Richard Rorty: Heideggerről és másokról

Jelenkor, Pécs, 1997.

Az adott elmélet szokásos megnevezése
Társadalmi-filozófiai pragmatizmus

Az elmélet érvényességi területe
társadalmi (politikai) filozófia

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
A Rorty-féle pragmatikus kontextusba helyezett, rekontextualizálható tudásformáknak, illetve különféle nyelvi szótáraknak ez a leírása elsősorban társadalomfilozófiai megközelítést jelent.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Leíró, amennyiben új kontextusba helyezi a tárgyalt szerzőket.

Az elmélet-alkotás célja:
A cél, hogy a különféle ismeretelméleti hagyományok között hidat verjen, azáltal, hogy a társadalmi pragmatika nézőpontjából újraleírja azokat. Így Rorty az esszékben ebből a szemszögből vitázik (vagy éppen ért egyet) a Nietzsche utáni filozófusokkal (Wittgensteinnel, Heideggerrel, Derrida-val, Habermas-szal, Lyotard-ral, Foucault-val), főként a nyelvhasználat / értelmezés felől közelítve, és ezekre a pragmatikus álláspont válaszait is megadja (Freud, Dewey, Davidson munkáinak felhasználásával). Mindez a társadalmi, demokratikus berendezkedés elméleti keretének megerősítését szolgálja.

A koncipiálásba bevont színterek és dinamikák:
Kiindulópont:

A nyelvet a Dewey által felfogott "eszköz-cél" kontinuumnak célszerű tekinteni, szemben azzal a hagyományos megközelítéssel, mely szerint a nyelv képes leképezni a valóságot, mely a nyelvtől akár független is lehet. Nincsenek végső szótárak, melyek téren és időn túlmutatnának - ehelyett inkább az egyéni önteremtésre és a metaforák használatára kell a hangsúlyt helyezni (a metafora davidsoni megközelítésében).

Heidegger dewey-ánus értelmezése egy pragmatikus újraleírási lehetőség. Rorty egyik fő ellenvetése: a kései Heidegger-nél a nyelv dologiasítása a nyelvnek egy olyan szerepet kínál, melyet korábban az Ész vagy Isten töltött be, mint a dolgok felett álló létező. Derrida dekonstrukciója szintén nem tud elszakadni az ontoteologikus hagyománytól, amennyiben nem ismeri fel, hogy a filozófiai, politikai beszédmód sosem volt ennyire a metafizika és filozófia véges, átfogó és domináns szótárába szorítva.

Az új metaforák megalkotása nem csupán a nyelv, hanem a személynek saját esetlegességével való szembesülését is jelenti. Az autonómiát akkor érhetjük el, ha a múlt, saját múltunk újraleírásával egyben függetlenedni is tudunk attól.

Az énnek ezt az önmagát megalkotó tevékenységét Freud hozta vissza a filozófiai gondolkodásba, amely az ember mechanikus gépezet voltával nem hangolta össze az erkölcsi cselekvést. Nála a tudatos én és a tudattalan elkülönítése nem redukálható az ész elválasztására az ösztönöktől, mivel az utóbbi ugyanúgy a vágyak, vélekedések konzisztens rendszere, amely biztosítja "tudatos énünk beszélgetőtársait". A decentralizált én tehát több kvázi-személlyel kerül kapcsolatba, azonban egyszerre csupán az egyik személy hozzáférhető számára. Ezért az ösztön-én, az én és a felettes én eltérő történeteit alternatív múlt-megértésekként kell felfogni. A szilárd személyiség akkor jön létre, ha a tudattalant ugyanolyan egyenrangú énnek ismeri el, mint a tudatost. Ugyanis az általa mesélt történetek az én megalkotásához járulnak hozzá: "ha megismerjük a tudattalan álláspontját a múltról, akkor új gondolatokat nyerünk ahhoz, hogyan írjuk le (és változtassuk meg) magunkat a jövőben".

Ez a szemlélet - az állandó emberi lényegnek ez a nyilvánvaló hiánya - hozzásegít az ironikusabb és kreatívabb újraleírásokhoz. Azzal, hogy meghallgatjuk énjeinket, nagyobb gyakorlatot szerzünk a különböző szótárak közti fordításban, mozgásban. A "tompa bélyegtől", vagyis a történelmi esetlegességtől ezzel az éngazdagítással szabadulhatunk, a múltat átírva - nietzsche-i értelemben vett - "imígyen akartam"-má.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
A Rorty által újraleírt főbb elméletalkotók: Wittgenstein, Heidegger, Derrida, Freud, Habermas, Lyotard, Foucault.

Az elmélet háttérdiszciplinái:
társadalomfilozófia, történelemtudomány, pszichológia, nyelvtudomány, irodalomtudomány

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Rorty, R.: Contingency, irony and solidarity. Cambridge: Cambridge University Press, 1989.

Rorty, R.: Objectivity, Relativism and Truth: Philosophical Papers I. Cambridge: Cambridge University Press, 1991.

Rorty, R.: Truth and Progress: Philosophical Papers III. Cambridge: Cambridge University Press, 1998.

Rorty, R.: Philosophy and Social Hope. New York: Penguin, 2000.

Rorty, R.: Philosophy as Cultural Politics: Philosophical Papers IV. Cambridge: Cambridge University Press, 2007.

Az összefoglalót készítette: Juhász Ibolya
2010. január