Az összefoglalót készítette: Kéri Rita, 2010. június
Cambridge University Press, 2005
Bizalmi hálózatok dinamikájának elemzésére vállalkozik a kötet szerzője. A bizalmi
hálózatok fennmaradásának, tartósságának és felbomlásának feltételeit, a szélesebb
társadalmi kontextushoz való viszonyuk alakulását történelmi és kortárs esetelemzések
mentén mutatja be.
A közösségi haszon, a kooperáción alapuló javak előállításának szükségére Tilly szerint alapvetően háromféle válasz született az emberi közösségekben: a hatalmi szerveződések, az együttműködő intézmények és a bizalmi hálózatok. E három elvnek azonban rendszerint a keverékét találjuk meg konkrét helyzetekben. A bizalmi hálózatok erős kötéseket, és az erőforrásoknak a mások cselekedeteivel szembeni kockáztatását feltételezik. A hálózatok tagjai kisebbségben vannak a népességben, melyben élnek, nem befogadóak és más hálózatokkal versengenek. Az ilyen hálózatból való kilépés vagy kirekesztés rendkívül költséges, költségesebb, mint más szerveződések, intézmények esetében. A belső ösztönzőként alkalmazott kényszerítésen és tőkén kívül mindig jelen van bennük az elköteleződés mozzanata. A bizalmi hálózatokat a kapcsolatok erőssége és tartóssága és az egymásra fordított megkülönböztetett figyelem mellett az különbözteti meg más kapcsolati rendszerektől, hogy sajátos tudásukat nem osztják meg harmadik féllel, és a kötések gyakran triádokat alkotnak, vagyis ha egy személy kapcsolatban van két másik személlyel, akkor azok egymással is kapcsolatban vannak. A hálózat kijelölt határokkal rendelkezik, a részvételt a tagok mindenki által ismert névvel jelölik; rendelkezésre áll valamilyen kommunikációs mód és a tagság reprezentálására szolgáló eszköz, és a részvétel valamilyen mértékű közös jogokkal és kötelezettségekkel ruházza fel a tagokat. Ezen adottságok következtében az ilyen hálózatok általában viszonylag merevek, nehezen változnak, ugyanakkor összetett és hosszú távú cselekvést igénylő teljesítményeket képesek ellenőrzés nélkül is végrehajtani, jobban tolerálják a belső egyenlőtlenségeket, és erősebb bennük a kölcsönös segítségnyújtás és az áldozatvállalás.
Elemzéseiben a szerző számot kíván adni a bizalmi hálózatok és a politika közötti kapcsolatok alakulásáról, melynek három fokozatát és három módozatát különbözteti meg: a szegregáció, a kialkudott kapcsolati forma, és a hatalmi rendszerbe való közvetlen bekapcsolódás, melyeknek alapja lehet a kényszerítés, a tőke vagy az elköteleződés. Ezeknek a kombinációi jellemzik a különböző politikai berendezkedéseket. A demokráciára ebben a keretben a bizalmi hálózatoknak a politikába való elköteleződésen alapuló részleges integrációja jellemző, amely azonban nem zárja ki a tőke és némi kényszer bevetését sem.
Kritikai vizsgálat alá veszi a bizalom fogalmának a társadalomtudományokban szokásos használatát. Észlelése szerint a legtöbb szerző attitűdként értelmezi a bizalmat, amely fokozatos skálán mérhető. Az ebben rejlő alapvetően félrevezető előfeltevés az volna szerinte, hogy a bizalom általános mértéke a társadalomban valamiképpen megadható, és a bizalom mértékének romlása a demokráciát fenyegetné. Alternatív, számára kézenfekvőbb megközelítést ajánl: személyközi viszonyként ragadja meg a fogalmat, mely kockázatvállalást feltételez, és változatosan alakulhat különböző személyek, politikai vezetők, kormányzati szereplők irányában. A releváns kérdés így az volna, hogy hogyan tevődnek át a relatíve bizalmas viszonyok a nyilvános politikára.
