Reflexiók

Kriskó Edina: "Számtalan lakossági igény nyomában"

(2007.02.26) c. témafelvető előadására

[Bota Szidónia], [Gagyi Ágnes], [Haász Sándor], [Herendy Csilla], [Kató Linda], [Knapp Ádám], [Körtesi Gyopár Tekla], [Kovács Lajos], [Mihalik Judit], [Mucsi Eszter], [Munk Veronika], [Németh Mihály], [Németh Viktor], [Palovits Ildikó], [Péterfi Rita], [Rácz Judit], [Sipos Tünde], [Suhajda Virág], [Wild Judit], [Zsigmond Andrea]

[vissza a listához]

A témafelvetőd elején a Whiskys nevét épp csak megemlíted, de van egy tanulmány, ami róla szól, és jól végigköveti az állampolgárok-hatóságok viszonynak a történeti változásait, talán segíthet rajtad. (Csepeli György - Mátay Mónika: A Magyar betyár életei a médiában. Médiakutató 2001/3). A téma vizsgálata mindenképp igényli majd a nemzetközi kitekintést, jelenleg Romániában a rendőrség azért kampányol, hogy magyarok is jelentkezzenek rendőrnek. Talán érdekes lehet az, hogy mivel érvel ilyenkor a szervezet? (a hirdetések magyarul olvashatóak, különböző romániai magyar portálokon és a napilapokban).
Az elköszönő konferencián mondtad, hogy az első és harmadévesek közti válaszadási hajlandóságban megmutatkozó különbség talán a képzés eredménye. Úgy gondolom, hogy az bármilyen főiskola, intézmény keretein belül előfordulhat, hogy a felsőbb évesek látván, hogy a feladatok nem elvégzése esetén sem részesülnek különösebb szankcióban, inkább választják azt, hogy nem töltik ki a kérdőívet.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Annyira jó a felvetett téma, hogy egy kisebb részletbe vagyok kénytelen belekötni. A téma aktualitása alcímnél azt írod,
"Kommunikáció és bűn is egyidős az emberiséggel. Mindig voltak a fennálló rend védelmét biztosítani hivatott intézmények, s ezek működése mindig nagy érdeklődésre tartott számot. Az érdeklődésnek azonban útját állhatta (és állta) a mindenkori hatalom állam- és közérdekre hivatkozva, illetőleg a szervezet tevékenységét övező elszigeteltség és titkolózás. Ma a demokratikus jogállami működés legitimálja a lakosság számonkérő kíváncsiságát."
Amellett, hogy ezek állandó kérdések az emberi társadalmakban, ugyanilyen fontos lehet, hogy ezen belül milyen változatok léteztek, s ezeknek az elrendeződése hogy függött/függ össze a különböző társadalmak tágabb berendezkedésével. Valami hasonlóra gondolok, mint hogy a szexualitás is ősi emberi állandó, mégis mennyire tanulságos különbségeket írt le a különböző társadalmi beágyazottságairól Foucault.
A kutatás szempontjából azért lenne hasznos egy ilyen tágabb perspektíva, mert akkor a kommunikáció problémáit össze lehetne kötni azzal, hogy amellett, hogy nem koherensen kommunikál a rendőrség, egyáltalán mit tekint végrehajtandó és kommunikálandó feladatának, mit gondol arról a kontextusról, amelybe ez a feladat illeszkedik, esetleg milyen inkoherenciák és diszfunkciók vannak ebben az elképzelésben, és az elképzelés alkalmazásában - nem biztos, hogy más intézmények és csoportok is ugyanazt gondolják a rendőrségről, s ez kiütközik az interakciókban és a kommunikációban is, stb. Nyilván egy magyar kontextusban az embernek erről elsőnek a felemás rendszerváltás jut eszébe, de ezt te is említetted.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Összefoglalódból nem érzem ki a kommunikációs szempontú vizsgálódás objektív megközelítését. Ami lehet, hogy nehéz felfogásomnak köszönhető:. Rendőrségi kommunikációról beszélsz, ugyanakkor kicsit keveredik az én olvasatomban a PR vagy imázs-kutatás a rendőrségi közlemények és azok kommunikációs tartalmával. Az világos, hogy a rendőri jelenlét és a társadalmi véleményformálás között kívánsz kapcsolatot teremteni a kommunikációs formák vizsgálatával, ugyanakkor annak konkrét tartalmi részletezését nem adod. Biztos világos számodra a kitűzött cél és a későbbiekben még kikristályosodik. Jó munkát kívánok.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Edina által felvetett téma érdekes, és a napi események is azt igazolják, érdemes a rendőrség kommunikációjával foglalkozni. Lehet, hogy érdemes lenne megpróbálni ezt a nagy témát egy egészen szűk területre redukálni, ha másképpen nem megy, akkor egy-egy esettel kapcsolatban megvizsgálni a rendőrségi kommunikációt.

