Ilg Barbara - Haász Sándor - Murai Gábor - Sipos Tünde - Wilhelm Gábor:

Bevezetés az "Intencionalitás"című projekthez

Intencionalitás

Az intencionalitás az elme képessége dolgok, tulajdonságok, helyzetek, események reprezentálására. Maga a szó skolasztikus eredetű. A terminust Franz Brentano vezette be újra a filozófiai vitába a 19. század végén.
Az intencionalitás körüli vita ma elválaszthatatlan az elméről való vitától. Szorosan kapcsolódik a mentális állapotokról (észlelés, emlékezés, meggyőződés, remélés, tapasztalás...) való gondolkodáshoz. Mit jelent ilyen mentális állapottal rendelkezni? Hogyan viszonyul a mentális a fizikaihoz?
A középkori logikában és filozófiában a latin intentio szót a mai "fogalom" vagy "intenzió" értelemben használták. Ezek egyaránt vonatkozhattak nem mentális dolgokra, illetve az elmében levő dolgokra, tulajdonságokra (első szintű intentio, magasabb szintű intentio...).
A modern filozófia intencionalitás terminusa kapcsolatban áll az intenzió, illetve az intention jelentésével, de másról szól. Ezek ugyanis részben szavak és mondatok logikai tulajdonságai, részben meghatározott mentális állapotok, melyek a cselekvésekben játszanak szerepet. Ezzel szemben az intencionalitás számos mentális állapot meghatározó tulajdonsága (hiedelem, remény, ítélet, intenció...). Egyes filozófusok szerint minden mentális állapotra jellemző.
A fogalom egyaránt fontos szerepet játszott az analitikus filozófiában és a fenomenológiai hagyományban. Brentano igen komplex módon jellemezte az intencionalitást. Ennek középpontjában "egy dolog intencionális nemlétezése" áll (inexistentia).

Brentano
Minden mentális jelenség valamit mint tárgyat tartalmaz, noha igen eltérő módon. A mentális jelenségek meghatározó vonása szerinte, hogy ezek önmagukon belül intencionálisan tartalmaznak egy dolgot.
Psychology From an Empirical Standpoint (1874:88-89) könyvében vezette be Brentano e fogalmat két bekezdésben. A későbbi vitákban ehhez a két bekezdéshez tértek vissza a filozófusok. Számos megválaszolatlan kérdést tartalmaznak:
Mi az "intencionális nemlétezés"? Azok a dolgok, melyekre az elme irányul, belsőek az elméhez képest (in-exist)? Vagy az elme nemlétező (non-exist) dolgokra irányulhat? Vagy mindkettő érvényes?
Minden mentális jelenség a prezentáció, az ítélet vagy a szeretet, gyűlölet kategóriájába tartozik.

A fenomenológia számos alapkérdése visszavezethető ezekre a megfontolásokra. Husserl szerint az intencionalitás alapvető vonása, a valamire irányultság, nem függ attól, hogy valamilyen fizikai cél létezik-e az intencionális aktustól függetlenül (noema: a mentális aktus belső struktúrája).

Számos nem intencionális reláció csak konkrét, időben-térben létező dolgokra érvényes. A kisebb-nagyobb reláció, az ok-okozat viszony akkor érvényes, ha mindkét dolog (a fundamentum és a terminus) valóságban létezik. Az intencionális reláció viszont inkább "kvázi relácionális".

Husserlnél a valamilyen dologra vonatkozás konkrétabb értelmet nyer:
az objektifikáló aktus lehet individuális dologra, eseményre, folyamatra (vagy ezek része...) irányuló
lehet speciesre (típusra) vagy esszenciára (lényegre), ideális tárgyra, mint pl. számokra irányuló
lehet Sachverhalte-ra irányuló

Az objektifikáló aktus az emocionális aktussal áll szemben (és a kvalitásból és az immanens tartalomból áll).

Sellarsnál az intencionalitás a tudat egyik fő jellemzője (szubjektivitás, egység mellett).
Intencionalitás számos mentális állapot azon vonása, melynek révén a világ bizonyos helyzeteire vonatkoznak, irányulnak. A hiedelemnek, félelemnek... kell lennie valamilyen tartalmának. Valamiről szól, még ha ez a valami nem is létezik.
Nem minden mentális állapot intencionális ilyen szempontból, pl. depresszív hangulat, félelem..., mely nem vonatkozik semmire.
A tudat és az intencionalitás között van egyfajta konceptuális kapcsolat: noha a legtöbb intencionális állapotunk nem tudatos, ahhoz hogy intencionális lehessen, elvileg hozzáférhető kell legyen a tudat számára.

Anscombe: Intention

Mi különbözteti meg az intencionális aktusokat azoktól, amelyek nem azok?

amelyekre alkalmazható a Miért? kérdés és a válasz
múltbeli eseményt említ
a tett magyarázatát adja	Reason for acting
jövőbeli dolgot említ

Vannak esetek, amikor nem alkalmazható a Miért? kérdés

Pl: Miért tetted? -Nem voltam tudatában, hogy ezt teszem. - a válasz nem minden esetben fogadható el.
Pl: Miért fűrészeled el ezt a deszkát? - nem tudom, csak fűrészelem. - Keresnünk kell, mit jelent a válasz, pl. lehet, hogy nem ismeri a deszka szót.

Egy egyszerű cselekedetnek sokféle leírása lehet

Pl.: fűrészelni a deszkát, fűrészelni a tölgyfát, fűrészelni Smith úr deszkái közül egyet, nyikorgó hangot kelteni a fűrésszel. - az ember egyik leírás alatt tudja, mit tesz, a másik alatt nem.
Pl: tudja, hogy fűrészel, de nem tudja, hogy nyikorgó hangot hallat.
Tudja, hogy fűrészel, de nem tudja, hogy Smith úré a deszka.
? Ő fűrészel = leírás, mely alatt tudja, hogy mit tesz.

Ugyanaz a cselekedet lehet intencionális egyik leírás alatt és lehet nem intencionális egy másik alatt.

A miért? kérdés másik visszautasítása:

"Nem volt szándékos" (involuntary) - még ha tudatában is volt annak, amit tett. A köznapi használatban akkor alkalmazzuk, amikor valaki valami kellemetlen dolgot tesz.

Megfigyelés nélküli tudás (know without observation)

Pl: az ember tisztában van végtagjainak helyzetével, anélkül, hogy rájuk tekintene.
Az intencionális cselekedetek osztálya ennek egyik alcsoportja.

