nemescsoikreflexiok2002v

Reflexiók
Nemescsói Katalin: Kommunikáció és mobiltelefon c. témafelvető dolgozatára, előadására

[Árendás Zsuzsa], [Barkóczy László], [Bácsván László], [Blaskó Ágnes], [Bódi Jenő], [Bodó Balázs], [Doboviczki Attila], [F. Tóth Krisztina], [Fejes Edina], [Frazon Zsófia], [Fülöp Zoltán], [Kardos Genovéva], [Kemenesi Zsuzsa], [László Mónika], [Magyar Vera], [Szekfű Balázs], [Tóth Benedek], [Vályi Gábor], [Veres Mandy]

[vissza a listához]

Árendás Zsuzsa:

A témafelvető nagyon messziről indít, amikor a komunikáció definiálása, a mobiltelefon történetének ismertetésével kezdi. Meglátásom szerint ezek a definiciók és leírások teljesen elhagyhatóak, illetve sokkal rövidebben, a kutatáshoz közvetlen relevanciával biró részeket kéne megőrizni. Nem értek továbbá egyet a szerző néhány alapkijelentésével illetve értékrendjével, amikor a mobil-kommunikáció előnyeit és hátrányait taglalja. Az sms-üzenetek "nyelvromboló" hatása számomra erősen megkérdőjelezendő. Elsősorban azért, mert egy dinamikus kultúrafelfogás szerint a kultúra, így a nyelvi is éppen változásaiban, alakulásában él. A dolgozat szerzője helyében nem vállalkoznék erkölcsi ítéletekre bizonyos formai-nyelvhasználati változások láttán - amúgy sem hiszem, hogy feladata lenne a társadalomkutatónak valamiféle nyelvőrként fellépni, maximum leírhat és elemezhet bizonyos társadalmi folyamatokat. Néhány rész-következtetéshez szólnék még hozzá. Azt állítja a szerző, hogy a mobiltelefon megnövekedett használata elidegenedéshez vezet, ugyanis csökken a személyes találkozások gyakorisága általa. Meglátásom szerint ez éppen fordítva van, azaz éppen a sokkal könnyebb és gyorsabb elérhetőség folytán megnőtt a személyközi kpacsoatok intenzitása, tehát ez a közvetett kommunikáció élénkítően hat a közvetlen személyközi kapcsolatokra is. Persze vitatkozni ezzel az állítással is lehet, ellenérveket hozni, ám csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy mint ahogy a mobil-jelenség is komplex, annak társadalmi hatásai, funkciói is sokfélék.

[vissza]

Barkóczy László:

Véleményem szerint a mobiltelefonok csak a kezdetekben szolgálták azt a célt ami a nevükben foglaltatik. Ma már (és szerintem ez hatványozottan igaz lesz az elkövetkező időkre) a mobiltelefon egy többfunkciós eszköz, mely funkciók közül talán nem is mindig a telefonálás lehetősége a legfontosabb. Az esszé készítője jól körülhatárolja az általa vizsgálni kívánt részterületet, mégis szerencsésebb lenne, ha a vizsgálatot egy konkrét időszakhoz is kötné, hisz a telekommunikáció olyan gyorsan fejlődik, hogy egy ilyen megkötés nélkül a későbbiekben joggal hiányozhat majd pl. az mms, az smschat és más technológiák.
Ezzel párhuzamosan szükséges lehet az egyes mobil technológiák mélyebb megismerése és bemutatása is. A szerző az sms-ek megváltozott nyelvezetének magyarázatát abban látja, hogy 160 karakter terjedelemhez van kötve a küldő. Mára azonban ez a korlát megszűnt, hiszen az újabb telefonok már támogatják a hosszú-sms-ek (long sms) küldését. Ezeken felül a szöveges üzeneteket elláthatjuk képekkel, hangfelvételekkel, és akár video-anyagokkal is. A tervezett vizsgálatoknak ezeket nem biztos, hogy ki szabad hagynia.
A mobiltelefon használatának vizsgálata nagyon érdekes, talán érdemes lenne kiegészíteni azzal, hogy a mobil szolgáltatók díjcsomagkülönbségei (kedvezményes időszakok, ingyen sms stb.) befolyásolják-e a telefonhasználók telefonálási szokásait.

