtak vagy frusztráltak lettek, különböző statisztikákból jól látni, hogy a válság első hónapjait követő "ijedtség" és valódi nehézségek sok embert késztettek arra, hogy a tartalékaikhoz nyúljanak. A statisztikák szerint az eladott arany mennyisége 2008-ban már két és félszerese, 2009-ben már háromszorosa volt a korábbinak, míg egy évvel később már hétszer annyi aranyat adtak el, mint a válságot megelőző "utolsó békeévben". A gazdasági nehézségeket jelzi az is, hogy komolyan visszaesett a lakóingatlant venni képes és a gazdasági kilátások pozitív alakulásában bízó, nagyobb kiadást vállalók csoportja. 2007-hez képest 2009-re 100 ezerrel, 2010-re az ingatlaneladások a 2007-es felére estek vissza. Habár csak így közvetetten, mert a felmérésben ilyen kérdések nem szerepeltek, de így is látható, hogy 2009-ben már komoly gazdasági-pénzügyi nehézségekkel szembesültek a háztartások a mindennapokban.

5. táblázat
Befektetési arany* és lakóingatlanok értékesítése**, 2007-2010. (kg/év, illetve ezer tranzakció)

*Becsült adat, forrás: Magyar Aranypiac Kft., HVG 2011/40.
**Forrás: Duna House, HVG 2011/40.

A nehézségekkel párhuzamosan csökkent a gazdasági intézmények iránti bizalom. A jegybank esetében ez azt jelentette, hogy a korábbi pozitív megítélése semlegesebbre változott, a kereskedelmi bankok viszont kifejezetten rosszul jártak. A bankokban találta meg a pénzügyi-gazdasági válság felelősét több politikus és a közvélemény jelentős része is, így a bankok korábbi, semlegeshez közeli megítélése határozottan bizalmatlanba fordult a válság és a válsággal járó létbizonytalanságok, szorongások és frusztrációk során. Ezek az adatok tehát alátámasztani látszanak azt a feltevést, hogy a gazdasági frusztráció idején csökken az intézmények iránti bizalom, a kapcsolat irányát azonban, mivel nem egy felmérés adatairól van szó, nem tudtuk vizsgálni.

6. táblázat
Gazdasági intézmények iránti általános bizalom, 2007-2010. (átlagok százfokú skálán az érvényes választ adók körében, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne)

Luhmann (1988) úgy véli, hogy a rendszerben való részvétel, a rendszer működésében való közreműködés a rendszer iránti "confidence"-bizalmat fejezi ki. Ha valaki bankszámlát nyit, befekteti a pénzét, leköti a számláján vagy hitelt vesz fel a banktól, az mind a "confidence"-bizalomra utal. Az viszont, hogy hogyan fekteti be ezt a pénzt, hogy milyen hitelkonstrukciót választ és melyik bankot részesíti előnyben, már a stratégiai döntésen alapuló "trust"-bizalmat jelenti (Luhmann 1988: 98-99, 104). Ebből a szempontból érdemes megvizsgálni a lakosság pénzügyi tevékenységét a válság előtti és alatti időszakban. A sokféle mutató közül a hitelállományt választottuk, ami egyrészt utal a hitelek alatt "görnyedő" lakosság terheire, másrészt arra, hogy a háztartások egy jelentős része nemcsak hogy még hitelképes, hanem hosszabb távon bízik a saját anyagi helyzetének javulásában, tehát a bizonytalan jövőre bizalommal tekint, amikor hosszabb lejáratú hiteleket vesz fel.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint például 2007 és 2008 között jelentősen csökkentek a lakosság által felvett áruvásárlási hitelek, ám 2008 és 2009 között megint többen vettek fel ilyen típusú hitelt. Még jelentősebb a növekedés, részben az árfolyamváltozás miatt is, a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében. Az ilyen, hosszabb távra, fogyasztási célra felvett, az eurón kívüli devizahitelek összege 2007 és 2009 júniusa között több mint ezer milliárd forinttal nőttek. Bár az adatok ennél alaposabb vizsgálatra nem adnak lehetőséget, az látható, hogy a példának választott fogyasztási hitelállomány növekedésével fokozatosan csökkent a jegybank, de különösen a hitelnyújtó bankok iránti bizalom, mivel ez utóbbiak iránt bizalmatlan lett a közvélemény. Ezeket a következtetéseket, mivel az adatok alaposabb vizsgálatra nem adnak lehetőséget, érdemes óvatosan kezelni, ugyanakkor az említett példák arra utalnak, hogy amikor valaki egy dimenzióban, itt most a fogyasztási hitelekben részt vesz a rendszer működtetésében, többen vesznek részt vagy nagyobb összeggel, az nem feltétlenül erősíti a rendszer iránti "confidence"-bizalmat.