Van olyan leírás, mely "a leírása" az intencionális aktusnak?
Példa: Vízpumpáló férfi.
Mit tesz? Mi a leírása a cselekedeteinek?
Bármi, ami leírja, mi folyik, s ami igaz, mint tény: pénzt keres, egy családnak segít, koptatja a cipő talpát, izzad, segíti azt a jövőbeli állapotot, h a földön legyen a mennyek országa, ha igaz, h munkája által jó kormány jön létre.
Intencionális aktusának leírása: He is x-ing
Intencionális a leírás, ha

a) igaz
b) megválaszolható a Miért x-elsz? kérdés.

- "Miért feszíted meg az izmaidat?"
nem leírás a válasz, ha a férfi tudása az izmok összehúzódásáról csupán anatómiai ismereteinek következménye
- "Miért ütöd ezt a furcsa ritmust?" - a válasz dönti el, h intencionális aktus leírása vagy sem: csupán észrevette vagy volt rá terve.
- "Miért mozgatod a kezed le és fel?" - pumpálok.
Miért pumpálsz? - én pumpálom a ház vízellátását.
Miért ütöd ezt a furcsa ritmust? - én fedeztem fel, hogyan kell, a pumpa különben is kattog - a magam mulattatására teszem.
Miért pumpálod a vizet? - mert a háznak szüksége van rá.
- hogy végezzek velük.
Miért mérgezed meg ezeket az embereket? - ha megszabadulunk tőlük, akkor ...

A miért? kérdésre adott válasz, tartalmazhat egy másik leírást:
Miért pumpálsz? - Feltöltöm a vízellátást.
A miért kérdésnek újra alkalmazhatónak kell lennie.
Ahány különböző akció van, annyi különböző leírást készíthetünk?
4 akció - 4 leírás

1. le és fel mozgatja a kezét
2. működteti a pumpát
3. újratölti a vízellátást
4. megmérgezi a lakókat

itt törés jön: nem mondhatjuk, h megmenti a zsidókat, elhozza a mennyek országát

Nehézségek 1.
A pumpálás nem lehet a mérgezés aktusa, az a méreg elhelyezése
De! felhalmozódó méregről van szó - nincs egyetlen aktusa az elhelyezésnek, ami maga volna a mérgezés
Nem a másik férfi helyezi el a mérget?
Mikor mérgezi meg a lakókat a mi emberünk?
egész idő alatt kapnak mérget
a mérgezés nem egy akció, a lakók isszák meg a mérget
Pontosan mikor mérgezi meg őket? - megválaszoljuk a kérdést, ha minden alkalmat (dátumot) megadunk, amikor betette a mérget? De! egyik sem nevezhető magában mérgezésnek. Hogy mondhatjuk, h ez a mérgezés intencionális aktusa?
A mérgezett víz pumpálása közben semmi olyan nem történik, ami ne volna teljesen egyenlő azzal, ami nem-mérgezett víz pumpálásakor történik.
Elképzelhetjük, h emberünk fejében megjelenik a földön fekvő halott lakók képe - ez megjelenhet nem mérgező ember fejében is, és nem szükséges, h felbukkanjon a mi emberünk fejében.
A különbség a körülményekben van, nem abban ami bennük zajlik.

Nehézségek 2.
A férfi szándéka nem az, hogy mérgezzen, hanem csak az, h pénz keressen.
Miért töltöd fel a házat mérgezett vízzel? Nem azt mondja, végezni akarok velük, hanem: Nem törődöm ezzel, csak a pénzemet akarom, végzem a megszokott munkám.
Így a vízellátás feltöltése intencionális aktus, a vízellátás mérgezett vízzel való feltöltése nem intencionális aktus.
A mérgezés intencionális aktusa, nem a férfi intencionális aktusa? !!!
Belső dolog-e az intenció? (interior movement)
Hogyan különíthetjük el a mérgezést a szándékos mérgezéstől? - pl az alapján, mit mond a férfi (mérgezni akar vagy csupán pénzt keresni)
Így viszont felmerül az őszinteség kérdése. Ellenőrizhető az őszinteség? Bizonyos mértékig igen. Pl: ha azt mondja, csak a munkáját végzi, kell, h tényleg ez legyen a mindennapi munkája, s ne tegyen mást, ami segíti a mérgezést.
Más az eset, ha a mérgező férfi felbérelte erre a munkára ami emberünket. Így is mondhatja, hogy más nem érdekli a csak a pénz, megbízása -amit elfogadott, amit teljesít és amire a pénzt kapja - a mérgezett víz pumpálása. Nem mondhatja tehát, hogy nem akarok mérgezett vizet pumpálni, csak pumpálok, h megkapjam a pénzem.

Wittgenstein: 644
"Nem amiatt szégyenkezem, amit akkor tettem, hanem amiatt, ami akkor szándékomban állt." És nem volt-e benne abban is a szándék, amit megtettem? Mi igazolja a szégyent? Az eset egész története.
Férfi aki a dolgát végzi csak - ha igazat mond, az sem menti fel a gyilkosság bűne alól.

Wittgenstein: 659
Miért akarok a tetteimen túl még intenciót is közölni vele? - nem azért, mert az intenció is valami olyan volt, ami akkor végbement. Hanem mert önmagamról akarok valamit közölni, túl azon, ami akkor történt.
Amikor elmondom neki, mit akartam tenni, bensőmet tárom fel előtte. - de nem önmegfigyelés alapján, hanem reakció révén (lehetne ezt intuíciónak is nevezni).

Vissza a kérdéshez: 4 cselekedetet végez vagy egyet?
- a miért kérdések segítségével van egy sorozatunk ABCD - mindegyik leírás függ az előzőtől és független a következőtől.
- Más körülmények szükségesek A számára, h B legyen, mint A-nak, hogy A legyen. - az egyetlen pontosan elhatárolható akció A

a kar mozgatása le és fel ezen körülmények között = a pumpa működtetése
+ ezen körülmények között ez = a ház vízrendszerének feltöltése
+ ezen körülmények között ez = a lakók megmérgezése

1 akció van 4 leírással, mind a körülményektől függ, mind kapcsolatban van a rákövetkezővel
egyaránt helyesen beszélünk 4 megfelelő intencióról vagy 1 intencióról
Ha 4 intencióról beszélünk, azok az eges leírások cselekedeteihez tartoznak
Ha 1 intencióról, akkor arról az intencióról, amellyel cselekedtek. - az utolsó tag a sorban adja az intenciót, amellyel a tettet végrehajtották, s ez az intenció "elnyeli" az összes megelőző intenciót, amellyel a sorozat korábbi tagjait végrehajtották.
Az elnyelés nyoma, h nem helytelen ha a miért A? kérdésre D-vel válaszolunk.
Példa: ha a pumpa kattogásával a himnusz ritmusát üti a férfi - D intenció nem nyeli el ezt, mert a miért ütöd ezt a ritmust kérdés nem vezet el D-hez.

