Sándor Zsuzsa:

Vizuális közlésváltozatok a városi kommunikációban

Tartalom:

Bevezetés: a téma körvonalazása
1. A város
1.1. Városiasodás és városfejlődés
1.2. Város - mi is "a város"? A város értelmezése és néhány, a vizuális kommunikáció szempontjából számottevő város-metafora
- a város reprezentációi és nyelvi fogalma
- metaforikus megközelítések: város-organizmus, város-szövet; a város, mint utca, város-dinamika - a változó város; a város mint ember-burok, a város-konstrukció - a város rétegei; a város mint komplex rendszer; a fenntartható város
2. A városi kommunikáció változatai. Kísérlet a város, mint társadalmi-gazdasági-ökológiai-művészeti formáció kommunikációjának meghatározására
3. A városbeli vizuális közlések összefoglaló áttekintése és kontextusaik
3.1. Élethelyzetek a város komplexitásában
3.2. A város vizuális kommunikációs megközelítésének kétféle módja
- vizuális hatások
- vizuális közlésváltozatok
3.3. A jellegzetes városi vizuális közlések és legfőbb kommunikatív jellegzetességeik
- dizájn
- településszerkezet, térszerkezet, utak rendszere
- épületek és más építmények
- vizuális jelek, plakátok, vizuális reklámok
- járművek, közlekedési eszközök
- utcabútorok és közműszerelvények tárgyi világa
- köztéri szobrok
- falfestmények, graffitik
3.4. A városi vizuális közlések az informatív és emotív tartalom különbözőségére épülő közlésváltozati rendszerben
Irodalom
Jegyzetek

Bevezetés: a téma körvonalazása

A város kommunikációjában a város emberalkotta jelenségeiből sugárzó vizuális hatásokat és a konkrét, városi közegben testet öltött vizuális közléseket (mint például az épületek vagy az utca bútorai, tárgyai) vizsgálom - igyekezve kontextusaikat minél sokoldalúbban feltárni.
A vizuális közléseket a város külső nyilvános világában kutatom, azaz nem lépek be a lakások vagy az intézmények, szervezetek (építészeti) belső területébe.
Nem foglalkozom a láthatóság némely más aspektusával, akkor sem, ha egyébként a város értelmezéséhez vagy éppenséggel a város kommunikációs teljességéhez is adalékokat szolgáltatna. Sok esetben ugyanis nehéz szétválasztanunk a szociológiai relevanciájú jelenséget a vizuális jelenségtől, mivel szociális vonatkozásai alapvetően vagy első pillanatban vizuális úton nyilvánulnak meg. Például a hajléktalanság az ember kinézete, tevékenysége, tartózkodási helye nyomán vizuális úton általában azonnal értelmezhető, de bármennyire is így egyértelmű lesz valaki szociális hovatartozása, a hajléktalanság természeténél fogva szociológiai jelenség. A vizuális(an is értelmezhető) környezet ilyen vonatkozásai most csak a vizuális hatások bizonyos aspektusából fognak érdekelni.
Nem foglalkozom azokkal a vizuális műalkotásokkal sem, amelyek a várost témájukként vagy ábrázolási tárgyukként kezelik [1]. Ez is egy igen értékes terület lenne, hiszen a város-interpretációk és ezzel együtt a város-reprezentációk nagyszerű tárházát jelentenék - most azonban szintén nem tartoznak a témamegragadásomhoz.

Az így körülhatárolt témám megkívánta az egyes vizuális közlésváltozati szakirodalmak (újbóli) tanulmányozását (például a jelekről, az építészetről, a tárgyi világról, a településtervezésről vagy a dizájnról) és bizonyos mélységű városszociológiai és szociálpszichológiai irodalom tanulmányozását egyaránt. Kimondottan a városi kommunikációról vagy a városi vizuális közlésekről feltáró szakirodalmat nem leltem, legfeljebb néhány tanulmányt. A magyar nyelvű szakirodalom nagyon szűkös és az utóbbi tíz évre vonatkozó feldolgozás alig van, angol nyelven azonban számos irodalmat és véleményem szerint színvonalas anyagokat találtam mind szociológiai mind művészeti megközelítésben. Magyar nyelven még az Építészfórum honlapja jelentett számomra jó előtanulmányozási forrást.

1. A város

A város kommunikációjában maga város - annak mibenléte, jelenségei avagy megnyilvánulásai és változása perdöntő tényező. A kérdéssel azonban az alábbiakban csak néhány, a város vizuális kommunikációja irányából szükséges szempont szerint foglalkozom.

1.1. Városiasodás és városfejlődés

Az urbanizáció következtében a falu és a város közötti különbség elmosódása figyelhető meg, egyre több falu válik várossá vagy ölt kisvárosias jelleget - a különbségek csökkenése a települések vizuális közléseire vonatkoztatva is igaz. Az urbanizáció, majd a városiasodásban bekövetkező túlzsúfoltság miatt létrejövő szuburbanizáció és ezzel együtt a városközpontok funkciójának átalakulása folyamatos és dinamikus kölcsönhatásban formálja a várost.
"Az ember által uralt, urbanizált terület használata az utóbbi évtizedek során lényegesen változott. A városokat - a fejletlen kommunikációs technikák időszakában - a helyszínekhez és eseményekhez való könnyebb hozzáférhetőségből eredő sűrűsödés alakította. A kommunikáció fejlődésével a városi ember - éppen a sűrűsödés okozta zaklatottság elől menekülve - egyre inkább nem városi, vagy nem sűrű beépítésű városi területen szeretne élni. Az automobilitás, az autóhoz való könnyű hozzáférhetőség megteremtette annak lehetőségét, hogy a városlakó napi tevékenységterétől távolabb lakjék. A városi térszerkezet átalakul, a lakosság elhelyezkedése változik, megaterek - ipari és lakóparkok, kereskedelmi központok, kulturális és sportcentrumok, vásár- és kiállítási területek - jönnek létre." (Berczik András - Molnár László: A közlekedés: a múlt kalandja, a jövő reménye? In.: Urbanisztika 2000, 185.o.)
A városok fejlődésében egymáson átható kettős tendencia érvényesül: egyrészt teljes mértékben követik a társadalmi változásokat, másrészt általánosságban és az előző szemponttal hosszútávú összhangban a folyamatos és rohamos növekedésük figyelhető meg [2].
Óriási mértékben nő a városok száma is. Az 5 millió feletti városok mennyisége az évezred utolsó évtizedében megduplázódott, ezek döntő számban és fokozódó arányban a fejlődő világban vannak.
A városgyarapodás - a szakírók szerint - a mindenkori politika érdeke is, mivel a politika hatalmi bázisa a város.
Ma kétféle alapvető városmodellt tartanak számon: az egyik típus népessége rohamosan növekszik és morfológiai adottságai miatt is helyszűkében szenved. Ez a típus a fejlődő világokra jellemző, példái Szingapúr, Honkong.
A másik típust a szétfolyó terebélyesedés jellemzi és ez a tulajdonság tendenciózus. Elsősorban Latin-Amerikára igaz, példái Sao Paulo és Mexikóváros, amelyek nagyságát jelzi, hogy kiterjedésük ma már eléri a 60-70 km-es távolságot is a centrumtól.

"A városok eddig még soha nem tartalmazták sem ilyen nagy arányát, sem ilyen sokféle fajtáját az emberi nemnek. 1950 és 1990 között a világ városainak népessége tízszeresére nőtt, felszökve 200 millióról több mint 2 milliárdra. A civilizáció jövőjét az elkövetkezendő városok és a bennük folyó élet határozzák majd meg." (Richards, 1997, 168. o)
A fejlődő országokban nőnek a leggyorsabban és dagadnak a legnagyobb méretűre területben és lélekszámban a városok. Például Mexikóváros 23 milliós az ezredfordulón. Szintre hihetetlen, de ezek az óriási méretű városok képesek fenntartani magukat. Ugyanakkor mintha elérték volna azt a természetes küszöböt, amin már nem léphetnek túl, gyarapodásuk megállni vagy legalábbis stagnálni látszik.
A kutatások azt jelzik, hogy 2025-re a világ népességének 65 %-a városokban fog élni.

Úgy vélem, hogy egy ilyen dinamikusan változó közegben a kommunikáció szerepének vizsgálata, ezen belül a városi vizuális kommunikáció mibenléte, megnyilvánulásai és hatása igen izgalmas kutatási témát jelentenek és társadalmi hatású kérdéseket vetnek fel.

A városfejlődést vizuális vonatkozásában csak az építészet és a reklám szempontjából érintem.
A városiasodás egyik leglényegesebb jellemzője építészetének - benne épületeinek és más építményeinek, tér-és útrendszerének - fejlődése. A városban minden igen gyorsan változik, talán az épületek és a településszerkezet egyes jellemzői a leghosszabb életűek. Az épületek funkcióinak változtatása a városfejlődésben szükségszerű jelenség és az épületek karbantartásával, felújításával átalakítás is együtt jár - mindez a városkép gazdagodását is eredményezheti [3]. Úgy vélem, hogy az ezirányú építészeti munkálatok közül azok a legértékesebbek, amelyek megengedik a szükséges építészeti változtatásokat és ezzel együtt lehetővé teszik az időfolyamatok visszaolvasását. Így szolgálják legjobban az építészeti alkotások közjó funkciójukat, illetve a társadalmi és egyéni identitást.
"Az építészetben a felújítás elve és a városépítésben a fejlődés gondolata ... a rend és a kompromisszum játékán alapul." - írja Venturi. (Venturi, 1986, 51.o.)
A városfejlődés során a városmagok és a városi útrendszerek látványos átalakuláson mentek át. A régi városnegyed egyszerre kereskedelmi, gazdasági, politikai, vallási és szellemi központ volt. Az igen elterjedt mai bevásárlóközpontok hasonló funkciót láthatnának el, de kontextusaik miatt képtelenek rá, hiszen az átfutó bevásárló-turizmust szolgálják. Jellemző az is, hogy a műemlékek intézményi funkcióba kerülnek, a városmagok ünnepek, felvonulások, séták, rendezvények helyszínei lesznek. A történetileg kialakult város valójában már nem él, inkább múzeumként hat. Turistalátványosság és esztétikai élvezeti cikk lett belőle.
A várost történeti létrejöttekor a közlekedés óriási fejlődése eredményezte. Az úthálózatok, útszerkezetek és -típusok virulens változatai jöttek létre és ezek egy ideig ki tudták elégíteni a szerteágazó növekedést. Mára azonban a közlekedés a nagyvárosokban saját csapdájába, saját út- és térrendszereinek fogságába szorult, nem-közlekedéssé vált. A városban az utca szerepe is sajátos változáson ment át - a későbbiekben erről külön szólni fogok.
A vizuális reklámok és más vizuális információk közlései évszázadokra tekintenek vissza, egyes változatai egyidősek a várossal magával. Úgy látszik azonban, hogy a város kommunikációjában a szótól és az írástól (gondoljunk a városi kikiáltókra és hirdetményekre) a modern korban átvette a vezető szerepet a képiség. Ennek jele, hogy a cégtáblák és céget reklámozó képes szóróanyagok, városi rendezvények és politikai akciók képes reklámjainak megdöbbentő mennyisége árasztotta el a várost. Az ilyen anyagok minden faldarabra és talpalatnyi helyre odakerülnek, tömegesen nyomják a kezünkbe őket pár perces városi utazás vagy séta alatt is - ma már csordultig telítve a városi nyilvánosság képiségét.

