Földesi Tamás: A politikai felelősség dilemmái

Kató Linda recenziójának lektorálása

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Társadalmi kommunikáció, kormányzati kommunikáció

Az elmélet érvényességi területe
Etika, jogtudomány, filozófia, politológia, történelem

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Társadalmi kommunikáció és személyközi kommunikáció egyaránt.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet leíró.

A koncipiálásba bevont funkciók
1. A felelősség kifejezés tartalma. Ennek meghatározásához a felelősség nyelvi formájából kell kiinduljunk. A felelősség arra a negatívumra, rosszra való reakció, amelyet az ember magatartásával elkövetett, és azért felelősségre vonható. Ez egyértelművé válik a lingvisztikai megközelítésből is, hiszen a felel ige egy reflektáló terminus, amelyet meg kell, hogy előzzön valamilyen magatartás, amelyre válaszol.
2. A felelősség sajátos emberi kategória. A szenvedések, a bajok lehetnek objektívek, de a vétkek és a bűnök olyan sajátos kategóriák, amelyek előfeltételezik, hogy az emberi közösségek bizonyos magatartásokat véteknek, illetve bűnnek minősítenek.
3. A felelősségnek axiológikus előfeltevésekre van szüksége (normák, értékek, kötelezettség). Ahhoz, hogy a felelősségre vonás kérdése felmerüljön a társadalomban, különbséget kell tenni jó és rossz, erény és bűn, jogszerű és jogellenes között. Az értékeknek normákban kell kifejeződniük, ahhoz, hogy útmutatást nyújtson az emberi közösségek számára. A felelősségre vonás normaszegésért jár, ezért ha nincs norma, akkor felelősségre vonás sincs. A könyvből idézve "a felelősség önmagában se erkölcsi, se jogi kategória, hanem a kooperáció szükségességéből fakadó viszonyulás a közösség tagjaihoz".
4. Objektív-szubjektív felelősség.
5. A felelősség terminus kizárólag negatív jelentésű-e? Erre a kérdésre a szerző helyesen egyértelműen nemmel válaszol, és a terrorizmus terminusához hasonlítja, ami megítélésem szerint félrevezető, hiszen a terrorizmust az emberek többsége negatív összefüggésben használja, egyértelműen az emberi életet veszélyeztető, illetve kioltó konnotációja van, míg a felelősségnek különböző formái vannak, amelyek lehetnek negatívak, illetve pozitívak és ezeket egymástól függetlenül kell vizsgálni. Ha valaki felelős valamiért és felelősségre vonják, nem biztos, hogy emögött valamilyen negatív magatartás húzódik meg.
6. A felelősség társadalomban betöltött szerepe. A felelősség társadalmi szerepe történelmileg változik, koronként, társadalmanként, politikai rendszerenként eltér. De állandóság benne, hogy az emberi lét elengedhetetlen tényezője.
7. Normál erkölcs- reprezentatív erkölcs
8. A politikai felelősség hierarchiája - minél nagyobb valakinek a politikai hatalma, annál nagyobb a felelőssége a szerző szerint, ami részben igaz is, de az alulról jövő felelősség legalább ugyanakkora kell legyen, hiszen a "kisember" felelőssége is, ha valamit eltűr, illetve nem vonja felelősségre vezetőit rossz döntéseiért.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Politikai felelősségvállalás, amelyen belül értelmezésre kerül a felelősség fogalma, annak tartalma, szerepe.
A felelősség terminus négy összefüggése:

1. Valaki felelős valamiért
2. Valaki átvállalja a felelősséget
3. Valakit felelősségre vonnak
4. Valaki felelősen cselekszik

