kardosgreflexiok2002v

Reflexiók
Kardos Genovéva: A hír vonzásában élünk. A hírfeldolgozás összetett rendszere - az emberi problémamegoldás összefüggésében c. témafelvető dolgozatára, előadására

[Árendás Zsuzsa], [Barkóczy László], [Bácsván László], [Bodó Balázs], [F. Tóth Krisztina], [Felföldi Barnabás], [Frazon Zsófia], [Fülöp Zoltán], [Gergely Erzsébet], [László Mónika], [Magyar Vera], [Molnár Csilla], [Nemescsói Katalin], [Sándor Zsuzsa], [Szakács B. István Attila], [Szekfű Balázs], [Vályi Gábor], [Veres Mandy]

[vissza a listához]

Árendás Zsuzsa:

Bőséges szakirodalmi ismeretanyagot vonlutat fel a témafelvető, s tán pontosan ezért, vagy ezzel együtt olyan érzés támad az olvasóban, hogy szertefut a gondolatmenet, túl sokat akar elmondani a szerző. A helyében talán egy konkrét sajtóorgánum hírkezelése stratégiáit vizsgálnám, pontosan behatárolt időszakban, és ezen empirikus tapasztalatokat próbálnám valamely elméleti keretbe beilleszteni. És talán nem állnék meg a sokkoló híranyagoknál, hanem alposabban megnézném ,hogy azok milyen kontextusban, hir-közegben működnek. Továbbá, egy kicsit aktívabb befogadót képzelnék magam elé, mint amit ez a dolgozat sejtet- úgy tűnik, hogy a néző "torkán mindent le lehet nyomni, vagy mintha nem lenne egyáltalán kritikus a mai kor befogadója, Szerintem ez nem így van.

[vissza]

Barkóczy László:

A téma alapvetően érdekes, de néhány apró kiegészítést tennék hozzá. Az első fejezetben a hírnek, mint műfajnak a meghatározása, talán nem a legpontosabb. A használt definíció tulajdonképpen nem is az, nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy mi a hír. Ennél talán jobb megközelítés miszerint a hír = információ + hírérték + forgalomképesség. Ebből már el lehet indulni afelé is, hogy mikor lehet az információból hír.
A második fejezetben ezt a leírást használva a hírre már könnyebben megérthető miért tér el a bulvárlapok hírválasztása a többi lapétól: másképpen kezelik, értelmezik a hírérték fogalmát. Az információ szűrésére vonatkozó vizsgálatokhoz további jó elméleti alapot adhat Max Weber kapuőr elmélete, melyben részletesen tárgyalja az újságíró felelősségét az információk feldolgozása során. Ezen felelősség erkölcsi, etikai valamint törvényi alapokon kell, hogy nyugodjon.
A harmadik fejezetben említett objektivitás-vizsgálat talán egy külön disszertációt is megérdemelne. Kezdve azzal, hogy az objektivitás már laptípusonként is változást mutathat. De befolyásolhatja még a gyors információáramlás (semmiképpen le nem maradni a konkurens lapok mögött), a témafelvetőben is említett reklámozók, vagy akár a tulajdonosi szerkezet is (lásd Magyar Hírlap svájci befektetővel, és Medgyesi Gusztáv glosszája a svájci tehénről).
A hírek sorrendje egy hírműsoron belül nem mindig csak a hírértéken múlhat. Gyakran megfigyelhető, főleg az írott sajtóban, hogy ha egy adott sajtóorgánum valamely politikai irányzatot preferálja, akkor a hírek sorrendje aszerint változik, hogy pl. egy adott párt mit tart fontosnak. A választási időszakban ez különösen megfigyelhető volt.
Az újságíró veszélyeztetettségének kérdése roppant érdekes téma. Az információk gyűjtése, a hírek készítése az újságíró alapvető feladata. A szakmára aló felkészülés során azonban szerintem a leendő újságírónak fel kell készülnie arra, hogy a hírek gyűjtése esetenként kockázatos lehet. Érdekes lenne annak vizsgálata, hogy mondjuk regionális napoknál, hány olyan újságírót ért már olyan atrocitás (verés, tulajdonában bekövetkezett kár), mely a végzett munkája alapos újragondolására késztette volna.
A kérdéseim a témafelvető esszével kapcsolatban:
A brutalitás mindig is megjelent a sajtóban. Szükséges-e ezt erre az időszakra külön kiemelni?
Az újságírót ért erőszak minden esetben megváltoztatja viszonyulását az objektivitáshoz? Nem szükséges-e ehhez pszichológia vizsgálat is?