1.2. Város - mi is "a város"? A város értelmezése és néhány, a vizuális kommunikáció szempontjából számottevő város-metafora

A város reprezentációi
A reprezentációs felfogás szerint megítélt város-reprezentációk hatékony megjelenések. A városi életvilágokat szervezik, beépítve így a városi mindennapi tapasztalatot.
"A városi reprezentációk a stabilizáció egy formáját jelentik a fizikai leírás vizuális kifejeződéseiben (mint az építészek és várostervező dizájnerek térképei, építészeti tervei, rajzai, modelljei) és a nem-vizuális megnyilvánulásokban (mint a gazdasági és szociális politika vagy a várostervek hatósági szabályozása) egyaránt. A reprezentációk megállítják a város változó tartományait és úgy mutatják be a várost mint egy racionális konstrukciót. "A város" így lesz elemezhető és kritizálható. A reprezentációs tevékenységben ez az emulgeálószer-szerű, énkivetítő képmás-technika, csakúgy, mint az előíró szabályozás kényszerítő ereje "fegyelmezi" a városnak a veleszületett módon bizonytalan vagy ingataggá váló minőségeit. Végül is ez egy remek manőver, ami az elegáns képmásban egybeolvasztja a város-lét ellentmondó és vitatott nézőpontjait." (Kahn, Andrea: Imaging New York. Represations and percepcions of the city. In: The urban lifeworld, 2002, 237. o.)

A város egyfelől építészeti karakterével és más anyagi megnyilvánulásaival fizikailag jelen lévő valóság, illetve az ebből következő pillanatnyi gyakorlati érzékelés által leírható, tehát így nevezhető reprezentációnak, avagy (egy adott pillanatban is) reprezentációk sokaságának. A város, a városiasság másfelől a "gondolkodás révén felfogható és átformálható kapcsolatokból álló társadalmi realitás". A két városértelmezés azonban nem választható el egymástól, egymással összefüggésben eredményezi azt, amit "város"-nak szokás nevezni.

A város nyelvi fogalma
"A város megjelölésére két szógyököt is használnak a különböző nyelvek: az "urbs" és a "polisz" azonban sokak szerint szellemében is mást jelent. Az "urbs" nemcsak a pápai áldásban rokon az "orbis"-szal: a város a világnak egyféle leképeződése. A "polisz"-ban viszont megjelenik az emberi közösség is. A politikának ma is olyan formában kellene zajlania, mint ahogyan a régi görögök elképzelték: az emberek a fórumon találkoznak, hogy kicseréljék eszméiket, s közösen kifundálják, mitévők legyenek." (Lefebvre, Henri: A város jogán... In.: Urbanisztika 2000, 16.o.)
Magyarországon a város közigazgatási kategóriát jelent, ezt az elnevezést azok a települések nyerhetik el, amelyek rendelkeznek az ellátás választékának meghatározott bőségével és színvonalával, beleértve az épített környezetet is.

Város-organizmus, antropomorf város, az ember-léptékű város
"Az életben minden születőben, növekedőben, virágzóban és pusztulóban van. Az emberi életben is hasonló folyamatok mennek végbe. Az építészet és az urbanizmus azok az eszközök, melyek révén az emberek saját életük kereteit hasznosan alakítják ki, ezért a leghívebben fejezik ki egy társadalom anyagi és erkölcsi értékeit. Az élet szabja meg a gondolatot: a születés, a fejlődés, a virágzás, a pusztulás. Az élettan szókincse nagyon is kapóra jön az építészetnek és az urbanizmusnak; az "élő" építészetnek és urbanizmusnak egyaránt biológiai sajátosságai vannak. Biológia uralkodik az épületek alaprajzában és metszeteiben, az hangolja össze a tömegeket, tartja szem előtt a részek funkcióját, a biológia biztosítja a közlekedés nyugalmát és harmóniáját. Az élet belülről kifelé fejlődik, megnyílik a fénynek és kitárul a térnek. Az építészet és az urbanizmus ezt az egységes szabályt követi: belülről kifelé mutató szabály ez, amely szigorú rendet teremt maga körül. Valóban, ilyen felismerések birtokában az építés birodalmát a hasznos célok érdekében egyesített elemek jellemzik, melyek mindegyike megannyi szerv, akár a természeti szervezetekben." (Le Corbusier, 1968, 42. o.)

Az ember természeti lény. A várostervezésnek feladata, hogy megteremtse azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével az ember az alapvetően mesterséges városi környezetben nem csak mesterséges körülmények között tud élni. Ezt pedig a saját képére formálással tudja a legjobban elérni.
Az ember közösségi lény. A várostervezés és a működő városban a városvezetés feladata, hogy a városfejlődésben bekövetkezett elidegenedés jelenségét csökkentse, vagyis a közösségek túlélését és megmaradását, illetve szerveződését segítse. Ennek egyik fő összetevője, hogy az otthonosság érzete jelen legyen a város-organizmusban. Az otthonosságnak - amely Benton MacKeye "hability"-je által került be az építészeti gondolkodásba - lényeges ismérve a harmónia érzete, amely a helyhez kötődésből és a tágasabb környezettel való kapcsolattartásból származik. Létrejöttének biztosítéka lehet az a városforma, ahol a nagyváros sok kisebb, még emberléptékű város konglomerátuma, szerves együttese. A közös kulturális identitásjegyek is az otthonosságot erősítik, ilyenek a városrész lakói által használt kávéház, az utcabál vagy az utcai vásár.
Az ember antropomorf tulajdonságokkal ruházza fel a várost. "A város arculatát a közterület állapota, a pályák színvonala, a járművek esztétikája, a forgalom lefolyása, a város hangulatát a közlekedés megbízhatósága, minősége, káros hatásainak minimalizálása alapvetően befolyásolja." (Berczik András - Molnár László: A közlekedés: a múlt kalandja, a jövő reménye? In.: Urbanisztika 2000, 190.o.)

A város élő szervezethez való hasonlítását még számos más, vizuálisan értelmezhető jellegzetessége kínálja. Most csak egyet említek, a magasból szemlélt város látványát. A felfelé törekvő nagyvárosokról készített légifelvételek azt mutatják, hogy a város, mintha élőlény lenne, úgy robban ki a felhőkarcolók katonás rendjének rácsozatából, mintha így akarná szétoszlatni a mélyben eluralkodott árnyékot.

Város-szövet
A város szövete - egy elterjedt metafora. Az összetartozó egység fogalmazódik meg benne, ahol a szövedék egyfajta élő struktúraként értelmezendő. Az urbánus társadalom tartóvázát a szövedék csomópontjai jelentik, amelyek a gazdaság, a társadalom, a kultúra.

A város, mint utca
Azt mondják, a városnak az utak, azaz a közlekedés artériái adnak életet. Az utcai élet a szimbóluma az urbánus életnek, ez ad izgalmat és feszültséget, teremt kihívásokat. A városi ember életének jelentős része, tevékenységeinek sokfélesége az utcán zajlik vagy az utca nélkül elképzelhetetlen. A város szörnyű "találmánya", a hajléktalan ember pedig a szó szoros értelmében ott éli le és éli meg teljes életét.
A városban a helyek az idő teljességét, az utcák az élet teljességét adják.

A város-dinamika - a változó város
A dinamizmus a város minden elképzelhető mozzanatában jelen van. Általánosan vett és egyetlen emberre vetített napi és naptári éves életében ugyanúgy, mint évszázados vagy évezredes távlataiban. Belső viszonyrendszereiben ugyanúgy, mint a környezetéhez való kapcsolatában. Az otthonban (a személyes térben), a közintézményekben és az utca nyilvánosságában egyformán. A látványokban megélt hatásokban és a cselekvésekben egyaránt.
Most csak egyetlen aspektust, a térrel való bánást, a város-tér pulzálását ragadjuk meg. Egyrészt ugyanis a város felfelé törekszik, hogy minél kisebb alapterületen minél több ember élhessen, másfelől azonban - a megfelelő környezeti adottságokkal rendelkező esetekben - azt látni, hogy a magasépítészet egyre kevesebb szerepet játszik a városokban. Először a metropolisok elkezdik felemészteni a zöldövezetüket, majd elkezdődik egy szuburbanizációs folyamat: a város óriási, laza szövedékű területen szétfröccsen. Ezt pedig az új információs technológiák és infrastruktúra tette lehetővé. A hatalmas, újonnan létrejövő szuburban zónák széleskörűen felszerelt élőhelyei az embernek, "technoburb"-ok, ahonnan nem szükséges beutazni a "gazdaváros"-ba. A fölfelé tartó folyamat után ez egy kifelé tartó irányultság, ezért tehát sok építész vallja, hogy újra kell gondolni a helyeket, amiket az ember mindezidáig megépített magának [4].

