Alcalde, José Eugenio Abajo: Cigány gyerekek az iskolában

Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008.

Alcalde tanulmánya egy kétszer egyéves kutatás (ill. húszévnyi oktatói és kutatói tapasztalat) eredményeit mutatja be. A kutatás a cigány gyerekek iskoláztatásának egyes kérdéseit vizsgálta Aranda de Dueroban és a hozzá tartozó megyében. A helységben gyűjtött adatokat a megye más területeiről gyűjtött adatokkal vetette egybe, hogy az elmélet alapvető állításai általánosíthatóak legyenek.

A kérdést külön-külön pszichológiai, társadalmi, nevelési folyamatokként tanulmányozó megközelítésekkel szemben, ő átfogóbb, rendszerező magyarázatot keres. Interdiszciplináris hozzáállása a kulturális antropológia, szociológia, pedagógia, pszichológia elméleteit és módszereit kombinálja. A nevelést egyrészt interperszonális tevékenységként értelmezi, és a nevelési/oktatási helyzetek kommunikációjára összpontosít, másrészt a társadalmi interakció keretében értelmezi, ezért a vizsgálati egységek a háztartási csoport, iskolák, ill. a helység, mint társadalmi színtér. A kutatás folyamatát egyfajta diskurzusként fogja fel, amelyben párbeszédet folytat a témához kapcsolódó eszmékkel, elméletekkel (publikációk, szakirodalom), az empirikus valósággal (megfigyelés), önmagával (hipotézisek pontosítása), ill. a cigány gyerekek iskoláztatásában résztvevő szereplőkkel (gyerekek, szülők, tanítók, nem cigány szülők, nevelési hatóságok, más társadalmi csoportok).

Alapvetően kvalitatív megközelítést alkalmaz. Módszerei a következők: résztvevő megfigyelés (iskola, istentiszteletek, Cigány Szövetség összejövetelei, helybeliek közös programjai, napi rutinja, stb.); életútinterjúk (cigány családok története); vitakörök (fiatal cigányok és nem cigányok, gyerekek, tanítók, társadalmi munkások, pszicho-pedagógiai munkások, szülők, Cigány Tanítók Szövetségének tagjai); kérdőívek (tanárok); közvéleménykutatás (többségi társadalom tagjai); népszámlálás; dokumentumelemzés (cigány szervezetek folyóiratai, kiadatlan anyagai, jegyzőkönyvei, levelezés, esküvőkön, istentiszteleteken készült videofelvételek).

Hipotézisei megalkotásánál három fő elméletre támaszkodik.

(1) a tanuláspszichológia kognitív elméletei (Vigotszkij-féle szocio-kulturális perspektíva, Piaget konstruktivista modellje, Ausubel, ill. Novak értelmes tanulás koncepciója), amelyek értelmében a tanulás nem egyszerű passzív befogadó folyamat. A tanulás aktivitást, erőfeszítést, alkalmazkodást, problémamegoldást jelent. A gondolkodás folyamata dialektikus, és némi időleges személyes szorongással jár, egyet jelent egy biztonságos terület elhagyásával, amely miatt a sikeres tanuláshoz barátságos, befogadó légkör szükséges. Az intelligencia nem statikus adottság, hanem potenciális képességek összessége, amely az egyén lehetőségeinek, életkörülményeinek függvényében is alakul. A motiváció és az erőfeszítés interaktív és rendszerfüggő jelenség, nem tulajdonítható kizárólag a diáknak, nem csak annak szándékától, hanem önbecslésétől (és több mástól) is függ, amely interperszonális folyamatok eredménye. Az oktatási szituációkra kiható társadalmi viszonyokat, és az érzelmi fejlődés kognitív folyamatait tehát egymással kapcsolatban kell tanulmányozni.

(2) A marginalizációnak mint társadalmi jelenségnek Teresa San Román antropológus által alkotott elmélete. Eszerint a marginalizáció olyan társadalmi jelenség, amelynek gyökerei a versenyhelyzetben keresendőek. A marginalizáció mindig valami kirekesztő/befogadó feszültség része, és függ az elérhető alternatíváktól, a csoportok, személyek tulajdonságaitól. A társadalmi marginalizálódás nem szükségszerűen végleges és megváltoztathatatlan (mivel olyan társadalmi meghatározottságú tényezők függvénye, amelyek térben és időben változnak, valamint a marginalizáció magával hozhat adaptív megoldásokat is.