7. táblázat
A háztartásoknak nyújtott fogyasztási hitelek, 2007-2010. (milliárd forint)

Forrás: Magyar Nemzeti Bank, HVG 2011/40.

Mielőtt alaposabban megvizsgálnánk a gazdasági intézmények közül a válságban talán legtöbbet emlegetett bankok iránti bizalmat, érdemes empirikusan is megvizsgálni a Dunn-féle bizalom-distinkciót a morális és a kompetencia alapú bizalomról (1988). Az adataink azt mutatják, hogy a gazdasági intézményeknek a közbizalom szempontjából való megítélése valamivel kedvezőtlenebb, ha a bizalmat a kulturális megközelítéseknek megfelelően (Knight 1992) morális alapon vizsgáljuk. Vagyis a közvélemény gazdasági bizalmát kevésbé határozza meg az, hogy becsületességet és jó szándékot tételez fel a gazdasági intézményrendszer szereplőiről. A társadalom jobbára kételkedik abban, hogy ezek az intézmények jó szándékkal, a sajátjuk mellett az emberek érdekét is figyelembe véve végzik a feladataikat.

A kalkuluselmélet (Knight 1992) látszik igazolódni akkor, amikor a bizalom másik összetevőjét is megvizsgáljuk. Az eredmények szerint a morális alapú bizalom dimenziójában inkább bizalmatlan a népesség, míg a kompetencia alapú bizalom szerint már sokkal kedvezőbb a kép a gazdasági intézmények számára. A morális alapú bizalommal - pontosabban itt most bizalmatlansággal - szemben jóval erősebb ezen intézmények iránt a kompetencia-alapú bizalom, azaz sokkal jobban bíznak az emberek abban, hogy a gazdasági intézmények szakértelemmel, hozzáértéssel végzik el a tőlük elvárt feladatokat. A kompetencia-bizalom dimenziójában minden intézmény iránt közepes vagy erős a társadalmi bizalom, kivéve a biztosítótársaságokat, amelyek a skálán inkább semleges eredményt értek el. A Magyar Nemzeti Bank számára viszont igen kedvező a kép, ugyanis mint korábban láttuk, az általános bizalom magasabb iránta, mint a nagy presztízsű nemzetközi intézmények esetében, de ezen túl a szakértelmében is nagyon erősen bízik a közvélemény a válság alatt.

A kompetencia-bizalomnak a morális bizalomhoz képest jóval magasabb szintje egyébként arra is utalhat, hogy a társadalom valamifajta vészhelyzet vagy kataklizma idején sokkal többet vár a gazdasági intézményektől a hozzáértésüket, a gazdasági racionalitásukat és a kompetenciájukat illetően, mint amennyire figyelembe veszi a jó szándékukat, a becsületességüket, a társadalom iránti alázatukat és elkötelezettségüket.

8. táblázat
Gazdasági intézmények iránti morális és kompetencia-bizalom (átlagok százfokú skálán az érvényes választ adók körében, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne)