[vissza]

Bácsván László:

A mobiltelefon pozitív és negatív velejáróit tárgyaló részben több megállapításod kissé meredeknek tűnik:

A mobiltársadalom és nyelvhasználat fejezetben leírtakkal már többen is vitába szálltak, én sem tudok sokat hozzátenni:
Ez esetben (is) kevéssé tűnik termékenynek a nyelvhez normatív módon viszonyulni. Az SMS-ek nem feltétlenül rongálják a nyelvet, pusztán korlátaik okán "kiprovokálják" az írás kreatív használatát, ez pedig akár a nyelv gazdagodásának is tekinthető. Egy szubkultúra nyelvhasználatát meg nem a köznyelvi standarddal célszerű összevetni, inkább azt érdemes vizsgálni, hogy az üzenet betölti-e a szerepét.

[vissza]

Blaskó Ágnes:

1.) Az írásod első hat oldalán axiómaként, reflektálatlanul veszel fel meghatározásokat, deffiníciókat a kommunikáció mibenlétéről. Ha a dolgozatban nem akarod kérdésessé tenni ezeket a pontokat, megfontolandó, hogy egyáltalán érdemes -e ilyen hangsúllyal szerepeltetni őket. Így ugyanis a dolgozat eleje tankönyvszerű, hiszen ex katedra kijelentésekkel dolgozik. Szerintem az ilyesfajta megállapításokat - ha annyira kézenfekvőek - egyszerűen használja az ember, ha nem, akkor pontosan megmondja, hogy milyen nézőpontból állják meg a helyüket.
2.) A mobiltelefonról szóló részben szerintem határozottan ketté kellene választani az sms használatot és a beszélgetést. A nyelvi egyszerűsödés valószínűleg a telefon mindkét típusú használatában megjelenik. E tény megállapításán túl rákérdeznék arra, hogy milyen valós érvek hozhatók fel e folyamat megállításának szükségessége mellett. Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy amiket eddig olvastam a témában, mind valami hamis érzelgősségből születő érvek voltak. (Ú.m.: "sorvad a mi gyönyörű, gazdag anyanyelvünk")
Szintén a nyelvnél maradva, érdemes lehet vizsgálni a mobiltelefon mindkét használatában megjelenő formulákat. Az sms esetében szerintem nem kikerülhető az írott és a beszélt nyelv keverékének megjelenése. A példáid jelentős része is azt mutatja, hogy bár írott műfajról van szó, a hagyományos levélnél sokkal jelentősebben hordozza magán a szóbeliség jegyeit. (Ehhez esetleg: Bódi Zoltán: Internetes kommunikáció - beszédkommunikáció. In: Gósy Mária szerk., Beszédkutatás '98. Beszéd, spontán beszéd, beszédkommunikáció. MTA Nyelvtudományi Intézete, Bp., 1998. )
3.) Végül izgalmas kérdésnek tartom, hogy a telefon mobilságából adódóan mennyi félreértés születik. Azaz nem lehetséges-e, hogy minden gyorsaság, energiabefektetés-csökkentés ellenére, a kommunikáció eddig meglévő, szükséges elemei hiányának okán (nem tudom, a másikat milyen szituációban érte a hívásom, beszélhet-e, vagy csak engem akar lerázni stb) több félreértés születik. Ha nem, kérdéses, hogy miért nem. Ha igen, akkor nem lehetséges-e, hogy többször szorulunk magyarázkodásra, mint kommunikáció bármely eddigi formájában. Esetleg a nyelv szupraszegmentális elemeivel képesek vagyunk az aktuális szituációt sokkal kifinomultabban érzékeltetni, mint valaha?
Ennek a kérdésnek a megközelítéséhez talán érdemes lenne bizonyos kommunikációs elméletek a mobiltelefon használatában való teljesülését vizsgálni (pl: Grice, Sperber - Wilson) Azaz az elméletek helyénvalóságát ellenőrizni.

[vissza]

Bódi Jenő:

Szerintem a szöveg tele van olyan első hallásra világos evidenciákkal, amelyeket, ha jobban belegondolok, nem értek. Mi az, hogy a mobil eszköz vagy társ? Vagy: "helytelen és nem megfelelő használat esetén a mobiltelefon káros lehet az egészségre"? Aztán, mi is a függőség?
Nem értem, hogyan jön a képbe a politikai tartalmú kampányüzenetek vizsgálata?
Másrészt szerintem az esszé -- a normatív megállapításokra való hajlama mellett -- helyenként publicisztikus. ("Ekkor születnek meg azok a felesleges aggodalmak, az olyasfajta kimondott kérdések, mint például a "Már nem szeretsz?", és ezek teszik tönkre legkönnyebben a harmónia pillanatait.")