[vissza]

Bácsván László:

Úgy tűnik, a hírek, illetve a hírek előállításának vizsgálatakor a bulvársajtó volt a kiinduló pont, hiszen a hírérték szinte egyedüli forrásaként a szenzáció, a rendkívüliség jelenik meg. pedig legalább ilyen lényeges dimenzió pl. az érintettség, mint azt a százforintos kenyér általad is idézett példája mutatja (4.o.).
A médiumok közti különbségek tárgyalásakor is kimarad legalább egy fontos dimenzió. Azt írod: "A közszolgálatiság értelmében egy (kis befogadói réteg érdeklődésére számot tartó) aprócska falu avatóünnepsége is hírértékű lehet, az eseményről készült tudósítás a híradóba kerülhet." - nos, egyetlen országot vizsgálva is érdemes lenne megkülönböztetni az országos és a helyi médiumokat, hiszen a példában szereplő kis falu eseményei elsősorban helyi sajtóban kaphatnak helyet, és itt nem a közszolgálati-kereskedelmi különbségen van a hangsúly.

[vissza]

Bodó Balázs:

Kardos esszéjének két legszembetűnőbb tulajdonsága az érdekes téma és a teljes nyelvi káosz. Sajnos az előbbi megragadását, megértését alapvetően nehezíti meg ez utóbbi tényező, így például ritkán derül ki, hogy a szerző kérdez-e valami vagy állít, és ha állít, mit is állít valójában.
Ennek ellenére vizsgálatra érdemes felvetés lehet a hírszerkesztők, újságírók szakmájukból következő eltérése a "normálistól", amennyiben sikerül például rögzíteni a normális fogalmát, vagy megragadni az eltérés formáját. Mert ami a pécsi bányászok esetében a szilikózis (foglalkozási ártalom), az újságírók esetében a hírfüggés? az etikai normák torzulása? a freak-ek, emberi roncsok és hullák iránt érzett beteges vonzódás? Esetleg (személyes tapasztalat) a szerkesztőségben viselt mamuszokkal ápolt mély és megható érzelmi kapcsolat?
E kérdésekre nyilván fény derül majd a megkérdezett, ám nem tudni milyen szempontok szerint válogatott interjúalanyok személyes beszámolóiból, ám az nem derül majd ki, hogy az elhangzottak mennyiben relevánsak általánosan, és mennyiben csak a Fókusz beteg újságírókról szóló különkiadásának háttéranyagához elég. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy lehet ugyan Kotroczó Róberthez fordulni az újságírói normákat illetően, de nem tárgyalni részletesen a BBC idevágó szabályozását és gyakorlatát, több mint hiba.
Jót tenne a dolgozatnak, ha lenne nemzetközi kitekintés, már csak azért is, hogy kiderüljön, teljesen elöntött-e már minket az médiaidiotizmus, és hamis értékítélet miazmás hulláma, vagy felfedezhető az a trend, mely az "objektív tájékoztatás" és a "szigorú etikai normák" HÉV-hullák érzékletes leírásától és bemutatásától mentes világába mutat.