Erkölcsi és politikai értékek, normák és felelősségre vonás viszonya: az erkölcsös politika létjogosultságának vizsgálata, erkölcsi értékek és normák elemzése.
Jogi és politikai értékek, normák (jogi felelősség-politikai felelősség): jogi értékek és normák elemzése, a jogrendszer működése a társadalomban a politikai felelősség számára azt határozza meg, hogy a politikai felelősségre vonás jogi formában történik, vagy azok nélkül.
A politikai felelősség, illetve felelősségre vonás elmaradása: történeti áttekintés a politikai felelősségre vonásról, vagy annak elmaradásáról.
A politikai felelősség sajátosságai: a politikai felelősség alanya (ki felelős politikailag?), a politikai felelősség tárgya (kinek felelős politikailag?), politikai felelősség miértje, a politikai felelősség hogyanja.
A szerző boncolgatja azt a kérdést, hogy kívánatos-e, hogy a politikai felelősségre vonás jogi eszközökkel történjen? Eszmefuttatása végén arra a következtetésre jut, hogy szerencsésebb a politikai felelősségre vonást jogi keretek között lebonyolítani, mert ennek hiánya önkényt és önbíráskodást eredményezhet. Ugyanakkor nem tárgyalja és nem veszi figyelembe, hogy milyen jellegű az a jogrendszer, amelyet a felelősségre vonás során alkalmaznak, illetve, hogy a társadalom tagjai igénylik-e vagy elutasítják a politikai felelősségre vonást. Megítélésem szerint a politikai felelősségre vonás jogi keretek közé szorítása akkor megfelelő, ha az adott jogrendszer demokratikus és a felelősségre vonás kívánatos a társadalom részéről. A szerző másik érve a jogi keretek közé szorítás mellett, az, hogy állítása szerint a jog rendelkezik a legkidolgozottabb eszköztárral és a legjobban kidolgozott garanciarendszerrel. Továbbá szerinte a jog egyik nagy előnye, hogy a "miért felelős valaki politikailag" kérdésre kodifikált választ ad a jog, ezáltal lehetővé téve az emberek számára, hogy a felelősség miértjének részletes ismeretében jogkövető vagy jogellenes magatartást tanúsítsanak.

A koncipiálásba bevont színterek
Társadalom, politika

A koncipiálásba bevont dinamikák
A politikai felelősség, mint dilemmatórikus terminus, hiszen a politikai felelősség különböző relációi tele vannak ellentmondással, amely az egyes kérdéseknél felmerülő értékkonfliktusból ered. Ilyen például az erkölcsi és politikai értékek, normák között fennálló paradox helyzet, amely leegyszerűsítve arról szól, hogy miként lehet egy politika rövid és hosszútávon is erkölcsös és mégis eredményes. De jelentkeznek dilemmák a politikai felelősség valamennyi alkérdésénél, a felelősség alanyánál a hatalmon levők és a hatalomban részesülők politikai felelőssége arányának megállapítása, vagy a politikai felelősség tárgyánál, hogy kiket illet meg a jog, hogy felelősségre vonjanak politikailag másokat.
Általános tételek, amelyek eltérő társadalmi-történeti feltételek között egyaránt alkalmazhatóak:

- A poltikai felelősségnek arányosnak kell lennie azzal a hatalommal, amellyel az illető ember, vagy embercsoport rendelkezik.
- Az alul levők joga, hogy igényeljék a kritika és felelősségre vonás jogát, ezáltal ellenálva a hatalomnak. (pl. Civil társadalom)
- Kívánatos a politikai felelősségre vonás jogi eszközökkel történő realizálása, amely által elkerülhetővé válik a szubjektív, önkényes felelősségre vonás.
- A hatalmon levők kötelessége a politikai felelősség vállalása, tekintettel arra, hogy milyen következményei lehetnek intézkedéseiknek.

Nemzetköziesülő politikai felelősség: Egyre kevésbé nemzeti és belügy a politikai felelősség (úgy, mint az emberi jogok is), amelynek következtében a hatalommal való visszaélés egyre kevésbé járhat következmények nélkül.

