Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezéseA siketoktatás orális módszere.
(magyarul megjelenés alatt)
David Wright (1920-1994) dél-afrikai születésű, 14 éves korától Angliában élő
költő, aki 7 évesen skarlát következtében megsiketült. Lebilincselő munkája
részben önéletrajzi írás, részben a siketoktatás történeti összefoglalója. Az
első részben igen szemléletes képet kapunk az 1920-as, 30-as évek Dél-Afrikájáról,
majd a következő évtizedek Angliájáról. Szubjektív élményein keresztül pontos
korrajzot olvashatunk egy a hallók számára szokatlan, éppen ezért érdekfeszítő
perspektívából. Az olvasás közben élményt jelentenek irodalmi értékű leírásai,
amelyek révén az érintett helyszínek szinte megelevenednek. Eközben a gondolkodás,
az érzékelés, a kommunikáció olyan aspektusait tárja fel, amelyek a mindezekre
vonatkozó elképzeléseinkben evidenciaként kezelt elemek átértékelésére késztetnek.
Wright munkája rávilágít a kommunikációt pusztán az információátadás eszközeként
kezelő elmélet nem kielégítő voltára, a kommunikáció jelentőségére a társadalmi-társasági
életben, a személyes kapcsolatok kialakításában.
A siketoktatás történetével foglalkozó második rész anyaga mögött komoly történeti kutatómunka áll: egészen a XVI. századig, a siketek beszédre történő oktatásának első kísérleteiig megy vissza, és mind az oktatási módszerek, mind az alkalmazott technológiák változásait ismerteti. De nem megy egy szó nélkül a siketnémaság ókori említései mellett sem, így idézi Arisztotelészt, Galenust, Szent Márkot stb. Igen bőven tárgyalja a késő XIX. és a XX. századi fejleményeket, a siketek oktatásával foglalkozó tanárokat, intézményeket, kitekintéssel a tengerentúlra is.
Wright könyve értékes, élvezetes és hasznos olvasmány mindenki számára, és bár nem kommunikációs szakkönyv, a szerző különleges perspektívája, szubjektív-őszinte, mélyen önreflektív megközelítése garantálja az intellektuális élményt, elképzeléseink átértékelését a gondolkodás, kommunikáció, fogyatékosság mibenlétét illetően.
Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
A siketoktatás orális módszere.
Az elmélet érvényességi területe
Siketség, jelnyelv, siketoktatás (siketek csendes és orális tanítási módszerei),
audiológia, gyógypedagógia, költészet, nyelvészet, szemiotika, interkulturális
kommunikáció, esélyegyenlőségi kutatások.
Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Wright szerint a kommunikáció több mint nyelv, ugyanis amit a másik érez, az
éppúgy benne van, mint amit kimond. Szerinte például a szemekből könnyebb kikövetkeztetni
a beszélő hangulatát és szándékait, mint a szavakból, így egy beszélgetést akár
úgy is fenn lehet tartani, hogy valójában nem figyelünk oda a tartalmára. Jobban
vágyunk arra, hogy egyáltalán kommunikálhassunk, mint a konkrét dolgok közlésére,
a kommunikáció tehát nem pusztán az információk átadására szolgál, hanem a társas
lét fontos eszköze. A siketek jóval lényegre törőbb kommunikációjának egyik
hátránya például, hogy nem alkalmazhatják azokat a banalitásokat, amelyek a
társalgás és az élet menetét előrébb viszik.
Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Elsősorban leíró, de közvetve magyarázó is. A szerző megosztja az olvasóval
életének meghatározó eseményeit, valamint ismerteti a siketoktatás történetét,
és önreflektív módon próbálja meg feltárni a siketséggel kapcsolatos problémákat.
Úgy írja le a siketség jelenségét, hogy sikerül a hallók számára egyébként elképzelhetetlen
perspektívát megnyitnia - nem kíván magyarázni, mégis magyarázó erővel bírnak
a leírásai. Eközben értékes megállapításokat tesz az érzékelés és gondolkodás
(fogalomalkotás) működéséről, a hallás folyamatáról.
A koncipiálásba bevont funkciók
Gondolkodás, érzékelés, beszéd, nonverbális önkifejezés és kommunikáció.
A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Jelek-hangok-dolgok-gondolatok közötti kapcsolatok, társadalmi (családi) viszonyok,
oktatási metódusok és rendszerek.
A koncipiálásba bevont színterek
A társadalmi érintkezések és a szocializáció színterei, különös tekintettel
az oktatási intézményekre.