Known without observation
Minden intencionális aktus ide tartozik
Ha valaki sárgára festi a falat az is?
az embernek tudása van saját intencionális aktusáról
miért húzod azt a csengőt. - jaj, nem is tudtam, h húzom! Nem intencionális aktus.
példa: Odamegyek az ablakhoz és kinyitom.

Vki hallja, h megmozdultam és kérdi: mit csinálsz, h ezt a zajt csapod? - válasz: kinyitom az ablakot? - ezt a kijelentést hívja tudásnak.
Nem mondjuk: Hát, nézzük csak, mit is teszek ezzel a mozgással? Ja! Kinyitom az ablakot?
De! kinyitom az ablakoz és az fénypontot vet a falra. Vki, aki engem nem lát csak a pontot, kérdi: mit csináltál, h az a fény odakerült e falra? - Ja! Az ablak teszi! Mindig ez történik, ha kinyitjuk az ablakot délben és süt a nap.

2 féle tudás
1. intencionális aktus tudása
2. megfigyelés általi tudás arról, mi történik

két tárgya van a tudásnak? Ugyannak a dolognak lehet 2 különböző tudása?
Nem 2 leírásról van szó, a leírás ugyanaz: az ablak kinyitása.

Példa: becsukom a szemem és írok. El tudom mondani, mit írok, az fog megjelenni a papíron - nem megfigyelés által tudom.
De! az írás nem lesz mindig olvasható - a szem látása segít ebben.
Amikor intencionális aktust hajtunk végre, tudásunk van a dologról, a megfigyelés csak segédeszköz ebben. Mint a szem: pl. kifogyott a tinta, a lap szélére értem. Látás nélkül is tudom, h írok, de a szem segít, h olvasható legyen.

A két féle tudás talán azért okoz nehézséget, mert a modern filozófusok félreértettek valamit a practical knowledge terén.
Ennek megértéséhez előbb meg kell érteni, mi a practical reasoning és a practical syllogism (a kettő ugyanaz) Arisztotelesznél.

Sok tett lehet intencionális és nem intencionális.
Az intentional kifejezés az esemény leírásának formájára vonatkozik. - az események leírhatók ebben a formában, ha a leírásba becsatoljuk: azért, azért mert (in order to, because).
Tehát két csoportunk lesz:
1. az intencionális aktusok leírásának formája
2. leírások, melyek ebben a formában bukkannak fel. Pl: csúszkáltam a jégen, mert jól éreztem magam. (nem olyan leírás, mint a megtámadni valakit)

Az intencionális aktus mindig előfeltételezi azt, amit úgy hívunk: tudás, ahogyan teszi a dolgokat vki. - ezt a tudást használja cselekedetei alatt, s ez a practical knowledge.

Sipos Tünde
2006. január

Az Intencionalitás Searle-i elmélete

1. Az intencionális állapotok természete

Először is, véleményem szerint csak néhány, nem minden mentális állapotnak és eseménynek van Intencionalitása. Hiedelmek, félelmek, remények és vágyak intencionálisak, de ezek az idegesség, a lelkesedés, a nem szándékos harag formái, amelyek nem intencionálisak. Úgy juthatunk el a különbségtétel kulcsához, ha ezeknek a tartalmaival foglalkozunk. Például, ha én azt mondom neked, hogy van egy hiedelmem vagy egy vágyam, ez egyből arra késztett téged, hogy megkérdezd: "Mi is az amiben pontosan hiszel?" vagy "Mi az, amire vágysz?" És biztos vagyok benne, hogy nem azt fogod válaszolni: "hogy csak úgy van egy hiedelmem vagy egy vágyam, anélkül, hogy hinnék valamiben, vagy vágynék valamire."A hiedelmeknek és a vágyaknak mindig kapcsolatban kell állniuk valamivel, vagy szólniuk kell valamiről.
De az idegességemnek vagy a nem szándékos haragomnak nincs szüksége arra a módra, hogy valamiről szóljon. Jó néhány állapot jellemzően hiedelmekkel és vágyakkal telített, de a nem szándékos állapotok nem azonosak a hiedelmekkel és a vágyakkal. Searle szerint, ha egy S állapot intencionális, akkor ott kell lennie egy válasznak arra a kérdésre, hogy mivel van kapcsolatban S? vagy miből következik? Stb.
A cél nélküli harag, depresszió, és lelkesedés nem Intencionálisak, a valamire irányuló esetek ellenben igen.
Az intencionalitás mindig valamire való irányultságot jelent, általánosan jelölve AB. Ez az irányulást azt jelenti, hogy A és B tetszőlegesen lehet objektum, szubsztancia, vagy másodfokú módon maga is valamilyen irányultság illetve korreláló aktus (intenció), ahol B mindig tartalmaz olyan összetevőt illetve mozzanatot, amely A-ban ennek megfeleltethető összetevő avagy mozzanat nélkül hiányosnak tekinthető, illetve fordítva. Ennek megfelelően általános értelemben léteznek szimmetrikus és aszimmetrikus intencionalitások, de az irányultság iránya mindig egyértelműen meghatározható.
Az intencionális és az Intencionális közötti szójátékra támaszkodva vannak egyéb közös keveredések is. Néhány szerző úgy írja le a hiedelmeket, félelmeket, reményeket, és kívánságokat, mint "mentális cselekvéseket" de ez a legnagyobb tévedés és legreménytelenebb összekeverése a dolgoknak. Sört inni vagy könyvet írni leírhatóak úgy, mint cselekvések vagy akciók vagy akár tevékenységek, és számításokat végezni fejben, vagy mentális képeket formálni a Golden Gate Hídról mentális cselekvések; de hinni, remélni, félni és kívánni nem cselekvések és egyáltalán nem mentális cselekvések. A cselekvések olyan dolgok, amelyeket valaki csinál, de arra a kérdésre, hogy "Éppen most mit csinálsz?" nem válasz az, hogy "azt hiszem esni fog", vagy "abban reménykedek, hogy az adók alacsonyabbak lesznek" stb. Az Intencionális állapotok és események olyan állapotok és események, amelyek nem mentális cselekvések.
Ugyanolyan keveredéshez vezet azt gondolni, például, hogy hinni vagy vágyakozni olyasvalami, mint szándékolni/akarni valamit. A hiedelmek és vágyak Intencionális állapotok, de nincs bennük semmiféle szándékoltság.