[vissza]

1. Nem egészen értem, hogy a hír mint munkaeszköz mit jelent ebben az összefüggésben. A hírgyártó munkaeszköze a technikai apparátus, amellyel dolgozik, munkájának tárgya az információ, és ennek eredménye a hír. Hiszen a hír már a munkafolyamatnak, amivel foglalkozol, a végpontja, nem pedig eleve meglévő eleme. A hír a hírfeldolgozó munkatárs produktuma. Ha már itt tartunk, a hírfeldolgozó fogalmát is jó tisztázni. Én úgy gondolom, itt a hírgyártókra gondolsz, akiknek információgyűjtő-és feldolgozó tevékenysége révén jön létre a hír. Egy másik aspektusban viszont hírfeldolgozó a hírfogyasztó is, a közönség, a befogadó, sőt, ő hírfeldolgozó igazán, hiszen ő kapja készen a hírt, és neki azt vissza kell alakítania (egy spirális úton?) a maga számára használható információvá, hogy a hír valamit érjen a számára.
2. Nem egészen világos a számomra, hogy voltaképpen mi lesz a disszertáció fő kérdése: a hírgyártás folyamatának szelekciója (miből és hogyan lesz a hír?), vagy egy szűkebb kérdés: hogyan befolyásolja a hírgyártó és annak hírgyártói szerepe (és az abból következő esetleges személyiségváltozások) a hír megalkotását? Nekem ez utóbbi egyébként jóval izgalmasabbnak tűnik. Ebben az esetben azonban a vizsgálódás nagymértékben pszichológiai jellegű kell hogy legyen, hiszen noha a dolgozatból úgy tűnik: már-már közhely, hogy a hírgyártásban való intenzív részvétel személyiségváltozást okoz, ezt axiomatikus kijelentésként elfogadni talán kissé elhamarkodott lenne. Azaz ezt a tételt bizonyítani kell, és csak azután lehet azzal foglalkozni, hogy ez mint tényező hogyan befolyásolja a hírgyártás folyamatát.
3. A hírérték gyakorlatias vizsgálatát jó ötletnek gondolom, de vigyáznod kell, hogy ne akarj nagyon általános érvényű következtetésekre jutni ezzel kapcsolatban. Ugyanis te magad is írod, hogy a különböző hírközlő orgánumokban ugyanazon hír hírértéke nagyon különböző lehet! Azt gondolom, hogy már az elején érdemes specializált vizsgálódást folytatnod, azaz egy adott szempont szerint különböző hírközlőorgánum-típusokat kijelölnöd, és a hírérték-dimenziót külön-külön vizsgálnod ezekben. Ebből egy nagyon jól használható hírérték-tipológia állítható össze, ami a hír sokrétű fogalmának meghatározásához is közelebb vihet.
4. Az objektivitás-norma kérdéseihez mindenképpen érdemes volna Angelusz Róbert írásait olvasnod, hiszen ő több munkájában is tárgyalja ezt, mint a nyilvánosság elemét. Például A láthatóság görbe tükrei című kötetet, vagy A nyilvánosság rendszerváltása című könyvben (szerkesztette: Vásárhelyi Mária - Halmai Gábor) Az újságírói objektivitás esélyei című Angelusz-tanulmányt valószínűleg tudod majd használni.
5. A hírkezelés mechanizmusában érdekes kérdés lehet még a fikcionalitás, a történet, a sztori bevonódása a hírműfajba, a történetként megalkotott hírek kérdése (és aránya, mert nyilván ki fog derülni, hogy vannak-e ezek annyian, hogy érdemes legyen külön vizsgálni őket), amely adott esetben a befogadó emlékezetében összefonhatja egymással az ugyanazon médiumból fogott híreket és az azonos témában készült fikciós médiaközleményeket - egy-egy adott információemlék eredetét esetleg bizonytalanná téve ("a Híradóban hallottam ezt, vagy abban a háborús filmben?").

Kedves Genovéva, a témafelvetődben olyan sok lehetőséget megcsillantasz, hogy nem is tudom igazán eldönteni: mi is a kutatásod voltaképpeni célja.