[vissza]

Bodó Balázs:

A szerző felvonultatja a teljes kommunikációelméleti túlélőkészletet, hogy aztán ne használja semmire. Pedig a nyilvánvalóra való rákérdezés sokszor sokkal izgalmasabb, mint prekoncepciók folyamatos ismételgetése. Sok inspirációt nyerhet Nemescsói Howard Rheingold nem olyan régen megjelent "Smart Mobs" című könyvéből, melynek részletes ismertetése helyett csupán két szempontot idéznék:
1. a mobiltelefon és a virtuális tér: japán fiatalok mobilhaszálati szokásait elemezve arra derült fény, hogy a magas népsűrűség, és a privát terek hiánya miatt a fiatal generáció a mobiltelefonok által létrehozott virtuális térbe terjeszkedve biztosítja magának az társadalmon, iskolán, családon kívüli privát teret. A svédországi hasonló generáció viszont épp a hatalmas földrajzi távolságokat és az alacsony népsűrűség okozta elszigeteltséget hidalja át ezzel az eszközzel. A mobiltelefon és a tér tehát nem csak azáltal kapcsolódhat össze, hogy nem kell a használatához leülni (pedig érdekes ez a megfigyelés is), hanem azáltal is, hogy mint minden rendes média, önálló "mediascape" létrejöttét is eredményezi.
2. mobiltelefon és a raj intelligencia: a folyamatos elérhetőség, a magas mobilitási és adaptációs faktor, a pontosan rögzített tervek hiányához vezet, az in situ meghozott döntések irányába vezeti el a mobilkommunikálókat. A képlékenység és tervezetlenség azonban ritkán vezet káoszhoz, hiszen a tagok a folyamatos kommunikáció segítségével képesek önmaguk szervezésére, irányítására. Nincs, vagy jelentősen csökkent az olyan központi információs csomópontok szerepe, mint a nyolcvanas évek "Moszkva tere". A méhrajokhoz, hangyabolyokhoz hasonló, un. emergens viselkedés a mobiltelefonok használatának egyenes következménye, ám erről minimális szó esik a dolgozatban.
2.+1. mélységesen nem tudok egyetérteni Nemescsói nyelvvel kapcsolatos hol pesszimista hol optimista megállapításaival. Nem kívánnék e helyütt a technológiai determinizmus hibájába esni avval, hogy a technológiai váltásoknak bizony minden esetben van nyelvi konzekvenciájuk is- ahogy egyébként az a helyes ha a nyelv képes követni a világ változásait. A weben olvasható szerelmes smsek ismeretében csupán azt javaslom, várjunk még az értékeléssel, és a magyartanárok kaszára, kapára hívásával (http://www.telcsi.hu/index_777.php?param=szerelmessms&prefix=KP).

[vissza]

Doboviczki Attila:

A mobil-kommunikáció egy jól specifikálható szegmense képezi a dolgozat tárgyát, tehát ez azt is jelenti, hogy a dolgozatban taglalt 2. fejezet nem szűkíthető le csupán a mobiltelefon és annak használatára vonatkozó történeti-rendszertani leírásokra. A szerző egy általános - szimbolikus - kommunikáció-fogalomból és a személyközi kommunikáció típusaiból kiindulva a telefont mint technikai eszközt és ennek a használata által kommunikáció állapotában bekövetkező lehetséges állapotváltozásokat veszi sorra. A vizsgálandó kérdések közt szerepelnek kulturális-társadalmi fogyasztói-felhasználói szokások, melynek vizsgálatával igyekszik propozícióit megfeleltetni a kapott eredményeknek.
A szerző amellett, hogy igyekszik meggyőzni bennünket a kutatásához szükséges kommunikáció fogalom magas szintű, elmélyült ismeretéről, ugyanakkor a nyelv és a társadalmi kommunikáció tekintetében kételyeket hagy: kérdései ennek megfelelően kevésbé lényegretörőek. A magam részéről mindenféleképp ajánlom figyelmébe a beszédaktus elméletet (pl. Pléh-Síklaki-Terestyéni: Nyelv-kommunikáció-cselekvés c. tanulmánykötete), vagy éppen a beszédaktusokra épülő habermasi kommunikatív cselekvéselméletet, melyek tanulmányozása már csak módszertani okoból is kihagyhatatlan.
Ezzel együtt sem teljesen világos számomra a empíria tartalma. Nem világos, hogy a mobiltelefon perszonalizációjával együtt/párhuzamosan kialakuló nyelvi redukciót vagy éppen az SMS-t mint (1) nyelvi klónokat/mutánsokat kívánja vizsgálni (annak társadalmi-kulturális-nyelvi interpretációit nyújtva) és/vagy (2) a mobiltelefon társadalmi-kulturális használatának valamiféle statisztikai, szociográfiai-antropológiai tanulmányozására vállalkozik.