A témádhoz volt egy nagyon érdekes interjú a Szólás szabadsága c. műsorban, 2007. június 3-án este, "A rendőrség még nem érkezett meg a 21. századba" címmel, részletek itt: http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=209666

Edina, bennem még mindig kérdés maradt (csak költői kérdés, de néha szoktam ezen gondolkodni), hogy érdemes-e tartanod magad a pr-szemlélethez. Ha kitartasz emellett, lehet hogy tanulságos lenne 2-3 hónapot egy pr-ügynökségnél eltöltened. Elképzelhető, hogy aztán inkább mégis csak kommunikációról beszélnél ;o) Ez persze egy nagyon szubjektív megjegyzés, de én úgy látom, hogy amit a pr-könyvekben tanítanak, az vegytisztán nagyon kevés helyen realizálódik. Én inkább a szervezet külső és belső kommunikációjáról beszélnék.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Számomra nem egészen tiszta, hogy mit is akarsz pontosan kutatni, a rendőrségi kommunikáció eddigi fejleményeit, eredményeit (ha van ilyen), tapasztalatait, vagy a kommunikáció által kiváltott hatást. Az sem egyértelmű, hogy a kutatásodban elsőbbséget élvező tartalomelemzés hogyan képes a kérdésekre választ adni. Az pedig, hogy különböző médiumok ugyanazon témakörben készült írásait összehasonlítod nem biztos, hogy a rendőrségi kommunikáció mélyebb értelmezésére enged következtetni. A rendőrségi kommunikáció nagy falatja a személyes kommunikáció, amit szintén lehet, hogy érdemes lenne vizsgálni.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvetőben megjelenő kérdések égetően aktuálisak. A rendőrség - mint oly sok más államhatalmi szerv - a rendszerváltást követően önértelmezési és önkifejezési válságba került. Hirtelen számon kérhetővé vált, amit a mai napig nem akar tudomásul venni (lásd. választásokat követő események).
Ráadásul a rendőrségnek szembesülnie kell azzal is, hogy eredménytelenségéről, balfogásairól tájékoztatni kénytelen a közvéleményt.
A sajtó egy része pedig szükségszerűen szívesebben ad hírt a botrányszagú rendőrségi hírekről mint például az ismertté vált bűncselekmények felderítési arányának javulásáról.
Annak érdekében, hogy pozitív kép alakuljon ki a testületről, a rendőrség évente más és más célok megfogalmazásával igyekszik elnyerni a lakosság szimpátiáját. Ilyenek a "lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítése", "a kis súlyú, ugyanakkor a lakosságot különösen irritáló bűncselekmények visszaszorítása" vagy "a látható és intézkedő rendőrség" fogalma. A szlogenek mögött azonban szinte semmi sem változott, talán ezért is akadozik annyira a kommunikációs gépezet, ráadásul a rendőrség közismert kommunikációs vezetője sem öregbíti a szervezet hírnevét. Úgy tűnik a "közülünk való rendőrség" mítosza sem hozta meg a kívánt eredményt, így várhatóan előtérbe kerül a határozott rendőrség képe.
