Reflexiók
Szabó Dániel: A tömegkommunikáció szerepe a társadalmi integrációban c. témafelvető dolgozatára, előadására

[Bácsván László], [Bodó Balázs], [Fejes Edina], [Fülöp Zoltán], [Kardos Genovéva], [Vályi Gábor]

[vissza a listához]

A kultúrakutatásban, kultúraszociológiában már egy ideje létezik egy közhely, mégpedig hogy a kultúrafogyasztás (és ezen belül a médiafogyasztás) egyre kevésbé köthető az osztály- vagy réteghelyzethez (lásd Daniel Bell), a kemény változókkal leírható státuszból problematikus a kulturális státuszra, a kultúrafogyasztás sajátosságaira következtetni. Hogy ez ma, Magyarországon hogy néz ki, azt persze leginkább empirikus vizsgálatokkal lehetne körbelőni, de érdemi következtetések levonásához valamit mondani kell a társadalom szerkezetéről, leginkább a rétegződéséről általában is.
Habermas kapcsán: rendszer és életvilág viszonyával kapcsolatban (azaz hogy a rendszer gyarmatosítani igyekszik az életvilágot) létezik a jeles szerzőétől igencsak eltérő megközelítés is, Richard Sennet például épp fordítva gondolja. Róla Bódi Jenő kolléga írt egy keveset, ez olvasható a Bevezetés a humán kommunikáció…. c. kurzusnál.
Az értékekkel kapcsolatban azt írod: "…Ezek alapján úgy tűnik, mintha az értékek sokkal inkább az egyénhez kapcsolódnának, és a társadalom egészének szerepe bennük háttérbe szorulna." Ugyanakkor az értékvonatkoztatások legindividuálisabb eseteinél sem tekinthetünk el az adott társadalomban elterjedt értékektől, hisz szocializációnknál fogva mégis csak azokhoz képest konstruálhatunk sajátos értékeket, viszonyulásokat. valamihez képest lehetünk egyediek.

[vissza]

A dolgozat kitűnő felvezetésével, és megalapozott kérdésfelvetésével való vita helyett csupán egyetlen bekezdéshez szeretnék hozzászólni. Ez a bekezdés pedig a következő:

"A rendszer folyamatosan kelti az információhiány érzetét az egyénben, aki így mindinkább szükségét érzi az információpótlásnak. Ez a fajta szükséglet-kielégítés válik cselekvéseinek fő motívumává, minden lépésnek értékét az adja meg, hogy mennyi információt tud vele szerezni, anélkül, hogy a legkevesebb információt osztaná meg környezetével. Ily módon szert tehet információtöbbletre, ezzel újabb hiányérzetet kelthet környezetében, amely aktuális értékét növeli a rendszerben. Mindehhez a nyilvánosság és a tömegkommunikáció szolgál eszközéül. Azok a tagok lesznek a rendszerben a legértékesebbek, akik a legsikeresebben keltik a többiekben azt az illúziót, hogy valami különleges, mások által nem ismert információval rendelkeznek. Ok azok, akik "valamit tudnak"! Ez a rendszer a tudás alapú, információs társadalom."

Meglátásom szerint a fenti bekezdéssel Szabó pontatlanul és félrevezető módon írja le a tudás alapú, információs társadalmat, több okból is.
A TV2 kereskedelmi televízió egyik bulvárműsora hónapokon keresztül hirdette magát a következő szlogennel: "Hogy legyen miről beszélned…" E szlogen pontosan írja le azt a szituációt, amiről Szabó Dániel beszél, mégpedig az információk terén keltett hamis hiányt, ezen keresztül a mesterséges szükségleteket, a jól informáltsághoz kapcsolni kívánt pozitív értéket, illetve azt a szándékot, hogy az adott közlő e területen autoritásként kíván fellépni. E mondat - mely szerint csak ha minket nézel, leszel képes bennmaradni hagyományos személyközi kapcsolataidban azáltal, hogy be tudsz kapcsolódni egy beszélgetésbe, ne adj isten te magad tudod segítségünkkel tematizálni kommunikációdat, s ha a többiek olyan szerencsétlenek, hogy esetleg nem néznek minket veled együtt, akkor fölébük is keveredhetsz ezáltal - sok olyan premisszára épít, s ezekkel operál Szabó is, melyek nem feltétlenül igazak, vagy csak speciális körülmények esetén.

