Rogers Brubaker: Nacionalizmus új keretek között

L'Harmattan - Atelier, Budapest, 2006. (1996). Ford. Erdősi Péter

Észrevételek Bota Szidónia recenziójához

 

Bota Szidónia recenziója alapos képet ad Rogers Brubaker: Nacionalizmus új keretek között című munkájáról. Az ismertetésből hiányzik azonban annak hangsúlyozása, hogy a kötet elsősorban módszertani szempontból jelentős. Olyannyira, hogy maga Brubaker is ezt nevezi írása legfőbb jellemzőjének. A szerző nem annyira egy új nacionalizmuselméletet kíván tehát alkotni, hanem inkább módszertani program alapjainak kidolgozására tesz kísérletet a 20. század végén megjelenő ún. új nacionalizmusok vizsgálatára vonatkozóan.

Brubaker módszertani szemléletmódjának előzményét Pierre Bourdieu munkássága, valamint az "új institucionalista" szociológia jelenti. Ebből a megközelítésből következik, hogy Brubaker különböző politikai mezők által létrehozott nacionalizmusokról beszél. A módszertani szemléletmódra érzékelteti ugyanakkor a szerző által használt terminológia is. Jó példája ennek a "nemzetiesítő" nacionalizmus kifejezés, amely nem a nemzetállamra, mint entitásra utal, hanem inkább egy törekvést, egy stratégiát ír le.

Mindebből következően - ahogy Brubaker egy másik munkájában írja - "a nacionalizmus se nem elsősorban és mindenekfelett államiságra törekvő ideológia, se nem valamely - igazi, szubsztanciális, jól körülhatárolt társadalmi entitásként felfogott - nemzet követeléseinek folyománya. A nemzet nem egyértelmű társadalmi tény, hanem politikai igénybejelentés, amelyet kétségbe lehet vonni, és gyakran kétségbe is vonnak."

További fontos bibliográfiai tétel:

Rogers Brubaker: Ártalmas állítások: mítoszok és tévképzetek a nacionalizmus-kutatásban. Beszélő, 1996. 7., 26-41.

 

Készítette: Juhász Attila
2010. január 19.