Richard Rorty: Esetlegesség, irónia, szolidaritás
(Rorty, Richard: Esetlegesség, irónia, szolidaritás. Jelenkor kiadó Kft, Pécs, 1994. )

1. Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
Rorty irónia fogalmának ismeretelméleti és társadalomelméleti kapcsolódásai közvetlenül nem tekinthetőek kommunikációelméletnek, de fontos ismeretanyagot nyújtanak a társadalmi intézmények legitimitásának megalapozásához, illetve a mindenkori demokráciaelméletek (Schumpeter, Habermas, Mill, Rawls, Oakeshott) alapvető kérdéseinek rekontextualizálásához. Ennyiben tehát jelentős kommunikációelméleti hozadéka is van az adott teoretikus építménynek.

2. Az elmélet érvényességi területe:
Az elmélet alapvető célja az, hogy a "liberális irónia" fogalmában próbálja egyesíteni az önteremtés és a személyi autonómia mellett elkötelezett 'esztétizálóbb, apokaliptikusabb" szerzők (Nietsche, Heidegger, Foucault, Derrida), illetve a társadalmi fókuszú, politikai implikációkkal bíró, az emberi szolidaritás előmozdítása iránt elkötelezett gondolkodók elméleteit. (Rawls, Dewey, Habermas) A munka tehát arra törekedne, hogy átkötést, hidat tudjon teremteni az önteremtés és igazságosság, illetve a magánjellegű tökéletesedés és az emberi szolidaritás, egyetemes és egyben nyilvános fogalmai közt.
A munka érvényességi területe így alapvetően a politikai filozófia lenne, de számos elágazást nyújt az irodalomelmélet, eszmetörténet, illetve esztétika kérdései felé is.

3. A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:

3.1. "szűk értelemben":
A könyv alapvető fókuszát a liberális demokráciák újkori megalapozhatóságának kérdése mozgatja. Vagyis az, hogy miképpen írható le az egyes embertől a társdalom felé vezető út olyan fogalmak- és nézőpontok mentén, melyek már nélkülözik és ironikusan dekonstruálják a felvilágosodás korának egyetemes vezéreszméit (tudomány, józan ész, ráció, igazság). Ebben pedig komoly szerepet kap azon politika- és társadalomelméleti szerzők gondolatainak szisztematikus 'újraírása" (Habermas, Dewey, Oakeshott), akik még a jelzett vezéreszmék hite mellett próbálták a társadalmi igazságosság formáit megtalálni jelenkori intézményeinkben.

4.2. "tág értelemben":
A szerző klasszikussá vált munkájának alapvető unikalitása - a hegeli dialektika mentén - kialakított nylevfelfogása, melynek természetesen kommunikációelméleti relevanciája is van. Ha szűken értelmezzük ezt a nyelvfelfogást, akkor azt mondhatjuk, hogy Rorty egy klasszikus relatvista nyelvfilozófiai szemszögéből vizsgálja a nyelv társadalom- és értékteremtő potenciálját. De ez túlzottan reduktív felfogást eredményezne. Inkább azt mondhatjuk, hogy nyelvfogalma a konstruktivista társadalomtudós és az esszéizáló irodalmár laza egységét viseli magán, aki pontosan látja, hogy nem létezhetnek tudattól független, 'odakint" megtalálható kompakt igazságok, melyek függetlennek lennének az ember interpretáló- és teremtő tevékenységétől. Éppen ezért válik fontossá - és a mai korra nézve paradigmatikussá - a filozófia és a tudomány egyetemes, időtlen igazságkeresésével szemben az irodalom, illetve a politika partikuláris, differenciáló, társadalmi jelenbe helyezett historikus szemlélete. Hiszen ezeken a területeken már nem rögzült kommuikációs univerzáliák működnek, hanem mindenkor pusztán olyan esetlegesnek tekinthető "nyelvjátékok", melyek kialakítják az aktuális üzenetek értelmét, értelmezhetőségét; így kortörténeti, társadalomelméleti kérdésekhez van kötve azok leíró potenciálja is. Rorty értelmezésében tehát mára nem létezik egy nagy metafizikai, egységes szótár, melyek körülhatárolnák a létrehozható témák és ezek megítélésére alkalmazható morális kategóriák körét, hanem már ezek is éppen azon leírásokhoz vannak kötve, melyek új kontextusba ágyazzák, vagy éppen dekontextualizálják ezek hatósugarát. Öszeségében tehát azt mondhatjuk, hogy a nyelvnek, mint áteresztő, ábrázoló közegnek a felfogását, átveszi a nyelvnek, mint szerszámnak a felfogása, mely nem pusztán azt jelenti, hogy a meglévő szellemi és morális tartalmak helyezhetőek új megvilágításba, hanem azt is, hogy egy egyetemes kritériumrendszer már nem teszi lehetővé a társadalmilag rangsorolható feladatok aktuális meghatározását. Hiszen ezeket a feladatokat már mindenkor lokális, pragmatikus, az egyénekből és egyéni élethelyzetekeből adódó problémák támasztják velünk szemben. Így a jelzett elmélet részben összekapcsolódik Habermas uralommentes kommunikációra (nevelés, oktatás, sajtószabadság, politikai emancipáció) alapozott diszkurzív etikájával, csak a társadalomfelfogás referenciája ez esetben már nem az egyetemes Ráció, illetve Igazság lenne, hanem az egyének önbetelesítésből, poétikus életfelfogásából eredő társadalmi "Jó" és "Igaz", ami nélkülözi a fix, megszabható konszenzuális kereteket.