A város, mint ember-burok
Az embert környezeti burkok veszik körül és ezek vertikális-horizontális együttműködése az identitás és az otthonosság egyik legfontosabb összetevője. Ebben a burokrendszerben a város kitüntetett szerepet játszik, mivel az ember kollektív létének közegét jelenti.
"Az első réteg - környezeti világunkhoz való kapcsolódásaink tekintetében - a saját bőrfelületünk...
A második burkot ruházatunk képezi...[5]
A harmadik rétegnek az architektúra világa tekinthető. A burkok egymásutániságában - az architektúra léptékében - a védelemre szoruló emberi lény immár nemcsak fizikailag "distanciálódott" az őt óvó térbeli felületektől, de le is vált ezekről. Az építészeti dimenziók közepette megjelenő funkció - vagy feladat - hasonló ugyan az előzőekhez, az individuumról levált "statikus" elemek azonban itt már testünktől térben eltávolodva, a külvilág gyakran fenyegető természeti-társadalmi erői elleni stabil védőpajzsokként, egyben helyhezkötött "orientációs" bázisokként is szolgálják létfenntartásunkat.
A negyedik rétegnek, az urbanisztika témájába illeszkedőnek már " szuper-architektonikus" jellege van. Ennek és az ezt követő regionális, országos, majd globális, sőt kozmikus nagyságrendeknek mégannyira komplex szakmai megközelítései is már jóval nehezebbeknek bizonyulhatnak, hiszen labirintusszerű térbeli szövevényeikkel, egy-egy életet sokszorosan meghaladó időléptékeikkel XX. századi emberi tudásunk is csak nehezen, igen töredékesen birkózik meg." (Vidor Ferenc: Huszonegyedik századi urbanisztikánk feladatai. In.: Urbanisztika 2000, 1999, 81.o.)

A város-konstrukció, a város rétegei
A város mint környezeti szerkezetének része:
"A központosító és újraelosztó gócok, a cserét lebonyolító városok - mint irányító korongok - a nagy átmenő utak kereszteződéseinél fekszenek. Helyük ősidők óta meghatározott, mert az utak a vizek folyását követik, melyekkel együtt haladnak a völgyfenéken. Először a gyalogos taposta az utat, majd a lovak és az öszvérek. A csatorna, a vasút, akárcsak a középkor királyi útja vagy a modern gépkocsisztráda, lényegében ugyanazon a nyomon halad. És bizonyos helyeken, melyek ugyancsak sorsszerűek, két út keresztezni szokta egymást. Néha több. Jelentős pontok ezek, előre meghatározott pontok. A nyersanyag felhalmozódás helyei és az elosztás központjai. Az ilyen kereszteződéseken alakultak ki a csere lebonyolítására szolgáló helyek: várak, székhelyek, városok, fővárosok stb. Itt gyűltek össze a kereskedők s bankárjaik, valamint a gondolatcsere üzletfelei: a tudósok és a tanárok, meg azok, akik az életet oly módon fejezik ki, hogy attól még elvontabbnak tetszik: a művészek. Egészen természetes, hogy az igazgatás is a sugaras-gyűrűs központokban ütötte fel székhelyét." (Le Corbusier, 1968,14. o.)

A város mint magassági konstrukció:
A magas épületek a kortárs építészet felkiáltójelei. Az emberi ambíció jelei, ahol a lakás-repülőgépek mint acél-üveg üzenetek fúródnak bele az égbe. Az ember büszkeségének jelei is és koronaként írják körül a várost, vertikális energiákat sugározva meghatározzák az égre kirajzolódó város-sziluettet. A vertikális építészet iránti érdeklődés - úgy látszik - nem csökken, szédületes egymás utániságban épülnek a magasépítészetre alapozott városok szerte a világon, de különösen a Csendes-óceáni térségben.
A városok magassági kiterjedésükben hierarchikus rétegezettségűek. Az egyik szint a járda és az ahhoz kapcsolódó szemmagasság szintje, vagyis az utca szintje. A másik a föld alatti réteg: földalatti állomások, autóparkolók, csatornák. A harmadik a magasra emelt területek rétege: felüljárókkal, magas utakkal és vasutakkal, sokemeletes lakóházakkal, szórakoztató- és bevásárló központokkal. A negyedik pedig a legmagasabb pontok szintje: felhőkarcolók és tornyok irodákat, távközlést, kilátást szolgáló magassága.
Ha elképzeljük, hogy magassági irányban elvágjuk a várost, egy keresztmetszetet kapunk vagy éppenséggel egy tengelyt, ami mentén a város különböző módokon látható (a titkolt vagy elhallgatott és elhanyagolt csatornáktól a kevesek által megtapasztalható adótorony csúcsáig). A keresztszelvény a vízszintes síkok összekapcsolásának helyszíne, gerince is, ahol lépcsők ezrei vezetnek, mozgólépcsők visznek vagy felvonók röptetik az embert a szintek között. (City Levels, 2000)
Akik a nagyvárosokban élnek, azoknak ez magától értetődő és minden nap komplex útvonalakat járnak be a fel-le- és keresztül hatoló irányokkal, átküzdve magukat a különféle rétegeken.
Az épületek közötti és alatti helyek és a különböző szintek különbözőképpen láttatják a várost és önmagunkat.

A városról az ember olyan eszményképet alakított ki, amely a rendezettség fogalmához kapcsolódik. Mind fizikai valójában (és ezzel egy vizuális jegyhez, a szerkezethez vagy konstrukcióhoz, illetve a kompozícióhoz jutunk), mind a városi élet szabályozását illetően.

Az ellentmondásos jelenségek alapján felmerülő kérdések: a mai város mennyiben konstrukció és mennyiben dekonstrukció, valóban rend uralja-e vagy inkább a káosz ...

A város mint komplex rendszer
A város egy komplex rendszer. Komplexitását több alrendszer párhuzamos és átfedésekkel történő működése, rendszerszerűségét pedig az egység gyanánti összetartozás jelenti. Mint komplex rendszernek vannak rögzített és változó részei. Ugyanakkor a rögzített elemeket egy nagyobb élő rendszer is tartalmazza.

A város strukturált életében együtt van a demokratikus kormányzás, a politikai szervezetű megközelítés és a hierarchikus rétegek komplexitása; másrészt a szociális, a területi és a gazdasági vonatkozások komplexitása; harmadrészt a városi társadalom, a kultúra és a kommunikáció komplexitása; negyedrészt a magánélet (az intim szféra), a közélet és a fizikai hely komplexitása; ötödrészt a városi tárgyi-fizikai világ vizuális megnyilvánulásainak és a nem fizikai megnyilvánulások vizualitásának komplexitása, illetve a vizuális és a nem vizuális szféra komplexitása.

"A vizuális környezet nem egy elhanyagolható választás a fogyasztói világban; az életünk nélkülözhetetlen minősége, ami nem mérhető a gazdaság mennyiségi mutatóival. A szegénység széles körben elterjedt a világon, de jelentős különbség van az U.S. lepusztult szegénynegyedei és a világszerte létező falvak nagyszerű világa között. A különbség nemcsak a vizuális minőségből ered, hanem a társadalmi összetartozásból, a kulturális összefüggésből és a világegyetemmel való összhangból is. A vizuális minőség az igazi közösség egy aspektusa és reprezentálja a szociokulturális integráció sok más rétegét is." (Lozano, 1990)

"A fenntartható város

A Jogos Igényeket Kielégítő Város, ahol az igazság, az élelem, a védelem, az oktatás, az egészség és a remény az emberek alanyi joga és ahol minden ember részt vesz a kormányzásban;
A Gyönyörködtető Város, ahol a művészet, az építészet és a táj serkentik a képzeletet és megmozgatják a szellemet;
- A Kreatív Város, ahol a nyitott gondolkodás és a tapasztalat mobilizálja az emberi ötletesség teljes tárházát és megengedi a gyors reagálást a változásokra;
A Környezetre Figyelő Város, amely minimalizálja a környezetre kifejtett negatív hatását, ahol a táj és az építészeti forma kiegyensúlyozott és ahol az épületek és az infrastruktúra biztonságosan és hatékonyan használják az erőforrásokat;
A Könnyű Kapcsolatteremtés Városa, ahol a nyilvánosság világa ösztönzi a város társadalmát és elősegíti a társadalmi mobilitást és ahol az információcsere mindkét formája létezik, az emberek közötti közvetlen és az elektronikus is;
A Kompakt és Többközpontú Város, amelyik megóvja a vidéket, összpontosítja és integrálja a közösségeket a szomszédságokon belül és maximálisra növeli a közelséget;
A Sokféleség Városa, ahol a tevékenységi körök széles skálája mozdítja elő az élénk közéletet és eredményez elevenséget, ad ihletet." (Rogers, 1997, 168. o)

A fenntartható városban a városfejlődés nem növekedés, hanem életminőség javulása a lakáshelyzettől a természeti, építészeti és kulturális környezetig, ezek színvonalának emelésével.

Egyébként pedig:
Igen nehéz vállalkozás az általában vett városról kijelentéseket tenni.
Elgondolkodtató, hogy lehet-e "a város"-ról beszélni, amikor koronként is és földrajzilag is annyira mást jelent mind a személyek -a városlakók vagy polgárok mentalitása- irányából, mind az építészeti anyagok és szokások avagy stílus miatt. Így hát a város értelmezése társadalom-, hely- és korfüggő, mint ahogyan a modern város értelmezése elválaszthatatlan a modern ember értelmezésétől.

2. A városi kommunikáció változatai. Kísérlet a város mint társadalmi-gazdasági-ökológiai-művészeti formáció kommunikációjának meghatározására

A városfejlődés és a kommunikáció fejlődésének kapcsolata
A korlátozott kommunikációs technológiák idején és a közlekedés korábbi szintjén az volt a szükséges, hogy az emberek együtt legyenek minél kisebb kiterjedésű helyeken. Így a városok magassági irányokban terjeszkedtek és óriási mértékben megnövekedett a népsűrűség.
De most a globális gazdaság korát éljük és szinte semmi különbséget nem jelent, ha a velünk egy szobában lévő emberekkel akarunk kapcsolatot teremteni vagy akár más időzónában élőkkel. Az elektronikus kommunikációs lehetőségekkel másodpercek alatt leküzdünk óriási távolságokat. Ez az új kor a városépítészetben nem a szintek egymásra halmozását igényeli, hanem más, új modelleket kíván - mint például a korábban említett városkonglomerációk.
A fejlett telekommunikációnak és a telematikának nincs helyigénye. A polgár számára az ilyen hálózat szinte teljesen láthatatlan. Beleszól a város életébe, de nem válik klasszikus értelemben vett közművé és nem érhető el minden réteg számára.
"A városok alapvetően az emberek közötti kölcsönhatások, illetve a kommunikáció elősegítése érdekében fejlődtek. A város és a telekommunikáció, valamint a tér és az idő közötti kapcsolatok lényege, illetve ellentétes, de mégis egymásra épülő komplementer jellege úgy foglalható röviden össze, hogy míg a város fő funkciója az idő legyőzése a tér segítségével, addig a telekommunikációé éppen megfordítva: a tér legyőzése az idő segítségével. A városok esetén a fejlesztési cél a kommunikáció megkönnyítése a térkorlátok minimalizálásával, az időkorlát legyőzése érdekében, a kommunikáció esetén pedig hasonlóan a kommunikáció megkönnyítése, de fordítva: az időkorlátok minimalizálásával, a térkorlát legyőzése érdekében." (Lukovich Tamás: "Fogyasztok (és kommunikálok), tehát vagyok". In.: Urbanisztika, 97.o.)