Azt gondolom, hogy tisztáznod kellene magadban is, hogy mi az a rendező elv, amely irányt mutat a kutatási kérdések megfogalmazásában, és amely rendező elv (középponti tudományos probléma) majd a kapott eredményeidet is segít elrendezni, elemezni és egy koherens gondolatmenetbe illeszteni.
Véleményem szerint, egy egyedül "elkövetett" kutatásnál nem érdemes túl széles merítéssel dolgozni, tehát olyan problémát megfogalmazni, amely mind a hírtermelők, mind a hírfogyasztók sokszempontú, összetett vizsgálatát megkívánja. Ha én a helyedben mégis így döntenék, akkor az egyik oldal vizsgálatát hangsúlyosabbá, árnyaltabbá tenném, és a másikat az első fényében (a vele kapcsolatban felmerülő kérdések némelyikének kapcsán), csak elnagyoltabban vizsgálnám.

Az esszé tartalmi előre menetele egy kicsit "csapongó", ami nehezíti a kifejtett témák összefüggéseinek áttekintését. Nyilvánvalóan a tágabb téma nagyon szerteágazó, a rendszerező áttekintés
A szövegben nagyon sok "ez így és így van" állítás, és költőire sikerült kérdéssor található, ami tovább erősíti az olvasóban (legalábbis bennem) azt a bizonytalanságot, hogy a szerző sincs egészen tisztában azzal, hogy pontosan mi is a részterület, amivel foglalkozni akar, és hogy ez milyen viszonyban van a tágabb társadalmi, politikai stb. kontextussal.
Egyrészt úgy tűnik, hogy a szerző valamiféle definíciós kísérletet kíván megvalósítani gyakorlati példák alapján, de emellett a riporteri szerep vizsgálata is legalább ilyen hangsúllyal szerepel, de a hírekkel kiváltott hatás is a kutatási keretek között szerepel (de emellett több kisebb részegység is felsorolható: etikai kérdések, közszolgálatiság, kereskedelmi tv, stb.). Viszont ez a három részterület (legalábbis az esszé kontextusában) csak nagyon laza kapcsolatban van egymással, elméleti, módszertani és tk. praktikus szinten is.
Tehát a szerzőnek mindenféleképpen fontos lenne ezeknek a területeknek a pontos meghatározásán túl az összefüggésekre (ha vannak) koncentrálni, vagy egy elméleti szálat keresni, esetleg kiválasztani ezek közül egyet, amivel részletesebben foglalkozni kíván.
A felhasznált szakirodalmat pedig a kutatás kezdeti a szakaszához képest is rendkívül hiányosnak gondolom - főleg, ha már egy elkészült szakdolgozat továbbviteléről van szó.

Minekután - botor módon - a reflexiókat is elolvastam az írás előtt, így nem véletlenül érzem úgy: "mindent megírtak mások". Inkább ajánlanék hát, olvasásra: tavaly jelent meg Császi Lajos: A média rítusai című könyve, amely hosszan vizsgálja a médiában megjelenő tematizált erőszakot. Érdemes kezdeni az utolsó fejezettel, amely a WTC lerombolása után megjelenő vicceket tanulmányozza - talán éppen azért, mert egy viszonylag kis témából is kerek tanulmányt írt a szerző (és ezzel finoman arra a már többször elhangzott kritikára utalok, hogy érdemes lenne valahogy csökkenteni a kutatási corpust).