A következő állapotok lehetnek Intencionálisak: hit, félelem, remény, óhaj, szerelem, utálat, irtózás, szeretet, nemtetszés, kételkedés, kíváncsiság, öröm, lelkesedés, depresszió, szorongás, büszkeség, bűntudat, szomorúság, bánat, örvendezés, bosszúság, zavarodottság, belenyugvás, megbocsátás, ellenérzés, vonzalom, reménykedés, harag, csodálat, megvetés, tisztelet, felháborodás, szándékozás, vágyakozás, akarás, képzelődés, fantáziálás, szégyenkezés, nemi vágy, undor, gyűlölet, erőszak, élvezet, törekvés, szórakozás és csalódás.
A fentebb felsorolt állapotok tagjainak az a tulajdonsága, hogy lényegüket tekintve irányulhatnak valamire, minta a szerelem, a gyűlölet, a hiedelem, vagy a vágyakozás esetében és lehetnek kevésbé irányulók, mint a depresszió vagy a lelkesedés.
Ez a felosztás rengeteg kérdést von maga után. Például, hogyan tudjuk osztályozni a tagjait, és mi az összefüggés a tagok között?
Fő kérdés azonban: Mi is pontosan a kapcsolat az Intencionális állapotok és a tárgyak, valamint lelkiállapotok között, amelyekhez kapcsolódnak, vagy amelyekre irányulnak. Milyen kapcsolatot nevezünk Intencionalitásnak, és hogyan tudjuk megmagyarázni az Intencionalitást anélkül, hogy használnánk az "irányulás" metaforáját?

2. Tudat és Intencionalitás

Az intencionalitás nem azonos a tudatossággal. Sok tudatos állapot nem intencionális (pl. az öröm érzése) és sok intencionális állapot nem tudatos.
Például, nekem van egy csomó hiedelmem, amire jelenleg egyáltalán nem gondolok, és soha nem is lesz róla konkrét gondolatom. Például, én úgy hiszem, hogy az apai nagyapám egész életében nem hagyta el az Egyesült Államokat, de egészen eddig a pillanatig én sohasem fogalmaztam meg, vagy tudatosítottam ezt a gondolatot.
Annak a nézetnek a védelmére, hogy a tudatosság és az Intencionalitás között azonosság áll fenn, sokszor azt állítják, hogy minden tudatosság valaminek a tudatossága, azaz ha valaha valaki tudatos, az, valami olyasmi, hogy ez a valaki valaminek a tudatában van. De ez a fajta értelmezése a tudatosságnak elken egy lényeges különbséget: amikor van egy tudatos tapasztalatom a szorongásról, az csakugyan valami, ami az én tapasztalatom, valaminek a tapasztalása/tapasztalata, nevezetesen a szorongásé, de ebben az értelemben a "valaminek" nagyon is különbözik valaminek az intencionalitásától, ami ugyanolyan például, mint amikor én abban az állapotban vagyok, hogy tudatosan félek a kígyóktól, a szorongás esetében a szorongás tapasztalata és a szorongás azonosak, de a kígyóktól való félelem nem azonos a kígyókkal. Az intencionális állapotokra ez a jellemző, ahogyan én a fogalmat használom, különbség van az állapot, és aközött amire az állapot irányul vagyis aminek az állapota
A tudatos állapotok csoportja és az intencionális mentális állapotok csoportja átfedi egymást, de nem azonosak, és egyik nem is foglalja magába a másikat.

3. Eredendő és eredeztetett intencionalitás

Meg kell különböztetnünk azt az intencionalitást, amivel eredendően rendelkeznek az emberek és az állatok- a szavak, a mondatok, a képek, a diagramok, a grafikonok eredeztetett intencionalitásától.Továbbá meg kell különböztetnünk mindezeket az intencionalitás metaforikus használatától, amikor nem szó szerint, hanem "mintha" értelemben hivatkozunk az intencionalitásra.

1. E pillanatban nagyon éhes vagyok.
2. "J'ai grand faim en ce moment" franciául azt jelenti, hogy e pillanatban nagyon éhes vagyok.
3. A virágok a kertemben tápanyagokra éheznek.

Mindhárom kijelentés az éhség intencionális jelenségére hivatkozik, a minőségük azonban teljesen eltérő. Az első eredendő intencionalitást tulajdonít nekem. Ha rendelkezem a nekem tulajdonított állapottal, akkor attól függetlenül ez az állapotom, hogy más miként vélekedik róla. A második kijelentés ugyancsak a szó szoros értelmében tulajdonít intencionalitást, ám a francia mondat intencionalitása nem eredendő, hanem a franciául beszélők eredendő intencionalitásából eredeztetett intencionalitás. Minden nyelvi jelentés eredeztetett intencionalitás. A harmadik kijelentés valójában semmiféle intencionalitással nem ruház fel. A kertem növényeinek éhsége amolyan mintha jelleggel jelenik meg. Intencionalitást tulajdonítok nekik, noha ilyennek valójában nem rendelkeznek, annak ellenére, hogy úgy viselkednek, mintha lenne intencionalitásuk.
Az eredendő intencionalitás megfigyelőtől független- én attól függetlenül vagyok éhes, hogy mit gondol erről bármely megfigyelő. Az eredeztetett intencionalitás megfigyelőtől függő, az csak egy kapcsolat a megfigyelővel, a használóval, ahogy például egy francia mondatnak az a jelentése, ami. Valamennyi eredeztetett intencionalitás az eredendőből származik. A tudat és az intencionalitás megfigyelőtől függetlenek abban az értelemben, hogy ha tudatos vagyok, vagy van intencionális állapotom, például szomjúság, ezek a sajátosságok létükben nem függenek senki rajtam kívülállótól. Ezek, ellentétben mondjuk a nyelv mondataival, nem azért azok, amik, mert kívülállók úgy gondolják. (Itt Searle követi Anscombe azon megállapítását, miszerint létezik megfigyelés nélküli tudás és minden intencionális aktus ilyen. Valójában a cselekedetek leírásában van különbség.)

4. Intencionalitás, mint reprezentáció: a beszédaktus-elmélet

Úgy lehet megválaszolni azt a kérdést, hogy mi a kapcsolat az Intencionális állapotok és a beszédaktus elmélet között, ha először a következő kérdésre válaszolunk: Milyen kapcsolat van az Intencionális állapot és a tárgy vagy lelkiállapot között, amelyre valamilyen módon irányul? A legegyszerűbb válasz így hangzik: Az Intencionális állapot reprezentálja a tárgyakat és a lelkiállapotokat ugyanabban az értelemben, ahogyan a beszédaktusok reprezentálják azokat. Már rendelkezünk egy viszonylag világos elképzeléssel arról, hogy az állítások hogyan reprezentálják igazságfeltételeiket, az ígéretek a betartásukat, a parancsok a végrehajtásukat, arról, hogy a megnyilatkozásban a beszélő hogyan utal a tárgyra, és e tudás birtokában fogom megmutatni, hogy az Intencionális állapotok milyen értelemben reprezentációk is.
A nyelv terminusaival magyarázni az Intencionalitást, nem jelenti azt, hogy az Intencionalitás eredetileg és szükségszerűen nyelvi. Ellenkezőleg, számomra nyilvánvaló, hogy a gyerekeknek és sok állatnak is, amelyeknek a szó szoros értelmében nincsen nyelvük, és nem képesek beszédaktusok létrehozására, akkor is van Intencionális állapotuk.
Két ok van, amiért képtelenek vagyunk lemondani arról, hogy Intencionalitással ruházzuk fel az állatokat, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek nyelvvel. Először is az állatok Intencionalitásának kauzális rendje nagyon hasonlít a sajátunkra, pl. ezek a kutya szemei, ezek a fülei, az a bőre, stb. ezek alapján pedig jelentéseket tulajdonítunk viselkedésüknek.
A nyelv származik az Intencionalitásból és nem fordítva. A pedagógia iránya/célja, hogy elmagyarázza az Intencionalitást nyelvi terminusokkal, a logikai analízis célja pedig a nyelv magyarázata az Intencionalitás terminusaival.
Négyféle hasonlóságot találunk az Intencionális állapotok és a beszédaktus elmélet között:

a.) A különbségtétel a propozícionális tartalom és az illokúciós erő közt a beszédaktus elméletben, átvihető az Intencionális állapotokra is. Ahogyan megparancsolhatom neked, hogy hagyd el a szobát, vagy bejósolhatom, hogy ki fogsz menni a szobából, esetleg javasolhatom, hogy hagyd el a szobát, ugyanúgy azt hihetem, hogy el fogod hagyni a szobát, félhetek, hogy elhagyod a szobát, akarhatom, hogy elhagyd a szobát, és remélhetem, hogy kimész a szobából.
Az esetek első részében, a beszédaktus eseteiben nyilvánvaló különbséget lehet tenni a propozicionális tartalom, hogy ki fogsz menni a szobából és az illokúciós erő között, amellyel a propozicionális tartalom megjelenik a beszédaktusban. De ugyanígy a felsorolás második részében az Intencionális állapotok esetében különbség van a reprezentációs tartalom azaz, hogy ki fogsz menni a szobából, és a pszichológiai mód között, mint a hinni, remélni, stb. amelyben a reprezentációs tartalom található.
Beszédaktus jelölése: "F (p)"
Ahol F jelöli az illokúciós erőt, és p a propozíciós tartalmat.
Intencionális állapot: "S (r)" ahol S jelöli a pszichológiai módot, és r a reprezentatív tartalmat.
Talán jobb lenne korlátozni a propozíciós tartalmat azokra az állapotokra, amelyek realizálhatóak nyelvileg, és a "reprezentatív tartalom" vagy "Intencionális tartalom" terminust használni, amelyek sokkal általánosabbak és magukba foglalják a nyelvileg realizálható Intencionális állapotokat és azokat is, amelyek nem realizálhatóak nyelvileg. De azok között az állapotok között is különbséget kell tennünk, mint például a hit, amely tartalmának mindig kifejezőnek kell lennie, azaz egy teljes propozíciónak, és azok között, mint például a szerelem vagy az utálat, amelyek tartalma nem szükséges, hogy egy teljes propozíciót tartalmazzon.
Például ezt a kétféle intencionális állapotot a következőképpen lehetne ábrázolni, ha egy férfi szereti Sally-t és ugyanez a férfi azt hiszi, hogy esik:

Szeretem (Sally)
Azt hiszem (esik)

Fontos megállapítani, hogy nem minden Intencionális állapotnak van teljes propozíciója, mint Intencionális tartalom, azaz definíció szerint minden Intencionális állapotnak van valamennyi reprezentatív tartalma, akár teljes propozíció, akár nem, és valójában ez a feltétel fontosabb az Intencionális állapotok számára, mint a beszédaktusok esetében, mivel sok expresszív beszédaktusnak nincsen semmiféle tartalma. Pl. Hello! Auú! Stb.

b.) A megfeleltetési irány a másik közös vonás, amely a beszédaktusokat és az intencionális állapotokat is jellemzi. A kijelentő/asszertív beszédaktusok állítások, leírások, kijelentések, amelyek valamilyen szinten össze vannak kötve egy függetlenül létező világgal, és attól függően, hogy sikerülnek vagy nem, azt mondjuk rájuk, hogy igazak vagy hamisak.
A beszédaktusok egy másik csoportja a direktívumok (parancsok), mint a rendelkezések, parancsok, felkérések, és a komisszívumok (nyilatkozatok) csoportja mint az ígéretek, eskük, fogadalmak, nem feltételezik, hogy össze vannak kötve egy függetlenül létező valósággal, hanem a valóság megváltoztatására törekszenek, ezért a világ van összekötve a beszédaktus propozicionális tartalmával, és kiterjesztve rájuk, nem mondjuk rájuk, hogy igazak-e vagy hamisak, hanem hogy teljesítették-e őket vagy megszegték, megtartották-e őket, vagy nem. Úgy lehetne jelölni ezt a különbségtételt, hogy a kijelentések csoportjának szó a világhoz a megfeleltetési iránya, a direktívumoknak és a komisszívumoknak világ a szóhoz a megfeleltetési iránya. Ha az állítás nem igaz, az állítás a hamis, nem a világ. Ha a parancsot nem teljesítik, vagy az ígéretet megszegik, nem a parancs vagy az ígéret hamis, hanem a parancsszegő és az ígéretszegő világa az.
Vagyis ha az állítás hamis, akkor az állítás mondott csődöt (szó a világhoz) ha pedig az ígéretet megszegték az az ígérettevő csődje. Vannak nullás esetek is, azaz amikor nincs megfeleltetési irány. Amikor én bocsánatot kérek tőled, mert bántottalak, vagy amikor gratulálok, mert nyertél egy díjat, valójában már előfeltételezem a kijelentés igazságát, vagyis, hogy megbántottalak, vagy hogy nyertél egy díjat.
Valami nagyon hasonló különbségtétel szükséges az intencionális állapotok esetében is. Ha kiderül, hogy a hiedelmem rossz/hibás, a hiedelmem, és nem a világ hibás, és helyrehozhatom a szituációt, egyszerűen úgy, hogy megváltoztatom a hiedelmemet. De ha kudarcot vallok azzal, hogy véghez vigyem a szándékom, vagy hogy teljesüljön a kívánságom, akkor nem tudom egyszerűen helyrehozni a szituációt azáltal, hogy megváltoztatom a szándékom vagy a kívánságom.
A hiedelmek, mint az állítások lehetnek igazak vagy hamisak és mondhatjuk, hogy a megfeleltetési irányuk "az elmétől a világig". Kívánságok és szándékok nem lehetnek igazak vagy hamisak, de teljesülhetnek, vagy kielégülhetnek, ezért azt mondhatjuk, hogy "világ az elméhez" a megfeleltetési irányuk. És végül vannak olyan Intencionális állapotok is, amelyeknek nulla a megfeleltetési irányuk. Ha én sajnálom, hogy megbántottalak, vagy örülök, hogy nyertél egy díjat, akkor az én sajnálatom tartalmazza azt a hiedelmet, hogy én megbántottalak, és azt kívánom, hogy bár ne bántottalak volna meg, és az én örömöm tartalmazza azt a hiedelmet, hogy te megnyerted a díjat, és én szerettem volna, hogy megnyerd a díjat, az én örömöm és szomorúságom nem lehet igaz, vagy hamis, ugyanazon a módon, mint a hiedelmem, és nem lehet kielégített sem ugyanazon a módon, mint ahogy a kívánságom.

