Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
Park Könyvkiadó, Budapest, 2008

Reflexió Kriskó Edina ismertetőjére

A könyv recenziója lényegében összefoglalja a legfontosabb tételeket, melyeket Oliver Sacks az olvasók számára ismertet. Kriskó Edina szakszerűen és alaposan elemzi az összes recenzióra megadott vizsgálati szempontot, így csak néhány dologgal egészíteném ki.

A szerző könyvét egy Ivy McKenzie idézettel vezeti be, mely így szól: "Az orvos érdeklődése a természettudóséval ellentétben... egyetlen élő szervezetre irányul: az identitását mostoha körülmények között is megőrizni igyekvő emberi lényre." Az idézetet azért tartom fontosnak kiemelni, mert Oliver Sacks könyvében ismertetésre kerülő zavarba ejtő orvosi eseteknél, a hangsúly nem a betegség rémséges leírásán van, hanem a betegségével küszködő ember identitásának megőrzésén. Sacks egyszerre tekint a pácienseire mint empatikus laikus, és szakképzett a neurológiában jártas orvos.

Az elmélet érvényességi területe
A leírások középpontjában nem a hagyományos értelemben vett neurológiai deficitek állnak, hanem a személyiséget befolyásoló neurológiai zavarok.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusai
Elsősorban a személyközi kommunikációt, ezen belül a beteg-orvos viszonyát lehet megemlíteni, de szó esik a csoportkommunikációhoz tartozó csoportterápiákról is.

Az elmélet leíró vagy magyarázó
A könyv elsősorban leíró, azonban a fejezetek végén midig találhat a szerző által oksági viszonyokat feltérképező magyarázó rész.

A koncipiálásba bevont dinamikák
A könyvnek a neurológiai deficitek sajátosságait figyelembe véve négy fejezete van.
Az első rész az úgynevezett deficitekről szól. A neurológiában akkor lehet deficitről beszélni, ha valamely idegrendszeri funkció meghibásodik illetve hiányzik. Az ilyenkor előforduló betegségeket (beszédzavar, nyelvzavar, emlékezetzavar, látás és a mozgás összerendezettségének a zavara stb.) általában az agy bal féltekén ért károsodás okozza. A kutatások szerint ezekben az esetekben a jobb agy félteke működésképes maradt. Ebben a fejezetben előforduló betegségeket elsősorban a jobb agy féltekén létrejött károsodások okozzák. Sacks érdeklődése középpontjában nem a hagyományos értelemben vett deficitek állnak, hanem a betegre jellemző különleges viselkedési mintázatok, melyeket személyiségük megőrzése érdekében használnak.
Ebben a fejezetben érthetjük meg a könyv címválasztását is.
"dr. P. képtelen volt egy kesztyűt kesztyűként értelmezni... Miután befejeződött a vizsgálat körülnézve a kalapját kezdte keresni. Kinyújtotta a karját és megfogta felesége fejét. Próbálta megemelni, és a fejére tenni. Kalapnak nézte a saját feleségét! Az asszony még csak meg sem lepődött, látszott, hogy hozzá van szokva az efféle dolgokhoz." "Valaminek a megítélése intuitív, személyes, átfogó, és konkrét folyamat-"látjuk", miként viszonyulnak a dolgok egymáshoz. Ám dr. P.-nél éppen ez a viszonyítás, a kapcsolat felismerése hiányzott ( bár az ítélőképessége minden más területen gyorsan és normálisan működött)."
A második rész a túlműködésekre hoz fel példákat. A fiziológiai folyamatok túlműködéseire már létezik megfelelő szó vagy leírás. Azonban a neurológia ennek kifejezésére még nem alkotott megfelelő fogalmat. A szerző megemlíti, hogy Thomas Mann műveiben visszatérők azok a figurák, akik a "túlműködésben" jól érzik magukat, és eszük ágában sincs változtatni ezen az állapoton.
A harmadik rész a révületek világába vezeti az olvasót. Itt olyan jelenségekről van szó, amelyek csak ritkán kerülnek orvos elé. Ilyen a reminiszcencia, képzelgés és az álomlátás. Az itt tárgyalt révületek általában szervi alapokra vezethetők vissza. A szerző szerint Dosztojevszki előtt epilepsziás rohamok alatt jelenhetett meg az "Isten avagy a világ végső rendje."
A negyedik és egyben záró rész az egyszerű lelkek világával ismerteti meg az olvasót. Sacks tapasztalataira építkezve szilárdan vallja, hogy az egyszerű lelkek (szellemileg visszamaradottak) szívből jövő érzései számára a legkedvesebb élményeket nyújtották. Azok akik alacsonyabb intellektussal rendelkeznek, vagyis együgyűnek születtek, nem tudják mi az elvont gondolkodás, így az élet ezen területe hidegen hagyja őket. Ehelyett ezek az emberek mindig közvetlenül tapasztalják meg a valóságot, "egyfajta elemi és olykor túláradó intenzitással."

Készítette: Szépe Orsolya
2008. december 15.