de Chardin, Pierre Teilhard: Az emberi jelenség

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Konvergens evolúció-elmélet, finalista vagy teleologikus evolúció-elmélet

Az elmélet érvényességi területe
Kozmogenézis, fejlődésbiológia, fejlődéslélektan, szellemtudományok

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
A kommunikáció alatt Chardin tágabb értelemben már azt az anyagban meglevő tulajdonságot érti, amely majd az élet megjelenésével válik explicitté, és az embernél tudatossá. Ez pedig az elemek egymáshoz való kapcsolódásait (taszításait és vonzásait) jelenti. A szerző szerint az ember, majd a szociális szféra (az emberi közösségek) egyre tudatosabban fogja felismerni és megélni ezt az összetartó erőt, és végül - individualizálódás vagy menekülés helyett - azt vállalják, hogy kölcsönösen, közösen haladnak előre a charden-i transzcendens Omega-pont felé.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
A szerző a kozmogenézis teljes folyamatát kívánja egy koherens rendszer keretein belül magyarázni.

A koncipiálásba bevont funkciók
Kiváltképp a biológia kapcsán hangsúlyozza az alábbi három funkciót: 1. feltalálás: belső elrendeződési tényezők felbukkanása; 2. szimpátia, antipátia: a szerkezeti elemek között megjelennek a közeledési vagy taszítási erők; 3. abszolút visszafordíthatatlansági állapot megjelenése, mint ami túlmegy az élettelen szintjének relatív visszafordíthatatlanságán.
Az emberrel azután megjelenik további három funkció: 1. feltalálóképesség; 2. szervezési képesség; 3. igény a visszafordíthatatlanra.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Alapgondolata hogy a fejlődés vertikális tengelye az ember, így a szemlélet is emberközpontú. Az ember szemléleti központ, és a világegyetem szerkezeti központja is. Rá kell vonatkoztatni minden tudományt.

A koncipiálásba bevont színterek
A színtereket megkülönböztethetjük azon diszciplínák nyomán melyeket Chardin egységes elméletben kíván tárgyalni. Felfogásának keretein belül a hagyományosnak mondható szaktudományos törvényszerűségek érvényben maradnak miközben az elmélet perspektívájában egységes képként tűnnek fel. A színterek tehát: mikrofizika, biofizika, biológia, pszichológia. Chardin felosztása némiképp eltérő: bariszféra, litoszféra, hidroszféra, atmoszféra, sztratoszféra, bioszféra, nooszféra, Omega.
A szerző mindezen színtereket egy vázlatosabb, háromtagú sorozatként így írja le: 1. Az Élet előzményei; 2. Az Élet; 3. A Gondolat: " e három esemény a múltban megrajzolja és a jövő (a Végleges Élet!) számára irányítja ugyanazt az egyetlen pályát: az emberi Fenomén görbéjét."

A koncipiálásba bevont dinamikák
Radiális, illetve tangenciális fejlődés

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Evolúció-elmélet, Bergson fejlődésfilozófiája

Az elmélet-alkotás célja
Erre a kérdésre maga a szerző ad választ a mű bevezető szakaszában:
"Könyvem célja: szeretném látni és megláttatni, hogy mivé válik az Ember és milyen igényeket támaszt, ha teljes egészében, mindenestül a tapasztalati jelenségek közé állítjuk."

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Mivel a szerző természettudósi minőségében írta a könyvét, így az eredeti alkalmazási terület is természettudományi: az evolúció természettudományos elméletének finalista felépítése.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Paleontológia, biológia, fizika, kémia, filozófia, teológia

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

De Chardin, Pierre Teilhard: Az emberi jelenség. Occidental Press, Washington, 1968

De Chardin, Pierre Teilhard: Benne élünk. Ahogy lehet Kiadó, Párizs-Bécs, 1965

De Chardin, Pierre Teilhard: Út az Ómega felé. Válogatás Teilhard De Chardin műveiből. Szent István Társulat, 1980

Az összefoglalót készítette: Nagy Erika
2010. január