Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezéseA kommunikáció participációs elméletének alkalmazása az öngyilkossági krízis kialakulásának, ill. verbális kommunikációjának és kezelésének kérdéskörére.
Typotex, Budapest, 2006.
A könyv az öngyilkossági krízisben lévő személyek számára segítséget nyújtó
pécsi S.O.S. Élet Telefonszolgálat keretei között zajló lélektani változások
leírására és kommunikációs elemzésére vállalkozik.
A beszélgetések során kialakuló viszonyokat és hatásaikat az intézményben 1995-2000 között archivált hívások alapján tipizálja és értékeli. A szövegek elemzését döntően kvalitatív és egyes esetekben kvantitatív módszerekkel végzi. Az elemzés módszertani hátterét az alapozott elmélet, a szekvenciális-transzformatív szövegelemzési modell és az "ethnography of speech" megközelítések adják (kommunikátorok, adott közösségre jellemző beszédkód, médium, cselekvések, normák, célok, stb. jellemzése). A beszélgetéseket tematikus tartalomelemzésnek, kontextus- és szógyakoriság elemzésnek, ill. konverzáció-analízisnek veti alá.
A vizsgálat főbb kérdései egyrészt azokra a nyelvi markerekre vonatkoznak, amelyek jelzik a krízisben lévő személy helyzetét az öngyilkosság felé vezető úton vagy épp a terápiás változás folyamatában (hogyan jelennek meg ezek a telefonszolgálat biztosította körülmények között, hogyan fejtik ki hatásukat). Ehhez kapcsolódóan a kvalitatív elemzés során a szelf-reflexív funkció változására, a tagadás gyakoriságára fókuszál. Másrészt a fenti nyelvi elemeket magukba foglaló diskurzusok azon sajátosságait vizsgája, amelyeknek szerepük van a változás elérésében. Vagyis az "öngyilkosság nyelvét", ill. azt, hogy milyen konstruktív szignifikációk létrejöttéhez járul hozzá a telefonon zajló terápiás kapcsolat. Emellett foglalkozik a telefonszolgálat intézményi/társadalmi helyzetével, és a telefonnak, mint technológiának a segítő kapcsolatra gyakorolt hatásával is
A könyv első két fejezetében képet kaphatunk a munka kommunikációelméleti alapjairól, az elemzési módszerekről, különböző öngyilkosság-elméletekről, az öngyilkosságot előre jelző tünetekről, az itt tárgyalt esetekben alkalmazott kríziskoncepcióról, ill. a munka háttérdiszciplínáiról. A harmadik fejezet bemutatja a telefonszolgálat intézményét, létrejöttét, társadalmi összefüggéseit, eljárásmódjait. A negyedik fejezet tárgyalja a dialogikus terápiás kapcsolat sajátosságait, majd az ötödik fejezet a kvalitatív elemzés módszereit, hipotéziseit, eredményeit mutatja be. Ezt követi az írás megállapításait összegző és további kérdéseket fölvető fejezet. Végül a gazdag irodalomjegyzék, és a néhány telefonbeszélgetés leírását, ill. az ATLAS.ti tartalomelemző szoftver bemutatását tartalmazó mellékletek zárják a könyvet.
Erdős munkája a lélektani krízis jelenségét a kommunikáció participációs elmélete mentén közelíti meg. A krízisállapotot a kommunikációból - a felkészültségek, tudások potenciális elérhetőségének állapotából - való kifelé sodródásnak tekinti, amely csökkenti a szimbolikus tartományban való tájékozódás képességét, ill. az életből való kilépést vonhatja maga után. Ilyenkor a személy a rendelkezésre álló problémamegoldó eszközökkel nem képes megoldani problémáit, tehát kulcsfontosságú számára, hogy a kommunikáció állapotában maradjon, ill. visszataláljon oda. Erdős ezt a megközelítést összekapcsolja a diszkurzív szuicidológia megközelítésével, amely az öngyilkosság folyamatában a kulturális-nyelvi tényezőket hangsúlyozza - ez esetben azt a nyelvi negatív kódot, amely a kultúrában rejtett módon elhelyezi az öngyilkosság ideáját, és jelzi ill. végigjárhatóvá teszi az öngyilkosságig vezető utat a krízisben lévő személy számára.
A modern kor emberének krízisét Van Gennep és Turner nyomán párhuzamba állítja a hagyományos társadalmak átmeneti rítusaival. A krízisek során a rítusokhoz hasonlóan megjelenik a társadalomtól való szeparáltság, a szociális kapaszkodók nélküli liminális állapot, melyet - ideális esetben - a társadalomba való újraintegrálódás követ.
A terápiás kapcsolatot, ill. teret szintén liminális állapotként ételmezi, ahol megtörténhet a krízisben lévő személy számára azon új jelentések megkonstruálása, amelyek mentén elkezdődhet a reintegráció. A terápiás diskurzusban a buberi, ill. bahtyini értelemben vett dialógus fontosságát hangsúlyozza (amely során új jelentések kialakítása folyik), és megkülönbözteti a konverzációtól (amikor a már létező közös jelentések prezentálása, megerősítése zajlik). A dialógus egyszerre eszköze és célja a terápiának, a dialógusban részesülő kommunikátorok új, alkalmasabb szignifikációkat kereshetnek - annyiban szintén átmeneti jelenség, hogy a változást szolgálja, ill. csak rövid ideig tartható fenn.