(3) A kommunikáció fontossága a tanulás fejlődésében és a "kettős kötés" elmélete. Habermas és Freire nyomán a kritikai és kommunikatív megközelítést követi a tanulás és társadalmi együttélés kérdéseiben. A párbeszédet állítja az oktatási tevékenység középpontjába, így a kommunikációt, kooperációt, affektivitást a tanítás alapjaiként kezeli. Figyelembe veszi még Vigotszkij, Freinet, D.W. Johnson, R.T. Johnson elméleteit is, akik eltérő perspektívákból mutatnak rá a kommunikáció fontosságára a tanulás és megismerés során. Az egyik leghangsúlyosabb megközelítés Bateson kettős kötés (double bind) elmélete. Minden interperszonális interakciót tanulási kontextusként értelmez, ugyanakkor minden megismerési, tanulási folyamatot egy meghatározott tanulási kontextusba helyez bele. A kontextus maga egy metaüzenet, és minden üzenet csak kontextusba ágyazva nyer értelmet. A kettős kötés esetében ellentmondás feszül a kimondott üzenet és a metaüzenet vagy kontextus között. Az ellentmondásos kommunikáció bizonytalanságot és értetlenséget eredményez a befogadónál.

Alcalde állításai a következők:

(1) a cigány gyerekek iskoláztatásának problémája a társadalomban és az iskolában kialakult versenyhelyzet eredménye (versenyhelyzet a nem cigány szülők között, hogy jó iskolai lehetőséget biztosítsanak gyerekeiknek, ill. az iskolák között, a tanulói létszámért). A versenyhelyzet marginalizációt teremt, amely szegregációval párosul, és egy szegregált urbanisztikai és/vagy iskolai közeg egyet jelent a kudarccal/kirekesztéssel. Mivel interaktív kapcsolatról van szó, a marginalizáció felelőssége kölcsönös. Függ a gettósodás, kirekesztés mértékétől; az iskolának és a tanároknak a diákok kultúrája iránti alkalmazkodásra tett erőfeszítéseitől; a cigányok alkalmazkodóképességétől, erőfeszítésétől a környezet, iskolai rendszer irányában.

(2) Sok cigány gyerek van kitéve kettős kötésű kommunikációs helyzetnek a városi közegben csakúgy, mint az iskolai környezetben: felveszik őket az iskolába, de nem szentelnek nekik kellő figyelmet, nem bíznak a sikerükben, a büntetésre koncentrálnak, veszélyforrást látnak bennük. Az explicit üzenet szerint "mindannyian egyenlők vagyunk, mindenki tanulhat", viszont a nonverbális szint (gesztusok, hangszín, tekintet, távolságtartás mértéke, arckifejezés, testbeszéd, sóhajok) mást sugall. Ehhez hasonlóan a családi közegben is gyakoriak a kettős kötésű üzenetek: beíratják a gyereket az iskolába, de nem bíznak a sikerben, nem figyelnek az iskolai előmenetelére, nem próbálnak alkalmazkodni a környezethez. A kettős kötésű kommunikáció hátráltatja a cigány gyerekek iskolai sikerességét.

Ugyanakkor kritikusan viszonyul bizonyos, a cigányság iskoláztatását tárgyaló elméletekhez, amelyeket túlzottan egysíkúnak, deterministának tart, mivel - mint mondja - a cigány gyerekeket lényegileg másnak és/vagy veszélyeztetettnek tekintik, azaz elkerülhetetlenül veszteseknek. Ilyenek az etnikum és család okolása saját helyzetükért; a gyerek hibáztatása pszichologizáló magyarázattal, mely szerint kevésbé fejlettek, vagy nagyon különbözőek a készségeik, motivációjuk, mint a többségi társadalom tagjainak; a szociológiai determinizmus, amely szerint a rossz szociális körülmények tanulásra alkalmatlan környezetet teremtenek, így szükségszerű az iskolai kudarc. De ilyennek találja a kulturalista és esszencialista megközelítést is, amely szerint a különböző kultúrák inkompatibilisek egymással, és az iskola nem felel meg a cigány kultúra számára; a nyelvi hiányosságok szerepét hangsúlyozó elméletet, mely szerint a cigány családi, társadalmi közeg korlátozott nyelvi kóddal rendelkezik; ill. azokat, amelyek az iskola szerepét hangsúlyozzák, és a nem megfelelő didaktikai eszközökre, valamint az alkalmazkodás hiányára hívják fel a figyelmet.

