Jerome Bruner: Valóságos elmék, lehetséges világok

Knapp Ádám ismertetőjéhez

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Pszicholingvisztika elmélete

Az elmélet érvényességi területe
Nyelvészet

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó

A koncipiálásba bevont színterek
Az értelem működésének két formája létezik. Ezek a gondolkodás különböző vállfajai, melyek más-más módon rendezik el a tapasztalatokat és konstruálják a valóságot. Az érvelések igazságukról, a történetek életszerűségükről akarnak meggyőzni, szerkezetük ezért alapvetően különböző.
Oksági relevanciájuk is más, az egyik egyetemes igazságokra utal, a másik két esemény közti konkrét kapcsolatra mutat rá. A logikai-tudományos mód a leírás és magyarázat matematikai rendszerének ideálját próbálja kielégíteni. Kategóriákat és elvont fogalmakat alkalmaz, konzisztenciára és az ellentmondások elkerülésére törekszik.
A narratív mód ezzel szemben az emberi (szerzői) szándékokkal, cselekedetekkel, az emberi intenciók viszontagságaival, mint a hétköznapi élet kinyilatkoztatásaival foglalkozik.
Bruner szerint az intenció: közvetlenül és intuitív módon felismerhető, ehhez pedig nincs szükség a befogadó bonyolult értelmezési aktusára.
A történet fabulája (alapanyaga) tartalmaz egy létállapotot, amelybe a szereplők belekerülnek olyan szándékok eredményeképpen, melyek vagy a körülmények, vagy a "szereplők jelleme", de leginkább a kettő kölcsönhatása miatt a fonákjukra fordultak.
A történet egységét az a mód adja meg, ahogyan az állapot, a szereplők és a tudás kölcsönhatásba kerülnek, olyan szerkezetet létrehozva, aminek van kezdete, kibontakozása és a befejezettség érzését nyújtja.

A koncipiálásba bevont dinamikák
Sima és könnyű tranzakcióink és az ezeket végrehajtó szabályozó szervünk kialakulásának első lépése a mások elméjének primitív észlelésére irányuló biológiai készség. Ezt követően ez a készségünk a nyelv finom szabályozó folyamatai révén gazdagodik és erősödik. Ezáltal nő a tudásunk arról, hogy milyen műveleteket végezhetünk el abban a kultúrában, ahol tranzakcióinkat véghezvisszük, végül pedig kultúránk képekben, narratívákban és eszközkészletekben megtestesülő történetére is képesek leszünk referálni.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal

Az irodalom: Az irodalmi műveken keresztül Bruner a jelentést vizsgálja, és azt hogyan értelmezzük a szavakat. A szövegek alternatív, azaz többszörös olvasata van, ezért megértésükhöz is több szintjüket kell vizsgálni. A szövegek egymással párhuzamosan különbözőképpen olvashatjuk és értelmezhetjük az irodalmi jelentést többszöri olvasással hozhatjuk felszínre
Azt elemzi, hogy az olvasó hogyan teszik ezt, és mit jelent az "olvasó a szövegben" pszichológiai folyamat.

A természettudomány és a bölcsészettudomány: Az elmében különböző céloknak felel meg a világ megalkotása szempontjából. A természettudományos világ az interakciók és a körülmények változásai ellenére is állandó marad, míg a bölcsészettudomány azzal foglalkozik, hogy változik a világ a megfigyelő pozíciójának és nézeteinek alakulásával. A természettudomány olyan világot alkot, melynek létezése a dolgok és események változatlanságához kötött még akkor is, ha a világot megérteni akaró létfeltételei megváltoznak. A bölcsészettudományok úgy akarják megérteni a világot, ahogyan az a benne lévő élet követelményeire reflektál.

Nyelvészet: A nyelv a referálás legfőbb eszköze. A referálás a beszélők közös előfelvetése és a közös kontextus miatt működhet, miközben nagymértékben tartalmazza a beszélők szubjektív szférájának kölcsönös feltérképezését. Ennyiben tehát a referálás mások figyelme irányításának szándéka, ami megvitatást, hermeneutikai folyamatot igényel. A nyelvi referálást lehetővé tevő tudásba a tapasztalat hatására belenövünk, és nem megtanuljuk.
A nyelvi referálás alapjait tapasztalati úton és nem tanulás során szerezzük meg.
A jelentés szféráját a szavak és kifejezések viszonyai más szavakhoz és kifejezésekhez valamint a referálás alkotják. Mivel a referálás mindig többjelentésű, a kifejezések is szabadon kapcsolódhatnak egymáshoz a jelentés mindig aluldeterminált, többértelmű. A nyelv megértése egyértelműsítési aktust kíván meg.