1. Jól értem-e azt, hogy a hír tekintetében - hír alakítása, hírfolyam, annak bemutatása - három kategóriája van: a politikai lap, a bulvárlap, illetve a Magyar Távirati Iroda (mint hírrostáló és alakító intézmény)? Avagy nincs ilyen felosztás, nem lehet ilyen jellegű kategorizációt tenni?
2. A kutatásod harmadik szakaszában az ember és az újságíró szakma kapcsolatát tervezed vizsgálat alá vonni. E tekintetben kérdőíveket szeretnél kitöltetni, és ezeket elemezni. Úgy vélem, hogy néhány interjú igen hasznos lehet e kérdéskör felgöngyölítésében. Talán hasznosabb is, mint a kérdőív, hiszen egy beszélgetés során előjönnek olyan gondolatok, amely egy kérdőív sematikus, és gyors igényű kitöltésénél aligha; érzelmi kérdéseket - hogyan éli meg egy újságíró azt, hogy ő ír, valamint, hogy mit hogyan írhat le - inkább személyes beszélgetések tudnak feltárni.
3. A kutatás teljessége szempontjából - úgy vélem - fontosak lehetnek a tartalomelemző vizsgálatok, pl. a hírműsoroké. Az, hogy miként látnak egy intézményrendszert a benne lévő közreműködők, illetve a külső befogadók, némileg szubjektív látásmódot eredményez. Befogadóként ugyanis az egyén annyival szembesül, amennyi eljut hozzá a hírcsatornákon keresztül, nem ismeri tehát az egészet, amiből a rész előtte úgy jelenik meg, mint egész - ez azonban egy szubjektív egész. A kutatásnak érdekes aspektusát szolgálhatja egy olyan irányú kiterjesztés, ami azzal foglalkozik, hogy a napi 24 órás hírdömpingből mi az, ami eljut a befogadóhoz, és ezen jellemzők miként alakulnak a különböző csatornákon. Érdekes lehet a szubjektivitás és objektivitás összemérése.
4. Úgy gondolom, fontos lehet a külföldi vonatkozó szakirodalom áttanulmányozása, még abban az esetben is, ha kifejezetten a mai magyar sajtó-valóság, és ható erőinek, alakító tényezőinek feltárása a cél.
5. Módszerként feltétlenül javaslom a napirend-megállapító hatás (másként: tematizáció, témameghatározás, agenda setting), mint tömegkommunikációs elmélet áttanulmányozását. Nagyon sok releváns gondolatot tartalmaz, melyet igen jól tudnál hasznosítani kutatásodban.

1. Ha jól értettem, azt kivánod vizsgálni, hogyan szelektálódnak a hírek a különféle médiumokban, mi jelenik meg pl a nyomtatásban. De már egy szerkesztő is szelektált hiranyagot kap, nem? Hogyan kezeled az szelekció különféle szintjeit?
2. Hogyan definiálod a hír fogalmát?

Biztos, hogy média hírközlési módjainak kutatásához megfelelő és elegendő a mélyinterjúzás? A harmadik szakasz kutatási tárgyával és módszerével kapcsolatban felvetődhet ugyanez.
Számomra egy kissé túl intuitív a dolgozat, sokat jelentene egy kis lexikális feltöltöttség (ez a 2. kutatási szakaszban van jelölve, de nem kézenfekvőbb az előtanulás?).
Nem hagynám számításon kívül Barthes "Napi hír struktúrájá"-t.
Ha jól emlékszem, néhány éve Andok Mónika is valami hasonló (hír-es; hír és címeik?) témakörben kutatott, biztos szívesen segítene itt-ott.