Pedig éppen a kommunikáció az a fegyver, ami a leghatékonyabban segítheti a rendőrség társadalmi elismertségének erősítését. Egyetértek a szerzővel abban, hogy a rendőr mint egyén kommunikációja legalább olyan fontos, mint a szervezeté. Az, hogy ez a legtöbb alkalommal interperszonális kommunikáció miképp vizsgálható, számos módszertani kérdést felvet, azonban mindenképpen szerepet kell, hogy kapjon a kutatásban. Nem értek ugyanakkor egyet azzal az észrevétellel, hogy "a jelenlegi rendőri kommunikációs gépezet (...) nem ad megszólalási lehetőséget a "hétköznapi hősöknek", s ezzel ellentmond annak a törekvésének is, hogy "sztárrendőröket" tudjon felvonultatni."
Személyes tapasztalataim szerint a rendőri vezetők szívesen tolják előtérbe az eredményeket elérő beosztottjaikat, legyen az akár olyan jelentéktelennek tűnő siker mint a graffitiző gyerekek tettenérése.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A volt szocialista országok szembe kell nézzenek azzal, hogy a rendőrségi kommunikációs stratégián kell változtatni. Azonban ez nem egy egyszerű kérdés, nemcsak azok az országok, ahol a rendőrség államvédelmi és más feladatokat is ellátott, valószínűleg sok minden megengedettebb volt, azonban az európai unióhoz való csatlakozás után valószínűleg ez is egy fontos kérdés lesz a rendőrség szerkezeti, kommunikációs és a társadalommal való kapcsolattartás kérdése. Valószínűleg megváltozik a társadalomban betöltött helyzetük és szerepük. És egyúttal a kommunikációs stratégiájuk is meg kell változzon.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az elmúlt egy év történései a magyar társadalomban és a rendőrségnek ebben játszott szerepe nagyon aktuálissá teszi ezt a kutatást. Az elköszönő konferencián bemtutatott kutatásod és tapasztalatod viszont számtalan kérdést vet fel bennem is (nemcsak módszertanilag vagy elméletileg), hanem hogy egyáltalán kutatható-e ez a téma, és ha igen, akkor mi az, ami igen és az mennyire lehet reprezentatív a rendőrségre nézve. Minden társadalomban vannak ugyanis tabu intézmények, ilyen a katonaság, de biztosan idesorolható a rendőrség is. Nagyon elhierarchizált és "kemény" belső kontrollal rendelkezik. A hierarchia melyik fokán lehet a kutatás céljából megbízható információt kapni a rendőrségről - lenne az én kérdésem.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Talán nyitott kapukat döngetek, hiszen meglehetősen egyértelmű: a doktorandusznak ki kellene használnia véletlent, és az elmúlt hetek eseményeit "kályhaként" használva kellene feldolgoznia a témát. Ilyen lehetőség ugyanis ritkán adódik, ráadásul (nekünk, állampolgároknak sajnos, a kutatás szemszögéből azonban szerencsére) a rendőrség, a politika és az adminisztráció mintaszerűen rontott minden fázisban, minden részletben, és ennek csak csúcsa volt a teljességgel hiányzó rendőrségi válságkommunikáció.
E természetesen nem menti fel a kutatót az alól, hogy elsőként a maga számára mihamarabb tisztázza, mit ért hic et nunc kommunikáció alatt - ez bizonyosan nem okoz számára nehézséget.