A terápiás célú beszélgetés terének létrehozásakor a telefonon keresztül zajló kommunikáció maga is erősíti a liminális jelleget. A telefon, mint technológia olyan paradox térbeliséget hoz létre, amelyben a kommunikátorok egymáshoz való viszonya egyszerre távoli és közeli - másrészt intézményi szinten a szolgálat is - az általa kezelni szándékozott társadalmi problémával párhuzamban - marginalizálódik.
Az itt tárgyalt telefonszolgálatok tehát a szerző értelmezésében olyan pszichoterápiás jellegű intézmények, amelyek klienseik számára megteremtik a dialogikus viszonyt elérhetővé tévő liminális teret, ahol az operátorokkal folytatott közös jelentésalakítás hozzájárulhat az élethez való tudás kitermelődéséhez.
Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
A kommunikáció participációs elméletének alkalmazása az öngyilkossági krízis
kialakulásának, ill. verbális kommunikációjának és kezelésének kérdéskörére.
Az elmélet érvényességi területe
Terápiás célzatú kommunikáció.
Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Verbális kommunikáció (az elemzett párbeszédleírások nem tartalmaznak utalásokat
a terápiás kommunikáció non-verbális jellemzőire).
Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Leíró (amennyiben a telefonon keresztül zajló terápiás kommunikáció jellegzetességeinek
leírására törekszik), ill. magyarázó (amennyiben a vizsgált segítő diskurzusok
hatásmechanizmusát nyelvi-kulturális-, ill. kommunikációelméletek mentén magyarázza).
A koncipiálásba bevont funkciók
A diskurzus problémaértelmező, ill. viselkedést konstituáló (következésképp
szocializáló, ill. terápiás) funkciója. A diskurzus egyes elemeinek szelf-reflexív,
vagy távolító, elkerülő funkciói.
A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Telefonbeszélgetések interakciós műveleti lépései, a krízisállapotra, ill. a
kommunikátorok viszonyára utaló nyelvi markerek (pl. énes tartalmak, metaforák,
tagadás, stb.), adott kommunikációs közösségre jellemző beszédkód, a médium,
a társadalmi-kulturális környezet, intézményi környezet, intézmény felépítése.
A koncipiálásba bevont színterek
1. A telefonszolgálat által teremtett terápiás tér (amely az emberi jól-lét
fejlesztésére alkalmassá tehető kontextust jelent a kommunikátorok számára).
2. A lelki segélyt nyújtó telefonszolgálatok társadalmi környezete (amelyben
az intézmény - a klienseihez hasonlóan - maga is marginalizálódik).
A koncipiálásba bevont dinamikák
A párbeszédek során a kommunikátorok egymáshoz való viszonyának, a hívó (krízis)állapotának,
ill. az ezekre utaló nyelvi markereknek a változásai.
Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Beemeli az elemzésbe a hazai öngyilkosságok nyelvi-kulturális hátterét értelmező
negatív-kód elméletet, Bahtyin, ill. Buber dialógus-elméletét, a rítus van gennepi
és turneri értelmezését. Megjelennek még a kultúrát, mint ember teremtette környezetet
értelmező megközelítések (Geertz, Peterson). Módszertani síkon az alapozott
elmélet, a szekvenciális-transzformatív szövegelemzési modell és az "ethnography
of speech" megközelítés jelennek meg.
Az elmélet-alkotás célja
A telefonon keresztül zajló terápiás kommunikáció átfogó elméleti magyarázata,
sajátosságainak tudatosítása és ezáltal hatékonyságának növelése.
Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Az elmélet eredetileg az öngyilkossági krízisbe került emberek számára segítséget
nyújtó telefonszolgálatok munkájához kapcsolódik, de megállapításai alkalmazhatóak
más terápiás célú telefonos szolgálatok munkájának elemzésére, értelmezésére,
ill. megkönnyítésére.
Az elmélet háttérdiszciplínái
Nyelvészet, Szociológia, Antropológia, Pszichológia, Kulturális Pszichológia,
Diszkurzív Szuicidológia.
Néhány fontosabb bibliográfiai tétel
Bahtyin, M.: A beszéd és a valóság. Filozófiai és beszédelméleti írások. Gondolat, Budapest, 1986.
Buda B.: Az öngyilkosság. Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok. Animula, Budapest, 2001.
Grice, H.: A jelentés. In: Pléh Cs. - Síklaki I. - Terestyéni, T. (szerk.): Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Osiris, Budapest, 1997.
Horányi Ö.: A kommunikációról. In: Béres I. - Horányi Ö. (szerk.): Társadalmi kommunikáció, Osiris, Budapest, 1999.
Kézdi B.: A negatív kód. Pannónia Kiadó, Pécs, 1995.
Péley B.: Rítus és történet. Beavatás és kábítószeres létezésmód. Új Mandátum, Budapest. 2002.
Peterson, R.: Revitalizing the culture concept. Annual Review of Sociology, 5, 1979.
Ringel, E.: A preszuicidális szindróma (öngyilkosság előtti tünetcsoport) tünettana. In: Andorka, R. - Buda B. - Füredi, J. (szerk.): A deviáns viselkedés szociológiája. Gondolat, Budapest, 1974.
Tringer L.: A gyógyító beszélgetés. Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület, Budapest, 1991.
Turner, V.: Átmenetek, határok, szegénység. A communitas vallási szimbólumai, In: Bohannan - Glazer, M. (szerk.): Mérföldkövek a kulturális antropológiában. Panem, Budapest, 1997.
Watzlawick, P. - Weakland, J.H. - Fisch, R.: Változás. A problémák keletkezésének és megoldásának elvei. Gondolat, Budapest, 1990.
Az összefoglalót készítette: Szentesi
Balázs,
2010. február