Reflexiók a reflexiókra

Nagy Károly Zsolt: Interaktív etnográfia

(2007.03.19) c. témafelvető előadása kapcsán

[vissza a listához],

Mindenek előtt mindenkinek szeretném megköszönni a rám szánt időt és a hozzászólását.

Demeter Mártonnak először szeretném megköszönni, hogy a téma olyan összefüggéseire hívta fel figyelmemet, melyek gyakorlatilag kívül esnek látókörömön.

- A színpadképek fogalmát, használatát én sem tekintem véglegesnek. Megjegyzésedet elfogadva tényleg szükségesnek tűnik alkalmazásának átgondolása, bár a színpad mint metafora a kultúratudományokban is meglehetősen elterjedt. Nyilvánvalóan, ha a különböző áthallások káros interferenciákká válnak, akkor nem érdemes erőltetni a dolgot.
- Az interfész metafora fogalmával kapcsolatosan az elméletben még számos finomítás szükséges, ám egyenlőre az áthallásokat itt nem látom károsnak.
- A Szűts-féle definícióval kapcsolatos véleményeddel egyet értek.
- A "sorvezetőt" én is fontosnak tartom, teljesen igazad van, jelenleg azonban a formájával kapcsolatosan számos problémám van s ezért nem került be végül is a neten elérhető próbaváltozatba.
A beszélgetés felajánlott lehetőségét örömmel elfogadva köszönöm ismét hozzászólásodat!

Gagyi Ágnes kérdésére lényegében azt tudom válaszolni, hogy nem tudok válaszolni. A problémát kristálytisztán írtad le, de a módszer még nem tart ott - ősszel ér abba stádiumba - hogy konkrét tapasztalatokról tudjak számot adni.

Herendy Csilla megjegyzéseit, javaslatait köszönöm. Sajnos a .PDF - főképp az általam elérhető pénzügyi keretek között - nem alkalmas arra, hogy az általam elképzelt formát közvetítse. Vlsz. amíg a projekt mérete lehetővé teszi, az ISO formátumban letölthető netCD lesz az offline publikáció járható útja.

Knapp Ádám
Az általad "színpadképeknek" nevezett jelentéshordozók és a hozzájuk tartozó narratívák kialakulása mennyiben hely, illetve kultúra specifikus?
- Azt gondolom, hogy képződésük maga nem valószínű, hogy kultúrpecifikus, jelentésük viszont nyilvánvalóan az.

Ezek vizsgálatának eredményei érvényesek más településekre is?
- Hogy a vizsgálat eredményei - vagyis a jelentések - máshol is érvényesek volnának, azt a fentiek után nem tartom valószínűnek. Hogy a módszer az-e, arra nézve most próbálok kutatást szervezni.

Hogy érted azt, hogy a tárgyak sajátos helyi jellegzetességként való megfogalmazása, kialakítása helyett egyre inkább a lokális jelentéssel történő felruházásuk válik sajátossá?
- Coca-cola üveg esete a Busmanokkal. Vagy fordítva. Szóval "az istenek a fejükre estek"-jelenség. Homrogdon: a betonvasból készített kerítések formavilága a funkciót és az országosan ismert - kovácsoltvas barokkos utánérzésű - formavilágot tükrözi. De az, ahogy a kerítés jelentéssel telítődik, már a helyre jellemző.

Azt írod, hogy a tér, térelemek, tárgyak és tárgyi rendszerek lokalizálásának egyik módja hogy a fizikai (élet)tér kitüntetett pontjain jelentéssel telített csomópontokba szerveződnek - megfigyelhető ez a nagyvárosokban is?
- Ez egy kicsit a kettővel korábbi kérdésedhez visz vissza. Szerintem megfigyelhetők ilyenek, ld. Lánchíd, Miskolcon az avasi kilátó, stb., de erre nézve nincsenek szisztematikus empirikus tapasztalataim.

Mit értesz lokális szubjektumok alatt? A Te olvasatodban ők lennének az Opinion leader-ek?
- A lokális szubjektumok fogalma - ahogyan az egész lokalitás-értelmezésem - Arjun Appadurajtól származik. Ők a lokális tudás megbízható hordozói - röviden.

