Budapest, 1996.
Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
A szent és a profán két különböző egzisztenciális helyzet, így a vallásos ember
élményvilágában teljesen más, mint a vallás nélküli ember, ez okozza, hogy más
a kommunikációja az emberi közösségben, másképp viszonyul a térhez, az időhöz
és környezetéhez.
Az elmélet érvényességi területe
Vallástörténet, szociológia, néprajz, szakrális kommunikáció.
Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Társadalmi kommunikáció, szakrális kommunikáció.
Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó: a szakrális létet különböző kultúrák hiedelmeivel, szokásaival magyarázza.
A koncipiálásba bevont funkciók
Filozófiai antropológia, fenomenológia, pszichológia, vallástörténet, kultúretnológia.
A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Egyén (vallásos és nem vallásos), közösségek, különböző korok és helyek kultúrái.
A koncipiálásba bevont színterek
A szakrális létet a tér, az idő, a természethez fűződő viszony és a különböző
életfunkciók viszonylatában vizsgálja.
A koncipiálásba bevont dinamikák
Eliade négy szempontból vizsgálja a vallásos és nem vallásos ember megnyilvánulásainak
különbségeit: a tér, az idő, a természet és az emberi életfunkciók viszonylatában.
A tér a vallásos ember számára sohasem egységes, mert hierophánia-k szakítja
meg. A hierophánia helyét foglalja el a vallásos ember, amelyet kozmológiával,
a teremtés imitálásával birtokba vesz. Az így felszentelt tér közepén megtalálható
az axis mundi, a világ középpontja, amelynek közelében igyekszik letelepedni.
Számára a cél, hogy a kozmosz, a tér, ahol él, mindig szent és tiszta legyen,
mint amilyen a teremtés állapotában volt, ezért újra és újra megismétli a felszentelés
rítusát.
Az időt szent és profán időre lehet bontani. A szent idő, görögül szémeron állandóan ismétlődő körforgás, az ünnepek révén újra és újra visszatér a vallásos ember életébe. A profán idő, görögül hémera folyamatosan, egyenes vonalban zajlik. Az ünnep ad alkalmat arra, hogy a teremtés vagy más istenekhez kapcsolódó rítusokat a vallásos közösségek lemásolják, eljátsszák. Ez az imitatio dei a mítoszokban leírt történet újrajátszása, amely a földi, hétköznapi dolgokat magyarázza. A kereszténység annyiban hozott újat ebben a tekintetben, hogy a mítosz itt már nem mitikus időben, hanem a történelemben játszódott le, így a történelem szent idő lesz.
A vallásos embert körül vevő világ különböző eseményeiben is megnyilvánul a szakralitás. A legalapvetőbb, istenséghez kötött természeti jelenség a négy őselem: a levegő (ég, menny), a víz, föld (terra mater), tűz. A mindennapi élet eseményei közben az ember eltávolodott ezektől, és más, közelebb lévő istenségeket (növények, állatok, kövek stb.) választott magának, azonban nagyobb járványok, betegségek, természeti csapások esetén visszatért hozzájuk. A négy őselem szakrális jelentését a kereszténység, sőt a deszakralizált ember is átvette. A kereszténység új értelmet adott nekik (pl. a víz szakrális funkciója a keresztelésben jelenik meg), a deszakralizált ember pedig vagy emberi érzelmeket fejez ki a szimbólumokon keresztül, vagy más magyarázatot nem talál az egyes jelenségekre.
A vallásos ember számára az ember is szakralitást hordoz, a ház, a kozmosz kicsinyített másaként él. Minden fiziológai aktusnak szent értelme van: a születést, halált, házasságot, felnőtté válást stb. szertartások segítségével éli át. Ezeknek a beavatási rítusoknak a lényege az újjászületés, amelyek tisztává teszik a vallásos embert, így a szenthez közelítik.
A fentiek alapján megállapítja Eliade, hogy minden ember vallásos. A profán ember azonban eltávolodott a vallástól, olyannyira, hogy csak a tudatalattijában őrzi vallásos emlékeit. A vallástalan ember elvesztette képességét a vallás tudatos átélésére, de annyi megismerő ereje mégis maradt, hogy isten nyomát fellelje a világban.
Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Az elmélet kapcsolódik a filozófiához, a vallástörténethez, a pszichológiához
és a szociológiához.
Az elmélet-alkotás célja
A vallásos és nem vallásos ember viselkedési normáinak, gondolkodásának vizsgálata.
A vallásos gondolkodás és kommunikáció megismerése.
Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Vallástudomány, teológia, társadalomtudomány.
Az elmélet háttérdiszciplínái
Kulturális antropológia, néprajz, teológia, filozófia, szociológia.
Néhány fontosabb bibliográfiai tétel
Frazer, James Georges: Az aranyág. Budapest, 1965.
Durkheim, Emile: A vallási élet elemi formái. A totemisztikus rendszer Ausztráliában. Budapest, 2003.
Kirk, G. S.: A mítosz. Budapest, 1995.
J. Harold Ellens: Psychology, religion and spirituality. London, 2009.
Az összefoglalót készítette:Tislér Géza
2010. január