[vissza]

1. A bevezetőben említett hatások már megjelennek a vezetékes telefonnál is, mindenképpen vigyáznod kell arra, hogy szigorúan külön tartsd egymástól a telefonálás és a moblitelefónia interperszonális kommunikációra gyakorolt hatását! Illetve az emotikonok révén becsúszik az internetes levelezés világa is, ami - ebben a vonatkozásban legalábbis - igen hasonlatos az sms-nyelvhez! Azt gondolom, külön vizsgálat lenne a különbségek és az azonosságok feltérképezése: miben hasonló és miben más az emailek nyelve, mint az sms-é? Nem beszélve arról, hogy az emoticon mai tudomásunk szerint NEM mobiltelefon-találmány, és az interneten fellelhető emoticon-gyűjtemények mára jóformán önálló szótárakká duzzadtak.
2. A mobiltelefonálással összefüggő interperszonális kommunikációs változásoknak nem biztos, hogy a mobiltelefon a(z egyedüli) kiváltó oka! A kommunikációs technológiák nem csupán egyoldalúan hatnak, hanem beilleszkednek egy társadalmi-kulturális közegbe, és abban maguk is különböző hatásoknak vannak kitéve, adott esetben változnak (l. a mobiltelefon esetében a méretcsökkenést, az internetezésre vagy internetkapcsolatra is szolgáló készülékeket - ez egyébként szintén jelzi, hogy nemigen lehet elválasztani egymástól a kettőt - , a fülhallgatós megoldásokat stb.).
3. Használatodban számomra összemosódik az interperszonális (személyközi) és a szemtől-szembeni kommunikáció fogalma. Noha beszélsz közvetlen és közvetett kommunikációról is, természetesen létezik közvetett interperszonális kommunikáció is. A közvetlen jelenlét csupán a fece-to-face helyzetek feltétele (az is a közvetített kommunikáció megjelenéséig), ugyanakkor viszont MINDEN kommunikációs helyzetben érzékszerveinkkel veszünk részt, hiszen másképpen nem is tudnánk (az információ, a jel vételének feltétele ez, mivel a jelek mindig csatornán jönnek, ami érzékszervi modalitás!).
4. Azt gondolom, hogy pl. a mobilhasználat nyelvét nem lehet minősíteni a kutatói perspektívából, azaz nem lehet pl. "minősíthetetlennek" nevezni a stílust. A kutatói perspektíva nem erről szól, nem dolgod megfogalmazni, hogy neked/a magyartanároknak/nyelvművelőknek/stb. tetszik vagy nem tetszik az adott nyelvezet (egyébként nekem sem tetszik, de ez nem tartozik ide). Ebben a vonatkozásban érdemes lenne Dr. Szépe György egy-egy, a jelenlegi magyar nyelvhasználatot érintő kijelentését, nyilatkozatát (elég sokat nyilatkoztatják a napi sajtóban), vagy akár írását olvasnod. Mint nyelvészprofesszor, Szépe egy, a nyelvművelői nézőponttól meglehetősen távoli álláspontot képvisel ebben a kérdésben.
5. Érdekes lenne a mobiltelefon-használat dimenzióit hosszab távú vizsgálattal is felderíteni, pl. a vizsgálat ideje alatt egyetemistává felnőtt középiskolásoknál, vagy még tovább (de ez már nem férne bele a disszertációs vizsgálódás idejébe). Emellett érdemes átgondolni a választott vizsgálati kategóriákat. Hiszen emlegetsz olyan fiatalokat is, akik nem járnak egyetemre. Illetve a felnőtt generációban nem biztos, hogy szerencsés (csak) az üzletember kategóriát kiemelni. Ez a kategória magában is meglehetősen körvonalazatlan: ugyanúgy magába foglalhatja a kisvállalkozót, mint a multinacionális cég vezérigazgatóját, sőt foglalkozási kategóriák sokaságát (ki inkább üzletember, a biztosítási bróker vagy a kommunikációs tanácsadó?). Ezeknél a mobilhasználat egészen más is lehet. Emellett a felnőtt társadalomban mára már általánossá vált a mobilhasználat. Az "üzletemberen" kívül mobilt használ a kórházi ápolónő, az orvos, a fodrász éppúgy, mint a gyermekével otthon lévő kismama. És egészen biztosan nem egyformán.

