Reflexiók az

Attitűd / habitus
c. projekthez

2005-2006 tanév:
[Gagyi Ágnes],

2004-2005 tanév:
[Fejes Edina], [Gagyi Ágnes], [Haász Sándor], [Sipos Tünde], [Skrabski Fruzsina], [Vályi Gábor], [Wilhelm Gábor]

Gagyi Ágnes:

A habitust egyszerűbb fogalomnak gondolom, ha az egy olyan általános, statsztikai leírás, ami arról szól, hogy adott körülmények közt adott ágensek hogyan szoktak viselkedni (egy megvizsgált időszakban hogyan viselkedtek).
Az attitűddel kapcsolatos gondom az általánosság: Miklós azt mondta, a társadalomtudományban még lehet ezzel a gyűjtőfogalommal játszani, a pszichológiában feloldódott. Az általánosság vádja akkor jogos, ha a helyzet nem az, hogy az attitűd okinak, hatásmechanizmusainak stb. differenciálásától eltekinthetünk, mert az eredményben, vagyis a viselkedés valószínűségében ezek egyformán csapódnak le. Ryle javaslata, hogy a "szellem" és a "test" felsorolása helyett a kettőt tekintsük ugyanazon dolog különböző szinteken való leírására, ahol a test tényállítás a láthatóra, a szellem pedig nem tényállítás a láthatatlanra, hanem diszpozicionális állítás ugyancsak a láthatóra. Ha ezt komolyan vesszük, abból következhet az, hogy neki kell állni differenciálni a diszpozíciót: nem feltételezünk egy végtelen szabadsággal felruházott mozgatót a test "mögött", hanem meg kell nézni, hogy milyen diszpozíciók vannak egyáltalán, és hogyan működnek.
Egy olyan meghatározást idéztünk az óra elején, amely szerint az attitűd "mentális vagy idegrendszeri állapot, aminek szerkezetét a tapasztalat alakítja ki, és irányítja vagy befolyásolja az egyéni reakciókat kognitív, érzelmi és viselkedési szinten". A nature vs. nurture ellentét átlépése az evolúciós és kognitív pszichológiában azt jelenti, hogy nem feltételezik, hogy a végtelenül alakítható emberi képességekre a tapasztaltok rajzolnák rá későbbi formájukat, hanem velünkszületett preferenciákat, hajlamokat, képességeket feltételeznek, amelyek különösen alkalmassá tesznek bizonyos tapasztalatok megszerzésére, s ezek felhasználására további képességek kialakításában. Bár megengedik, hogy egyes képességek lehetnek területáltalánosak, pontosabban másra is használhatók, mint amire kialakultak, a legtöbb képességünkkel kapcsolatban feltételezik, hogy nem fejleszthető bármilyen irányba. (pl. evolúciós környezetben nem jelen lévő veszélyekre, mint lőfegyverek, elektromosság, radioaktivitás, kondicionálással sem alakulnak ki azok a szomatikus reakciók, amelyekre "hagyományos" veszélyek esetében eleve hajlamosak vagyunk, s ez a hajlam könnyen fel is erősíthető.) Stephen Jay Gould mondta az evolúcióról, hogy "a szerves anyag nem gitt", azaz az adaptáció nem mindenható, a környezet szelektív ereje csak az adott génkészlet mutációiból válogathat (az evolúció csak "a lehetséges transzformációja"). Ennek mintájára lehetne mondani, hogy az attitűd "nem gitt", belső válaszvonalak húzódnak benne, s ha a hasonló helyzetekre adott hasonló viselkedési válaszokon mérjük csak, sosem lehet tudni, hogy mit mérünk pontosan, s mi lesz az a pici különbség, ami átlépve a "belső határt", már más viselkedést eredményez, bár a kiváltó ok kívülről hasonlónak tűnik. Ezen látszólag segít, hogy az attitűd-mérések általában nagyon korlátozott területre vonatkoznak, mint választási szándék vagy fogyasztási hajlandóság.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Fejes Edina:

"Alapvető módszertani dilemma, hogy attitűdöt többnyire nyelvileg megformált ítéletek révén, mások értékelő állásfoglalásaival egybevetve tudunk csak mérni, miközben az adott attitűdtárgynak az egyén szubjektív világában elfoglalt helyére, a rá vonatkozó egyéni ítéletek mögöttes értékelő tartalmára próbálunk fényt deríteni." (Hunyady György: Szociálpszichológia 2. kiadás, bevezető: A megismerés szociálpszichológiája és a szociálpszichológiai megismerés, 14. o.)

A fenti dilemma azon alapul, hogy a nyelvileg kifejezett ítélet és a "mögöttes" értékelés egymástól nem csak absztrakt szinten megkülönböztethető, hanem a szociális eligazodásban is alapvetően szerepet játszó két különböző entitásról van szó, valami nyelvi és valami nyelv előtti (vagy mögötti) dologról, amelyek nem feltétlenül felelnek meg egymásnak, ugyanakkor mindkettő befolyásolhatja a másokkal folytatott hiedelem- és attitűdcserék kimenetét.