c.) A harmadik kapcsolat az Intencionális állapotok és a beszédaktusok között az, hogy minden illokúciós aktus egy propozicionális tartalommal jelenik meg, és egy bizonyos Intencionális állapotot azzal a propozicionális tartalommal fejezünk ki, és ez az Intencionális állapot annak a típusú beszédaktusnak az őszinteségi feltétele. Például, ha én azt állítom, hogy p, akkor kifejeztem egy hiedelmemet, hogy p. Ha én megígértem, hogy megteszem A-t, akkor kifejeztem a szándékomat, hogy megteszem A-t. Ha én megparancsoltam neked, hogy csináld meg A-t, kinyilvánítottam a kérésemet, hogy meg kellene csinálnod A-t. Ha én bocsánatot kértem valamiért, akkor kifejeztem a sajnálatomat azért a dologért. Minden ilyen kapcsolat az illokúciós aktusok és a beszédaktus Intencionális őszinteségi feltétele között belső: vagyis a kifejezett Intencionális állapot nem csak egy kísérőjelensége a beszédaktusnak. Megjelenése fontos, ahogyan azt a Moore paradox is mutatja: Nem mondhatod: "Esik, de én nem hiszem el, hogy esik." Vagy "Én megparancsolom neked, hogy hagyd abba a dohányzást, de én nem akarom, hogy abba hagyd a dohányzást." Vagy "Én bocsánatot kérek, hogy bántottalak, de egyáltalán nem sajnálom, hogy megbántottalak." Ezek természetesen logikai ellentmondások, azonban nem ön-ellentmondás megjeleníteni a beszédaktust és cáfolni a jelenlétét a megfelelő Intencionális állapotnak.
Az, hogy az Intencionális állapot, amely az őszinteségi feltételből és a beszédaktus kifejezéséből áll, nem azt jelenti, hogy a beszélőnek mindig rendelkeznie kell Intencionális állapottal, amikor beszél. Mindig van lehetőség a hazugságra, vagy létrehozni egy őszintétlen beszédet. De a hazugság, vagy más őszintétlen beszédaktus egy beszédaktus létrehozásával keletkezik, és ennélfogva kimond egy Intencionális állapotot, annak ellenére, hogy mégsem rendelkezik azzal az Intencionális állapottal, amit kifejez.

d.) A teljesülési feltétel a negyedik pont, amely alkalmazható a beszédaktusokra és az intencionális állapotokra is, azokban az esetekben, amikor van megfelelési irány. Például, azt mondjuk, hogy egy állítás igaz vagy hamis, egy parancs teljesített vagy sem, egy ígéret megtartott vagy megszegett. Ezekben az esetekben, mi a sikerültségét vagy a sikerületlenségét írjuk le az illokúciós aktusnak, összekötve a valósággal egy bizonyos megfelelési iránnyal, mégpedig illokúciós nézőpontból. Ezt a feltételt kielégülési vagy sikerülési feltételeknek nevezzük. Vagyis mondhatjuk, hogy az állítás kielégült, akkor és csakis akkor, ha igaz, a parancs kielégített akkor és csak is akkor, ha végrehajtották. Stb. Ez a kielégülési feltétel világosan alkalmazható az Intencionális állapotokra is. A hiedelmem kielégült akkor és csak is akkor, ha azok a dolgok, amiben hittem léteznek, a kívánságaim kielégülnek akkor és csak is akkor, ha teljesülnek, stb. A sikerülési feltételek tehát feltétel nélkül alkalmazhatók mind a beszédaktusokra, mind az intencionális állapotokra, bármi is legyen a megfelelési irány.
Amit nagyon fontos megállapítani, hogy minden beszédaktus, amelynek van megfelelési iránya, kielégített lesz akkor és csak is akkor, ha a kimondott/kifejezett pszichológiai tartalom kielégített és a kielégülési feltételei a beszédaktusnak és a kifejezett pszichológiai állapot azonosak.
Ugyanakkor az itt használt reprezentáció fogalom különbözik a mesterséges intelligencia és a kognitív pszichológiában használttól. A reprezentáció egy tartalom és egy mód és nem egy formális struktúra.
Végül minden Intencionális állapot egy Intencionális tartalomból és az őt magába foglaló pszichológiai módból áll. Amely magába foglal egy teljes propozíciót és egy megfelelési irányt, és az Intencionális tartalom meghatározza a sikerülési vagy kielégülési feltételeket. A kielégülési feltételek azok a feltételek, amelyek az Intencionális tartalom által meghatározottak, érvényesülniük kell, ha az állapot kielégült. Ez okból, ha a tartalom specifikációja már az érvényesülési feltétel specifikációja is. Ezért, ha van egy hiedelmem, hogy esik az eső, a tartalma a hiedelmemnek az, hogy esik az eső. És a kielégülési feltétel: hogy essen az eső, és nem az például, hogy vizes a föld, vagy a víz lesik az égből. Minden reprezentáció-legyen az mentális, nyelvi, képi vagy akármilyen- mindig valamilyen nézőpontból és nem másikból és a kielégülési feltételek is meghatározott nézőpontot kell, hogy reprezentáljanak.