A mai városra jellemző kommunikációban a nyilvánosság különös szerepet kap,
mivel a város nyilvánosságában a csendes névtelenség eltűnt. Egyfelől mi magunk mutatjuk meg személyes világunkat mindenki számára - a mobiltelefon tette ezt, amit lépten-nyomon használunk az utcán, de akár egy autóbusz közös terében is. Másfelől a külvilág tör be személyes területünkre: a tolakodó reklámok (a szemünket bombázó és a kezünkbe nyomott szóróanyagok formájában) és a nagyon sokszor ugyancsak tolakodó kéregetők és utcai árusok képében. (De ez figyelhető meg egyes cégek magánszféráiban is: az üzletközpontokban eltűnt az üzletek intimitása, mert felolvadt a "center" nyilvánosságában és óriási terében, mint ahogyan a forró aszfaltra kitüremkedő éttermi-kávéházi belterek és az üzletek kiömlő árukínálata is közszemlére van bocsátva.)
Úgy tűnik, a személyes (és cégszerű magán) szféra összemosódik a közszférával.
A kommunikáció színterei - még a városvezetés szempontjából is [6] - a városban egytől-egyig a nyilvánosság területei lettek.

A városban az emlékezet (avagy az emlékeztetés) is egyfajta kommunikációs terület,
amikor is a városlakó (és a városlátogató) a történelmi-társadalmi-kulturális múlttal kommunikál.
"A városok az emlékezet lerakodóhelyei és egyfajta megszövegesítései." (Sandercock, Leonie: Kozmopolisz felé - utópia építés alatt. In.: Urbanisztika 2000) A városlakó ember helyszínekhez, házakhoz, városi környezethez kötődő élete értelemmel és jelentéssel ruházza fel ezeket a helyeket, így lesz a városkép az egyéni és a közösségi emlékezet tára.
Az előzőekben leírt személyesség-vesztés alól az emlékezet vonatkozásában az emlékmű-szobrok, a műemlék-épületek és a megőrzött településmagok képviselnek kivételt. Ezek úgy tudnak nyilvánosak és mindenki számára hozzáférhetők lenni, hogy közben személyes kapcsolódásokkal telítődnek.

A város-egészben a vizuális befogadó szerepből következő kommunikációs mozzanat
A város polgára vagy a turista, vagy absztraktabban: egy ember, embercsoport vagy akár a városlakók egésze egyfajta befogadó szerepben, azaz résztvevőként kommunikál a város látással felfogható jelenségeivel, közöttük is elsősorban a vizuális közlésekkel. Erről általános megközelítésben a következő fejezetben lesz szó. Most csak az emlékezettel kapcsolatban beszélek róla. Az emlékművek, műemlékek esetében a befogadó ugyanis történeti kontextusba helyezi magát és egyúttal aktualizál is. Történeti kontextusa a saját élet korábbi, már megélt és így megtanult vagy csak ismeretként megtanult szakasza. Az aktualizálás pedig a helyhez és időhöz kötött használat maga - áthatva az identitás érzetétől és eszmeiségétől [7].

A város belső kommunikációja egy cirkulációs rendszerben ragadható meg
Olyan kommunikáció ez, amely egyben a városi polgár (aki munkás vagy otthontalan, vagy hivatalnok, vagy üzletember, vagy művész és így tovább) és a város különböző összetevői, megnyilvánulási formái között (a város más polgárai, a városvezetés, a városi intézmények és infrastruktúra, a munkahelyek, a kereskedelem, a közlekedés, a kultúra és a szórakozás helyei és irányítói, a városi művészet jelenségei, a szomszédság, városi érdekcsoportok, stb.) egymással többszörös összekapcsolódása is, és amely a legkülönfélébb városi tevékenységekbe ágyazottan zajlik.
A város kommunikációja minden kiválasztott mozzanatában is kommunikáció, melyek ráadásul szintén kölcsönösen összefüggenek. Nézzünk rá egy példát. Legyen célzott tevékenység a bevásárlás, ami (mert miért ne) egy korunkra jellemző komplex bevásárlóközpontban történik. Hozzá közbeiktatott tevékenység elsősorban a közlekedés (de még számos más lehet). A bevásárláshoz vezetően és a bevásárláskor lezajlott interakciókban és helyzetekben résztvevő elemként szerepel az út, a járművek és a bevásárlóközpont épülete, ezek bútorai, díszítményei és jelei, reklámjai (amik egyébként vizuális alkotások) és még bizonyára számos más mozzanat a bevásárlószatyortól a pánztárcáig, az eladó ruházatától az arcjátékáig. Mindezekből pedig a városra és a városlakóra jellemző kommunikációk helyzeteinek, szituációinak, eseményeinek sokasága bontakozik ki.

A városi kommunikáció egyfelől a városi léthez és élettevékenységekhez szükséges információ áramlásán és áramoltatásán alapuló kapcsolatrendszerek együttese, másfelől pedig a kommunikációs megnyilvánulások városra jellemző módjainak összessége; a város szerves részeként létező személyek, tárgyak, érzékelhető jelenségek és szervezetek részvételével zajló kölcsönös viszonyrendszerekkel jellemzett kommunikáció.

3. A városbeli vizuális közlések összefoglaló áttekintése és kontextusaik

A város komplex és kommunikatív rendszerében a következőkben egy olyan metszetet szeretnék megadni, ahol a vizuális megnyilvánulások - nevezzük őket az egyszerűség kedvéért vizuális közléseknek - és így a vizuális kommunikáció lehető legtöbb változata figyelhető meg.

3.1. Élethelyzetek a város komplexitásában

A város vizuális közlései és más vizuális jelenségei elsősorban az alábbi komplex élethelyzetekben kerülnek kommunikatív szerepbe, illetve lesznek a kommunikáció résztvevői.

3.2. A város vizuális megközelítésének kétféle módja

A városi kommunikációban a vizuális jelenségek kétféleképpen vannak jelen: mint vizuális hatások és mint vizuális közlések. A vizuális hatások a látási érzékletek által generált, a pszichikumban létrejövő érzelmi-jellegű mechanizmusok. A vizuális közlések az emberalkotta képi világ objektivációi, anyagban rögzített képalkotások. A vizuális közlések alkotója számol a vizuális hatásokkal, a befogadó pedig nem tudja a vizuális hatások alól kivonni magát.
Önként adódnak a kérdések: vajon a város közegében milyen jelenségek által kiváltott, mely vizuális hatások a hangsúlyosak, a vizuális közlések közül melyek a dominánsak, mindezek mit jelentenek vizuális kommunikációként és hogyan alakítják a kommunikatív helyzeteket?

Vizuális hatások
A vizuális észlelésben a vizuális elemek a forma, szín, vonal, felület, pont, fény. Ezek minőségei, térbeli és időbeli viszonylatai, szerkezeti rendszerei pszichikai hatásokat váltanak ki a nézőben. Az ingereket az ember azonban nem passzív módon fogja fel, hanem minden esetben érzelmi-esztétikai töltésű válaszokkal reagál, úgymint hangulatiság, tetszés. A hangulatisághoz (vidámság és szomorúság, dinamizmus és nyugodtság, feszültség és kellemesség, otthonosság és idegenség) sok esetben az "olyan mintha érzései", "érzet-illúziói" és "áthallásai" társulnak. A vizuális hatások részben általános érvényességek alapján jönnek létre, részben kor- és kultúra, illetve neveltetés-függőek. A második esetről mondhatnánk azt is, hogy a szociokulturális környezet az általános érvényességet fokozhatja vagy elnyomhatja. (Például a vizuális kontrasztok általában feszültséget ébresztenek az emberekben, egészen idegesítők is lehetnek. A színezeti kontraszt, avagy a túlzott színesség azonban egyáltalán nem vált ki ilyen hatást a cigány emberekben, akiknek hagyományai miatt ez beleivódott a mindennapi életükbe.)
Az általános elvárásoknak megfelelő vizuális jelenségeket nevezhetjük prototípusoknak. Így megállapítható, hogy az észlelt tárgy, látvány vizuális jellemzői és a prototípus példa ugyanazon jellemzőinek értékei (az alapértékek) közötti eltérésből ered az érzelmi válasz.

"Arnheim szerint a szervezett észlelés folyamatának egyik összetevője a hasonlóság alapelve, innen tovább halad a megismerés az alkotókomponensek viszonylatok szerinti kapcsolódásai és egyesülései felé. Ezek a komponensek: méret, hely, szín, irány és forma, a kapcsolódásban pedig kezdve a legegyszerűbb szerkezettel.
Vagyis a sémákhoz hasonló alacsonyabb rendezettségű, egyszerű szerkezeteket tartalmazó vizuális üzenetek észlelése sokkal gyorsabb, mint a magas-rendezettségű, mintázatukban változatos vizuális üzeneteké. E szerint az észlelési alapelv szerint elsőként a strukturált (nemdimenzionált) karakterjegyeknek mint minőségek felfogása következik be, majd a folyamat következő lépése a növekvő számú, speciálisan formált (dimenzionált) karakterjegyek mennyiségi felfogása. Az, hogy az urbánus formák ilyen érzékeny reagálásban kötődnek a szekvenciális észlelési szükségletekhez a populáris dizájn nagy sikerét eredményezi.
Az urbánus formák fizikai világa és az emberi lények közötti viszony az észlelés és a kogníció vizuál-pszichológiai folyamatával kezdődik, de nem végződik azzal. Az a módszer, amiben a szemünk és az agyunk funkcionál, egy univerzális folyamat; amit észlelünk, a társadalmunkban és kulturánkban megszerzett múlbeli tapasztalataink sokaságától függ. Az emberek az elraktározott kategorizációik szerint érzékenyek az épített környezetre, a szerint, ahogyan az előző tapasztalataik meg vannak szerkesztve és a befogadott megerősítések szerint. Más szavakkal: a kogníció kulturálisan behatárolt." (Lozano, 1990 - Vizuális jelenség vagy mozgalmasság című fejezet, 260. o.)