Alcalde szerint ezek a megközelítések mind egysíkúak és bénítóak - ami a helyzet megváltoztatására irányuló igyekezetet illeti. Ő a probléma összetettségét hangsúlyozza. Mint mondja, nem kétséges, hogy a gazdasági-társadalmi tényezők, az iskoláztatási hagyomány megléte vagy nem léte, a család tagjainak nyelvi, olvasási készségei, vagy a metodológiai, didaktikai elemek sokak iskoláztatására hatnak. Mindegyik változó fontos, viszont egyik sem meghatározó - állítja. A kulturalista megközelítést pedig hiányosnak és zavarosnak tartja. Szerinte a kultúrák lényegi vonásainak kizárólagosként való beállítása változatlan, monolitikus, megkövesedett társadalmakat, és beilleszkedésre alkalmatlan viselkedésmódokat láttat, ami felettébb ellentmondásos, mivel minden kultúra alkalmazkodik a környezetéhez. Bár felsorol olyan jellemzőket, amelyek összeütközésbe kerülhetnek az iskolai sikerhez vagy részvételhez szükséges követelményekkel (iskoláztatási hagyományok hiánya, kortárs csoport visszatartó ereje, korai házasság, bekapcsolódás a családfenntartói tevékenységekbe, - de leginkább - a női szerepkör), viszont hangsúlyozza, hogy az etnikai identitás nem egyenlő a marginalizációval, gettósodással, a társadalmi beilleszkedés hiányával; nem egy történelemtől független állandó, hanem változékony; nem jelenti a csoport homogenitását; nem alkalmas egy adott személy egyedi és kizárólagos meghatározására; nem jelent bizalmatlanságot a többi emberrel szemben, sem összeférhetetlenséget más kultúrákkal.

A fentiekkel szemben a nevelésnek, mint interperszonális folyamatnak a megközelítését hangsúlyozza. Szerinte a cigány gyerekek iskoláztatásával kapcsolatos jelenségeket csak a különböző társadalmi csoportok és a cigány modell közötti relációanalízis révén lehet megérteni, mivel ez a kontextus kihat a cigány gyerekekhez eljutó üzenetekre. Egyrészt a társadalom ellentmondásos elveken alapszik (emberi jogok, humanista elvek versus versenyképesség közgazdasági dogmája, amely hierarchizál és kirekeszt), másrészt az oktatási rendszer is ellentmondásos elveken alapszik (diákok közötti egyenlőség, együttműködés, képességek kibontakoztatására vonatkozó jog hangoztatása, amivel egyidőben az iskola a hierarchizált termelési és társadalmi rendszerbe való beilleszkedésre készít fel. Ezek következtében az oktatási rendszer újrateremti az osztályharcot, a sztereotípiákat, kirekesztő mechanizmusokat, a kölcsönös gyanakvást, a kommunikáció hiányát. Így jön létre a kettős kötésű üzenetek zavaró hatása, amely kapcsán sok cigány gyerek paradox, zavaró környezetnek tapasztalja meg az iskolát: "saját érdekében" olyan helyre kell járnia, ahol nem nézik jó szemmel.

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Kettős-kötésű (double-bind) kommunikáció.

Az elmélet érvényességi területe
Interkulturális oktatás, interkulturális kapcsolatok.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Interperszonális ill. csoportok közötti kommunikáció.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Mindkettő.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Kognitív tanuláspszichológiai elméleteket (Vigotszkij, Piaget, Ausube, ill. Novak) alkalmaz a társadalmi kisebbségek iskoláztatásának kérdésére, valamint Teresa San Román marginalizáció-elméletét az iskolai környezetre alkalmazza.

Az elmélet-alkotás célja
Cigány tanulók iskolai szegregációjára, érvényesülésére, sikertelenségére ható változók leírásának, elemzésének más elméletekhez képest integráltabb, alkalmazhatóbb megközelítését kívánja létrehozni, ill. célja a vizsgált változók befolyásolására a gyakorlatban alkalmazható elmélet magalkotása.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Oktatáskutatás, társadalmi marginalizáció, kisebbségek kutatása.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Kulturális antropológia, szociológia, pedagógia, pszichológia.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Bateson, G.: Steps to an Ecology of Mind: Collected Essays in Anthropology, Psychiatry, Evolution, and Epistemology. University Of Chicago Press, 1972.

Cohen, E.: The Segregated School: Problems in Status Power and Interethnic Climat, in: Miller, N. - Brewer, M.: Groups in Contact. The Psychology of the Segregation, Academic Press Imc, Orlando, 1984.

San Román, T.: Pluriculturalidad y marginación, in: Alerget et al: Sobre interculturalitat, Fundació SERGI, Girona, 1992.

Az összefoglalót készítette: Szentesi Balázs,
2010. február 28.