5. Intencionális kauzalitás

Az intencionalitás tehát az elme sajátossága, melynek révén belsőleg reprezentálja a világ objektumait és tényállásait. Ugyanakkor az elménk állandó oksági viszonyban álla világgal. Ha mozgatni akarjuk a testünket, ez a szándékunk idézi elő a mozdulatainkat. Mindegyik esetben egy kauzális és egy intencionális összetevőt találunk. Az intencionalitás működéséhez alapvető fontosságú, ahogy a fennmaradásunkhoz is a világban, hogy az elme reprezentációs képessége valamilyen szisztematikus módon összefonódjon a világgal fennálló kauzális kapcsolatokkal. Ez az összefonódás az intencionális kauzalitás.
Az emberi viselkedés, ha racionális, okok alapján működik, de az okok csak akkor magyarázzák meg a viselkedést, ha az ok és a viselkedés egyaránt logikus és kauzális. A racionális emberi viselkedés magyarázatai így lényegében az intencionális kauzalitás apparátusát veszik igénybe. Az ilyen magyarázatok azonban formájukban nem determinisztikusak, valamely viselkedésre adott intencionális magyarázat formája nem foglalja magába, hogy az aktusnak be kell-e következnie, hogy az intencionális aktusok elegendőek volnának ahhoz, hogy az adott tettet végre kell hajtani. Amikor a saját viselkedésemet elsősorban a cselekvésre motiváló hiedelmek és vágyak elősorolásával magyarázom, többnyire nem úgy értem, hogy nem tehetnék másként.
Az intencionális viszony tehát kontextuális, többrétegű oksági viszony, ellentétben a lineáris vagy mechanikus kauzalitással, ahol A és B vertikálisan mindig azonos szinten mozog, azaz A és B intencionalitása és intenciói egybeesnek. Azonban a valós intencionális kauzalitásban ez az egybeesés nem szükséges, A és B a létezés tetszőleges szféráiban mozoghatnak, mégis oksági viszonyba kerülhetnek, amennyiben rendelkeznek közös intencionalitással és ennek következtében közös konstituáló intenciókkal (intencionális aktusokkal).

6. Az intencionalitás háttere

Az intencionális állapotok nem elszigetelten működnek. Akármilyen intencionális állapothoz rengeteg más előfeltevés, felkészültség járul. Ezeknek a halmazát nevezi Searle Háttérnek. A Háttér általános tétele, amit mindvégig előfeltételezek, hogy valamennyi intencionális állapotunk, valamennyi meghatározott hiedelmünk, reményünk, félelmünk, csak úgy működik, vagyis az érvényesülési feltételeiket csak úgy határozzák meg, hogy mindezt azelőtt a Háttér előtt teszik, amely lehetővé teszi, hogy megbírkózzunk a világgal.
A Háttér egy része minden kultúrában közös. Például mindannyian felegyenesedve járunk, és úgy eszünk, hogy a szánkba rakjuk az ételt. Az ilyen egyetemes jelenségeket nevezhetjük "mélyháttérnek", sok más Háttér-előfeltételezés azonban kultúránként eltérő.
Az intencionális állapotok csak akkor működnek úgy, ahogy működnek, ha adott a háttér-képességek egy előfeltételezett halmaza, mely nem egyszerűen további intencionális állapotokból áll. A Háttér preintencionális. Searle szerint képességünk a racionális gondolkodásra és viselkedésre legnagyobbrészt a Háttérhez tartozik.

Szakirodalom:

John R, Searle: Intentionality: An Essay in the Philosophy of Mind (Cambridge University Press, 1983.) ford. Ilg Barbara

John R, Searle: Elme, nyelv és társadalom, (Bp. Vince Kiadó 2000.)

Pléh Csaba: Bevezetés a megismeréstudományba (Typotex könyvkiadó 1998. Bp.)

Daniel C. Dennett: Az intencionalitás filozófiája

Az intencionális rendszerek

Az intencionális rendszerek olyan rendszerek, melyek viselkedését úgy lehet megmagyarázni, bejósolni, hogy vélekedéseket és vágyakat (reményeket, félelmeket, szándékokat) rendelünk a rendszerhez.
Egy adott dolog, csak a viselkedését magyarázni és bejósolni próbáló személy stratégiáihoz viszonyítva intencionális rendszer.

A bejósláshoz használható stratégiák:

1. Tervezet-alapállás: ha tudom, hogyan tervezték meg a számítógépet, bejósolható a gép válasza. (Feltételezésünk, hogy minden funkcionális rész jól működik.)
Mechanikus tárgyak viselkedésének bejóslására alkalmas. Pl.: írógép, gyufa.
2. Fizikai hozzáállás: a természeti törvények ismeretéből indulunk ki. Pl.: nincs bedugva a gép, nem fog működni, amikor elkezdődik a havazás, az ág leszakad.
3. Intencionális nézőpont: a rendszerhez bizonyos információ birtoklását rendeljük hozzá, s feltételezzük, hogy bizonyos célok irányítják. Az információkat vélekedésnek vagy hiedelemnek nevezzük, céljait pedig vágyaknak. - nem állítjuk, hogy tényleg vannak vélekedéseik vágyaik, mi rendeljük hozzájuk, pl.: akár egy számítógéphez.

A nézőpontokat váltogathatjuk. Akkor kifizetődő az intencionális nézőpont, ha a tervezeten vagy fizikai nézőponton alapuló predikciók kivitelezhetetlenek.

Hétköznapi magyarázataink (emberi és állati viselkedéseke) intencionálisak. Ez azonban oly nyilvánvaló számunkra, hogy észre sem vesszük.
Az a feltevés, hogy valami intencionális rendszer, együtt jár azzal a feltevéssel, hogy racionális. A racionalitás olyan erősen benne van következtetési sémáinkban, hogy amikor predikcióink tévútra vezetnek, először az információ birtoklásával kapcsolatos feltételeket igazítjuk. (pl.: biztos, nem halotta, nem tudja, stb.)

Gyengeségei:

Bizonyos viselkedéstöredékek értelmezésére gyakran nem vagyunk képesek
Sokszor nem tudunk megbízhatóan jósolni, mit fog tenni valaki

Erősségei:

Vannak területek, ahol nagyon megbízható (pl.: közlekedés)
Nagy generatív erejű és hatékonyságú ( a hős rámosolyog a bajkeverőre)
Kisgyerekek is könnyedén használják
Alkalmazásában nem zavar bennünket, hogy nem tudjuk mi is történik közben a fejünkben, agyunkban.

Intencionális és racionális rendszernek vesszük egymást a következő elvek alapján:

1. Egy rendszer vélekedései olyanok, melyeket birtokolnia kell (észlelési képességei, megismerési szükségletei és élettörténete függvényében)
2. Egy rendszernek olyan vágyai vannak, amilyenekkel rendelkeznie kell (biológiai szükségletei s azok kielégítésének lehetőségei mellett) - Az i. r. túlélésre és szaporodásra vágynak, táplálékra, biztonságra, egészségre, vagyonra, hatalomra, befolyásra.
3. Egy rendszer viselkedése azokból az aktusokból áll, melyek egy ilyen vélekedésekkel és vágyakkal rendelkező ágensnél ésszerűek lennének.

Valaki azt hiszi, hogy p = bizonyos feltételek mellett bizonyos viselkedésre hajlik

Mennyire vagyunk racionálisak?
A szociálpszichológia és a kognitív pszichológia kutatásai szerint minimálisan.
Dennett szerint a pszichológusok szándékosan alakítanak ki olyan helyzeteket, melyek provokálják az irracionális választ.
MI kutatás szempontjából: csodálatosan ésszerűek vagyunk.