Az előzőek értelmében elmondhatjuk, hogy a város vizuális értelmezésében alapvető szerepet játszanak a következők:

a) jelentési egységek - ilyenek a motívumok és alapformák (mint görbe vonal, vörös szín),
b) alaki egységek - mint épület-egészek és utcák, terek térisége és irányultságaik,
c) alaki együttesek és a település-egész.

A városképben az építészeti együttesek, az épületek és utcák formái és térisége fejtik ki a legnagyobb erejű vizuális hatásokat az emberre - nem véletlenül, hiszen a város mibenlétének lényege az építettsége. A térhatás nyitottságot vagy zártságot sugall, ha forma- és térszervezés megmutatja a belsőt vagy elkeríti, óvja azt. A tér kifelé irányul vagy kintről befelé hívogat, a befelé terelő hatás a közösségit hangsúlyozza.

1. ábra: Az építészeti formáltság a magával vonzott tér hatását is meghatározza. A képen látható Művelődés Háza tere hívogatva kinyílik, ezzel is a közösségi funkciót hangoztatva, amit antropomorf formavilága még erősít is (Sárospatak, Makovecz Imre 1982)

A szem végigjárja az építészeti formákat, a formák pedig valósággal elcsábítják a szemet.
A posztmodern építészetben Venturi a modern építészetnek ellentmondó érveket vall, amikor elveti a formák homogenitását. "A többértelműség és a feszültség mindenhol jelen vannak az összetettség és az ellentmondás építészetében. Az építészet: forma és szubsztancia elvont és kézzelfogható, az építészet jelentése belső jellegzetességeiből és sajátos összefüggéseiből fakad. Az építészet elemeit mint formát és szerkezetet, mint textúrát és anyagot érzékeljük. Az építészet közegére jellemző többértelműség és feszültség forrásai ezek a változó, összetett és ellentmondásos kapcsolatok."
(Venturi, 1986., 26.o.)

A mai városban az épületek sűrű tömegébe zárt utcák, a rajtuk áramló töméntelen jármű és ember tényleges fizikai sűrűséget és a zsúfoltság pszichikai érzetét eredményezi.
Ehhez társul az a hatás, hogy a kortárs városok telítettsége elnyomja a horizontális megnyilvánulást, csak a magasság és mélység vertikális látványa állt rendelkezésünkre. De ezt a vertikalitást - ami kétségtelenül lehet felemelő és magasztos hatású - mindig megkeseríti valami nehezen megfogható érzés, az otthontalanság gondolata, valaminek a hiánya.
A városban a túlfokozott szervezettség, a végletesen kimódolt tervezettség [8] is az otthonosság ellen hat. A szabályozottság váltja ki ezt a hatást. Venturi az előbb idézett Az összetettség és ellentmondás az építészetben című könyvében felmagasztalja a spontán formálódott, kommersz környezetet. Ilyenek például a reklámokkal zsúfolt főutcák, amelyek egyfelől tolakodóak tudnak lenni, másfelől azonban szabadon burjánzó organizmusuk mégiscsak jó hatással van. Híressé vált az ezzel kapcsolatos mondása: "Is not the Main Street almost all right?" - "Hát nincs a Főutcával majdnem minden rendben?" Azt vallja, hogy olyan épületeket kell tervezni, amelyeket az emberek szeretnek. Eszméje, hogy olyan építészetet kell csinálni, amely nem kirekeszt, hanem befogad, nem uralkodik, hanem alkalmazkodik, olyant, amely összetett és ellentmondásos. (Venturi, 1986)

Úgy gondolom, a mai város közegében a jellegzetes látványokból az ember által kivont vizuális absztrakciók alapvetően a dinamizmus érzetét keltik és feszültséggel telített érzelmeket váltanak ki.

Vizuális közlésváltozatok
A vizuális közlések a városban nem mások, mint az ember városteremtő és -formáló vizuális alkotásai. A város számos, összefüggő rétegben és többféle léptékben vizuális közlések sokaságából áll. Másféle megközelítésben: a város egészét és a város egyes élethelyzeteit, illetve kommunikációit vizuális közlések váza tartja. Stabilizálja a várost a mobilitásban, miközben a vizuális közlések (vagy alkotások) összessége a város anyagi fixációját eredményezi.
Ilyen vizuális közlések az építészeti megoldásokban tettenérhető térszervezés és maguk a funkciókhoz kötött építészeti formák és terek; köztéri szobrászat és utcabútorok; a tájékozódást szolgáló és információkat közlő jelek és jelzések (cégjelek, útirányt jelző és közlekedést szabályozó jelek); a reklámok (ennek cégjel- vetületei, illetve a belső tartalmak kifelé vetítései -mint egy áruház termékei a kirakatban vagy egy mozi, színház műsora).

3.3. Városi vizuális közlések és legfőbb kommunikatív jellegzetességeik

Elsőként nézzük meg a város vizuális közléseit egy összefoglaló ábrában:

Az áttekintés nem tud teljeskörű lenni - szinte azonnal meg tudunk még nevezni olyan közléseket, amelyek fellelhetők a városban. A szöveges ábra azonban jelzi, hogy a vizuális közlésváltozatok közül itt csak azokkal foglalkozunk, amelyek leginkább meghatározzák a város életét.

Dizájn
A dizájn a) olyan elrendezéseket jelent, amely a formai jellemzőket és a használhatóságot helyezi előtérbe, b) olyan arculatot vagy stílust jelent, amit arra hivatott szakemberek (arculattervezők vagy "stylerek") hoznak létre, c) olyan tevékenységi kört jelent, amelyben a természetes állapotában lévő anyagot tárggyá, környezeti jelenséggé alakítják.
A dizájn által formált jelenségek, tárgyak szinte minden változata bekapcsolódik a város életébe és formálja azt. A használati tárgyféleségek dizájn teremtette világából ott vannak például az építmények, a járművek, az utcabútorok vagy akár a városi ember öltözködése, a gyakorlati céllal használt szimbolikus jelek és jelrendszerek közül a közlekedési jelek, a tájékoztató jelek, a cégjelek. Az épületek és az utcabútorok összehangoltsága a város arculatát - vagy legalábbis annak nagyon fontos összetevőjét - adja, az épület-reklám-cégjel hangoltsága kifelé mutatja a cég arculatát. Talán magának az emberi testnek a megformálása szempontjából nem tudunk speciális városi jellegzetességet kiemelni, de vélhetően nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a frizura vagy a smink és testékszerek extrém változatai inkább a városlakókra, azok egyes rétegeire jellemzők, semmint más településformák lakóira.

A globális világban a dizájn is uniformizált. A világpolgárság érzetét keltik a globális kapcsolatok, de bármilyen jól formáltak is a multicégek arculatai, valójában nagyon is beszűkült rendszerek, hiszen csak saját világukra érvényesek. Egy vezetési tanácsadó, egy számítástechnikai szakember vagy egy felkapott szórakoztatóipari munkatárs sokat és gyorsan utazik a világ minden tájára. A saját közegében mozogva ugyanaz a szabványkörnyezet veszi körül a repülőterek, hotelláncok és gyorséttermek világában.

Településszerkezet, térszerkezet, utak rendszere
A városban a legfontosabb szerkezetformáló elem az utak rendszere, ezen belül is a főútvonal elhelyezkedése és szerepe.
Ami vidéken közút volt, az a városi területen civilizált úttá vált. A város főútja egyszerűen a közút folytatása a városban, ahol a mindennapi tevékenységek tömörülnek egy gerincoszlop mentén.
Valójában az út a legkiválóbb városi találmány, ami egy térbe szervezi a mozgást és a helyet a közlekedésen és a helyi tevékenységeken keresztül, illetve elvezet a munkahelyekre, a lakásokhoz és a templomokba. (Lozano 1990, 225. o.) Az útszerkezet eredendően a terület morfológiai jellegzetességeihez kapcsolódik, a modern technológia azonban egyre több változatát produkálja a felszíni adottságokat kiküszöbölő hidaknak, az mély- és magasutaknak.
A város útszerkezetében az egyenesek és a gyűrűk, azaz általában a szabályosság vált a meghatározóvá. Ha ehhez még geometrikus-szabályos építészeti formavilág is társul - mint ahogyan nagyon sok városban látjuk - akkor a teljes térszerkezetben vagy településszerkezetben érvényesülő, korábban már emlegetett túlszabályozottság közérzetre kifejtett negatív hatása áll elő.

A városban a térszervezésnek igen jelentős befolyása van az élethelyzetek bonyolítására.
"Láthatólag a nagyrészt gyors és nem tudatos preferenciadöntésekben a megpillantott tér és annak jellemzői azonnal kiértékelődnek. Ezt a gyors kiértékelést nagyban befolyásolják a hely funkcionális lehetőségei. Vagyis az adott helyre való bejutás, információszerzés és a tájékozódásfenntartás lehetőségének jelzései mindig alapvető attribútumokként jelennek meg." (Crozier 2001, 30. oldal; ahol a szerző Kaplan, 1985-ös kiadású The analysis of percepcion via preference: A strategy for studying how the environment is experienced című könyvére hivatkozik.)

A város mesterségesen létrehozott térbeliség, ami az élet keretét adja egyénnek és társadalomnak, ebből következik, hogy a térszerkezet sokoldalú jelentőséggel bír a város életében. Különös tekintettel a lakóövezetekre még a viselkedési formákat is erőteljesen befolyásolja [9].