A bankok iránti bizalom jellegzetességei

Végül vizsgáljuk meg a pénzügyi-gazdasági válságban egyes állami vezetőktől és a közvéleménytől is a gazdasági intézmények közül talán a legnagyobb figyelmet kapott bankokat és az irántuk való bizalom jellegzetességeit. Ahogy láttuk az előző fejezetben, a bankok iránt morális alapon bizalmatlan, a kompetencia alapján pedig bízik bennük a társadalom a válság alatt. A bankok esetében pedig azért is nagyon lényeges kérdés a társadalmi bizalom, mert nemcsak magának az intézménynek a működéséhez lehet lényeges, hogy bíznak-e benne, mint ahogy más intézmények esetében is, hanem a bankok számára "munkaeszköz" is a bizalom, azaz tulajdonképpen abból élnek, hogy rövidebb vagy hosszabb távú bizonytalanságok leküzdésére biztosítani próbálják maguknak az emberek bizalmát. A bankrendszer Zucker koncepciója szerint a bizalom termelésének a dinamikus piacát próbálja létrehozni, ahol a szereplők igyekeznek bizalmat vásárolni és felhalmozni, illetve befektetni a bizalomba (Zucker 1986: 60).

A felmérés során arra próbáltam kísérletet tenni, hogy a gazdasági intézmények iránti bizalom összetevőinek feltárása és jellemzése mellett megpróbáljam valami módon elemeire bontani és így alaposabban megvizsgálni a bankok iránti bizalom tartalmát. Az adatok azt mutatják, hogy a bankokkal szembeni bizalmatlanság (a százfokú skálán 37 pontot ért el a bankok iránti általános bizalom) hátterében nemcsak az állhat, hogy a korábbi kutatások tanúsága szerint a magyar társadalomra régóta jellemzőek és az utóbbi időben megerősödni is látszanak a piac- és versenyellenes érzelmek és diszpozíció (Hann - Laki 1992, Angelusz - Tardos 1997, Csepeli - Örkény - Székelyi - Barna 2004, Bakonyi 2010a, 2010b). Hanem az is, hogy több bankvezető és banki alkalmazott politikai és korrupciógyanús botrányokba vagy más kétes ügyletekbe keveredett. A bankok iránti bizalmatlanság ugyanis a politikai kapcsolatok és a korrupció dimenziójában a legerősebb. A társadalmi-gazdasági bizalmat mérő százfokú skálán mindössze 26 pont az átlagérték e dimenzióban.

A másik irányból, a bizalom felől közelítve azt láthatjuk, hogy a társadalom lényegében egyetlen dimenzióban táplál bizalmat a bankok iránt, és ez a munkaadói-hatalmi szerepük: a százfokú skálán 54 pont. Munkaadóként tehát még a nagy leépítések, elbocsátások, a munkahelyek megszűnése és bankfiókok bezárása vagy legalább az erről szóló hírek közepette is erős bizalom övezi a bankokat a társadalom szemében, azaz többnyire megbíznak az emberek abban, hogy a bankok tisztességesen bánnak az alkalmazottaikkal.

A többi négy dimenzióban azonban már kisebb vagy nagyobb bizalmatlanságot fogalmaztak meg az emberek. Mint az előző fejezetben láthattuk, a bankok kompetenciájában önmagában megbíznak az emberek, arról azonban már nincsenek meggyőződve, hogy a pénzüket is ennek szellemében használják fel. Amikor a szakértelem dimenziójára közvetlenebbül, a bank és a lakosság közti interakcióban, az emberek pénzének okos befektetésére és felhasználására kérdeztünk rá, a népesség már inkább bizalmatlan volt a bankokkal szemben. A százfokú bizalmi skálán 43 pontot kaptak a bankok a szakértelem dimenziójában.

A szakértelemhez hasonlóan vélekedtek az emberek a bankok megbízhatóságáról az erkölcsi dimenzió tekintetében is. A népesség többnyire nem bízik abban, hogy a bankok az emberek által rájuk bízott pénzt becsületesen fektetik be és használják fel, az ő érdekeiket szem előtt tartva. A bankok iránti százfokú bizalmi skálán 42 pontos átlagértéket adott a társadalom az erkölcsi dimenzióban. Mindez arra utal, hogy a bankok hozzáértését ugyan sokra értékelik az emberek a válság alatt is, úgy érzik viszont, hogy számukra nem kedvezően bánnak a bankok ezzel a szakértelemmel és a rájuk bízott pénzzel.

