Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870-1940

Kiegészítések Körtesi Gyopár Tekla recencziójához

Néhány kiegészítést tennék a recenzióhoz, amelyek rávilágítanak a munka forrásanyagára, ill. részletesebb elméleti és gyakorlati hátterére.

Gyáni másfél évtized alatt végzett különböző kutatásainak tapasztalatait és eredményeit összesíti ebben a munkában. Ilynek pl. a hagyatéki iratok, építési dokumentumok levéltári kutatása, ill. a budapesti munkásság társadalomtörténeti kutatása. Ezen munkáiban még külön-külön végezte a lakás, az otthon és közterületek vizsgálatát, amelyeket a mostaniban egyazon elméleti szálra fűz fel - a mindennapi életvilág történeti vizsgálatára. Ez a munka tudatos szembehelyezkedés a magyar történetírási gyakorlattal, amely az életmód leírását korábban legfeljebb csak a társadalomtörténet színesítésére használta.

Ezzel szemben az alltagsgeschichte, a mikrotörténet, a történeti antropológia, narratív történetírás irányzatainak tárgya a mindennapi élet és annak szereplői, az átlagemberek, az ő tárgyi világuk, életgyakorlatuk, mentális univerzumuk - csupa "történelem alatti jelenség" - vagyis a peremre szorult jelenségek és a másság történetírói megismerése, hiteles bemutatása.
A mindennapi élet kutatásának elméleti és módszertani kereteit eltérő történeti ill. társadalomtudományi megközelítések diskurzusának bemutatásával illusztrálja.

A mikrotörténetírás a determinisztikus történetkép elvetésének gyakorlati eszközeke, ugyanakkor szükséges, hogy kapcsolódjon a makrotörténelem témáihoz. Carlo Ginzburg az átlagos, középszerű mindennapiság - akár egyetlen ember életében megmutatkozó - formáira fókuszál, ami az átlagosságánál fogva reprezentatívan, mikrokozmoszként foglalja magába valamely társadalmi közeg vonásait. Natalie Zemon Davis az "egyetlen homokszemre lefordított világ" helyett a társadalomban megjelenő hatalmat mutatja be olyan helyi "hatalmi nyalábok" vizsgálatán keresztül, amelyek más hatalmi nyalábokhoz, ill. velük együtt központokhoz kapcsolódnak. Ez a megközelítés Foucault hatalomfelfogásához kapcsolódik, amely szerint a hatalom nem csak központi (állami) intézmény, hanem széterjed a társadalomban (ezzel összekapcsolja a makro- és mikroszinteket).

Az antropológiai kultúrafogalom (ezen a Geertz-i megközelítést érti) hatása jelentkezik abban, ahogyan a történetírásban a kultúrtörténet helyett feldarabolhatatlan életvilágok jelennek meg, amelyekbe a társadalom minden szegmense beletartozhat. A vizsgált anyag szövegszerűvé, olvashatóvá, lefordíthatóvá, értelmezhetővé válik. Peter Burke-öt idézi, aki a kultúrát kommunikációs rendszerként kezeli, olyan írott nyelvként, melynek "nyelvtana", tehát arról szóló szabályai vannak, hogy miként kell étkezni, öltözködni, stb. A kultúrát, mint jelek rendszerét fogja fel, melyet szövegként "el lehet olvasni". Az antropológiai sűrű leírás a fordítás egy formája, vagyis az adott kultúrában implicite meglévő szabályok kívülállók számára történő explicitté tétele.
Ugyanakkor a Geertz-i interpretatív antropológia "elméletellenességét" - vagyis, hogy a sűrű leírással megragadott egyedi esetekre nem akar általánosító elméleteket illeszteni - nem tudja beilleszteni a történetírói munkába. Mint mondja, az antropológus megteremti a maga forrásait a terepmunka során, ellenben a történésznek nem áll rendelkezésére hasonló jellegű és mennyiségű forrásanyag, másrészt a történész forrásai a mindenkori hatalom szűrőjén keresztül érnek el hozzá. Az antropológiai és a történelemírói megközelítés alapvetően különbözik, mivel a történész a hézagokat intuícióval, és a jelen (a múlt utótörténete) ismeretében egészíti ki. Összefüggéstelen apró történek kontextusát igyekszik megteremteni, vagyis nélkülözhetetlen az időben összegyűjtött tapasztalat - tehát az elméletek - alkalmazása a múlt megalkotásához.

A mindennapi élet és a kulturálisan meghatározott világ fogalmait Fernand Braudel-lel és Michel de Certeau-vel magyarázza. Braudelnél a mindennapi élet nem más, mint a tudattalan ismétlődés jegyeit magán viselő, a mechanikus rutin elvei szerint zajló mindennapi kulturális gyakorlat. Másképp fogalmazva, olyan apró tények sokasága, amelyek a végtelenségig ismétlődve, összefüggő valóságláncként léteznek. Bizonyos ideig konstans anyagi kultúra, amit a megszokás, a nem tudatosított mindennapi élet tart össze. Ez a társadalom alapja, a történelem alaprétege. Erre épül a valamivel hajlékonyabb struktúrájú gazdasági szint, amit a legfelső szinten a kapitalizmus "fed be", mint mozgékony, változó rendszer. Certeau szerint azonban a kulturális fogyasztás (a reprezentációk befogadása) korántsem passzív aktus. Ezzel Foucault hatalomelméletére reflektál, amely szerint az alkotmányos makrohatalom mellett egyre jobban burjánzó mikrohatalmak fegyelmező mechanizmusokként a mindennapi élet síkján fejtiki hatásukat. Certeau szerint a fegyelmezés mikrotechnikáinak működéséhez hasonlóan diffúz módon, de azt kijátszó taktikák is működnek. Gyáni munkája azt mutatja be, ahogyan a térhasználati szokások, taktikák, stb. maguk is alakítják a pesti társadalmat.

Kapcsolódó irodalmak:

Clifford Geertz: Sűrű leírás In: Uő: Az értelmezés hatalma. Válogatott antropológiai írások. Budapest, Századvég, 1994

Davis, Natalie Z.: The Shapes of Social History. Storia della Storiografia, 17. 1990

Foucault, Michel: Felügyelet és büntetés, A börtön története. Budapest, Gondolat, 1990

Levi, Giovanni: On microhistory. In: Burke, Peter (szerk.). New perspectives on historical writing. Oxford, 1991

Vári András (szerk.): Misszionáriusok a csónakban. Budapest, 1988

Készítette: Szentesi Balázs
2009. január