2. ábra: A Lakeshore Drive Chicagoban. Tervezte Mies van der Rohe

Épületek és más építmények
Elsőként is sietek kijelenteni, hogy az egyes megtervezett épület, építmény a városban többé már nem értelmezhető önmagában, mivel felépülésével a települési szövet részévé válik és a teljes épített környezettel új minőségként jön létre.
Kiindulási alapom a városi építészet olyan taglalása, amely az építmény típusok jelentősebbjeit veszi sorra, megpróbálva az urbánus befoglaló háló alatt kezelni a témát.
Az épület is építmény, falakkal és tetőzettel behatároltság jellemzi. A város épületei tehát azok, amelyek fizikai zártságuknál fogva egyfajta magánszféra-jelleggel bírnak. Ez direkt értelmezésben így van a lakóépületeknél, de tágabb értelemben így igaz a közcélokat szolgáló épületekre is. Ezek ugyanis funkciójuk révén és cégtulajdonosi hovatartozásukkal bírnak bizonyos intim vonásokkal. Egyúttal megkockáztatom, hogy a "nem épületek" közösségi felhasználásuk mellett a középületeknél erőteljesebben hordozzák a nyilvánosságot, a vele járó esetenkénti szabadossággal együtt.
Épületek a városban: lakások, kereskedelmi- és vendéglátó épületek (illetve helyek), irányítási, financiális, egészségügyi és utazási szolgáltató intézmények épületei, művelődési intézmények épületei, szakrális épületek.
Más építmények: utak, felül- és aluljárók, félig nyitott utasvárók, közterek, hidak, stadionok, sportpályák és uszodák, tornyok.
Természetesen minden városban számos olyan építményt találunk, amelyeket a kategóriák és funkciók egymásba szövődése jellemez.

A dolgozat nem vállalhatja fel az építmények magyarázatait. Kiemelt jelentőségénél fogva szólni kell azonban az utcáról.
Az utca-építmény egy nomád hely, olyan, mint egy átmeneti tábor két helyszín között, összekötő kapocs szerepét látja el a város életében. Egyrészt innen mehetünk lefelé és innen juthatunk felfelé, másrészt az utca segítségével jutunk el a város más pontjaira és kapcsolódunk a város külső körzeteihez. Ugyanakkor másféle értelemben is kapcsolódási terület: összekapcsolja a privát és a nyilvános szférát. (Zhen, Chen: Két város. In.: City levels, 2000, 65. o.)

Az épített környezet - bármennyire is a város arculatának leglassabban változó összetevője - folyamatos gondoskodást igényel. Minősége fokozottan romlik, ha az ott élők megélhetési körülményei, ezzel párhuzamosan a város anyagi lehetőségei alacsony szintűek. Ez a probléma a történelmi városmagok esetében hatványozottá válik, mert a romlás nemcsak puszta létfenntartást befolyásolja, hanem az ember-lét társadalmi-történelmi dimenzióit, azaz az identitás (korábban más érintett kérdését) is [10].

3. ábra: A Guggenheim Bilbao Museum ultramodern épülete egy egyenes utcát zár le a városban. Mivel az új épület mintegy 50-100 évvel korábbi együttesbe került, különleges, feszültséggel telített összhatás érezhető a formák és az anyagok között

Végül vessünk egy pillantást a városépítészetben az építmények és a természet viszonyának kérdésére.
Az épített környezettel való kommunikáció egyik megnyilvánulása a tetszés kérdésében tett megnyilatkozás. Kaplan 1985-ben végzett vizsgálata (Crozier 2001) az épület és a táj együttesének emberekre gyakorolt vonzó hatását tesztelte. A vizsgálatban - a leírás szerint- olyan körülményeket teremtettek, hogy kizárták a sztereotip viselkedést, az előzetes kategorizáció alkalmazásának lehetőségét. Azt tapasztalták, hogy a természetes és az épített környezet egyensúlyos jelenléte a legkedveltebb. A városépítészetnek feladata, hogy kertekkel, parkokkal, útmenti növénysávokkal szolgálja az ember természet igényét.

Vizuális jelek, plakátok, vizuális reklámok és tárgyiasult változataik
A vizuális jelek és a reklámok a város-táj elválaszthatatlan részeivé váltak.
A városi szabályozott élet a jelek-jelrendszerek sokaságát, a fogyasztói lét a plakátok és a reklámok tömkelegét hívja életre.
A városban a másik legsűrűbben látott jelféleség a cégjel és a közlekedési jel. A településeket a közlekedési jelek nemzetközi szabványai, az országot behálózó cégek (mint például Magyar Posta) vagy a nemzetközileg ismert cég- és márkajelek kapcsolják be egy nemzeti és globális-multinacionális kontextusba.
A vizuális jelzések között a legtágabb kategória a jel, amelynek funkciótól, kontextustól függően lehet többféle a megjelenési módja. Ezt a gondolatot szemléletesen jeleníti meg akár egyetlen városi életpillanat is: például a Coca-cola jele a cég szimbóluma, az ital üvegén címkeként jelenik meg, a palackozó üzem homlokzatán cégtáblaként, tűzfalon vagy kereskedelmi hely kirakatában reklámként, bárhol megjelenő változata egyúttal áruvédjegy is, mivel pusztán a betűképével, a nevével jelzi a szolgáltatás minőségét, állandó, szavatolt színvonalát.
A város közlekedési gondokkal küzd. A közlekedési jelek, jelzések (és tárgyiasult változataik, a közlekedési táblák) szerepe a kortárs városban felértékelődött, a szó szoros értelmében élet-halál kérdése lett.
A legismertebb piktogram-rendszer a városban a közlekedési jelrendszer, egyébként jelrendszerrel elsősorban akkor találkozunk, amikor a városban az utcáról belépünk egy kereskedelmi vagy szolgáltató intézménybe (bevásárló központ, posta, pályaudvar vagy repülőtér) vagy járműre-autóba szállunk (utast és a vezetőt tájékoztató jelrendszerek pl. az autó műszerfalán).

A plakátok a város nyilvánosságában elsősorban művelődési és kereskedelmi funkciót szolgálnak. A két változat arányának felmérése a város társadalmára vonatkozó következtetésekre lenne alkalmas. Az azonban minden felmérés nélkül is, a puszta észleletek alapján nyilvánvaló, hogy a városi reklámban a képi információ a döntő, azaz a szöveget a kép háttérbe szorítja. Vajon ez a jellegzetesség is a gyorsasággal, a rohanással függ össze?
A képiség mellett a városi jelek és a reklámozás területén igen nagy és úgy tűnik, növekvő a fény és a mozgás szerepe.
A hirdetőtáblák egyre provokatívabbak. Elhelyezésük (pl. a járdára kitéve a gyalogos közlekedést akadályozó módon), méretük, tartalmuk szinte sokkolja az arra járó embert. A városban a kereskedelmi útvonalak utcaképe a benne megjelenő mérhetetlen reklámmal a "vizuálisan legszennyezettebb táj" lett.
A város építményeinek plakáttal, reklámmal borítható falfelületei beteltek a hirdetési versenyben. A reklámcégek találékonysága azonban kifogyhatatlan: birtokba veszik a tetőket és a lépcsőket, beborítják a tömegközlekedési eszközök teljes felületét, kitalálták az önhordó (lábakon álló óriásplakát) és a parkoló reklámot (autó-utánfutóra szerelt reklám).

4. ábra: Cégtáblák erdeje Bécs sétáló utcáján

5. ábra: Coca-cola reklám tűzfalra festve

6. ábra: Óriásreklám építkezési lepelre festve

7. ábra: Reklám lépcsőfeljáróra festve

Járművek, közlekedési eszközök; utcabútorok és a közműszerelvények tárgyai
A város arculatának másik, az építészet melletti leghatékonyabb formálója a tárgyi világa.
A járművek formavilága és technikai szintje híven tükrözi a város anyagi helyzetét.

Az utcabútorok a városlakók kényelmét és tájékozódását, illetve biztonságát szolgálják. Ide soroljuk a padokat, hirdetőoszlopokat és falakat, faliszekrényeket, korlátokat és más térjelölő-térhatároló szerkezeteket, a közvilágítás tárgyait, de a köztéri órát és a biciklitartó konstrukciót is.
Az utcabútorok között említek néhány olyan vizuális alkotást, amely akár több közlésváltozati csoportba is besorolható lenne. Az utcai pavilonokat és kisméretű utasvárókat (amelyeknek építmény-jellege kevésbé fontos) és a "bútor" vagy konstrukciós dominanciájú ivó- és szökőkutakat is (azokat, amelyeknek az építményi vagy szobrászati jellegük háttérbe szorul).
A közműszerelvények a városi vizuális közlések lépten-nyomon ottlevő, de a legkevésbé megfigyelt, legszerényebb tárgyai. Ilyenek az áram- és csővezetékek, a csatornafedők, a kapcsolódobozok és még bizonyára tudnánk sorolni őket.
A gondos városfelújítások során a tervezők a város tárgyi világának formáltságára is figyelmet fordítanak.

8. ábra: Szépen formált utcabútor-együttes és tér a felújított Szabó Ervin Könyvtár előtt (Budapest)

9. ábra: Járdasávba telepített fa tövének szépen formált védő rácsa

Köztéri szobrok
A város nyilvános tereiben vagy épületegyüttesekhez csatlakozó környezetekben meglehetősen sűrűn találkozunk szobrokkal.
Ezek egyik csoportja az emlékezést szolgálja, míg más szobrok elvont gondolatkifejezők vagy pusztán díszítő funkciót látnak el.
Az emlékművekben az ember a nemzet, a világ nagy történelmi vagy vallási-mitologikus alakjainak (tudósok, művészek, politikusok, istenek és szentek) és eseményeinek (háborúk és csaták, eszmények és ideológiák eseményszerű vetületei) mint a hely és az idő egymáshoz lehorgonyzott egyszeriségében létezőknek állít emléket.

10. ábra: A Milleniumi emlékmű központi szoborcsoportja (Budapest)

Falfestmények, graffitik
Egyes nagyvárosokban az üres falfelületek, tűzfalak egy részét figurális falfestmények díszítik - történelem idéző vagy éppenséggel politikai céllal.
A falfestések speciális válfaja a graffiti.
A modern nagyváros sajátos vizuális műfaja, amely egy városi szubkultúra énkifejező megnyilvánulása. Szellemiségének jellemzője, hogy a fogyasztói világ, a várost átható elüzletiesedett gondolkodás ellen lép fel. Alkotói egyfajta földalatti politizálást képviselnek, amikor összességében a tiszteletben-nem-tartás mozzanatát érvényesítik, illetve amikor az egyik graffiti-típusban politikai plakátok átfirkálását, átalakítását végzik.