Az eddigieknél sokkal bizalmatlanabb a közvélemény a bankokkal szemben abból a szempontból, hogy az általuk elért profitból visszaadnak-e valamennyit a közösségnek, támogatnak-e fontos társadalmi célokat vagy sem. A társadalmi felelősség dimenziójában ugyanis már csak 35 pont a bankok bizalmi indexe. A legkevésbé a politikai kapcsolatok és a korrupció dimenziójában tudtak a bankok megbízható képet kialakítani magukról: a bizalmi index átlaga mindössze 26 pont. Ez azt jelenti, hogy az emberek lényegében egyáltalán nem bíznak abban, hogy a bankok vezetői nem használják fel a politikai kapcsolataikat tisztességtelen előnyszerzésre.

9. táblázat
A bankok iránti bizalom különböző aspektusai (átlagok százfokú skálán az érvényes választ adók körében, 0: egyáltalán nem, 100: nagyon bízik benne)

ÖSSZEFOGLALÁS

Ebben a tanulmányban arra tettem kísérletet, hogy egyrészről bemutassam a demokratikus intézmények iránti társadalmi bizalom alakulását a pénzügyi-gazdasági válság idején, másrészről pedig arra, hogy feltárjam a gazdasági intézmények és a bankok iránti bizalom néhány összefüggését és e bizalom tartalmának néhány elemét.

A demokratikus intézményrendszer iránti általános bizalom nem csökkent drámaian a pénzügyi-gazdasági válság kezdetén, első fél évében, miközben a gazdasági mutatók és az általános közhangulat is a korábbinál jóval alacsonyabb szintre süllyedt. Az általános bizalom mégis közepes átlagértéket ért el. A különböző intézménytípusok közül leginkább a közéleti vitákból, konfliktusokból kimaradó intézményekben bíznak az emberek, mint az ÁNTSZ és az Alkotmánybíróság. A legnagyobb bizalmatlanságot a belpolitikai és gazdasági válság közepette a politikai intézmények iránt érezte a közvélemény. Közepesen, de bizalmatlanok az emberek a gazdasági intézményekkel, míg mérsékelten bizalmatlanok a társadalmi intézményekkel szemben. A gyengébb érdekérvényesítő, hátrányosabb helyzetű rétegek érdekeit is képviselni és védeni hivatott egyházak és szakszervezetek iránti általános bizalmatlanság komoly kritikaként is értelmezhető a pénzügyi-gazdasági válság idején. Az intézménytípusok közül a szabályok betartatásáról és a csalók megbüntetéséről gondoskodó kényszerítő intézményekben bíznak meg igazán az emberek. Ez egyrészről utal arra, hogy a magyar társadalomnak viszonylag erős a szabálytalanságot, korrupciót érzékelő percepciója, másrészről arra, hogy a társadalomban komoly igény van az erős, rendet csináló állami szerepre.

A gazdasági és racionális intézményelméleteknek megfelelően a bankok és a gazdasági intézmények iránti bizalom alapja az, hogy hatékonyan ellátják a feladatukat és a hozzáértésükben, a feladatuk ellátásához szükséges kompetenciájukban megbízik a társadalom. Az erkölcsi dimenzióban viszont ennél rosszabbul teljesítenek, mert a becsületességük és a jó szándékuk iránt már inkább bizalmatlanok az emberek. Ez Knight (1992) distinkciója szerint a kalkulus elméletet igazolja a kulturális elmélettel szemben, Dunn (1988) koncepciója alapján pedig a morális bizalom gyenge, a kompetencia-bizalom viszont erős a gazdasági intézmények iránt a pénzügyi-gazdasági válság idején.

Az adataink nem igazolták, hogy a társadalmi tőkével jobban ellátott társadalmi csoportok a többieknél jobban bíznának az intézményekben. A több hitelfelvétel vagy a nagyobb hitelállomány nem járt együtt a magasabb "confidence"-típusú, a rendszer iránti bizalommal. Végül a belpolitikai válság és a miniszterelnök-váltás közepette felvett adatokban a politikai intézményeket kivéve a többi intézménytípus iránt közepes vagy viszonylag magas bizalommal volt a közvélemény, míg a gazdasági intézmények iránt a kapitalista piacgazdaság és a szabad verseny működéséhez amúgy is nehezen vagy nem adaptálódó közvélemény bizalmatlan volt. Ugyancsak igazolódni látszik az a feltevés, hogy a gazdasági válság hatására megerősödött frusztráció és szorongás közepette erősödik a bankok és a gazdasági intézmények iránti bizalmatlanság.