Az elmélet-alkotás célja
A politikai felelősség kategóriájának nem volt megfelelő tudományos elméleti magyarázata, amellyel szemben azonban maga a terminus a közhasználatban gyakran használt, így például különböző médiumokban, vagy akár a parlamentben folyó politikai viták során. Az ilyen terminusok használata, illetve alkalmazása jelzi, hogy értelmezés is van mögötte és hozzávetőlegesen tudható, hogy milyen jelentéssel van felruházva, a szerző szerint pedig szükséges ennek az adekvát elméleti magyarázata is. A politikai terminust két részre bontva azt láthatjuk, hogy a politikai jelzővel (vagyis a politikával) és a felelősséggel külön-külön számos szakirodalom foglalkozik.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Erkölcsi felelősség, jogi felelősség

Az elmélet háttérdiszciplinái
Szociológia, társadalomtudomány, közgazdaságtudomány

Néhány kiegészítő szó a műhöz:
Nézőpontom szerint a szerző sikeresen végrehajtotta vállalt feladatát, hiszen hol tankönyvszerűen, hol pedig olvasmányos formában az olvasó elé tárja a politikai felelősség főbb sajátosságait. Meghatározza a politika, a felelősség, az igazság, az őszinteség, az erkölcs kifejezések tartalmát, taglalja a felelősség alapproblémáit, világossá teszi mindenki számára az erkölcsi és politikai értékek, valamint a normák és felelősségre vonás egymáshoz való viszonyát. Továbbá történelem tankönyvszerűen példákat hoz a politikai felelősségre vonásra, illetve annak elmaradására (az ókortól napjainkig), így a témában kevésbé járatos olvasók is betekintést nyerhetnek ebbe az igen kényes és bonyolult folyamatba. Ókori és középkori példái azért érdekesek, mert a könyv elején lévő politika és erkölccsel foglalkozó részében arra a következtetésre jut, hogy modern értelemben vett politika (pártok harca, szabad választás, kampányok, meggyőzés) az ókorban és a középkorban nincs. Ha pedig politika nincs, hogy lehetne politikai felelősségre vonás? Példáiból mégis kiderül, hogy ha politika nem is, de hatalom akkor is létezett, amelynek megszerzéséért és megtartásáért ugyanúgy harcoltak, mint a modern világban. Politikai értelemben vett bűnöket és hibákat is ugyanúgy elkövettek, amelyekért felelősségre vonás járt, illetve járt volna.
Bár a szerző által hozott példák nagyon jók, mégis aránytalanak ítélem meg a különböző történelmi korok reprezentáltságát, hiszen az ókori és középkori történetek leírása nagyon alapos (habár szerinte éppen akkor nem létezett modern értelemben vett politika), ezzel szemben az újkori és legújabb kori történelmi eseményeknek csak vázlatos leírása történik, és ezek mellett csak néhány tendenciára világít rá.
A mű számos pozitívuma, mint az alapossága, szerteágazósága és objektivitásra törekvése mellett, bennem azt a 'dilemmát' vette fel és hagyta figyelmen kívül, hogy tulajdonképpen kiket illet meg a politikai felelősségre vonás joga? Egyáltalán meddig van értelme felelősségre vonást követelni? Mikor válik szükségessé a felelősségre vonás helyett megbocsátásról beszélni? Bár ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása bizonyára egy másik monográfia megírását tenné szükségessé.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Ancsel Éva: Írás az Éthoszról. Kossuth, 1981

Ancsel Éva: Az ember mértéke vagy mértékhiánya. Kossuth, 1992

Arendt H.: A totalitarizmus gyökerei. Európa, 1992.

Bayer J.: A politikai gondolkodás története. Osiris, 1988.

Chapman R. D.: Ethics in Public Service. Ottawa, Carleton University Press, 1993.

Irmgarden R.: Über die Verantwortung. Stuttgart, 1970

Molnár T.: A hatalom két arca: politika és szentség. Európa, 1992.

Tengelyi László: A bűn mint sorsesemyény. Budapest, Atlantisz, 1992

Schlett L.: A Magyar politikai gondolkodás története. Korona, 1996

Weber M.: A politika mint hivatás. Medvetánc, 1989.

Készítette: Csiszér Annamária
2008. december