A koncipiálásba bevont dinamikák
- A társadalom megítélésének változásai a történelem során azt illetően, hogy
a siketnémák tudnak-e gondolkodni, rendelkezni önmaguk felett, irányítani az
életüket. A siketnémák oktatásának egyik bölcsője Spanyolország volt: mivel
a római jogra épülő spanyol törvények szerint a siketnéma személy jogilag cselekvőképtelen
volt (nem lehetett tulajdona, és nem végrendelkezhetett), ez azt jelentette,
hogy amennyiben egy birtok örököse siketnéma volt, nem örökölhetett. A nemesi
családoknak - amelyekben a rokonok közötti házasodások következtében sűrűn fordult
elő siketség - ezzel a dilemmával kellett szembenézniük a XVI. századi Spanyolországban.
Ha a siketnéma örököst meg lehetne tanítani beszélni, törvényi cselekvőképtelensége
megszűnne. Ez elég erőteljes késztetésnek bizonyult ahhoz, hogy a siketnémák
oktatásának minden módszerét támogassák, megalapozva ezzel a következő évszázadok
siketségről való gondolkodásának fejlődését.
- Annak felismerése, hogy az írás a beszédhez kapcsolódik, a beszéd pedig a
gondolkodáshoz, de az írott betűk és a gondolatok a hangok közbeiktatása nélkül
is összekapcsolhatók. Ez a felismerés tette lehetővé a siketek oktatását.
Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Wright a siketek oktatásának két módját, az orális és a csendes módszert veti
össze könyvében, ehhez pedig áttekinti a siketoktatás történetét egészen a kezdetektől,
megvilágítva, hogy milyen okokkal magyarázható, hogy adott országokban éppen
a csendes vagy az orális módszer terjedt el, és milyen következményekkel járt
ez. Beszámol a két módszer közötti évszázados vitákról, előnyeikről és hátrányaikról.
Az elmélet-alkotás célja
Wright saját életének eseményein keresztül érvel a siketek orális oktatása mellett,
mivel szerinte bár ez nehezebb, mint a jelnyelv alkalmazása, ez az egyetlen
módszer, amellyel nemcsak az egymás közötti kommunikációra lesznek képesek,
hanem integrálódhatnak a hallók világába is. A jelnyelv kizárólagossága ezzel
szemben gyakorlatilag egy nyelvi gettóba kényszeríti a siketeket.
Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
A siketek beszédre tanítása a társadalomba való beilleszkedés céljából.
Az elmélet háttérdiszciplínái
Szemiotika, filozófia, pedagógia, fonetika, történettudomány.
Néhány fontosabb bibliográfiai tétel
Alberti, Salomon: Oratio de surditate et mutitate (1591)
Amman, John Conrad: Dissertatio de loquela (1770)
Amman, John Conrad: Surdus Loquens (A beszélő siket) (1692)
Arnold, Thomas: Education of Deaf Mutes: A Manual for Teachers (1888)
Bede: De loquela per gestum digitorum
Bell, Alexander Melville: Principles of Visible Speech (1867)
Bonet, Juan Pablo: Method of Teaching Deaf Mutes to Speak (1860)
Bonet, Juan Pablo: Reducción de las letras, y arte para ensenar a hablar los mudos (Az ábécé betűinek leegyszerűsítése és a siketnémák beszédre tanításának módszertana) (1620)
Bulwer, John: Chirologia: or the Natural Language of the Hand (1644)
Bulwer, John: Philocophus: or the Deafe and Dumbe Mans Friend
Dalgarno, George: Ars Signorum (A jelek művészete: egyetemes ábécé és filozófiai nyelv) (1661)
Dalgarno, George: Didiascalocophus: Or the Deaf and Dumb Mans Tutor (1680)
de Carrión, Manuel Ramírez: Maravillas de naturaleza (1629)
Defoe, Daniel: The Life and Adventures of Mr. Duncan Campbell (1720)
Digby, Kenelm: Treatise on the Nature of Bodies (1644)
Gallaudet, Edward Miner: Life of Thomas Hopkins Gallaudet (1888)
Hodgson, Kenneth W.: The Deaf and Their Problems
Holder, William: Elements of Speech (1669)
Pritchard, D. G.: Education and the Handicapped
Rees, Jessica: Sing a Song of Silence (1983)
Sicard: Théorie des signes (1818)
Thornton, William: Cadmus: A Treatise on the Elements of Written Language (1793)
Watson, Joseph: Instruction of the Deaf and Dumb (1809)
Az összefoglalót készítette: Huszár
Orsolya,
2010. július 22.