Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

(Osiris, 2002)

Észrevételek Nemes Éva ismertetéséhez

Nemes Éva összefoglalója Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája című könyvéről tárgyilagos és alapos. Az írást kerek, egész munkának gondolom, így csak néhány kiegészítést tennék ahhoz:

Alice Miller könyve azzal a céllal készült, hogy - amint azt Éva is írja - felhívja a figyelmet arra, hogy az intellektuális belátás önmagában nem elegendő az elfojtott gyermekkori érzések feldolgozásához és amellett érvel, hogy szükség van a gyermekkori sérülések átélésére. Az ezt támogató feltáró terápiát nélkülözhetetlennek tartja az érzelmi biztonság és a személyes integritás megtalálásában.

A szerző egyszerűen és közérthetően, a tudományterületen kevesebb tapasztalattal rendelkezők számára is követhető módon, saját terápiás gyakorlatából vett konkrét esetek és szituációk bemutatásával érvel az érzelmi munka szükségessége mellett. A könyv stílusa is támogatja a tartalmi célokat, kevésbé a tudományos elméleti megalapozást, inkább az olvasó érzelmi befolyásolását és meggyőzést helyezi előtérbe.

A szerző ez utóbbi szándékát a 16 évvel későbbi - a könyv eredeti megjelenési időpontja 1979. - kiadáshoz írt utószavában jelzi is: "Egy könyv bármilyen beleéléssel írták is, nem helyettesítheti a terapeutát. Ám tudatára ébreszthet bennünket, hogy szükségünk van terápiára, hiszen annak segítségével kapcsolatba kerülhetünk háttérbe szorított vagy teljesen elfojtott érzéseinkkel...".

Alice Miller a 70-es évek végétől a pszichoanalízis egyoldalúan intellektuális módszerét bírálva felhívja a figyelmet és előtérbe helyezi az érzelmi élet jelentőségét az ember lelki fejlődésében. Európában, abban az időben még keveset lehetett tudni az Egyesült Államokban elindult új, érzelmekkel foglalkozó terápiás módszerekről. Azóta számos terápiás - Gestalt, fókuszterápia - és egyéb személyes tanulási módszer, lehetőség - pszichodráma, önismereti tréningek, szupervízió - jelent meg a tudatos-és tudattalan, a kognitív és érzelmi közti átjárhatóság céljával és fejlődik önálló disciplinává.

A szerző szintén a könyv 1996-os utószavában a feltáró terápiák fejlődése mellett már hivatkozik olyan neurobiológiai kutatásokra, melyek bizonyítják, hogy az emberi lényeknek az élet megszervezéséhez nélkülözhetetlen, hogy hozzáférjenek saját érzelmeikhez. A neurobiológiai utóbbi időben tapasztalt ugrásszerű fejlődése, pl. az evolúciósan kialakult sajátos idegrendszeri képlet, a tükörneuron-rendszer, mint a mozgásos beleélés alapja, magyarázatát adja bizonyos alapvető társas viselkedések kialakulásának. Ezek az eredmények az evolúciós, szociális és neurobiológiai elméletek divergenciájának irányába hatnak.

Készítette: Szabó Anikó
2009. december 30.