3.4. A városi vizuális közlések az informatív és emotív tartalom különbözőségére épülő közlésváltozati rendszerben [11]

Az alábbiakban minden közlésváltozati családot közlök, így a rendszer egészének vázlata előáll. Egy-egy csoporton belül azokat a vizuális közléseket sorolom, amelyek a város szempontjából relevánsak; dőlt betűvel jelölve a témához tartozásukat.
A legszélesebb értelmezésben bevettem a városban előforduló közlésváltozatokat, így most megtalálhatók olyanok is, amelyeket az előző fejezet nem tárgyalt. Ezeket az eseteket a megjelenésükre utaló, zárójelbe tett rövid magyarázó szöveg kíséri.

Praktikus, informatív közlések

praktikus és tudományos céllal
1. műszaki ábrázolás
2. ábrázoló geometriai (és mértani) szerkesztések
3. térképészeti ábrázolás (a városban megtalálható különböző tájékoztató táblákon)
közlekedési, úthálózati
idegenforgalmi/tájékoztató, turista
4. értelmező, magyarázó és szemléltető ábrázolás
útvonalrajz (pl. tömegközlekedési járatok megváltozott rendje)
folyamatot értelmező rajz: gép működése, eszköz használata (pl. a jegykiadó automata kezelése)
5. szemléltető célú, illusztratív ábrázolás; ábra [nem vizuális tartalmak vizualizálása]
működési elv elvont jelekkel (pl. a metró megállók és a metróvonalak rendjének ábrája Budapesten)
6. praktikus köznapi és műszaki tárgy [a nem kézzel készített tárgyaknál design kapcsolódású]
köznapi szükségletek egyszerű tárgyai (mint pl. csővezeték, csatornafedő, stb.)
7. látvány/tárgy leképező ábrázolása speciális elektrotechnika-függő kódolással [a nem látható láthatóvá tétele]

praktikus kapcsolódással
8. látványhű/tárgyhű és látványra visszavezethető ábrázolás [képzőművészeti kapcsolódású]
9. modell nélküli (nonfiguratív) ábrázolás a vizuális nyelv tanulmányozására

praktikus közlések művészi vonatkozással
10. információközlő jelszerű ábrázolás és tárggyá vált jelek [alkalmazott grafikai/művészeti kapcsolódás]
nonfiguratív vizuális jelek: irányított nyíl, tiltás
tájékoztató jelrendszerek/piktogramok: közlekedési jel és tábla
tulajdont, hovatartozást közlő jelek és tárgyiasult változatuk: címer, zászló, védjegy, embléma, cégjel, cégtábla

művészi közlések és nem művészek díszítő-szépítő-expresszív alkotásai

használati vonatkozással
11. tárgy és környezet /kézmű és szériatermék/ (népművészet, iparművészet, építőművészet)
dizájn: település, lakás/épület és környezete, vizuális arculat, tárgycsalád, öltözet
építmény, épület
település, kert/park
használati tárgy/gép: jármű, utcabútor
12. alkalmazott művészetek
plakát, vizuális reklám, kirakat
díszítés, díszítmény (tárgyon, építményen)
dekoráció (rendezvényekhez külső-belső térben)

művészi /esztétikai célú énkifejező alkotások
13. más művészetekkel társulva művészetet teremtő
díszlet, kellék (nyilvános rendezvényeken és ünnepségeken)
jelmez, maszk, testbeszéd (mozdulat, mimika, gesztus) képisége (utcai előadók)
fényhatások (a város ünnepi kivilágításában, illetve a reprezentatív helyek megvilágításában)
14. más művészeteket illusztráló módon
15. más vizuális művészetekhez kapcsolódó és társadalmi vagy vallásos célokat szolgáló
köztéri szobor, emlékmű
falfestmény (tűzfalakon)
16. független vizuális és vizuális is alkotások
graffiti

A rendszer csoportjainak eredeti tágasságát vagy szűkösségét most nem láthatjuk, mert elhagytam a város szempontjából nem értelmezhető vagy elenyésző szereppel bíró közléseket.
Ennek ellenére a város vizuális közlésváltozatainak áttekintése és a képi világ teljességében elfoglalt helyének tanulmányozása azonnal néhány egyszerű megállapításra kínál lehetőséget.

A közlésváltozati csoportok szinte mindegyike beleszövődik kisebb-nagyobb súllyal a város életébe és részese a város kommunikációnak.
Úgy látszik, a rendszer praktikus-informatív és művészeti-esztétikai célú véglete nem szerepelteti magát a város vizuális világában, bár a művészetin belül a "függetlenek" csoportjába soroltam a graffitit (igaz, talán vitatható módon). A rendszerből egyébiránt még az iskolai céllal fémjelzett blokk belső tartományai maradnak ki. (Vajon helyén van ez a csoport az eredeti, teljességre törekvő áttekintésben?)
Körülbelül azonos előfordulással szerepelnek a művészeti célú alkotások és a magyarázó-értelmező ábrázolások.
Dominánsan és szinte teljes beltartalmi változatosságával megtaláljuk a vizuális jelek, a tárgy- és környezet, illetve az úgynevezett alkalmazott művészetek csoportjait. Vagyis megállapítható, hogy az emberalkotta vizuális világ olyan szférája uralja a várost, amelyben összeszövődik praktikusság és művészi-esztétikai tartalom, ahol az információ és a használat a hozzájuk kapcsolt érzelmi szálakkal válnak perdöntővé. Mondhatjuk azt is, hogy az esztétikai-emocionális szövedéket is hordozó közérthetőség hatja át a város vizuális kommunikációját.
Ez a dominancia nyilvánvalóan összefügg a város lényegével: épített-megkonstruált, rendezett-beszabályozott, dinamikusan változó és érzékenyen reagáló társadalmiságával.

Irodalom

City Levels. Edited by Ally Ireson and Nick Barley. Basel, Boston, Berlin: Birkhäuser - Publishers for architecture. London: August Media, 2000

Le Corbusier: A jövő nagyvárosai. Gondolat, 1968

Crozier, Ray: Pszichológia és design. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 2001

Giddens, Anthony: Szociológia. Osiris Kiadó, 2002 (17. A modern urbanizmus című fejezet)

Jukes, Peter: A Shout in de Street. An Excursion into the Modern City. Farrar Straus Giroux, New York, 1990

Lozano, Eduardo, E.: Community design and culture of cities. The crossroad and the wall. Published by the Press Syndicate of University of Cambridge, 1990

Rihmer Pál: Róma város fejlesztése és városrendezése. Különnyomat a Városi Szemle XXVI. évfolyamából. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1940

Rogers, Richard: Cities for a small planet. Faber and faber, Great Britain, 1997

Senneth, Richard: The conscience of the eye. The design and social life of cities. W. W. Norton & Company New York, London, 1992

The urban lifeworld. Formation, perception, representation. Edited by Peter Madsen and Richard Plunz. Routledge, London and New York, 2002

Urbanisztika 2000. Szerkesztette: Csontos János és Lukovich Tamás. Akadémiai Kiadó, 1999

Venturi, Robert: Összetettség és ellentmondás az építészetben. Corvina, 1986

Vertigo: The strange new world of the contemprorary city. Edited by Rowan Moore. Laurence King Publishing, London in association with Glasgow 1999

http://www.epiteszforum.hu

Jegyzetek:

[1] Néhányat a képzőművészetben megjelenő város-tematikák közül azonban mégiscsak megemlítek - nehéz ellenállni a kísértésnek. Első helyen Schaár Erzsébet Az utca című szobrászati kiállítási együttesét a 70-es évekből, a festmények közül Van Gogh Éjszakai kávéház, Kandinszkíj Moszkva című művét és Delauney, Bonnard vagy Utrillo Párizst ábrázoló képeit. És most csak a 20. században maradtunk. [vissza]

[2] Számos példát hozhatnánk a városfejlődés és a társadalmi változások párhuzamosságára, illetve a hosszú távon vett nagymértékű lakosságnövekedésre. Most csak az Örök Város, Róma néhány adatát nézzük meg. Az ókorban világvárosi mértékű és színvonalú volt, lélekszáma 1 millió feletti. A barbár betörések következtében jelentéktelen középkori várossá vált 60-70 ezres lakossággal. A pápák rendelkezései alapján kapta egyenesekből álló, illetve legyező-szerű úthálózatát, ami évszázadokra elégséges volt a város fejlődéséhez, aztán pedig a 19. század végén az új olasz királyság kezdetével indult meg egy jelentős fejlődés. 1871 és 1911 között lakossága két és fél szeresére nőtt, így vált 500 ezres várossá. Lakosainak száma ma (a 21. század elején) eléri a 3 milliót.
A 20. század közepére két új útvonalat építettek meg és vezettek át a városon, miközben a tiszteletben tartott romterületek körül lakóépületek sokaságát távolították el: az egyik a délnyugati városrészekkel teremt kapcsolatot (miközben kiemeli a Capitoliumot), a másik a dombok felé és a régi császárfórumok mellett vezet, összeköttetést biztosítva a központ és a délkeleti városrészek között.
A rendezés során több esetben arra kényszerültek, hogy ókori maradványokat vagy teljes egészében feláldozzanak, vagy az építkezések közben napvilágra kerülő romoknak csak egyes részeit tartsák meg. (Reihmer, 1940) [vissza]

[3] Műemléki szempontból óriási szakmai vitákat váltanak ki a felújítások. Megőrizni vagy visszaállítani az eredeti állapotot - de melyik eredetit? Azt, amikor megépítették? Éppenséggel lehetne, ha van hozzá megfelelő dokumentáció, de akkor - például egy templom esetében - hosszú évszázadok történelmét, történelmi-társadalmi tanúságait törölnék el. A második kérdés, a hogyan kérdése. Visszaállítani az eredeti vagy valamelyik korábbi állapotot - de vajon szabad-e használni a mai építészeti technológiát és anyagokat? [vissza]

[4] A városjobbító építészeti elképzelések között van számos különböző okok miatt megvalósíthatatlan fantazmagória is, de némelyikük sikeresnek ígérkezik. Ilyen például az az elgondolás, amely a magasépítészeti blokkházak és a peremvidéki kertes házak szisztémáját integrálja, vagy amelyik megmutatja, hogy miképpen lehet a meglévő városokat belakni, az életminőséget a jelenlegi adottságok között a város legmagasabb pontjától a fenekéig jobbá formálni. [vissza]