A hírfeldolgozás összetett rendszere az emberi problémamegoldás összefüggésében - ahogy ez az alcím is jelzi, igen összetett problémakör tárgyalását vállalta a szerző doktori munkájában és ennek rövidebb összefoglalását témafelvetőjében. A fejezetcímek ígéretesnek tűnnek: A hír sajtóműfajként, Az intézményrendszeri hírfelhasználás stb. Azonban a szöveget olvasva csalódást éreztem. Az valóban igaz, hogy a hír nehezen definiálható fogalom, különböző a médiák hozzáállása a hírközvetítéshez, és sokféle a befogadói igény is, de ennek ellenére mégis hiányzik az írásból a felvetések mellett az a bizonyos határozott irány, amely mentén kutatni akar a szerző és a koncepció is homályos, pontosan milyen kommunikációs felfogás(ok) hasznosíthatók itt (társadalmi?, kultivációs?) Kik közötti kommunikációt kíván vizsgálni: sajtó intézményrendszere és hírfeldolgozó újságíró, az újságíró és a hír viszonya, a média és a befogadó igényei, hír és médiafelhasználás, ember és újságírószakma ? Ez már csak azért is fontos lenne, hiszen nem futó ötletről van nála szó, ahogy a szövegből kiderül, K.G. már egy szakdolgozatot szentelt a témának.
A felvetések is túlságosan kötődnek az újságírás napi gyakorlatához, az idézett "elvek" is a napi használatra szolgáló praktikus utasítások, nem látszik, hogyan lehetne az igazán érdekes téma, a mozgató mechanizmus közelébe kerülni. Hiányolom a kereskedelmi és a közszolgálati médiák markánsabb elválasztását, még ha a magyarországi napi gyakorlat kétségessé teszi is ezt, ha lemondunk a közszolgálatiság "elvéről", esélyünk sem lesz rá, hogy valaha megvalósul.
Nagyon rövid az a lista, amely a felhasznált szakirodalmat tartalmazza - jó lenne ezt bővíteni alaposabb elemző művekkel.
Szerintem nem mellékes az sem, milyen a szöveg kidolgozottsága. Itt zavaró a sok hiba ("szabályzatok fogjai"), sok mondatról nem lehet eldönteni, kérdez-e vagy kijelent, és vannak értelmetlen mondatok is: "A pályaalkalmasság a hírközlésben mint a sikeres életpálya kritériuma, képlékenyen mozog az újságírói mezőben."
Úgy gondolom, nagyon érdekes a felvetett téma, de a megközelítés kommunikációs szempontjait hangsúlyosabbá kell tenni, és mélyebb elemzések szükségesek a hír mechanizmusának feltárásához, hiszen arról sem szabad elfeledkezni, a média nem csupán szakma, hanem jó üzlet is.

A hírek tartalmi kutatása szerintem is nagyon aktuális, és fontos téma.
Azonban én úgy gondolom, hogy amikor magát az újságírót vizsgálod - kutatásod második szakaszában - akkor ne csak az általad felsorolt tényezőket vedd figyelembe, hanem nézd meg azt is, hogy az amerikai "akciófilmek" hogyan hatnak a hírkészítésre!
Létezhet-e és létezik-e verseny a valóság és a fikció tálalása között?

úgy látom, a dolgozatban a szerző egy lényegében tranzaktív kommunikációs folyamatot, avagy jelenséget kíván vizsgálni;

nagyon jónak tartom a szerzőnek az esszében máris megmutatkozó összetett gondolkodását, mert a hírközlés egyes elemeit, pl. a hírfeldolgozó újságíró tevékenységét (avagy az üzenet létrehozóját) a rá ható összes "környezeti" tényező viszonyrendszerében értelmezi;

(vagyis a dolgozat olyan értékeket hordoz, amelyek alapján a nézőpont karakteresítésével képes lesz átfogó és egyúttal összefüggésektől áthatott kutatási eredményt produkálni - lett légyen a szemlélés iránya és vizsgálati mód bármilyen jellegű is a kommunikáció keretein belül; gratulálok).

Mert én azt gondolom, hogy a hírnek valamilyen felhasználható, hasznosítható eleme is kell legyen (pl. drágul a cigaretta, következésképp bevásárolok, hogy enyhítsem azonnali hatását), az erőszaknak nincs ilyen hatása, hacsak az nem, hogy nem fogok kijárni az utcára, ez abszurd.
A meglátásom az, hogy egyrészt lehet ez egy önmagára (médiumra) mutató gesztus, talán figyelemfelkeltés.
Másrészt lehet ez egy olyan diskurzusnak része, amely a normalitást erősíti, vagyis az erőszak mint a normán kívüliség megjelenítése erősíthet normakövető mintákat, s ez lenne ami szükséglet szintjén megjelenik az erőszak hírekben való megjelenítésében.

1. Érdemes lehet kitérni a hírgyártás, mint média technicizálódásának folyamatára, a műhelyek működésére.
2. hogyan lehet megkülönböztetni a generált híreket (pr közlemények, Való Világ, Big Brother "nyomatott" híre vagy a politikusok telefonjai) az "igazi" hírektől? Vajon mi lehet "igazi' hír?

