Simon Miklós:

Diszciplínák és paradigmák, mint a folyamatosság és újdonság konstruálásának eszközei
- adalékok a társadalmi önszabályozás mechanizmusához -
(vázlat)

1. (bevezetés)

A tudományos diszciplína történetisége által meghatározott, (narratív) képződmény, melyet a tudományág művelőinek felkészültsége, terminológiája és intézményei "fegyelmeznek". A diszciplináris fejlődésmenet nem feltétlen párhuzamos az egyéb ágensek által kifejezésre juttatott igényekkel és szükségletekkel. Új társadalmi/történeti feltételek közt létrejövő lehetőségek folyamatosan rongálják, feszítik a régiek kereteit, s ezáltal egyrészt

új, adekvátabb szemléletmódot, másrészt, pedig ezek közt
sajátos szinesztéziákat, (inter-, multi- és transzdiszciplínákat) eredményeznek.

A tudás folyamatossága, illetve e folyamatosság időnkénti megkérdőjelezése a látásmódok sokrétűségének velejárói. A jelenséget többnyire az adott tudomány fejlődésének belső konfliktusaiból eredeztetjük, ritkábban merül fel úgy a kérdés, hogy vajon miért van, hogy bizonyos társadalmi-történeti helyzetek (és vajon melyek?) rendkívüli módon kedveznek a különböző területeken megvalósuló szellemi innováció eklektikus burjánzásának [1], míg más helyeken és korokban (a tudomány fejlődése szempontjából legalább ilyen fontos), csendes, nem túl látványos munka zajlik.

Az újdonság és az újdonság viszonylagosságának problémája hasonlóképp visszatérő téma a tudománytörténetben. Számunkra e két fogalom itt abból a szempontból érdekes, hogy megvizsgálhassuk, milyen egyéb, esetleg a szaktudomány logikáján túlmutató, össz-társadalmi indítékai lehetnek a tudományos divatok változásainak, illetve annak, hogy valamit "új paradigmát igénylőnek", "diszciplináris kereteit szétfeszítőnek", vagy "több tudományág közös szemléletét igénylőnek" titulálunk.

A diszciplína a gondolkodás (ön)fegyelmezése. Ha túl laza, parttalanná, szétfolyóvá, csapongóvá válik, és -legyen bár szárnya, mint pegazusnak-, mégis nehezen halad. Ha viszont túl szűk és beszabályozott, akkor egysíkúvá, 1 ügyűvé lesz, probléma-érzékenysége, kognitív komplexitása akár a nyomtatólóé.

A humán feldolgozó kapacitás optimális komplexitáson optimális hatásfokú. Az ettől való eltérés az arousalt diszkomfort irányba tolja, a változékonyság igénye a nézőpontok sokrétűségét, a rendszer dinamikáját biztosítja. Az új információk észlelését és interpretációját a konzisztencia, integráció és komplexitás szükségletei befolyásolják

A szabályozás rendszere legeredményesebben a feldolgozó kapacitás stratégiai tulajdonságainak változtatásával valósulhat meg. Piaget-nál ez, mint meglévő struktúrához való igazítás (asszimiláció), illetve mint új struktúrák kiépítése (konvergencia) jelenik meg. Joggal feltételezhetjük, hogy a gondolkodás konvergens, illetve divergens irányba fordulása hasonló kompenzációs szabályozó mechanizmus része.

2. (állítás)

A társadalom, amelynek éppúgy fontos érdeke mind a folyamatosság és az újdonság, mind pedig ezek kiegyensúlyozott megélése, egyensúlyának fenntartása érdekében, a feltáruló ismeretek strukturálását a gondolkodás társadalmi szinten megjelenő eszközeivel, önszabályozó rendszerének finom, célirányos változtatásával, a túlzott konzervatizmus és avantgardizmus szélsőségei közt dinamikus mozgásban tartva, a diszciplínák, és paradigmák fókuszának változtatásán keresztül szabályozza.

3. (adalékok)

( )
A diszciplínák voltaképpen nézőpontok. Amint az észlelt nézőpontok száma nő, ezzel arányosan távolodunk egy gyakran álmodott "egyetemes tudás" lehetőségétől, s egyben talán közeledünk annak felismeréséhez, hogy a tudás végzetesen egyedi: voltaképpen ahány ember, ahány nézőpontja, annyi "diszciplína". A "sehonnan való nézés" kényelme és a "mindent átlátó tudás" vágya, -bánatunkra- nem valósítható meg.