Az intézmények és intézménytípusok iránti általános bizalom, a morális és kompetencia alapú bizalom sajátosságainak vizsgálata után a tanulmány negyedik nagyobb egységében arra tettem kísérletet, hogy feltárjam a bankok iránti bizalom tartalmát. Ehhez öt dimenziót különítettem el a kérdőívben, és az országosan reprezentatív felmérés válaszadóinak e dimenziók mentén kellett értékelniük a bankok megbízhatóságát. Az adatok azt mutatják, hogy a közvélemény leginkább a munkaadói-hatalmi dimenzióban bízik meg a bankokban, pontosabban ez az egyetlen dimenzió, amelyben megbízik bennük. A társadalom mérsékelten bizalmatlan a bankok iránt a szakértelem és az erkölcsi dimenzióban. Bizalmatlanok viszont az emberek a bankok iránt a társadalmi felelősség dimenziójában, és különösen bizalmatlanok iránta a politikai kapcsolatok és a korrupció dimenziójában.

Összességében a pénzügyi-gazdasági válság idején csökkent a gazdasági intézmények és a bankok iránti társadalmi bizalom. Pozitív eredmény ezen intézmények számára, hogy a morális dimenzióban ugyan bizalmatlanok irántuk az emberek, a kompetencia dimenziójában viszont bíznak bennük. A bankok mint intézmények számára különösen fontos a bizalom, hiszen a hosszú távú bizonytalansággal szemben védelmet nyújtó bizalmat igyekeznek összegyűjteni és kamatoztatni. A bankokkal kapcsolatban a magyar társadalom bízik a szakértelmükben, amiatt azonban már némileg bizalmatlan, hogy a bankok ezt a szakértelmet az emberek javára és erkölcsösen használják-e fel.

Jegyzet

[*] Szeretnék köszönetet mondani a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének és a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek a felmérésem elkészítéséhez nyújtott támogatásért, Lengyel Györgynek pedig az elemzéshez fűzött megjegyzéseiért és javaslataiért.

IRODALOM

Almond, Gabriel A. - Verba, Sidney (1965): The Civic Culture: Political Culture and Democracy in Five Nations, Boston: Little, Brown & Company

Alwin, Duane F. (1997): Feeling Thermometers Versus 7-Point Scales. Which Are Better?, Sociological Methods & Research, 1997/3.

Angelusz Róbert - Tardos Róbert (1997): Az átalakulás és a közvélemény arcai, Társadalmi Szemle, 1997/3.

Aronson, Eliot (1994): A társas lény, Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Arts, Wilhelmus A. - Hagenaars, Jacques - Halman, Loek (szerk.) (2003): The Cultural Diversity of European Unity. Findings, Explanations and Reflections from the European Values Study, Leiden, Hollandia: Brill Academic Publisher

Arts, Wilhelmus A. - Halman, Loek (szerk.) (2004): European Values at the Turn of the Millennium, Leiden, Hollandia: Brill Academic Publisher

Bakonyi Eszter (2006): Az intézmények iránti bizalom Magyarországon, http://www.median.hu/object.0FE03EBF-774C-4A7A-8D80-232BDF5414A2.ivy

Bakonyi Eszter (2007): A közvélemény szigorúbban büntetne, http://www.median.hu/object.238a5a0a-b2e7-4e2e-9ff5-5819d1493fa0.ivy

Bakonyi Eszter (2008a): Hiteles aggodalmak. A pénzügyi válság egy hete a közvéleményben, Népszabadság, 2008. október 24.

Bakonyi Eszter (2008b): Elhúzódik a recesszió? Medián-felmérés a pénzügyi válságról, Népszabadság, 2008. október 31.

