Peter Berger - Thomas Luckmann: A valóság társadalmi felépítése

Észrevételek Bokor Tamás ismertetőjéhez

Tamás jól összefoglalja a társadalmi és a szubjektív valóság közötti összefüggés Berger és Luckmann által felvázolt értelmezésének általános keretét és a kötetben felvonultatott magyarázatok főbb vonulatait. Néhány kiegészítő megjegyzést szeretnék csak tenni, hogy rámutassak a szerzők által képviselt perspektíva természetére, és részleteiben is megvilágítsam az ismertetett működések dinamikáját.

Berger és Luckmann munkája elszánt próbálkozás, mely megkísérli a társadalmi valóság és a kognitív valóság perspektíváit egyszerre képviselni, és a két világ interakciójáról kirajzolódó meglátásokat újszerű keretben egységes képpé formálni.

A mű érvelésének központi fogalma az intézmény, melyet lényegében a társadalomban állandóan visszatérő problémák állandósult megoldásaként koncipiálnak. Az állandósulás, vagyis intézményesülés előfeltétele a saját és mások magatartásainak tipizálása, ami viszont a típusok objektivációját követeli meg. Berger és Luckmann az objektivációt elsősorban nyelvi objektivációként fogja fel, és a tudást mint az intézményesült cselekvés objektivált értelmét ragadja meg. Okfejtésükben mindvégig az intézményesült és objektivált valóság állandóságából indulnak ki, magyarázataikban ilyen állandó formák internalizására - adott esetben, a másodlagos szocializáció illetve a szubjektív valóság átalakítása során újabb formák internalizálására - utalnak. A valóság felépítéseként tehát lényegében azt a folyamatot magyarázzák, ahogyan ezek az állandósult formák mint a társadalom által felkínált megismerési keretek a társadalmi térben előállnak, és ahogyan az egyén a valóságról viszonylag stabil társadalmi közegen belül képet alkothat. Elismerik ugyan, hogy a szubjektív valóság nem teljes egészében szocializált, és beszélnek a társadalmi valóságról mint externalizációs folyamatok termékéről, de a konstruálást mindvégig lényegében a külsődleges (jellemzően statisztikai) elvek mentén történő rendeződés és a legitimáció eredményeként, illetve az állandósult, nagyobb erőt képviselő konstrukciók internalizálásaként és újratermeléseként ragadják meg.

Az objektivációs folyamat végletes terméke Berger és Luckmann szerint a társadalmi intézmények dologiasodása, emberen kívül állása. Kiemelik azonban, hogy az ember paradox módon annak ellenére képes a világot folyamatosan alkotni, hogy az etnológia és a pszichológia tanúsága szerint jórészt ilyen dologias módon fogja fel. A dologiasodás elemzésének értelmét pedig a szerzők épp abban látják, hogy helyesbíteni tudja a szociológiában, különösen pedig a tudásszociológiában érvényes dologiasító tendenciákat.

Készítette: Kéri Rita
2008 január