Az objektivitás ethoszát hangoztató hírgyártást befolyásoló tényezőket jól méri fel Kardos Genovéva:

a sajtópiac politikai gazdaságtana (pl: a vér-velő-rettegés a legjobban eladható, így az ilyen jellegű hírek könnyebben megjelennek, mint a társadalmi problémákat mélyen, de érdektelen feltáró hírek);

az egyes intézmények etikai szabályai (mint korlátozó és egyben irányadó tényezők);

a nagy tömegben fogyasztott és gyártott hírek pszichológiai hatásai az egyes újságírókra (torzult valóságpercepció).
Ugyanakkor témafelvető esszéje:

bosszantóan önismétlő;

mind nyelvezetében, mind megközelítésében inkább a bulvársajtó stílusát követi (túl sok hatásvadász vagy horrorisztikus, az olvasó sokkolását célzó grafikus leírás, kevés analízis, szinte zéró elmélet, konkrét hivtkozások helyett "számos elismert szakember");
A kutatás témája mindenesetre érdekfeszítő, és a kutatási módszertan is alkalmas értékes eredmények felszínrehozására. Genovéva íráskészségének hiányosságai viszonylag egyszerűen: sok tudományos, elméleti szöveg olvasásával és írásgyakorlatokkal pótolhatóak, hiszen mindez pusztán stilisztika, retorika és szerkesztés.
A módszertan szerintem a téma kidolgozásának szempontjából hasznosan bővíthető lenne a résztvevő-megfigyeléssel. Azaz, ha egy hírgyártó szervezet működését nem csak kívülről - dokumentumokból, formális interjúkból, szabályzatokból és az általa gyártott hírekből - ismertetné meg, hanem belülről, a saját bőrén szerzett tapasztalatokat integrálva, hitelesebb lehetne a dolgozat.

Kitérsz arra, hogy vizsgálnád, miképpen tesz a média aziránt, hogy kiszolgálja olvasói, nézői elvárásait. S egyáltalában, a média azt nyújtja-e, amit a célcsoport hallani, látni, olvasni akar? Kvalitatív kutatóként számtalan újságot és televíziós műsort teszteltem azzal a céllal, hogy alkotói megismerjék a (leendő) célközönség véleményét a termékkel kapcsolatban. Napilapok csakúgy, mint hírműsorok is készítettnek hasonló kutatásokat. Ezért érdemes lenne a vizsgált médiumok közül tanulmányozni némelyik tesztelését, ahol ez hozzáférhető. Árulkodó a belső hatalmi viszonyokra az is, hogy a kutatásokat a szerkesztőség, a marketing- vagy esetleg a kiadó piackutató részlege rendeli-e meg. Gyakori, hogy ezek a csoportok ellentétes érdekeltségűek.
Másfelől azonban, ahhoz hogy összevetésed megvalósulhasson, tudnod kell, hogy mik a befogadók "valós igényei". Ezek feltérképezésének mikéntjére a dolgozat nem tér ki, holott ez egy igencsak problematikus terület. Mérhető, vizsgálható például a már meglévő orgánumokkal kapcsolatos befogadói attitűd. Összeállíttatható - kvalitatív kutatás esetén - ideális hírműsor, híroldal. De nehezen tesztelhető egy - a jelenlegitől jelentősen eltérő, mondjuk dominánsan pozitív híreket tartalmazó - alternatív hírműsor, híroldal valós fogadtatása, használata.

A hír és reklám közötti határvonal nem olyan éles a média világának gyakorlatában. Nem ritkán nehéz tetten érni az ügyesen álcázott PR cikkeket, szövegeket, híreket. Számos információ azért válik hírré, mert az újságíró/ szerkesztő beteszi a lapba vagy műsorba. És a motivációk között az egyéni (akár anyagi) érdekeltség is szerepet játszhat, sőt játszik is. Erről nehéz lesz publikálható információt szerezni, noha jelentősége nem elhanyagolható.