Nem jelenti továbbá azt sem, hogy az oknyomozó és leíró fázissal a munka véget érhet. Az izgalmas feladat, Edina jól sejti, a rendőrség, mint állami rendfenntartó szervezet vs. civil kontroll alatt álló szervezet közötti ellentmondás felfejtésénél kezdődik, részben történeti aspektussal. A helyében nem spórolnék meg például egy kis államelméleti és társadalomfilozófiai kitérőt, legalább a propedeutika szintjén. A jelenlegi esettörténet sokat segíthet abban, hogy a szerteágazó szálakat folyamatosan kézben tartva felgombolyítsa azokat. Várjuk.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A téma igen sokrétű és izgalmas, kellő bátorságot igényel.
A témafelvetőből számomra az derült ki, hogy inkább a rendőrség és a sajtó, a tudósítók közötti kommunikációt vizsgálod, vagy a lakosság felé (főként a sajtón keresztül) történő kommunikációt. Szerintem szükséges és érdekes lenne vizsgálni a rendőrség közvetlen kommunikációját a hozzá fordulókkal. Ide tartoznak, akik: adminisztratív okok miatt fordulnak a rendőrséghez; áldozatok akár egy lopásban vagy 'súlyosabb' bűncselekményben; közúti ellenőrzés "áldozatai", stb... (Valamilyen jellegű személyes tapasztalata mindenkinek van)
Vagy lehetne akár a tanúkkal, bűnelkövetőkkel folytatott kommunikációt is vizsgálni. (Ehhez kapcsolódóan tudok valakit, aki kriminalisztikából doktorizik, bár eléggé eltér a témátok, de pl. jogi vagy bűnelkövetői oldalról biztosan hasznos lenne. Szólj, ha érdekel.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Ha jól értem, akkor a rendőrség kommunikációs stratégiáját leíró munkára készülsz, az viszont nem világos nekem, hogy a leírás mellett pontosan milyen elemzést szeretnél készíteni. A tartalomelemzés valóban jó eszköz (talán a kevésbé kvantitatív diskurzuselemzés még inkább) a rendőrségi kommunikáció homlokzatának leírására, de talán emellett érdekesebb volna mindezt akcióban, nagyobb nyilvánosságot szerző bűnesetek, történések alapján vizsgálni (TV-székház ostrom, stb.).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Nincs megjegyzésem ehhez a témához.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Érdekesnek, és hiánypótlónak tartom Edina témáját.
Azt gondolom, hogy amennyiben sikerül kérdéseire - akár az eredeti, akár bármilyen modulált formájára - választ kapnia, ez már önmagában áttörést jelent a rendőrség PR munkájában. (Az eddigi (be)zárkózottság, bizalmatlanság fényében.)
Másrészről érdekesnek és megfontolandónak - talán felhasználhatónak tartanám a rendőrséggel foglalkozó civil szervezetnél dolgozó szakemberek véleményét, tapasztalatát; pl. Helsinki Bizottság, NEKI.
Harmadrészről érdemesnek tartanám összevetni egy hasonló kultúrájú ország rendőrségének PR tevékenységét.
A módszertan alapjaihoz a következő könyveket ajánlom:
Kvantitatív: Statisztika D. Freedman, R. Pisani, R. Purves, (ford. Kende Gábor Szaitz Mariann) Typotex, Budapest, 2005
Kvalitativ: Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi K., Bp., 1996

