Böszörményi József: Információs robbanás, etnikai konfliktusok

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
társadalmi kommunikáció. Böszörményi József egy olyan idealista nemzetállami keretet vetít elénk, mely kizárólag elméleti síkon létezhet.

Az elmélet érvényességi területe:
etnikai kisebbségek a modern államokban. Egy-egy etnikum a történelem folyamán több törzs szövetségéből fejlődött ki, ez a folyamat az etnogenezis. Az etnikai azonosságtudat tényezői a közös nyelv (a csoport tagjai anyanyelvként beszélik), illetve több közösségformáló tényező: vallás, kultúra, írásmód, származás-tudat, s az érzelmi kötődés (utóbbi igen szubjektív, ám fontos), azaz az összetartozás-tudat. Az ilyen közösségek felbomlása következtében alakulhat ki a kettős identitás, mely gyakran identitás-hiányt jelent. Egy etnikumhoz való tartozás az emberi létezés alapvető formája és az anyanyelv és a fölnevelő népcsoport elhagyására késztető, vagy kényszerítő törekvések, melyek identitás-váltásra presszionálnak, sértik az alapvető emberi jogokat. Az etnikum és a nemzet közti különbség: a nemzet saját társadalmi - politikai szervezetet hoz létre - minden nemzet etnikumként kezdte, de nem minden etnikum vált nemzetté. A nemzet ismérvei: kellő létszámú, szervezett, erős, van saját területe. Az államok nemzeti alapon való szerveződése a legáltalánosabban érvényesülő elv. Etnikai imperializmusról van szó, ha a nemzetállam felhatalmazását más népekre is alkalmazza.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
hogyan kezelik a modern társadalmakban az etnikai kisebbséget. Az eredeti etnikai homogenitás megváltoztatásának körülményei: békés: szervezetlen átvándorlás, tervszerű telepítés, menekültek befogadása és letelepítése, saját államot nem alapító etnikumok beintegrálása, gazdasági migráció, illetve erőszakos háborús hódítás, dinasztikus határváltoztatások, országok, országrészek katonai elfoglalása, birodalmak létrehozása (itt szerepet játszanak történelmi, gazdasági, kulturális, ideológiai, nemzeti mitológiai és presztízs, és politikai érvek). Ilyen módon létrejöhetnek birodalmak: meghódított népek, nemzetek akarata ellenére, amelyben a nemzetek lankadatlanul küzdenek függetlenségükért. Ha egy államon belül két, vagy több etnikum él, lehetnek egyenrangúak (mindkét etnikum öntörvényű módon élhet és fejlődhet) vagy alá- fölérendeltek (dominancia - szubordináció) amikor is a hódító nép a kisebbségi helyzetbe jutott népcsoportot lehetetlenné teszi. Ám a kisebbik etnikum akkor is beleolvad a nagyobba, ha nála van a hatalom. Fennmarad az a nép, mely magát kiválóbbnak tartja, ha kultúrájában és életmódjában különbözik a többségi néptől, ha "igazhitű" valláshoz tartozik (zsidóság: "küldetés"), ha megfelelő társadalmi és osztályhelyzete, és a történelmi korszak is kedvez. A modern társadalmakban csak akkor maradhat fenn egy etnikai kisebbség, ha az etnikum egy bizonyos országrészben a társadalmat reprezentálja. Fontos még a populáció vitalitása, és ha a nép saját államában, de legalábbis önkormányzatában él.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Leíró, és magyarázó. A szerző az etnikai - nemzetállami probléma elméletét írja le, s egyben számtalan példát hoz ismertetésükre, magyarázatukra, alátámasztásukra.