Bakonyi Eszter (2008c): A törvényeket betartatók a legelismertebbek. Az intézmények iránti bizalom 2007-ben, http://www.median.hu/object.d2922db5-0ffc-4df9-ac64-27ce39a73767.ivy

Bakonyi Eszter (2010a): Szeretjük-e a versenyt? Vélemények a piacgazdaságról Magyarországon, Külgazdaság, 2010/1-2.

Bakonyi Eszter (2010b): 'A közvélekedés a gazdasági versenyről a válság első évében. Háttértanulmány', In: Laki Mihály - Voszka Éva (szerk.) (2010): Kaleidoszkóp - Versenyhelyzet Magyarországon 2008-2009, Budapest: Pénzügykutató Rt. - Palatinus

Bakonyi Eszter - Hann Endre - Karácsony Gergely (2006): 'A politikai közvélemény a Medián kutatásainak tükrében', In: Sándor Péter - Vass László - Tolnai Ágnes (szerk.) (2006): Magyarország politikai évkönyve 2005-ről, Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány

Bakonyi Eszter - Hann Endre - Karácsony Gergely (2007): 'A politikai közvélemény a Medián kutatásainak tükrében', In: Sándor Péter - Vass László - Tolnai Ágnes (szerk.) (2007): Magyarország politikai évkönyve 2006-ról, Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány

Berger, Peter - Luckmann, Thomas (1967): The Social Construction of Reality, New York: Anchor Books

Bierhoff, Hans W. - Klein, Renate (1995): 'A proszociális viselkedés'. In: Hewstone, Miles - Stroebe, Wolfgang - Codol, Jean-Paul - Stephenson, Geoffrey M. (szerk.) (1995): Szociálpszichológia, Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Bourdieu, Pierre (1977): Outline of a Theory of Practice, New York: Cambridge University Press

Bourdieu, Pierre (1978): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése, Budapest: Gondolat

Clark, Terry N. - Inglehart, Ronald (1998): 'The New Political Culture: Changing Dynamics of Support for the Welfare State and other Policies in Postindustrial Societies'. In: Clark, Terry N. - Hoffmann-Martinot, Vincent (szerk.) (1998): The New Political Culture, Boulder, Colorado és Oxford: Westview Press

Coleman, James S. (1988): Social Capital in the Creation of Human Capital, American Journal of Sociology, 1988/94.

Cook, Karen S. (2005): Networks, Norms, and Trust: The Social Psychology of Social Capital. 2004 Cooley Mead Award Address, Social Psychology Quarterly, 2005/1.

Csepeli György - Örkény Antal - Székelyi Mária - Barna Ildikó (2004): Bizalom és gyanakvás. Szociálpszichológiai akadályok a piacgazdasághoz vezető úton Kelet-Európában, Szociológiai Szemle, 2004/1.

Dahlgren, Peter (2006): 'Civic participation and practices: Beyond "deliberative democracy"'. In: Carpentier, Nico - Pruulmann-Vengerfeldt, Pille - Nordenstreng, Kaarle - Hartmann, Maren - Vihalemm, Peeter - Cammaerts, Bart (szerk.) (2006): Researching media, democracy and participation. The intellectual work of the 2006 European media and communication doctoral summer school, Tartu, Észtország: Tartu University Press

Dunn, John (1988): 'Trust and Political Agency'. In: Gambetta, Diego (szerk.) (1988): Trust: Making and Breaking Cooperative Relations, Oxford, New York: Basil Blackwel

Elster, Jon (2001): A társadalom fogaskerekei. Magyarázó mechanizmusok a társadalomtudományokban, Budapest: Osiris Kiadó

Európai Bizottság (2009): Monitoring the social impact of the crisis: public perceptions in the European Union. Analytical Report, http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_276_en.pdf

Forgas, Joseph P. (1989): A társas érintkezés pszichológiája, Budapest: Gondolat

Fukuyama, Francis (1995): Trust. The Social Virtues and the Creation of Prosperity, New York: The Free Press

Fülöp Márta (2008): A magyarok és a verseny. Agresszív eszközöket használunk, és kevésbé vagyunk szabálytartók (az interjút készítette: Rab László), Népszabadság, 2008. május 3.