A Szabó által leírt, és a TV2 segítségével bulvárosított mondat ugyanis csak a következő feltételek teljesülése esetén állja meg a helyét:

az adott rendszerben (társadalomban) az elérhető információk köre és típusa erősen korlátozott, vélhetőleg az ellenőrzésből és a disztribúciós csatornák jellegéből fakadóan; az adott rendszert információs deficit jellemzi,
az elérhető információk köre véges, jórészt megismerhető; kevés szerencsés által mélyebben elsajátítható mint mások számára,
az információk monopolizálhatók, az érték ebben, és nem a differenciálódott tudások kooperációjában rejlik, (részben azért, mert)
az információk közvetítése, elosztása kis számú, központi, erősen centralizát, one-to many tömegkommunikációs csatornán keresztül történik.

Ha alaposan végiggondoljuk, akkor szembetűnő lesz a fenti feltételek és a 89 előtti korlátozott nyilvánossággal jellemezhető keményebb vagy puhább kommunista rendszerek információs környezete közötti hasonlóság. (Csak részben foglalkozik e kérdéssel, de érdemes megemlíteni Beringer: The Control Revolution c. munkáját)
Látni kell azonban, hogy a fenti feltételek '89 után még az átalakuló Közép-Kelet európai térségben is egyre kevésbé teljesülnek. A médiatörvények elfogadását követő földi sugárzású rádiós és televíziós frekvenciaosztás azok szűkössége okán ugyan nem hozott radikális változást, hiszen ma nem kettő, hanem (bámulat!) három földi televízió csatornát láthatunk, de az ország adott településén fogható rádióadások száma már jelentősebb változást mutat. A kábeles és műholdas műsorszórás ezzel szemben radikális változást hozott a rendelkezésre álló információforrások számában, ahogy a nyomtatott sajtótermékek piacán is jelentősen nőtt a választási lehetőség.
Mindezzel párhuzamosan meglátásom szerint változott társadalmi aktorok (állami, társadalmi, gazdasági szervezetek, médiák, egyének) tájékoztatási- és információpolitikai struktúrája is, amennyiben a korábban központilag ellenőrzött és tematizált, hagyományos tömegkommunikációs csatornák "bemeneti oldalához" jóval könnyebb a hozzáférés (E témában: Jon Dovey: Freakshow: First Person Media and Factual Television, mely a nézők mainstream broadcast médiabeli megjelenését vizsgálja). Változásként értékelhető az a tény is, hogy sok olyan aktor, ágens jelent meg a kommunikációs térben, amely nem az információk visszatartásában, az információk szűkösségének fenntartásában érdekelt, hanem ennek pontosan az ellenkezőjében, - azaz nem problémamentes vállalkozás az információk hozzáférési szintjei mentén hierarchiákat felállítani.
Mindezek a változások pedig átvezetnek minket egy olyan rendszerbe, ahol az információk kínálata meghaladja a keresletet, s így az információtöbblet birtoklása önmagában és általános jelleggel már nem érték. Ha ebben a környezetben értéket szeretnénk találni, akkor az éppen a differenciálódásban és kooperációban lesz lehetséges, azaz az információs túlkínálat adottságai közt a megnövekedett mennyiségű információk keresésében, csoportosításában, szűrésében, szűkebb területeken zajló feldolgozásában, egy adott részterület minél alaposabb ismeretében, és e tudás megosztásában. Nincs többé egyetlen információs hierarchia, hanem különböző területeken kiépülő hierarchiák vannak, így viszont az érték a kooperációra, a különböző információ és érték hierarchiák tagjainak kommunikációjára helyeződik, ez pedig ellent mond annak, amit Szabó állít, mely szerint "minden lépésnek értékét az adja meg, hogy mennyi információt tud vele [az információpótlással] szerezni, anélkül, hogy a legkevesebb információt osztaná meg környezetével."