A kérdés visszavezethető a klasszikus kognitív versus nyelvi relativizmus problematikához, amely abban a percben veszti érvényét, amikor belátjuk, hogy az emberi tevékenység (pl. a megismerő tevékenység) és a nyelvhasználat nem különválasztható folyamatok. Gyakorlatilag az egész kognitív pszichológiának meg kell küzdenie ezzel a problémával, hiszen objektíve megjelenő, pl. nyelvi kifejezéseket magyaráz mentális, "csak" következtethető folyamatokkal.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az attitűd fogalmával kapcsolatban szóba hozott elméletek nem tisztázzák, hogy az attitűdöt jelenségeket bizonyos módon csoportosító fogalmi eszközként, vagy az emberekben inherensen létező valamiként értjük. Ennek megfelelően az attitűd vizsgálata is egyszerre két cipőben jár.
"Az attitűd diszpozíció, az ember olyan tulajdonságaira utal, amelyek alapján gondolatai, érzései, cselekvéstendenciái szerveződnek egy pszichológiai tárgyra vonatkozóan" (Smith M. Brewster) - itt például az attitűd meghatározása egyértelműen a magyarázatnak olyan irányait szabja meg, amelyek az attitűd fogalmával jelzett végső okra futnak vissza. A szabadság vs. determináltság problémája talán azért kezelhető olyan nehezen az attitűd fogalmával összefüggésben, mert nem világos, hogy adott esetben belső, lényegi tulajdonságokról, vagy kontingens "megvalósulásokról" van szó (amelyekből utóbb a belső lényeg jellemzőire következtetni fogunk).

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az attitűd valamely személlyel, tárggyal, jelenséggel, szituációval, emberek csoportjával kapcsolatos értékelő beállítódás, amely viszonyítási alapul szolgál, aminek alapján az egyén véleményt alkot, viselkedik, viszonyul. Ismeretében mások viselkedése, véleményalkotása, hozzáállása előre megjósolható, illetve valószínűsíthető.
Az attitűd saját tapasztalatok eredőjeként, illetőleg mások véleményének egyszerű elfogadása, átvétele alapján keletkezik. Tartalmát a tárggyal kapcsolatos ismeretek, a tárgyhoz kapcsolódó élmények és a tárggyal kapcsolatos cselekvésekre való hajlandóságot képezik.
Az attitűd igen mélyen rögzült és rendszerint nem tudatosult képződmény, ezért rendkívül ellenálló mindenfajta változtatási szándékkal szemben. Akkor igazán stabil, ha három összetevője egyensúlyban van. A kibillent egyensúly konfliktusforrássá válik: mást diktál a józan megfontolás és megint mást az érzelem.
"Minden jelenséget a saját történetével együtt kell értelmezni. A múlt nélkül nem lehet a mát megérteni. (A szociológia és a történelem között nincs éles határ.) A társadalmak folytonosan változnak is, miközben önmaguk maradnak. Ez az "újratermelés" végbemegy a családokon, társadalmi intézményeken stb. belül is, mert az "ágensek", akik ezeket működtetik, nem tudnak egész másképp viselkedni, mint amit az eddigi történelmi tapasztalatok beléjük égettek, és mint ami az adott feltételek között egyáltalán elképzelhető. Ez a magatartás vagy stratégia a habitus, ami minden társadalmi közegben, erőtérben működik. A habitus alapján tartja természetesnek az egyetemet végzett szülő, hogy a gyereke egyetemre menjen, és ezért mondhatja egy 8 osztályt végzett falusi anya, hogy az egyetem "nem nekünk való"".
/Ferge Zs.: A társadalom, amelyben élünk; előadás anyag/