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az esszé olvasása során felötlött bennem a gondolat, hogy etikus-e egyáltalán bármi módon befolyásolni a társadalomban kialakult képet egy olyan szervezetről, mint a rendőrség. Sajnos a mai társadalmi viszonyok közt egyre jellemzőbb a PR és marketing alkalmazása az állami szféra azon szereplőinél is, akik működésének egyik elengedhetetlen feltétele a közbizalom megléte. Viszont ezt a bizalmat nem csak a tevékenységük során elkövetett ballépések ingathatják meg, hanem a kialakítandó kép erőltetett befolyásolása is.
Mindenképpen fontosnak tartanám megvizsgálni az etikai szempontokat, a PR-szerű kommunikációs modellek esetleges törvény általi korlátozásának lehetőségeit. Valamint jó lenne a magyar rendőrség "útkereső" kommunikációját összehasonlítani más külföldi mintákkal, rámutatva a magyar sajátosságokra.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A témafelvető dolgozatodban megfogalmazott számos kérdés közül számomra különösen kettő tűnt izgalmasnak:
Az egyik, amely arra irányítja a figyelmet, hogy a jelenleg ismert kutatási eredmények tanúsága szerint döntően más véleménnyel vannak a rendőrségről azok, akik valamilyenen módon kapcsolatba is kerültek a szervezettel, mint azok, akikben csupán a híradások által alakult ki kép róluk. S ehhez szerintem szorosan kapcsolódik az, amit más helyütt így fogalmazol meg: "Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor arról, hogy a rendőr mint egyén kommunikációja legalább olyan fontos, mint a szervezeté."
A felmerülő kérdések közül a másik, amit a későbbiek során is mindenképp érdemes lenne megtartani az az, hogy a kialakult kommunikációs gyakorlat mennyiben befolyásolja a rendőrség alapfunkcióit, a bűnmegelőzést, a bűnüldözést és a rendvédelmet.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Mivel a rendőrség kommunikációját akarjuk megítélni, szerintem fontos volna meghatározni - mint minden értékelésnél -, hogy mihez képest értékeljük. Vagyis milyen lenne a megfelelő rendőri kommunikáció, esetleg egyrészt általában, másrészt a mai Mo.-on.
Én valszeg kitérnék a lakosság rendőrséggel (nemcsak a kommunikációjukkal) kapcsolatos elvárásainak alapvető kettősségére, amivel a rendőröknek (és a kommunikációjuknak) meg kell küzdeni: egyrészt védjen meg, ha én igénylem, másrészt ne is lássam, ne szóljon hozzám, ne avatkozzon semmibe. (Kicsit mint az orvossal kapcsolatos elvárások.) Vagy másik oldalról: ha tesz valamit, az a baj, ha nem tesz, az a baj (ld. Bëlga). (gyönyörű példa a tavaly szeptember)
Szerintem minden kérdőívnek elsődleges kitöltőbarátnak kell lennie, de nemcsak technikailag. Kiindulópont: én kérek szívességet, ő nem tartozik nekem semmivel az égvilágon (még ha hosszú távon "az ő érdeke is" - ezt neki most egyáltalán nem kötelessége látni). Következésképp mindent megtennék a készséges fogadtatás érdekében - úgy fogalmaznám meg a kérdőívet, hogy kedve legyen kitölteni, bármilyen abszurdnak hangzik. Ezen kellene filózni, hogy mi az ő, a szívességtevő érdeke.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Merész vállalkozásnak tűnik ez a rendőrségi kutatás, de nagyon meggyőzően vezetted fel a témát. Minthogy nem tartozik érdeklődési körömbe a kutatás tárgya, csupán egy vékonyka szálon tudok Hozzád kapcsolódni, az viszont (szerintem) rendkívül érdekes.
Erdős Márta könyvét ajánlom a figyelmedbe, aki disszertációjában (A nyelvben élő kapcsolat) elemzés alá veti, hogy a magyarországi öngyilkosságokról hogyan "szokott" beszámolni a média. Ennek érdekes vonása, hogy az öngyilkosság hogyanját mindig részletesen a közönség elé tárják és igyekeznek magyarázó okot adni a tettre. Hogy ez mennyiben függ össze a rendőrség szándékaival, segítségével azt nem tudom, bár nagyon érdekelne.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Érdekes, inkább publicisztika, mint kutatási terv jellegű felvezetést olvashattunk. Amit én hiányolok, az igazából a téma indokoltsága - miért érdekes megnézni a rendőrség PR-tevékenységét? Szakdolgozati szintnek igen, doktori kutatásnak nekem kicsit kevésnek tűnt a téma, túl pragmatikus, és nem látom a szélesebb területre alkalmazható általánosíthatóságát (persze ha egyáltalán ilyenre szükség van).
Nem találtam egyáltalán semmilyen elméleti megalapozást, amit hiányoltam.
A közszolgálati funkció vizsgálata, és mondjuk ennek egy szociológiaelméleti beágyazása, más közszolgálati szervekhez (és kommunikációjukhoz) történő hozzávetése lehet, hogy a mélyebb feldolgozást tenné lehetővé.
Összefoglalva lehet, hogy a gyakorlat jobb megértését tenné lehetővé egy általános társadalomelméleti megközelítés alkalmazása.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Ha jól értem, akkor a kutatás témája az, hogy a lakosság mennyire érzi úgy, hogy a rendőrség őt szolgálja, a rendőrség pedig ezt hogyan igyekszik kommunikációs úton tudatosítani.