1. Van egy érdekes ellentét a mindenhol-elérhetőséggel kapcsolatban: pl. azt gondoljuk, hogy a mobillal jobban tudjuk "ellenőrizni" a másikat, miközben - éppen a tér-idő korlátok fellazulása miatt - az ellenőrzés kicsúszik a lehetőségek közül.

2. Miért van az, hogy az emberek a hagyományos levélben nem használnak emotikonokat? Az SMS kevésbé vagy jobban hasonlít az élőbeszédre?

3. A mobilhasználaton keresztül fellazulnak a csoporttagsági viszonyok is, sokkal könnyebb kiszakadni az aktuális csoportból és "virtuálisan" csatlakozni egy másik csoporthoz a mobil segítségével.

4. Mostanában a MATÁV készített egy olyan reklámot, amiben az a lényeg, hogy a fontos beszélgetéseket az ember otthon, nyugodt körülmnyek között, vonalas telefonon intézi. Erre is rá lehet kérdezni a vizsgálatban.

Nem látom az összefüggést az esszé két része között: a kommunikáció (mint olyan) fogalom körüli nagyon felületes "összefoglaló" és azt azt követő, leginkább a telefonkészülékre és használatára vonatkozó részek között (azon túl, hogy nyilván a telefon segítségével kommunikálunk).
Milyen módon gondolja a szerző megvalósíthatónak a kutatást? Ténylegesen meg lehet-e állapítani néhány (egyébként előre is sejthető) általánosságon túl valamit egy egész társadalomra vonatkozóan? Nem jobb e (csak feltételezés) egy jól meghatározott célcsoportot választani, és a kérdőíves felmérés helyett valamiféle mélyfúró vizsgálatot végezni, ahol sokkal inkább megjelennek a személyes tényezők, az egyéni használati módok, szokások, attitűdök? Talán az sms mint a modern kor pestise megközelítés ezzel egy kicsit finomítható lenne?!
Egyébként a résztvevő megfigyelés nem egyenlő az emberek megfigyelésével, és a megfigyelt adatok lejegyzésével. A "résztvevő" terepkutatás antropológiai/etnográfiai módszere ennél sokkal összetettebb módszer, viszont ez visszacsatol ahhoz a felvetésemhez, hogy a választott kisebb célcsoport megfigyelése, és az empirikus kutatómunka kérdőíves felmérésből való kilépésre. (A kvalitatív társadalomtudományi módszerekről Feschmidt Margit tartott egy két éve kurzust a program keretében, az ehhez tartozó olvasmánylista jó kiinduló pontot adhat a kutatás módszertani alapvetéséhez.)
Tulajdonképpen sok jó apró ötlet is van a tervezett kutatásban, de a szöveg (ebben az állapotában) inkább a már egyébként is közismert általánosságok felsorolása, sem elméletben, sem módszertanban nem lép ki ezekből a "körbenjárásokból".

A dolgozat (többek között) foglalkozik a nyelv "romlásával": a szerző egyértelműen negatívnak ítéli a mobilosok SMS-eken keresztüli nyelvhasználatát, és úgy látja: "okkal félnek a magyartanárok, a nyelvészek, a nyelvápolók, a nyelv sorvadásától". Nos, véleményem szerint ilyenről szó sincs: a nyelv nem valamilyen mozdulatlan és mozdíthatatlan szentség, hanem folyamatosan alakuló, változó közeg. A beszélők minden egyes használattal újrateremtik a nyelvet, új fogalmakat alkotnak, új értelmezéseket állítanak fel. A gazdaságosság, ami az SMS-írásokat jellemzi, egyáltalán nem biztos, hogy negatívum: éppen annyi érvet lehet mellette hozni, mint ellene. (pontosabban, lényegre törőbben tanul meg fogalmazni az írója, logikusabban gondolkodik, stb.)

a dolgozat végén, a tervek között említődik meg egy roppant érdekes részterület: ez pedig a politika megjelenése a mobilvilágban. Úgy vélem, az elmúlt választás világosan bebizonyította: érdemes ezt a kis (vagy legalábbis kicsinek tűnő) aspketust komolyabban megvizsgálni - ha úgy tetszik, éppen nyelvhasználat szempontjából.