A kooperáció és információmegosztás egy másik formája figyelhető meg egy demokratikus keretek között berendezett társadalom a ön- és közellenőrző mechanizmusaiban és folyamatiban. A helyi és nemzetközi NGO-k, a civil szféra információ gyűjtő és elosztó szerepe kulcsfontosságú a teljes rendszer működése szempontjából, s szintén nem az információs hiányra, monopóliumra, hanem ezek lebontására épít.
Állításom szerint tehát még egy fiatal, posztkommunista társadalomban (mint extrém példa) is hamar és markánsan megjelenik az információk megosztása, mint a cselekvést strukturáló önérdek, nem beszélve a komolyabb indusztriális és posztindusztriális múlttal bíró rendszerekről.
És akkor még egy szóval sem említettük az internetmédia hagyományos tömegkommunikációs eszközöktől és információdisztribúciós csatornáktól eltérő jellegzetességeit. Ezen eltérések közül a legfontosabb talán az, hogy szemben a rádióval és a televízióval az internet many-to many kommunikációs csatorna, mely minden olvasót a közlés jogával és lehetőségével ruház fel. A szűkösség helyett itt is inkább a túlkínálattal és a túlkínálat okozta problémákkal (keresés, szűrés, ajánlás) találkozhatunk. Az információk, kulturális javak termelésének és elosztásának e poszt-fordista rendszerében az érték az információk mindenütt jelen levőségéhez, könnyű, kényelmes elérhetőségéhez, illetve a tömeges jelenlét és a kommunikáció hálózati hatásaihoz kötődik. "A piacok beszélgetések. […] A behálózott piacon az emberek rádöbbentek, hogy sokkal több információt és támogatást remélhetnek egymástól, mint az eladóktól." - így kezdődik a Cluetrain Manifesto, mely az információs- és tudástársadalom új politikai gazdaságtanának legfőbb állításait gyűjti össze egy kiáltványba (http://www.cluetrain.com/).
Mindezek alapján a szememben legalábbis kétséges, hogy elfogadható-e Szabó Dánielnek az a feltételezése, mely szerint "ebben a társadalomban tehát a rétegződés elsődleges meghatározó dimenziója az információkkal való rendelkezés, illetve az információkhoz való hozzáférés képessége."
E kérdés azonban sokkal, de sokkal komolyabb és fontosabb annál, minthogy két-három oldalban felsorakoztatott érvekkel el kellene vagy lehetne azt dönteni. Komoly és égető kérdés, mégpedig amiatt, amit a szakirodalom "digital divide" problémájaként ismer, azaz a hálózathoz hozzáférők és az abból kimaradók között megnyíló - gazdaági, kulturális, társadalmi- szakadékot, mely új törésvonalak mentés osztja haladókra és lemaradókra, centrumra és perifériára a nem csak az egyes társadalmakat, hanem a globális közösségen belül a nemzeteket is. E témakörben a kauzalitás irányának megállapítása helyett a konkrét cselekvési tervek, policy javaslatok szintjén fogalmazódik meg az igény arra, hogy az esélyek egyenlőségét az infokommunikációs hálózatokhoz való hozzáférés szintjén biztosítani kell. A miértről tehát már alig esik szó, sokkal inkább a hogyan kérdés megválaszolása köti le a figyelmet. Meggyőződésem, hogy a Szabó Dániel által felvetett kérdések megválaszolása segít megválaszolni olyan dilemmákat, melyek megkerülhetetlenek és arról szólnak, hogy nem tudni mi a fontosabb, a hálózathoz való fizikai hozzáférés biztosítása, a megfelelő hálózaton keresztül elérhető szolgáltatások és tartalmak, a hálózatba kapcsolat száma, és az ezzel összefüggő hálózati hatás, vagy az infokommunikációs technológiák társadalmi beágyazottságát alapvetően befolyásoló hagyományos kommunikációs csatornák, és az ezeken zajló történések.

Remélem hogy sikerül a jövőben közelebbről is megismerkedni a szerzővel és kutatásának részleteivel.

[vissza]

Egy kicsit különválik szerintem az elméleti bevezető és a kutatás. Pl. az értékek és attitűdök hogyan kapcsolódnak a médiafogyasztás társadalomban elfoglalt helyet megváltoztató aspektusához. A csoportba soroláshoz egyébként ajánlom a szociális kategorizáció irodalmát, amely az önbesorolás érzelmeket mozgósító identitásmeghatározó és érzelemmentes kategorizációs folyamatait különíti el.