A koncipiálásba bevont funkciók:
globalizáció, nemzetállam, politika, többségi-kisebbségi nemzet, információs robbanás. A kommunikáció a XIX. században élőbeszédet, az információ a levelezést jelentette, az információhordozók küldönc, futár, ismerős, postakocsi volt, valamint kisszámú újság. 100 évvel később a rádió, mozi, televízió lett a néptömegek befolyásolója. Az új kommunikációs eszközök tömeges elterjedése megsokszorozta az információ és kommunikáció jelentőségét a társadalom életében. Az első reakció: asszimilációhoz, a második: ellenszegüléshez vezet. Az információs robbanás következtében az állam már nem egy kiváltságos réteg privilégiuma lett, hanem mindenki ügye. Az információs tevékenységek révén jutnak el a felhívások, rendeletek, utasítások, röplapok, népgyűlések az állampolgárokhoz. Ezek az információs tevékenységek az állam hivatalos nyelvén történnek, melynek már önmagában politikai jelentősége van: egységesíti, standardizálja a többségi nemzet nyelvét. Ám számos népcsoportnál ellentétes hatást váltott ki: rádöbbentette őket, hogy ők is saját nyelvükön nyilvánuljanak meg. A rádió és televízió nyelvezete szuggesztíve befolyásolja a nézőt és a hallgatót, s ha a hallgató, ill. a néző más anyanyelvű, mint a bemondó, akkor vagy megpróbálja megtanulni az államnyelvet, vagy leginkább kirekesztettséget érez. A tömegkommunikáció tömeges megjelenése hozzájárult ahhoz, hogy a kisebbségben élő népcsoportok nem voltak hajlandók másodrendű állampolgárokként élni, és a politikai és fegyveres harc eszközeihez folyamodtak. Az információs robbanás volt tehát az, melynek kiemelkedő hatása volt az etnikumok életére. A nyelvi különbözőség folyamatos és szünet nélküli megjelenítése a tömegkommunikáció által egy olyan politikai feszültségkeltő tényező, ami a tömegkommunikáció előtti időszakban nem létezett a kisebbségek életében. (Holott egyes elit rétegek olyan hiú reményeket tápláltak, hogy az információs robbanásnak köszönhetően az emberek közelebb kerülnek egymáshoz. Az etnikai problémák azonban szomszédos népek között állnak fenn, s okuk nem a másik nem-ismerése, hanem az alá-fölérendeltségi viszony.) Az információs robbanás új fejleménye, az internet központnélküli hálózati formában való megjelenése és működése pedig a centralizált megoldások ellen hat. Az emberi faj nem gyűlölködésre determinált, az erőszaknak a társadalom életéből való száműzéséhez nincs más eszköz, mint az emberi értelem és tudomány. Az etnikai eredetű háborúk megszaporodásának az a magyarázata, hogy a világ államainak szervezete nem csak hogy nem ismerte fel a társadalmak folyamatos szerves fejlődésének és egyre szélesedő modernizálódásának etnikai, nemzeti vonatkozását, hanem ezen fejlődési folyamatot igyekezett leállítani, befagyasztani. A természetes szerves fejlődéssel való szembeszegülés azonban hosszútávon nem tartható fenn.

A koncipiálásba bevont szerkezetek, illetőleg szerkezeti egységek:
a nemzetállamokon belül zajló politizálás, a többségi nemzet dominanciája, a kisebbségi nemzet (etnikum) diszkriminációja. Az etnikumok a történelem során fennmaradnak, vagy elhalnak (eltűnnek, vagy erőszakkal pusztítják ki őket). Az etnikum elhal, ha a fent említett nemzeti vonásokkal nem rendelkezik (politikai-társadalmi keret, függetlenség).

A koncipiálásba bevont színterek:
a modern, folyamatosan átalakuló társadalmak. A szerző különös hangsúlyt fektet a közép- kelet-európai régió országaira, különös tekintettel a jugoszláv utódállamokra, Romániára, Szlovákiára. Az államhatár "normális és ésszerű helyzetben" egybeesik az etnikai határral, két nemzetet elválasztva egymástól A szerző tehát egyként kezeli az etnikai és nemzeti, azaz államhatárt. Ez egy olyan idealista eszme, mely technikailag alapvetően véghezvihetetlen, s ugyanakkor beláthatatlan gazdasági, kulturális és politikai következményekkel járna. A többségi nemzethez tartozók erre szóló érvei: a két etnikum elkeveredése, a fennálló nemzetközi egyezmények sérthetetlensége - "status quo", illetve a kisebbség tulajdonképpeni helyzetének eltussolása, valamint a belügyeik sérthetetlensége. Az etnikai államhatárt tárgyalásos megegyezés, népszavazás és döntőbíráskodás útján szokás meghúzni. A nagyhatalmak államalkotó nemzetei szabadok, de egyikük sem mentes saját etnikai problémáktól. A nagyhatalmak az etnikumok önrendelkezési jogainak ellenzői, s csak akkor támogatják függetlenségi törekvéseiket, ha azt egy rivális hatalom gyengítésére tudják használni. Az ENSZ alapokmánya említi a népek önrendelkezési jogát, de nem határozza meg annak jogalanyait, azaz melyik az a csoport, mely népnek tekinthető. Nyitott a kérdés, hogy az emberek mely csoportjának van joga államot létesíteni?