Nemescsói Katalin dolgozata átfogó összegzést ad a kommunikáció és mobiltelefon életünket alakító kapcsolatáról. Témafelvetője jól megmutatja tervezett kutatásának irányvonalát.
1. A kutatási tervében hangsúlyosan kvantitatív módszerként, a standardizált, önkitöltős kérdőíves kérdezést jelöli meg, amely véleményem szerint valóban célravezető lehet, és eredményes kutatást hozhat. A mintavételnél, illetve a rétegzett kiválasztásnál talán érdemes külön kategóriaként vizsgálni az iskolai végzettségség szerinti megosztást.
2. A kutatás tárgyából talán nem érdemes kihagyni a mobiltelefonálás szabályozásának kérdéskörét sem. Mint olvasható a dolgozatban "egy levélre adott válasz mindig késleltetett reakciót feltételez". A mobiltelefon pedig túlzottan is gyors válaszreakciót kíván meg, "a tér és az idő relativizálódik" a mobilhívás pedig valóban mintegy kiemeli a beszélőt addigi helyzetéből és egy más világba helyezi. Jó példa erre: ha a főorvos a műtét idejére sem kapcsolja ki maroktelefonját, és ha az a beavatkozás ideje alatt megcsörren, mintha mi sem történt volna, megszakítja a műtétet, míg a hívást lebonyolítja. (Az utóbbi időben több sajtóorgánum foglalkozott e-kérdéskörrel, mert az orvostársadalomban e-példa nem számít szélsőséges esetnek.)
Kérdés: Miként alakul a telefonálási kultúra (ösztönösen kialakul, tanítható, eltanulható, szabályozásra szorul) a társadalmi konfliktusok kontextusában? Igényel-e szabályozást életünk elválaszthatatlan kommunikációs eszköze a mobiltelefon használat? (pl.: Orvosoknak intézményi rendeletben kellene tiltani a műtét közbeni hívást?)
3. A témafelvető a mobiltelefon pozitívumai és negatív velejárói fejezetében olvasható, hogy a mobil, mint a társat, partnert ellenőrző eszköz is tekinthető, és kapcsolati konfliktusok forrása lehet.
A szülő- és gyermek kapcsolatának tekintetében talán érdemes megnézni: miként alakíthatja a mobiltelefon a családi kapcsolatokat, az őszinteség esetleg könnyebben megy-e mobiltelefonon. Hiszen, SMS-ben - éppen a non-verbális magatartás hiánya miatt - lehet, hogy olyan személyes információt is megoszt a gyermek szülőjével, amit személyesen talán nem merne.
4. A kutatás ígéretes pontjának látszik a mobiltársadalom és a nyelvhasználat vizsgálata. Egyetértek azzal a megfogalmazással: a "mobiltelefon használata lazábbá teszi a köznyelvi használatot, és "csökkenti a ma emberének már így is jelentős mértékben redukált szókincsét". A helyesírás torzulása tekintetben talán az is befolyásoló tényezőként léphet fel, hogy levélírásnál nagyobb a valószínűsége annak, hogy kétely esetén felüti a helyesírási kézikönyvet az üzenetküldő, mintha csupán SMS-t ír és küld a mobiltelefon kommunikációs technikáján.

Mi a véleményed arról, hogy a mai magyar társadalom befogadóképességének hol lehet a határa? Mennyire lehet ezt a robbanásszerű érdeklődést fokozni a kép illetve videó üzenetek lehetőségével? Egy amerikai napilapot lapozgatva úgy éreztem, értelmetlen lenne egy UMTS hirdetést Magyarországon szinte egész oldalon leközölni, "Because life is too short" figyelmeztető lövéssel. A tárgy birtoklása presztizskérdés, interperszonális kapcsolatainkra gyakorolt hatása elismert, de folyamatos fejlesztése komoly anyagi áldozatokat követel. A kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás elégséges feltétele lehet a kizárólag beszélgetésre alkalmas készülék is.

1. Mobilhasználat esetén érdemes vizsgálni a kommunikáció költségeit is, hiszen azok komolyan befolyásolhatják a használati módokat!
2. Mobil telefonhasználat sok esetben tünete, és nem pedig oka bizonyos negativ v pozitiv jelenségeknek, ezeket felerősiti, pl az előadásodban említett hazatelefonáló gyerek esete. Ezeket érdemes lenne külön választani.