[vissza]

A kérdésfeltevés ("mennyiben határozza meg a társadalmi státusz a médiafogyasztást, illetve megfordítva, hogy maga a médiafogyasztás mennyiben befolyásolja valakinek a társadalmi struktúrában elfoglalt helyét") helyénvalóságát és időszerűségét nehéz lenne vitatni. A szakirodalom feldolgozottsága, a korábbi kutatások ismerete szintén a dolgozat javára írandó. De: a munka véleményem szerint akkor fordul át, amikor a szerző az értékekről kezd írni, elsősorban Heller Ágnesre támaszkodva. Úgy vélem ugyanis, hogy meglehetősen ingoványos ez a terület: amíg a korábbi fejezetekben egy kvázi-kézzelfogható alapokat kaptunk, addig itt a szerző a befogadói - és ezáltal szinte megragadhatatlan - gondolkodás, tapasztalás mentén folytatja a kutakodást. Meglátásom szerint azonban ezzel a dolgozat korábban felépített koherenciája szakadozni látszik - hozzátéve, hogy maga a fejezet szemmel láthatóan végiggondolt, és karakteres jegyeket mutat fel a szerző "érték-képéről".

[vissza]

Az esszé mögött jelentős ismeretanyag áll, és tartalmi vonulata is jól nyomon követhető. Szabó Dániel dolgozatában vázolja az integráció, a nyilvánosság, a közvélemény, az értékek világát, az értékek megnyilvánulási formáit és végül az új társadalmi rendszert, kitérve benne az információ birtoklására, annak hiányára és pótlására, magára a tudás alapú információs társadalomra.
Aktuális és érdekes, de rendkívül összetett témát választott a szerző vizsgálati tárgyának, de az empirikus kutatómunka megmutathatja a kutatás voltaképpeni célját.
A befogadó sokféleségét érinti a szerző az esszében. Ezzel párhuzamosan lehet, hogy érdemes a befogadón kívül, a média kínálatára is kitérni. Hiszen, elméletileg a sávok felosztása, a műsorkínálat igazodik a médiafogyasztó ízléséhez. (Ehhez kapcsolódva javasolok háttéranyagot, hátha tudod használni: egy hosszabb távú, monitor jellegű kutatássorozatot végeztek az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportjának szakemberei az ORTT-vel, hazánk televíziós műsorkínálatáról, annak jellemzőiről 1985-2002 között, amely részleteiben megtalálható Jel-Kép folyóirat 2002/1. számában, Terestyéni Tamás: A magyarországi televíziós műsorkínálat 2001-ben, és folytatása a Jel-Kép 2003/1.számában.)

[vissza]

A dolgozat tömegkommunikáció társadalmi kontektusban történő vizsgálatához szükséges szociológiai elméletek széles eszköztárát vonultatja fel, logikusan egymásra épülő, jól struktúrált formában. A bevezetésben megfogalmazott kutatási kérdés megválaszolásához azonban mindenképpen szüksége lesz majd

1. a média-elméletek (különös hangsúllyal a befogadás vizsgálatok) terén elmúlt 30 évben elért eredmények feldolgozására (javaslom: David Morely: Television Audiences and cultural Studies), illetve

2. a kultúraszociológia (a témában Wessely Anna szerkesztésében jelent meg azonos című kötet) társadalmi rétegződéssel foglalkozó elméleteivel, főként a "miliő kutatás" eredményeire. (Ezzel kapcsolatban lásd a következő tudományos kerekasztal beszélgetést http://tek.bke.hu/tek20/szociologia.html)

A jól felépített és megalapozott dolgozat ellenére a szerző kérdésfeltevését még így is túl tágnak látom, a dolgozat végén bemutatott módszertant pedig kivitelezhetetlennek. A dolgozat végén a szerző kitér a hálózati és mobilkommunikációs eszközök hatásaira, miközben a dolgozat címe és kérdésfeltevése alapján ezek nem képezik vizsgálata tárgyát. Bár a médiafogyasztás és az ezzel összefüggő szocializációs folyamat kétségtelenül valamilyen kölcsönhatásban van a társadalomban elfoglalt/ható pozícióval, a személyes kapcsolatháló teljes szem elől vesztése a valóságtól nagy mértékben elrugaszkodott, nehezen verifikálható dolgozathoz vezethet.

[vissza]