Filozófia: A klasszikus filozófia elképzelései szerint a szeld azon képességünkből ered, melynek segítségével saját cselekedeteinkre reflektálunk a metakogníció (önmonitorozás és önellenőrzés) művelete által. A metakognitív tevékenység azonban a kulturális környezettel változik, ráadásul tanítható képesség.

Pszichológia: Az emberek számára a valóság a természetből és az emberi kapcsolatokból áll össze. Az előző inkább a paradigmatikus logika és a tudomány szerint, az utóbbi a történetmesélés és narratívum mentén szerveződik. Előbbi a természeti okozás körül, utóbbi pedig az emberi szándékok és azok változásának színjátéka körül alakul. A szubjektív valósság tehát egy természeti és egy emberi világra oszlik.
A pszichológiai valóság akkor tárul fel, amikor bármely területen pl. a nyelvben tett megkülönböztetésekről kiderül, hogy hátterükben olyan pszichológiai folyamatok zajlanak, melyeket az emberek a világgal folytatott tranzakcióik egyeztetésekor alkalmaznak.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
A médium, amin keresztül a nevelés végbemegy, a nyelv sohasem semleges. Szükségképpen meghatározza azt a perspektívát, amibe elhelyezzük a dolgokat és azt is, amiből látjuk ezeket. A médium maga az üzenet, ami képes létrehozni azt a valóságot, amiben megtestesül és arra hajlamosít, hogy egy adott módon gondolkodjunk róla.
A társadalom és a társas élet valóságai gyakran a nyelvhasználat termékei, melyek olyan beszédaktusokban mutatkoznak meg mint az ígérgetés, vagy éppen a megkeresztelés. Amikor valaki a társas valóságokról vitatkozik, akkor a valóság nem maga a dolog, nem is az, ami a fejében van, hanem maga az aktus, hogy ezekről vitatkozik.
A kultúra is azért alkotódik folyamatosan újra, mert tagjai újratárgyalják és újra és újra megvitatják. Ennek a folyamatnak legfőbb fóruma a nevelés. A nyelv funkciója szerint pragmatikus (instrumentális, szabályozó) és matetikus (képzeleti, informatív).
A kommunikáció egyszerűbb használati módjai a valós beszédet megelőzik. Ilyenek a gesztusok, testbeszéd, vokalizáció. A lexiko-grammatikus beszéd ezeket a funkciókat tökéletesíti.

A gyermek első "kulturális közege": a gyerekek megalkotják az interakció formáit, közösen konstruált apró világokat, melyekben azon társas valóságoknak megfelelően vannak interakcióban egymással, melyeket ők alkottak meg.
A "családi kultúrába" a ráhangolódás vezet, melynek során a gyerek és a gondviselő világa egymásnak megfelelő működésűvé válik. A ráhangolódás boldogsághoz vezet.
Később a gyermek reprezentációkat alakít ki a világról az őt körülvevő emberekkel való találkozások segítségével, ami az első "kulturális környezet". Ettől kezdve az érzelem szituációkhoz kötött minőségi jelleget ölt.

Az elmélet háttérdiszciplinái
Történelemfilozófia
Pszichoanalízis
Filozófia
Logika

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Freud, Sigmund: The future of an Illusion. New York, Norton, 1975

Rorty, Richard: "Freud and Reason". Schweitzer Lecture, New York University, 1984.

Vigotszkij: Thought and Language. Cambridge, MA: M.I.T. Press, 1962

Goodman, Nelson: Of Mind and Other Matters. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1984.

Bruner, Jerome: "Learning, How to Doo with Words". In: Lindzey, Gardner (szerk.): Handbook of Social Psychology. (3. kiad.) Reading, Mass.: Addison-Wesley, 1954

Készítette: Németh Viktor,
2009. június