Számba vehetőek pszichés vonatkozásokat, hogy hogyan változtak a lehetőségekkel az igények, vagyis pl. hogyan nőtt a másik kontrollásására való igény a mobilon való elérés lehetőségével.
Háttértudás, forma és a megértés, nyelvhasználat szerepének elemzése előrelendíthetné a kutatást. Nem hinném, hogy az sms használata önmagában véve visszafejleszti a nyelvhasználatot. Annál is inkább, mivel sokszor sokkal profánabb, gyakorlati szempontok érvényesülnek az üzenetek megjelentetésében, pl. hely (karakter) és idő (esetleg energia) hiány. Az előadásodon is bemutatott néhány példa inkább arról tanúskodott, hogy színesítik, tágítják - épp szoros határaik révén - a nyelvi kifejezés eszközeit. Talán sokat segítene, ha a funkció és a gyakorlatiasság szempontjait jobban figyelembe vennéd.
A holisztikus módszerű megközelítés egyik problémája a meglehetősen modellszerű gondolkodásmód, bár kétségtelenül jól alkalmazható a teljesen különböző (és nagy tömegű) információk egységes egésszé rendezésére. Azért ha a kulturális antropológia módszereit szeretnéd alkalmazni, kicsit jobban kellene nyitnod, ugyanis a kulturális antropológiai kutatás, sőt a terepkutatás sem teljesen egyenlő a résztvevő megfigyeléssel. (Különös tekintettel kell lenned továbbá az émikus megfigyelői státuszodra - amennyiben, nyilván, neked is van mobiltelefonod.)

1. Az SMS-ről azt állítod, hogy visszaveti a nyelvhasználatot. Ezzel kapcsolatban olvasd el esetleg a korlátozott és kidolgozott kódokról Bernstein tanulmányát.
2. Érdemes az SMS nyelvhasználatáról Sándor Klára tanulmányát a Nyiri Kristóf féle mobilos kötetetek másodikában. Tulajdonképpen javaslom, h mindhárom kötetet tanulmányozd át.

1. A szerző kommunikációelméleti összefoglalása az én számomra nem túl meggyőző, mintha nem lenne tisztában vele, hogy forrásai adott esetben nem feltétlenül egyazon elméleti alapállásúak. Vagyis: attól, hogy mindezen hivatkozott szövegek "kommunikációelmélet" címszó alatt jelentek meg, azt gondolom, nem lehet reflektálatlanul egymásra dobálni egyes elemeiket; illetve lehet, csak nem biztos, hogy van értelme. [Az is lehet persze, hogy nagyon tévedek.] De volna egy apró konkrét kérdésem is: hogyan értsük a "kommunikációnak tekintünk minden, rendszerek közötti információcserét" - definíció úgy gondolom, hangsúlyos "rendszer" rerminusát? Én például ismerek olyan rendszerfelfogást, amely szerint ez tökéletesen értelmetlen kijelentés. [Lásd a Luhmann-ismertetőmet.]
2. "Okkal félnek a magyartanárok, a nyelvészek, a nyelvápolók, a nyelv sorvadásától" - Ezen idézet tanúsága szerint a szerző abban a szerintem nagyon fontos kérdésben, hogy a nyelv fejlődik vagy változik, egyértelműen a fejlődés-felfogás mellett foglal állást. Ez pedig szerintem nehezen békíthető ki néhány, az elméleti részben idézett kommunikációfelfogásbeli nézet előfeltételeivel. Szerintem. De lehet, hogy megint tévedek. Mindenesetre azt gondolom, jó lenne explikálni az ebbéli nézetet, ha már így megemlíttetett.
3. A kérdőívvel kapcsolatban: miért pont ezt a három "réteget" [szerintem ezek nem rétegek, hanem társadalmi csoportok, a réteg, ha nem értem félre a szociológia általános szóhasználatát, egy kissé más kategória.] kérdezte meg a szerző? Milyen mintavételi eljárást használt? Mekkora mintát? Stb; ezek explikálása nélkül szerintem nem túl sok értelme van egy kérdőíves vizsgálatnak [A Babbie-könyv vonatkozó részének felmondása a dolgozat végén pedig fölöslegesnek tűnik nekem; a "résztvevő megfigyelés" címszó alatt írottakat pedig talán többször is átgondolnám a szerző helyében.] A "kiértékelés" egyébként szerintem túlságosan elnagyolt.