Hány vélekedésünk van?
Végtelen számú, melyek azonossága nem egészen körvonalazott. Nem tároljuk külön őket. A legtöbbet impliciten tároljuk, annak köszönhetően, hogy néhányat expliciten tárolunk = magvélekedések.
Vagy bonyolultabb a dolog? Ha valakit megkérnénk, hogy írja le ezer vélekedését, kiderülne, hogy ezek mindegyike virtuális, s amit expliciten tárol, az meglehetősen ismeretlen információként hatna (emlékezeti tárak címei, problémamegoldási eljárások)

Intencionális rendszerek a kognitív etológiában:
a "panglossi paradigma" védelmében

A probléma

A cerkófmajmok különböző vészjelzéseket adnak különböző ragadozókra. (leopárd riasztás: a fára szaladnak, sas riasztás: felfelé néznek, kígyó riasztás: lefelé néznek)
Nyelvük van a cerkófmajmoknak? Tényleg kommunikálnak? Gondolják, amit mondanak?
A vágy, vélekedés, elvárás, felismerés és hasonlókra vonatkozó hétköznapi nyelvezet válhat-e kellően szigorú elvont nyelvezetté is, melynek segítségével a kognitív képességek leírhatóak? Igen, ha megértjük, milyen feltevések keretében használhatjuk ezeket a szavakat, s mik alkalmazásuk következményei.

Az intencionális rendszerek elmélete

Filozófia: az intencionalitás a valamire vonatkozást jelenti. A világban bizonyos dolgok, állapotok, események más dolgokra, állapotokra, eseményekre vonatkoznak (- referenciális nyíl)
Az intencionalitás sajátos logikai jellemzőként emelhető ki. Azokat a mondatokat, amelyek bizonyos rendszerekhez intencionális állapotokat rendelnek, referenciális homályosság jellemzi, az áttetszőség hiánya: olyan tagmondatok jelennek meg bennük, melyekben nem érvényesek a szokásos megengedő helyettesítési szabályok.

Mari Vili mellett ül. Mari az osztály legidősebb gyereke mellett ül.

Intencionális kifejezést tartalmazó mondatnál van egy olyan tagmondat, melyben az ilyen helyettesítés az igazat hamissá fordítja és viszont.

IV. György meg akarta tudni, hogy Scott-e a Waverly szerzője.
IV. György meg akarta tudni, hogy Scott-e Scott.

Burges attól fél, hogy a bozótban zörgő dolog egy kígyó.
A bozótban Robert Seyfarth zörög -
Burges attól fél, hogy Robert Seyfarth egy kígyó.

Ez a valamiként való értelmezés, a valaminek való látás, a valaminek vélés az intencionális beszédmód középpontja.
Van egy kifejezéshalmaz, s a kifejezések jellemzője, hogy érzékenyek az általuk bevezetett tagmondatok referenciális eszközeire. Ilyen kifejezések: azt hiszi, hogy, tudja, hogy; azt várja, hogy; azt szeretné, h; átlátja, h; megérti, h;

A cerkófmajmok mint intencionális rendszerek

Az intencionális rendszerek fokozatai
1. elsőrendű intencionális rendszer: vélekedései, vágyai vannak, nincsenek azonban vélekedései és vágyai vélekedésekről és vágyakról.

X azt hiszi, hogy p
Y akarja, hogy q

(p és q nem tartalmaznak intencionális kifejezéseket.)

2. Másodrendű intencionális rendszer: vannak vélekedései és vágyai vélekedésekről és vágyakról (és más intencionális állapotokról) mind másokra mind magára vonatkoztatva.

X azt akarja, hogy Y azt higgye, hogy X éhes.
X azt hiszi, hogy Y azt várja, hogy X balra ugrik.
X fél, hogy Y felfedezi, hogy X-nek van egy táplálékrejtekhelye.

3. Harmadrendű intencionális rendszer:

X azt akarja, hogy Y azt higgye, hogy X azt hiszi, hogy egyedül van ott.

4. Negyedrendű intencionális rendszer: azt akarná, hogy azt gondold, hogy megértette, hogy azt kívánod, hogy menjen el.

Legtöbben 5 vagy 6 nagyságrendet vagyunk képesek megérteni.
Bennett (1976): igazi kommunikáció, a komoly, emberi értelemben vett beszédaktusok legalább három nagyságrendnyi intencionalitást igényelnek beszélő és hallgató részéről.

Nem minden interakció kommunikatív értékű. (lecsapok egy legyet, kinyitom neki az ablakot)
Kommunikál-e a juhászkutya a nyájjal? A farkával csapkodó hód? A méhek? A csecsemők? (nyelvi eszközök megléte nem szükséges és nem elégséges)
Grice válasza: a kommunikáció kritériuma a harmadrendű intencionális állapot:

"A közlő szándéka az, hogy a Közönség felismerje, hogy a Közlő szándéka az, hogy a Közönség az r reakciót produkálja."

Az evolúció, a hibázás és az intencionalitás

Bizonyos általunk készített műtárgyaknak lehet tőlünk származó intencionalitása, nekünk magunknak azonban eredeti vagy intrinzikus intencionalitásunk van, mely nem levezetett.
Dennett úgy gondolja, hogy semminek sincs intrinzikus intencionális mentális állapota. (Searle)

Intencionális stratégia: úgy döntesz, hogy a tárgyat, melynek viselkedését be akarod jósolni, racionális ágensként kezeled, aztán kitalálod, hogy az ágensnek, milyen hiedelmei kell, legyenek, tekintve a világban elfoglalt helyét és célját. Kitalálod, milyen vágyai kell legyenek s végül bejósolod, úgy fog cselekedni, hogy hiedelmeinek fényében céljait előmozdítsa.

A hiedelemtulajdonítás szabálya: végy hiedelemnek minden - a rendszer érdeklődésének megfelelő- igazságot, amelyet a rendszer addigi tapasztalata hozzáférhetővé tett számára. -túl sok hiedelmet tulajdonítunk.
Az a képességünk, hogy nyelvileg kifejezzünk vágyakat, a vágytulajdonítás áradatát nyitja meg.
Tényleg használjuk az int. stratégiát?
Igen, állandóan.
Mikor működik? Embereknél majdnem mindig. Állatoknál is (emlősök, madarak, halak, hüllők, rovarok, kagylók, sakkozó számítógép, növények, villám)

Nem arról van szó, hogy csak olyan dolgoknak tulajdonítunk hiedelmeket, vágyakat, amelyekben belső reprezentációkat találunk, hanem arról, hogy amikor felfedezünk valamilyen tárgyat, amelyre az int. str működik, hajlunk arra, hogy bizonyos belső állapotait úgy értelmezzük, mint belső reprezentációkat.