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

A projekt második részében, a közös megbeszélés során szembekerültünk azzal az ellentmondással(?), hogy az attitűdre nem lehet következtetni a cselekvésből, ugyanakkor az attitűd - ahogy néhányan véltük - cselekedetekben és a viselkedésben nyilvánul meg.
A kérdés feloldásához segítséget nyújthat Fishbein tanulmánya, mely az attitűd és a viselkedés kapcsolatáról szól.
Fishbein amellett érvel, hogy nincs összefüggés attitűd és viselkedés között, vagyis az egyén attitűdje valamely tárggyal szemben, nem határozza meg az adott egyén viselkedését.
Más kutatók úgy igyekezett feloldani a viselkedés/attitűd problémát, hogy kiterjesztették az attitűd fogalmát: affektív, kognitív és konatív alkotóelemekre.
Fishbein szerint ezeket az elemeket nem az attitűd részeinek kell tekintenünk, hanem az attitűd meghatározóinak vagy következményeinek, de mindenesetre olyan független jelenségeknek, melyek az attitűddel kapcsolatban vannak. A viselkedés predikciója azonban még akkor sem lesz tökéletes, ha az egyén vélekedéseit (kognitív elem) és viselkedési intencióit (konatív elem) figyelembe vesszük. Ennek magyarázata, hogy vannak más változók is, melyek determinálják a viselkedést. Ezek: szituációs változók, normák, motiváció. Tehát nem a stimulustárggyal szembeni attitűdöt kell az illető tárgyra vonatkozó viselkedés fő determinánsának tekintenünk, hanem a következő változókat: 1. a magára a viselkedésre irányuló attitűdöket, 2. a személyes és szociális normatív vélekedéseket, 3. a normák teljesítésére vonatkozó motivációt.
Összefoglalva Fishbein azt hangsúlyozza, hogy a viselkedés egy adott tárggyal szemben sok különböző változó függvénye, melyek közül a tárggyal szembeni attitűd csupán az egyik.
Úgy vélem tehát, hogy - bár eredetileg ellentmondásosnak ítéltük a projekt két mondatát, Fishbein írása után azt mondhatjuk, mindkét mondat (bizonyos látószögből) igaz.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az attitüd és a habitus jelentése ugyanaz, bár az elöbbit gyakrabban használjuk. Mindkettő azt jelenti: magatartás, viselkedési mód. Az ember attitüdjének vizsgálata szorosan összefügg a kommunikációval. Attitüd a kiindulópont, ami magába foglalja a hagyományt, a vallást, a nyelvet, a beállítottságot stb.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Sebestyén Eszter tanulmánya igazi szociál-pszichológiai gyorstalapaló - a szó jobbik, hasznos, időspóroló, nagytömegű információt összefoglaló értelmében - azaz a tudományterület történetének főbb állomásai, állítása, koncepciói és művelői mind említésre kerülnek benne, a kedves olvasó pedig ezek alapján már el tud indulni a könyvtárban a tudás nyomában. Én persze jobban örültem volna egy némileg részletesebb, kezdők és - a témában igazából elmélyülni nem akarók - érdeklődők számára több fogódzót, magyarázatot nyújtó dolgozatnak.
A projekt tagjai által készített tematikus összefoglalókat és ábrákat igen hasznosnak találtam az attitűd fogalmának és használatainak gyors és érthető áttekintéséhez, ám a habitus említése kapcsán rémlett fel bennem, hogy Bourdieau habitus elmélete szorosan kapcsolódik a témához, és a projektben résztvevők számára kifejezetten javallanám ennek áttekintését. Érdekelt volna az attitűd és a szocializációs környezet kapcsolata is.
Engem bővebben is érdekeltek volna az attitűd-kutatásokra kifejezetten jellemző alkalmazott - közvetlen politikai vagy gazdasági célokat kiszolgáló - jelleggel kapcsolatos morális dilemmák és azok lehetséges feloldásai, azaz egy olyan morális kódex összeállítása, amely segít az attitűd-kutatás társadalomtudományos méltóságának megőrzésében. Nyilván balos és idealista vagyok.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]

Az "attitűd" fogalma a kognitív elméletek színrelépése óta jelenik meg a pszichológiai, majd - ettől nem függetlenül - a kognitív tudomány irodalmában, és bizonyos mentális állapotokra, struktúrákra, sémákra utal, és ily módon az emberi kogníció eredménye. Az attitűdelmélet a kognitivizmus családfájának egyik tagja, és ennek következtében feltételezi a tartós mentális állapotok meglétét, melyek mérhetők valamilyen módon.

Milton Rokeach (1968:112) a következőképpen határozza meg az attitűd fogalmát (a cselekvést irányító hiedelem, attitűd, érték hármasán belül): "hiedelmek viszonylagosan tartós szerveződése egy tárgyhoz vagy helyzethez kapcsolódva, mely előkészít arra, hogy valamilyen preferenciális módon válaszoljunk".

Rokeach (1968:124) szerint egy-egy személynek akár száz ezer hiedelme lehet, attitűdből csak néhány ezer.

Az attitűd mint a hiedelem tartós típusba szerveződése felbukkan a "propozicionális attitűd" fogalmában is, mely funkciójuk alapján a szándék és a hiedelem köré csoportosítja a különböző attitűdtípusokat (mint például "hiszem", "érzem", "gondolom", "akarom" stb.).

A "habitus" az attitűddel szemben a cselekvésre vonatkozik, nem valamilyen mentális állapotra. A tartós szerveződés mint tulajdonság azonban vele kapcsolatban is központi szerepű. A habitus tehát valamiféle tartós, rendszeresen visszatérő cselekvésforma, gyakran nem reflektált.

Rokeach, Milton
1968 Beliefs, attitudes and values. San Francisco.

[vissza a listához] [vissza a lap tetejére]