Mindazonáltal a 2005. tavaszi félévvel záródó ütemterv végrehajtásához sok sikert és jó munkát kívánok a szerzőnek.

A dolgozat bevezetésében Katalin definiálja a mobiltelefon használatra épülő kutatás három potenciális irányát:

a fiatalok által kialakított, sajátos sms-nyelv vizsgálata

a verbalitás átalakulása (Nem látom, hogy a mobiltelefon zajló kommunikáció bármennyiben különbözne a vonalas telefonon zajló kommunikációtól)

a tér és idő relativizálódásának hatása a személyközi kapcsolatokra.

Dolgozatában gyakran tesz nagyon magabiztosan (néha egymással is szöges ellentétben álló) vitatható kijelentéseket. Ilyenek például az állandóan visszatérő az sms nyelvromboló hatását taglaló megállapításai, amit egy helyen helyesen visszavon (elismerve, hogy az így keletkező új nyelvi formák gazdagítják a nyelvet, amellett, hogy kiszorítanak (??) régebbi formákat). Az ezzel kapcsolatos, néha már programbeszéd ízű (pl: a magyar tanároknak feladata ezt a nyelvpusztulást megakadályozni), normatív megállapításokkal zsúfolt bekezdések egyáltalán nem illenek tudományos szövegbe.
Hasonlóképpen, sokszor von le az általa ismertetett kutatási adatokból nyilvánvalóan hibás következtetéseket, ami ismét kritikai távolságtartás hiányára utal. A gimnazisták nem azért ragaszkodnak mobiltelefonjukhoz, mert "bennük lakozik a saját tárgy iránti szenvedély", hiszen nem hörcsögök, vagy szarkák, hanem azért, mert ez teremt számukra a szülők által nem, vagy csak korlátozottan ellenőrizhető kommunikációs lehetőséget, s így függetlenedésük fontos eszköze [1]. Hasonlóan nyilvánvaló tévedés az egyetemisták eltérő (kevesebb sms / több beszélgetés) használati szerkezete kapcsán az "érettségre" hivatkozni: az egyetemisták egyrészt általában több pénzt tudnak telekommunikációra fordítani, s így az olcsó sms mellett többet tudnak beszélgetni, másrészt a fiatalabbak számára természetesebb az sms küldés (már ebbe szocializálódtak bele), míg az idősebbek számára ez nehézkesebbnek, idegenebbnek tűnhet.
A kutatási kérdés pontos definiálása után jó megoldásnak tűnhet mind a kérdőíves, mind a résztvevő-megfigyelés módszere [2], az eredmények magyarázatánál azonban több óvatoságra intenék (amit az interjú alanyok mondanak, az például nem feltétlenül fedi a a valóságot. Amit elhallgatnak, szándékosan vagy öntudatlanul is letagadnak - lásd például a Katalin által vizsgált üzletembereket, akik azt állították, hogy a telefon nincsen hatással interperszonális kapcsolataikra -, gyakran éppen olyan sokat elárul, mint amit elmondanak.).

Jegyzetek:
[1] Legalábbis a hasonló eredmények alapján ezt a számomra sokkal hihetőbb következtetést vonják le a Howard Rheingold (Rheingold, H. (2002) Smart mobs, Perseus.) által idézett mobilkutatók.
[2] Ami Katalin állításával szemben nem csak az antropológia sajátja, hiszen már a huszadik század első felében alkalmazták a Chicago-i iskola szociológusai.

Biztos, hogy az interperszonális kapcsolatok szimmetriájára csupán a résztvevők társadalmi helyzete van befolyással? Például az érdekérvényesítés (szándéka) nem képez-e egyenlőtlen helyzeteket pl. az a puszta tény, hogy A szeretne valamit B-től, nem strukturálja-e azonmód A és B viszonyát akár hierarchikusan?
Nem lényeges kérdés, csak engem érdekelne az, hogy mit értesz azon, hogy a nemi szerepeinket mindig magunkon viseljük? Mit tekintesz például állandóan jelenlévő női szerepnek?
Néhány szempont a kérdőívhez:

A 10. kérdés kerüljön a 2. helyre.

A kérdés feltevésekor az egész valóságot le kell fedni, kerüljük a sugalmazó és duplacsövű kérdéseket!

Érdemes, miért, hogyan, stb. kérdőszókkal serkenteni a kvalitatív jellegű válaszadást.
Ha már csoportosan töltetnéd ki a kérdőívet, miért nem alkalmazol csoportos interjú technikát?