5. A koncipiálásba bevont funkciók:
A funkciók leírásának kérdéséhez érdemes idézni magát a szerzőt: "... a liberális társadalom intézményeinek és kultúrájábak jobban megfelelne a morális és politikai gondolkodás olyan szótára, amely kerüli, és nem fenntartja a föntebb felsorolt megkülönböztetéseket. Megpróbálom megmutatni, hogy a felvilágosodás racionalizmusának szótára, bármennyire lényeges volt a liberális demokrácia kezdetei számára, akadállyá vált a demokratikus társadalmak fenntartása és fejlődése szempontjából...(...)... az általam fölvázolt szótár, amely az igazság, a racionalitás és a morális kötelesség helyett a metafora és az önteremtés fogalmai körül forog, alkalmasabb erre a célra." (Rorty 1994: 61) Rorty dekonstruktív társadalomszemlélete tehát wittgenstein-i, dawidson-i nyelvfilozófiai, illetve nietsche-i, heidegger-i egzisztenciálfilozófiai alapjaival nem a demokrácia újabb, kőbevésett filozófiai megalapozása mellett teszi le a voksot, hanem egy olyan társadalomleírást javasol, amely már mindenkor tisztában lesz esetlegességével és kompetitivitásával, vagyis szükségszerű újraírhatóságával. Éppen ezen funkciója teszi alkalmassá arra, hogy olyan, a demokrácia decentralizált társadalom- és morálfelfogásával szembenálló életutakat, döntési alternatívákat tegyen lehetővé, melyek éppúgy a társadalmi Igazságosság és Jó előmozdítását szolgálják, az egyéni életek maximális boldogságának előmozdításán keresztül.

6. Az elmélet leíró vagy magyarázó?
A munka "esszenciáját" éppen a készen kapott értékek- és szellemi javak újraírhatóságának, behelyettesíthetőségének - nem normatív értelemben vett - tézise élteti: tehát mindenképen leíró.

7. Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Rorty klasszikus posztmodern szemlélete szoros viszonyt ápol a dawidson-i nyelvfilozófiával, Nietzsche, Heidgger, Derrida és Freud munkásságával, illetve a rawls-i, habermas-i, schumpeter-i társadalomfilozófiával.

8. Az elméletalkotás célja:
A liberális társadalom alapszerkezetének újraírása a klasszikus metafizika-kritika, irodalomelmélet és a politikai filozófia eszközeivel.

10. Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Politikai filozófia

11. Az elmélet háttérdiszciplinái:
Filozófia, irodalomelmélet, társadalomelmélet

12. Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Rorty, Richard: Hoffnung statt Erkenntnis: eine Einführung in die pragmatische Philosophie. Passagen verlag, Wien, 1994.

Rorty, Richard: Truth and Progress. Cambridge University Press, 1998.

Rorty, Richard: Der Spiegel der Natur: Eine Kritik der Philosophie. Suhrkamp Verlag, 2001.

Rorty, Richard: Filozófia és társadalmi remény. L'harmattan, 2007.

Rorty, Richard: Heideggerről és másokról. Jelenkor kiadó, Pécs, 2007.

Készítette: Batta Barnabás
2009. január 11.