Kriskó Edina kérdése fontos és lényegi. A dolog egyik oldala az, hogy az interaktív etnográfia módszere - amennyiben valóban azzá válik - semmiképpen sem helyettesíti az etnográfia klasszikus terepmunka módszereit, nem ez a célja. Ez csak olyan esetben képzelhető el, amikor az idegen megismerhető kizárólag a módszer által használt interfészeken keresztül is. Megjegyzem, a módszer célja nem az, hogy egy adott kérdésről minden létező szempontból megfogalmazható narratívát összegyűjtsön, hanem hogy egy holisztikus szemléletű kutatás számára sajátos és komplex megközelítést biztosítson. Ebből következik a dolog másik oldala: az, hogy a módszer ezen hátrányát - tehát, hogy a közös olvasatból mindenképp hiányozni fog azon csoportok olvasata, melyek valamilyen okból az ilyen típusú felületekre, közösségi terekbe nem vagy csak elvétve jutnak el/be - véleményem szerint bele lehet, illetve kell kalkulálni a módszer alkalmazásába, pl. a kutatás tárgyának kiválasztásakor. Másfelől a problémás csoportok véleménye minden bizonnyal - fordításokon keresztül bár, de - megjeleníthető az interaktív etnográfia által körvonalazott diszkurzív térben.

Németh Viktor: köszönöm a javaslatot, magam is efelé tendálok.

Sipos Tünde kérdései és próbálkozásaim:
Készítettél-e már egy teljes, totális, elejétől a végéig tartó interaktív kutatást vagy még csupán a felénél jársz - például Homrogd esetében.
Az egyszerű válasz: nem.
- A bonyolultabb: az általam interaktív etnográfiának nevezett módszer számos lényeges eleme - nem mind - fel-felbukkan az etnográfia történetében, ám ezeket együtt még nem alkalmazták. Részleges tapasztalatok tehát vannak, de az egész alapvetően egy kísérlet, melynek valóban csak a felénél járok.

Mikor van tulajdonképpen vége egy ilyen interaktív kutatásnak, hisz bármely anyagot újra és újra vissza lehet vinni a terepre, újabb és újabb reflexiókat kérve a kutatott személyektől.
- A dolog lényege az, hogy egy ilyen kutatásnak nincsen vége. Persze az egész a kutatás céljától is függ, de - pl. Homrogd esetében - kifejezetten jó, hogy a létrehozott keretrendszer lehetőséget ad az újabb történések vizsgálatára úgy, hogy az új anyagok közvetlen kapcsolatban maradhatnak a régiekkel. A kutatás során, amennyiben az anyag és a tapasztalat ezt megengedi, "pillanatfelvételeket" is készíthetünk, rögzíthetünk állapotokat. Így azután keresztmetszeti és folyamatvizsgálatokat is végezhetünk egyazon anyagon.

A "kutatottakkal" folytatott interakciók, beszélgetések tapasztalatai, információi hogyan épülnek bele a kutató munkájába, vagyis hogyan folyik tovább a munka az interakciók után?
- Ez nagyon általános kérdés. Egy kicsit minden bizonnyal úgy, ahogyan eddig is, a hagyományos etnográfia módszereivel végzett kutatások során történt: a válaszokból adatok lesznek és újabb kérdések születnek, stb. Az új itt az, hogy az interakciók a kutatói értelmezésen túl önállóan, saját jogon is beépülnek a rendszerbe, vagyis a kutatói interpretációban nem oldódik föl mindaz, amit "lokális tudásnak" nevezhetünk.

Az interakció kölcsönös egymásra hatást jelent. Arról beszéltél, hogyan hatnak a kutatás alanyai és észrevételeik a kutatóra és kutatására, de ha valóban interakcióról van szó, hogyan hat a kutató a kutatottakra és azok tudatos, reflektált válaszaira?
- Ez az etnográfia egyik - etikai szempontból éppúgy, mint ismeretelméleti szempontból - fontos kérdése. Az etnográfusok először tagadták, hogy bármilyen hatással volnának a terepre, illetve megpróbáltak tudomást sem venni erről hatásról. Jelenleg inkább úgy gondoljuk, hogy az etnográfusnak tudatosítani kell jelenléte és munkája hatását a kutatottakra és a kutatás egészére, ám nagyon kevésszer lehet ilyen tárgyú reflexókat felfedezni az elkészült művekben. Nagyon ritkán jelenik meg a kutató által teremtett kutatási szituáció a végeredményben, mi több, az értelmezésben. A kutató hatása a kutatottakra ráadásul mindig esetleges, tehát a kérdésre konkrétan nem tudok válaszolni (maximum Homrogd esetében tudnék, de az hosszú történet...) csupán a módszer azon előnyét tudom kiemelni, hogy általa a szituáció is rögzítésre kerül, s az elemzésben nem csak a kutató de az olvasó, sőt maga a kutatott s reflektálhat rá.