A bizalmi hálózatok belső dinamikájának feltárásán túl a szerző olyan kérdésekre keresi a választ, mint a fennmaradásuk és a hatalmi rendszerbe való integrálódásuk módja, a hatalomhoz való viszonyuk hatása annak stabilitására, a hatalom és a hálózatok számára kölcsönösen előnyös integráció feltételei, és az integráció formáit befolyásoló tényezők. A bizalom rendszer-alapú és diszpozicionális megközelítéseivel szemben tranzakciós, viszonyokat elemző és a kommunikációt fókuszba helyező magyarázatokat kínál. Ebben a keretben a bizalom nem alapbeállítódás, nem oka, hanem következménye a társas interakcióknak.
A demokrácia politikai működése és a bizalom között több más szerzőre is hivatkozva ellentmondást észlel, és megállapítja, hogy a demokrácia működéséhez nagyobb mértékű bizalomra van szükség, mint más politikai beendezkedésű rendszerek esetében. Az ellentmondás alapja a javak körüli konfliktus, a kollektív cselekvést sürgető nyomás, és a mindenkire érvényes döntések meghozatalának kényszere. A dilemmára adott három markáns válasz mellé állítja a szerző saját következtetéseit negyedik alternatívaként. A Fukuyama által elemzett neokonzervatív elgondolás szerint a politikai intézményekhez kötődő döntések minimalizálása és az eleve bizalmi alapon működő természetes közösségek és piacok hatáskörébe sorolt döntések maximalizálása teremtheti meg a demokrácia működéséhez szükséges megnövekedett mértékű bizalmat. A Russel Hardin nevéhez köthető racionális választás elgondolása olyan intézményeket ajánl megoldásként, melyek egymás jólétének szem előtt tartását garantálják. Mark Warren a mérlegelés mellett teszi le a voksát, mely önmagában is építi a bizalmat, de a két elv egymást is támogatja és kiegészíti. Tilly szerint a kockázaton alapuló bizalmas viszony hálózatokká alakul ott, ahol valamilyen fontos vállalkozás hosszabb ideig tart, és nagyobb a tétje. Ilyen hálózatok hagyományosan alulról sezrveződve, spontán alakulnak, de politikai vagy kormányzati szerveződések is életre hívhatják őket. A demokratikus részvételnek szerinte nem maguk a szerveződések a letéteményesei, hanem a hálózatok és a politika közötti viszonyokban van a kulcsa. Ez csak a hálózatok tagjainak beleegyezésével működhet, amit segít, ha a kormányzat a kényszerítés eszközeitől a tőke és elköteleződés eszközei irányába mozdul el. Ebben a megvilágításban eltérő dinamikák szükségesek a demokratizálódáshoz attól függően, hogy milyen berendezkedésű a fennálló rendszer. Parancsuralmi rendszereknél a bizalmi hálózatok fölötti ellenőrzés lazítására, patrónus-viszonyoknál viszont a közvetítő szerepek gyengítésére van mindenekelőtt szükség.
A történelmi példák és a demokráciában kívánatos működés bemutatásán túl a szerző néhány kortárs fejleményt is elemez, és tárgyalja a nemzetközivé terebélyesedő bizalmi hálózatok dinamikáját és lehetséges következményeit. Felveti annak a lehetőségét, hogy akár a terrorizmuson, akár a civil mozgalmakon alapuló bizalmi hálózatok kiszakadhatnak a nemzeti politikai rendszerek köréből, autonóm hatalomra tehetnek szert. A technológiai determinizmussal kapcsolatban azonban óvatosságra int, és amellett érvel, hogy a politikai szerveződés változásai mindig is közvetlenebb hatással voltak a társadalmi mozgalmak működésére, mint maguk a technikai változások. A nemzetközivé válást tehát inkább a liberalizáció és a politikai és társadalmi kontextus kiszélesedése hozza, ugyanakkor ez magában rejti annak a veszélyét is, hogy a bizalmi hálózatok fellazulnak és eltűnnek a helyi színterekről.
Fontosabb hivatkozások:
Hardin, Russell: Trust and Trustworthiness. New York, 2002
Levi, Margaret: Consent, Dissent, and Patriotism. Cambridge, 1997
Rheingold, Howard: Smart Mobs: The Next Social Revolution. New York, 2003
Warren, Mark E. (ed.): Democracy and Trust. Cambridge, 1999
Az összefoglalót készítette: Kéri Rita,
2010. június