"Meg kell, elégedjünk azzal, hogy tudásunk mindig egy-egy nézőponthoz kapcsolódik. Az emberiség története során sokféle eszmerendszert dolgozott ki és tekintett a tudás alapjául szolgáló nézőpontnak, ezek között eligazodni nem könnyű feladat. A középkorban például az arisztotelészi tanokban és az isteni kinyilatkoztatásban hittek. A különböző nézőpontok és eszmerendszerek a tudás annyira különböző formáit képviselik, hogy ami az egyiknek tudás, az a másiknak nem az. Harmadik, külső nézőpont híján folyhat közöttük a süketek párbeszéde (amit a szellemi viták nagyobb dicsőségére rendszerint máglyával, karddal vagy akadémiai határozattal szoktak eldönteni)." (Kampis 2001)

A tudományfilozófiát -érthetően-, leginkább a tudás folytonosságának hogyanja érdekli: "a relativizmus problémája (és ennek részeként a kumulativitás és fejlődés problémája), a realizmus-probléma, az elméletek közötti racionális választás problémája, az egymásra való lefordíthatóság (és/vagy visszavezethetőség) problémája, az összemérhetőség és összehasonlíthatóság kérdése illetve a megértés problémája (más szóval az, hogy egyik paradigmából nézve vagy annak birtokában - vigyázat, ez nem ugyanaz - megérthető-e a másik). Mindegyik alkérdés perceptuális, fogalmi-szemantikai és módszertani vonatkozások szempontjából egyaránt vizsgálható." (Kampis, 2000)

( )
A szaktudományok közti megértés nehézsége, illetve meg nem értés áthidalása, a diszciplínák közti korlátozott átjárhatóság, hasonlatos ahhoz a problémához, amit Thomas Kuhn több ízben is az őt legkitartóbban érdeklő problémának, az inkommenzurábilitás problémájának nevezett. Bár a tudás folytonosságát /akárcsak egyetemességét/ a mindennapi gondolkodásban hajlamosak vagyunk evidensként kezelni, valójában a diszciplínák közti transzferabilitás problémáihoz hasonlóan, a paradigma-váltás problémái éppúgy komoly nehézségekbe ütköznek, s ugyancsak sajátos feltételek által szabályozottak.

Fehér Márta (1997) összefoglalásában Kuhn a tudományos forradalmak előtti és utáni normál tudományos tradíciók összemérhetetlenségét három területen látta fennállni:

"Először is, a rivális paradigmák képviselőinek véleménye gyakran eltér abban a kérdésben, hogy mely problémákat kell minden paradigmának megoldania. Más normákhoz igazodnak, illetve másként definiálják a tudományt" (Kuhn 1984: 199).

Másodsorban említi Kuhn azt, hogy mivel "az új paradigmák a régiekből születnek, általában megőrzik a hagyományos paradigma által használt terminológiának és mind a fogalmi, mind a kísérleti eszközöknek a jelentős részét. Az átvett elemeket viszont csak ritkán alkalmazzák teljesen hagyományos módon. Az új paradigmán belül régi terminusok, fogalmak és kísérletek új viszonyba kerülnek egymással. Elkerülhetetlen következmény, hogy - bár ez a kifejezés nem egészen pontos - a két rivális iskola félreérti egymást" (Kuhn 1984: 200).

A rivális paradigmák összemérhetetlenségének harmadik és legfontosabb aspektusát, pedig abban jelöli meg, hogy: "Egy bizonyos, közelebbről meg nem határozható értelemben [...] a rivális paradigmák képviselői nem ugyanabban a világban dolgoznak. [...] A két tudóscsoport, mivel különböző világban dolgozik, [...] különböző dolgokat lát. Ez megint nem jelenti azt, hogy bármit láthatnak, amit akarnak. Mindkét csoport a világot nézi, és amit néznek, az nem változik meg. Bizonyos területeken azonban mást látnak, és a dolgokat más viszonyban látják egymással" (Kuhn 1984: 201) Id: Fehér 1997)

( )
Bár a kognitív komplexitásnak, divergens gondolkodásnak, a nevezetes "szputnyik-sokkot" követő új fogalomrendszere a kreativitás-kutatások fellendüléséhez vezetett a hatvanas évek második felétől, az új paradigma megjelenését követően rövidesen újabb csalódás érte a kutatókat. Akárcsak két évtizeddel korábban az IQ mérések, most a gyermek-és ifjúkori kreativitás eredményei mutattak hasonlóan gyenge összefüggést a szakmai - és munkahelyi beválás adataival.

Thomas Kuhn már 1959-ben egy konferencián megfogalmazta, hogy a tudományos tehetség meg-határozása előfeltételez egy tudományképet, a tudományos újdonság mibenlétéről kialakított nézetet. Hronszky szerint Kuhn itt arra a meggyőződésre jut, hogy a kreativitással foglalkozó kutatók a kreativitás-jegyeket egy naiv, hibás tudományképből kiindulva próbálták meghatározni. Minthogy a tudományos nézetek rendszere (sokk híján) nehezen változik, Kuhn munkásságáról a tudományos kreativitás mibenlétével foglalkozó irodalom ma sem vesz tudomást, amennyiben nem tesz különbséget tudományos és más (például művészi) kreativitás-típusok közt. (Hronszky 2002)

"A paradigmaváltásokon keresztül megvalósuló tudományfejlődés tehát két, egymással elszakíthatatlanul összefüggő dolgot hoz létre.