A koncipiálásba bevont dinamikák:
maga az etnikai probléma, olyan történelmi események, melyek kiváltották, illetve súlyosbíthatták az etnikai feszültségeket, valamint a politika viszonya az etnikai problémákhoz. 1945 és 2000 között a 85 háború és fegyveres konfliktus közül a legtöbb esetben etnikai konfliktusról volt szó. A szerző szembeállítja az etnikai homogenitást (szerinte az állam stabilitása számára ez előnyös) és heterogenitást (árt a stabilitásnak). Az etnikailag heterogén államban az etnikumok lehetnek egyenjogúak, vagy alárendeltek. Utóbbi esetén a cél: az etnikum felszámolása, az asszimiláció humánusabb módszerei pedig az alkotmányos diszkrimináció, a kisebbségi anyanyelv korlátozása, gazdasági diszkrimináció, oktatás korlátozása, munkavállalók szétszórása, állami alkalmazottak helyezése az etnikum földrajzi területére; lakosságcsere; durvább módszerek: elűzés, áttelepítés, kényszermunkatábor, rabszolga-kereskedelem, etnikai tisztogatás. A szerző szerint 1990 után a Szovjetunió és Jugoszlávia szétesése irányította rá a figyelmet, hogy nem csak homogén nemzetállamok léteznek, s hogy a kisebbségek is társadalmi tényezők. A kisebbségi dokumentumok azonban nem mennek túl a személyiségi jogok védelmén, holott jelentősek az önkormányzatiság, regionalizmus, szubszidiaritás területén elért eredmények. Az Európai Uniónak is nagy jelentőséget tulajdonít a szerző: "egy nagyobb családban csökken a lehetősége annak, hogy egy többségi államnemzet elnyomás alatt tartson egy kisebbségi csoportot". Minden jog forrása a szabadnak született ember joga, aki szabadon dönthet saját magáról, mások nem rendelkezhetnek róla, és helyette, viszont ő sem rendelkezhet másokról. Minden társulás, vagy csoportosulás csak saját magáról hozhat döntéseket és nem jogosult más csoportosulásokról vagy azok helyett dönteni. Tehát: minden jog alapja az emberi jog, az állam jogosultságai csak "származékos jogosultságok", mert az állam nem természettől fogva létező szubjektum, tehát önmagában semmiféle eredendő joggal nem rendelkezik. Amennyiben egy állam területén a többségi nemzettel együtt más etnikumok élnek együtt, az állam kötelessége, hogy az összes emberi jog érvényesülését biztosítsa számukra is. Amennyiben az ország többségi lakosságának önrendelkezési jogai nem összeegyeztethetőek a kisebbségi népcsoport hagyományaival, akkor biztosítani kell az államkeretből való kiválás jogát a kisebbség számára. A világbékére nem a kisállami rendszer, hanem a nagy államokba való hatalomkoncentrálódás a veszélyes. A szeparatizmus démonizálása és kriminalizálása kizárólag a nagyhatalmi etatizmus haszonélvezőinek és politikai vezető rétegének vélt egyéni érdekeit szolgálja.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
a szerző elvet minden olyan lehetőséget, ami szemben áll az általa felvázolt idealista elmélettel.

Az elmélet-alkotás célja:
A szerző eredeti célja, hogy kibontsa az információs robbanás egyértelmű és igen jelentős hatását az etnikai konfliktusok nagymértékű megerősödésére, ám sokkal inkább magukra az etnikai problémákra, illetve az ezek megoldási javaslatára helyeződik a hangsúly. A szerző megpróbálja áttekinteni a népcsoportok létezésének általánosítható törvényszerűségeit. Vizsgálja a modernizáció s különösképpen az információs robbanás hatását az etnikai konfliktusokra, valamint az emberi jogok érvényesülését az etnikumokra vonatkozóan.

Az elmélet háttérdiszciplínái:
evolúcióelmélet, etnográfia, kulturális és szociálantropológia, szociológia, történelem, humán etológia, hadtudomány, politológia, jog.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Beck, Ulrich: Kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Százdadvég, Budapest, 2003

Kántor Zoltán (szerk): Nacionalizmuselméletek (szöveggyűjtemény). Rejtjel, Budapest, 2004.

Feischmidt Margit: Ethnic Relations in Eastern Europe. A Selected and Annotated Bibliography. Budapest, Local Government and Public Service Reform Initiative, Open Society Institute, 2001.

Thomas Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest. Gondolat. 1984.

Habermas, J.: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Századvég-Gondolat, Budapest, 1993.

Az összefoglalót készítette: Török Judit
2008. december