Ez utóbbi kérdés megválaszolásához valóban jó ötlet a rendőrségi hírek, közlemények tartalomelemzése - de talán túl nagy feladat úgy általában beszélni erről. Praktikusnak tűnik egy, vagy két nagy horderejű üggyel kapcsolatos kommunikációt vizsgálni - mint például a móri bankrablással vagy a whisky-s rabló körüli eseményekkel kapcsolatos rendőrségi híreket közleményeket. Ám ha ebbe belevágsz, akkor véleményem szerint nem kerülhető meg a választott üggyel kapcsolatos újságcikkek, híradások tartalomelemzése sem (milyen kontextusban, konnotációval jelenik meg a rendőrség, az egyes rendőrök munkája), hiszen a lakosság többnyire a médiából tájékozódik és a média - szerencsére - nem mindig a csupasz sajtóközleményt jeleníti meg. (Bármilyen ügyet is választasz elemzési alapnak, kikerülhetetlennek látszik a Zsanett-üggyel is foglalkozni, hiszen az minden bizonnyal erősen hat a rendőrökről való vélekedésre azon médiumok esetében is, akik korábban pozitívan viszonyultak a rendőrség munkájához.)

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Lendületes szöveg, élvezet olvasni. Határozottság, tájékozottság benyomását kelti. Az, hogy inkább hasonlít újságcikkhez, mint tanulmányhoz (főleg az első része), nem tudom, baj-e...
A továbbiakban kérdéseim lennének. Ezeken a helyeken akadtam el.
Van ez a mondat például: "A szóvivői rendszer pedig tévúton jár annyiban, hogy a hitelesség eszközei helyett a pozitív kép sulykolására helyezi a hangsúlyt." Az ítéletet milyen érv támasztja alá?
Edina a dolgozatban elsősorban a szervezeti kommunikációt tematizálja, de az egyéni, rendőr-állampolgár kommunikációról is beszél. Mi a viszony a kettő között? Néhány mondata mintha utalna ugyan az átkötésre - a lakossági viszontsegítésre gondolok. De bizonyára több szó lesz erről a disszertációban.
Felteszi a kérdést, hogy "Mitől látszik valaki rendőrnek?". Naiv válasz ugrik be elsőre: az egyenruhájától… Előbb látom, messziről, még mielőtt másképp is kommunikálhatna…
Egy helyütt ezt olvashatjuk: "a rendőrség nem találta még meg a PR helyét a szervezetben, nem látja még komplexitását és számos jól alkalmazható eszközének használatát mellőzi napi gyakorlatában. A rendőrség retorikája még nem alkalmazkodott a szolgáltató jelleghez, a közösségi szerepvállaláshoz." A második mondatból következik az első? Ha egy intézmény közösségi szerepet vállal, köteles azonnal bekeményítenie PR-vonalon?
Edina tanévzáró konferencián bemutatott előadásához szólnék még hozzá: a kérdések, amik a kérdőívben szerepeltek, számomra túl elvontnak tűntek, nem csodáltam, hogy a rendőrhallgatók nemigen tudtak mit válaszolni rájuk…

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]