[5] A teljesség kedvéért nézzük meg a teljes szöveget az első két ember-burokra vonatkozóan Vidor Ferenc tanulmányából (Urbanisztika 2000): "Az első réteg - környezeti világunkhoz való kapcsolódásaink tekintetében - a saját bőrfelületünk. Annál is inkább kell említenem ezt a réteget, mivel orvosok és pszichológusok már régen tudják, mily nagymértékben tükrözi bőrünk a külvilággal való kapcsolatunkat, milyen sok pszichoszomatikus tünet olvasható ki bőrünk milyenségéből, esetleges elváltozásaiból.
A második burkot ruházatunk képezi. Bizonyára mondanom sem kell, hogy az ember (pár tízezer éves fejlődése során eredendően a környezeti hatásokat kivédő) ruházata hogyan formálódott át divatos öltözékké, ezek ritmikus társadalmi és egyéni változásai hogyan jelzik a külvilághoz való nagyon is személyes - vagy éppenséggel társadalmi - kapcsolódásainkat." [vissza]

[6] A nyilvánosság kitüntetett szerepével kapcsolatban a város komplex rendszere és a városi kommunikáció összefüggésére egy kutatási projektet mutatok be. A kutatás a Greater London Authority (Nagy-Londoni Hatóság) befogadóképességét és a város polgármesterének a lehetőségeit vizsgálta. Az elképzelésben London hét legmagasabb épülete, mint fix magassági pont többféle értelemben is fő szerepet játszott.
A kutatásban feltárt, ma még utópisztikusnak tűnő elképzelés összeegyezteti a város strukturált életében a vágyott demokratikus kormányzást, a politikai szervezetű megközelítést és a hierarchikus rétegeket.
A kutatók célja volt olyan szociális, területi és gazdasági értelemben értéket képviselő rendszerek létrehozása, amelyek hatnak a város világában a tömegtájékoztatásra és a fizikai értelemben vett helyekre.
Az elképzelés lényege:

1. A kormányzás és a polgármester szerepe kettős: reprezentációs és irányító-vezérlő. Az egyikben az eszméket, az irányelveket kommunikálja a városi hatalom, a másik szerep az államigazgatási funkciók területe.
2. Magassági szintek szerint felosztva a várost beszélnek szemmagassági és azt meghaladó szintről, a Szent Pál székesegyház kupolájának szintjéről és a legmagasabb építmények égbolt-szintjéről. Ezeken a szinteken szakképzettségük szerint is elkülönülő emberek élnek, így a legalacsonyabb szinten bárki vásárolhat lakásokat, vagyis ez egy szabad forgalmazású zóna, azonban a második és a harmadik szint (professzionális és szuperprofesszionális zónának nevezték el) a legtöbb ember számára elérhetetlen. Az első szinten a kormányzat a reprezentációs szerepének tesz eleget, a második és harmadik szint az igazgatással esik egybe.
3. Fix pontok - reprezentáció. A városi kormányzási gyakorlat számára kifejlesztettek egy úgynevezett VOCS szisztémát, azaz Virtual Organisation and Communication System-et, ami magyarul körülbelül a következőt jelenti: Elképzelt Szervezeti és Kommunikációs Rendszer. Ez egy információs rendszer, ami a közvetítő eszközök (pl. jegykiadó automaták) terítését, szétosztását szervezi meg a szemmagassági szinten.
4. A hét kijelölt fix pont bekapcsolásával kigondolt hatalmas reklámszövetek segítenék egy, a pályaudvarnál kiépített aréna-szerű találkozási helynél a tájékozódást és a városigazgatási tájékoztatást.
5. Fix pontok - irányítás. A kutatás javasolta, hogy a hatóság használja ki azokat a szuperprofesszionális szinten a hét legmagasabb épületben rendelkezésre álló helyiségeket, amelyeket a város lakossága nem hasznosít. Kimutatták, hogy ezekben körülbelül 230.000 négyzetlábnyi (mintegy 23.000 négyzetméternyi) hivatali helyiségnek, irodának igénybe vehető üres hely található.
6. Javasolták egy városi szakértő team létrehozását. Ennek a csoportnak a tagjai "városi közbenjárók", akik állandóan a városban mozognának egy meghatározott vonalon és érintik London teljes területét. Ugyanakkor egy folytonos szalagú hirdetési szövet futna keresztül a városon, ami biztosítaná, hogy a városvezetési kommunikáció gördülékenyebb legyen.
7. A polgármester - a szuperprofesszionális szinten tevékenykedne, a különböző helyi kormányzások között mozogva, miközben kapcsolódik és közvetít a rendszer heterogén összetevői között.
8. A megosztott polgár - mivel a kutatók a fentebbiek értelmében a kormányzást a polgárok napi tevékenységébe integrálták, elképzelésük szerint az egyén állandóan összeveti magára nézve a nyilvános és a személyes szerepet.
(Ole Scheeren and Henrik Rhote: GLA Project. In.: City Levels, 2000) [vissza]

[7] Az emlékezet városra jellemző vizuális közléseit azonban nemcsak a városlakó aktualizálja, azaz nemcsak rá vonatkozóan beszélhetünk az identitás bekapcsolásáról. Aktualizálja ezeket a műtárgyakat a kormányzat, amikor a Parlament vagy a Budai Vár épületét az országimázs részeként kezeli, mutatja; aktualizálja az országos múzeumi igazgatóság, amikor egy várat múzeumként üzemeltet; a városi önkormányzat, amikor - betartva a műemléki előírásokat - más funkcióban működtet egy öreg épületet. És aktualizál a diák is, amikor tanulmányai során könyvekben szemléli a műemlékek és emlékművek képeit. [vissza]

[8] A tervezettség negatív hatására csak egyetlen példát nézzünk meg a városi utakkal kapcsolatban. Óriási különbség van a gondosan tervezett modern városi utcák és a tervezőhöz nem köthető öreg utcák között. Párizsban Haussmann a 19. században a funkciók tiszta szétválasztásával tervezte meg az útrendszert, fasorokkal elválasztva a gyorsforgalmú és a lassabb közlekedés, valamint a sétáló és üldögélő szakasz sávjait. Az átépítéshez felhasznált korábbi utakon mindez tisztázatlan volt, ugyanakkor az emberekhez közelebb álltak. Mint ahogy a mellékutak továbbra is titkokat rejtenek, felfedezni való üzleteket. Valami váratlannak a szem segítségével való felfedezése értéket teremt - és így van ez az utak esetében is. (Senneth, 1992) [vissza]

[9] Kutatások során megállapították, hogy a várostervezés hat a bűnözésre. E szerint a bűnözés kisebb mértékű, ha a lakók kapcsolatot tartanak egymással. A térszerkezet ugyanis befolyásolja a territoriális viselkedést: azaz a tér egy sajátos használatát, kijelölését, elfoglalását és védelmét. A közösen használt utak, terek territóriumot jelentenek, és ha az alkalmi őrködéses magatartásra is volt mód - azaz, ha a terület belátható volt -, akkor a felmérések a bűnözés alacsonyabb mértékét mutatták. Newman amerikai építész szerint "a biztonságos környezetnek négy eleme van: a tér territoriális meghatározása, az őrködés lehetősége, olyan építkezési stílusok és anyagok elkerülése, amelyek a lakók sérülékenységére és elszigeteltségére utalnak, valamint távolság a fenyegetett területektől. Newman úgy vélte, hogy a házak hagyományos elrendezésében implicit módon felismerhető ezeknek a jellemzőknek az értéke. Ezek a jellemzők megtalálhatók a múltban és az eltérő kultúrákban épült házakon, ahol a territoriális határokat hagyományosan inkább szimbolikus, mint védelmet adó módon jelezték: például tornáccal, lépcsőfeljáróval, sövénykerítéssel. A mai zsúfolt házépítkezések viszont, különösen a lakótelepi épületek, megszakították a múlttal ezt a kapcsolatot, és ebből következik, még ha nem is szándékosan, hogy számos régebben kordában tartott antiszociális viselkedésre nyújtanak módot." A territórium fokozza a személyes identitást, szabályozza a magánéletet, ahol a magánélet olyan dinamikus folyamatnak tekintendő, amelynek része a környezetre, a társas akciókra figyelés. (Crozier 2001) [vissza]

[10] Még egy adalék a város és a társadalmi emlékezet témájához - most a közlésváltozatok kapcsán.
Az öreg építmények és a városmagok személyiségek és közösségek cselekedeteinek, az elődök életének és persze gondolkodásának konkrét fizikai lenyomatai, adott helyen létezve, helyhez kötötten objektíve hordozzák az időt. Az építészet őrzi és így idézi a történelmet.
A városi emlékezet másik fajtájára, a köztéri szobrra pedig azt mondhatjuk, hogy az emlékművek újraélesztve és újraalkotva idézik és így őrzik a történelmet.
A történelem őrzésének ezek a vizualizált formái a haza és az otthon hagyományos, származáshoz kötött jelentésének, illetve az identitás érzetének és tudatának a formái is. "A kérdést, hogy «Ki vagyok én?» már soha nem válaszolhatjuk meg származásunk helyével és annak a helynek az idejével, ahol élünk. Most még a legjobban lokális identitásokat is globális folyamatok befolyásolják. A globalizáció elválasztó folyamatait és a lakóhelyhez kötődés védekező stratégiáit egyaránt meghatározzák a 'tér-idő távolság' keretei. A modernitás egyre távolabbra szakítja a teret a helytől. Giddens úgy írja le a viszonyok helyi kontextusaikból történő kiemelésének ezt a folyamatát, mint a társadalmi rendszer beágyazottságának hiányát. Talán ez a haza és a közösség fogalmaival való ambivalencia egy otthon iránti megfoghatatlan vágyódás kifejezése a határtalan mobilitás korában." - Írja Papastergiadis (Papastergiadis, Nikos: Dialoges in the diasporas). Úgy gondolom, hogy a műemlékek és az emlékművek megléte mégis kézzelfoghatóan bizonyítja ezt a haza-otthon-biztonság-én érteni kívánást és vágyakozást. Létezik egyáltalán olyan település, ahol ilyesfajta vizuális alkotások nincsenek? És vajon az újabb időkben csökkenő számban képződnének? [vissza]

[11] A vizuális közlésváltozatok áttekintésének a 2003-ban megjelent könyvemben kifejtett közlésváltozati rendszerezésem jelenti. A dolgozatban megjelenő kifejezéseket (pl. vizuális közlés / közlésváltozat), vizuális alkotás és befogadás) is a könyvvel összhangban használom. (Sándor Zsuzsa: A vizuális nyelv képi világa. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2003) [vissza]