Gambetta, Diego (1988): 'Mafia: the Price of Distrust'. In: Gambetta, Diego (szerk.) (1988): Trust: Making and Breaking Cooperative Relations, Oxford, New York: Basil Blackwel

Hall, Peter A. - Taylor, Rosemary C. R. (1996): Political Science and the Three New Institutionalisms, Political Studies, 1996/44.

Halman, Loek - Luijkx, Ruud - Zundert, Marga van (szerk.) (2005): Atlas of European Values, Leiden, Hollandia: Brill Academic Publisher

Hann Endre - Laki Mihály (1992): A közvélemény a magángazdaság térnyeréséről, Közgazdasági Szemle, 1992/2.

Hardin, Russell (1996): Trustworthiness, Ethics, 1996/107.

Hardin, Russell (2004): 'Distrust: Manifestations and Management'. In: Hardin, Russell (szerk.) (2004): Distrust, New York: Russell Sage Foundation

Inglehart, Ronald (1977): The Silent Revolution. Changing Values and Political Styles Among Western Publics, Princeton, New Jersey: Princeton University Press

Inglehart, Ronald - Basanez, Miguel - Moreno, Alejandro (1998): Human Values and Beliefs: A Cross-Cultural Sourcebook. Political, Religious, Sexual and Economic Norms in 43 Societies: Findings from the 1990-1993 World Values Survey, Ann Arbor: The University of Michigan Press

Khodyakov, Dmitry (2007): Trust as a Process: A Three-Dimensional Approach, Sociology, 2007/41.

Knight, Jack (1992): Institutions and Social Conflict, New York: Cambridge University Press

Kopp Mária - Skrabski Árpád - Lőke János - Szedmák Sándor (1996): A magyar lelkiállapot az átalakuló magyar társadalomban, Századvég, 1996/2.

Kornai János (2003): Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében, Beszélő, 2003/6.

Kornai János - Rothstein, Bo - Rose-Ackerman, Susan (szerk.) (2005): Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében. A társadalmi bizalom megteremtése a posztszocialista átmenet időszakában, Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó

Kotzian, Peter (2010): For Better, for Worse? Public Support for the Capitalist Model of the Economy, http://ssrn.com/abstract=1534004

Levi, Margaret - Stroker, Laura (2000): Political Trust and Trustworthiness, Annual Review of Political Science, 2000/3.

Luhmann, Niklas (1979): Trust and Power, Avon, Great Britain: Pitman Press

Luhmann, Niklas (1988): 'Familiarity, Confidence, Trust: Problems and Alternatives'. In: Gambetta, Diego (szerk.) (1988): Trust: Making and Breaking Cooperative Relations, Oxford, New York: Basil Blackwel

Norris, Pippa (szerk.) (2005): Critical Citizens. Global Support for Democratic Government, New York: Oxford University Press

Pete Péter (2009): Mekkora a válság? Súlyos, nem életveszélyes, HVG, 2009/14.

Pew Research Center (2009): Two Decades after the Wall's Fall: End of Communism Cheered but not with more Reservations: http://pewglobal.org/files/pdf/267.pdf

Putnam, Robert D. - Leonardi, Robert - Nanetti, Raffaella (1993): Making Democracy Work: Civic Traditions in Modern Italy, Princeton, New Jersey: Princeton University Press

Szilágyi Vilmos (szerk.) (1980): Együttérzés, önzetlenség, felelősség, Budapest: Tankönyvkiadó

Szobota Zoltán (2005): Merre tart a drogtörvény?, Hetek, 2005/32.

Van még lejjebb?, HVG, 2009/12.

Yamagishi, Toshio (1998): Trust and Social Intelligence. The Evolutionary Game of Mind and Society, http://lynx.let.hokudai.ac.jp/m embers/yamagishi/english.htm

Yang, Kaifeng (2006): Trust and Citizen Involvement Decisions: Trust in Citizens, Trust in Institutions, and Propensity to Trust, Administration & Society, 2006/5.

Zucker, Lynne G. (1986): Production of Trust: Institutional Sources of Economic Structure, 1840-1920, Research in Organizational Behavior, 1986/8.

A tartalomhoz >>