Egyrészt a tudományos tudás leghatékonyabb növekedését (terjedelmileg, illetve a precizitás növekedését, valamint elmélet és tapasztalás növekvő összhangjának kialakítását) [2] a kutatás normáltudományos szakaszában,

másrészt azon zavarhelyek azonosításának képességét, amelyeken keresztül olyan fundamentálisan új átfogó rendszer jöhet létre, amely egyfajta folytonosságot, konzisztenciát megőriz a tudomány egész történeti rendszerében, tudniillik azt, hogy az új paradigma a régi válságából keletkezik, ahol a válság a régi tagadásának és az újnak, ha nem is egyértelmű, egyetlen lehetséges, irányt szabását egyesíti." (Hronszky 2002)

Amennyiben -jobb híján- egy kalap alá vesszük a tudományos és művészi kreativitást, a finom társadalmi szabályozás eltűnik szemünk elől. A művészi innovációban. "Kuhn úgy látja, hogy a művészetnek éppen lételeme a paradigmák proliferálása. Diszkontinuus tehát a fejlődése, de nem feltétlenül korábbi paradigma válságán keresztül megvalósuló. A művészetekben, szemben a tudománnyal, az innováció elsődleges érték. Ennek az alkotó személyiségre való következményeivel Kuhn nem foglalkozik, de nyilvánvalóan olyan jegyekről van szó, amelyek az intézményesülő avantgárdban jelennek meg." (Hronszky id. mű)

Kuhn a tudományos gondolkodásban (a művészi innovációval szemben) a konvergens és divergens összetevők célirányos kiegyensúlyozottságát hangsúlyozza, azonban joggal hiányolja a hozzá tartozó tudományképet. Nem teljesen világos ugyan, hogy pontosan mit értett ez alatt, de gyanítom, olyasvalamit, aminek ismerete híján nem tudhatjuk, mihez képest konvergens, vagy divergens, adott tudományos irányultság, s így, - e distinkció hiányában- valóban rejtve maradhatnak a társadalmi megismerés erőit e két irányba terelő, - diszciplínák és paradigmák változásán keresztül megvalósuló- társadalmi szabályozás finom erővonalai.

Bár a művészi innovációra -jellegénél fogva- nagyobb társadalmi figyelem jut, az egyéni szabadságnak s az egyéniségnek azonban mindig is tágabb tere nyílt, ezért a tudományos innováció szabályozásához hasonló társadalmi automatizmusok itt kevésbé alakulhattak ki. (A hatalom ennek befolyásolására (különösen az elnyomó rendszerekben), a "szabályozásnak" kevésbé kifinomult, direktebb formáit alkalmazza.)

4. (összegzés)

Úgy tűnik, a társadalom önszabályozó mechanizmusa a századok folyamán a tudományos innováció tekintetében a szabályozásnak automatizmusokba épült, kifinomult formáit alakította ki.

A konzisztencia, integráció és komplexitás strukturális és kognitív szükségletei a folyamatosság és újdonság társadalmi szintű szabályozásban (is) fontos szerepet játszanak, azáltal, hogy

az új tudományos felfedezések észlelését, interpretációját és innovációját a diszciplínák és paradigmák célirányos változtatásán keresztül, a társadalmi szabályozás részévé teszik.

Jegyzetek:

[1] A századvégi Bécs pezsgő szellemi életét leginkább Freud munkásságával és a pszichoanalízissel hozzák összefüggésbe, pedig a monarchia fővárosa a legkülönbözőbb szellemi áramlatoknak adott otthont ezidőtájt.
Érdekes ezzel kapcsolatban Mérei Ferenc bécsi "hangulatjelentése", aki Jacob L. Moreno, a pszichodráma és szociometria szellemi atyja életrajza kapcsán így ír erről:

"Ebben az időszakban bontakozik ki az európai értelmiség körében az avantgardizmus, mint művészeti irányzat, és mint az életvezetés áthangolásának perspektívája. A modernista irányzatok hívei roppant erőfeszítéssel törekednek arra, hogy konvencióktól mentesnek lássák és fejezzék ki a világot. Kiemelkedő értéket tulajdonítanak a spontaneitásnak, a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartásnak. Ez ragadja meg Morenót is. Azt a létformát próbálja kutatni, azt a megnyilvánulást, amelyben az ember sablonoktól mentesen adhatja önmagát." (Mérei 1970) [vissza]

Irodalom:

Fehér Márta: (1997) A paradigmától a lexikonig Thomas S. Kuhn harmincöt év után. Replika 27. szám
http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/honlap/

Hronszky Imre: (2001) Kockázat és Innováció -A technika fejlődése társadalmi kontextusban-
http://mek.oszk.hu/html/vgi/kereses/kereses.phtml?id=1548&sub_id=1&table=dc_creator&megnevezes='szerzo'&mezoertek1=Hronszky&mezoertek2=Imre

Kampis György: (2001) A tudás formái Nézőpontok
http://hps.elte.hu/kampis/Publications/Nezopontok.html

Kampis György: (2000) A tudás folytonossága a paradigmák rendszerében Világosság, 2000 nov.-dec.
http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/kampis_tud-folyt.htm

Kuhn, Th. S. (1984): A tudományos forradalmak szerkezete. Bíró Dániel ford. Budapest: Gondolat.

Mérei Ferenc (1970) Közösségek rejtett hálózata (második kiadás) Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1988